III.
A C-653/23 Karaman ügyben 2025. július 3-án hozott ítélet
1) Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését és az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes valamely nemzeti szabályozás olyan értelmezése, amely azzal a hatással jár, hogy az Európai Bizottság által engedélyezett állami támogatási program hatálya alá tartozó egyedi támogatást nem lehet abban az időpontban az EUM‑Szerződés e rendelkezése értelmében véve „nyújtottnak” tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság jogalap nélkül megtagadta az abban való részesülést egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, amennyiben bírósági határozat e megtagadás jogellenességét e határidő lejártát követően állapítja meg.
2) Az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontját
a következőképpen kell értelmezni:
e rendelkezés értelmében vett „létező támogatásnak” kell minősíteni az olyan egyedi támogatást, amelyet azon időpontban kell nyújtottnak tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság azt jogalap nélkül megtagadta egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, de amely támogatást az e határidő lejártát követően a megtagadás jogellenességét megállapító bírósági határozat alapján hozott kedvező közigazgatási aktus végrehajtásaként fizetik ki e magánszemély részére.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének és az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 1. cikke b) pontja ii. alpontjának az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a „TOODE” SIA és a Valsts ieņēmumu dienests (nemzeti adóhatóság, Lettország) (a továbbiakban: adóhatóság) között azon határozat tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amellyel e hatóság megtagadta, hogy a Covid19‑válság által érintett vállalkozások forgótőkéjének biztosítására irányuló támogatást nyújtson a TOODE‑nak.
Az alapeljárás
10 2021. március 25‑én és április 9‑én a TOODE azt kérte az adóhatóságtól, hogy részesüljön a Covid19‑válság által érintett vállalkozások forgótőkéjének biztosítását célzó nemzeti támogatási programban. E hatóság két eredeti, 2021. április 23‑i és június 7‑i határozatával, majd két végleges, 2021. június 9‑i és július 23‑i határozatával megtagadta a kért támogatás nyújtását azzal az indokkal, hogy e vállalkozás nem felel meg a lett támogatási szabályok által előírt feltételek egyikének, nevezetesen az árbevétel csökkenésére vonatkozó feltételnek.
11 A TOODE sikertelenül nyújtott be keresetet egy elsőfokú bírósághoz, majd 2022. június 29‑én fellebbezést nyújtott be az Administratīvā apgabaltiesához (regionális közigazgatási bíróság, Lettország), azaz a kérdést előterjesztő bírósághoz. E fellebbezésben a TOODE azt kéri, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény – alapügy tényállására alkalmazandó változata – 254. cikkének (1) bekezdése alapján e bíróság kötelezze az adóhatóságot a kért támogatást nyújtó, kedvező közigazgatási aktus meghozatalára.
12 A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a fent hivatkozott nemzeti támogatási programot – amint az a jelen ítélet 7. pontjából kitűnik – a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította, feltéve többek között, hogy az érintett támogatásokat a lett támogatási szabályok 24. pontjának és az ideiglenes keretről szóló közlemény 22. pontja d) alpontjának megfelelően legkésőbb 2022. június 30‑ig nyújtják. Rámutat továbbá arra, hogy e határidő az e bíróság előtt indított eljárás során lejárt.
13 E bíróság kifejti, hogy a TOODE által benyújtott, kedvező közigazgatási aktus meghozatalára irányuló fellebbezés keretében értékelnie kell, hogy e társaság még részesülhet‑e a kért támogatásban. E tekintetben meg kell határoznia azt az időpontot, amikor e támogatást az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében „nyújtottnak” kell tekinteni, mivel ez alapvető elem annak meghatározásához, hogy az említett támogatás a 2015/1589 rendelet 1. cikke értelmében vett „létező” vagy „új” állami támogatásnak minősül‑e. Kifejti azonban, hogy a lett jogban a nemzeti bíróságok csak a jövőre nézve (ex nunc) kedvező közigazgatási aktusok meghozatalát rendelhetik el.
