A sérelemdíj fizetésére kötelezés tényalapját nem önmagában a gyógyulási, túlélési esély csökkenése, elvesztése, hanem a ténylegesen bekövetkezett hátrány jelenti, és a sérelemdíj mértékét annak figyelembevételével kell meghatározni [2013. évi V. törvény (Ptk.) 1:4. § (2) bek., 2:43. § a) pont, 6:519. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 346. § (5) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. rendű felperes édesanyjánál és a II. rendű felperes házastársánál 2002-ben jóindulatú daganatot diagnosztizáltak, amely miatt több alkalommal műtötték.
[2] A felperesek hozzátartozója 2016 októberében jobb oldali tarkótáji fejfájás fokozódása miatt kereste fel kezelőorvosát, aki infiltrációs kezelést javasolt. Az injekciós beavatkozást 2016. október 21-én 13 órakor végezték az alperes idegsebészeti klinikáján. A Lidocain és Midazolan beadása után a kezelőorvos a felperesek hozzátartozóját magára hagyta, és a megfigyeléséről nem rendelkezett. A II. rendű felperes a kórterembe 13 óra 20 perckor történt visszaérkezésekor észlelte, hogy a házastársa eszméletlen, a szája elkékült. A reanimációt követően a felperesek hozzátartozóját az intenzív osztályon helyezték el. A 2016. október 21-én végzett koponya CT, valamint a 2016. október 23-án végzett koponya és nyaki gerinc MRI vizsgálat oxigénhiány okozta agykárosodást igazolt. A felperesek hozzátartozója 2016. október 31-én – a keringésének összeomlását követően – elhunyt.
[3] Az alkalmazott gyógykezelés esetén 1–2 órás megfigyelés javasolt, amely a beteg tudatának, vérnyomásának, pulzusának, légzésének empirikus megfigyelését jelenti kb. 10–15 percenként. A Midazolan nevű gyógyszer beadása után a légzés megfigyelése kötelező, annak egyik lehetséges mellékhatása ugyanis a légzésbénulás.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperesek keresetükben kérték annak megállapítását, hogy az alperes károkozó magatartásával megsértette a teljes és egészséges családban éléshez fűződő személyiségi jogukat. Kérték továbbá az alperesnek a részükre személyenként 5 000 000 forint sérelemdíj és annak 2016. október 31-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezését. Előadták: az I. rendű felperes feljelentése alapján indult büntetőeljárásban készült szakvélemények szerint a hozzátartozójuk elvesztette a gyógyulásra, életben maradásra való esélyét annak következtében, hogy az alperes orvosa a sérelmezett beavatkozás után a megfigyeléséről nem rendelkezett. Álláspontjuk szerint ez a szakmai szabályszegés a hozzátartozójuk életét, testi épségét és egészségét közvetlenül veszélyeztette, az a bekövetkezett halállal közvetlen okozati összefüggésbe hozható.
[5] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a mulasztással közvetlen okozati összefüggésben a felperesek hozzátartozója gyógyulási és túlélési esélyének csökkenése állt, ami az ő személyiségi jogát sértette, a felperesek vonatkozásában legfeljebb a teljes családban éléshez fűződő személyiségi jog sérelmének veszélyét okozta. Hivatkozott egyúttal arra, hogy a polgári jog csak a már bekövetkezett jogsérelem esetére biztosít sérelemdíjat, a jogsérelemmel fenyegető helyzet esetére nem.
[6] Az alperes beavatkozójának érdemi ellenkérelme szintén a kereset elutasítására irányult.
Az első- és a másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperesek hozzátartozójának kezelése során a szakma szabályait megszegte, amellyel a beteg túlélési esélye csökkent; az alperes ezzel megsértette a felperesek teljes családban éléshez fűződő személyiségi jogát. Kötelezte az alperest, hogy a felperesek részére fizessen meg személyenként 5 000 000 forint sérelemdíjat és annak 2016. október 31-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát.
