V.
C‑651/21. sz. М. Ya. M. (Renonciation à la succession d’un cohéritier) ügyben 2023. március 30-án hozott ítélet
Az öröklési ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben a közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, továbbá az európai öröklési bizonyítvány kiállításáról szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azzal nem ellentétes az, hogy amennyiben egy örökös a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt nyilvántartásba vetette az olyan örökhagyó örökségét elfogadó, illetve visszautasító nyilatkozatát, aki halála időpontjában valamely másik tagállamban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel, valamely másik örökös ezt követően kérhesse e nyilatkozat ez utóbbi tagállam joghatósággal rendelkező bíróságánál történő nyilvántartásba vételét.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o.; HL 2019. L 243., 9. o.) 13. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet a Ya. M. által annak tárgyában indított eljárásban terjesztették elő, hogy örökösként egy másik örökös által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt tett, az örökség visszautasítására vonatkozó nyilatkozatnak egy másik tagállam nyilvántartásába való bejegyzését kérte.
Az alapeljárás
18 Az alapeljárás felperese, Ya. M. bolgár állampolgár előadja, hogy a 2019. március 29‑én Görögországban elhunyt, bolgár állampolgárságú nagyanyjának, T. G.‑nek az örököse.
19 Az alapeljárás felperese egy másik örökös, nevezetesen az örökhagyó házastársa által az örökség visszautasítására vonatkozóan tett nyilatkozat bejegyzése iránti kérelemmel fordult a Sofiyski rayonen sadhoz (szófiai kerületi bíróság, Bulgária), a kérdést előterjesztő bírósághoz. E tekintetben benyújtott egy, a bolgár hatóságok által kiállított öröklési bizonyítványt, amely szerint az elhunyt örökhagyó örökösei H. H., a – görög állampolgárságú – házastársa, I. M. N., a lánya és az alapeljárás felperese.
20 Ezen eljárás keretében az alapeljárás felperese benyújtott egy, az Eirinodikeio Athinon (athéni békebíróság, Görögország) által készített jegyzőkönyvet, amely szerint az elhunyt örökhagyó házastársa 2019. június 28‑án megjelent e bíróság előtt, és nyilatkozatot tett az örökség visszautasításáról. Egyébiránt az örökhagyó házastársa kijelentette, hogy az örökhagyó utoljára Görögországban élt.
21 Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy nem nyert előtte pontosítást, hogy hol volt az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye, és csak azt követően szerezhet be erre vonatkozó információkat, hogy megállapította joghatóságát az örökségnek a visszautasító örökös szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt korábban történt visszautasítására vonatkozó nyilatkozat nyilvántartásba vételére.
22 Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kérelmező nem az örökhagyó házastársának megbízottjaként jár el, hanem azt állítja, hogy egyenrangú örökösként érdeke fűződik a szóban forgó örökséget visszautasító nyilatkozat bejegyzéséhez, mivel e bejegyzés növelné a hagyatékból való részesedését.
23 E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az ilyen nyilatkozatot be kell‑e jegyezni a szóban forgó öröklés egészében történő határozathozatalra általános joghatósággal rendelkező bíróság előtt is, amennyiben e nyilatkozatot a 650/2012 rendelet 13. cikkének megfelelően a joghatósággal rendelkező bíróság megkapta. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az egyik örökösnek az örökség visszautasítására vonatkozó nyilatkozatát be lehet‑e jegyezni egy másik örökös kérelmére.
24 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 650/2012 rendelet 13. cikke joghatósági összeütközést eredményezhet, mivel e rendelet általános rendelkezései szerint a joghatóságot az örökhagyó szokásos tartózkodási helye határozza meg, nem pedig az örökösé. Noha az öröklés tárgyában történő határozathozatalra főszabály szerint az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal, előfordulhat, hogy e bíróságnak nincs tudomása az örökség visszautasításának, illetve elfogadásának az örökösök szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságok által elvégzett nyilvántartásba vételéről.
25 Így a 650/2012 rendelet joghézagot teremt azáltal, hogy a különböző államok bíróságai – nevezetesen az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság és az örökösök szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság – versengő joghatóságát írja elő, anélkül hogy ez utóbbi bíróság számára előírná, hogy tájékoztassa az előbbi bíróságot az ilyen nyilatkozatok meglétéről.
