Boros Dominik*
A szoftverfrissítések jogi megítélései
Absztrakt
A tanulmány a fogyasztóvédelmi jog két kiemelt jelenkori törekvése, a digitalizáció és a zöld átállás keresztmetszetét vizsgálja a digitális elemekkel rendelkező áruk szoftverfrissítésein keresztül. A szerző jogdogmatikai módszerrel elemzai a digitális adásvételeket szabályozó 2019/771 irányelvet, valamint a tervezett avulás ellen fellépő, új 2024/825 irányelvet. Bár az új szabályozás célja a fogyasztói szerepvállalás erősítése a zöld átállásban, a tanulmány kritikai megállapítása szerint a 2024/825 irányelv nem képes hatékonyan megállítani a szoftveres tervezett avulást. A jogalkotó a gyakorlat érdemi betiltása helyett csupán információs modellekre és tájékoztatási kötelezettségekre támaszkodik. A tanulmány de lege ferenda javaslatként a szavatossági időtartam 4–5 évre történő felemelését, valamint a szoftveres avulási gyakorlatok teljes körű betiltását szorgalmazza.
Legal Sustainability Assessments of the Latest Rules on Software Updates
Abstract
The study examines the intersection of two prominent contemporary ambitions in consumer protection law – digitalization and the green transition – through the lens of software updates for goods with digital elements. Employing a legal-dogmatic approach, the author analyses Directive (EU) 2019/771 regulating the sale of digital goods, as well as the new Directive (EU) 2024/825 introduced to combat planned obsolescence. Although the new regulation aims to empower consumers in the green transition, the study critically concludes that Directive (EU) 2024/825 fails to effectively halt software-based planned obsolescence. Instead of substantively banning the practice, the legislator merely relies on informational models and disclosure obligations. As a de lege ferenda proposal, the study advocates for extending the statutory warranty period to at least 4–5 years and calls for a comprehensive ban on software-driven obsolescence practices.
Bevezetés
Az európai uniós fogyasztóvédelmi jog szerepe és megítélése számtalan változáson ment keresztül az évtizedek során. A belső piac egységesítésével elérendő magasabb szintű fogyasztóvédelem megteremtése, a gyengébb fél védelmének a megszilárdítása, a magánjogi jogharmonizáció, a digitalizáció és a jelen esetben a zöld átállás határozza meg a fogyasztóvédelmi jog célját és eszközrendszerét.
A digitális áruk és szolgáltatások köré az európai uniós jogalkotó egy ún. jogszabályi ökoszisztémát épített, ahol szinte minden jogterületnek az volt a célja, hogy hozzájáruljon a digitalizáció hatékony szabályozásához is. A fogyasztóvédelmi jog is aktívan részt vett az európai uniós célkitűzés megvalósításában, például a 2019/771 irányelvvel vagy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó joganyag frissítésével is.
A digitális jogalkotás mellett párhuzamosan megjelent a zöld átállás kérdése. A 2019-ben megalkotott Green Deal által inspirált legislatív kezdeményezés szintén számos jogterület eszközeit vette igénybe egy hasonló ökoszisztéma kialakításánál, amit a digitalizáció során lehetett tapasztalni. A fogyasztóvédelmi jog a fenntartható fogyasztás ideájának a megvalósítása érdekében olyan kérdésekben foglalt állást, mint a javításhoz való jog, illetve a tervezett avulás, amelyek lényegében arra irányulnak, hogy a tartós használati eszközöket tovább használják a fogyasztók és az eszközök körforgásban maradjanak.
Jelen tanulmány hipotézise az, hogy a fogyasztóvédelmi jog szempontjából a digitalizáció és a zöld átállás közötti jogszabályi rendszerekben található egy keresztmetszet, nevezetesen a digitális elemekkel rendelkező áruk megítélése a szoftverfrissítések szempontjából. Például világszerte 4,5 milliárd ember használ mobiltelefont, amelyeknek a működését nagyban meghatározhatja, hogy a gyártók a szoftveres (funkcionális vagy biztonsági) frissítésekkel milyen pozitív vagy negatív változást idézhetnek elő a fogyasztók készülékeiben, ami az idő előtti lecseréléshez is vezethet.
A fenti hipotézis alátámasztásához a jogdogmatikai elemző módszert használom, amely során megvizsgálom a digitális áruk adásvételére vonatkozó 2019/771 irányelv digitális elemekkel rendelkező áruk és frissítések szabályozását, és ezt követően az új, a 2024/825 irányelv tervezett avulást megelőző intézkedéseit. A tanulmány célja bemutatni, hogy egy elsősorban digitális funkcióval bíró eszköz (a szoftverfrissítés) milyen fenntarthatósági relevanciával bír és ez hogyan jelenik meg az európai uniós szabályozásban.
I. Szoftverfrissítés a 2019/771 irányelv alapján
A 2019/771 irányelv a fogyasztóvédelmi magánjog terén számos, fontos digitális jellegű újdonságot vezetett be. Egyrészt definiálta a digitális elemeket tartalmazó áruk fogalmát, eszerint bármilyen (olyan) ingóság, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában vagy azzal össze van kapcsolva olyan módon, hogy az adott digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni a funkcióját. Fontos, hogy a fent megnevezett árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt „digitális tartalom” bármilyen digitális formában előállított és szolgáltatott adat lehet, mint például operációs rendszerek és alkalmazások, továbbá bármely egyéb szoftver. Így a gyakorlatban az okostelefon és az operációs rendszer vagy az okosóra és a kisegítő alkalmazásai ebbe a fogalomba illenek.
Másrészt a szerződésszerűség szubjektív kritériumai olyan elemekkel egészültek ki, mint a kompatibilitás és az interoperabilitás.
