Dr. Fülöp Ágnes Katalin* – Dr. Ujvári Ákos**
A bűnösséget beismerő és a tárgyalásról lemondó nyilatkozat elfogadásának a feltételrendszere
Absztrakt
A szerzők a tanulmányukban a bűnösség beismerése és azzal egyidejűleg a tárgyalásról való lemondás bíróság általi elfogadása feltételrendszerének elvi és gyakorlati jogértelmezési kereteit teszik vizsgálat tárgyává. A hatályos feltételrendszer értelmezési kereteinek meghatározásakor jogtörténeti előzményként röviden szólnak a korábbi Be. „lemondás a tárgyalásról” jogintézményének kritériumairól. A hatályos törvény indokolását is felhasználva, a Kúriának a feltételek vizsgálatára vonatkozó irányadó döntéseit és a Kúria Joggyakorlat-elemző Csoportjának összefoglaló jelentésében írt megállapításait is feldolgozzák. A tanulmány a Következtetések körében a vizsgálati források alapján arra jut, hogy a bűnösséget beismerő és tárgyalásról lemondó terhelti nyilatkozat elfogadásának a feltételrendszere zárt, a hatályos normaszövegben két diszfunkcionális feltételt is fel lehet ismerni. A szerzők nem látják kellően tisztázottnak a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjában írt feltételek értelmezhetőségét, továbbá rámutatnak az anyagi jogi értelemben vett bűnösséggel kapcsolatos esetleges bírói aggály megállapíthatóságának jogalkotói figyelmen kívül hagyására. A szerzők összegzésként a jogi kontinuitást és jogbiztonságot megtartó, „finomhangolt” feltételrendszer jogalkotói meghatározására tesznek javaslatot.
Conditions for accepting of a guilty plea and a waiver of a right to appear at trial
Abstract
In their study, the authors examine the theoretical and practical legal interpretative framework of the conditions for a guilty plea and the court’s simultaneous acceptance of a waiver of the defendant’s right to appear in person at the trial. When defining the interpretative framework of the current set of conditions, they briefly discuss the criteria of the ‘waiver of trial’ as regulated in the former Code of Criminal Procedure. Using the explanatory memorandum provided for the current law, they also examine the guiding decisions of the Curia of Hungary regarding those conditions as well as the summary report made by the jurisprudence-analysing working group. The study concludes, based on the sources examined, that the conditions for accepting a waiver of the right to appear in person at the trial and the guilty plea are closed, and that two dysfunctional conditions can be identified in the current text of the law. The authors do not consider the interpretation of the conditions set out in Section 504(2)(c) of the Code of Criminal Procedure to be sufficiently clear, and they also point out that the legislature has ignored the possibility of judicial concerns regarding the establishment of guilt in the substantive sense. In conclusion, the authors propose that the legislature define a ‘fine-tuned’ set of conditions that safeguards legal continuity and legal certainty.
I. Eljárás-gyorsítás és jogelvek
A bűnösség beismerése és az egyidejű tárgyalásról való lemondás önálló eljárásjogi intézmény. Célja, hogy a tisztességes eljárás elemeit képező garanciák biztosítása mellett, lehetőséget teremtsen az eljárások egyszerűsítésére és gyorsítására. A tárgyalásról való lemondással a terhelt az emberi méltósághoz való alkotmányos jogából eredő rendelkezési jogát gyakorolva, lemond a ténymegállapítás klasszikus kereteiről, vagyis a bírósági kontradiktórius bizonyításról, a bizonyítékok mérlegeléséről és a mérlegelésen alapuló tényállás-megállapításról. A bűnösség beismerése perjogi értelmű, azaz „a vádra, a vád ténybeliségére vonatkozó. Eszerint (a terhelt) a terhére rótt bűncselekményeket a vádirati tényállásban leírt módon követte el”. A tisztességes eljárás feltételeit az előkészítő ülés perrendi szabályai biztosítják, ilyenek az eljárás nyilvánossága, a bíróság által hozott ügydöntő határozat, a kötelező védelem, a védelmi felkészülésre biztosított kellő idő, a többszörös hivatalos tájékoztatás a terhelti jogokról és azok hatásáról. Ezek mellett a vádlotti nyilatkozat eljárást alakító hatását a törvény több feltételhez köti, melyek teljesülését a bíróság ellenőrzi és maradéktalan megvalósulását a „beismerés elfogadásával” hitelesíti.
