I. Azokat a tényeket, amelyekből a szerződésszegés szándékosságára lehet következtetni – a bizonyítás bizonyítási érdekből következő általános szabálya alapján – a károsultnak kell bizonyítania [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 237. § (1)–(3) bek., 265. § (1) bek., 370. § (4) bek.].
II. A szerződés teljesítésének elmaradása, így a pénztartozás határidőben való megfizetésének az elmulasztása önmagában nem értékelhető szándékos szerződésszegésként [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:155. § (1) bek., 6:143. § (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] [1] A felperes jogelődje vevőként és az alperes eladóként 2021. december 6-án adásvételi előszerződést kötött a perbeli ingatlanon épülő társasház több lakására. A felperes jogelődje a szerződésben foglalt fizetési kötelezettségének eleget tett.
[2] A felperes jogelődje 2023. február 23-án felszólította az alperest, hogy az előszerződések tárgyát képező lakások határidőre történő elkészüléséről nyilatkozzon. A felszólítás hatására a felek tárgyaltak, amelynek eredményeképpen 2023. május 19-én előszerződést felbontó megállapodást kötöttek. Ebben rögzítették, hogy az ingatlanok vételárrészleteinek összegét az alperes a megállapodás aláírásától számított harminc napon belül egyösszegben visszafizeti oly módon, hogy az előleg jogcímén jóváírt tételek összegét 100%-ban, míg a foglaló jogcímén jóváírt tételek összegét 150%-ban vállalja megfizetni. A fentiek alapján az alperesnek összesen 110 813 021 forintot kellett volna megfizetni a felperesnek. A 30 napos teljesítési határidő eredménytelenül eltelt, a felperes póthatáridőt adott az alperesnek, ami 2023. június 23-án járt le, ennek ellenére az alperes a jelen perbeli kereset benyújtásáig (2023. június 27.) sem fizette meg a tartozását.
[3] Miután a felek közös megegyezéssel felbontották az adásvételi előszerződéseket, a felperes úgy döntött, hogy a megállapodás alapján őt megillető összegből megvásárol befektetési céllal egy ingatlant. A felperes, illetve az eladó adásvételi előszerződést kötött 2023. május 23-án, amelyben a vételárat 170 000 000 forintban határozták meg azzal, hogy a felperes a szerződés aláírásának napján megfizet az eladónak 100 000 000 forintot, amelyből 17 000 000 forint foglaló. Az előszerződés szerint a fennmaradó vételárat a felperes a végleges adásvételi szerződés aláírásának napjától számított 30 napon belül köteles megfizetni. Az alperes nem fizette meg az előszerződést felbontó megállapodás szerint a felperest megillető összeget, aki ezért nem tudta megfizetni a kezdő vételárrészt, így nem jöhetett létre a végleges adásvételi szerződés. A felperes az eladó felszólítására 2023. július 26-án utalta át a foglaló összegét.
[4] A perbeli keresetlevél előterjesztését követően az alperes 2023. július 7-én, majd 2023. szeptember 14-én összesen 110 557 801 forintot utalt át a felperesnek.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes megváltoztatott keresetében egyrészt előleg és foglaló visszafizetése címén 22 418 288 forint tőke és kamata, 255 601 forint tőke és kamata, valamint az 5 947 768 forint késedelmi kamat, másrészt kártérítés címén további 17 000 000 forint és annak 2023. július 27-től járó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:155. § (1) bekezdése szerinti kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 6:143. § (3) bekezdése alapján. Utóbbi követelése kapcsán előadta, hogy az alperes megtagadta a szerződés teljesítését, ami szándékos szerződésszegésnek minősül. Érvelése szerint az alperes a „szerződést csak szándékosan tudta megszegni, hiszen egy szerződéses fizetési kötelezettségnek csakis szándékosan nem lehet eleget tenni”.
[6] Az alperes az előleg és foglaló jogcímén a keresetet túlnyomó részben elismerte, érdemi ellenkérelme egyebekben a kereset – kártérítés jogcímén igényelt – további részének az elutasítására irányult.