26 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy egy ilyen tájékoztatási kötelezettség hiánya nem felel meg a bolgár jogalkotó és a nemzeti ítélkezési gyakorlat azon felfogásának, amely szerint az örökség elfogadásáról vagy visszautasításáról szóló valamennyi nyilatkozat egy helyen és egy bírósági nyilvántartásban összpontosul, amelyből kiindulva a megfelelő kereséseket el lehet végezni. E megközelítés a jogbiztonságot szolgálná, amely a jelen esetben abból a lehetőségből ered, hogy az öröklés elfogadásával vagy visszautasításával kapcsolatos valamennyi információt egy helyen lehet tárolni.
27 Amennyiben a 650/2012 rendelet nem ír elő kifejezetten ilyen tájékoztatási kötelezettséget, a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merül fel az előtte folyamatban lévő eljárás jellegét illetően, amely eljárás keretében az alapeljárás felperese nem a saját visszautasításának nyilvántartásba vételét kéri az örökhagyó örökségére vonatkozóan, hanem egy másik örökös visszautasításra vonatkozó nyilatkozatának nyilvántartásba vételét. A bolgár jog azonban nem ír elő ilyen eljárást. Azon elv, amely szerint mindenki saját maga védi a jogait a bíróság előtt, nem tenné lehetővé, hogy egy adott személy más nyilatkozatát jegyeztesse be az öröklés elfogadásáról vagy visszautasításáról vezetett nyilvántartásba.
28 Ennélfogva e bíróság először is arra keresi a választ, hogy a 650/2012 rendelet 13. cikke hallgatólagosan megtiltja‑e, hogy az örökös szokásos tartózkodási helye szerinti államban tett, öröklés visszautasítására vonatkozó nyilatkozatot egy másik – állítólagosan az örökhagyó halála időpontjában szokásos tartózkodási helye szerinti – tagállam bírósága utólag szintén bejegyezze.
29 E tekintetben az említett bíróság olyan megoldást részesítene előnyben, amely több tagállamban engedélyezi több, örökséget visszautasító nyilatkozat bejegyzését. E bíróság úgy érvel, hogy egy ilyen megoldás nem befolyásolná jelentősen a jogbiztonságot, mivel egyrészről a tagállamok jogrendszerei állapítják meg az öröklés elfogadásáról vagy visszautasításáról több egymást követő nyilatkozat tétele esetén követendő eljárásra vonatkozó szabályokat, és másrészről az öröklési jogvita esetén a bíróság, amely előtt a kérelmet benyújtják, a nyilatkozatok megtétele időpontjának függvényében értékelheti e nyilatkozatok joghatását.
30 Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az örökséget elfogadó vagy visszautasító nyilatkozat valamely tagállamban történő nyilvántartásba vételét követően, ki kérheti e nyilatkozatnak egy másik tagállamban történő későbbi nyilvántartásba vételét. E kérdés azért jelentős, mert a bolgár eljárásjog nem rendelkezik az örökség valamely más tagállamban már bejegyzett elfogadása vagy visszautasítása bolgár bíróság előtti átírásának lehetőségéről. E nyilatkozatot csak az érintett örökös teheti meg személyesen. Így felmerül a kérdés, hogy az örökös kérheti‑e az örökhagyó feltételezett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban a szóban forgó örökséget visszautasító, egy másik örökös által tett és az utóbbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban bejegyzett nyilatkozat átírását, amennyiben az első tagállam joga ezt nem írja kifejezetten elő.
31 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 650/2012 rendelet 13. cikkének hatékony alkalmazása – és e cikk (32) preambulumbekezdésben említett céljára tekintettel, amely szerint az örökség elfogadása, illetve visszautasítása nem teheti szükségessé, hogy az örökös az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamba utazzon, illetve hogy ebben a tagállamban képviselőt bízzon meg – megköveteli, hogy bármelyik örökös kérhesse egy másik tagállamban korábban tett visszautasító nyilatkozat nyilvántartásba vételét. A jelen esetben ez kizárhatná a bolgár eljárásjog alkalmazását, figyelemmel arra, hogy az említett 13. cikk hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében el kell térni a tagállamok eljárási autonómiájának elvétől.
32 Ezzel szemben, ha az örökséget visszautasító nyilatkozat nyilvántartásba vétele mind az érintett örökös szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban, mind az örökhagyónak a halála időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban lehetséges lenne – azonban kizárólag akkor, ha az említett örökös személyesen kéri azt –, e feltétel a lényegétől fosztaná meg a 650/2012 rendelet 13. cikkét.