A beismerés-elfogadás feltételeinek a gyakorlati érvényesülését már az eljárási kódex hatálybalépésekor is bizonytalanság övezte. Feltehetően ez volt az oka, hogy a Kúria igen intenzív jogértelmezési munkával igyekezett e tekintetben a jogbiztonságot megteremteni. A jogértelmezés azonban nyilvánvalóan nem szakadhat el magától a normától, annak gyengeségeit nem képes teljesen kompenzálni, így a hatályos rendelkezéssel kapcsolatban a mai napig lehetnek jogalkalmazói kérdések vagy akár tartalmi aggályok is. 2018 júliusát követően a jogalkotó nyitottan reagált az új perrend gyakorlati alkalmazásának a nehézségeivel kapcsolatos jogalkalmazói jelzésekre. Az alábbi gondolatainkat a beismerő nyilatkozat elfogadásának a feltételeivel kapcsolatban ilyen jogirodalmi kezdeményezésnek szánjuk. Kiemeljük a hatályos feltételrendszer véleményünk szerint funkció nélkülinek tekinthető elemeit, a valósághű ténymegállapítás szükségszerű korlátait, a szabályozás hiányosságait és mindezek eredményeként javaslatot teszünk egy esetleges újként megfogalmazott feltételrendszer tartalmára is.
II. A hatályos feltételrendszer értelmezései
A hatályos szabályozás a Be. 504. § (2) bekezdés a)–c) alpontjaiban hat, együttesen érvényesülő feltételt tartalmaz. A terhelti beismerés akkor fogadható el, ha: 1. a terhelt megértette nyilatkozatának a természetét, 2. a terhelt megértette nyilatkozatának a következményeit, 3. nincs észszerű kétely a terhelt beszámítási képeségével kapcsolatban, 4. nincs észszerű kétely a terhelti beismerés önkéntességével kapcsolatban, 5. a beismerő nyilatkozat egyértelmű és 6. a beismerést az eljárás iratai alátámasztják.
A feltételeket öt forrás alapján vizsgáljuk: 1. jogtörténeti előzményként a korábbi Be. „lemondás a tárgyalásról” címet viselő fejezetében meghatározott feltételek alapján, 2. az Alkotmánybíróság 422/B/1999. számú, a korábbi Be. szabályozásához kötődő határozata alapján, 3. a hatályos jogszabály ide vonatkozó törvényi indokolásban kifejtettek alapján, 4. a Kúriának a feltételekre vonatkozó irányadó döntései alapján és 5. a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának egyes, a beismerő nyilatkozat elfogadásával kapcsolatos megállapításai alapján.
A korábbi perrend „Lemondás a tárgyalásról” fejezetének jogintézménye alig jutott szerephez a gyakorlatban. A törvénybe 2000. január 1. hatállyal beiktatott és többször módosított eljárásrend nem volt sikeres, ennek okát a szakirodalom több tényezőben látta: hiányzott a társadalmi igény a jogintézmény bevezetésére, a koncepció szemben állt az anyagi igazság követelményével, a bíróságok a legalitás elvét vették és veszik alapul, valamint valódi anyagi jogi kedvezményben nem részesült a terhelt. A törvényi rendelkezések negatív irányból megfogalmazva tartalmazták az egyszerűsítő eljárás alkalmazhatóságának a feltételeit. Azt határozták meg, hogy a terhelt tárgyalásról lemondó nyilatkozata ellenére is mikor kell a bíróságnak tárgyalásra tűznie az ügyet. Az egyszerűsítést szolgáló nyilvános ülési forma és döntéshozatal akkor volt alkalmazható, ha: 1. a terhelt a nyilvános ülésen nem tagadta meg a cselekménnyel kapcsolatos vallomástételt, 2. nem volt észszerű kétely a terhelt beszámítási képességével kapcsolatban, 3. nem volt észszerű kétely a beismerés őszinteségével kapcsolatban, 4. nem volt észszerű kétely a beismerés hitelt érdemlőségével kapcsolatban és 5. a vádlottnak a nyomozati és ügyészség előtt tett vallomása nem tért el lényegesen a nyilvános ülésen tett vallomásától. A hatályos és a korábbi feltételrendszer szó szerinti közös pontjai a beszámítási képességgel, illetve a beismerés őszinteségével kapcsolatos észszerű kétely hiányának a kívánalmai. Lényeges eltérés azonban az, hogy a bíróság csak akkor fejezhette be tárgyalás nélkül az eljárást, ha a vádlott a nyilvános ülésen tett vallomást a vádirati tényállással kapcsolatban és ez lényegi kérdésekben egyezett a korábbi vallomásaival. Noha ez sem volt bizonyításnak tekinthető, mert a nyilvános ülésen tett vallomás csak összevetés alapjául szolgált a korábbi terhelti vallomásokkal és a bíróság a nyilvános ülésen hozott ítéletben ez esetben is a vádban foglaltakkal egyező tényállást állapított meg, a vádlotti vallomás azonban szolgálhatott arra, hogy alakítsa a bíróság „egyetértését” a vádirati tényállás megállapíthatóságáról.
