I.
C-603/22. sz. M.S. és társai (Droits procéduraux d’une personne mineure) ügyben 2024. szeptember 5-én hozott ítélet
1) A büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11‑i 2016/800/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkének az ezen irányelv 18. cikkével összefüggésben értelmezett (1)–(3) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyrészt nem írja elő, hogy a gyanúsított vagy vádlott gyermekek – adott esetben hivatalból kirendelt – ügyvéd segítségét vehetik igénybe mielőtt a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság kihallgatná őket, de legkésőbb az első kihallgatásukkor, és amely másrészt lehetővé teszi, hogy az említett gyermekeket gyanúsítotti minőségükben, ügyvéd jelenléte nélkül kihallgassák.
2) A 2016/800 irányelv 2. cikkének (1) és (3) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a hivatalból kirendelt ügyvéd segítségéhez való jog automatikusan megszűnik azon személyek esetében, akik a büntetőeljárás megindításakor gyermekek voltak, de ezt követően betöltötték 18. életévüket, mivel az ilyen szabályozás nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett irányelv vagy egyes rendelkezéseinek alkalmazása, következésképpen pedig az abban foglalt jogok érvényesítése megfelelő‑e az ügy összes körülményét figyelembe véve, ideértve az említett személyek érettségét és kiszolgáltatottságát is.
3) A 2016/800 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem írja elő, hogy a büntetőeljárásban gyanúsított vagy vádlott gyermekeket – a szülői felelősséget gyakorló személlyel együtt – legkésőbb e gyermekek rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi első kihallgatását megelőzően, egyszerű és közérthető nyelven, a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke szerinti jogaikra, valamint a 2016/800 irányelvben megállapított jogokra vonatkozó olyan tájékoztatásban kell részesíteni, amely figyelembe veszi a gyermekek sajátos szükségleteit és sebezhetőségét.
4) A 2016/800 irányelv 19. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a büntetőeljárásban nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa a gyermek által a 2016/800 irányelv 6. cikkében előírt ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett vallomásokon alapuló terhelő bizonyítékokat, feltéve azonban, hogy e bíróság a büntetőeljárás során egyrészt felülvizsgálhatja, hogy e jogot, az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkével és 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezve tiszteletben tartották‑e, másrészt pedig levonhatja az e jogsértésből eredő valamennyi következményt, különösen az ilyen körülmények között szerzett bizonyítékok bizonyító erejét illetően.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, az EUSZ 2. cikknek és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11‑i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2016. L 132., 1. o.), a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 294., 1. o.) 12. cikke (2) bekezdésének és 13. cikkének, a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.) 3. cikkének, a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 65., 1. o.) 7. cikke (1) és (2) bekezdésének, illetve 10. cikke (2) bekezdésének, valamint az uniós jog elsőbbsége, közvetlen hatálya és tényleges érvényesülése elveinek értelmezésére irányul.
2 E kérelmet az M. S., J. W. és M. P., három kiskorú ellen indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő, akiket azzal vádolnak, hogy egy használaton kívüli üdülőközpont épületeibe behatoltak, és ezzel kárt okoztak a D. G., eseti gondnok által képviselt M. B.‑nek és B. B.‑nek.
Az alapeljárás
34 A jelen ügyben kérdést előterjesztő bíróság, a Sąd Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi bíróság, Lengyelország) előtt M. S., J. W. és M. P. (a továbbiakban együtt: kiskorú gyanúsítottak) ellen egy Ustkában (Lengyelország) található, használaton kívüli üdülőközpontban elkövetett – a D. G., eseti gondnok által képviselt M. B.‑nek és B. B.‑nek ezáltal kárt okozó – magánlaksértés (a továbbiakban: vitatott tényállás) vádjával büntetőeljárás van folyamatban. E magánlaksértés a Kodeks karny (büntető törvénykönyv) szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek minősül.
35 M. S. ellen többrendbeli, 2021 decembere és 2022 januárja között elkövetett magánlaksértés, míg J. W. és M. P. ellen egyrendbeli magánlaksértés miatt indult büntetőeljárás. A vitatott tényállás idején M. S., J. W. és M. P. 17 éves volt.
36 M. S.‑t a rendőrség 2022. január 26‑án gyanúsítottként történő kihallgatásra idézte. A kihallgató rendőr tudta, hogy M. S. – ebben az időpontban – még nem töltötte be 18. életévét. A szüleit előzetesen nem tájékoztatták a kihallgatásról. Az idézésben nem szerepelt, hogy M. S. védőt hatalmazhat meg. M. S. az édesanyjával együtt ment a rendőrkapitányságra, aki kérése ellenére nem lehetett jelen fia kihallgatásán, mivel a rendőrök szerint nagykorúként felel a vitatott tényállásért. Ezenkívül az anyától megtagadták a nyomozás menetével kapcsolatos tájékoztatást, és M. S.‑t arról sem tájékoztatták, hogy a vádirat bíróság elé terjesztése előtt betekinthet az eljárási iratokba.
37 Ezen első kihallgatás során M. S. elismerte, hogy elkövette a jogvita tárgyát képező tényállást, részletesen beszámolt az eseményekről, és önmagára nézve terhelő vallomást tett. E vallomás következtében megváltoztatták a vele szemben felhozott vádakat, az érintett üdülőközpontba való egyszeri behatolásról többrendbeli magánlaksértésre módosítva azt.
38 A vádemelési javaslatot M. S.‑nek felolvasták, és azt átadták neki. E javaslatot alá is írta. Átadták nekik a büntetőeljárás során a gyanúsítottakat megillető jogokról és terhelő kötelezettségekről szóló tájékoztatót, de e dokumentum nem tesz külön említést a kiskorúak jogairól és kötelezettségeiről. A tájékoztatás magában foglalta többek között a nyilatkozattételhez vagy a hallgatáshoz való jogról, illetve a kérdések megválaszolásának indokolás nélkül történő megtagadásához való jogról, a meghatalmazott védő igénybevételéhez való jogról és a hivatalból kirendelt védő kijelölésének – amennyiben a gyanúsítottnak nincs anyagi eszköze védőt meghatalmazni – kérelmezéséhez való jogról, a kirendelt védő kihallgatáson való jelenlétének – amennyiben a távolmaradása nem akadályozza a kihallgatást – kérelmezéséhez való jogról szóló tájékoztatást. Mivel az említett dokumentum terjedelmes és bonyolult volt, M. S. nem ismerte meg annak tartalmát. Azonban aláírásával elfogadta azt.
39 M. S.‑t arról a jogáról is tájékoztatták, hogy kérheti a vád indokainak szóbeli ismertetését, valamint azt, hogy a vádemelési javaslat indoklását foglalják írásba, és 14 napon belül kézbesítsék azt neki és a meghatalmazott védőjének. E jogáról nem mondott le, és ilyen kérelmeket sem nyújtott be. Sem M. S., sem szülei nem hatalmaztak meg védőt. Hivatalból sem rendeltek ki számára védőt.
40 M. S.‑t két alkalommal hallgatták ki. E kihallgatások egyikén sem készült audiovizuális felvétel. Az M. S. által a kihallgatások során szolgáltatott információk alapján a rendőrök más személyeket is azonosítottak, így a kiskorú J. W.‑t és M. P.‑t, akik a gyanú szerint M. S.‑sel együtt hatoltak be jogellenesen az érintett üdülőközpontba.
41 E két kiskorút gyanúsítottként való kihallgatás céljából idézték Ustka rendőrkapitányságára. Sem J. W., sem pedig M. P. szüleit nem tájékoztatták erről a kihallgatásról, holott a kihallgatást végző rendőr tudta, hogy a két gyanúsított nem töltötte be 18. életévét.
42 J. W. és M. P. kihallgatására M. S. kihallgatásához hasonlóan került sor. J. W. és M. P. kihallgatásra szóló idézései nem tartalmaztak tájékoztatást a védő meghatalmazásához vagy hivatalból kirendelt védő igénybevételéhez való jogukra vonatkozóan. Sem J. W. és M. P., sem pedig szüleik nem tudtak arról, és nem is tájékoztatták őket arról, hogy jogukban áll tájékoztatást kérni az eljárás menetéről, vagy hogy a szülők a tárgyalást megelőző szakaszban elkísérhetik fiaikat. J. W. és M. P. ugyanazt a dokumentumot kapta meg, mint amelyet M. S. a jelen ítélet 38. pontjában említett módon, és M. S.‑hez hasonlóan ők sem ismerték meg e dokumentum tartalmát annak terjedelme és bonyolult nyelvezete miatt.
43 A tárgyalást megelőző szakaszban nem került sor a gyanúsított kiskorúaknak a 2016/800 irányelv 7. cikke szerinti egyéni értékelésére.
44 2022. május 31‑én a Prokurator Prokuratury Rejonowej w Słupsku (a słupski kerületi ügyészség ügyésze, Lengyelország) aláírta a kiskorú gyanúsítottakkal szembeni vádiratot, és azt megküldte a Sąd Rejonowy w Słupskunak (słupski kerületi bíróság). Mivel a kiskorú gyanúsítottak nem hatalmaztak meg védőt, e bíróság mindegyikük számára hivatalból rendelt ki védőt.
45 A 2022. augusztus 23‑i tárgyaláson, amelyen a kiskorú gyanúsítottak nem vallották be bűnösségüket, M. S. vallomást tett, J. W. és M. P. azonban megtagadták a vallomástételt, kizárólag ügyvédeik kérdéseire válaszoltak. Valamennyi kiskorú gyanúsított esetében kérte a védő, hogy a tárgyalást megelőző szakaszban tett vallomást ne vegyék figyelembe, mivel e bizonyítékokat az eljárási jogaik megsértésével szerezték be, nevezetesen a rendőrség által védő jelenlétének hiányában lefolytatott kihallgatásokon, holott a védő jelenléte az eljárásban kötelező lett volna. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy az így megszerzett bizonyítékok nem szolgálhatnak a tényállás megállapításának alapjául.
