Az elfogultság azt jelenti, hogy a bíró a jog által megkívánt kritériumokon kívül eső szempontokat is értékel a döntéshez vezető út és a bírói döntés során. Ilyen szempontok azonosításának hiányában a bírói döntés és az ahhoz vezető út – a bizonyítási eljárás lefolytatása, a beszerzett bizonyítékok értékelése, a tényállás megállapítása és annak másodfokú revíziója – sem támadható elfogultság címén [Be. 14. § (1) bek. e) pont, 608. § (1) bek. b) pont].
[1] A törvényszék ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (6) bek. a) pont], folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében (Btk. 345. §), folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (6) bek. b) pont], 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (5) bek. b) pont], 5 rendbeli csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (5) bek. b) pont], 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (4) bek. b) pont], 17 rendbeli csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (4) bek. b) pont] és 3 rendbeli csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (3) bek. b) pont]. Ezért őt halmazati büntetésül 9 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre, 9 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottal szemben 1 071 985 150 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá rendelkezett a magánfelek által bejelentett polgári jogi igényekről, a lefoglalt és bűnjelként kezelt pénzről és a bűnügyi költségről.
[2] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a vádlott elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés és összbüntetésbe foglalás, a védő elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében, valamint a magánfelek részére megállapított kötelezettségekkel és kártérítésekkel szemben jelentett be fellebbezést.
[3] Védelmi fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, továbbá a vádlott letartóztatását a Be. 602. §-a alapján az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartotta.
[4] A másodfokú bíróság a felülbírálat eredményeképpen arra a megállapításra jutott, hogy a bíró a vádlott kihallgatása közben a 2023. február 17-i tárgyaláson hangot adott – jól hallhatóan, sóhajtozással – nemtetszésének, ami nem megengedhető magatartás. A 2023. május 8-i tárgyalás szünetében elhangzott beszélgetésből egyértelműen megállapítható, hogy a bíró tárgyaláson kívül beszélt az üggyel kapcsolatban a vádat képviselő ügyésszel, ami szintén elfogadhatatlan magatartás. Az ugyanezen időpontban elhangzó kifejezések – tekintve, hogy még a bizonyítási eljárás elején tartott a bíróság – arra utalnak, hogy már ekkor eldöntötte a bíró a vádlott bűnösségét. A bizonyítási eljárásban a tárgyalásvezetés ezt csak megerősítette.
[5] Az ítélőtábla álláspontja szerint a bíró többször megsértette a fegyveregyenlőség elvét is. Az elsőfokú bíróság a vádlott kérdezési jogával összefüggésben sértette a vádlott hatékony védelemhez való jogát, a kérdezési jogának korlátozása pedig kihathat a büntetőjogi főkérdések elbírálására.
[6] Az elsőfokú bíróság olyan helyettes védő jelenléte mellett is folytatott le bizonyítási eljárást, akinek a személye ellen a vádlott tiltakozott. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyancsak sérült a vádlott védelemhez való joga a 2023. szeptember 25. napján tartott tárgyaláson is, amikor a bíróság nem engedélyezte, hogy a vádlott a védőjével beszéljen. Az a körülmény, hogy a vádlott számos iratot nem kapott meg az elsőfokú bíróságtól, melyet több ízben is kért, szintén korlátozta őt a védekezésében.
[7] Az eljáró bíró elfogultságára [Be. 14. § (1) bek. e) pont] utal az a körülmény, hogy a bizonyítási eljárás megkezdése előtt állást foglalt a vádlott bűnössége felől. A tárgyalásvezetéssel kapcsolatos aggályok, a védelemhez való jog korlátozása lényegében ezt a meggyőződést csak tovább erősítették.
[8] Az ítélőtábla álláspontja szerint a megállapított eljárási szabálysértések az ítélet érvényességére is kihatottak, ezért az elsőfokú ítéletet a Be. 608. § (1) bekezdés b) pontja alapján, valamint a Be. 609. § (2) bekezdés b) pontja alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, továbbá a vádlott letartóztatását a Be. 602. §-a alapján az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartotta.