Az interoperabilitás a 2019/771 irányelv 27. preambulumbekezdése alapján: „az interoperabilitás fogalma arra vonatkozik, hogy az áru képes-e, és milyen mértékben képes olyan hardverrel vagy szoftverrel együttműködni, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú árukat általában együtt használják. Sikeres együttműködésnek minősülhet többek között például az, ha az áru képes arra, hogy az említett eltérő szoftverrel vagy hardverrel információt cseréljen, és felhasználja a kicserélt információt.”
A 2019/771 irányelv a kompatibilitást úgy határozza meg, hogy „az áru azon képessége, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel vagy szoftverrel, amellyel az azonos típusú árukat általában együtt használják, anélkül, hogy ehhez az árut, a hardvert vagy a szoftvert át kellene alakítani”.
I.1.Hibás teljesítés és szoftverfrissítés
A digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerű állapotáért az árut értékesítő vállalkozás felel, még akkor is, ha nem ő fogja eszközölni a szoftveres javításokat. Egy átlagos fogyasztó szemszögéből nézve teljesen észszerű, hogy a beágyazott digitális tartalmat (például a számítógép firmware-jét) a fogyasztói adásvétel szabályai alá vonják: egy „okos” termék továbbra is termék, még ha „okos” is. Ha az autó fékrendszerének blokkolásgátló szoftvere nem működik, az nyilvánvalóan a gépjármű hibás teljesítésének minősül, és az autó eladója felelősséggel tartozik érte, még akkor is, ha magát a szoftvert nem ő készítette. Ez a helyzet semmiben sem különbözik attól az esettől, amikor a hibás teljesítést az áru valamely más (nem digitális) alkatrésze okozza: az eladó nem mentesülhet a felelősség alól pusztán azért, mert az eladott termék hibás alkatrészét más gyártotta.
A 2019/771 irányelv 28. preambulumbekezdése nagy hangsúlyt fektet a szoftverfrissítések fontosságára: „mivel az árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmak és digitális szolgáltatások folyamatosan fejlődnek, az eladók megállapodhatnak a fogyasztókkal abban, hogy frissítéseket szolgáltatnak az ilyen árukhoz. Az adásvételi szerződésben megállapított frissítések javíthatják és fokozhatják az áruk digitálistartalom- vagy digitálisszolgáltatás-elemét, kiterjeszthetik a funkcionalitásukat, hozzáigazíthatják őket a technikai fejlődéshez, megvédhetik őket az új biztonsági fenyegetésektől, valamint egyéb célokat is szolgálhatnak. Az árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmak és digitális szolgáltatások tekintetében az áruk szerződésszerűségének értékelésekor ezért azt is figyelembe kell venni, hogy az ilyen áruk digitálistartalom- vagy digitálisszolgáltatás-elemét az adásvételi szerződéssel összhangban frissítették-e. Az adásvételi szerződésben megállapított frissítések teljesítésének elmulasztását hibás teljesítésnek kell tekinteni. Emellett a hibás vagy hiányos frissítést is hibás teljesítésnek kell tekinteni, mivel az ilyen frissítés ez esetben sem az adásvételi szerződésnek megfelelően történik.”
A szoftverfrissítések fontosságának a tükröződése a konkrét szabályozási anyagban is észrevehető, ugyanis a 2019/771 irányelv a szerződésszerűség szubjektív követelményeinél kiemeli, hogy egy áru különösen akkor felel meg az adásvételi szerződésnek, ha […] ahhoz az adásvételi szerződésben meghatározott frissítéseket szolgáltatják.
Ezt a követelményt fejti ki aztán a 2019/771 irányelv az objektív szerződésszerűségi követelményeknél is. A 7. cikk (3) bekezdésében az irányelv úgy rendelkezik: „Digitális elemeket tartalmazó áruk esetében az eladónak biztosítania kell, hogy a fogyasztó értesítést kapjon az olyan – például biztonsági – frissítésekről, amelyek az említett áruk szerződésszerűségének fenntartásához szükségesek, valamint hogy megkapja ezeket az alábbi időszakon keresztül: az áru és a digitális elemek típusa és célja alapján, valamint figyelembe véve a körülményeket és a szerződés jellegét, a fogyasztó által észszerűen elvárható időszakon keresztül, amennyiben az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás egyszeri szolgáltatásáról rendelkezik; vagy a 10. cikk (2) bekezdésében vagy adott esetben (5) bekezdésében megjelölt időszakon keresztül, ha az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás tekintetében meghatározott időszakon keresztüli folyamatos szolgáltatásáról rendelkezik.”
A 2019/771 irányelv azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogy mi történik abban az esetben, ha a fogyasztó nem telepíti fel megfelelő határidőn belül a szoftverfrissítéseket. Ebben az esetben az eladó vállalkozás akkor mentesül a szavatossági és/vagy jótállási kötelezettség alól, ha az eladó tájékoztatta a fogyasztót a frissítés elérhetőségéről és a telepítés fogyasztó általi elmulasztásának következményeiről; valamint a frissítés telepítésének fogyasztó általi elmulasztása vagy a frissítés fogyasztó általi helytelen telepítése nem a fogyasztó számára biztosított telepítési útmutató hiányosságának tudható be.
Ez a szabályozás azonban számos kérdést vet fel: Minden szoftveres frissítés ugyanabba a kategóriába esik? Meddig kell az eladónak a kötelező frissítésekkel ellátnia a digitális elemeket tartalmazó árukat? A fogyasztónak kötelező-e letölteni azokat?