14 A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy valamely támogatást abban az időpontban kell nyújtottnak tekinteni, amikor a kedvezményezett a nemzeti jog értelmében biztos és feltétlen jogosultságot szerez arra, hogy a támogatást megkapja. Márpedig, figyelemmel arra, hogy az adóhatóság soha nem ismerte el a TOODE‑nak a kért támogatásra való jogosultságát, a TOODE‑hoz hasonló jogalany számára ilyen biztos és feltétlen jogosultság főszabály szerint csak bírósági határozatot követően keletkezhet akkor, ha a bíróság a közigazgatási eljárásról szóló törvény – alapügy tényállására alkalmazandó változata – 250. cikke (2) bekezdésének második mondata szerinti teljes körű jogszerűségi vizsgálatot követően megállapítja, hogy e jogalany teljesíti a nemzeti jogban a szóban forgó támogatásban való részesüléshez előírt valamennyi feltételt, és e törvény 254. cikkének (1) bekezdése alapján arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező hatóságot, hogy a jövőre nézve kedvező közigazgatási aktust hozzon.
15 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság által valamely személynek a Bizottság által engedélyezett nemzeti támogatási program lejártát követően nyújtott támogatást a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően „új” támogatásnak kell minősíteni. A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal arra keresi a választ, hogy ezen ítélkezési gyakorlat átültethető‑e arra az esetre, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság a támogatás nyújtását jogalap nélkül megtagadta, jóllehet e program még hatályban volt, és amikor e hatóságot az említett program lejártát követően bírósági határozat kötelezi a támogatás nyújtására és összegének kifizetésére.
16 E körülmények között az Administratīvā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, hogy az állami támogatást azon időpontban kell »nyújtottnak« tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság indokolatlanul megtagadta valamely magánszemély állami támogatásra való jogosultságának megállapítását, ha aztán e jogosultságot a támogatásnyújtási határidő lejártát követően bírósági határozat megállapítja?
2) Úgy kell‑e értelmezni a […] 2015/1589 […] rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontját, hogy létező támogatásnak minősül a magánszemély számára – a hatáskörrel rendelkező hatóság részéről a támogatásra való jogosultságot a támogatásnyújtási határidőn belül elismerő határozat hiányában – a támogatási programban rögzített támogatásnyújtási határidő lejártát követően olyan bírósági határozat végrehajtása alapján nyújtott támogatás, amely megállapítja, hogy a magánszemély a támogatási programban rögzített támogatásnyújtási határidőn belül teljesítette a nemzeti jog által a szóban forgó támogatásban részesüléshez előírt valamennyi feltételt, és hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság támogatásnyújtást megtagadó határozata jogellenes volt?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
Előzetes észrevételek
17 Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a Bizottság által engedélyezett nemzeti támogatási program hatálya alá tartozó állami támogatást abban az időpontban kell e rendelkezés értelmében „nyújtottnak” tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság jogalap nélkül megtagadta a támogatásra való jogosultság elismerését egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, amennyiben bírósági határozat e megtagadás jogellenességét e határidő lejártát követően állapítja meg.
18 E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a támogatást abban az időpontban kell az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében „nyújtottnak” tekinteni, amikor az alkalmazandó nemzeti jogszabály szerint a kedvezményezett jogosulttá válik arra, hogy megkapja a támogatást. Azon időpont megállapítása szempontjából, amikor egy meghatározott intézkedés a kedvezményezettjei számára állami támogatás felvételére való jogot ruházott, a döntő tényezőt az jelenti, hogy e kedvezményezettek biztos jogot szereznek arra, hogy e támogatást megkapják, valamint hogy az állam ehhez kapcsolódóan kötelezettséget vállal az említett támogatás nyújtására. Az ilyen intézkedés ugyanis ebben az időpontban eredményezhet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a tagállamok közötti kereskedelmet érintő versenytorzulást (lásd ebben az értelemben: 2013. március 21‑i Magdeburger Mühlenwerke ítélet, C‑129/12, EU:C:2013:200, 40. pont; 2022. január 25‑i Bizottság kontra European Food és társai ítélet, C‑638/19 P, EU:C:2022:50, 115. és 123. pont).