[9] A végzésnek a vádlott letartóztatását fenntartó rendelkezése ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést. A Kúria korábbi végzésével e rendelkezést helybenhagyta azzal, hogy a kényszerintézkedés az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, vagy fellebbezés esetén a fellebbezést elbíráló bíróság határozatának meghozataláig tart.
[10] A másodfokú bíróság jelen felülbírálat tárgyát képező végzésének hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezése ellen – az arra jogosultak közül – a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést.
[11] A fellebbezés indokai szerint az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésében kifejtettek a bíró részéről olyan tartalmak, amelyek nem helyénvalóak ugyan, azonban az ítélet érvényességét érdemben nem befolyásolják. A bíró által mondottak tartalmából nem vonható olyan következtetés, miszerint a bíró valamely bizonyíték értékelését előre eldöntötte volna.
[12] Az elsőfokú eljárásban mind a terheltnek, mind pedig a védőnek lehetősége volt a terhelttel szemben érvényesített büntetőjogi igény megismerésére, azzal kapcsolatosan álláspontjaikat, érveiket mindvégig kifejthették, észrevételeket és indítványokat terjeszthettek elő, indítványt tettek a tárgyalási jegyzőkönyv kijavítására, kiegészítésére is. Ezen joguk gyakorlásában az elsőfokú bíróság a terheltet és a védőt nem korlátozta, és ezen jogukat a terhelt és a védő az eljárás során gyakorolta is.
[13] A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésében felsoroltak nem alkalmasak az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének megalapozására, ezért a másodfokú eljárás során az ítélőtábla alapos ok hiányában, törvénysértően rendelkezett az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről.
[14] A fellebbviteli főügyészség arra tett indítványt, hogy a Kúria a Be. 630. § (2) bekezdése alapján az ítélőtábla végzését helyezze hatályon kívül és utasítsa az ítélőtáblát a másodfokú eljárás lefolytatására.
[15] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezést fenntartotta.
[16] A Legfőbb Ügyészség az ügyiratok alapján azt állapította meg, hogy a vádlott által a bíró ellen bejelentett elfogultsági kifogást a törvényszék elbírálta, és a kizárását megtagadta.
[17] A vádlott a kizárási kifogásában – részben – a jelen fellebbezés során megítélendő körülményre hivatkozott az eljáró bíró elfogultsága kapcsán: így a sóhajtozására, a gesztikulálására, miszerint az általa tett észrevételeket unja, a tárgyalási jegyzőkönyvek késedelmes megküldésére, a hang- és képfelvételek meg nem küldésére, a helyettes védő kirendelésére, és ezek alapján a tisztességes eljáráshoz, a védekezéshez való jogának, valamint a fegyveregyenlőség elvének a megsértésére. Ugyanakkor az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezésben a vádlott és/vagy védője a bíró kizárásának megtagadását nem kifogásolta.
[18] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint az első fokon eljárt bíró elfogultnak nem tekinthető. Az elsőfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás mikéntje, a beszerzett bizonyítékok mérlegelése fel sem veti az első fokon eljárt bíró pártatlanságának kételyét, az ügy kimenetelének általa történt eleve eldöntöttségét. A védő által hivatkozott és az ítélőtábla által osztott, az eljárt bíróval szembeni kifogások nem vetik fel az ügy általa történt előre eldöntöttségét, esetleges szubjektív megnyilvánulásai pedig az ítélet érvényét nem érintik.
[19] Önmagában az, hogy az elsőfokú eljárásban eljárt bíró a vádlott védőjével való ellenőrzés nélküli tanácskozás lehetőségét nem a vádlotti kérést követően azonnal, hanem a tárgyalás rendjének megtartására is figyelemmel az iratismertetést követően engedélyezte, a vádlottat nem akadályozta eljárási jogainak gyakorlásában.
