III.
C-445/24 W ügyben 2025. november 13-án hozott ítélet
Az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének 6. pontját
a következőképpen kell értelmezni:
az olyan jogi személy, mint egy nonprofit egyesület, amely egy utazásszervezővel a saját nevében, bizonyos tagjai számára utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött, az e rendelkezés értelmében vett „utazó” fogalma alá tartozik.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 326., 1. o.) 3. cikke 6. pontjának értelmezésére irányul.
2 E kérelmet az MS Amlin Insurance SE biztosítótársaság és a (W)onderweg VZW nonprofit egyesület között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy miután ez utóbbi a tagjai részére utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött egy, az MS Amlin Insurance‑nél biztosított utazási irodával, e biztosítótársaság ezen iroda fizetésképtelenségét követően megtagadta az utazási szerződés alapján teljesített kifizetések megtérítését a (W)onderweg részére.
Az alapeljárás
16 A (W)onderweg nonprofit egyesület, amely az alacsony jövedelmű családokból származó, autizmus-spektrumzavarokkal küzdő személyek mellett kötelezte el magát.
17 2020. január 18‑án bizonyos tagjai részére úgynevezett „citytrip” utazási szerződést kötött Lyon (Franciaország) célállomással, amely szerződés a vonatjegyeket és a szállodai tartózkodást foglalta magában. Az utazást a 2020. április 21. és 24. közötti időszakra tervezték. E csomagért 9165,14 eurót fizetett.
18 2020. március 16‑án, tekintettel a Covid19‑világjárvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések hatálybalépésére, a (W)onderweg az utazás 2020 szeptemberére halasztását kérte az utazási irodától, ugyanazon árral és ugyanabban a szállodában történő elhelyezéssel.
19 Mivel az ilyen halasztás lehetetlennek bizonyult, ezen utazási irodánál érdeklődött az utazás egy évvel, azaz 2021. április 20‑ig történő elhalasztásának lehetőségéről. E tájékozódás keretében felmerült a (W)onderweg egy egyéves időszakra érvényes utalvány formájában történő esetleges kártérítés is, mivel az utóbbi által teljesített kifizetések visszatérítése az említett iroda szerint főszabály szerint csak az ilyen utalvány érvényességének lejártát követően lehetséges.
20 2020. szeptember 7‑én a (W)onderweg felszólította az utazási irodát, hogy térítse vissza az utazási csomagra vonatkozó szerződés alapján kifizetett összeget.
21 Mivel az utazási iroda 2020. szeptember 22‑én csődöt jelentett, a (W)onderweg visszatérítés iránti kérelmet nyújtott be az MS Amlin Insurance‑hoz, az említett iroda fizetésképtelenségével kapcsolatos kockázatokat biztosító biztosítótársasághoz.
22 Miután az MS Amlin Insurance elutasította e kérelmet, a (W)onderweg keresetet indított a rechtbank van eerste aanleg Antwerpen, afdeling Antwerpen (antwerpeni elsőfokú bíróság antwerpeni részleg, Belgium) előtt, amelyben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze e biztosítótársaságot az utazási szerződés nemteljesítése miatt az utazási csomag árának megfelelő összeg visszatérítésére.
23 E bíróság elutasította a keresetet, azzal az indokkal, hogy az utazást már az utazási iroda fizetésképtelenné válását megelőzően törölték.
24 A (W)onderweg fellebbezése nyomán a hof van beroep te Antwerpen (antwerpeni fellebbviteli bíróság, Belgium) az MS Amlin Insurance‑t 9165,14 euró, valamint kamatok és költségek megfizetésére kötelezte.
25 Az MS Amlin Insurance felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Hof van Cassatie‑hoz (semmítőszék, Belgium), amely a kérdést előterjesztő bíróság.
26 E tekintetben az MS Amlin Insurance arra hivatkozik, hogy ellentétben azzal, amit a hof van beroep te Antwerpen (antwerpeni fellebbviteli bíróság) megállapított, a (W)onderweg nem tekinthető a 2015/2302 irányelvet végrehajtó nemzeti szabályozás értelmében vett utazónak, és nem származtathat jogokat e szabályozás tekintetében. Az e rendelkezésben meghatározott „utazó” fogalma ugyanis csak az utazóra mint természetes személyre terjed ki, vagyis a jelen esetben a (W)onderweg azon tagjaira, akik részére az utazást megvásárolta, nem pedig magára a (W)onderwegre mint jogi személyre.