19 A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát, hogy az alkalmazandó nemzeti jog alapján és az uniós jogot tiszteletben tartva meghatározza azt az időpontot, amikor az alapügyben szóban forgó állami támogatást nyújtottnak kell tekinteni. Ennek során e bíróságnak a nemzeti jogban az érintett támogatás nyújtása vonatkozásában előírt összes feltételt figyelembe kell vennie (lásd ebben az értelemben: 2013. március 21‑i Magdeburger Mühlenwerke ítélet, C‑129/12, EU:C:2013:200, 41. pont; 2020. október 28‑i INAIL‑ítélet, C‑608/19, EU:C:2020:865, 31. és 32. pont).
20 Közelebbről a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell meghatároznia, hogy a nemzeti jog az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben lehetővé teszi‑e annak megállapítását, hogy az érintett támogatásban részesüléshez való biztos jogosultságot abban az időpontban kell ex tunc hatállyal megszerzettnek tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóságnak jogszerűen kellett volna eljárnia, vagyis abban az időpontban, amikor e hatóság e jogosultság elismerését jogalap nélkül megtagadta, vagy éppen ellenkezőleg, e nemzeti jogot csak úgy lehet értelmezni, hogy e hatóság elutasító határozata, még ha azt később jogellenesnek is nyilvánítják, nem keletkeztethetett a kérelmező számára ahhoz való biztos jogot, hogy a támogatást megkapja.
21 Mindemellett, figyelemmel arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság magyarázataiból az következik, hogy a nemzeti jog csak ez utóbbi értelemben tűnik értelmezhetőnek, emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Erre figyelemmel a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. A Bíróság a hasznos válasz megadásához kénytelen lehet olyan uniós jogi normákat figyelembe venni, amelyekre a nemzeti bíróság a kérdésében nem hivatkozott (lásd ebben az értelemben: 1986. március 20‑i Tissier ítélet, 35/85, EU:C:1986:143, 9. pont; 2021. szeptember 9‑i LatRailNet és Latvijas dzelzceļš ítélet, C‑144/20, EU:C:2021:717, 29. pont).
22 A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy lényegében az alapügyben szóban forgó támogatási program a támogatás nyújtására előírt határidőt az ideiglenes keretről szóló közleményben előírt határidő alapján határozta meg, és hogy a Bizottság határozata e programot a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította tekintettel többek között arra, hogy e határidő annak ideiglenes jelleget biztosított. Ebből következik, hogy az említett program alkalmazása az uniós jognak az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett végrehajtásának minősül.
23 Egyébiránt a Bíróságnak már volt alkalma hangsúlyozni, hogy az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alkalmazása az egyrészt a nemzeti bíróságok, másrészt pedig a Bizottság, illetve az uniós bíróságok közötti jóhiszemű együttműködés kötelezettségén alapul, amelynek keretében ezek mindegyike a Szerződésben ráruházott funkció szerint jár el (2013. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑284/12, EU:C:2013:755, 41. pont). E tekintetben, jóllehet az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata meghatározni az uniós jogrendből származó egyéni jogok védelmének biztosítására irányuló jogorvoslatok eljárási szabályait, a tagállamok felelőssége, hogy minden esetben biztosítsák az említett jogokkal kapcsolatban a Charta 47. cikkének első bekezdésében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartását (lásd ebben az értelemben: 2015. március 19‑i E.ON Földgáz Trade ítélet, C‑510/13, EU:C:2015:189, 49. és 50. pont; 2025. január 28‑i ASG 2 ítélet, C‑253/23, EU:C:2025:40, 75. pont). E 47. cikk első bekezdése értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.