46 A Sąd Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi bíróság) mint elfogadhatatlant elutasította a Prokurator Prokuratury Rejonowej w Słupskunak (a słupski kerületi ügyészség ügyésze) a kiskorú gyanúsítottak által a tárgyalást megelőző szakaszban, védő távollétében lefolytatott kihallgatások során tett vallomásokból származó bizonyítékok figyelembevételére irányuló indítványát. E vallomásokat tehát mint bizonyítékokat kizárták az iratanyagból.
47 A 2022. augusztus 26‑i tárgyaláson e bíróság hivatalból megállapította, hogy M. P. betöltötte 18. életévét, így a k.p.k. 79. cikke 1. §‑ának 1. pontjára tekintettel M. P. esetében megszűnt az ügyvédi képviselet kötelezettsége. M. P. ügyvédje mindazonáltal kérte hivatalból történő kirendelésének fenntartását azzal az indokkal, hogy M. P. a büntetőeljárás megindításakor kiskorú volt, és hogy az ügy körülményei alapján úgy tűnik, hogy érettségi szintje szükségessé teszi a hivatalból kirendelt védő segítségének igénybevételét. Az említett bíróság helyt adott e kérelemnek.
48 Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a Sąd Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi bíróság) megjegyzi, hogy a kiskorú gyanúsítottak elleni büntetőeljárásban a vádat képviselő Prokurator Prokuratury Rejonowej w Słupsku (a słupski kerületi ügyészség ügyésze) felettese a Prokurator Generalny (főügyész), aki egyben az igazságügyi miniszter is. Ez utóbbi irányítja az ügyészség tevékenységét, akár személyesen, akár a Prokurator Krajowy (nemzeti ügyész) és a Prokurator Generalny (legfőbb ügyész) más helyettesei révén, határozatok, iránymutatások és utasítások útján.
49 Márpedig az alapügyben a Sąd Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi bíróság) egyesbírói tanácsában eljáró bírót a Prokurator Generalny (főügyész) a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 130. cikkének 1. §‑a alapján a 2022. február 9. és 2022. március 8. közötti időszakra vonatkozóan felmentette tisztségéből azzal az indokkal, hogy az alapügytől eltérő másik ügyben olyan jellegű cselekményt követett el, ami miatt a Sąd Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi bíróság) tekintélye vagy az alapvető szolgálati érdekek szükségessé teszik e bíró tisztségéből történő felmentését.
50 E másik ügyben hozott végzésében ugyanis e bíró, helyt adva az egyik fél kérelmének, kizárta azt a bírót, akit a 2018 után létrehozott Krajowa Rada Sądownictwa (nemzeti igazságszolgáltatási tanács, Lengyelország) részvételével lefolytatott eljárásban neveztek ki bíróvá, mivel e kinevezés nem felelt meg az uniós jognak és az EJEE‑nek.
51 A Prokurator Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi ügyész) ekkor tájékoztatta a Prokurator Regionalny w Gdańskut (gdański regionális ügyész, Lengyelország) erről a helyzetről, aki továbbította ezt az információt az igazságügyi miniszternek az ügyészségen belül kiadott utasítások értelmében, amelyek arra kötelezik az ügyészeket, hogy haladéktalanul tájékoztassák az illetékes regionális ügyészt azokról az ügyekről, amelyekben a bírák vitatják a rendes bíróságok másik bírájának vagy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) bírájának jogállását. Ezek az utasítások lényegében minden olyan eset bejelentését írják elő, amelyben a bíró a nemzeti jog mellőzésével közvetlenül az uniós jog rendelkezéseire és a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik.
52 A kérdést előterjesztő bíróság ebben az összefüggésben több szempontból is kéri az uniós jog értelmezését.
53 Először is, a kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint a büntetőeljárás lefolytatásának körülményei megfosztották a kiskorú gyanúsítottakat a 2016/800 irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében vett „gyermekekre” alkalmazandó, a gyanúsított és a vádlott gyermekek jogainak védelmére vonatkozó minimumszabályok előnyeitől, a 2013/48 és a 2012/13 irányelv alapján minden gyanúsítottat megillető jogoktól, ami ezen irányelvek lengyel jogba való nem megfelelő átültetéséről tanúskodik.
54 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy milyen következtetéseket kell levonni az uniós jog nem helyes végrehajtásából, figyelemmel a tájékoztatáshoz való jogra és az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogra vonatkozó rendelkezések közvetlen hatályára. Hangsúlyozza, hogy a Lengyelországban hatályos eljárási szabályok olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek nemhogy nem kellően pontosak a gyermekek 2016/800 irányelvben rögzített jogainak biztosításához, hanem lehetetlenné teszik e rendelkezéseknek az uniós joggal összhangban történő értelmezését is.
55 Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság kérdései azokra a hatékony jogorvoslati lehetőségekre vonatkoznak, amelyek biztosítják a gyanúsított vagy vádlott gyermekek számára a 2016/800 irányelvből, valamint a 2012/13 és 2013/48 irányelvből eredő, a tisztességes eljárás elvével összefüggésben értelmezett jogaik megsértése hatásainak semlegesítését. A 2016/800 irányelv 19. cikke előírja, hogy a gyanúsított vagy vádlott gyermekek a nemzeti jog szerint hatékony jogorvoslati joggal rendelkeznek az ezen irányelv szerinti jogaik megsértése esetén. Mindazonáltal ez utóbbi irányelv nem pontosítja, hogy melyek ezek a jogorvoslati lehetőségek, és arra enged következtetni, hogy azok meghatározása a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik.
56 Ezenfelül a 2012/13 és a 2013/48 irányelvből kitűnik, hogy az uniós jogban nincsenek egyértelmű rendelkezések arra vonatkozóan, hogy a gyanúsított vagy vádlott gyermek által védő távollétében tett vallomásokat bizonyítékként fel lehet‑e használni. Mindazonáltal a 2013/48 irányelv (50) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikke az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével szerzett bizonyítékok kizárására vonatkozó kikötést ír elő.
57 Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy sem az EJEE, sem a Charta nem rendelkezik a védelemhez való jog gyakorlásának részletes szabályairól vagy e jog megsértésének következményeiről. A tagállamokra bízzák, hogy igazságszolgáltatási rendszereikben milyen eszközökkel biztosítják ezeket a jogokat, feltéve azonban, hogy azok megfelelnek a tisztességes eljárásra vonatkozó követelményeknek. E tekintetben az EJEE‑re kell hivatkozni azon minimális védelmi szint meghatározása érdekében, amelyet a jogorvoslati lehetőségeknek biztosítaniuk kell. Ítélkezési gyakorlatában az Emberi Jogok Európai Bírósága meghatározta az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jognak az eljárások tisztességességének értékelése szempontjából vett jelentőségét, és határozott arról a kérdésről, hogy a büntetőeljárásban felhasználhatják‑e a büntetőeljárás kezdeti szakaszában, a gyanúsított ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével gyűjtött bizonyítékokat.
58 Negyedszer, a kérdést előterjesztő bíróság végül egy sor megfontolást fogalmaz meg az ügyész nyomozásban betöltött jogállásával, valamint a bírák függetlenségével kapcsolatban. Az uniós jog által biztosított jogok hatékony védelmének elve szükségszerűen az érintett tagállam valamennyi hatóságának függetlenségén és pártatlanságán alapul. Márpedig egy olyan mechanizmus, amely lehetővé teszi a végrehajtó hatalom számára, hogy beavatkozzanak a bűnüldöző hatóságok, valamint a bíróságok döntéshozatali folyamatába, problematikus, mivel lehetővé teszi a végrehajtó hatalom számára, hogy befolyásolja az elfogadott jogi minősítéseket, és megkérdőjelezze a meghozott ítéleteket azáltal, hogy beavatkozik az uniós jog közvetlen alkalmazására irányuló eljárásba mind a nyomozás, mind a bírósági eljárás szakaszában.
59 Konkrétabban, a kérdést előterjesztő bíróság aggodalmának ad hangot az igazságügyi miniszter azon hatáskörével kapcsolatban, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 130. cikkének 1. §‑a alapján elrendelheti a bíró tevékenységének azonnali felfüggesztését, ha közvetlenül az uniós jog alapján hoz határozatot, vagy a bíróság függetlenségének és pártatlanságának biztosítását szolgáló határozatokat.
60 E körülmények között a Sąd Rejonowy w Słupsku (słupski kerületi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] 6. cikkének (1), (2) bekezdését, (3) bekezdésének a) pontját és (7) bekezdését, valamint 18. cikkét a (25), (26) és (27) preambulumbekezdésével összefüggésben, hogy a 18. életévét be nem töltött gyanúsított személlyel szembeni vádemelés időpontjától kezdve az eljáró hatóságoknak hivatalból biztosítaniuk kell a gyermek számára a védőhöz való jogot, ha nem rendelkezik választott védővel (mivel a gyermek vagy a szülői felelősség gyakorlója saját maga nem gondoskodott ilyen segítségről), valamint biztosítaniuk kell a védő részvételét a tárgyalást megelőző szakasz olyan cselekményeiben, mint a kiskorú gyanúsítottkénti kihallgatása, és hogy e rendelkezésekkel ellentétes a kiskorú kihallgatására irányuló cselekmény védő távollétében való elvégzése?
2) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] (16), (30), (31) és (32) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (6) és (8) bekezdését, hogy a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásokban semmilyen körülmények között nem lehet eltérni az ügyvédi képviselet indokolatlan késedelem nélküli igénybevételétől, és hogy [ezen] irányelv 6. cikkének (8) bekezdése értelmében az ügyvédi képviselethez való jog alkalmazásától ideiglenesen csak a tárgyalást megelőző szakaszban és csak a[z említett irányelv] 6. cikk (8) bekezdésének a) és b) pontjában szigorúan meghatározott olyan körülmények esetén lehet eltérni, amely körülményeket kifejezetten meg kell állapítani a kihallgatás ügyvédi jelenlét hiányában történő lefolytatásáról szóló, főszabály szerint megtámadható határozatban?