[20] Az ítélőtáblának azon hivatkozása, hogy az első fokon eljárt bíró a vádlott védelemhez való jogát a helyettes védő kirendelésével kapcsolatban is megsértette, és ezek mint relatív eljárási szabálysértések a hatályon kívül helyezés okaiként szolgálnak, téves. A kép- és hangfelvételek, valamint a nyomozati iratok, tárgyalási jegyzőkönyvek késedelmes megküldése, egyesek megküldésének elmaradása, a vádlott jelenlétében lefolytatott bizonyítási eljárásra is figyelemmel, a büntetőjogi főkérdésekre lényeges kihatással nem járó relatív eljárási szabálysértésnek minősülnek. A tanúk vallomásait érintő esetleges érvénytelenség pedig a másodfokú eljárásban orvosolható.
[21] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint az ítélőtábla törvénysértően állapította meg az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére vezető Be. 608. § (1) bekezdés b) pontja és a Be. 609. § (1) bekezdése szerinti okok fennálltát. Mindezekre figyelemmel arra tett indítványt, hogy a Kúria a tanácsülésen az ítélőtábla végzését helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.
[22] A Legfőbb Ügyészség átiratára a vádlott védője észrevételt tett. Álláspontja szerint a Legfőbb Ügyészség által kifejtettek minden irányban alaptalanok. Az ítélőtábla helyesen állapította meg az első fokon eljárt bíró elfogultságát, indokai tényszerűek, okszerűek és megalapozottak. Az elfogult, azaz kizárt bíró eljárását orvosolni pedig kizárólag az ítélet hatályon kívül helyezésével lehet.
[23] Az ítélőtábla végzésében helyesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíró tárgyalás vezetése során történt megnyilvánulásai olyan nem helyénvaló és érvényességet is megdöntő bírói megnyilvánulások, amelyek összességében feltétlen hatályon kívül helyezési okot eredményeznek.
[24] Téves a Legfőbb Ügyészség azon érvelése, hogy az elsőfokú bíró szubjektív megnyilvánulásai nem érintik az általa meghozott ítélet érvényét. A szubjektív elsőfokú bírói megnyilvánulások jól szemléltetik az elsőfokú bíró elfogultságát, alapját és egyben magyarázatát adják a további tárgyalási magatartásainak és megnyilvánulásainak, amelyeket összefüggésükben kell értékelni. Az elsőfokú bíró által elkövetett eljárási szabálysértések ezen halmaza tehát az által válik abszolút hatályon kívül helyezési okká, hogy mindezeket az elsőfokú bíró elfogultsága motiválta.
[25] A védő kifejtette, hogy a vádlott védelmének ellátására az elsőfokú ítélet kihirdetését követően, a másodfokú eljárásban kapott meghatalmazást. Ezt követően került abba a helyzetbe, hogy áttanulmányozhassa az elsőfokú bíróság eljárásának az iratanyagát, megismerje azon tárgyaláson készült kép- és hangfelvételeket, amelyeket a vádlott is bizonyíthatóan csak az elsőfokú ítélet kihirdetését követően ismerhetett meg. Az Alkotmánybíróság 25/2013. (X. 4.) AB határozatában foglaltak értelmében a bíró elfogultságára hivatkozás felülvizsgálati okot képezhet minden olyan konkrét körülmény érvényesítése esetén, amelyről az arra hivatkozó általa bizonyítottan a jogerős ítélet meghozatalát követően szerzett tudomás. Jelen ügyben ez történt.
[26] Nem helytállóak a Legfőbb Ügyészségnek a kizárás megtagadása körében tett megállapításai sem, mert kizárólag azokra a tényekre és körülményekre fókuszál, amelyeket a vádlott már az elsőfokú eljárásban elfogultsági kifogásként előterjesztett és amelyeket a törvényszék elbírált és a bíró kizárását megtagadta. Teljes egészében figyelmen kívül hagyta ugyanakkor azon tárgyaláson készült kép- és hangfelvételeket, amelyeket bizonyíthatóan csak az elsőfokú ítélet kihirdetését követően, a másodfokú eljárásban kapott védői meghatalmazását követően ismert meg. Ehhez mérten pontosította a korábban eljárt védő által az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezést és terjesztette elő a hatályon kívül helyezési indítványát. Utalt a védő arra is, hogy a bíró kizárását megtagadó végzést meghozó bíró sem láthatta a tárgyaláson készült kép- és hangfelvételeket, ezért szükségtelen volt a fellebbezésben ezt külön sérelmezni.