[8] A büntetőeljárásban kirendelt szakértők szakvéleményeit a felperesek indítványára bizonyítékként felhasználta. Azok alapján megállapította, hogy az alperes orvosa szakmai szabályt szegett akkor, amikor a beavatkozás elvégzését követően nem rendelte el a beteg megfigyelését. A szakértők egyező álláspontjaként vette figyelembe, hogy a szakmai szabályok szerint végzett megfigyelés esetén a légzésbénulás annak bekövetkezését követően nyomban észlelhető lett volna, és a szövődmény elhárítása hamarabb megtörténhetett volna, ezáltal a betegnek nagyobb esélye lett volna az életben maradásra. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy az alperes mulasztása, szakmai szabályszegése okozati összefüggésbe hozható a beteg életben maradási, gyógyulási esélyének elvesztésével.
[9] Megalapozatlannak tartotta az alperesnek azt a hivatkozását, hogy mivel a szakmai szabályszegéssel okozati összefüggésben nem a halálos eredmény bekövetkezése áll, ezért a felperesek személyiségi jogának megsértése nem állapítható meg. Hivatkozott arra, hogy a Kúria ítélkezési gyakorlata szerint a gyógyulási esély elvesztésének vizsgálata nem az okozati összefüggés, hanem a felróhatóság körébe tartozik, és ebből következően, ha van orvosi hiba, az egészségügyi szolgáltató csak annak bizonyításával mentesülhet a felelősség alól, hogy a hiba nélkül sem maradt volna esély a gyógyulásra. A Kúria felhívott eseti döntéseiből kiemelte továbbá: a kártérítési kötelezettség terjedelmére nem lehet kihatása annak, hogy a felelősség a gyógyulási esély elvesztésén, csökkenésén úgy alapul, hogy ahhoz kötődően az egészségkárosodás vagy a halál bekövetkezett. Arra is utalt, hogy a sérelemdíj iránti igényt nem önmagában a gyógyulási esély elvesztése, csökkenése alapozza meg, hanem az a személyiségi jogsértés, amely a beteg halálával bekövetkezik. Emiatt azt állapította meg, hogy a felperesek az alperes felróható mulasztásával összefüggésben a teljes családban éléshez fűződő joguk sérelme miatt megalapozottan érvényesítettek igényt.
[10] A sérelemdíj mértékének meghatározásakor figyelemmel volt arra, hogy a bírói gyakorlat a közeli hozzátartozó elvesztését külön bizonyításra nem szoruló nem vagyoni károsodásként értékeli. Álláspontja szerint az a tény, hogy az I. rendű felperes már teljesen önálló életet él, és saját családot alapított, az igényét nem tette megalapozatlanná. Nem vitatott tényként értékelte, hogy az I. rendű felperest az édesanyja elvesztése érzelmileg megviselte, míg a II. rendű felperesre a házastársa hirtelen, tragikus módon bekövetkezett halála jelentős lelki terhet rótt. A jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére, valamint a jogsértésnek az I. rendű felperesre és szűkebb családi környezetére gyakorolt hatására is tekintettel a felperesek által követelt sérelemdíjat alkalmasnak tartotta az őket ért sérelem kompenzálására.
[11] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, az alperes által a felperesek részére személyenként fizetendő sérelemdíj összegét 2 000 000 forintra és annak az elsőfokú ítélet szerinti mértékű és tartamú kamatára leszállította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét – a per főtárgya tekintetében – helybenhagyta.
[12] Az alperes fellebbezési érvelésével szemben az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részét és jogi indokolását nem tartotta egymással ellentmondónak. Értelmezése szerint az elsőfokú bíróság a szakvélemények alapján csak azt találta megállapíthatónak, hogy az alperes mulasztása a felperesek hozzátartozójának túlélési, gyógyulási esélyét csökkentette, ez azonban – a Kúria e körben alkalmazott gyakorlatára figyelemmel – nem befolyásolja azt, hogy az alperes kártérítési kötelezettségének terjedelme a beteg halálával bekövetkező személyiségi jogsértés okozta hátrányhoz igazodik.
[13] A fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira figyelemmel abban a kérdésben foglalt állást, hogy a felperesek hozzátartozója túlélési esélyének az alperes mulasztása következtében történt elvesztésével sérültek-e a felperesek személyiségi jogai, s ha igen, az milyen mértékű sérelemdíjjal kompenzálható.