Az Alkotmánybíróság 422/B/1999. AB határozatában vizsgálta a korábbi Be. 533–541. §-ait, melyben sarokpontnak tekintette a tárgyalásról történő lemondás alkotmányos lehetőségének az elemzését is. Ennek eredményeként rögzítette, hogy „a lemondásnak nincs az Alkotmányból levezethető akadálya, azaz nincs indok arra, hogy az alkotmányos alapjog tekintetében a terhelt rendelkezési joga eleve kizárt legyen”. A feltételrendszer tekintetében kifejtette, ahhoz, hogy a „lemondás alkotmányossági szempontból kifogástalan legyen, és az eljárás tisztességes minősége ne csorbuljon, „a tárgyalásról lemondó terhelti nyilatkozatnak határozottnak és egyértelműnek kell lennie. A szabályozással biztosítani kell, hogy megtételekor a terhelt a következmények teljes ismeretének birtokában legyen, továbbá döntésében kényszer ne befolyásolhassa”. Vagyis szövegszerűen is követelményként jelent meg: 1. a nyilatkozat egyértelműsége, 2. a következmények ismerete és megértése, valamint 3. a nyilatkozat befolyástól mentessége. Nem nehéz felismerni, hogy az alkotmánybírósági határozat tartalmát tükrözően szerepel a hatályos törvényben feltételként az is, hogy a terhelt megértette nyilatkozatának természetét és elfogadásának következményeit. De, az is nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság az eljárás szabályozott rendjét értékelte és nem alkothatott új feltételt, legfeljebb a meglévőt fogalmazta meg más szavakkal.
A hatályba lépő Be. 2017. évi indokolása a beismerő nyilatkozat elfogadásának feltételeit nem mutatta be teljes körben, azok nagyobb részét az „így különösen” kifejezést használva ismertette a tartalom további kifejtése nélkül. „A bíróságnak először a beismerő vallomás elfogadásáról kell döntenie. A bíróság ennek során több szempontot vizsgál, így különösen azt, hogy a vádlott külső befolyástól mentesen, a saját elhatározásából ismerte-e el a bűnösségét, tisztában van-e a beismerő vallomása természetével és annak lehetséges következményeivel, illetve a beismerő vallomás hitelességével kapcsolatban nem merül-e fel kétely, és az a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal kellőképpen alátámasztott-e.” Vagyis foglalkozott: 1. a jogszabályszöveg önkénteségi feltételével, a következmények ismeretével, nagy valószínűséggel a nyilatkozat egyértelműségével, amire a „hitelesség” kifejezést használta és megjelenítette a beismerő nyilatkozat eljárás ügyiratai alátámasztottságának a követelményét is. Látható, hogy az indokolás nem foglalkozott a terhelt beszámítási képességével, melynek okáról csak találgatni lehet. A Be. 2020. évi módosításának (2020. évi XLIII. törvény) indokolása korábban nem hangsúlyozott szemléletet helyezett a nyilatkozat elfogadásának homlokterébe. „Az ítéletek törvényességéhez fűződő társadalmi érdek (…) megkívánja, hogy a bizonytalan megítélésű ügyekben – a tényállás és az ahhoz tartozó bűncselekményi minősítés tisztázása nélkül – a vádlott, a védő és az ügyészség egyező akarata ellenére se lehessen ügydöntő határozatot hozni.” Illetve: „a bűnösség kérdésével összefüggő, azonban fel nem tárható, elfogadható magyarázattal fel nem oldható ellentmondások a beismerés el nem fogadását kell, hogy eredményezzék.” Valamint: „Ha az ügyiratok tartalma, a beismerés körülményei, vagy bármely más ok miatt a bíróságnak mégis észszerű kételye támad a bűnösséget beismerő nyilatkozattal kapcsolatban, akkor meg kell tagadnia annak elfogadását”. Az indokolásban tehát jól elkülönül egymástól a vádlotti nyilatkozat egyértelműségével, őszinteségével és a beismerés iratoknak való megfeleléssel kapcsolatos bírói kételkedés lehetősége. Megjegyezzük, hogy az Alkotmánybíróság 26/2021. (VIII. 11.) AB határozatában ugyancsak érintette a beismerés elfogadásának a feltételeit, hangsúlyozva, hogy „az előkészítő ülés nem szolgálhat az ellentétes bizonyítékok ütköztetésére”, ugyanakkor a beismerés elfogadásának az akadályaként – a korábbi Be. szóhasználatával élve – a „vádlott beismerésének hitelességével kapcsolatban kételyt” jelölte meg.