27 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy ily módon azt a kérdést kell értékelnie, hogy az olyan jogi személy, mint egy nonprofit egyesület, amely a tagjai számára alkalomszerűen egy kereskedőtől utazási csomagot vásárol, a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett utazónak tekinthető‑e, mivel az ügy érdemében határozó bíróságok a maguk részéről úgy ítélték meg, hogy egy jogi személy ténylegesen tartozhat az „utazó” e fogalma alá.
28 E körülmények között a Hof van Cassatie (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
„Úgy kell‑e értelmezni az [2015/2302] irányelv 3. cikkének 6. pontja szerinti utazó fogalmát, hogy az olyan jogi személyre is kiterjed, mint például egy nonprofit egyesület, amely alkalomszerűen a tagjai részére utazási csomagot vásárol egy kereskedőtől?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
29 Elöljáróban pontosítani kell egyrészt, hogy az előterjesztett kérdés azon az előfeltevésen alapul, amely szerint az alapügyben szóban forgó utazási szerződés a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 2. pontja értelmében vett utazási csomagra vonatkozik, és így főszabály szerint ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hatálya alá tartozik. E tekintetben, bár a belga, a görög és az olasz kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben e relevancia kizárása érdekében kitért az e 2. cikk (2) bekezdésében előírt, e hatály alóli kivételek esetleges relevanciájára, hangsúlyozni kell, hogy e kivételek nem képezik az előterjesztett kérdés tárgyát, mivel a kérdést előterjesztő bíróság végeredményben kizárta az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontját átültető nemzeti jogban előírt kivétel alkalmazását, amely többek között a kizárólag „alkalomszerűen”, nonprofit alapon, az utazók egy szűk körére korlátozódóan kínált utazási csomagokra vonatkozik.
30 Másrészt a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy bár a (W)onderweg a tagjai számára kötötte meg az alapügyben szóban forgó szerződést, azt a saját nevében tette, mivel az alapeljárás olyan visszatérítéshez való jogra vonatkozik, amelyet ezen egyesület maga is élvez az MS Amlin Insurance‑szel szemben a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett „utazóként”, valamint az ezen irányelv 17. cikkét végrehajtó nemzeti jog értelmében, amely rendelkezés az utazóknak az alapügyben szóban forgó utazási irodához hasonló utazásszervezők fizetésképtelenségének kockázatával szembeni védelmére vonatkozik, többek között az olyan utazási csomag címén teljesített kifizetések visszatérítését illetően, amely csomag részét képező szolgáltatásokat nem teljesítik.
31 E körülmények között meg kell állapítani, hogy egyetlen kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan jogi személy, mint a nonprofit egyesület, amely egy utazásszervezővel a saját nevében, bizonyos tagjai számára utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött, az e rendelkezés értelmében vett „utazó” fogalma alá tartozik.
32 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit kell figyelembe venni, hanem a szövegkörnyezetét, valamint annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek az említett rendelkezés részét képezi, valamint adott esetben annak keletkezését. Amennyiben azonban az uniós jog valamely rendelkezésének értelme magából a rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, a Bíróság nem térhet el ettől (lásd ebben az értelemben: 2024. július 29‑i HDI Global és MS Amlin Insurance ítélet, C‑771/22 és C‑45/23, EU:C:2024:644, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja oly módon határozza meg az „utazó” fogalmát, hogy abba beletartozik „minden olyan személy, akinek szándékában áll egy, ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződés megkötése, vagy egy ilyen szerződés alapján utazásra jogosult”.
34 Amennyiben e rendelkezés az „utazó” fogalmát úgy határozza meg, hogy egyáltalán nem utal a nemzeti jogra e fogalom jelentésével kapcsolatban, az említett rendelkezést ezen irányelv alkalmazásában úgy kell tekinteni, mint amely egy önálló uniós jogi fogalmat tartalmaz, amelyet az Unió területén egységesen kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2016. november 9‑i Wathelet ítélet, C‑149/15, EU:C:2016:840, 29. pont).