33 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy a 650/2012 rendelet hiányos, mivel nem ír elő az örökösök visszautasító nyilatkozatának nyilvántartásba vételére joghatósággal rendelkező bíróság számára arra vonatkozó kötelezettséget, hogy az ezen öröklés egészében történő határozathozatalra általános joghatósággal rendelkező bíróságot tájékoztassa e nyilatkozat meglétéről. Ennélfogva és az örökösök közötti konfliktusok megelőzése, valamint a visszautasító örökös akaratának tiszteletben tartása érdekében minden örökös számára lehetővé kellene tenni ezen akaratnak az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam nyilvántartásába történő átiratását.
34 E körülmények között a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [650/2012 rendelet] 13. cikkét a jogbiztonság védelmének elvével összefüggésben, hogy azzal ellentétes, hogy miután az örökös a szokásos tartózkodási helye szerinti állam bíróságánál már nyilvántartásba vetette az olyan örökhagyó örökségének elfogadását, illetve visszautasítását, aki halálakor valamely másik tagállamban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel, az utóbbi államban a megtörtént visszautasítás, illetve elfogadás újabb nyilvántartásba vételét kérjék?
2) Ha az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy megengedett az újabb nyilvántartásba vétel: Úgy kell‑e értelmezni a 650/2012/EU rendelet 13. cikkét a jogbiztonság védelmének és az uniós jog hatékony érvényesítésének elvével, valamint az államok EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségével összefüggésben, hogy az lehetővé teszi, hogy a közös örökhagyó örökségének az egyik örökös általi, az ezen örökös szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban megtörtént visszautasításának nyilvántartásba vételét olyan másik örökös kérje, aki azon államban tartózkodik, amelyben az örökhagyó a halálakor szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, annak ellenére, hogy az utóbbi állam eljárásjoga nem teszi lehetővé az örökség visszautasításának más nevében történő nyilvántartásba vételét?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
35 Először is meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az örökhagyó házastársának tájékoztatása szerint az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye Görögországban volt. Ez azt jelentené, hogy a görög bíróságok rendelkeznének joghatósággal a szóban forgó öröklés egészében történő határozathozatalra, és az alkalmazandó jog főszabály szerint a görög jog lenne, kivéve, ha a 650/2012 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének megfelelően az örökhagyó az állampolgársága szerinti tagállam jogát, azaz a bolgár jogot választotta az öröklésre alkalmazandó jogként.
36 Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy nem rendelkezik pontos információkkal az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helyéről, és hogy ahhoz, hogy ilyen információkat gyűjthessen, először meg kell állapítania joghatóságát a visszautasító örökös által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt tett, örökséget visszautasító nyilatkozat bejegyzésére.
37 Úgy tűnik tehát, hogy a jelen ügyben nem határozható meg egyértelműen a tagállam, amelynek bíróságai a 650/2012 rendelet 4. cikke alapján általános joghatósággal rendelkeznek. Márpedig, amint arra a főtanácsnok indítványának 39. pontjában lényegében rámutatott, ha bebizonyosodik, hogy az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye Görögországban volt, e rendelkezés értelmében e tagállam bíróságainak kellene határozniuk az érintett örökléssel kapcsolatos valamennyi kérdésről, mivel a kérdést előterjesztő bíróság e rendelet 13. cikke alapján az örökös szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságaként csak az esetleges nyilatkozatok átvételére rendelkezik joghatósággal.
38 E megfontolásokra tekintettel a kérdést előterjesztő bíróságnak először is, mielőtt az egyik örökös által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban tett, örökséget visszautasító nyilatkozat egy másik örökös kérelmére történő nyilvántartásba vételének feltételeit értékelné, meg kell vizsgálnia, hogy hol volt az örökhagyó szokásos tartózkodási helye.
39 E tekintetben ha az bizonyosodna be, hogy a bolgár jog rendelkezései akadályát képezik annak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megvizsgálja a szóban forgó öröklés tekintetében fennálló joghatóságát, e bíróságnak e rendelkezéseket figyelmen kívül kell hagynia. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében ugyanis az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – eltekintve a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától (lásd ebben az értelemben: 2013. február 26‑i Åkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az ügy érdeméről
40 Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 650/2012 rendelet 13. cikkével ellentétes‑e, hogy az egyik örökös által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt tett, a halála időpontjában szokásos tartózkodási hellyel másik tagállamban rendelkező örökhagyó örökségét elfogadó vagy visszautasító nyilatkozat későbbi nyilvántartásba vételét ez utóbbi tagállam joghatósággal rendelkező bíróságánál egy másik örökös kérje.