[14] Abból indult ki, hogy az egészségügyi szolgáltató felelőssége szempontjából a gyógyulási, illetve életben maradási esély elvesztése azt jelenti, a beteg egészségügyi ellátás alatti vagy azt szorosan követő állapotrosszabbodása vagy halála bekövetkezése elkerülésének lehetősége vész el valamilyen „orvosi műhiba”, azaz az egészségügyi dolgozó valamely jogellenes és felróható magatartása következtében. Hangsúlyozta, hogy ilyen esetben az egészségügyi szolgáltató az okozati összefüggés bizonyítottságának hiányában a ténylegesen bekövetkezett hátrányért (állapotrosszabbodásért, halálért) nem felelhet, az oksági kapcsolat a hiba, mulasztás és a gyógyulási, túlélési esély elvesztése, nem pedig az állapotrosszabbodás, illetve a halál között áll fenn. Hivatkozása szerint ez egyben azt is jelenti, hogy az esély elvesztése nem a felróhatóság, hanem az okozati összefüggés keretében vizsgálandó.
[15] Kifejtette ugyanakkor, hogy a gyógyulás és túlélés esélye szorosan kapcsolódik a beteg élethez, testi épséghez és egészséghez fűződő, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:43. § a) pontjában nevesített, valamint a hozzátartozók családi élethez, családi kapcsolatokhoz való – törvényben nem nevesített, de a bírói gyakorlat által elismert – személyiségi jogához. Emiatt pedig megállapította, hogy a gyógyulási, túlélési esély elvesztése az alperes fellebbezési érvelésétől eltérően nem csupán veszélyezteti ezeket a személyiségi jogokat, de ennek az oksági kapcsolatnak a fennállása alapot ad azok megsértésének megállapítására is.
[16] Tévesnek minősítette az alperesnek azt az álláspontját is, amely szerint az esély csökkenésével járó jogsérelem alanya csak az ellátást igénybe vevő személy lehet, a hozzátartozói nem. Érvelése szerint ennek a megkülönböztetésnek észszerű indoka, logikus magyarázata nincs, és a bírói gyakorlat a beteg túlélési esélyének csökkenését, elvesztését éppúgy a hozzátartozók személyiségi jogában okozott sérelemnek tekinti, mint ahogy a gyógyulási esély elvesztését a beteg személyiségi joga sérelmeként értékeli.
[17] Alaptalannak találta továbbá azt a fellebbezési hivatkozást, hogy mivel a felperesek a keresetüket az alperes által okozott halálos eredményre, nem pedig a hozzátartozójuk túlélési esélyének csökkenésével okozott sérelemre alapították, ezért az utóbbi jogcímen az elsőfokú bíróság a keresetnek nem adhatott volna helyt. E körben rámutatott: a fentiek szerint a gyógyulási, túlélési esély nem önállóan védett jogtárgy, nem a már említett személyiségi jogoktól független, önálló személyiségi jog; ezért az elsőfokú bíróság azzal, hogy a túlélési esély elvesztése miatt állapította meg a felperesek személyiségi jogának sérelmét és az alperes felelősségét, nem tért el a keresetben érvényesített jogtól, és nem terjeszkedett túl az érdemi döntésnek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 342. §-ában meghatározott korlátain.
[18] A másodlagos, a sérelemdíj összegének leszállítására irányuló fellebbezési kérelem indokaival viszont annyiban egyetértett, hogy a túlélési esély csökkenésével okozott személyiségi jogsértés jogkövetkezményeként csak olyan mértékű sérelemdíj érvényesíthető, amely kifejezetten az esély csökkenésével áll releváns oksági kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 244. § (2) bekezdésének és a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének utaló szabálya folytán alkalmazandó – Ptk. 6:519. §-a szerint a sérelemdíj fizetésére kötelezés nélkülözhetetlen feltétele a személyiségi jogsértés és a nem vagyoni sérelem közötti okozati összefüggés. Emiatt rögzítette, hogy ha a beteg halála mint végeredmény és az egészségügyi szolgáltató felróható hibája, illetve mulasztása között az okozati összefüggés nem állapítható meg, a nem vagyoni sérelmet jelentő hátrány a túlélésre való esély elvesztésében, csökkenésében és nem a halál bekövetkeztében áll. Ebből arra következtetett, hogy ilyen esetben kizárólag az életben maradási esély csökkenése képezheti a sérelemdíj fizetésére kötelezés tényalapját. A teljes kártérítés elvén túlmutatónak tartotta, ha az egészségügyi intézménynek olyan károkat is meg kellene térítenie, illetve olyan nem vagyoni sérelmekért is helyt kellene állnia, amelyek nem az esélycsökkenéssel, hanem magával a halállal okozati összefüggésben keletkeztek. Ennek megfelelően – a BDT 2010.2197. és BDT 2017.3649. számon közzétett eseti döntésekre utalással – kifejtette, hogy miután a halál okozta nem vagyoni sérelem mértéke nyilvánvalóan meghaladja a túlélési esély csökkenésével okozott nem vagyoni hátrány mértékét, a túlélési esély elvesztése vagy csökkenése esetén a személyiségi jogában megsértettet kompenzációként arányos, de a halálos eredmény számbavételénél alacsonyabb mértékű sérelemdíj illetheti meg.