A Kúria a Be. hatályba lépése óta eltelt mintegy hét évben súlyt fektetett arra, hogy elvégezze a vonatkozó eljárási szabályok értelmezését, a gyakorlati érvényesülésük vizsgálatát. E tekintetben a következőket emeljük ki. 1. Ahhoz, hogy a terhelt nyilatkozata természetét és következményeit megértse, „szükségképpeni” feltétel, hogy az ezzel kapcsolatos bírósági kioktatás megtörténjen, vagyis, ha az ezirányú figyelmeztetés szabályai sérültek, az elfogadás feltétele is hiányzik. 2. A beszámítási képességre vonatkozó észszerű kételyt, nem e képesség korlátozottsága alapozza meg, hanem az ezzel kapcsolatos vádbeli állítás realitásával kapcsolatos kétely és korlátozottsága a beismerés természetének és elfogadása következményeinek megértése szempontjából releváns. 3. A beismerés egyértelműsége és az iratok általi alátámasztottsága két külön feltétel. A beismerés egyértelműségét (és önkéntességét) érintheti, ha a vádlotti bűnösség-beismerés nem következetes, vagyis a terhelt a beismerés előtt az eljárásban még tagadta a bűnösségét. Ilyenkor a bíróságnak meg kell kísérelnie az eltérés okát tisztázni. Az irányadó, határozati döntésbe foglalt nézet szerint az eltéréssel kapcsolatos vádlotti magyarázat hiánya, vagy az olyan ok, amely nem áll összefüggésben a beismert tényekkel, például az eljárás gyors befejezése, az ügyészi mértékes indítvány vállalhatósága, nem akadálya a beismerés elfogadásának. Ez a megközelítés összhangban áll azzal, hogy a terhelti lemondó nyilatkozat megtételének az oka az elfogadás szempontjából közömbös, kivéve, ha ez érinti a következményekkel kapcsolatos megértését, vagy annak önkéntességét. 4. A beismerés iratok általi alátámasztottsága tekintetében az irányadó gyakorlat igyekszik egyensúlyt teremteni a valósághű tényállás megállapítására alapozott döntés kívánalma és a bizonyítást nélkülöző, váddal egyező tényállás megállapítása között. A törekvés különösen a Be. 2020. évi módosítása után vált hangsúlyossá, egyszerre kezelve a „valósághűség” és a beismerés tartalmát érintő iratok által generált „észszerű kétely” hiányát. A Kúria egyazon határozatban rögzítette egyrészről, hogy az eljárási törvény preambuluma szerint az eljárásrend az igazság megállapításának az igényét szolgálja, ez jelenik meg konkrét szabályként a Be. 163. § (2) bekezdésében és „a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjában támasztott feltétel is az ugyanezen elvi követelmény tételes jogi leképeződése”, illetve, hogy a beismerés elfogadásáról hozott döntés „valójában annak megítélését teszi szükségessé, hogy az eljárás során beszerzett, az ügyiratok tartalmát képező bizonyítékok alapján támasztható-e észszerű kétely a vádlott beismerésével szemben”. Majd a valósághű ténymegállapítás követelményét a speciális eljárási feltételeknek megfelelő perjogi igazságként értelmezte, amely szerint: „A bíróságnak valósághű tényállás megállapítására irányuló kötelezettsége akkor is fennáll, ha az ítéletét a terhelt beismerő nyilatkozatának elfogadására alapítja. Ebben az esetben a Be. 565. § (1) bekezdése értelmében a valósághű tényállást a bűnösség vádirati tényállással egyező elismerése, e nyilatkozat elfogadása és az eljárás ügyiratai biztosítják, ezek képezik az ítélet alapját.”
A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja a Be. hatálybalépése után röviddel elkészítette „Az előkészítő ülés gyakorlata, különös tekintettel a beismerés feltételeire” címet viselő összefoglaló véleményt. Az összefoglaló vélemény a vádlott bűnösségre tett nyilatkozatainak az eltérőségével kapcsolatban megállapítja: „Más a helyzet, ha a terhelt a nyomozás során tagadta a bűnösségét és az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, de a vallomástételt megtagadta. Ebben az esetben a Módtv. miniszteri indokolására figyelemmel a Be. 504. § (2) bekezdés b) és c) pontjában írt feltétel vizsgálata tekintetében helyesnek mutatkozik az a gyakorlat is, hogy amennyiben a vádlott előkészítő ülésen tett beismerő nyilatkozatát az iratok – a terhelt nyomozati vallomását kivéve – egyértelműen alátámasztják és nem merül fel olyan adat vagy körülmény, amely kételyt ébresztene a nyilatkozat önkéntessége tekintetében, végül – összesen 12 ügyben – erre tekintettel a beismerő nyilatkozat elfogadását megtagadta.” A napi gyakorlatban tehát a beismerés egyértelműségével, vagyis a terhelti nyilatkozat követelményével kapcsolatos egyezőségi igény a korábbi Be. feltételrendszerének az elvi „tovább-élését” mutatja. A Kúria a 2017-ben, még a Be. hatálybalépése előtt, de a már elfogadott törvényi rendelkezések ismeretében „Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései” megnevezésű összefoglaló véleményében érintette a beismerés elfogadásának eredményeként megállapítható tényállás jellegzetességét is. A joggyakorlat-elemző csoport így fogalmazott: „a terhelt az előkészítő ülésen beismerő vallomást tehet, és ebben az esetben fel sem merül a valóságnak megfelelő tényállás megállapításának kötelezettsége. A megegyezéses eljárásban a bíróság bizonyítást nem is folytat, s nem vizsgálja sem a bűnösség, sem a vádirati tényállás megalapozottságát”. Ez nyilvánvaló lényeges eltérés a valósághű tényállás megállapításának igényével később kialakított irányadó döntésekhez képest. Emellett az összefoglaló vélemény azt is megállapítja, hogy a feltételek fennállása esetén a beismerést el kell fogadni, vagyis további kétségnek nincs létjogosultsága. Természetesen az összefoglaló véleményeknek nincs közjogi kötőereje, ezek magas színvonalú joggyakorlaton alapuló vélemények, ugyanakkor jól mutatják azokat a pontokat, ahol a Kúria szemlélete is alakult, vagyis ahol az adott kérdés megítélése eredetileg sem lehetett egyértelmű.