I.1.1. A szoftverfrissítés kategóriái
Az eladónak általánosságban kötelessége a szerződéses felelősségi ideje alatt biztosítania az áruk szerződésszerűségét. Ezt az axiómát tükrözi az alábbi megállapítás bizonyos szoftverfrissítések kötelező jellege miatt: „A szerződésben megállapodott frissítéseken túl az eladónak további frissítéseket – köztük biztonsági frissítéseket – is biztosítania kell ahhoz, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűsége fennmaradjon. Az eladó kötelezettsége olyan frissítésekre korlátozódik, amelyek az ezen irányelvben meghatározott objektív és szubjektív szerződésszerűségi követelmények teljesítéséhez szükségesek. A felek ettől eltérő szerződéses megállapodása hiányában az eladó a szerződésszerűségi követelményeken túl nem köteles frissített verziót biztosítani az árukhoz kapcsolódó digitális tartalomhoz vagy digitális szolgáltatáshoz, továbbá nem köteles tovább javítani vagy kiterjeszteni az áruk funkcionalitását. Ha az eladó vagy az adásvételi szerződés alapján a digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást nyújtó harmadik fél egyik frissítése a digitális elemeket tartalmazó áru hibás teljesítését okozza, az eladó köteles az árut ismét szerződésszerűvé tenni.”
Tehát az eladónak kötelessége a fogyasztóval kötött szerződés és a szerződésszerűségi kritériumok alapján a szoftveres frissítéseket biztosítani. Ha az eladó a szoftverfrissítés során csak új funkcióval látja el az adott digitális elemet tartalmazó készüléket (például egy fitneszkövetőhöz kapcsolódó alkalmazás grafikai megjelenésének megváltoztatása esetén) az nem tekinthető a szerződésszerűséget biztosító frissítésnek, hanem csak egy járulékos fejlesztésnek. Ezért a fitneszkövető eladójának kötelessége, hogy tájékoztassa a fogyasztót, és biztosítsa számára azokat a frissítéseket, amelyek garantálják, hogy az alkalmazás a szerződésnek, valamint a 2019/771 irányelv szerinti objektív megfelelőségi követelményeknek megfelelően működjön. Az eladónak azonban nincs kötelezettsége arra, hogy bármilyen módon fejlessze az áruhoz kapcsolódó digitális elemeket – például új funkciókat adjon az alkalmazáshoz.
A kulcskérdés a digitális részben végrehajtott módosítások mértéke. Ha a változtatások alapvetőek (például a funkciók jelentősen bővülnek), akkor azokat nem lehet frissítésnek („update”) tekinteni, hanem fejlesztésnek („upgrade”) kell minősíteni. Az eladót nem terheli kötelezettség ilyen fejlesztések biztosítására, kivéve, ha erről a felek másként állapodtak meg. Annak eldöntéséhez, hogy frissítésről vagy fejlesztésről van-e szó, a frissítés tartalmát kell értékelni.
Előfordulhat, hogy az eladó nem kíván frissítési kötelezettségvállalásokat tenni, mivel nincs ráhatása a további frissítésekre vagy fejlesztésekre („upgrades”), illetve nem is képes azokat biztosítani. A digitális elemeket tartalmazó áruk frissítéseit gyakran harmadik felek nyújtják, akik az áru digitális részét (alkalmazásokat, beágyazott digitális tartalmat, biztonsági frissítéseket stb.) fejlesztik, vagy fejlesztését másnak megrendelik. Ugyanakkor a frissítési kötelezettségekre vonatkozó megállapodások létrejöhetnek a szerződéskötés körülményeiből is, például az eladó által a szerződés előkészítése során a vevő felé nyújtott tájékoztatásból, az eladott áru vagy annak jellemzőinek bemutatásából, valamint az eladó egyoldalú nyilatkozataiból, amelyek az áru tulajdonságaira vonatkoznak. Például, ha az eladó egy fitneszkövetőt értékesít, és a csomagoláson az szerepel, hogy a készülék szoftverét három éven keresztül frissítik a legújabb alváskövetési funkciók tekintetében, akkor az eladót kötelezettség terheli a megígért frissítések (fejlesztések) biztosítására.
I.1.2. A szoftverfrissítés szolgáltatásának időbeli keretei
Annak meghatározásához, hogy az eladónak mennyi ideig kell biztosítania a fogyasztó számára a frissítéseket, fontos különbséget tenni az egyszeri teljesítésre irányuló szerződések és a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás folyamatos nyújtására irányuló szerződések között. A frissítési kötelezettség időtartamára vonatkozó szabályok e két kategória esetében eltérnek. Sajnos e két kategória elhatárolása gyakran nehéz. Például egy fényképeket SD-kártyáról megjelenítő digitális képkeret megvásárlása kétségkívül egyszeri teljesítésű szerződésnek minősül. Ugyanakkor egy e-könyv olvasó vásárlása azzal a feltétellel, hogy a fogyasztó három éven át havonta tíz könyvhöz fér hozzá ingyenesen, már a digitális tartalom folyamatos nyújtásának esete. Tekintettel a digitális tartalmat tartalmazó áruk sokféleségére, számos olyan eset is előfordulhat, amikor a minősítés nem ilyen egyértelmű, mint a fenti példákban.
Ha a szerződés a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás folyamatos nyújtását írja elő, akkor a 2019/771 irányelv 7. cikkének (3) bekezdés b) pontja ugyanezen irányelv 10. cikkének (2) és (5) bekezdéseiben meghatározott időkorlátokra utal. Ennek megfelelően, ha az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy szolgáltatás folyamatos nyújtását írja elő, az eladónak biztosítania kell, hogy a frissítések a fogyasztó részére az áru átadásától számított két éven belül rendelkezésre álljanak. Ha a szerződő felek a digitális tartalom vagy szolgáltatás nyújtására két évnél hosszabb időtartamban állapodtak meg, az eladót a szerződés szerinti frissítési kötelezettség terheli.