[19] Mivel az alperes fellebbezésében nem vitatta, hogy a halálos eredményhez viszonyítottan az elsőfokú bíróság reálisan állapította meg a sérelemdíj mértékét, ezért ebből az összegből kiindulva vizsgálta, hogy azt a fentiekre figyelemmel mennyivel indokolt csökkenteni. Ennek során elsősorban annak az esélynek a mértékét, valószínűségét vette figyelembe, amely az alperes felróható magatartása folytán hiúsult meg. Tekintettel azonban arra, hogy sem a túlélés esélyének mértékére, sem a túlélés reális időtartamára vonatkozóan nem állt rendelkezésre peradat, és a szakvélemények tartalma alapján e kérdésekben a további bizonyítástól sem volt várható eredmény, a perben feltárt összes körülmény mérlegelésével a felpereseket a hozzátartozójuk túlélési esélyének csökkenése folytán ért nem vagyoni sérelem kompenzálására személyenként 2 000 000 forint sérelemdíjat tartott arányosnak.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak részbeni hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezésének helybenhagyására irányult.
[21] Állították, hogy a másodfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a Pp. 279. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a Pp. 346. § (5) bekezdésében írtak ellenére a kereseti kérelemben, valamint a rendelkezésre álló bizonyítékokban, köztük a szakvéleményekben foglaltakat az ítélkezési gyakorlattal ellentétes módon mérlegelte, s így jogszabálysértő módon felülbírálta a szakvéleményeket, ezáltal megszegte a Pp. 2. § (2) bekezdésében rögzített kereseti kérelemhez kötöttség elvét.
[26] Az alperes és beavatkozója felülvizsgálati ellenkérelmeikben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték.
A Kúria döntése és jogi indokai
[28] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
[30] A felpereseknek a felülvizsgálati kérelmükben kifejtett álláspontja szerint a szakvélemények alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a hozzátartozójuk halála és az alperes elvárható gondosságot sértő magatartása között közvetlen okozati összefüggés állt fenn. Ugyanerre már a keresetlevelükben, a jogi érvelés körében is hivatkoztak. Az elsőfokú bíróság azonban az ítéletének indokolásában a szakértői bizonyítás eredményének értékelésével azt állapította meg, hogy az alperes mulasztása, szakmai szabályszegése a felperesek hozzátartozójának gyógyulási, életben maradási esélyének elvesztésével volt okozati összefüggésbe hozható. Jóllehet fellebbezési ellenkérelmükben a felperesek a fenti állításukat megismételték, a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet említett ténymegállapításának helyességét fellebbezés hiányában nem vizsgálta. Ennélfogva az a felülvizsgálatnak sem lehetett tárgya, és ezért az ismertetett, a Pp. 3. § (2) bekezdésének és a 279. § (1) bekezdésének sérelmén alapuló felülvizsgálati érvelés érdemben nem volt vizsgálható.
[31] A felperesek megsértett jogszabályhelyként az ugyancsak bizonyítékmérlegelési szabályt tartalmazó Pp. 279. § (2) bekezdését is feltüntették, de anélkül, hogy ennek megfeleltethető indokokat adtak volna elő. Emiatt – a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontjára, valamint az 1/2017. PJE határozat szerint a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó 1/2016. (II. 5.) PK vélemény 3. és 4. pontjára figyelemmel – érdemi elbírálásra ez a felülvizsgálati hivatkozás sem volt alkalmas.