[27] Álláspontja szerint az ítélőtábla helyesen és törvényesen járt el akkor, amikor részletekbe menő alapossággal megvizsgálta azokat a tényeket és körülményeket, amelyek összefüggésükben és összességükben megalapozták az elsőfokú bíró elfogultságának és az arra alapított hatályon kívül helyezésnek a megállapítását.
[28] A védelmet megillető jogok magukban foglalják az ügy megismerését és az előbbrevitelét célzó jogokat is. Az ügy megismerését biztosító jogok közé tartozik a hatósági határozatok, intézkedések megismerésére, az iratbetekintésre való jog is. Jelen esetben a védelemhez fűződő jogok többszörösen is sérelmet szenvedtek, még pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez szükséges mértékben.
[29] Kifogásolta a védő a tárgyalás helyettes védő kirendelésével történő megtartását. Jelen esetben a tárgyalás elhalasztásának lehetősége fennállt, mivel az eljárási cselekmény eredményessége nem került veszélybe, illetve a büntetőeljárás jelentős elhúzódását sem jelentette volna a határnapra idézett tanúk következő tárgyaláson való kihallgatása.
[30] Mindezek alapján a védő a Legfőbb Ügyészségnek az elsőfokú ítélet ítélőtábla általi hatályon kívül helyezésének törvénysértő volta miatti nyilatkozatának elutasítását kérte.
[31] A vádlott is tett észrevételeket a Legfőbb Ügyészség átiratára, amivel szemben panasszal élt, illetve indítványozta, hogy azt a Kúria a döntése meghozatalakor ne vegye figyelembe. Álláspontja szerint a Legfőbb Ügyészség átirata a fellebbviteli főügyészség által bejelentett fellebbezés kiegészítése. Az egyébként is alaptalan fellebbezés kiegészítésére a Legfőbb Ügyészségnek azonban nem volt törvényes lehetősége.
[32] Az ítélőtábla azért osztotta a védő eljárási szabálysértésekre hivatkozó álláspontját, mert megtekintette a tárgyalásokról készült kép- és hangfelvételeket, amit sem a fellebbviteli főügyészség, sem a Legfőbb Ügyészség nem tett meg. Ennek hiányában azonban hitelesen, objektív tényekre, bizonyítékokra alapozott döntést nem lehet hozni.
[33] Sérelmezte a vádlott, hogy a kizárási indítványát elbíráló bíró ellen is előterjesztett kizárási indítványt, azonban azt sem a törvényszék, sem az ítélőtábla nem bírálta el.
[34] A vádlott utalt arra is, hogy az eljáró bírónak – esküjéhez híven – kötelessége a törvények betartása, eljárása nem hasonlítható az ügyész, vagy a védő eljárásához, akik „akár még hazudhatnak is”.
[35] Az eljáró bíró azon tájékoztatása, hogy a kép- és hangfelvételek nincsenek meg, azok technikai problémák miatt nem kerültek elmentésre, a vádlott álláspontja szerint „nettó hazugság”. Ugyancsak valótlan volt az eljáró bíró részéről a bekért adathordozóra és az adatmennyiségre vonatkozó tájékoztatás. A hang- és képfelvételekből ugyanakkor megállapítható, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvek tartalma eltér a tárgyaláson elhangzottaktól.
[36] Mindezek alapján a vádlott azt indítványozta, hogy a Kúria a fellebbviteli főügyészség fellebbezését utasítsa el, s a fellebbezéssel támadott végzést hagyja helyben, továbbá letartóztatását vizsgálja felül és azt szüntesse meg.