35 Ezenfelül, jóllehet az „utazó” fogalma más uniós jogi aktusokban is szerepel, az 2015/2302 irányelv 3. cikke 6. pontjában foglalt sajátos meghatározás kizárólag ebben az irányelvben található meg. Így tehát olyan fogalomról van szó, amelyet az említett irányelv keretében betöltött sajátos funkciója és az irányelv célkitűzései fényében kell értelmezni (lásd analógia útján: 2016. november 9‑i Wathelet ítélet, C‑149/15, EU:C:2016:840, 30. pont).
36 Ennek pontosítását követően először is meg kell állapítani, hogy a 2015/2302 irányelv 3. cikke 6. pontjának szövege az „utazó” fogalmának meghatározása érdekében a jelen ítélet 33. pontjában említett két eset bármelyikében lévő „minden […] személyre” utal.
37 Meg kell jegyezni, hogy e megfogalmazás nem tesz különbséget természetes és jogi személyek között, ellentétben különösen a „kereskedő” fogalmának ezen irányelv 3. cikkének 7. pontjában szereplő meghatározásával, amely szerint a fogalom „bármely természetes vagy […] jogi személyt” magában foglalhat, illetve a „fogyasztó” fogalmának az uniós jogban általánosan elfogadott meghatározásával, amely utóbbi főszabály szerint kifejezetten a természetes személyekre korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2020. április 2‑i Condominio di Milano, via Meda ítélet, C‑329/19, EU:C:2020:263, 24. és 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Meg kell jegyezni továbbá, hogy ahhoz, hogy a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett „utazó” fogalmába tartozzon, az érintett személynek az e rendelkezésben említett két kategória egyikébe kell tartoznia, nevezetesen vagy „szándékában áll egy, [utazási csomagra vonatkozó] szerződés megkötése”, vagy „egy ilyen szerződés alapján utazásra jogosult”. Jóllehet egy jogi személy nem utazhat ilyen szerződés alapján, szándékában állhat ilyen szerződést kötni egy vagy több olyan természetes személy számára, akik az e szerződés tárgyát képező utazást majd megteszik.
39 Ebből következik, hogy bár a 2015/2302 irányelv 3. cikke 6. pontjának szövege egyértelműen lehetőséget nyújt egy olyan értelmezésre, amely a jogi személyeket az e rendelkezés értelmében vett „utazó” fogalma alá vonja, vagyis amikor szándékukban áll egy „[utazási csomagra vonatkozó] szerződés megkötése”, azonban nem teszi lehetővé az olyan megszorítóbb értelmezés kizárását, amely szerint e fogalom kizárólag természetes személyekre vonatkozik, mivel kizárólag ők jogosultak e szerződés alapján utazásra.
40 Ekképpen másodsorban meg kell vizsgálni a szövegkörnyezetet, amelybe a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja illeszkedik.
41 E tekintetben ezen irányelv (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv célja nemcsak a fogyasztók védelme, hanem azon személyek védelme is, „akik a fogyasztókéval azonos foglalási csatornákat használnak a vállalkozásukkal vagy szakmai tevékenységükkel kapcsolatos utazások foglalásához”, és a személyek e kategóriája magában foglalhatja „az üzleti úton utazók[at] – beleértve a szabadfoglalkozásúakat, az önálló vállalkozókat és más természetes személyeket is”. Így „[a] »fogyasztó« egyéb uniós jogszabályokban szereplő fogalommeghatározásával való összetévesztés elkerülése érdekében” az „utazó” fogalma lép a 90/314 irányelv 2. cikkének 4. pontjában szereplő „fogyasztó” fogalma helyébe, mivel ezt az irányelvet hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2015/2302 irányelv.
42 E (7) preambulumbekezdés ugyanakkor nem tér ki arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti‑e, hogy az „utazó” fogalmába a fogyasztóktól eltérő természetes személyeken kívül a jogi személyek is beletartoznak.