A jog kevésbé egyértelmű az eladó frissítési kötelezettségének időtartamát illetően akkor, ha a szerződés egyszeri digitális tartalom vagy szolgáltatás nyújtására irányul [2019/771 irányelv 7. cikk (3) bekezdés a) pont]. E rendelkezés értelmében az eladót olyan ideig terheli frissítési kötelezettség, ameddig az a fogyasztó részéről észszerűen elvárható. Ennek az időtartamnak a meghatározásához figyelembe kell venni az áru típusát és rendeltetését, a digitális elemek jellegét, valamint a szerződés körülményeit és természetét.
Kritika is érte azt a szabályt, amely az eladó felelősségét nem köti konkrét időtartamhoz, mivel ez bizonytalanságot okoz a szerződő felek számára. A fogyasztó észszerű elvárásai határozzák meg, hogy az eladónak milyen esetekben kell frissítéseket biztosítania. Egy konkrét időkeret valószínűleg csökkentené a vitákat az eladók és fogyasztók között a frissítési kötelezettség időtartamáról. Ugyanakkor érthető módon nehéz olyan egységes időkorlátot meghatározni, amely minden okoseszköz-adásvételi szerződésre megfelelő lenne – ez magyarázza a 2019/771 irányelv jelenlegi szabályozási megoldását.
Másfelől, ha a fogyasztó egy drágább eszközt vásárol, amelyet hosszabb ideig kíván használni – például egy navigációs eszközt –, észszerű elvárása lehet, hogy a navigációs szoftver több ideig legyen naprakész, mint néhány hét. Ilyen esetben az is észszerű elvárás lehet, hogy az eszközt két éven keresztül frissítsék. Más áruk, például gépjárművek esetében ez az időtartam akár hosszabb is lehet. Ezek a példák szemléltetik, hogy a 2019/771 irányelv az okoseszközök rendkívül széles körére alkalmazandó, és valóban nehéz meghatározni az eladó frissítési kötelezettségének időtartamát. Ezek a példák szélsőséges eseteket mutatnak: egyes áruk drágák, hosszú távú használatra szánták őket, míg mások olcsók, és valójában nincs szükségük frissítésre. Az áruk azonban a két véglet között széles skálán helyezkednek el. Mi a helyzet például, ha a fogyasztó 200 euróért vásárol egy fitneszkövetőt? Mennyi ideig tartson az eladó frissítési kötelezettsége?
A 2019/771 irányelv (31) preambulumbekezdése szerint a fogyasztó általában addig számíthat frissítésekre, ameddig az eladó felel a nem megfelelőségért. Egyes értelmezések szerint a 2019/771 irányelv 7. cikkének (3) bekezdését a 10. cikk (1) bekezdésével együtt olvasva az következik, hogy egyszeri teljesítésű szerződések esetében a fogyasztó észszerű elvárásai legfeljebb két évig terjedhetnek. Ugyanakkor, ha kizárólag a 2019/771 irányelv 7. cikkének (3) bekezdését vizsgáljuk, nyilvánvaló, hogy a fogyasztó észszerű frissítési elvárásai ennél sokkal hosszabb ideig is fennállhatnak – például fűtési berendezések esetében akár tíz évig. Ez különösen a biztonsági frissítésekre igaz lehet. Valóban észszerű, hogy a fogyasztó legalább biztonsági frissítésekre számíthasson az eladó felelősségi időszakának lejárta után is.
I.1.3. A fogyasztói kötelezettségek a szoftverfrissítés során
A 2019/771 irányelv 30. preambulumbekezdése alapján: „A fogyasztó szabadon dönthet a rendelkezésére bocsátott frissítések telepítéséről. Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy nem telepíti a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének fenntartásához szükséges frissítéseket, nem várhatja el, hogy az áru szerződésszerűsége fennmaradjon. Az eladónak tájékoztatnia kell a fogyasztót, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének megőrzéséhez szükséges frissítések, többek között a biztonsági frissítések telepítésének elmulasztása befolyásolja az eladónak a digitális elemeket tartalmazó áruk azon elemeinek megfelelő állapotáért viselt felelősségét, amelyeknek szerződésszerűségét az adott frissítéseknek kellett volna fenntartaniuk.”
A digitális környezet gyakori és gyors változásai miatt előfordulhat, hogy egy frissítés bizonyos funkciók elvesztését eredményezi a fogyasztó készülékén. Ez lehet például, hogy a fogyasztó többé nem tudja játszani a kedvenc játékát a számítógépén, vagy nem tud használni bizonyos alkalmazásfunkciókat az okostelefonján. A jelenlegi szabályozás lehetőséget ad a fogyasztónak arra, hogy ne fogadjon el és ne telepítsen olyan frissítéseket, amelyek számára hátrányos következményekkel járnának. A fogyasztó választási szabadságát biztosító, látszólag egyértelmű szabályozás azonban bonyolulttá válhat, ha a frissítés telepítése szükséges az áru szerződésszerű állapotban tartásához, de a fogyasztó ehhez nem kívánja megtenni a szükséges lépéseket. Ez akkor fordulhat elő, ha például egy operációs rendszer frissítéséhez a fogyasztónak törölnie kellene néhány alkalmazást a telefonjáról, hogy elegendő tárhely szabaduljon fel. Ha a fogyasztó ebben a helyzetben úgy dönt, hogy nem telepíti a frissítést, majd később biztonsági sérülés történik, kérdéses, hogy a fogyasztó élhet-e jogorvoslattal az eladóval szemben. A válasz az, hogy ha az eladó tájékoztatta a fogyasztót a frissítés elérhetőségéről és a telepítés elmaradásának lehetséges következményeiről, és a biztonsági probléma azért következett be, mert a fogyasztó nem telepítette a frissítést, akkor az eladó nem felel az áru nem-megfelelőségéért. Ellenkező esetben a fogyasztó kizárólagos mérlegelésére lenne bízva, hogy az eladó felelős-e vagy sem.