[37] A fellebbviteli főügyészség által bejelentett fellebbezés alapos.
[38] A Be. 627. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen fellebbezésnek van helye, ha a hatályon kívül helyezés oka a Be. 608. § (1) bekezdésében, illetve a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés. Az ítélőtábla a fellebbezéssel támadott végzésében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését a Be. 608. § (1) bekezdés b) pontjára, illetve a Be. 609. § (1) bekezdésében írt – annak (2) bekezdés b) pontjában konkretizált – eljárási szabálysértésekre alapította, s ennek alapján a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen fellebbezésnek helye volt.
[39] A Kúria mindenekelőtt rámutat arra, hogy a hatályon kívül helyezés ellen bejelentett fellebbezést elbíráló bíróság a hatályon kívül helyező végzés törvénynek megfelelő voltát és a fellebbviteli bíróság e döntéshez vezető eljárását vizsgálja.
[40] A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról és ezért a hatályon kívül helyezésről a másodfokú bíróság törvényesen rendelkezett-e. A támadott (hatályon kívül helyező) rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését vagy az ügy lezárását, hanem az eljárás újrakezdését jelenti.
[41] A fellebbezéssel támadott hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma az, hogy nem volt érdemi döntés hozható. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról és ezért a hatályon kívül helyezésről a másodfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett-e. A felülbírálat minden esetben a felülbírálat tárgyának rendeltetéséhez igazodik. Ezért a hatályon kívül helyezés elleni fellebbezés elbírálása ténylegesen nem ügy, nem irat, hanem lényegében határozatvizsgálat (EBH 2019.B.9.).
[42] Mindezek tükrében a jelen ügyben az vizsgálandó az ítélet eljárási szabálysértésre alapított kasszációja esetében, hogy az ítélet meghozatalában valóban törvény szerint kizárt bíró [Be. 608. § (1) bek. b) pont] vett-e részt, illetve a büntetőeljárásban részt vevő személyek a vádemelés után a törvényes jogaikat gyakorolhatták-e, vagy ezek gyakorlásában őket korlátozták-e oly módon, hogy az lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására [Be. 602. § (2) bek. b) pont].
[43] A fellebbezéssel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma tehát nem az, hogy miért jó vagy nem jó a felülbírált döntés, hanem az, hogy miért nem volt hozható érdemi döntés, illetve miért nem eredményezett ilyen (érdemi) döntésre alkalmas helyzetet a lefolytatott eljárás. Nyitva hagyja azonban az eljárás tárgyában hozható jövőbeni döntés lehetőségét, mibenlétét. A fellebbezés elbírálása során eldöntendő kérdés pedig az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e.
[44] Érdemi döntés esetében a döntés (tehát a jogkövetkeztetés) és annak ténybeli alapja közötti viszony a vizsgálat tárgya; a hatályon kívül helyezés felülbírálata során azonban ez a viszonyítás nem végezhető el. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor ugyanis éppen azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és ezért a hatályon kívül helyezésről – a másodfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett-e. A Be. 611. § (1) bekezdése szerint a hatályon kívül helyező végzés indokolása tartalmazza a hatályon kívül helyezés okát, továbbá a fellebbviteli bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatását. A Kúria jelen eljárásában valójában e törvényi előírás, elvárás a felülbírálat szempontja és kerete.
[45] Emellett természetesen a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálatát is el kell végezni [Be. 627. § (2) bek.; Be. 626. §, Be. 618. § (1) bek. b) pont]. Erre tekintettel a Kúria már most rögzíti, hogy a megtámadott határozat meghozatala kapcsán nem észlelt feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést. Mindezek előrebocsátása után a Kúria a jelen ügyben az alábbiakat állapította meg.
