A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg, függetlenül attól, hogy a vagyonszaporulat létrehozásában csak az egyik vagy mindkét házastárs vett részt, vagy milyen arányú volt a részvételük. Ettől a bíróság kizárólag a méltányosságra hivatkozással térhet el [2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:4. §, 4:34. §, 4:37. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felek 2016. július 15-én kötöttek házasságot, életközösségük 2018. július 13-ig állt fenn, kapcsolatukból gyermek nem született, házassági vagyonjogi szerződést nem kötöttek, a köteléket a bíróság 2019. február 7-én jogerőre emelkedett ítéletével bontotta fel. A házastársi közös vagyon értéke 27 877 854 forint, a közös vagyonból a volt házastársakat megillető hányad értéke 13 938 927 forint.
A felperes keresete, az alperes védekezése
[2] A felperes keresetében kérte a közös vagyon megosztását, ennek keretében az egyes vagyontárgyak tulajdonába adását, továbbá az alperes kötelezését értékkiegyenlítés megfizetésére.
[3] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy közte és a felperes között létrejött a házastársi vagyonközösség. A házastársi vagyonközösség megállapításának esetére a közös vagyon megosztása jogcímén 1 331 258 forint értékkiegyenlítés megfizetését vállalta.
Az első- és a másodfokú ítélet
[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a házastársi közös vagyont megosztotta, a felperes tulajdonába 763 608 forint összértékben, az alperes tulajdonába 35 589 579 forint összértékben adott vagyontárgyakat; megállapította az alperes különvagyonának értékét; kötelezte értékkiegyenlítés jogcímén 3 000 000 forint megfizetésére a felperesnek, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[5] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:3. §, 4:4. §, 4:34. §, 4:37. § és 4:53. § rendelkezéseire alapított ítélete indokolásában kifejtette, hogy a házastársi vagyonközösség létrejött a felek között, mert házasságot kötöttek, a házassági életközösség fennállt közöttük és a házassági életközösség ténye esetén a házastársi vagyonközösség a törvény erejénél fogva fennáll. A házastársi közös vagyon összértéke 27 877 854 forint volt; ezen összeg fele, 13 938 927 forint a közös vagyonból a volt házastársakat egyenként megillető hányad értéke. A felperes tulajdonába adott vagyontárgyak 763 608 forint összértékének levonásával, továbbá a beszámítani kért összeg figyelembevételével a felperesnek járó értékkiegyenlítés 13 092 241 forint lenne. Azonban nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény: a vagyonközösségi igények rendezésénél arra kell törekedni, hogy egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. A méltányos rendezés elve a vagyonjogi igények rendezésére is vonatkozik. Az adott esetben „a jog betűjéhez való szigorú ragaszkodás” esetén a vagyonmegosztás azt eredményezné, hogy a kifejezetten rövid időtartamú házassági életközösség után – mely házasságból közös gyermek nem született – a felperes havi nettó jövedelmének több mint hatvanhatszorosát kapná meg értékkiegyenlítésként, ami ellentétes lenne a méltányos rendezés elvével, továbbá a társadalom igazságérzetét is nagymértékben sértené. Ezért mérlegeléssel, a teljes körű vagyonmegosztás eredményeképpen 3 000 000 forint az a méltányos összeg, amely értékkiegyenlítésként megilleti a felperest.
[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett részét részben megváltoztatta, a felperesnek járó értékkiegyenlítés összegét 13 092 241 forintra felemelte, a per főtárgya tekintetében ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[7] Ítélete indokolásában kifejtette: önmagában az, hogy az életközösség fennállása alatt az alperes jövedelme jelentősen meghaladta a felperes jövedelmét, nem ad alapot arra, hogy a bíróság eltérjen a közös vagyon egyenlő arányú megosztásától. A méltányosság szabályának alkalmazása nem kerülhet szembe a felek házassági vagyoni jogviszonyára alkalmazandó törvényes vagyonjogi rendszer szabályával. A méltányosság alkalmazására, így a tételes jogi szabályoktól való eltérésre akkor kerülhet sor, ha erre a bíróságot jogszabály jogosítja fel és ezen feltétel mellett is kizárólag kivételes esetben akkor, ha azt az ügy egyedi körülményei indokolják, és a méltányosság gyakorlása nem eredményez jogbizonytalanságot. A perbeli esetben kiemelt szerepe van annak, hogy az alperes ismerte a felperes vagyoni helyzetét, azt, hogy jövedelmeik aránya jelentősen eltér a javára, ennek ellenére nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, azaz nem kívántak eltérni a törvényes vagyonjogi rendszertől. Az alperes az életközösség fennállásának ideje alatt sem kérte a vagyonközösség megszüntetését. Rendkívüli, méltánylást érdemlő körülmények hiányában a jogbiztonságot sértené, ha önmagában a jövedelmi különbségek alapján a bíróság eltérne az egyébként alkalmazandó vagyonjogi szabályoktól.