3) Az első és második kérdés valamelyikére (vagy mindkét kérdésre) adott igenlő válasz esetén – úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] fent említett rendelkezéseit, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint:
a) a k.p.k. 301. cikkének második mondata, amely szerint a gyanúsítottat csak kérelmére kell kirendelt védő jelenlétében kihallgatni, és nem akadálya a kihallgatásnak, ha a védő nem jelenik meg a gyanúsított kihallgatásán[?]
b) a k.p.k. 79. cikkének 3. §‑a, amely szerint a 18. életévét be nem töltött személy (a k.p.k. 79. cikke 1. §‑ának 1. pontja) esetében a védő jelenléte csak a tárgyaláson és azokon az üléseken kötelező, amelyeken a vádlott részvétele kötelező, azaz a bírósági eljárás szakaszában?
4) Úgy kell‑e értelmezni az első és második kérdésben említett rendelkezéseket, valamint az irányelvek elsőbbségének és közvetlen hatályának elvét, hogy azok feljogosítják (vagy kötelezik) a [2016/800 irányelv] hatálya alá tartozó büntetőeljárásban eljáró nemzeti bíróságot és valamennyi állami hatóságot arra, hogy mellőzze a nemzeti jognak az irányelvvel ellentétes, a harmadik kérdésben említettekhez hasonló rendelkezéseinek alkalmazását, és következésképpen – az átültetési időszak lejártára tekintettel – a nemzeti szabály helyett az irányelv fentiekben említett közvetlenül hatályos rendelkezéseit alkalmazza?
5) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] 2. cikkének (1) és [(3)] bekezdésével, valamint (11), (25) és (26) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1), (2), (3) és (7) bekezdését, valamint 18. cikkét a [2013/48 irányelv] 13. cikkével és (50) preambulumbekezdésével együtt, hogy a tagállam hivatalból biztosít jogi segítséget a büntetőeljárás azon gyanúsítottjai vagy vádlottjai számára, akik az eljárás alá vonás időpontjában gyermekkorúak voltak, azonban később betöltötték a 18. életévüket, e segítségnyújtás pedig az eljárás jogerős befejezéséig kötelező?
6) Az ötödik kérdésre adott igenlő válasz esetén, úgy kell‑e értelmezni [a 2016/800] irányelv fent említett rendelkezéseit, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a k.p.k. 79. cikke 1. §‑ának 1. pontja, amely szerint a büntetőeljárásban a vádlottnak csak 18. életévének betöltéséig kell védővel rendelkeznie?
7) Úgy kell‑e értelmezni [az ötödik kérdésben említett] rendelkezéseket, valamint az irányelvek elsőbbségének és közvetlen hatályának elvét, hogy azok feljogosítják (vagy kötelezik) a [2016/800 irányelv] hatálya alá tartozó büntetőeljárásban eljáró nemzeti bíróságot és valamennyi állami hatóságot arra, hogy mellőzzék a nemzeti jog irányelvvel ellentétes, [a hatodik] kérdésben említettekhez hasonló rendelkezéseinek alkalmazását, és hogy alkalmazzák a nemzeti jog k.p.k. 79. cikkének 2. §‑ához hasonló rendelkezéseit az irányelvnek megfelelő (uniós joggal összhangban álló) értelmezés során, azaz arra, hogy a védő hivatalból történő kirendelését fenntartsa azon vádlott esetében, aki a vele szembeni vádemelés időpontjában nem töltötte be a 18. életévét, azonban később az eljárás során betöltötte azt, és akivel szemben a büntetőeljárás az eljárás jogerős befejezéséig tart, feltéve, hogy ez a védekezést megnehezítő körülményekre tekintettel szükséges, vagy hogy az átültetési időszak lejártára tekintettel a nemzeti szabály helyett az irányelv fentiekben említett közvetlenül hatályos rendelkezéseit alkalmazzák?
8) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] (18), (19) és (22) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1)–(3) bekezdését, valamint a [2012/13 irányelv] (19) és (26) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (2) bekezdését, hogy az illetékes hatóságoknak (ügyészség, rendőrség) legkésőbb a gyanúsított rendőrség vagy más illetékes hatóság általi első hivatalos kihallgatása előtt haladéktalanul tájékoztatniuk kell a gyanúsítottat, egyúttal pedig a szülői felelősség gyakorlóját az eljárás tisztességes voltának megőrzéséhez elengedhetetlen jogokról, valamint az eljárás során azon eljárási lépésekről, köztük különösen a védő kiskorú gyanúsított részére történő kirendelésére vonatkozó kötelezettségről és a védőnek a kiskorú vádlott részére a kirendelhető védők jegyzékéből történő kirendelése (védő hivatalból történő kirendelése) elmulasztásának következményeiről, amelynek során a kiskorú gyanúsítottak tekintetében ezt a tájékoztatást a kiskorú korának megfelelő egyszerű és közérthető nyelven kell megadni?
9) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/343 irányelv] (31) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) és (2) bekezdését a [2012/13 irányelv] 3. cikke (1) bekezdésének e) pontjával és (2) bekezdésével együtt, hogy a büntetőeljárást kiskorú gyanúsított/vádlott részvételével folytató tagállami hatóságoknak közérthető és a gyanúsított korának megfelelő módon kell tájékoztatniuk a gyanúsított gyermeket a hallgatáshoz való jogról és az önvádra való kötelezés tilalmáról?
10) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] (18), (19) és (22) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1)–(3) bekezdését, valamint a [2012/13 irányelv] (19) és (26) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (2) bekezdését, hogy a fentiekben említett rendelkezésben említett követelményeknek nem felel meg az, hogy közvetlenül a kiskorú gyanúsított kihallgatása előtt bocsátják rendelkezésre az általános tájékoztatót anélkül, hogy figyelembe vennék a 2016/800 irányelv alkalmazásából eredő egyes jogokat, és ennek során e tájékoztatót a szülői felelősség gyakorlójának mellőzésével csak a védő nélkül eljáró gyanúsított részére bocsátják rendelkezésre, és e tájékoztatót a gyanúsított korának nem megfelelő nyelven fogalmazzák meg?
11) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelv] (26) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 18. és 19. cikkét, valamint a [2013/48 irányelv] (50) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdését a [2016/343 irányelv] 10. cikkének (2) bekezdésével és (44) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) és (2) bekezdésével együtt, hogy a gyanúsított által azon rendőrségi kihallgatás során tett vallomások tekintetében, amelyre ügyvéd távollétében és anélkül került sor, hogy a gyanúsítottat megfelelően tájékoztatták volna a jogairól, a szülői felelősség gyakorlója pedig megkapná a jogokra és az eljárások lefolytatásának általános szempontjaira vonatkozó azon tájékoztatást, amelyhez a gyermeknek a [2016/800] irányelv 4. [cikkével] összhangban joga van; e rendelkezések feljogosítják (vagy kötelezik) a fentiekben említett irányelv hatálya alá tartozó büntetőeljárásban eljáró nemzeti bíróságot és valamennyi állami hatóságot arra, hogy a gyanúsítottat/vádlottat a lehető legnagyobb mértékben ugyanolyan helyzetbe hozza, mint amelyben akkor lenne, ha a jogsértések nem következtek volna be, így arra, hogy hagyja figyelmen kívül e bizonyítékot, különösen abban az esetben, amikor az ilyen kihallgatás során szerzett terhelő információkat az adott személy elítéléséhez kívánták felhasználni?
12) Úgy kell‑e tehát értelmezni a tizenegyedik kérdésben megjelölt rendelkezéseket, valamint az elsőbbség és a közvetlen hatály elvét, hogy azok arra kötelezik a fentiekben említett irányelvek hatálya alá tartozó büntetőeljárásban eljáró nemzeti bíróságot és valamennyi más állami hatóságot, hogy mellőzze a nemzeti jog fentiekben említett irányelvekkel ellentétes olyan rendelkezéseit, mint a k.p.k. 168a. cikke, amely szerint a bizonyíték nem minősíthető elfogadhatatlannak kizárólag azon az alapon, hogy azt az eljárási szabályok megsértésével vagy a [büntető törvénykönyv] 1. cikkének 1. §‑ában említett bűncselekmény elkövetésével szerezték meg, kivéve, ha a bizonyítékot a köztisztviselő hivatali kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban emberölés, szándékos testi sértés vagy jogellenes fogva tartás révén szerezték meg?
13) Úgy kell‑e értelmezni a [2016/800 irányelvnek] az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének (1) bekezdését, valamint az uniós jog tényleges érvényesülésének elvét, hogy az ügyésznek az igazságszolgáltatásban részt vevő, jogállamiságot érvényesítő, és ennek során a tárgyalás előtti szakaszért felelő hatóságként a tárgyalás előtti szakaszban a fentiekben említett irányelv hatálya alá tartozó ügyekben biztosítania kell a hatékony jogvédelmet, és hogy az uniós jog hatékony érvényesítése során az ügyésznek garantálnia kell saját függetlenségét és pártatlanságát?
14) Az [első–tizenkettedik] kérdés bármelyikére adott igenlő válasz esetén, és különösen a tizenharmadik kérdésre adott igenlő válasz esetén – úgy kell‑e értelmezni az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését (a hatékony jogvédelem elvét) az EUSZ 2. cikkel, különösen a jogállamiság tiszteletben tartásának a Bíróság ítélkezési gyakorlatában (2021. december 21‑i Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie és Tribunalul Bihor ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) értelmezett elvével összefüggésben, valamint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében és [a Charta] 47. cikkében rögzített bírói függetlenségnek a Bíróság ítélkezési gyakorlatában (2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117) értelmezett elvét, hogy azokkal – azon lehetőség miatt, hogy közvetett nyomás gyakorolható a bírákra, és e tekintetben a legfőbb ügyész kötelező érvényű utasításokat adhat az alacsonyabb rangú ügyészeknek – ellentétes az ügyészség igazságügyi miniszterhez hasonló végrehajtó szervtől való függőségét érzékeltető szabályozás, valamint az olyan nemzeti szabályozás is, amely az uniós jog alkalmazása terén korlátozza a bíróság és az ügyészség függetlenségét, különösen:
a) [a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény] 130. cikkének 1. §‑a, amely az ügyész azon kötelezettségével összefüggésben, hogy jelentést tegyen az olyan esetről, amelyben a bíróság az uniós jogot alkalmazva ítélkezik, lehetővé teszi az igazságügyi miniszter számára, hogy a fegyelmi bíróság határozatának meghozatalára rendelkezésre álló, egy hónapnál rövidebb határidő lejárta előtt azonnali hatállyal felfüggessze a bíró tevékenységét abban az esetben, ha a bíró által elkövetett, az uniós jog közvetlen alkalmazásában megnyilvánuló cselekmény jellegére tekintettel az igazságügyi miniszter úgy ítéli meg, hogy ezt a bíróság tekintélye vagy az alapvető szolgálati érdekek teszik szükségessé[?]