24 E körülmények között meg kell állapítani, hogy első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését és a Charta 47. cikkének első bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely nemzeti szabályozás olyan értelmezése, amely azzal a hatással jár, hogy a Bizottság által engedélyezett állami támogatási program hatálya alá tartozó egyedi támogatást nem lehet abban az időpontban az EUM‑Szerződés e rendelkezése értelmében véve „nyújtottnak” tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság jogalap nélkül megtagadta az abban való részesülést egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, amennyiben bírósági határozat e megtagadás jogellenességét e határidő lejártát követően állapítja meg.
Az első kérdés érdeméről
25 Tekintettel arra, hogy úgy tűnik, hogy a lett jog értelmezése – amint az a jelen ítélet 21. pontjából kitűnik – ahhoz vezet, hogy az alapügyben szóban forgó támogatást csak a bírósági határozat végrehajtása érdekében hozott kedvező közigazgatási aktus elfogadásának időpontjában lehet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében „nyújtottnak” tekinteni, az ilyen aktus elfogadása, és ennélfogva e határozat végrehajtása nem lehetséges akkor, ha – mint a jelen ügyben is – a támogatás nyújtására nyitva álló határidő a bírósági eljárás során lejárt.
26 Az olyan időpontban nyújtott támogatást ugyanis, amikor a Bizottság e támogatásra vonatkozó engedélye már nincs hatályban, mivel új támogatásról van szó, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése értelmében be kell jelenteni a Bizottságnak, és nem hajtható végre mindaddig, amíg a Bizottság meg nem állapítja a belső piaccal való összeegyeztethetőségét (lásd ebben az értelemben: 2021. október 28‑i Eco Fox és társai ítélet, C‑915/19–C‑917/19, EU:C:2021:887, 36. pont; 2022. április 7‑i Autonome Provinz Bozen ítélet, C‑102/21 és C‑103/21, EU:C:2022:272, 32., 34. és 42. pont).
27 Ebből következik, hogy a Charta 47. cikkének első bekezdésében a TOODE‑hoz hasonló jogalany számára biztosított jogorvoslathoz való jog hatékony jellege a jelen ítélet 25. pontjában leírt esetben nem biztosítható, jóllehet a teljes körű jogszerűségi vizsgálatot követően bírósági határozat elismeri, hogy a felperes – a szóban forgó támogatás kérelmezője – eredetileg megfelelt az ahhoz szükséges összes feltételnek, hogy az érintett támogatási program által meghatározott időbeli keretben e támogatásban részesülhessen.
28 Márpedig valamely bírósági határozat végrehajtása a Charta 47. cikke értelmében vett hatékony jogorvoslathoz való jog szerves részét képezi. E jog ugyanis illuzórikus jellegű lenne, ha valamely tagállam belső jogrendje lehetővé tenné azt, hogy a jogerős és kötelező bírósági határozat valamely fél hátrányára hatástalan maradjon (2016. június 30‑i Toma és Biroul Executorului Judecătoresc Horaţiu‑Vasile Cruduleci ítélet, C‑205/15, EU:C:2016:499, 43. pont; 2019. július 29‑i Torubarov ítélet, C‑556/17, EU:C:2019:626, 57. pont).
29 Következésképpen a jelen ítélet 25. pontjában említett esetben a Charta 47. cikkének első bekezdése az uniós jog közvetlen hatállyal bíró rendelkezéseként előírja, hogy a nemzeti bíróságnak mellőznie kell azon nemzeti jog alkalmazását, amely megakadályozza annak megállapítását, hogy az egyedi támogatást a hatáskörrel rendelkező hatóság elutasító határozatának időpontjában nyújtották (lásd ebben az értelemben: 2019. június 24‑i Popławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 61. pont; 2020. május 14‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 139. és 140. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E körülmények között annak az időpontnak, amikor e támogatást az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében „nyújtottnak” kell tekinteni, azon időpontot kell tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság e társasággal szemben jogalap nélkül hozott elutasító határozatot.