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[8] A jogerős ítélet ellen – hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása iránt – az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelése szerint a másodfokú bíróság nem alkalmazta a Ptk. 4:3. §-ában foglaltakat, melynek értelmében a házastársak a házasélet és a család ügyeiben egyenjogúak: jogaik és kötelezettségeik egyenlőek. Ezen jogszabályi rendelkezésben foglaltak ellenére a felperes a mindennapi kiadások fedezéséhez, valamint a házassági vagyon keletkezéséhez nem járult hozzá. A másodfokú bíróság ugyancsak nem alkalmazta a Ptk. 4:4. §-ában foglaltakat: azt, hogy a családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni. Ez a szabály a vagyonjogi igények rendezésére is vonatkozik. A perbeli esetben a méltányosság és a jogbiztonság elve ütközött egymással. Ezen két alapelv ütközése esetén nem minden esetben és nem feltétlenül a jogbiztonság elvének kell elsődlegesen érvényesülnie, mert a bíróságnak a jog alkalmazása során az igazságot kell szolgálnia, sérti a jogbiztonságot, ha a bíróság döntése a társadalom kollektív igazságérzetével ellentétes. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a méltányosság szabályának alkalmazása nem kerülhet szembe a törvényes vagyonjogi rendszer szabályaival. Nem lehetett volna a terhére értékelni, hogy nem kötött házassági vagyonjogi szerződést a felperessel. A másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltakat, szükségtelenül felülmérlegelte az elsőfokú bíróságnak az anyagi jogszabályok szerinti mérlegelési jogkörben hozott döntését. Ennek kellő indokát nem is adta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[10] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[12] Az adott esetben a jogerős ítéleti döntés nem jogszabálysértő, a Kúria egyetért annak helytálló indokaival is, azokat megismételni nem kívánja, csupán a felülvizsgálati kérelem érvelése folytán mutat rá az alábbiakra.
[13] A Ptk. 4:34. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint a házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség időtartamára házassági vagyonjogi szerződéssel rendezhetik. Ha a házassági vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn. Az idézett jogszabályi rendelkezésből következően a házasulók és a házastársak maguk döntik el, hogy hogyan kívánják rendezni az egymás közötti vagyoni viszonyaikat. Ahogy a házasságkötésre csak önkéntesen, a leendő házastársak szabad elhatározása alapján kerülhet sor, úgy a házasság vagyoni jogkövetkezményei is a felek választásának megfelelően kell, hogy alakuljanak. A Ptk. tehát elsődlegesen a házastársakra bízza az egymás közötti vagyoni viszonyaik rendezését, azaz első helyen áll a vagyoni viszonyok szerződéses rendezésének lehetősége. A házassági vagyonjogi szerződéssel a felek a jövőre nézve meghatározzák, hogy milyen vagyonjogi rendszer lesz irányadó számukra az együttélésük alatt. Házassági vagyonjogi szerződés hiányában vagy ha a szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség jön létre. A Ptk. 4:37. § (1) bekezdésében foglaltak szerint házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek.
[14] A perbeli esetben a felek nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, tehát az egymás közötti vagyoni viszonyaik rendezése során nem kívántak eltérni a törvényes vagyonjogi rendszertől, elfogadták, hogy a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn közöttük, ez határozza meg gazdasági közösségük kereteit. Házastársi vagyonközösség esetén pedig – a már idézett Ptk. 4:37. § (1) bekezdése értelmében – a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul egyenlő arányban illeti meg, függetlenül attól, hogy a vagyonszaporulat létrehozásában csak az egyik vagy mindkét fél vett részt, vagy milyen arányú volt a részvételük.
[15] A méltányosság és a jogbiztonság elvének ütközésére vonatkozó felülvizsgálati érveléssel összefüggésben hangsúlyozza a Kúria: az alapelvi rendelkezések – így a Ptk. Családjogi Könyvének alapelvei is – egyrészt biztosítják a szabályozás elvi keretét, másrészt hézagkitöltő szerepük van (ha valamely helyzetre a jogalkotó nem fogalmazott meg rendelkezést, azt az alapelvek alapján lehet és kell megoldani), végül pedig a törvényi szabályok értelmezése során törvényértelmező funkciót is betöltenek (ez elsősorban határesetek eldöntése során jut jelentőséghez).
[16] A méltányosság a házastársak vagyoni viszonyán túlmutató családjogi jellegű szempontok szerinti korrekció, azonban a méltányosság alkalmazásának is megvannak a maga határai: alkalmazhatóságának jogszabályi felhatalmazáson kell alapulnia, kivételesen alkalmazható, csak kivétel lehet a „szigorú jog” alkalmazása alól, elhárítva ezzel a jogszabály „szigorú” alkalmazása melletti esetlegesen igazságtalan jogkövetkezményt (summum ius summa iniuria: a merev ragaszkodás a joghoz a legnagyobb jogtalanság), az egyik fél javára gyakorolt méltányosság nem vezethet a másik féllel szemben méltánytalansághoz és alkalmazása nem eredményezhet jogbizonytalanságot.