b) [az ügyészségről szóló, 2016. január 28‑i törvény] 1. cikkének 2. §‑a, 3. cikke 1. §‑ának 1. és 3. pontja, 7. cikkének 1–6. és 8. §‑a, valamint 13. cikkének 1. és 2. §‑a, amelyek tartalma és együttes értelmezése azt mutatja, hogy legfőbb ügyész tisztségét is betöltő és a legfőbb ügyészi szervnek tekinthető igazságügyi miniszter az alacsonyabb beosztású ügyészeknek az uniós jog közvetlen alkalmazását korlátozó vagy akadályozó módon is kötelező erejű utasításokat adhat?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az elfogadhatóságról
69 A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok.
70 Egyrészt az első tizenkét kérdés megválaszolása nem szükséges az alapügy megoldásához. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből ugyanis kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jog alapján mint elfogadhatatlant elutasította a Prokurator Rejonowy w Słupskunak (słupski kerületi ügyész) a kiskorú gyanúsítottak által az alapügyben szóban forgó nyomozás keretében tett tanúvallomásokra alapított bizonyítékok felhasználása iránti kérelmeit. E bíróság így kizárta az iratanyagból a kiskorú gyanúsítottak által e nyomozás során tett vallomásokat. Ezenkívül a kiskorú gyanúsítottak mindegyike hivatalból kirendelt védő segítségét igénybe vehette, és egyikük esetében, aki az eljárás során betöltötte 18. életévét, a kérdést előterjesztő bíróság megerősítette a védő hivatalból történő kirendelését, mivel a kirendelés a védelmét akadályozó körülmények miatt szükséges volt.
71 Másrészt a tizenharmadik és a tizennegyedik kérdés tisztán hipotetikus jellegű, mivel semmilyen kapcsolatban nem áll az alapügy tényállásával vagy tárgyával.
72 A tizenharmadik kérdés, valamint a tizennegyedik kérdés b) pontja ugyanis általános jelleggel vonatkozik a Prokurator Generalny (legfőbb ügyész) feladatait is ellátó igazságügyi miniszter azon jogkörére, hogy kötelező erejű utasításokat adhat az alsóbb szintű ügyészeknek, amelyek szintén korlátozhatják vagy akadályozhatják az uniós jog közvetlen alkalmazhatóságát. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság nem pontosította, hogy a releváns nemzeti rendelkezéseket hogyan alkalmazták az alapeljárásban.
73 A tizennegyedik kérdés a) pontja az alapügyben eljáró bíró tevékenysége ideiglenes felfüggesztésének lehetőségére vonatkozik. Márpedig a jelen ügyben a szóban forgó felfüggesztés február 9‑én lépett hatályba, és 2022. március 8‑án ért véget, tehát már nincs folyamatban. Ezenkívül e felfüggesztésre olyan eljárás keretében került sor, amely semmilyen kapcsolatban nem áll az alapüggyel. A szóban forgó felfüggesztés alapja az volt, hogy az adott bíró vitatta egy másik bíró munkaviszonyának fennállását és a Krajowa Rada Sądownictwa (nemzeti igazságszolgáltatási tanács) pályázata útján történő kinevezésének érvényességét. Az alapügyben azonban ilyen helyzet nem állhat fenn, mivel a kérdést előterjesztő bíróság egyesbíróként jár el. Mindenesetre az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásában nem szerepel a bírák lengyelországi kinevezésére vonatkozó egyetlen tényező sem.
74 A Prokurator Regionalny w Gdańsku (gdański körzeti ügyész) pedig úgy véli, hogy a tizenegyedik, tizenkettedik, tizenharmadik és tizennegyedik kérdés elfogadhatatlan, mivel a Bíróság azokra adandó válasza nem szükséges az alapügy megoldásához.
75 A fenti érvekre tekintettel emlékeztetni kell arra hogy a Bíróság már többször kimondta, hogy az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén a Bíróság megadja számukra az uniós jog értelmezéséhez azokat a támpontokat, amelyek az általuk eldöntendő jogvita megoldásához szükségesek, továbbá az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége (2024. január 9‑i G. és társai [A rendes bíróságok bíráinak kinevezése Lengyelországban] ítélet, C‑181/21 és C‑269/21, EU:C:2024, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
76 Az EUMSZ 267. cikk értelmében a kért előzetes döntésnek „szükségesnek” kell lennie a kérdést előterjesztő bíróság által az előtte folyamatban lévő ügyben kialakítandó „ítélete meghozatalához” (2024. január 9‑i G. és társai [A rendes bíróságok bíráinak kinevezése Lengyelországban] ítélet, C‑181/21 és C‑269/21, EU:C:2024:1, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 Az EUMSZ 267. cikk szövegéből és rendszeréből ugyanis kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás egyik előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletet tekintetbe vevő határozatot kell hoznia (2024. január 9‑i G. és társai [A rendes bíróságok bíráinak kinevezése Lengyelországban] ítélet, C‑181/21 és C‑269/21, EU:C:2024:1, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78 Az ilyen eljárás keretében tehát ezen jogvita és az értelmezni kért uniós jogi rendelkezések között olyan kapcsolatnak kell fennállnia, hogy ezen értelmezés objektíve szükséges a kérdést előterjesztő bíróság által meghozandó határozathoz (2024. január 9‑i G. és társai [A rendes bírák kinevezése Lengyelországban] ítélet, C‑181/21 és C‑269/21, EU:C:2024:1, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
79 Az első tizenkét kérdés lényegében a 2016/800 irányelv több, a 2012/13, a 2013/48 és a 2016/343 irányelvvel összefüggésben értelmezett rendelkezésének értelmezésére vonatkozik, amennyiben e rendelkezések a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek eljárási jogait szabályozzák.
80 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a büntetőeljárásra vonatkozó lengyel szabályozás összeegyeztethető‑e az említett rendelkezésekkel, és hogy az alapeljárás keretében milyen következtetéseket kell levonnia abból, ha a nemzeti jog ellentétes az uniós joggal. E tekintetben pontosítja, hogy az első tizenkét kérdésre adandó válasz elengedhetetlen ahhoz, hogy a kiskorú gyanúsítottak által a tárgyalást megelőző szakaszban, védő jelenléte nélkül tett vallomásokból származó bizonyítékok elfogadhatósága kérdésében határozni tudjon.
81 Kétségkívül, a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy elutasította a Prokurator Prokuratury Rejonowej w Słupskunak (a słupski kerületi ügyészség ügyésze) a kiskorú gyanúsítottak által a tárgyalást megelőző szakaszban, védő jelenléte nélkül tett vallomásokból származó bizonyítékok felhasználása iránti kérelmeit, és így e bizonyítékok kizárását rendelte el. Hasonlóképpen, a kiskorú gyanúsítottak közül az előtte folyamatban lévő eljárás során 18. életévét betöltött gyanúsított kapcsán e bíróság pontosítja, hogy javára meghosszabbította a védő hivatalból történő kirendelését.
82 Mindazonáltal egyrészt a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az említett bíróság nem hozott végleges határozatot az említett bizonyítékok elfogadhatóságát illetően. Így az előterjesztett kérdésekre adott válasz hatással lesz e határozatra, és lehetővé teszi a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy az alapügyben érdemben határozzon. Másrészt, ami az alapügyben eljárás alá vont egyik gyanúsított védője hivatalból történő kirendelésének meghosszabbításáról szóló határozatot illeti, úgy tűnik, hogy erre az eljárás későbbi szakaszában került sor, következésképpen nem orvosolhatja a tárgyalást megelőző szakaszban felmerült esetleges szabálytalanságokat.
83 Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Bíróságnak az első tizenkét kérdésre adott válasza szükségesnek tűnik ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság dönthessen a peres eljárást megelőzően feltett kérdésekről, mielőtt ez utóbbi bíróság adott esetben az alapügy érdeméről határozna (lásd analógia útján: 2021. október 6‑i W.Ż. [A legfelsőbb bíróság rendkívüli felülvizsgálati és közjogi tanácsa – Kinevezés] ítélet, C‑487/19, EU:C:2021:798, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
84 Következésképpen, mivel a jelen ítélet 76–78. pontjában említett feltételek teljesülnek, az első tizenkét kérdés elfogadható.
85 Ezzel szemben a tizenharmadik és a tizennegyedik kérdés nem felel meg e feltételeknek.
86 Először is a tizenharmadik kérdés és a tizennegyedik kérdés b) pontja arra vonatkozik, hogy a tárgyalást megelőző szakaszban az ügyésznek mellőznie kell‑e az uniós joggal ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazását a gyanúsított kiskorúak jogai hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében, és hogy e célból meg kell‑e őrizni a függetlenségét és pártatlanságát a végrehajtó hatalom esetleges beavatkozásaival szemben.
87 A jelen ügyben a jelen ítélet 80–83. pontjában említett tényezőkre tekintettel nem tűnik úgy, hogy a Bíróság e kérdésekre adandó válasza szükséges lenne ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság eldönthesse a peres eljárást megelőzően felmerülő kérdéseket. A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott információkból ugyanis kitűnik, hogy az alapügyben a tárgyalást megelőző szakasz lezárult, és ezentúl e bíróság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy figyelmen kívül hagyja azokat a bizonyítékokat, amelyeket az eljárási jogok megsértésével gyűjtöttek be, illetve hogy határozzon a gyanúsított személyeknek az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról.
88 E körülmények között az a kérdés, hogy a tárgyalást megelőző szakaszban az ügyész az uniós jog alapján köteles‑e mellőzni az uniós joggal ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazását a kiskorú gyanúsítottak jogai hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében, nem az uniós jog alapügy megoldása szempontjából történő értelmezésére irányul, hanem általános és hipotetikus jelleget ölt.