Az első- és a másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 22 418 288 forintot és annak 2023. június 7-től, 255 601 forintot és annak 2023. május 23-tól a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt mértékű késedelmi kamatát, 5 947 768 forint késedelmi kamatot, továbbá 17 000 000 forintot és annak 2023. július 27-től járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[8] Határozatának indokolásában az előleg és foglaló visszafizetése címén követelt összegek vonatkozásában azt rögzítette, hogy az alperes e követelést elismerte, csupán a foglaló másfélszeresét meghaladó összeg után járó kamatot vitatta. Utóbbit a Ptk. 6:48. §-a alapján az elsőfokú bíróság alaposnak találta, ennek megfelelően határozott a kereset e részéről.
[9] A kártérítés jogcímén igényelt kereset vonatkozásában a Ptk. 6:142. §-a és 6:143. §-a kapcsán kiemelte, hogy a felperes annak tényalapjaként azt jelölte meg, hogy az adásvételi szerződést felbontó megállapodást az alperes megszegte, az abban foglalt határidőben az átadott előleget és foglalót nem fizette vissza. Emiatt a felbontó megállapodás megkötését követően a felperes a harmadik személlyel kötött adásvételi előszerződésben foglaltakat nem tudta teljesíteni.
[10] Az elsőfokú bíróság egyetértett a felperesnek azzal az érvelésével, amely szerint a szerződésszegéssel okozott kárt az alperesnek kell megtérítenie a Ptk. 6:143. § (3) bekezdése alapján, mert az ott írt szándékosság a szerződésszegésre és nem a károkozásra vonatkozik. Rámutatott, hogy a szerződés teljesítésének megtagadását szándékos szerződésszegésnek kellett tekinteni, amely a perbeli esetben megvalósult, amikor az alperes megtagadta a felbontó szerződés teljesítését. Megállapította, hogy az okozati összefüggés az alperes szerződésszegő magatartása és a kár bekövetkezte között fennáll, a felperes alappal bízhatott abban, hogy az alperes a felbontó megállapodásban foglaltaknak eleget téve, határidőben visszafizeti az előleget és foglalót. Kiemelte, hogy a felbontó szerződést követően ebben a tudatban kötött adásvételi előszerződést és vállalta a foglaló megfizetését. Utalt arra, hogy a teljesítési határidőt is úgy állapította meg, hogy a felbontó szerződés alapján visszajáró pénzösszeghez már hozzájusson. Az alperes magatartása következményének tekintette, hogy nem teljesítése folytán az előszerződés megszüntetésre került.
[11] Nem találta alaposnak az alperes védekezését, amely szerint a perbeli kár nem volt előre látható, a károkozás ugyanis nem az adásvételi előszerződés megkötésével, hanem az azt megszüntető szerződés megszegésével volt okozati összefüggésben. Indokolása szerint a felperesnek azzal sem kellett számolnia, hogy a szerződéses partnere szándékos magatartásával megszegi a szerződést. Megítélése szerint az alperes volt abban a helyzetben, hogy a felperest tájékoztassa annak érdekében, hogy számolni tudjon a következményekkel, adott esetben ne vállaljon a visszajáró összeg terhére kötelezettséget. A felperes részéről nem tekinthette a tájékoztatási kötelezettség megsértésének, hogy bízott az alperes szerződésszerű teljesítésében. Miután a kár nem a vállalkozások közötti szerződésből, hanem annak megszegése folytán következménykárként állt be, a késedelmi kamatigény körében az elsőfokú bíróság nem látott lehetőséget a jegybanki alapkamatot meghaladó mértékű kamat érvényesítésére, ezért e körben a keresetet elutasította.
[12] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a 17 000 000 forint és annak járulékai megfizetésére irányuló keresetet elutasította.