II. Fenntartható fogyasztás és a szoftverfrissítések kapcsolata
A „tervezett avulás” kifejezés egyik legrégebbi tudományos meghatározása egy tizenkilenc oldalas brosúrában jelent meg a Wisconsin-Madisoni Egyetemen 1932-ben. Abban az időben az USA-ban a gazdasági válság miatt a fogyasztók vásárlóereje értelemszerűen csökkent. A tanulmány a címe: „Ending the Depression through Planned Obsolescence”, amelyet 1932-ben írt Bernard London, aki hangsúlyozta: „Az amerikai gazdaság recesszióban volt, és az amerikaiak addig használták a termékeiket, amíg nem vásároltak újakat, mint a depresszió előtt és az alacsony fogyasztás következményeként az ipari termelés visszaesésnek indult. A recesszió leküzdésére London a tervezett elavulást javasolta.”
Az Európai Unió Bizottsága szerint a tervezett avulás „olyan kereskedelmi stratégiaként határozható meg, amelyek keretében valamely terméket szándékosan korlátozott hasznos élettartamúra terveznek annak érdekében, hogy bizonyos idő elteltével idő előtt elavulttá vagy működésképtelenné váljon.”
A tervezett avulásnak több fajtáját különböztethetjük meg:
– Korlátozott javíthatóság kialakítása. A szükséges alkatrészek, amelyek használat közben romlásnak vannak kitéve, olyan drágák, hogy jobban megéri olcsóbb, új terméket vásárolni.
– Korlátozott élettartamra való („death dating”) tervezés vagy mesterkélt tartósság. A terméket úgy tervezték, hogy gyorsan avuljon, ezért a termék minden egyes összetevője ilyen szempontok figyelembevételével készült. A tartósság korlátozásának az egyik módszere az, hogy a kulcsfontosságú alkotórészekhez nem megfelelő anyagokat használnak, például olyan műanyagot, amely könnyen kopik, alulméretezett csavarokat és egyéb olyan technikákat, amelyek tovább gyengítik a termék használatát.
– Esztétikai avultatás. Jól látható esztétikai jellemzők, amelyek idővel amortizálódnak, mint például a használat során oxidálódó alkatrészek és ezért rontják a termék megjelenését.
– Új stílusok, stílusjegyek alkalmazása a régebbi termékek lecserélése érdekében. Ez az avulásfajta a divat sajátosságait használja a termékek tervezésénél, annak érdekében, hogy a fogyasztókat meggyőzzék, hogy cseréljék le a megvásárolt terméket egy olyan termékre, amelyik új dizájnnal rendelkezik.
– Új termékek bevezetése más technológiai fejlesztésekkel vagy funkciókkal, így GPS-t tartalmazó mobiltelefonok, digitális televízió, vagy számítógépek nagyobb teljesítményű memóriával, processzorokkal stb., ami vonzóvá teszi a régi gépek lecserélését, amelyek nem rendelkeztek ezekkel az új jellemzőkkel.
– A szoftveres rendszer elavulása – maga a termék működik, de már nem támogatott vagy teljes mértékben nem kompatibilis egy továbbfejlesztett rendszerrel. A példa erre a szoftverfrissítés, amely lelassíthatja az eszközt, vagy akár meg is szüntetheti a működését.
A szoftveres avulásra remek példát nyújtanak az Apple- és a Samsung-ügyek . Az Apple- és a Samsung-ügyekben az olasz versenyhatóság (AGCM) tárt fel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, mert olyan szoftverfrissítéseket alkalmaztak, amelyek egyes készülékek használhatóságát jelentősen korlátozták. Az Apple-ügy esetében olyan fogyasztókat ért károsodás, akik iPhone 6, 6 Plus, 6 s és 6sPlus készülékeket birtokoltak. Az Apple nyomást helyezett a fogyasztókra annak érdekében, hogy frissítsék operációs rendszerüket iOS 10-re, majd iOS 10.2.1-re – amely megváltoztatta a készülékük funkcionális jellemzőit és jelentősen csökkentették a fent említett telefonok teljesítményét.
Mindezt anélkül tették, hogy az ügyfeleket előzetesen megfelelően tájékoztatták volna a frissítések telepítése által okozhatott kellemetlenségekről és csak korlátozottan, illetőleg késve adtak tájékoztatást a fogyasztóknak. A Samsung esetében is hasonlóan járt el az olasz versenyhatóság, mert a Samsung Android operációs rendszer Marshmallow nevezetű frissítése miatt hátrányt és kárt szenvedtek a Samsung Galaxy Note 4 telefont használók. A frissítés szintén nagy mértékben rontott az egyes Samsung készülékek minőségén és teljesítményén.
II. 1. A 2024/825 irányelv
Az európai uniós jogalkotó a 2024/825 irányelvvel a fogyasztók zöld átállásban történő szerepvállalását akarta megerősíteni. Ennek érdekében kiegészült a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv olyan változtatásokkal, amelyek az áruk tartósságára, javíthatóságára és az élettartamára vonatkozó információk pontos és tisztességes közlését írják elő.