89 Másodszor, a tizennegyedik kérdés a) pontja arra vonatkozik, hogy az EUSZ 2. cikkel és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésével, valamint a Charta 47. cikkével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi az igazságügyi miniszter számára, hogy elrendelje a bíró tisztségből való azonnali felfüggesztését.
90 Kétségtelen, hogy a jelen ügyben úgy tűnik, hogy az alapügyben eljáró bírót e szabályozás alapján felfüggesztették tisztségéből.
91 Mindazonáltal az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglalt információkból egyértelműen kitűnik, hogy e felfüggesztésről, amely egyébként már nincs folyamatban, az alapügytől eltérő ügyben döntöttek. Ezenkívül, amint arra a főtanácsnok az indítványának 56. pontjában rámutatott, csupán hipotetikus e bíró attól való félelme, hogy az alapügyben ismét felfüggesztik tisztségéből.
92 Ez a kérdés tehát nem objektíve szükséges e jogvita eldöntéséhez, hanem arra irányul, hogy a Bíróság ezen ügytől elvonatkoztatva általánosságban értékelje a nemzeti szabályozást (lásd analógia útján: 2024. január 9‑i G. és társai [A rendes bíróságok bíráinak kinevezése Lengyelországban] ítélet, C‑181/21 és C‑269/21, EU:C:2024:1, 78. pont).
93 Ebből adódóan a tizenharmadik és a tizennegyedik kérdés elfogadhatatlan.
Az ügy érdeméről
94 A kérdést előterjesztő bíróság által feltett valamennyi kérdés egymás közötti összefüggéseire tekintettel első lépésben az első négy kérdést, második lépésben az ötödik, hatodik és hetedik kérdést, harmadik lépésben a nyolcadik, kilencedik és tizedik kérdést, majd negyedik lépésben a tizenegyedik és a tizenkettedik kérdést kell együttesen megvizsgálni, mindamellett, hogy e kérdéseket kizárólag a kifejezetten a 2016/800 irányelv gyermekekre vonatkozó rendelkezései kapcsán kell vizsgálni.
Az első, második, harmadik és negyedik kérdésről
95 Az együttesen vizsgálandó első, második, harmadik és negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/800 irányelv 6. cikkének az ezen irányelv 18. cikkével összefüggésben értelmezett (1)–(3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyrészt nem írja elő, hogy a gyanúsított vagy vádlott gyermekek – adott esetben hivatalból kirendelt – ügyvéd segítségét vehetik igénybe mielőtt a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság kihallgatná őket, de legkésőbb az első kihallgatásukkor, és amely másrészt lehetővé teszi, hogy az említett gyermekeket gyanúsítotti minőségükben, ügyvéd jelenléte nélkül kihallgassák. Ezenkívül e bíróság arra keresi a választ, hogy az e kérdésekre adott igenlő válasz esetén a büntetőügyben eljáró bíróságnak mellőznie kell‑e az ilyen nemzeti szabályozás alkalmazását.
96 Elsősorban, a 2016/800 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekeket megilleti először is az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a 2013/48 irányelvnek megfelelően, mindamellett hogy ezen irányelv (15) preambulumbekezdése szerint ezen irányelv keretében az „ügyvéd” fogalma minden olyan személyt jelöl, aki a nemzeti joggal összhangban a gyanúsítottak vagy a vádlottak számára képesítése és jogosultsága alapján, többek között valamely felhatalmazott szerv általi akkreditálás révén jogi tanácsadást és jogi segítséget nyújthat a gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak.
97 A gyermek ügyvédi segítség igénybevételéhez való joga terjedelmének meghatározása érdekében figyelembe kell venni a bármely gyanúsítottat vagy vádlottat a 2013/48 irányelv 3. cikke alapján megillető jog terjedelmét.
98 Amint ugyanis az a 2016/800 irányelv (18) és (26) preambulumbekezdéséből következik, a 2016/800 irányelv rendelkezéseinek értelmezése során figyelembe kell venni a 2013/48 irányelvet. Ez utóbbi irányelv azonban további biztosítékokat ír elő a gyermekek sajátos szükségleteinek és sebezhetőségének figyelembevétele érdekében.
99 Másodszor, a 2016/800 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a gyermekek e cikkel összhangban ügyvédi támogatást kapjanak annak érdekében, hogy ténylegesen érvényesíteni tudják a védelemhez való jogot.
100 Amint az lényegében a 2016/800 irányelv (1), (25) és (29) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv célja a gyermekek különös kiszolgáltatottságának figyelembevétele a büntetőeljárásokban, és ily módon többek között a Charta 47. cikkének második bekezdésében kimondott tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való joguk, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemhez való jog gyakorlásának előmozdítására irányul (lásd analógia útján: 2018. június 5‑i Kolev és társai ítélet, C‑612/15, EU:C:2018:392, 104. pont).
101 Harmadszor, azt az alapelvet, amely szerint a gyermekeknek joguk van ügyvédi segítséget igénybe venni, a 2016/800 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése pontosítja azon időpontot illetően, amelytől kezdve e jogot biztosítani kell (lásd analógia útján: 2020. március 12‑i VW [Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a meg nem jelenés esetén] ítélet, C‑659/18, EU:C:2020:201, 31. pont).
102 Így e (3) bekezdés értelmében a gyanúsított vagy vádlott gyermekek számára indokolatlan késedelem nélkül, de minden esetben az e bekezdés a)–d) pontjában felsorolt négy konkrét esemény bekövetkezte közül a legkorábbitól kezdve biztosítani kell az ügyvédi segítség igénybevételét.
103 Ami különösen a tárgyalást megelőző szakaszt illeti, a gyermekeket a 2016/800 irányelv 6. cikke (3) bekezdése a) pontjának megfelelően ügyvéd segíti, „a rendőrség vagy egyéb bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatásukat megelőzően”, és ezen irányelv 6. cikke (3) bekezdése b) pontjának megfelelően „bármely nyomozó vagy más illetékes hatóság által bármely nyomozati vagy más bizonyításfelvételi cselekmény lefolytatásakor”.
104 Negyedszer, a 2016/800 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése pontosítja a gyermekek ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának terjedelmét.
105 Így ezen irányelv 6. cikke (4) bekezdésének a) pontjából kitűnik, hogy e gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy az őket képviselő ügyvéddel személyesen találkozzanak és kommunikáljanak, ideértve a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatás előtti időszakot is. Az említett 6. cikk (4) bekezdésének b) pontja azt is előírja, hogy az említett gyermekeket a kihallgatásuk során ügyvéd segíti, és az ügyvédnek ténylegesen részt kell tudnia venni az említett kihallgatáson.
106 E tekintetben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 70. pontjában rámutatott, a 2013/48 irányelv 9. cikkével ellentétben, amely a nem kiskorú gyanúsítottakra vagy vádlottakra vonatkozik, a 2016/800 irányelv nem biztosítja a gyermekek számára az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogukról való lemondás lehetőségét.
107 Ezenkívül ezen irányelv 18. cikke kimondja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a költségmentességre vonatkozó nemzeti joguk garantálja az említett irányelv 6. cikke szerinti ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog hatékony gyakorlását.
108 A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a gyanúsított vagy vádlott gyermekeknek a nemzeti jog alapján konkrét és hatékony lehetőséget kell biztosítani arra, hogy ügyvédi támogatást vehessenek igénybe a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi első kihallgatást megelőzően, de legkésőbb a kihallgatástól kezdődően.
109 Amennyiben a gyermek vagy a szülői felügyeleti jog gyakorlója nem hatalmaz meg védőt, mielőtt a gyermeket a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság kihallgatná, a gyermek számára hivatalból a kihallgatás során őt támogató védőt kell kirendelni.
110 Másodsorban, amint azt a főtanácsnok az indítványának 68. pontjában hangsúlyozta, annak szükségességéből, hogy a gyermekeknek a rendőrség vagy a kihallgatást végző bármely más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság által lefolytatott első kihallgatást megelőzően ügyvédi segítséget kell biztosítani, az következik, hogy e hatóságok nem folytathatják le a kihallgatást, ha az érintett gyermek ténylegesen nem részesül ilyen segítségben.
111 A 2016/800 irányelv 6. cikkének (7) bekezdése ugyanis pontosítja, hogy amennyiben a gyermek számára ezen 6. cikkel összhangban ügyvédi támogatást kell biztosítani, de nincs jelen ügyvéd, az illetékes hatóságok észszerű időtartamra elhalasztják a gyermek kihallgatását vagy bármely más nyomozási vagy bizonyításfelvételi cselekményt annak érdekében, hogy lehetősége legyen az ügyvédnek megérkezni, vagy hogy ha a gyermek saját maga nem gondoskodott ügyvédi képviseletről, akkor gondoskodjanak a gyermek számára egy ügyvédről.
112 Kétségtelen, hogy a 2016/800 irányelv 6. cikkének (6) és (8) bekezdése bizonyos eltéréseket ír elő az ezen irányelv által biztosított ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alól. Márpedig, amint az e rendelkezésekből kitűnik, ezen eltérésekről az illetékes hatóságoknak ‑ annak meghatározása érdekében, hogy az ügy egyedi körülményeire és a gyermek mindenek felett álló érdekére tekintettel a tervezett eltérés igazolt‑e ‑ esetről esetre kell dönteniük, éspedig az említett rendelkezések által előírt szigorú feltételek tiszteletben tartása mellett.
113 Következésképpen ugyanezen rendelkezések nem teszik lehetővé, hogy a nemzeti szabályozás keretében a tárgyalást megelőző szakaszban általános és átfogó jelleggel eltérjenek a gyanúsított vagy vádlott gyermekeket megillető ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogtól.
114 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a nemzeti jog releváns rendelkezései, különösen a k.p.k. 79. cikkének 3.§‑a és 301. cikke nem írják elő az ügyvéd kötelező jelenlétét a gyanúsított gyermekek kihallgatása során, illetve általánosabban a tárgyalást megelőző szakaszban. E rendelkezéseknek megfelelően ugyanis, amennyiben e gyermekeket nem tartják fogva, a kihallgatásukkor csak akkor részesülnek ügyvédi támogatásban, ha ezt kifejezetten kérték. Ezenkívül az ügyvéd jelenlétének hiánya nem zárja ki ezen gyermekek kihallgatását.