[13] Határozatának indokolásában előre bocsátotta, hogy fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett az elsőfokú ítéletnek az előleg és foglaló visszafizetésére kötelező, valamint a kártérítés megfizetése iránti keresetet részben elutasító rendelkezése. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de a kártérítés megfizetése iránti keresetre vonatkozó érdemi döntésével és annak jogi indokaival a másodfokú bíróság nem értett egyet.
[14] A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az alperes a fellebbezésében hivatkozott először arra, hogy a szükséges fedezet hiánya vezetett a perbeli szerződésszegéshez, ezért ezt az előadást a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 373. § (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta. A jogerős ítélet szerint a kár előreláthatósága körében előadottak sem bírtak jelentőséggel, mivel a fellebbezés elsődlegesen jogalapjában támadta az elsőfokú ítéletet.
[15] A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a perbeli esetben történt „nem fizetés” szándékos szerződésszegésként értékelhető-e az alperes részéről. E körben abban egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy abban az esetben, ha valamelyik fél a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja (Ptk. 6:183. §), az szándékos szerződésszegésként értékelhető. Kifejtette, hogy a teljesítés megtagadása azonban feltételezi, hogy a szerződésszegő fél egyértelműen és félreérthetetlenül kifejezze azt a szándékát, hogy nem kíván teljesíteni.
[16] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a felperes csak állította jogi tényként az alperes szándékos szerződésszegését, e körben azonban olyan történeti tényt nem adott elő, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy az alperes alapos ok nélkül nem kívánt teljesíteni. Helyesnek tartotta az alperes arra történt hivatkozását, hogy a teljesítés megtagadása nem állapítható meg, azt a történeti tények, a nem vitás tényállás nem támasztja alá. Kiemelte: önmagában a teljesítés elmulasztása, a pénztartozás határidőben való megfizetésének elmaradása nem értékelhető szándékos szerződésszegésként. Nem értett egyet a felperes érvelésével, hogy a teljesítés elmaradására csak szándékosan kerülhet sor. A másodfokú bíróság szerint ebből következően az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok, a megállapított történeti tények alapján megalapozatlanul következtetett szándékos szerződésszegésre, ezért a Ptk. 6:143. § (3) bekezdésére alapítottan az alperes marasztalására – megítélése szerint – nem kerülhetett sor.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[17] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését – és az ezzel érintett részében – elsődlegesen az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú, harmadlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 6:518. §-át, 6:519. §-át, 6:522. § (2) bekezdését, 6:527. §-át, 6:532. §-át, 6:143. § (3) bekezdését, a Pp. 237. § (1), (2) és (3) bekezdését, 265. § (1) bekezdését, 370. § (4) bekezdését és 346. § (4) és (5) bekezdését, valamint jogkérdésben eltér a Kúria Pfv.20.302/2021/5. számú határozatától.
[18] A megsértettként megjelölt anyagi jogszabályok tekintetében arra hivatkozott, hogy az alperes szándékosan szegte meg az előszerződést megszüntető szerződésben megállapított fizetési kötelezettségét, ezért a Ptk. 6:143. § (3) bekezdése alapján a teljes kárát meg kell térítenie, az előreláthatósági feltétel nem alkalmazható. Utalt arra, hogy a kommentár-irodalom szerint azt a felet, aki a szerződést szándékosan szegi meg (például megtagadja a teljesítést), a Ptk. nem védi az előreláthatósági klauzulával. A szerződés teljesítésének a megtagadása tehát szándékos szerződésszegésnek minősül, és szerinte jelen esetben is ez áll fenn, hiszen az alperes megtagadta a szerződés teljesítését azáltal, hogy nem tett eleget fizetési kötelezettségnek, így megállapítható, hogy szándékos szerződésszegést követett el. Álláspontja alátámasztásaként hivatkozott a BH 2024.266. számon közzétett határozatban foglaltakra.