30 A fenti indokokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését és a Charta 47. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely nemzeti szabályozás olyan értelmezése, amely azzal a hatással jár, hogy a Bizottság által engedélyezett nemzeti támogatási program hatálya alá tartozó egyedi támogatást nem lehet abban az időpontban az EUM‑Szerződés e rendelkezése értelmében véve „nyújtottnak” tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság jogalap nélkül megtagadta az abban való részesülést egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, amennyiben bírósági határozat e megtagadás jogellenességét e határidő lejártát követően állapítja meg.
A második kérdésről
31 Előzetesen, az első kérdésre adott válaszra figyelemmel rá kell mutatni arra, hogy úgy kell tekinteni, hogy az alapügyben szóban forgó támogatást az adóhatóság elutasító határozatának időpontjában, azaz a támogatás nyújtására előírt határidő lejárta előtt nyújtották.
32 Annak érdekében, hogy az előterjesztő bíróság számára a második kérdésre hasznos választ lehessen adni, e kérdést tehát úgy kell érteni, mint amely lényegében arra irányul, hogy a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontját úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében vett „létező támogatásnak” kell minősíteni az olyan egyedi támogatást, amelyet azon időpontban kell nyújtottnak tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság azt jogalap nélkül megtagadta egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, de amely támogatást az e határidő lejártát követően a megtagadás jogellenességét megállapító bírósági határozat alapján hozott kedvező közigazgatási aktus végrehajtásaként fizetik ki e magánszemély részére.
33 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontja kimondja, hogy „létező támogatás” az engedélyezett támogatás, amely azon támogatási programokat és egyedi támogatásokat foglalja magában, amelyeket a Bizottság vagy a Tanács engedélyezett. Az említett rendelet 1. cikkének c) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy „új támogatás” minden olyan támogatási program vagy egyedi támogatás, amely nem létező támogatás, beleértve a létező támogatások módosítását is.
34 A Bíróság ezenkívül kimondta, hogy azon időponttól kezdődően, amikor az állami támogatás igénybevételére vonatkozó biztos jogot az alkalmazandó nemzeti jog alapján a kedvezményezettre ruházzák, a támogatást odaítéltnek kell tekinteni, ily módon a szóban forgó források tényleges átruházása nem bír döntő jelentőséggel (2019. december 19‑i Arriva Italia és társai ítélet, C‑385/18, EU:C:2019:1121, 36. pont; 2021. május 20‑i Azienda Sanitaria Provinciale di Catania ítélet, C‑128/19, EU:C:2021:401, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy mivel úgy kell tekinteni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló állami támogatást abban az időpontban nyújtották, amikor a Bizottság e támogatásra vonatkozó engedélye hatályban volt, e támogatást „engedélyezett támogatásnak”, következésképpen pedig a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontja értelmében vett „létező támogatásnak” kell minősíteni, függetlenül attól, hogy azt a Bizottság által engedélyezett támogatási program érvényességének lejártát követően fizetik ki.
36 Világossá kell tenni, hogy – amint arra a főtanácsnok az indítványának 47. pontjában rámutatott – az ilyen értelmezés nem torzíthatja a piaci versenyt. Ugyanis, mivel – amint az a jelen ítélet 18. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – valamely intézkedés abban az időpontban eredményezhet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a tagállamok közötti kereskedelmet érintő versenytorzulást, amikor az állami támogatáshoz való biztos jogosultságot elismerték, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló támogatásnak az érintett támogatási program lejártát követő kifizetése a támogatás kérelmezőjét olyan helyzetbe hozza, amelyben akkor lett volna, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság jogszerűen járt volna el, és így éppen a piaci verseny egyensúlyának helyreállítását teszi lehetővé.
37 A fenti indokokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében vett „létező támogatásnak” kell minősíteni az olyan egyedi támogatást, amelyet azon időpontban kell nyújtottnak tekinteni, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság azt jogalap nélkül megtagadta egy olyan magánszeméllyel szemben, aki a támogatást az annak nyújtására előírt határidőn belül kérelmezte, de amely támogatást az e határidő lejártát követően a megtagadás jogellenességét megállapító bírósági határozat alapján hozott kedvező közigazgatási aktus végrehajtásaként fizetik ki e magánszemély részére.