115 E körülmények között úgy tűnik – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, hogy az ilyen nemzeti szabályozás nem egyeztethető össze a 2016/800 irányelv 6. cikkének (1)–(3) bekezdésével.
116 E tekintetben – a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire figyelemmel – emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog valamennyi rendelkezése érvényesülésének biztosítása érdekében az elsőbbség elve különösen azt követeli meg a nemzeti bíróságoktól, hogy a belső jogot a lehető legteljesebb mértékben az uniós jognak megfelelően értelmezzék (2022. március 8‑i Bezirkshauptmannschaft Hartberg‑Fürstenfeld [Közvetlen hatály] ítélet, C‑205/20, EU:C:2022:168, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
117 A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésére vonatkozó kötelezettségnek vannak azonban bizonyos korlátai, és e kötelezettség különösen nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául (2022. március 8‑i Bezirkshauptmannschaft Hartberg‑Fürstenfeld [Közvetlen hatály] ítélet, C‑205/20, EU:C:2022:168, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
118 Arra is emlékeztetni kell, hogy az elsőbbség elve értelmében az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság, amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, köteles e normák teljes érvényesülését biztosítani, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve minden olyan – akár utólagos – nemzeti jogszabály vagy gyakorlat alkalmazását, amely ellentétes valamely közvetlen hatállyal bíró uniós jogi rendelkezéssel, anélkül hogy előzetesen kérelmeznie vagy várnia kellene e jogszabályok vagy gyakorlatok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére (2022. március 8‑i Bezirkshauptmannschaft Hartberg‑Fürstenfeld [Közvetlen hatály] ítélet, C‑205/20, EU:C:2022:168, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
119 A jelen ügyben úgy tekintendő, hogy a 2016/800 irányelv 6. cikke (1)–(3) bekezdése, annak egyértelmű, pontos és feltétel nélküli szövegére tekintettel, közvetlen hatállyal bír.
120 Így a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a többek között a jelen ítélet 114. pontjában említett nemzeti rendelkezéseket a lehető legteljesebb mértékben az uniós joggal összhangban értelmezze annak érdekében, hogy biztosítsa e jog teljes érvényesülését. Amennyiben ilyen értelmezés nem lehetséges, saját hatáskörénél fogva mellőznie kell az azzal összeegyeztethetetlennek bizonyuló nemzeti rendelkezések alkalmazását.
121 A fenti indokok összességére tekintettel az első, második, harmadik és negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/800 irányelv 6. cikkének az ezen irányelv 18. cikkével összefüggésben értelmezett (1)–(3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyrészt nem írja elő, hogy a gyanúsított vagy vádlott gyermekek – adott esetben hivatalból kirendelt – ügyvéd segítségét vehetik igénybe, mielőtt a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság kihallgatná őket, de legkésőbb az első kihallgatásukkor, és amely másrészt lehetővé teszi, hogy az említett gyermekeket gyanúsítotti minőségükben, ügyvéd jelenléte nélkül kihallgassák.
Az ötödik, hatodik és hetedik kérdésről
122 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy az ötödik, hatodik és hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság többek között a 2016/800 irányelv több rendelkezésének, különösen az ezen irányelv 18. cikkével összefüggésben értelmezett 2. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint 6. cikke (1)–(3) és (7) bekezdésének értelmezését kéri a Bíróságtól.
123 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a hivatalból kirendelt ügyvéd segítségéhez való, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második, harmadik és negyedik kérdés tárgyát képező, a büntetőeljárás megindításának időpontjában gyermeknek minősülő személyeket megillető jog megszűnik‑e abban a pillanatban, amint e személyek betöltik 18. életévüket.
124 Ily módon úgy kell érteni, hogy e kérdések lényegében a 2016/800 irányelvnek az ezen irányelv hatályát meghatározó 2. cikkére, és különösen e cikk (1) és (3) bekezdésére vonatkoznak.
125 E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy az együttesen vizsgálandó ötödik, hatodik és hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2016/800 irányelv 2. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a hivatalból kirendelt ügyvéd segítségéhez való jog automatikusan megszűnik azon személyek esetében, akik a büntetőeljárás megindításakor gyermekek voltak, de ezt követően betöltötték 18. életévüket, mivel az ilyen szabályozás nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett irányelv vagy egyes rendelkezéseinek alkalmazása, következésképpen pedig az abban foglalt jogok érvényesítése megfelelő‑e az ügy összes körülményét figyelembe véve, ideértve az említett személyek érettségét és kiszolgáltatottságát is. Ezenkívül e bíróság arra keresi a választ, hogy az e kérdésekre adott igenlő válasz esetén a büntetőügyben eljáró bíróságnak mellőznie kell‑e az ilyen nemzeti szabályozás alkalmazását.
126 A 2016/800 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében ezt az irányelvet a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekekre kell alkalmazni, mindaddig, amíg jogerős határozat nem születik arról, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is. E tekintetben az említett irányelv 3. cikkének 1. pontja a „gyermek” fogalmát a 18. életévét be nem töltött személyként határozza meg.
127 Azon személyeket illetően, akikkel szemben akkor indult eljárás, amikor még gyermekek voltak, de azóta betöltötték a 18. életévüket, a 2016/800 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének első mondata pontosítja, hogy az e rendelkezésben említett, a szülői felelősség gyakorlójára vonatkozó cikkek kivételével ezen irányelv alkalmazandó e személyekre, amennyiben alkalmazása az eset összes körülményeinek fényében – ideértve az érintett személy érettségét és kiszolgáltatottságát – megfelelő.
128 Ebből következik, hogy azokat a személyeket, akik a büntetőeljárás megindításakor gyermekek voltak, továbbra is megilletik a 2016/800 irányelvben előírt jogok, és különösen azon jogok, hogy ezen irányelv 6. cikkének megfelelően ügyvédi támogatásban részesüljenek, amennyiben e személyek ezen eljárás során betöltötték a 18. életévüket, és megállapítást nyert, hogy ezen irányelv alkalmazása az ügy összes körülményére tekintettel – ideértve az említett személyek érettségét és kiszolgáltatottságát is – megfelelő.
129 Pontosítani kell, hogy abban az esetben, ha a büntetőeljárás keretében azt kellene megállapítani, hogy a 2016/800 irányelv vagy ezen irányelv egyes rendelkezéseinek alkalmazása nem megfelelő, a 18. életévét betöltött személy a büntetőeljárás során a gyanúsítottakra és vádlottakra életkoruktól függetlenül alkalmazandó 2012/13, 2013/48 és 2016/343 irányelv hatálya alá tartozna. Ebben az esetben megilletik őt az ezen irányelvekben meghatározott jogok, az ezen irányelvekben meghatározott feltételek mellett.
130 Amint az magából a 2016/800 irányelv 2. cikke (3) bekezdése első mondatának szövegéből kitűnik, ezen irányelv vagy egyes rendelkezései azon személyekre történő alkalmazásának kérdése, akik a velük szemben indított eljárás során töltik be 18. életévüket, az adott ügy összes körülményétől függ, tehát azt esetről esetre kell értékelni.
131 E körülmények között az a követelmény, amely szerint a 2016/800 irányelv vagy egyes rendelkezései alkalmazásának megfelelőnek kell bizonyulnia, semmi esetre sem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy általános és átfogó jelleggel kizárjanak minden olyan személyt, akik a velük szemben indított eljárás során töltik be 18. életévüket, a 2016/800 irányelvben előírt jogok, különösen pedig az ezen irányelv 6. cikke szerinti ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog hatálya alól.
132 Azt az értelmezést, amely szerint a tagállamok rendeleti úton nem határozhatják meg 18 évben az ezen irányelv által biztosított jogok gyakorlására vonatkozó abszolút korhatárt, megerősíti a 2016/800 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének második mondata, amely előírja, hogy a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák ezt az irányelvet a 21. életévüket betöltött személyekre.
133 Következésképpen a 2016/800 irányelv 2. cikkének (3) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a 2016/800 irányelv 18. cikkével összefüggésben értelmezett 6. cikke (1)–(3) bekezdésének megfelelően hivatalból kirendelt ügyvéd segítségéhez való jog automatikusan megszűnik azon személyek esetében, akik a velük szemben folytatott büntetőeljárás során betöltik 18. életévüket, de akik ezen eljárás megindításakor gyermekek voltak, mivel az ilyen szabályozás nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett irányelvnek vagy egyes rendelkezéseinek alkalmazása, következésképpen pedig az abban foglalt jogok érvényesítése megfelelő‑e az ügy összes körülményét figyelembe véve, ideértve az említett személyek érettségét és kiszolgáltatottságát is.
134 Márpedig a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a nemzeti jog rendelkezései, különösen a k.p.k. 79. cikke 1. §‑ának 1. pontja előírja, hogy a büntetőeljárás keretében a vádlottat csak akkor köteles ügyvéd képviselni, ha még nem töltötte be 18. életévét. A gyakorlatban a lengyel bíróságok e jogalap alapján úgy tekintik, hogy az ügyvédnek az eljárásban való részvétele már nem kötelező, ha a vádlott vagy gyanúsított betöltötte a 18. életévét, ami azzal a következménnyel jár, hogy a hivatalból kirendelt védő meghatalmazása automatikusan megszűnik.
135 A jelen ítélet 116–118. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot szabályozó nemzeti rendelkezéseket a lehető legteljesebb mértékben az uniós joggal összhangban értelmezze e jog teljes érvényesülésének biztosítása érdekében. Amennyiben ilyen értelmezés nem lehetséges, tekintettel arra, hogy a 2016/800 irányelv 2. cikkének (1) és (3) bekezdése megfelel a jelen ítélet 119. pontjában felidézett feltételeknek, és közvetlen hatállyal bír, saját hatáskörénél fogva mellőznie kell az összeegyeztethetetlennek bizonyuló nemzeti rendelkezések alkalmazását.