[19] A felperes állítása szerint a jelen esetben kétségtelenül tudatos szerződésszegés történt, hiszen igazolta, hogy „számtalan alkalommal eredménytelenül szólította fel az alperest a teljesítésre, ebből viszont az következik, hogy az alperes tudatos, így szándékos szerződésszegést követett el”. Kiemelte, hogy az alperesnek kellett volna azt bizonyítani a Pp. 265. § (1) bekezdése alapján, hogy nem volt szándékos a szerződésszegése, de e kötelezettségének nem tett eleget. A jogerős ítélet ezért – állítása szerint – sérti a Pp. 265. § (1) bekezdését az ügy érdemére kiható módon, hiszen rá rótta azt a kötelezettséget, hogy a szerződés „nem teljesítésének szándékossággát” bizonyítsa, holott „egy szerződés nem teljesítése kizárólag szándékos lehet”, ezért ebben az esetben az alperesnek kellett volna azt bizonyítania, hogy a teljesítés elmaradása nem volt szándékos.
[20] Arra hivatkozott, hogy a fentiek alapján a másodfokú bíróság abban a kérdésben tért el a Pfv.V.20.302/2021/5. számú ítélet [43] és [44] bekezdésében foglaltaktól, hogy szerinte nem minősül szándékos szerződésszegésnek az, hogy az alperes többszöri felszólítás ellenére sem teljesített. Utalt arra, hogy ezzel szemben a referenciaként hivatkozott kúriai határozat kimondja, hogy tudatos és szándékos szerződésszegésnek minősül az, ha a fél szerződéskötési kötelezettsége ellenére nem köt szerződést. A fentiek alapján a jelen ügy és a hivatkozott ügy között az ügyazonosságot abban látta, hogy az utóbbiban a szerződő fél nem tett eleget szerződéskötési kötelezettségének, amit a Kúria szándékos szerződésszegésnek minősített, jelen ügyben az alperes szintén nem tett eleget szerződésen alapuló fizetési kötelezettségének, és így ez szintén szándékos és tudatos szerződésszegésnek minősül álláspontja szerint a jogerős ítéletben foglaltakkal szemben.
[21] Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság azzal szegte meg a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségét, hogy „egyértelműen okszerűtlen következtetést vont le akkor, amikor megállapította, hogy az alperes részéről a szerződés nem teljesítése nem volt szándékos”. Továbbá állította, hogy a „szándékos szerződésszegés tekintetében arra sem reagált érdemben, hogy a Ptk. idézett Kommentárja miért nem támasztja alá a felperesi álláspontot”.
[22] A másodfokú bíróság azon megállapításával szemben, hogy nem tett olyan tényállítást, amely a szándékosságot alátámasztotta volna, az elsőfokú eljárás 32. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldalán rögzített nyilatkozatára hivatkozott.
[23] Előadta, ha a másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság anyagi pervezetésével, akkor erről őt tájékoztatnia kellett volna, mivel ez elmaradt, a másodfokú bíróság szerinte az ügy érdemére kihatóan megsértette a Pp. 370. § (4) bekezdését. A Pp. 237. § (1)-(3) bekezdéseit idézve hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság elfogadta azon álláspontját, hogy a szerződés nem teljesítése feltételezi a szándékosságot, így nem alkalmazott további anyagi pervezetést e tekintetben. Azzal érvelt, hogy amennyiben azonban egy szerződés nem teljesítése nem minősül szándékosnak, úgy abban az esetben az elsőfokú bíróságnak az anyagi pervezetés körében tájékoztatnia kellett volna őt, hogy a szándékosság bizonyítása, illetve ezzel kapcsolatos tényállítás megtétele az ő kötelezettsége. Ezért szerinte a jogerős ítélet nemcsak azért jogszabálysértő, mivel a másodfokú bíróság nem alkalmazott anyagi pervezetést, holott az szükséges lett volna, hanem azért is, mert ha az álláspontja szerint a szerződés nem teljesítése jelen esetben nem volt szándékos az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben, akkor abból az következik, hogy az elsőfokú bíróság anyagi pervezetése nem volt megfelelő, így viszont új eljárásra kellett volna utasítani, hogy eleget tegyen az anyagi pervezetési kötelezettségének.