A szoftveres avulási alakzatokra kiemelkedő figyelmet fordít a 2024/825 irányelv. „A 2005/29/EK irányelv I. mellékletében azt is meg kell tiltani, hogy visszatartsák a fogyasztóktól az arra vonatkozó információkat, hogy valamely szoftverfrissítés negatív hatással lesz a digitális elemeket tartalmazó áruk működésére, illetve a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatások használatára. A szoftverfrissítések fejlesztéséért felelős kereskedőktől általában elvárható, hogy rendelkezzenek ezekkel az információkkal, míg más esetekben a kereskedők támaszkodhatnak például a szoftverfejlesztők, a beszállítók vagy az illetékes nemzeti hatóságok által szolgáltatott megbízható információkra. Például amikor a kereskedő felhívja a fogyasztókat, hogy frissítsék okostelefonjuk operációs rendszerét, nem szabad visszatartania a fogyasztóktól az azzal kapcsolatos információt, hogy a frissítés negatívan befolyásolja az okostelefon valamely funkciójának – például az akkumulátornak, bizonyos alkalmazások teljesítményének – a működését vagy az okostelefon teljes lelassulását okozza. A tilalomnak minden frissítésre vonatkoznia kell, beleértve a biztonsági és a funkcionalitást érintő frissítéseket is. Az áru, a digitális tartalom és a digitális szolgáltatás megfelelőségének fenntartásához szükséges frissítésekre – beleértve a biztonsági frissítéseket is – az (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikke és az (EU) 2019/771 európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikke is alkalmazandó. Ez nem érinti az (EU) 2019/770 irányelv 19. cikkét.”
Továbbá: „a biztonsági frissítésnek minősülő szoftverfrissítések szükségesek a termék biztonságos használatához, míg a funkcionalitás javításához kapcsolódó frissítések nem. Ezért a 2005/29/EK irányelvnek meg kell tiltania, hogy a szoftverfrissítést a termék megfelelőségének fenntartásához szükségesnek tüntessék fel, ha a frissítés csak a funkcionális tulajdonságokat javítja.”
A 2024/825 irányelv a 33. preambulumbekezdésében tovább szemlélteti a fogyasztói tájékozódás fontosságát. „A fogyasztók tájékozottabb döntéshozatala és a digitális elemeket tartalmazó áruk tartósságával kapcsolatos, gyártók közötti verseny előmozdítása érdekében az ilyen árukat értékesítő kereskedőknek tájékoztatniuk kell a fogyasztókat arról a minimális periódusról – akár időtartam, akár egy időpontra való utalás formájában meghatározva azt –, amely alatt a gyártó vállalja, hogy a szóban forgó árukhoz szoftverfrissítéseket biztosít. A digitális tartalmakat és szolgáltatásokat kínáló kereskedőknek hasonlóképpen tájékoztatniuk kell a fogyasztókat arról a minimális időszakról is, amely alatt a digitális tartalom vagy szolgáltatás szolgáltatója vállalja a digitális tartalmak és szolgáltatások szerződésszerűségének a fenntartásához szükséges szoftverfrissítések – köztük a biztonsági frissítések – biztosítását. Ennek a kötelezettségnek biztosítania kell, hogy a fogyasztók az említett tájékoztatást egyszerű és egyértelmű módon kapják meg, ami lehetővé teszi számukra a különböző minimális időtartamok összehasonlítását. […] A szoftverfrissítésekre vonatkozó tájékoztatást a 2005/29/EK irányelv értelmében oly módon kell nyújtani, hogy az ne legyen félrevezető. A kereskedő csak akkor köteles a tájékoztatás nyújtására, ha a gyártó vagy a szolgáltató rendelkezésre bocsátotta ezeket az információkat.”
A fentiek alapján kérdésként felmerül, hogy hogyan képes a 2024/825 irányelv megállítani a szoftveres tervezett avulást a szoftverfrissítéseket érintő szabályozások tekintetében? Meglátásom szerint az irányelv képtelen volt elérni céljait, hiszen nem az történt, hogy ipso iure tilos olyan szoftveres frissítéseket kibocsátani a digitális elemekkel rendelkező árukra, amelyek bármilyen negatív módon befolyásolják a digitális elemekkel rendelkező áru bármilyen tulajdonságát. Ezzel szemben, ha szoftverfrissítést kibocsátani köteles vállalkozás tájékoztatja a fogyasztókat a szoftverfrissítések lehetséges negatív körülményeiről és nem érinti az áru szerződésszerűségi tulajdonságait, akkor semmilyen fellépést nem lehet kezdeményezni. Továbbá, ha a szoftverfrissítés az áruk tartósságát, javíthatóságát, interoperabilitását stb. érinti, de már nem vonatkozik az árura szerződéses felelősség, még akkor sem lehet semmit sem kezdeményezni, ha a fogyasztó megfelelő tájékoztatást kapott ezekről.
II. 2. A 2019/771 és a 2024/825 irányelvek közötti koherencia
Jól látható módon a 2024/825 irányelv konzisztens módon hivatkozik a 2019/771 irányelvben felbukkanó szerződésszerűségi kritériumokra, frissítés előtti tájékoztatási követelményekre, stb.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok bővítésével a 2024/825 irányelv kiegészíti a 2019/771 irányelvet, ugyanis így a tagállami fogyasztóvédelmi jogalkalmazó szervek, hatóságok hatékonyabban tudnak fellépni olyan frissítések ellen, amelyek nem voltak szükségesek a termék minőségének fenntartásához, vagy nem tájékoztatták a frissítés során megfelelően a fogyasztókat a várható hatásokról.
Véleményem szerint viszont a 2024/825 irányelv nem fejlesztette tovább érdemben a 2019/771 irányelvet. Ez a megállapítás következik abból, hogy a 2024/825 irányelv eszközrendszere meglehetősen szűkös, ugyanis a fogyasztói jogokon és a kereskedelmi gyakorlaton kívül például nem foglalkozik a hibás teljesítéssel átfogóbb módon.
Ennek a jogalkotói negligenciának az eredménye az, hogy ebben a tekintetben sem tudja a 2024/825 irányelv a fogyasztói szerepvállalást megerősíteni, ugyanis érdemben nem akadályozta meg az európai uniós jogalkotó, hogy a fogyasztók idő előtt megváljanak a digitális elemeket tartalmazó áruiktól.