136 A fenti indokok összességére tekintettel az ötödik, hatodik és hetedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/800 irányelv 2. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a hivatalból kirendelt ügyvéd segítségéhez való jog automatikusan megszűnik azon személyek esetében, akik a büntetőeljárás megindításakor gyermekek voltak, de ezt követően betöltötték 18. életévüket, mivel az ilyen szabályozás nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett irányelv vagy egyes rendelkezéseinek alkalmazása, következésképpen pedig az abban foglalt jogok érvényesítése megfelelő‑e az ügy összes körülményét figyelembe véve, ideértve az említett személyek érettségét és kiszolgáltatottságát is.
A nyolcadik, kilencedik és tizedik kérdésről
137 Az együttesen vizsgálandó nyolcadik, kilencedik és tizedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/800 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem írja elő, hogy a büntetőeljárásban gyanúsított vagy vádlott gyermekeket ‑ a szülői felelősséget gyakorló személlyel együtt ‑ legkésőbb e gyermekek rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi első kihallgatását megelőzően, egyszerű és közérthető nyelven, a 2012/13 irányelv 3. cikke szerinti jogaikra, valamint a 2016/800 irányelvben megállapított jogokra vonatkozó olyan tájékoztatásban kell részesíteni, amely figyelembe veszi a gyermekek sajátos szükségleteit és sebezhetőségét.
138 Amint az a 2016/800 irányelv (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv célja, hogy eljárási biztosítékokat hozzon létre annak garantálására, hogy a büntetőeljárás során a gyanúsított vagy a vádlott gyermekek megérthessék és követhessék ezeket az eljárásokat. Ezen irányelv 1. cikke értelmében az irányelv így közös minimumszabályokat állapít meg többek között – konkrétan az említett irányelv 4. cikkében szereplő rendelkezésekben szabályozott – tájékoztatáshoz való jogra vonatkozóan.
139 Először is, a 2016/800 irányelv 4. cikke (1) bekezdése első albekezdésének megfelelően a tagállamok biztosítják, hogy amikor a gyermekeket tájékoztatják arról, hogy büntetőeljárások során gyanúsítottak vagy vádlottak, a 2012/13 irányelv szerinti jogaikról, valamint az eljárás lefolytatásának általános szempontjairól haladéktalanul tájékoztatást kapjanak.
140 A 2012/13 irányelv 1. cikkében előírt, tájékoztatáshoz való jogot illetően a Bíróság már megállapította, hogy ezen irányelv 3. cikkéből kitűnik, hogy e jog többek között arra vonatkozik, hogy a gyanúsítottakat és a vádlottakat tájékoztatni kell legalább az e rendelkezésben említett, különböző eljárási jogokról, köztük az ügyvéd igénybevételének jogáról, térítésmentes jogi tanácsadásra való jogosultságról és az igénybevételének feltételeiről, a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogról, a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról, valamint a hallgatáshoz való jogról (lásd ebben az értelemben: 2023. november 9‑i BK [Bűncselekmény átminősítése] ítélet, C‑175/22, EU:C:2023:844, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
141 E tekintetben, amint az a 2016/343 irányelv (31) preambulumbekezdéséből kitűnik, az a tájékoztatás, amelyet a vádlottak a 2012/13 irányelv 3. cikke alapján eljárási jogaikról kapnak, nemcsak a hallgatáshoz való jogra vonatkozik, hanem az önvádra kötelezés tilalmára is, amely két jogot a tagállamoknak a 2016/343 irányelv 7. cikkének megfelelően biztosítaniuk kell e személyek számára.
142 Ezenkívül a 2016/800 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy a gyermekeket tájékoztatni kell a konkrétan ezen irányelvben megállapított jogokról, és különösen az ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) pontjában felsorolt jogokról.
143 Ez a tájékoztatás többek között egyrészt az említett gyermekek azon jogára vonatkozik, hogy az említett irányelv 6. cikkének megfelelően ügyvédi támogatásban – adott esetben ugyanezen irányelv 18. cikkének megfelelően hivatalból kirendelt védő útján – részesülhetnek.
144 Másrészt az említett tájékoztatás a szülői felelősség gyakorlójának tájékoztatáshoz való, a 2016/800 irányelv 5. cikkében előírt jogára is vonatkozik, valamint a szülői felelősség gyakorlójának az ezen irányelv 15. cikkének (4) bekezdésében előírt azon jogára, hogy a gyermeket az eljárás különböző szakaszaiban – a bírósági meghallgatáson kívül – elkísérje. Amint az az említett irányelv 5. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, a szülői felelősséget gyakorló említett személynek a lehető leghamarabb meg kell kapnia ugyanazt a tájékoztatást, mint amelyhez a gyermeknek a 2016/800 irányelv 4. cikkével összhangban joga van.
145 Másodszor meg kell jegyezni, hogy a 2016/800 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdése értelmében a gyermekeknek, amikor tájékoztatják őket arról, hogy a büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak, „haladéktalanul” kell tájékoztatást kapniuk az e rendelkezés alapján őket megillető jogokról.
146 E tekintetben a 2012/13 irányelvet illetően, amelyre e 4. cikk (1) bekezdésének első és második albekezdése hivatkozik, a Bíróság kimondta, hogy a tájékoztatás hatékonyságához az szükséges, hogy arra az eljárás korai szakaszában kerüljön sor. Ezen irányelv 2. cikkéből az következik, hogy az irányelvet „attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják”. Az említett irányelv 3. cikke így előírja, hogy „a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak [az] eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében” (2019. szeptember 19‑i Rayonna prokuratura Lom ítélet, C‑467/18, EU:C:2019:765, 50. pont).
147 A tájékoztatáshoz való jog célja a büntetőeljárás méltányosságának megóvása és a védelemhez való jog érvényesülésének biztosítása ezen eljárás első szakaszától kezdve. A 2012/13 irányelv (19) preambulumbekezdése egyébiránt hangsúlyozza, hogy a jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogot „legkésőbb a gyanúsított vagy a vádlott első hivatalos – rendőrség […] általi – kihallgatását megelőzően” érvényesíteni kell. Ezenkívül a letartóztatott a vallomás kikényszerítése tekintetében közvetlenül a szabadságtól való megfosztást követő időszakban a legkiszolgáltatottabb, ezért „alapvető fontosságú, hogy a gyanúsított vagy vádlott jogairól azonnal, azaz letartóztatása után késedelem nélkül tájékoztatást kapjon a leghatékonyabb módon”, amint az a 2012/13 irányelv alapjául szolgáló, 2010. július 20‑i bizottsági irányelvjavaslat (COM(2010) 392 végleges) 24. pontjából következik (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 19‑i Rayonna prokuratura Lom ítélet, C‑467/18, EU:C:2019:765, 51. és 52. pont).
148 Tekintettel arra, hogy a 2016/800 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a 2012/13 irányelvre hivatkozik, ez utóbbi rendelkezésből az következik, hogy a gyermekeknek a jogaikról a lehető leghamarabb tájékoztatást kell kapniuk attól az időponttól kezdve, amikor tájékoztatják őket arról, hogy a büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak. Az e jogokra vonatkozó tájékoztatást legkésőbb az említett gyermekek rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi első kihallgatása előtt kell nyújtani (lásd analógia útján: 2019. szeptember 19‑i Rayonna prokuratura Lom ítélet, C‑467/18, EU:C:2019:765, 53. pont).
149 Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy e tájékoztatásnak legkésőbb az első kihallgatást megelőző közlése az egyetlen, amely biztosíthatja azon jogok tényleges érvényesülését, amelyekről a gyermekeket tájékoztatni kell, különösen arról, hogy a 2016/800 irányelv 6. cikkének megfelelően ügyvédi támogatást vehetnek igénybe, és amely ennélfogva lehetővé teszi számukra a védelemhez való joguk tényleges gyakorlását, amint az az első, második, harmadik és negyedik kérdésre adott válaszból következik.
150 Harmadszor, a 2016/800 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerinti tájékoztatást írásban és/vagy szóban, „egyszerű és közérthető nyelven” kell közölni.
151 E tekintetben a 2012/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését illetően az uniós jogalkotó az annak biztosítására irányuló kötelezettséget írta elő a tagállamok számára, hogy a tájékoztatáshoz való jog alapján a tájékoztatás nyújtására „szóban vagy írásban, egyszerű és közérthető nyelven kerüljön sor, figyelembe véve a kiszolgáltatott gyanúsítottak és kiszolgáltatott vádlottak speciális igényeit” (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 19‑i Rayonna prokuratura Lom ítélet, C‑467/18, EU:C:2019:765, 47. pont).
152 A 2016/800 irányelv (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ezen irányelv 4. cikkével összhangban a gyermekek számára nyújtandó információkat a gyermekek sajátos szükségleteinek és sebezhetőségének figyelembevételével kell megadni.
153 Ebből következik, hogy e gyermekeknek e tájékoztatást kellően egyszerű és közérthető nyelven kell megkapniuk, amely lehetővé teszi számukra, hogy – figyelembe véve többek között e gyermekek sajátos szükségleteit és sebezhetőségét – a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatásukat megelőzően ténylegesen megérthessék, hogy megilletik őket a 2016/800 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében említett jogok. E jogok között szerepel többek között az ezen irányelv 6. cikkében előírt ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog, az ahhoz való jog, hogy a szülői felelősség gyakorlóját az említett irányelv 5. cikkének megfelelően tájékoztassák e jogokról, valamint a szülői felelősség említett gyakorlójának azon joga, hogy a 2016/800 irányelv 15. cikke (4) bekezdésének megfelelően a gyermeket az eljárásnak a bírósági meghallgatástól eltérő szakaszaiban elkísérje.
154 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a lengyel jog értelmében a kiskorú gyanúsítottak a kihallgatásukat megelőzően a felnőtteknek szánt tájékoztató formanyomtatványt kapják meg, amely egyáltalán nem tartalmaz konkrétan a gyermekekre vonatkozó információt. Ezenkívül nincs előírva, hogy e formanyomtatványt a szülői felelősség gyakorlójának rendelkezésére kellene bocsátani.
155 Márpedig a jelen ítélet 153. pontjában szereplő követelményekből kitűnik, hogy amennyiben a nemzeti jog a gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak a 2012/13 irányelv 3. cikke szerinti jogaikról való írásbeli tájékoztatásához szabványdokumentumot ír elő, e dokumentum a 2016/800 irányelv 4. cikkének megfelelően nem használható fel az azonos helyzetben lévő gyermekek tájékoztatására.