[24] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[25] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[26] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felperes által megjelölt okokból nem jogszabálysértő, és jogkérdésben nem tér el a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott kúriai határozattól.
[27] A Kúria előrebocsátja, hogy a felülvizsgálat rendkívüli perorvoslat, a felülvizsgálati eljárás nem egyenes folytatása a jogerősen lezárt pernek. Tárgya a jogerős ítélet [Pp. 406. § (1) bekezdés], ebből következően a felülvizsgálati kérelemnek a jogerős ítéletben kifejtettekkel szemben kell érvelést tartalmaznia, mégpedig a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tartalommal.
[28] A felülvizsgálati eljárás lényegével és korlátaival kapcsolatban kiemeli azt is, hogy a Pp. 406. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Kúriától a fél, valamint a rendelkezés rá vonatkozó része ellen az, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz, az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással kérheti. A Pp. 413. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a felülvizsgálati kérelemnek a beadványokra vonatkozó általános szabályok mellett tartalmaznia kell a jogszabálysértés pontos megnevezésével, a jogszabályhely megjelölésével azt az eljárásjogi, illetve anyagi jogi jogszabálysértést, amely kihatott az ügy érdemi eldöntésére, valamint annak indokait, hogy a fél az új határozat hozatalát vagy a határozat hatályon kívül helyezését milyen okból kívánja.
[29] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott törvényi követelményekkel (Pfv.IV.20.998/2020/4., Pfv.V.20.917/2021/8., Pfv.IV.20.035/2023/7.).
[30] A felülvizsgálati kérelem központi eleme a megsértett jogszabályhely megjelölése és a jogszabálysértés körülírása, mert ezek határozzák meg a Kúria felülbírálati lehetőségének tartalmi és perjogi kereteit. Érdemben ugyanis csak azok a hivatkozások vizsgálhatók, amelyek esetében a törvény által előírt tartalmi követelmények maradéktalanul teljesülnek, az egyéb hivatkozásokat a Kúria figyelmen kívül hagyja (Kúria Pfv.IV.20.242/2023/6.).
[31] A felperes felülvizsgálati kérelmében több anyagi jogi jogszabály megsértésére is hivatkozott, ugyanakkor – a Ptk. 6:143. § (3) bekezdését kivéve – nem fejtette ki, hogy álláspontja szerint a megsértettként megjelölt anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseket a jogerős ítélet mennyiben, milyen okból sérti. Az előzőekből következően e rendelkezések megsértése szöveges körülírásának elmaradása kizárta a felülvizsgálati kérelem érdemi vizsgálatát abban a részében, amely a Ptk. 6:518. §-ának, 6:519. §-ának, 6:522. § (2) bekezdésének, 6:527. §-ának és 6:532. §-ának a megsértésére vonatkozott. A Kúria utal arra, hogy a peres felek között szerződéses jogviszony állt fenn, és a felperes – a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben – a keresetét is szerződésszegéssel okozott kárra alapította. A Kúria a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott anyagi jogi jogszabálysértések közül, azok alkalmazása hiányában eleve nem is vizsgálhatta volna a deliktuális kárfelelősségre történő fenti hivatkozásokat, hiszen a felek közötti jogviszonyra a kontraktuális felelősség szabályai az irányadóak.
[32] Az eljárt bíróságok a felülvizsgálattal érintett körben a jogvitát a kártérítés megfizetésére irányuló kereset alapjaként hivatkozott Ptk. 6:143. § (3) bekezdése alapján bírálták el. A Kúria megítélése szerint ezt az anyagi jogi rendelkezést, továbbá az ezzel kapcsolatos jogi következtetéshez köthető, és a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárási jogi rendelkezéseket [Pp. 237. § (1)-(3) bekezdés, 265. § (1) bekezdés, 370. § (4) bekezdés] a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okokból az alábbiak szerint nem sérti.