[17] A Ptk. 4:4. §-ában megfogalmazott méltányosság elvét a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) a házastársak vagyoni viszonyainak rendezése körében mondta ki: a 31. § (5) bekezdése szerint a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. A Csjt. alkalmazásához kapcsolódó következetes bírói gyakorlat szerint azonban a méltányossági szabály nem kerülhet szembe a 27. § (1) bekezdésének a rendelkezésével, tehát a házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása során önmagában méltányossági alapon nem lehet eltérni a vagyonszaporulat egyenlő arányú megosztásától (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.800/1993., megjelent: BH 1994.34.).
[18] A méltányossági szabályt a bírói gyakorlat a Csjt. hatálya alá tartozó ügyekben is csak kivételes esetekben alkalmazta [pl. a különvagyon javára történő megtérítés mértékének meghatározásakor (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.21.653/1993., megjelent: BH 1994. 411.); az életközösség átmeneti jellegű megszakadásakor megosztott közös vagyontárgyak életközösség helyreállítása utáni közös vagyonba visszautalt vagyontárgykénti minősítésénél (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.138/1978.); az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.21.300/1996., megjelent: BH 1998.84) – jogfejlesztő értelmezési céllal, mert ekkor a bírói gyakorlat a bérleti jog vagyoni értékét még nem ismerte el – a megosztott vagyontárgyak összetételének figyelembe vételénél ( Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.355/1992., megjelent: BH 1992.695.)]. A méltányossági szabály alkalmazása nem alakul máshogy a Ptk. szerinti jogalkalmazás esetében sem (Kúria Pfv.II.21.515/2021/9.).
[19] A perbeli esetben a méltányossági szabály alkalmazását kizárja, hogy tételes jogszabályi rendelkezés vonatkozik arra: házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek, továbbá a méltányossági szabály alkalmazása nem terjedhet odáig, hogy a bíróság – a Ptk. 6:416. § szerinti élettársak közötti törvényes vagyonjogi rendszer szabályaival azonos vagy legalábbis hasonló módon – a szerzésben való közreműködés arányában vagy annak figyelembe vételével ossza meg a házastársi közös vagyont. Az a tény, hogy a felek házassági életközössége viszonylag rövid ideig állt fenn, nem teremt alapot a tételes normától való eltérésre, az eljárt bíróságok azt nem állapították meg, hogy a felperes az alperes állításának megfelelően nem járult hozzá a közös háztartás költségeihez.
[20] Arra pedig az alperes maga sem hivatkozott, hogy az általa állított, de nem bizonyított felperesi hozzájárulás állítólagos hiányát az életközösség ideje alatt valaha is kifogásolta, vagy legalább erre tekintettel a jövőre vonatkozó házassági vagyonjogi szerződés megkötését szorgalmazta volna, és tény az is, hogy a vagyonközösség életközösség ideje alatt történő bíróság általi megszüntetését sem kezdeményezte. Házassági vagyonjogi szerződés hiányában pedig a felek legalább hallgatólagos megállapodása alapján létrejött vagyonközösségi rendszerben önmagában a jövedelmek közös vagy külön kezelésének, a közös háztartással felmerülő költségek mindkét házastárs általi közös vagy az egyikük általi viselésének semmiféle jelentősége nincs, hiszen mindkét házastárs esetleges megtakarítása és az általa megszerzett bármely vagyontárgy a közös vagyonhoz tartozik függetlenül attól, hogy azt az említett költségek viselése mellett vagy annak hiánya folytán érte el.
[21] A felülvizsgálati érvelés elfogadása arra a következményre vezetne, hogy a bíróság utólagosan hozna létre olyan helyzetet, amely csak a felek szerződésével, a felek egyező akaratának kifejezésével és tipikusan csak a jövőre vonatkozóan alakulhatott volna ki. Mindez a házassági vagyonjogi szerződés szerepének viszonylagossá tételét is jelentené, mert a szerződési szabadság elvéből adódóan a Ptk. rendelkezései alapján a házastársak választásuk szerint maguk határozhatják meg vagyoni viszonyaik rendezésének kereteit. Első helyen a vagyoni viszonyok szerződéses rendezésének lehetősége áll, a szerződés pedig a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata. A házassági vagyonjogi szerződés szerepének kérdésessé tétele aláásná a házasulók, a házastársak jogát ahhoz, hogy közös döntésük eredménye legyen a vagyonjogi helyzetük rendezése. Tiszteletben kell tehát tartani a peres felek azon döntését, hogy a törvényes vagyonjogi rendszert választották. Az alperes kérelmének teljesítésével a Kúria kétségbe vonná az alperes döntését is, hiszen azzal, hogy nem kötött házassági vagyonjogi szerződést a felperessel, kifejezte azon akaratát, hogy a törvényes vagyonjogi rendszert választotta. A Kúria döntése az alperes által is választott törvényes vagyonjogi rendszeren alapul.
[22] A kifejtettekből következően a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.I.20.431/2022/6.)