Konklúzió
A 2019/771 irányelv megalkotásával úgy tűnt, az európai uniós jogalkotó rátapintott arra, hogy a fogyasztóknak mik az elvárásaik a digitális elemeket tartalmazó áruk kapcsán. Az új szerződésszerűségi kritériumok bevezetése nemcsak a digitalizáció irányában erősítette meg a fogyasztóvédelmi jogot, hanem egyben fenntarthatósági aspektusokat is magában hordozott, ugyanis a kompatibilitás és az interoperabilitás követelményei biztosítják, hogy a fogyasztónak idő előtt ne kelljen lecserélnie a terméket vagy annak tartozékait.
Ezt a szemléletet kellett volna továbbfejlesztenie az európai uniós jogalkotónak, hiszen nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy az alapok megvoltak az 2019/771 irányelvben, nevezetesen a harmonizált szerződésszerűségi kritériumok és a szintúgy harmonizált szerződéses felelősségi idő.
Ehhez képest a 2024/825 irányelv nem változtatott érdemben a jelenlegi szabályozáson. Nem tiltotta be a szoftverfrissítésekkel történő avultatási gyakorlatokat, hanem tájékoztatási kötelezettségeket írt elő a vállalkozások számára. Habár ez a megoldás még konform lenne a 2019/771 irányelvvel, mégis – meglátásom szerint – az információs szabályozási modellek nem biztosítanak hatékony fogyasztói jogvédelmet.
Megfontolásra érdemes javasolni az európai uniós jogalkotó számára, hogy egyrészt emelje meg a szerződéses felelősség időtartamát legalább 4–5 évre, ugyanis ennyi minimum elvárható egy tartós használati terméktől, illetve tiltson be minden tervezett avulási gyakorlatot, ebben az esetben a szoftveres avulási gyakorlatokat is.
A javasolt intézkedéssel három nagyon fontos területen erősödne a belső piaci helyzet: a digitalizációs integrációban, a magasabb szintű fogyasztóvédelemben és a fenntartható fogyasztás megvalósítása felé tett lépésekben.
Felhasznált irodalom
Tanulmányok, tanulmánykötetek
[1] CARVALHO, Jorge Morais: Sale of Goods and Supply of Digital Content and Digital Services – Overview of Directives 2019/770 and 2019/771, Journal of European Consumer and Market Law, 2019/8, 194–201.
[2] DE FRANCESCHI, Alberto: Planned Obsolescence challenging the Effectiveness of Consumer Law and the Achievement of a Sustainable Economy, Journal of European Consumer and Market Law, 2018/6, 217–221.
[3] Deloitte: Digital Consumer Trends Survey 2021. Focus Italia. Deloitte, 2022. www.deloitte.com/it/it/Industries/tmt/analysis/digital-consumer-trends-… [utolsó letöltés: 2026. június 30.]
[4] GEIREGAT, Simon–STEENNOT, Reinhard: DCD Proposal: Scope of Application and Liability for a Lack of Conformity, In: Digital Content and Distance Sales. New Developments at EU Level (eds.: Claeys, Ignace–Terryn, Evelyne), Intersentia, 2017, 95–166.
[5] KALAMEES, Piia: Goods with Digital Elements and the Seller's Updating Obligation. Journal of Intellectual Property, Information Technology and Electronic Commerce Law, 2021/12, 131–142.
[6] MÖLLNITZ, Christina: Änderungsbefugnis des Unternehmers bei digitalen Produkten. Auslegung und Folgen des § 327f BGB-Ref, Multimedia und Recht, 2021, 116.
[7] SATYRO, Walter Cardoso–SACOMANO, Jose Benedito – CONTADOR, Jose Celso–TELLES, Renato: Planned obsolescence or planned resource depletion? A sustainable approach, Journal of Cleaner Production, 2018/9, 744–752.
[8] SEIN, Karin: 'Goods With Digital Elements' and the Interplay With Directive 2019/771 on the Sale of Goods, Available at SSRN 3600137, https://dx.doi.org/10.2139/ssrn.3600137
[9] STAUDENMAYER, Dirk: Kauf von Waren mit digitalen Elementen – Die Richtlinie zum Warenkauf, Neue Juristische Wochenschrift, 2019, Heft 40, 2889–2893.
[10] TONNER, Klaus: Die EU-Warenkauf-Richtlinie: auf dem Wege zur Regelung langlebiger Waren mit digitalen Elementen, Verbraucher und Recht, 2019, Heft 10, 363–370.
[11] TWIGG-FLESNER, Christian: Conformity of Goods and Digital Content/Digital Services, In: El Derecho Privado En El Nuevo Paradigma Digital (dirs.: Arroyo Amayuelas, Esther–Cámara Lapuente, Sergio), Colegio Notarial de Cataluña–Marcial Pons, 2020, https://ssrn.com/abstract=3526228
[12] VÉKÁS Lajos: Az uniós fogyasztói szerződési jog megújítása és az új irányelvek átültetése, Magyar Jog, 2021/2, 65–75.
Jogforrások
[1] Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011. október 25.) a fogyasztók jogairól.
[3] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/770 irányelve (2019. május 20.) a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól.
[4] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/771 irányelve (2019. május 20.) az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól.
[5] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/825 irányelve (2024. február 28.) a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv módosításáról, a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának növelése tekintetében.
Egyéb források
[1] Európai Bizottság: Javaslat az Európai Parlament és a Tanács irányelvére a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának növelése tekintetében. COM(2022) 143 final, Brüsszel, 2022. március 30.
* A szerző PhD-hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, a tanulmány írásakor gyakornok, Kúria. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
1 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/771 irányelve (2019. május 20.) az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, az (EU) 2017/2394 rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról, valamint az 1999/44/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.