43 Hasonlóképpen, a 2015/2302 irányelv több rendelkezése is olyan esetekre vonatkozik, amelyekben az utazó természetes személynek minősül. Ez a helyzet például ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdése a) pontjának viii. alpontja esetében, amely az utazásszervező azon kötelezettségére vonatkozik, hogy az utazási csomagra vonatkozó szerződés megkötése előtt tájékoztassa az utazót többek között arról, hogy „az ő szükségleteit figyelembe véve megfelel‑e számára az utazás”, és az említett irányelv (25) preambulumbekezdése e tekintetben pontosítja, hogy a kereskedőnek ennek keretében „figyelmet kell fordítania az életkoruk vagy testi fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatott utazók azon sajátos igényeire, amelyeket a kereskedő észszerűen előre láthat”.
44 Hangsúlyozni kell azonban, hogy azon szövegkörnyezet ilyen elemei, amelybe a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja illeszkedik, csak megerősítik, hogy a természetes személyek nyilvánvalóan az e rendelkezés értelmében vett „utazó” fogalma alá tartozhatnak, különösen amikor szándékukban áll egy utazási csomagra vonatkozó szerződés megkötése, anélkül azonban, hogy abból ki lennének zárva az azonos helyzetben lévő jogi személyek.
45 Ráadásul arra lehet következtetni ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjából – amely kizárja az irányelv hatálya alól többek között a kereskedő és egy másik természetes „vagy jogi” személy között üzleti út megszervezésére irányuló általános megállapodás alapján vásárolt utazási csomagokat –, hogy a jogi személyek által vásárolt utazási csomagok főszabály szerint az irányelv hatálya alá tartoznak.
46 Az ilyen értelmezést, harmadsorban, megerősítik a 2015/2302 irányelv célkitűzései, amelyek – amint az ezen irányelvnek az (1)–(3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkéből kitűnik – mind a kétértelmű szabályok és a joghézagok megszüntetésére, illetve a 90/314 irányelv által az utazóknak biztosított védelem hatályának a piaci fejlemények figyelembevétele érdekében történő kiigazítására, mind pedig az EUMSZ 169. cikkben előírt magas szintű fogyasztóvédelem biztosításához való hozzájárulásra irányulnak. A 2015/2302 irányelv tehát az Európai Unió Alapjogi Chartája 38. cikkének megfelelően hozzájárul a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához az utazási csomagokkal kapcsolatos uniós politika terén (2024. július 29‑i HDI Global és MS Amlin Insurance ítélet, C‑771/22 és C‑45/23, EU:C:2024:644, 74. pont).
47 E tekintetben először is e célkitűzésekre, valamint arra tekintettel, hogy a 2015/2302 irányelv által biztosított jogok kógens jellegűek, amint az ezen irányelv 23. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, az említett irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett „utazó” fogalmának tág értelmezését kell előnyben részesíteni az irányelv tényleges érvényesülésének biztosítása érdekében (lásd analógia útján: 2024. október 24‑i Zabitoń ítélet, C‑347/23, EU:C:2024:919, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Másodszor, a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett „utazó” fogalmának olyan értelmezése, amely kizárja azt a jogi személyt, amely a saját nevében, de egy vagy több természetes személy részére kíván utazási csomagra vonatkozó szerződést kötni, szükségszerűen e természetes személyek – akik gyakran fogyasztók – védelmi szintjének gyengüléséhez vezetne azon helyzethez képest, amelyben elismerik az érintett jogi személy „utazó” minőségét, különösen akkor, ha e jogi személy – mint a jelen ügyben is – olyan nonprofit egyesület, amely bizonyos, kiszolgáltatott személyeknek tekinthető tagjai érdekében tevékenykedik.
49 Az első esetben ugyanis e jogi személy, bár a priori az utazásszervező egyetlen szerződéses partnere volt az utazási csomagra vonatkozóan kötött szerződés tekintetében, nem hivatkozhat – mivel nem tekinthető „utazónak” – a saját nevében, de azon természetes személyek javára, akik nevében e szerződést kötötték, azon jogokra, amelyeket egyébként a 2015/2302 irányelvből – beleértve az irányelv 17. cikkében említett jogot is – származtathatna. E természetes személyeknek ekkor maguknak kellene a nemzeti bíróságok előtt érvényesíteniük jogaikat, minden egyes személynek külön, az őt érintő részben, még akkor is, ha nem voltak az említett szerződésben részes felek.