41 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint mind az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből, mind pedig az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést rendes körülmények között az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak e rendelkezés kifejezéseit, hanem annak összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját is (2022. június 2‑i T. N. és N. N. [Az örökséget visszautasító nyilatkozat] ítélet, C‑617/20, EU:C:2022:426, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 A 650/2012 rendelet 13. cikkének szövegét illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés szerint az öröklés tárgyában történő határozathozatalra e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság mellett a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságai is jogosultak bármely olyan személy vonatkozó nyilatkozatainak átvételére, aki az öröklésre alkalmazandó jog értelmében nyilatkozhat az örökségnek, a hagyománynak vagy a kötelesrésznek az elfogadásáról vagy visszautasításáról, illetve az érintett személy hagyatéki tartozásokért való felelősségének korlátozásáról.
43 Másodszor, a 650/2012 rendelet 13. cikkének összefüggéseit illetően emlékeztetni kell arra, hogy e cikk e rendelet II. fejezetének részét képezi, amely az örökléssel kapcsolatos valamennyi joghatósági okot szabályozza. A 13. cikk tehát vagylagos joghatóságról rendelkezik, amelynek célja, hogy a 650/2012 rendelet 4–11. cikkének általános szabályaival összhangban lehetővé tegye azon örökösök számára, akik nem abban a tagállamban rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, amelynek bíróságai joghatósággal rendelkeznek az öröklés tárgyában történő határozathozatalra, hogy az örökséget elfogadó vagy visszautasító nyilatkozataikat azon tagállam bíróságán tegyék meg, amelyben szokásos tartózkodási helyük található (2022. június 2‑i T. N. és N. N. [Az örökséget visszautasító nyilatkozat] ítélet, C‑617/20, EU:C:2022:426, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 Harmadszor, a 650/2012 rendelet által elérni kívánt célt illetően ki kell emelni, hogy e rendelet, (7) preambulumbekezdése értelmében, elő kívánja segíteni a belső piac megfelelő működését, azáltal hogy megszünteti azoknak a személyeknek a szabad mozgása előtti akadályokat, akik a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaikat kívánják érvényesíteni. Konkrétabban, az európai igazságszolgáltatási térségben az örökösök és a hagyományosok, az örökhagyóhoz közel álló más személyek, valamint a hagyatéki hitelezők jogait hatékonyan kell biztosítani (lásd ebben az értelemben: 2022. június 2‑i T. N. és N. N. [Az örökséget visszautasító nyilatkozat] ítélet, C‑617/20, EU:C:2022:426, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy a 650/2012 rendelet (32) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 13. cikke, amely szerint e rendelkezés célja az öröklés ügyében eljáró vagy eljárni hivatott tagállamtól eltérő tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező örökösök és hagyományosok helyzetének megkönnyítése érdekében az e rendelet 4–11. cikkében előírt joghatósági szabályoktól eltérést engedve az örökösök és a hagyományosok eljárásainak egyszerűsítésére törekszik (lásd ebben az értelemben: 2022. június 2‑i T. N. és N. N. [Az örökséget visszautasító nyilatkozat] ítélet, C‑617/20, EU:C:2022:426, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Különösen az örökséget elfogadó vagy visszautasító nyilatkozatoknak az öröklés tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bírósággal való közlésére vonatkozó kérdést illetően, meg kell jegyezni, hogy a 650/2012 rendelet (32) preambulumbekezdésének utolsó mondatából kitűnik, hogy „[a]zon személyek, akik élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamban tegyenek nyilatkozatot, az öröklésre alkalmazandó jog értelmében megállapított határidőn belül értesítik az öröklés ügyében eljáró vagy eljárni hivatott bíróságot vagy hatóságot az ilyen nyilatkozatok meglétéről”.
47 E (32) preambulumbekezdés utolsó mondata első látásra azt sugallja, hogy az uniós jogalkotó szerint a visszautasító örökös szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságán tett, örökséget visszautasító nyilatkozatot az öröklés tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróság tudomására kell hozni. Meg kell azonban állapítani, hogy a 650/2012 rendelet13. cikke nem rendelkezik olyan mechanizmusról, amely lehetővé tenné az ilyen nyilatkozatoknak a visszautasító örökös szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága általi továbbítását az öröklés tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bírósághoz. Az említett (32) preambulumbekezdés mindazonáltal abból indul ki, hogy azok a személyek, akik éltek a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamban történő nyilatkozattétel lehetőségével, vállalják az ilyen nyilatkozatok létezésének a hagyatéki ügyekben eljáró hatóságokkal való közlésének terhét (lásd ebben az értelemben: 2022. június 2‑i T. N. és N. N. [Az örökséget visszautasító nyilatkozat] ítélet, C‑617/20, EU:C:2022:426, 47. pont).