2 Természetesen a 2019/771 irányelv által megvalósított digitális modernizációnak nem a fenntartható fogyasztás előmozdítása a célja, viszont az új szabályanyag másodlagos jelleggel hordoz magában fenntarthatósági pozitívumokat.
3 Deloitte. (2022). Digital consumer trends survey 2021, Focus Italia. Deloitte. www.deloitte.com/it/it/Industries/tmt/analysis/digital-consumer-trends-… [utolsó letöltés: 2026. június 30.]
4 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/825 irányelve (2024. február 28.) a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv módosításáról, a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának a tisztességtelen gyakorlatokkal szembeni hatékonyabb védelem és a hatékonyabb tájékoztatás révén történő növelése tekintetében.
5 2019/770 2.cikk 3. pont.
6 VÉKÁS Lajos: Az uniós fogyasztói szerződési jog megújítása és az új irányelvek átültetése, Magyar Jog, 2021/2, 68.
7 Fontos distinkciót kell tenni a digitális elemeket tartalmazó áruk és az összekapcsolt vagy járulékos szolgáltatások fogalmai között. A 2019/771 irányelv 14 és 15. preambulumbekezdései azt hozzák például az utóbbira, hogy: okostelevízió alkalmazásai, okostelefonokra előre telepített szabványos alkalmazások, felhőalapú környezetben nyújtott szoftver mint szolgáltatás (SaaS), a navigációs rendszerekhez folyamatosan szolgáltatott forgalmi adatok, illetve az okosórák esetében a személyre szabott edzéstervek folyamatos biztosítása. Ezen esetekben általában nem az áru eladója, hanem egy harmadik fél (digitális tartalomszolgáltató, gyakran szoftverfejlesztő) nyújtja a fogyasztónak a digitális szolgáltatásokat. Ugyanakkor a fogyasztó gyakran külön licencszerződést köt a digitális szolgáltatás nyújtójával, és adott esetben külön díjat is fizet ezekért a szolgáltatásokért. Mivel a járulékos digitális szolgáltatások nem szükségesek az áruk rendeltetésszerű működésében, így az ilyen kérdések nem képezik a tanulmány tárgyát.
8 2019/771. 2.cikk 8.pont.
9 SEIN, Karin: Goods With Digital Elements and the Interplay With Directive 2019/771 on the Sale of Goods, Available at SSRN 3600137 https://dx.doi.org/10.2139/ssrn.3600137 3.
10 2019/771 6.cikk d) pont.
11 Tehát a szerződéses felelősség időtartamában és az elévülési időn belül.
12 2019/771 irányelv 4. cikk a) és b) pontok.
13 2019/771 irányelv 30. preambulumbekezdés.
14 MÖLLNITZ Christina: Änderungsbefugnis des Unternehmers bei digitalen Produkten. Auslegung und Folgen des § 327f BGB-RefE, Multimedia und Recht, 2021, 117.
15 TONNER Klaus: Die EU-Warenkauf Richtlinie: auf dem Wege zur Regelung langlebiger Waren mit digitalen Elementen, Verbraucher und Recht, 2019/10, 368.
16 CARVALHO Jorge Morais: Sale of Goods and Supply of Digital Content and Digital Services – Overview of Directives 2019/770 and 2019/771, Journal of European Consumer and Market Law, 2019/8, 198.
17 KALAMEES Piia: Goods with Digital Elements and the Seller’s Updating Obligation, Journal of Intellectual Property, Information Technology and Electronic Commerce Law, 2021/12, 131.
18 GEIREGAT Simon and STEENNOT Reinhard: DCD Proposal: Scope of Application and Liability for a Lack of Conformity, In Digital Content and Distance Sales. New Developments at EU Level (eds.: Claeys Ignace–Terryn Evelyne), Intersentia, 2017, 161.
19 STAUDENMAYER Dirk: Kauf von Waren mit digitalen Elementen – Die Rechtlinie zum Warenkauf, Neue Juristische Wochenschrift, 2019, 2891.
20 KALAMEES i.m. 136.
21 TWIGG-FLESNER Christian: Conformity of Goods and Digital Content/Digital Services, In: El Derecho Privado En El Nuevo Paradigma Digital (dirs.: Arroyo Amayuelas, Esther–Cámara Lapuente, Sergio), Colegio Notarial de Cataluna–Marcial Pons, 2020, https://ssrn.com/abstract=3526228 70.
22 STAUDENMAYER i.m. 2891.
23 KALAMEES i.m. 137.
24 SATYRO, Walter Cardoso–SACOMANO, Jose Benedito–CONTADOR, Jose Celso–TELLES, Renato: Planned obsolescence or planned resource depletion? A sustainable approach, Journal of Cleaner Production, 2018/9, 746.
25 Brüsszel, 2022.3.30. COM(2022) 143 final, Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv módosításáról, a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának a tisztességtelen gyakorlatokkal szembeni hatékonyabb védelem és a hatékonyabb tájékoztatás révén történő növelése tekintetében, 22.
26 Satyro–Sacomano–Contador –Telles i.m. 746–747.
27 DE FRANCESCHI, Alberto: Planned Obsolescence challenging the Effectiveness of Consumer Law and the Achievement of a Sustainable Economy, Journal of European Consumer and Market Law, 2018/6, 220.
28 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/825 irányelve (2024. február 28.) a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelv módosításáról, a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának a tisztességtelen gyakorlatokkal szembeni hatékonyabb védelem és a hatékonyabb tájékoztatás révén történő növelése tekintetében.
29 Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”).
30 Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011. október 25.) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről.
31 2024/825 irányelv 17. preambulumbekezdés.
32 Uo. 18. preambulumbekezdés.