III. Következtetések
Az elfogadással kapcsolatos döntés jogszerűségének felülbírálata, kizárólag az elfogadás eredményeként hozott, ügydöntő határozattal szemben bejelentett jogorvoslat esetén történik meg, a jogorvoslat irányától függetlenül. A feltételektől való elmaradás azonban az ügydöntő határozat mérlegelés nélküli hatályon kívül helyezését eredményezi. Ha az elfogadás feltételeinek megfogalmazása nem egyértelmű, tartalmuk értelmezése további kérdéseket vet fel, a bíróságok okszerűen tartózkodhatnak a beismerés elfogadásától. Ezért a jogintézmény megfelelő funkcionálásához a feltételek teljes körű, szükséges, de elégséges elemeket tartalmazó, pontos megfogalmazása szükséges. A vizsgálati források alapján néhány további megállapítás, illetve következtetés megfogalmazható.
1. A bűnösséget beismerő és tárgyalásról lemondó terhelti nyilatkozat elfogadásának a feltételrendszere zárt. Ez következik az ezzel kapcsolatos kúriai véleményből és az elfogadás – törvényi feltételbe nem ütköző – valós okának a közömbösségéből. Ez a Kúria szerint is megállapítottan azt jelenti, hogy ha van beismerés és a törvényi feltételek is fennállnak, a bíróságnak a nyilatkozatot el kell fogadnia. Ezért nem szerencsés a Be. 504. § (2) bekezdés „bevezető részének” a hatályos megfogalmazása, amely csak a feltétel rendszer ismertetését jelöli: „A bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának a feltételei a következők:”. A zárt feltételrendszerrel kapcsolatosan a bíróság feladatát pontosabban fejezi ki az egyezség jóváhagyásának feltételei tekintetében alkalmazott megfogalmazás , ami a beismerés elfogadási feltételei esetében a következő lenne: „a bíróság a beismerést elfogadja, ha:”
2. A feltételrendszer nem tartalmazhat diszfunkcionális elemeket, a hatályos megszövegezésben azonban, két ilyennek tűnő feltételt is találunk. A nagyobb súllyal bír a beszámítási képességgel kapcsolatos észszerű kétely önálló feltételként való meghatározása. Tény, hogy ezt a feltételt a korábbi perrend azonosan tartalmazta, okkal feltehető azonban, hogy ott az eljárási következmények megértésének a teljes körű képességét kívánta ezzel biztosítani a jogalkotó. Ezt megerősíti az is, hogy a korábbi Be. rendelkezéseit vizsgáló alkotmánybírósági határozat jelölte meg garanciális feltételként „a beismerés következményeinek” a megértését, amely nem lehetett más, csak a törvényben írtak más szavakkal való megjelenítése. A hatályos perrend két külön feltételként határozza meg mind a beismerés természetének és következményeinek a megértését, mind a beszámítási képességgel kapcsolatos észszerű kétely hiányát. A Kúria a beszámítási képességgel kapcsolatos feltétel tekintetében, kifejtette, hogy önmagában a beszámítási képesség korlátozottsága nem kizáró körülmény, annak a hatása fontos, mégpedig a beismerés következményeinek megértése szempontjából, vagyis Be. 502. § (2) bekezdés a) pont második fordulata szempontjából releváns. Az értelmezés az anyagi jogi szabályokkal is teljes összhangban áll, hiszen a beszámítási képesség nem más, mint a cselekmény következményének az előre látása és az annak megfelelő cselekvési képesség. A beszámítási képességgel kapcsolatos tényállítás iratok általi alátámasztottságának a hiánya pedig a Be. 502. § (2) bekezdés c) pont második fordulata körében értékelhető. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a hatályos Be. 504. § (2) bekezdés b) pontjának első fordulata önálló feltételként funkció nélküli, vagyis a szabályozás felesleges része. Hangsúlyozottan nem mellőzhető azonban ugyanezen bekezdés 2. fordulata, vagyis a beismerés önkéntességével kapcsolatos kívánalom.