[33] Az elsőfokú bíróság az alperesnek a teljesítés elmulasztásában megnyilvánuló szerződésszegését úgy minősítette, hogy az alperes megtagadta a szerződés teljesítését. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapított – és a fellebbezésben, valamint a felülvizsgálati eljárásban sem támadott – tényállást vette alapul. Annak alapján azonban a jogi következtetése volt eltérő (ellentétes) az elsőfokú bíróságétól, és akként foglalt állást, hogy a teljesítés elmaradása önmagában nem eredményez szándékos szerződésszegést.
[34] A másodfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy azokat a tényeket, amelyekből a szerződésszegés szándékosságára lehet következtetni – a bizonyítás bizonyítási érdekből következő általános szabálya alapján – a károsultnak, azaz a konkrét esetben a felperesnek kellett volna bizonyítania. Ezért a jogerős ítélet nem sérti a Pp. 265. § (1) bekezdését.
[35] A téves felülvizsgálati érveléssel szemben a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott körben a másodfokú bíróságot nem terhelte anyagi pervezetési kötelezettség. A felperes ugyanis csak annyit állított, hogy az alperes részéről történt nem teljesítés kizárólag szándékos magatartás lehet, mert a fizetési kötelezettség elmulasztása szerinte egyenlő a teljesítés megtagadásával. Nem állított tehát a szándékosság körében semmilyen olyan további tényt, ami bizonyítást igényelt volna. A felülvizsgálati kérelmében hivatkozott tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozata – a felülvizsgálati érveléssel szemben – nem az alperes magatartása szándékosságának az alátámasztására irányult. Az kizárólag a felperest ért kár előreláthatóságával kapcsolatos érvelés volt, ahogyan azt éppen a felperes felülvizsgálati kérelemben is idézett nyilatkozatának utolsó mondata is igazolja, amely szerint az előadottak vizsgálata azért szükségtelen, mert az „előreláthatóságot nem kell vizsgálni”.
[36] A másodfokú bíróság tehát önmagában a rendelkezésre álló adatokból és a megállapított tényállásból vont le eltérő jogi következtetést, ezért fel sem merült, hogy az érintett körben az elsőfokú bíróság anyagi pervezetését ne tartotta volna megfelelőnek. Abban a kérdésben pedig, hogy az eljárt bíróságok a felek által szolgáltatott bizonyítékokat alkalmasnak tartják-e adott esetben az állított és a perben releváns tény bizonyítására, illetve mindezekből az ügy érdemére vonatkozóan milyen jogi következtetés vonható le, kizárólag az ítéletükben kell állást foglalniuk, nem pedig előzetesen az anyagi jogi pervezetés keretében. Következésképp a jogerős ítélet a Pp. 237. § (1), (2) és (3) bekezdését, valamint a Pp. 370. § (4) bekezdését nem sérti.
[37] A Kúria az ekként a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott releváns eljárásjogi szabályok megsértése nélkül lefolytatott eljárásban, az eljárt – és az alperes szerződésszegő magatartásának megítélése körében eltérő jogi álláspontot elfoglaló – bíróságok közül a másodfokú bírósággal értett egyet. A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a szerződés teljesítésének az elmaradása, a konkrét esetben a pénztartozás határidőben való megfizetésének az elmulasztása önmagában nem értékelhető szándékos szerződésszegésként. A teljesítés elmaradásából önmagában ugyanis nem következik, hogy a szerződés teljesítését a fél megtagadta. Ezért a Kúria nem értett egyet a felperesnek azzal az érvelésével, amely szerint „egy szerződés nem teljesítése kizárólag szándékos lehet”. Emiatt a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okból nem sérti a Ptk. 6:143. § (3) bekezdését.