[46] Az ítélőtábla a másodfokú felülbírálat eredményeképpen arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság két okból is hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést követett el: egyrészt az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt bíró vett részt [Be. 608. § (1) bek. b) pont, ún. abszolút hatályon kívül helyezési ok], másrészt az elsőfokú bíróság a bírósági eljárás során korlátozta a vádlottat a törvényes jogai gyakorlásában [Be. 609. § (1) bek., (2) bek. b) pont], amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, illetve a büntetés kiszabására (ún. relatív hatályon kívül helyezési ok).
[47] A Be. 608. § (1) bekezdés b) pontjában írt abszolút hatályon kívül helyezési okkal kapcsolatban a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Be. 14. § (1) bekezdés e) pontja értelmében bíróként nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható. Ezen kizárás ok pedig akkor állapítható meg, ha az ügy, illetve annak keretében a bizonyítási eljárás lefolytatása körülményeinek elemzése azt eredményezi, hogy a bíró elfogulatlanságát illetően észszerű és konkrét indokoknál fogva kétely keletkezett.
[48] Általánosságban rögzíti a Kúria, hogy az ügyek tárgyilagos megítélése abban az esetben garantált, ha a bírák képesek kizárólag az ügy tényeit, a tények alapjául szolgáló bizonyítékokat, valamint a tények megítéléséhez szükséges jogszabályokat elszigetelten vizsgálni és értékelni. Minden olyan körülmény, amely ezeken kívül esik és egyúttal a felekhez, vagy magához az ügyhöz kapcsolódik, azért sodorja veszélybe az adott ügy tárgyilagos elbírálását, mert képes befolyásolni a bíró mérlegelési tevékenységét {25/2013. (X. 4.) AB határozat, indokolás [43] bekezdés}.
[49] A bírói eljárások pártatlanságának az egyedi ügyekben történő tényleges megőrzését az eljárási törvény egyes rendelkezései és a rendelkezések következetes jogalkalmazói érvényesítése garantálja {25/2013. (X. 4.) AB határozat, indokolás [48] bekezdés}. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az eljárási szabályok sérelme a bírói elfogultság csalhatatlan bizonyítékaként lenne értékelendő. Az eljárási törvény szabályainak esetleges megszegése a bírósági eljárásban résztvevő felek – így a terhelt – számára sérelemként jelentkezhet, az eljárási szabályszegéssel okozott sérelemnek azonban nem szükségképpeni, sőt, még csak nem is rendszerinti oka a bírói elfogultság. Elfogultságról kizárólag akkor van szó, ha az eljárási szabálysértést és az ezzel kiváltott sérelmet az eszköz-cél kapcsolat fűzi össze. Az elfogultság tehát szándékos, a terhelt javát célzó, avagy helyzetének elnehezítésére törekvő bírói magatartásban ölt testet.
[50] Következésképpen, annak a vitatása, hogy a bírósági eljárás lefolytatása során az eljáró bíró az eljárási cselekmény egyes szabályait milyen mértékben tartotta meg, azok sérelmével folytatta-e le a bizonyítási eljárást, ezzel kapcsolatos indokolási kötelezettségének eleget tett-e, és ha igen, milyen mértékben, önmagában nem adhat alapot annak megállapítására, hogy az ügyben eljáró bírótól az ügy elfogulatlan megítélése nem várható el {Bfv.I.1.336/2020/17. [108] bekezdés}.
[51] A (szándékosan) részrehajló bírói eljárás az eljárási törvény rendelkezéseivel, illetve a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 22. § (1) bekezdésében írt bírói esküvel ellentétes. A törvényi elvárásoktól eltérő magatartás rendellenes, és e rendellenesség szükségképpen a külvilág számára is észlelhető bírói megnyilvánulásokban mutatkozik meg. Az elfogultság ekként sem többet, sem kevesebbet nem jelent mint a jog által megkívánt kritériumokon kívül eső szempontok értékelését a döntéshez vezető út és a bírói döntés során. Ilyen szempontok azonosításának hiányában a bírói döntés és az ahhoz vezető út – a bizonyítási eljárás lefolytatása, a beszerzett bizonyítékok értékelése, a tényállás megállapítása és annak másodfokú revíziója – sem támadható elfogultság címén.