Kisebb súllyal, de ugyancsak felvethető, hogy szolgál-e önálló célt a beismerés „természetének” a megértése. Irányadó értelmezést e részfeltétel tekintetében nem találunk, a határozatokban minden esetben a következmények megértésével együtt szerepel, vagyis súlytalannak látszik. Érthetjük alatta a beismerés perjogi szerepét, ez azonban inkább tűnik jogi szakmai szempontnak, semmint olyan körülménynek, ami érdemben befolyásolja a terhelt tárgyalásról való lemondását. Így felmerül a Be. 504. § (2) bekezdés a) pont 1. fordulatának a feleslegessége is.
3. Nem kellően tisztázott az 504. § (2) bekezdés c) pontjába foglalt két feltétel értelmezhetősége. Kétségtelen, hogy a „beismerés egyértelműségének” van könnyen meghatározható tartalma is. Jelenti azt, hogy a vádlott adott nyilatkozatának nyelvi megjelenéséből a beismerés és csakis a beismerés következik, ettől eltérő jelentése nem lehet. Ezen túl, a szabályozási előzmények és az irányadó értelmezés alapján jelenti azt is, hogy a beismerés az eljárás menetében következetes, vagy legalábbis korábban nem volt az elkövetést tagadó terhelti nyilatkozat. Nem egyértelmű azonban a követendő eljárás akkor, ha a vádlott a vádban írt tények elkövetésének a tagadása után tesz bűnösséget beismerő nyilatkozatot. Ebben a helyzetben az bizonyos, hogy a bíróságnak meg kell kísérelni tisztázni az eltérés okát, amely hangsúlyozottan az okkal és nem a beismerés ténybeli tartalmával kapcsolatos törekvést jelent. Ezt követően a terhelt szándékán múlik, hogy e tekintetben együttműködik-e a bírósággal, illetve az is, hogy amit mond, elfogadható magyarázat-e a jogintézmény rendeltetésére is tekintettel. Nyilvánvaló, hogy a bűnösség korábbi tagadása hátterében az esetek jelentős részében egyszerű pertaktikai megfontolás is állhat, ami, ha ismert, nem teszi vitássá a későbbi „beismerés egyértelműségét”. Az egyértelműséghez azonban – véleményünk szerint – nem elég, ha a későbbi beismerés tartalmát alátámasztják az eljárás más iratai, ugyanis a beismerés egyértelműségének a feltétele más feltétel, mint a beismerés iratok általi alátámasztottsága. Az előbbi a terhelti nyilatkozatok jellemzője, az utóbbi a terhelti beismerés és a terhelti vallomások körén kívül eső más irattartalmak viszonya. A jogintézmény tekintetében nyilvánvaló jogalkalmazói bizonytalanság volt a vádlotti együttműködés módjával és mértékével kapcsolatban, ami viszont lényeges a tárgyalt feltétel szempontjából. Elegendő utalni arra, hogy csak a Be. 2020. évi módosítása tette egyértelművé, hogy a vádlott előkészítő ülésen történő kihallgatása csak az elfogadási feltételek vizsgálatát szolgálja . Véleményünk szerint a ténybeli beismerés eltérősége esetén a feltételek vizsgálata körében aggálymentesen elvárható lenne, hogy a terhelt adjon magyarázatot az eltérés okára és a magyarázat ténye és annak elfogadhatósága e speciális esetre vonatkozó feltételnek kellene lennie.
4. A beismerő nyilatkozat iratoknak való megfelelése – véleményünk szerint – a jogalkalmazók számára továbbra is nehezen értelmezhető. Feltehetően itt érhető tetten az a dilemma, hogy mennyire képesek a gyakorló bírók lemondani a bizonyítékok – akár informális – értékelésével történő tényállásmegállapításról a gyorsabb eljárás érdekében a vádlott által elismert, de végső soron az ügyészség által megállapított tényállás javára. Tény, hogy a bírónak a hatályos eljárásrendben tudomásul kell vennie, hogy a tények igazságtartalma perbeli, amelynek kereteit szükségszerűn az eljárási szabályok jelölik ki. Ezt elfogadva alkalmazzák a felülbírálati bíróságok a tényálláshoz kötöttségre vonatkozó szabályokat is. Ez esetben azonban a jogszabály kellő egzaktsággal határozza meg azokat az eseteket, amikor a főszabálytól el kell térniük. A magunk részéről az iratoknak megfelelés feltétele tekintetében hiányoljuk ezt a konkrétságot, mert sem az iratok tekintetében írt „megfelelés” fogalma, sem az elismert tények egészére vonatkozó „észszerű kétely” hiánya nem határozható meg egyértelmű tartalommal. Ezen túlmenően rendkívül nehéz a való életben értelmezni a bizonyítékok mérlegelésének a meg nem engedett voltát, hiszen bizonyos, hogy a bíróság a vádemelésig az iratokban keletkezett bizonyítékok tartalmát akkor is megismeri, ha annak nem adja a törvényi feltételek szerinti részletes (írásos) magyarázatát. Különösen érdekessé válik a helyzet, ha a beismerő nyilatkozat megtétele után a vádlott részletes vallomást tesz a vádirati tényekre, vagy akár tárgyaláson részben vagy teljes egészben lefolytatott bizonyítás után tesz bűnösséget beismerő nyilatkozatot. Mindezek miatt a szóban forgó feltételt, vagy annak a jelentését is a lehető legpontosabban kell meghatározni. Ennek alapjául szolgálhatnak azok a határozatok, amelyek a valósághű tényállásra alapított döntés követelményét a lehetséges mértékben, „minimum-keretek között” tartják érvényesíthetőnek. Ezzel két megalapozottsági követelményt „képeznek le”, az iratszerűség és a logikai helyesség követelményét. Másképpen a beismerésnek megfelelő tény legyen iratszerű olyan formában, hogy legyen olyan (törvényes) nyomozati bizonyítással összefüggő irat, aminek a tartalma azonos a vádban írt ténnyel. A másik követelmény, hogy a közvetett módon megállapított tény logikailag helyes következtetésen alapuljon.