50 Bár ebben az összefüggésben kétségtelenül elképzelhető, hogy az említett természetes személyek adott esetben lehetővé teszik az érintett jogi személy számára, hogy e célból bíróság előtt képviselje őket, az ilyen lépések megtétele nem könnyíti meg a 2015/2302 irányelv által biztosított jogok gyakorlását, és így nem alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a fogyasztóvédelem magas szintjének megvalósításához, hanem csupán az ilyen cél aláásására lenne alkalmas.
51 Harmadszor, az „utazó” fogalmának olyan értelmezése, amely nem foglalja magában az olyan jogi személyeket, mint a nonprofit egyesületek, szintén joghézagot eredményezne, mivel akkor létezhetne egy jogi személy által érvényesen megkötött, utazási csomagra vonatkozó szerződés, anélkül azonban, hogy e jogi személy gyakorolhatná az e szerződéshez kapcsolódó, a 2015/2302 irányelv által biztosított jogokat. Az „utazó” fogalmának ilyen eredményhez vezető értelmezése tehát ellentétes lenne a jelen ítélet 46. pontjában hivatkozott céllal, amely többek között a joghézagok megszüntetésére irányul.
52 Negyedszer, ezen túlmenően – amint az a jelen ítélet 35. pontjában megállapítást nyert – figyelembe kell venni az „utazó” fogalmának ezen irányelv keretében betöltött sajátos funkcióját.
53 Márpedig, amint az a 2015/2302 irányelv jelen ítélet 41. pontjában említett (7) preambulumbekezdéséből is következik, úgy tűnik, hogy az ezen irányelvnek a 2. cikkében meghatározott hatálya alá tartozó utazási csomag esetén az „utazó” fogalmának sajátos funkciója nem abban áll, hogy bizonyos személyeket kizárjon az ezen irányelv által biztosított védelemből egy többek között arra vonatkozó funkcionális szempont alapján, hogy milyen minőségben vásárolják meg ezt az utazási csomagot, illetve mi a jogi jellegük, hanem abban áll, hogy meghatározza azon személyek körét, akik hivatkozhatnak az említett irányelv által biztosított jogokra, kizárólag az ilyen utazási csomagra vonatkozó szerződésekkel való kapcsolatuk alapján, azaz vagy azért, mert szándékukban áll ilyen szerződéseket kötni, vagy a már megkötött szerződések alapján utazásra jogosultak.
54 Ennélfogva a 2015/2302 irányelv által követett célok, valamint az ezen irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett „utazó” ezen irányelv keretében betöltött különös funkciója e fogalom olyan értelmezését követeli meg, amely szerint az magában foglalja azokat a jogi személyeket is, amelyek saját nevükben, de bizonyos természetes személyek javára szándékoznak az említett irányelv hatálya alá tartozó utazási csomagra vonatkozó szerződést kötni.
55 Végül a Bizottsághoz hasonlóan pontosítani kell, hogy az a természetes vagy jogi személy, aki utazási csomagra vonatkozó szerződést kíván kötni, és ezért a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontja értelmében vett utazónak kell tekinteni, a szerződés megkötését követően megőrzi e minőségét. Nem fogadható el ugyanis, hogy az ilyen szerződést más javára megkötni szándékozó személy a szerződés megkötését követően elveszítse utazói minőségét pusztán amiatt, hogy ő maga nem jogosult e szerződés alapján utazni, mivel az ellenkező eset a gyakorlatban semlegesítené az ezen irányelv által számára biztosítani kívánt védelmet.
56 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2015/2302 irányelv 3. cikkének 6. pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan jogi személy, mint a nonprofit egyesület, amely egy utazásszervezővel a saját nevében, de bizonyos tagjai számára utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött, az e rendelkezés értelmében vett „utazó” fogalma alá tartozik.