48 E tekintetben igaz ugyan, hogy a visszautasító örökösnek abszolút érdekében áll, hogy tájékoztassa az öröklés tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróságot az ilyen nyilatkozat meglétéről, annak elkerülése érdekében, hogy e bíróság a kinyilvánított akaratával ellentétes, ténybelileg téves határozatot hozzon, ez azonban nem változtat azon, hogy a 650/2012 rendelet rendelkezései e tekintetben nem írnak elő számára kötelező erejű kötelezettséget. Ennélfogva nem állapítható meg, hogy a visszautasító örökösnek magának kellene mindig tájékoztatnia az említett bíróságot e nyilatkozat meglétéről.
49 E körülmények között tágan kell értelmezni a 650/2012 rendelet 13. cikkének megfelelően tett nyilatkozatoknak az öröklés tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróság részére történő továbbítását. E továbbítás célja ugyanis az, hogy lehetővé tegye e bíróság számára az ilyen nyilatkozat meglétéről való tudomásszerzést, és annak az öröklésről történő határozathozatal során való figyelembevételét. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy e nyilatkozat milyen módon jut az említett bíróság tudomására.
50 A 650/2012 rendelettel ugyanis nem ellentétes az, hogy amennyiben az egyik örökös a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban visszautasító nyilatkozatot tesz a halála időpontjában szokásos tartózkodási hellyel másik tagállamban rendelkező örökhagyó örökségére vonatkozóan, e nyilatkozat későbbi nyilvántartásba vételét ez utóbbi tagállam bíróságánál egy másik örökös kérje. Meg kell állapítani, hogy azon örökösnek, akinek a számára az öröklés visszautasítása kedvező lehet, ezen öröklés rendezésének megkönnyítése érdekében lehetősége legyen tájékoztatni e nyilatkozat meglétéről az ezen öröklési ügyben történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróságot, amennyiben a visszautasító örökös maga ezt nem tette meg.
51 Ezt az értelmezést megerősítik a 650/2012 rendelet által követett, a jelen ítélet 44. pontjában ismertetett célkitűzések, amelyek többek között a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaikat érvényesíteni kívánó személyek szabad mozgása előtti akadályok megszüntetésére irányulnak.
52 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az öröklés tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróságnak az örökös által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt a 650/2012 rendelet 13. cikke értelmében tett, ezen örökséget visszautasító nyilatkozat létezéséről való tájékoztatása nem harmadik személy nevében tett nyilatkozatnak, hanem csupán ezen előbbi bíróság e visszautasító nyilatkozat létezéséről történő tájékoztatásának minősül.
53 Egyébiránt e tekintetben nincs jelentősége azon ténynek, hogy az olyan tagállami szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, úgy rendelkezik, hogy az említett visszautasító nyilatkozatot bírósági nyilvántartásba kell bejegyezni annak érdekében, hogy az örökség elfogadásáról vagy visszautasításáról szóló valamennyi nyilatkozat egy helyen és egy bírósági nyilvántartásban összpontosuljon, amelyből kiindulva el lehet végezni a megfelelő kereséseket.
54 Ezenkívül, mivel a kérdést előterjesztő bíróság utal arra, hogy a bolgár jog nem teszi lehetővé az örökségek elfogadásáról vagy visszautasításáról szóló, mások által tett nyilatkozatok bejegyeztetését a nyilvántartásba, a Bíróságnak a jelen ítélet 39. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatára tekintettel meg kell állapítani, hogy e bíróság feladata a 650/2012 rendelet 13. cikke teljes érvényesülésének biztosítása annak elfogadásával, hogy az alapügyben szóban forgó, az örökséget visszautasító nyilatkozatot az azt a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban tevő örököstől eltérő örökös továbbítsa részére, eltekintve adott esetben a nemzeti jogszabályok ezzel ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától.
55 A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 650/2012 rendelet 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy amennyiben egy örökös a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt nyilvántartásba vetette az olyan örökhagyó örökségét elfogadó, illetve visszautasító nyilatkozatát, aki halála időpontjában valamely másik tagállamban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel, valamely másik örökös ezt követően kérhesse e nyilatkozat ez utóbbi tagállam joghatósággal rendelkező bíróságánál történő nyilvántartásba vételét.