5. A meglévő feltételrendszerre vonatkozó észrevételek mellett felhívjuk a figyelmet a szabályozás véleményünk szerinti hiányosságára is. Ez pedig a terhelt anyagi jogi értelemben vett bűnösségével kapcsolatos esetleges bírói aggály figyelmen kívül maradása. A Be. 500. § (2) bekezdés b) pontja alapján ugyanis „ha a bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatot elfogadja, akkor a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálja”, vagyis kötelező számára mind a meghatározott tényállás, mind a bűnösség megállapítása. A hatályos feltételek között a beismerés egyértelműsége és iratoknak való megfelelése arra szolgál, hogy – ha van ilyen – manifesztálja a bíróság alapvető aggályait a vádirattal egyező tényállással kapcsolatban. A bíróságnak azonban nincs ilyen lehetősége az anyagi jogi bűnösség kimondása tekintetében. A Be. hatálybalépése után találkoztunk olyan megközelítéssel, hogy a vádlott beismerése az anyagi jogi bűnösségére is kiterjed. Ez azonban két aspektusból is aggályos. Egyrészt azért, mert a Kúria rögzítette, hogy a „terhelt beismerése a vádra, a vád ténybeliségére vonatkozó” , ezért mondhat le a tárgyaláson történő bizonyításról. Az anyagi jogi bűnösségről tehát szó sincs. Másrészről a bűnösség megállapítása tisztán jogkérdés, melyről csak a bíróság határozhat . A vádlott anyagi jogi bűnösségére vonatkozó nyilatkozata saját morális vélekedése a tettéről, ami így lehet enyhítő körülmény, de nem lehet alapja a bűnösség megállapításának. Ez az elv érvényesül abban a jogszabálymódosítást is maga után vonó elvben is, ami a bíróság vádirati minősítéshez való kötöttségét vetette el, vagyis, hogy az anyagi jogi törvénynek megfelelő ténybeli alap ellenében törvénysértő minősítést érvényesíteni nem lehet”. A vádlott nem a bűnösség bíróság általi vizsgálatáról mond le, hanem a tárgyaláson történő bizonyítás eredményeként történő tényállásmegállapításról, bűnösségéről kötőerővel nem nyilatkozhat. A bűnösséggel kapcsolatos bizonytalanság vélhetően ritka, de nem zárható ki, példaként egy helyzet „jogos védelmi jellegének” megítélése tekintetében, egy veszély „közvetlen” jellegének az értékelése tekintetében, vagy egy magatartás „negligens” voltának a megállapítása kapcsán. A bírósági kontroll csak úgy lenne érvényesíthető, ha az elfogadás feltételei között az is vizsgálható lenne, hogy az elismert tények kapcsán nincs-e kétely a bűnösség megállapíthatósága tekintetében. A fentiek összegzéseként az alábbiak állapíthatóak meg.
Az eljárásjogi értelemben vett bűnösség [Be. 564. § (1) bekezdése szerinti, azaz a bűncselekmény vádlott általi elkövetésének és alanyi büntethetőségének bírói megállapítása] és annak kimondása esetén a különös részi törvényi tényállás szerinti minősítés tisztán jogkérdés. Az e körben való helyes bírói állásfoglalást sem a terhelt rendelkezési joga, sem a vád szerinti minősítés nem befolyásolja.
A bűnösséggel kapcsolatos bizonytalanság valóban ritka esetei körében említést kell tennünk azokról az ügyekről, amikor a vádlott a tényeket illetően teljes beismerésben van és azt feltételezi, hogy az általa beismert cselekmény bűncselekmény. Ezzel szemben a valóságban, valamely tárgyi vagy alanyi tényállási elem hiányában a cselekménye nem von maga után büntetőjogi felelősséget (mivel például büntethetőséget vagy büntetendőséget kizáró Btk.-ban szabályozott ok áll fenn) Ilyen – nem gyakori – esetekben (például jogos védelem fennállása esetén) a beismert cselekménye jogi értékelését illetően a vádlott tévedésben van. Ezekben az esetekben nyilvánvalóan nem lehet elfogadni a beismerést, mivel ebben az eljárásban, előkészítő ülésen – álláspontunk szerint – felmentő ítélet nem hozható. Az ügyet ilyen esetekben tárgyalásra kell utalni, a szükséges bizonyítást követően felmentő ítélet hozható, a szóban forgó jogos védelem, mint büntetendőséget kizáró oknál maradva [Be. 566. § (1) bekezdés d) pont].