[32] A felperesek további eljárási szabálysértésként a Pp. 346. § (5) bekezdésének megsértését állították. E jogszabályhely második mondata szerint a jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától, vagy az arra irányuló indítványt elutasította. Ez a követelmény az adott esetben teljesült azzal, hogy a másodfokú bíróság az esély elvesztésének az okozati összefüggés körében történő vizsgálatával és annak a sérelemdíj mértékét is meghatározó jelentőségével kapcsolatos, a Kúria – mindkét fokú bíróság által hivatkozott – Pfv.III.22.375/2016/6. számú határozatában foglaltaktól eltérő jogi álláspontját megindokolta. Ehhez képest a jogkérdésben való eltérés okai az állított eljárási szabálysértés megvalósulása tekintetében érdemben nem voltak vizsgálhatóak. Ebből a szempontból – a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben – annak sem lehetett relevanciája, hogy a felhozott indokok mennyiben voltak újszerűek, azok különböztek-e a hasonló tárgyú perekben a másodfokú bíróság korábban hozott határozataiban kifejtett jogi érvektől.
[33] A felülvizsgálati kérelemben megjelölt egyetlen anyagi jogi jogszabályhelynek, a Ptk. 1:4. § (2) bekezdésének megsértésére hivatkozásukat a felperesek azzal indokolták, hogy az esély mértékének meghatározhatatlansága az alperes felróható magatartásának következménye, ezért az esély konkrét mértékének állítása és bizonyítása az alperest terhelte volna, akinek erre vonatkozó állítása sem volt. A másodfokú bíróság ugyanakkor arra figyelemmel, hogy sem az esély mértékére, sem a túlélés reális időtartamára vonatkozó peradat nem állt rendelkezésére, a sérelemdíj összegét mérlegeléssel, valójában a Pp. 279. § (3) bekezdésének alkalmazásával határozta meg. Ez a mérlegelés megfelelt az utóbbi jogszabályhely által támasztott követelménynek, és ezért a szabad belátás szerinti döntés meghozatalának eljárásjogi akadálya nem volt. A polgári jog fentiekben említett alapelvi rendelkezésére viszont az állítási és bizonyítási érdek meghatározásakor sem lehetett figyelemmel lenni, és az a mérlegelésnek sem lehetett szempontja.
[34] A felperesek azonban a jogerős ítélet felülvizsgálatát nem kizárólag az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, hanem a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással is kérték. A felülvizsgálati kérelmükben a Kúria következetes ítélkezési gyakorlatának bemutatásaként több olyan határozatot megjelöltek, amelytől a jogerős ítélet a perben vizsgált jogkérdésben eltért. Ezt az eltérést pedig nem csupán valós indok nélkülinek, s ezáltal a Pp. 346. § (5) bekezdését sértőnek, hanem szükségtelennek is tartották. A jogerős ítélet kifogásolt indokaival szemben hivatkoztak arra, a felhívott kúriai határozatokban kifejtett, és általuk is helyesnek tartott álláspontra, amely szerint a kártérítési kötelezettség terjedelmére nem lehet kihatása annak, hogy a felelősség a gyógyulási, túlélési esély elvesztésén, csökkenésén alapul. A felülvizsgálat alapját ezért az említett jogkérdésben a Kúria közzétett határozatától való eltérés is jelentette.