[38] A felperes alaptalanul állította a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseinek a megsértését is. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása érthető és logikus indokát adja annak, hogy megítélése szerint a konkrét esetben, az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően a rendelkezésre álló adatok alapján miért nem volt megállapítható az alperes szerződésszegésének a szándékossága. A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben a jogerős ítélet indokolása [26] bekezdésében kifejezetten kitért arra, a kommentáron alapuló, felperes által előadott érvre is, hogy a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása szándékos szerződésszegésként értékelhető. Részletesen tartalmazza ugyanakkor azt is, hogy a másodfokú bíróság megítélése szerint a konkrét esetben ez, azaz a teljesítés megtagadása miért nem állapítható meg. A felperes felülvizsgálati érvelése szerint azért állította az indokolási kötelezettség megsértését, mert ezzel a jogi következtetéssel nem értett egyet. Ez ugyanakkor az ügy érdemére tartozó kérdés, de a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseinek a sérelmét fogalmilag sem eredményezheti. A Kúria megítélése szerint ezért a jogerős ítélet indokolása nem szenved olyan tartalmi hiányosságban, amely az ügy érdemi elbírálására kiható lényeges eljárási szabálysértést jelentene, az indokolás megfelel a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésében foglaltaknak.
[39] A Kúria hangsúlyozza, hogy a peres eljárások tekintetében a bíróságok indokolási kötelezettségére nézve az Alkotmánybíróság számos határozatában már állást foglalt. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye azt a minimális elvárást fogalmazza meg a bírói döntésekkel szemben, hogy a bírósági eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és annak értékeléséről határozatában számot adjon. Az Alkotmánybíróság a 3354/2020. (X. 14.) AB határozat [25] pontjában és a 3169/2019. (VII. 10.) AB határozat [32] pontjában kifejtette, a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolásának kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása.
[40] A felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott végül arra is, hogy a jogerős ítélet a megjelölt kúriai határozattól jogkérdésben eltér. E körben előre kell bocsátani, hogy a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre alapított felülvizsgálati kérelemben eredménnyel csak olyan precedenshatározat hivatkozható, amelynek a jogerős ítélettel való összevethetősége a ténybeli alap és az elbírált jog tekintetében megállapítható.
[41] Az ügyben és a referenciahatározatban is egyaránt abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy az adott tényállás alapján Ptk. 6:143. § (3) bekezdésének alkalmazását lehetővé tevő tudatos (szándékos) szerződésszegés megállapítható-e. Ebben a kérdésben azonban minden esetben csak az adott ügy releváns tényállása alapján lehet megalapozott jogi következtetésre jutni. Ugyanakkor a jelen ügy és a precedensként hivatkozott ügy tényállása jelentősen eltért egymástól, hiszen a hivatkozott referenciahatározatban a szerződő felet szerződéskötési kötelezettség terhelte, amit – az ott rendelkezésre álló bizonyítékok, így a levelezés és a perben tett saját nyilatkozata alapján – a szerződő fél szándékosan tagadott meg. A jelen ügyben a fentiektől eltérően az alperes a pénz fizetésére irányuló kötelezettségét a felperes felszólításai ellenére nem teljesítette határidőben, de az alperes magatartásának a szándékosságát semmilyen további történeti tény, bizonyíték, vagy alperesi nyilatkozat sem támasztott alá. Következésképp a két ügyben a tényállások különbözősége miatt fel sem merült az összevethetőség, a referenciahatározatban pedig olyan megállapítás, hogy „egy szerződés nem teljesítése kizárólag szándékos lehet” nem szerepel. A Kúria megítélése szerint ezért az ügyekben felmerült azonos jogkérdéstől függetlenül az egymástól alapvetően eltérő tényállásokból következően fogalmilag kizárt, hogy a felülvizsgálattal támadott jogerős ítélet jogkérdésben eltért, eltérhetett volna a megjelölt kúriai precedenstől.
[42] A kifejtettek értelmében a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő, és az ott hivatkozott kúriai határozattól a jogkérdésben való eltérés sem állapítható meg. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv.III.30.159/2025/6.)