Ha pedig már a tárgyalás előkészítésének szakaszában, a vádirati tényállás alapján, bizonyítás felvétele nélkül is megállapítható: a vádban írt cselekmény nem bűncselekmény, és az eljárás megszüntetésének egyéb eljárási feltételei is fennállnak [Be. 492. § (1) bekezdés], akkor az eljárást előkészítő ülés kitűzése nélkül meg kell szüntetni.
Összegzés
Mindez elgondolásunk szerint oda vezet, hogy az eddigi tapasztalatok, és irányadó jogértelmezési megállapítások alapján egy, a jogi kontinuitást és jogbiztonságot megtartó, „újra-gondolt” feltételrendszer jogalkotói megfogalmazása is számításba jöhet.
A feltételrendszer megfogalmazására tartalmi javaslatunk a következő:
A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadja, ha:
a) a vádlott e nyilatkozat elfogadásának következményeit megértette,
b) a vádlott beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik,
c) a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata egyértelmű,
d) a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát az eljárás ügyiratai alátámasztják és
e) a vádlott bűnössége a tényállás alapján megállapítható.
A vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatának az egyértelműsége nem állapítható meg, ha a vádlott nem ad elfogadható magyarázatot a bűnösséggel kapcsolatos nyilatkozatai között fennálló eltérésre.
Felhasznált irodalom
Jogszabályok
[1] Magyarország Alaptörvénye.
[2] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról.
[3] 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról.
[4] 2020. évi XLIII. törvény a büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról.
Kúriai döntések
[1] Kúria Bfv.II.1.482/2024/8
[2] Kúria Hkf.821/2023/7.
[3] KúriaBfv.1229/2022/6.
[4] Kúria Bfv.I.887/2021/7.
[5] Kúria Bfv.III.734/2020/9.
[6] Kúria Bfv.III.699/2020/9.
[7] BH 2022.5.121. (Kúria Bfv.639/2021/10.)
[8] BH 2021.6.160. (Kúria Bt.1399/2020/7.)
Egyéb források
[1] A Kúria Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-elemző csoport Összefoglaló vélemény „Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései” (Budapest, 2017. október). https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefogl_velemeny…;
[2] Kúria Büntető Kollégiuma Joggyakorlat-elemző csoport „Az előkészítő ülés gyakorlata, különös tekintettel a beismerés feltételeire”, 2021.EI.II.JGY.B.1. szám. https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/jelentes-kivonat.p….
[3] KELEMENNÉ CSONTOS Laura: Egyszerűsített eljárások, in Jakab András–Könczöl Miklós–Menyhárd Attila–Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog rovat, rovatszerkesztő: Hack Péter–Koósné Mohácsi Barbara) http://ijoten.hu/szocikk/egyszerusitett-eljarasok (2023).
* A Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának nyugalmazott kollégiumvezető-helyettese. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, és az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
** A Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, és az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
1 A 2017. évi XC. törvény (továbbiakban Be.) indokolása a 499. §-hoz.
2 Kúria Bfv.III.734/2020/9.
3 1998. évi XIX. törvény XXVI. fejezet.
4 KELEMENNÉ CSONTOS Laura: Egyszerűsített eljárások, in Jakab András–Könczöl Miklós–Menyhárd Attila–Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog rovat, rovatszerkesztő: Hack Péter–Koósné Mohácsi Barbara) http://ijoten.hu/szocikk/egyszerusitett-eljarasok (2023) [41] bekezdés.
5 Kúria Bfv.II.1.482/2024/8.
6 BH 2021.6.160., Kúria Bfv.887/2021/7.
7 Kúria Bfv.I.1229/2022/6.
8 BH 2022.6.121., Kúria Bfv.II.1.482/2024/8.
9 Kúria Hkf.821/2023/7.
10 BH 2022.5.121.
11 2021.EI.II.JGY.B.1. szám. https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/jelentes-kivonat.p….
12 Kúria Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-Elemző Csoport Összefoglaló vélemény „Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései” (Budapest, 2017. október). https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefogl_velemeny…;
13 „A bíróság az egyezséget jóváhagyja, ha:” (Be. 733. §).
14 Be. 502. § (3) bekezdés és 504. § (1) bekezdés módosításai.
15 Kúria Bfv.III.734/2020/9.
16 Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikk (2) bekezdés.
17 Kúria Bfv.III.699/2020/9.