[35] A másodfokú bíróságnak az alperes fellebbezése alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperesek hozzátartozója túlélési esélyének az alperes mulasztása következtében történt elvesztésével sérültek-e a felperesek személyiségi jogai, s ha igen, az milyen mértékű sérelemdíjjal kompenzálható. Ennek során a másodfokú bíróság ugyan az elsőfokú bírósággal egyezően a keresetben állított személyiségi jogsértést megállapíthatónak tartotta, de erre a következtetésre részben eltérő okfejtés alapján jutott. Hivatkozása szerint ilyen esetben az egészségügyi szolgáltató az okozati összefüggés bizonyítottságának hiányában a ténylegesen bekövetkezett hátrányért nem felelhet, mivel az oksági kapcsolat a mulasztás és az esély elvesztése, nem pedig az állapotrosszabbodás, illetve a halál között áll fenn. Emiatt azt állapította meg, hogy az esély elvesztése nem a felróhatóság, hanem az okozati összefüggés keretében vizsgálandó. Ez a Kúria felülvizsgálati kérelemben feltüntetett Pfv.III.20.325/2016/3., Pfv.III.22.375/2016/6., Pfv.III.22.388/2016/6. és Pfv.III.20.883/2019/7. számú határozataiban kifejtettektől eltérő álláspont a következők miatt volt téves. Habár ilyen esetben a beteg halálát nem közvetlenül, direkt módon az egészségügyi szolgáltató felróható magatartása okozza, azonban annak hiányában reális, jogi szempontból értékelhető esélye lett volna az életben maradásra, vagyis a mulasztás hiányában reális esély lett volna a halálhoz vezető okfolyamat megszakítására (Kúria Pfv.III.21.314/2021/5.). Az alperes mulasztásának hiányában tehát reális esély lett volna a károsodás (adott esetben a halál) elmaradására, ezért az alperes felelőssége a halál mint káros eredmény által a felpereseknek okozott hátrányokért áll fenn. Ezen túlmenően, ha az esély elvesztését – a jogerős ítéletben foglaltaknak megfelelően – az okozatosság körében kellene értékelni, az azt eredményezné, hogy az alperesnek a kimentésre nem lenne lehetősége, a felróhatóság hiányának bizonyítása kiüresedne. Ha ugyanis a bírói gyakorlat a felek között úgy osztaná meg a bizonyítási feladatokat, hogy elvárná a felperesektől annak bizonyítását, hogy az alperes ellátás során elkövetett szakmai szabályszegés, mulasztás vagy az elvárható gondosságnak meg nem felelő magatartása okán nem maradt reális, értékelhető esély a túlélésre, akkor az alperes számára ennek ellenkezőjének a bizonyítása már fogalmilag kizárt, tehát a károsult ez esetben a károkozó felróhatóságát is bizonyítaná, ami vele szemben nem követelmény. Ez egyrészt ellentétes lenne a felróhatósági alapú felelősség alapelveivel, másrészt a bizonyítási feladatok aránytalan elosztását jelentené, illetve méltánytalan a károkozóra, hiszen gyakorlatilag elzárná őt a kártérítési felelősség alóli mentesülés lehetőségétől [Kúria Pfv.III.21.396/2021/7. (BH 2022.262.)].
[36] A fentiekből következően a másodfokú bíróságnak az, a felperesek által ugyancsak sérelmezett megállapítása sem lehetett helytálló, hogy a túlélési esély csökkenésével okozott személyiségi jogsértés jogkövetkezményeként csak olyan mértékű sérelemdíj érvényesíthető, amely kifejezetten az esély csökkenésével áll releváns oksági kapcsolatban. Éppen ezért a sérelemdíj fizetésére kötelezés tényalapját sem önmagában az esély csökkenése, elvesztése, hanem a ténylegesen bekövetkezett hátrány jelenti, a sérelemdíj mértékét tehát annak figyelembevételével kell meghatározni. Ez az értelmezés felelt meg a Kúriának a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Pfv.III.22.375/2016/6., Pfv.III.20.597/2018/6. és Pfv.III.20.655/2018/4. (BH 2020.109.) számú határozataiban foglaltaknak, amelyek szerint a kártérítési kötelezettség terjedelmére nem lehet kihatása annak, hogy a felelősség a gyógyulási esély elvesztésén, csökkenésén úgy alapul, hogy ahhoz kötődően az egészségkárosodás bekövetkezett.
[37] Mindezek miatt az elsőfokú bíróság által a felperesek javára a keresettel egyezően megítélt sérelemdíj összege leszállításának a jogerős ítéletben megjelölt indokok alapján nem lehetett volna helye. Mivel pedig azt, hogy a halálos eredményhez viszonyítottan az elsőfokú bíróság reálisan állapította meg a sérelemdíj összegét, az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság sem tekintette vitatottnak, ezért a felülvizsgálati kérelemben kért érdemi döntés meghozatalának nem volt akadálya.
[38] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott, a hivatkozott, közzétett határozataitól jogkérdésben eltérő rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv.III.20.287/2022/5.)