156 Az ilyen dokumentum, mivel az felnőtteknek szól, egyrészt nem felel meg annak a követelménynek, hogy az e gyermekeket megillető jogokra vonatkozó tájékoztatást a számukra írásban és/vagy szóban, egyszerű és közérthető nyelven kell nyújtani, másrészt pedig nem az a célja, hogy az említett gyermekeket az utóbbi irányelv által kifejezetten megállapított jogokról tájékoztassa.
157 A jelen ítélet 116–118. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a gyanúsítottak vagy vádlottak tájékoztatását szabályozó nemzeti rendelkezéseket a lehető legteljesebb mértékben az uniós joggal összhangban értelmezze annak érdekében, hogy biztosítsa e jog teljes érvényesülését. Amennyiben ilyen értelmezés nem lehetséges, tekintettel arra, hogy a 2016/800 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése megfelel a jelen ítélet 119. pontjában felidézett feltételeknek, és közvetlen hatállyal bír, saját hatáskörénél fogva mellőznie kell az összeegyeztethetetlennek bizonyuló nemzeti rendelkezések alkalmazását.
158 A fenti indokok összességére tekintettel a nyolcadik, kilencedik és tizedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/800 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem írja elő, hogy a büntetőeljárásban gyanúsított vagy vádlott gyermekeket – a szülői felelősséget gyakorló személlyel együtt – legkésőbb e gyermekek rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi első kihallgatását megelőzően, egyszerű és közérthető nyelven, a 2012/13 irányelv 3. cikke szerinti jogaikra, valamint a 2016/800 irányelvben megállapított jogokra vonatkozó olyan tájékoztatásban kell részesíteni, amely figyelembe veszi a gyermekek sajátos szükségleteit és sebezhetőségét.
A tizenegyedik és tizenkettedik kérdésről
159 Elöljáróban meg kell jegyezni egyrészt, hogy a tizenegyedik kérdés a 2016/800 irányelv 18. és 19. cikkének értelmezésére vonatkozik, lényegében annak meghatározása érdekében, hogy e rendelkezések arra kötelezik‑e a valamely büntetőügyben eljáró bíróságot, hogy ne vegye figyelembe a gyanúsított vagy vádlott gyermekek által a gyermekek ezen irányelvből eredő jogait sértő módon lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett terhelő vallomásokat.
160 Mivel e 18. cikk a költségmentességhez való jogra vonatkozik, és mivel e jog – amint az a jelen ítélet 107. pontjából kitűnik – az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog gyakorlásához kapcsolódik, úgy kell tekinteni, hogy e kérdés lényegében ezen irányelv jogorvoslatokra vonatkozó 19. cikkének értelmezésére irányul.
161 Másrészt a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság figyelmen kívül hagyta azokat a terhelő vallomásokon alapuló bizonyítékokat, amelyeket a jelen ügyben a kiskorú gyanúsítottak a tárgyalást megelőző szakaszban ügyvéd jelenlétének hiányában tettek, noha a k.p.k. 168a. cikkében e tekintetben előírt feltételek nem teljesültek.
162 Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy az együttesen vizsgálandó tizenegyedik és tizenkettedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/800 irányelv 19. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a büntetőeljárásban nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa a gyermek által a 2016/800 irányelv 6. cikkében előírt ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett vallomásokon alapuló terhelő bizonyítékokat. Ezenkívül e bíróság arra keresi a választ, hogy az e kérdésekre adott igenlő válasz esetén a büntetőügyben eljáró bíróságnak mellőznie kell‑e az ilyen szabályozás alkalmazását.
163 A 2016/800 irányelv 19. cikke értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek a nemzeti jog szerint tényleges jogorvoslati joggal rendelkezzenek az ezen irányelv szerinti jogaik megsértése esetén.
164 E cikk alapján a gyanúsított vagy vádlott gyermekek számára tehát lehetővé kell tenni, hogy ténylegesen vitassák e jogok megsértését, amelyek között – amint az az első tíz kérdésre adott válaszokból kitűnik – a 2016/800 irányelv 4–6. cikkében biztosított jogok szerepelnek.
165 Mindazonáltal ezen irányelv 19. cikke nem szabályozza azokat az esetleges következményeket, amelyeket az ügy érdemében eljáró bíróságnak e jogsértésből le kell vonnia az említett irányelv által biztosított jogok megsértésével szerzett bizonyítékok elfogadhatóságát illetően.
166 Ugyanez igaz a 2016/800 irányelv 4. cikkében hivatkozott 2012/13 irányelvre, valamint a 2016/800 irányelv 6. cikkében hivatkozott 2013/48 irányelvre, amelyek a 2016/800 irányelv 19. cikkében foglaltakhoz hasonló rendelkezéseket tartalmaznak.
167 Kétségtelen, hogy a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a tagállamok biztosítják a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartását, amikor mérlegelik a gyanúsítottak vagy a vádlottak által az ügyvédi segítség igénybevételéhez való joguk megsértésével vagy az e jogtól engedélyezett eltérés esetében tett vallomásokat. A 2016/343 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése hasonló rendelkezést tartalmaz a hallgatáshoz való jog vagy az önvádra kötelezés tilalma megsértésével szerzett vallomások és az így szerzett bizonyítékok tekintetében.
168 Mindazonáltal e rendelkezéseknek nem céljuk a bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti rendelkezések és rendszerek szabályozása, mivel – amint az magából e rendelkezések szövegéből is kitűnik – e nemzeti szabályok és rendszerek „sérelme nélkül” alkalmazandók.
169 Ebből következik, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint főszabály szerint kizárólag a nemzeti jog határozza meg a 2016/800 irányelv által biztosított jogok megsértésével szerzett bizonyítékok büntetőeljárás keretében való megengedhetőségére vonatkozó szabályokat (2024. április 30‑i M. N. [EncroChat] ítélet, C‑670/22, EU:C:2024:372, 128. pont).
170 Az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában ugyanis a jogalanyok számára biztosított jogok védelmének biztosítására irányuló bírósági felülvizsgálatra vonatkozó eljárási szabályok meghozatala az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2024. április 30‑i M. N. [EncroChat] ítélet, C‑670/22, EU:C:2024:372, 129. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
171 E tekintetben, különösen a tényleges érvényesülés elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az információk és bizonyítékok elfogadhatóságára és felhasználására vonatkozó nemzeti szabályok célja a nemzeti jog döntése alapján annak elkerülése, hogy a jogellenesen szerzett információk és bizonyítékok indokolatlan sérelmet okozzanak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személynek. Márpedig ez a cél a nemzeti jog szerint nemcsak az ilyen információk és bizonyítékok felhasználásának tilalmával érhető el, hanem az információk és bizonyítékok értékelését és súlyozását szabályozó nemzeti szabályok és gyakorlatok révén is, vagy akár a jogellenes jellegüknek a büntetéskiszabás keretében történő figyelembevételével is (2021. március 2‑i Prokuratuur [Az elektronikus hírközlési adatokhoz való hozzáférés feltételei] ítélet, C‑746/18, EU:C:2021:152, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
172 Az uniós jogi előírások megsértésével szerzett információk és bizonyítékok kizárásának szükségességét többek között arra tekintettel kell értékelni, hogy az ilyen információk és bizonyítékok elfogadhatósága milyen veszélyt jelent a kontradiktórius eljárás elvének, és ennélfogva a tisztességes eljáráshoz való jognak a tiszteletben tartására (2021. március 2‑i Prokuratuur [Az elektronikus hírközlési adatokhoz való hozzáférés feltételei] ítélet, C‑746/18, EU:C:2021:152, 44. pont).
173 Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2016/800 irányelv 4. cikkében előírt tájékoztatáshoz való jog és az ezen irányelv 6. cikkében előírt ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog konkretizálja a többek között a Charta 47. cikkében és 48. cikkének (2) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz és védelemhez való jog tiszteletben tartásához való alapvető jogokat (lásd analógia útján: 2022. augusztus 1‑jei TL [Tolmács és az iratok fordításának hiánya] ítélet, C‑242/22 PPU, EU:C:2022:611, 42. pont).
174 Ebből következik, hogy az uniós jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy lehetővé tegyék a bíróság számára, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa a gyermek által a 2016/800 irányelvben előírt jogokat sértő módon lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett vallomásokon alapuló terhelő bizonyítékokat, feltéve azonban, hogy e bíróság a büntetőeljárás során egyrészt felülvizsgálhatja, hogy e jogokat, a Charta 47. cikkével és 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezve tiszteletben tartották‑e, másrészt pedig levonhatja az e jogsértésből eredő valamennyi következményt, különösen az ilyen körülmények között szerzett bizonyítékok bizonyító erejét illetően.
175 A jelen ítélet 116–118. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a releváns nemzeti rendelkezések megfelelnek‑e a jelen ítélet előző pontjában említett követelményeknek, és adott esetben e rendelkezéseket a lehető legteljesebb mértékben az uniós joggal összhangban kell értelmeznie annak érdekében, hogy biztosítsa e jog teljes érvényesülését. Amennyiben ilyen értelmezés nem lehetséges, tekintettel arra, amint az a jelen ítélet 119. pontjában megjegyzésre került, hogy a 2016/800 irányelv 6. cikkének (1)–(3) bekezdése közvetlen hatállyal bír, saját hatáskörénél fogva mellőznie kell az összeegyeztethetetlennek bizonyuló nemzeti rendelkezések alkalmazását.
176 A fenti indokok összességére tekintettel a tizenegyedik és tizenkettedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/800 irányelv 19. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a büntetőeljárásban nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa a gyermek által a 2016/800 irányelv 6. cikkében előírt ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett vallomásokon alapuló terhelő bizonyítékokat, feltéve azonban, hogy e bíróság a büntetőeljárás során egyrészt felülvizsgálhatja, hogy e jogot, a Charta 47. cikkével és 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezve tiszteletben tartották‑e, másrészt pedig levonhatja az e jogsértésből eredő valamennyi következményt, különösen az ilyen körülmények között szerzett bizonyítékok bizonyító erejét illetően.