[52] A bíró személyes pártatlanságát vélelmezni kell az ellenkező bizonyításáig. Utal a Kúria arra is, hogy jelen ügyben a vádlott által előterjesztett kizárási indítvány elbírálása során a bíró úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magát elfogultnak.
[53] Az Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.) számú határozatában az Emberi Jogok Európai Bírósága kettős, mégpedig szubjektív és objektív megközelítésű tesztjéből indul ki. Ennek alapján vizsgálni kell az eljárt bíró konkrét magatartását az adott ügyben, azt, hogy volt-e olyan megnyilvánulás, amelyből a pártatlanságának hiányára lehet következtetni, s ezt a fellebbező egyáltalán sérelmezi-e. Jelen eseten a védő ezt sérelmezte.
[54] A pártosság szubjektív állítását követi az objektív megközelítés: annak vizsgálata, hogy függetlenül a bíró személyes magatartásától van-e jogos, indokolt, objektíve igazolható ok a pártatlanság hiányának feltételezésére.
[55] A Be. részletes szabályokat tartalmaz a bíró tárgyalásvezetési tevékenységére, ezen belül a bizonyítási eljárásban betöltött szerepére. Az előkészítő ülésre vonatkozó Be. 508. §-a alapján a bíróság a vádlott nyilatkozata alapján és az ügyész észrevételének meghallgatása után megállapíthatja a bizonyítás keretét és terjedelmét, valamint a bizonyítás felvételének sorrendjét és mellőzheti a bizonyítást az ügyész, a vádlott és a védő által valósnak elfogadott tények tekintetében, az olyan bűncselekmény miatt, amelynek a vád tárgyává tett jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.
[56] A tárgyalási szakban is a bíró vagy a tanács elnöke dönt az indítványozott bizonyításról és annak sorrendjéről a Be. 519. § (2) bekezdése alapján, a (4) bekezdés szerint a bizonyítási indítványt abból a szempontból vizsgálja meg, hogy az indítványozott bizonyítás a tényállás tisztázásához szükséges-e. Ha pedig az indítványozott bizonyítás nem szükséges a tényállás tisztázásához, az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseivel ellentétesen előterjesztett indítványt a bíróság érdemi indokolás nélkül is elutasíthatja.
[57] A bírónak – ahogy az a Kúria Hkf.III.876/2022/10. számú döntéséből is kitűnik – a tárgyaláson mindvégig meg kell őriznie a pártatlanság látszatát és nem adhat hangot annak, hogy a beszerzett bizonyítékokat miként ítéli meg, nem vetítheti előre a határozat tartalmát, és arra sem kerülhet sor, hogy a bíróság előre értékelje a megismert bizonyítékokat.
[58] Az ügy tárgyilagos megítélését garantáló magatartás hiánya kétségtelen megjelenhet a bizonyítási eljárás során az eljárási cselekményekben, az a közvetlenség keretében a bizonyítás mikéntjéhez és a tények alapjául szolgáló bizonyítékok bírói mérlegelési tevékenységéhez is kapcsolódhat. A pártatlanság sérelmét jelentheti különösen az eljáró bíró azon magatartása, olyan megnyilvánulása, amelyből következik az ügy eleve eldöntött volta.
[59] Amennyiben a bíró a bizonyítási eljárás befejezését megelőzően az ügy kimenetelét eleve eldöntött megnyilvánulást tesz, azaz prejudikál, akkor ezzel eleve feleslegessé teszi a bizonyítási eljárás lefolytatását, illetve a bizonyítékok mérlegelésének másik alapvető elemét, a belső meggyőződés kialakítását.
[60] A bizonyítási eljárás során a bíró részéről szubjektív véleménynek nincs helye. A szakmailag nem megalapozott, személyessé váló mondatok az eljárt bíró elfogultságát alapozhatják meg.
[61] Az elfogultság vizsgálata során azonban különbséget kell tenni a nem helyénvaló, de érvényességet nem befolyásoló, illetve a nem helyénvaló és egyben érvényességet befolyásoló megnyilvánulás között.
[62] A bíró az ítélkezés során személyesen jár el, döntése kizárólag a saját személyes döntése, azonban az ügy, amit eldönt, nem személyes ügy. Semmiképpen nem helyénvaló a bizonyítási eljárás során, a tárgyaláson a bíró személyes megnyilvánulása, azonban mindez nem feltétlen jelent érvényességi problémát. Ezt minden ügyben körültekintően és ügyhöz kötötten kell vizsgálni.
[63] Másként fogalmazva – és a konkrét ügyre vonatkoztatva – vannak a tárgyalás vezetése során helyénvaló bírói megnyilvánulások és nem helyénvaló, de érvényességet nem befolyásoló megnyilvánulások, s vannak nem helyénvaló és érvényességet is megdöntő bírói megnyilvánulások, amelyek lehetnek feltétlen hatályon kívül helyezési okok. Ilyen lehet jelen ügyben a másodfokú bíróság által hivatkozott elfogultság, amely esetben az eljáró bíró tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített eljárása (magatartása) nem csupán az eljárás résztvevői, de a külső szemlélő számára is azt a látszatot kelti, hogy az ügy elfogulatlan elbírálása tőle nem várható el.
[64] Az ítélőtábla két szinten vizsgálta az elsőfokú bíróság eljárását; egyrészt azt, hogy a bizonyítás felvétele során történt bírói megnyilvánulások a pártatlanság, a tárgyilagos megítélés követelményét megsértették-e, másrészt pedig azt, hogy ezáltal azok befolyásolták-e az elsőfokú eljárás törvényességét.
[65] A másodfokú bíróság az elfogulatlanságot illető észszerű kételyt a következők alapján látta igazoltnak.
[66] A bíró a 2023. február 17-i tárgyaláson hangot adott – jól hallhatóan, sóhajtozással – nemtetszésének, ami nem megengedhető magatartás. A képfelvételek alapján az is többször előfordult, hogy a bíró a nehezen visszaemlékező tanú kihallgatása során igen erőteljes bólogatással reagált az elmondottakra, nyilván ezzel támogatva őt abban, amit elmondott. Az ítélőtábla álláspontja szerint ez a magatartás azért kifogásolható, mert ha a tanú nem emlékszik arra, hogy korábban mi is történt vele, mivel a nyomozás során őt kihallgatták, ilyenkor a nyomozati vallomása felolvasható és ezek után a vallomás értékelésre kerülhet.
[67] A 2023. május 8-i tárgyalás szünetében elhangzott beszélgetésből egyértelműen megállapítható, hogy a bíró tárgyaláson kívül beszélt az üggyel kapcsolatban a vádat képviselő ügyésszel, ami elfogadhatatlan magatartás. A beszélgetésből kiderül, hogy az ügyész arra tett utalást, hogy a vádlott beismerné bűnösségét, mégpedig azért, hogy ne essen el az összbüntetésbe foglalás lehetőségétől, hiszen a jogerős büntetését töltő vádlott esetében ennek feltétele a szabadságvesztések folyamatos töltése.
[68] Az ugyanezen időpontban elhangzó, arról folyó beszéd, hogy hova lett a „lóvé”, „azt öt év alatt simán el lehetett tapsolni”, „mindennap fölvett egymilliót a bankból”, „emlegettek egy lakást” stb. nyilvánvaló, hogy a vád tárgyává tett cselekményekkel összefüggésben a vád szerint a vádlotthoz kerülő vagyonról beszélt a bíró.
[69] Ezek a kifejezések – tekintve, hogy még a bizonyítási eljárás elején tartott a bíróság – arra utalnak, hogy már ekkor eldöntötte a bíró a vádlott bűnösségét. A bizonyítási eljárásban a tárgyalásvezetés ezt csak megerősítette.
[70] A Kúria ellenben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hangfelvétel alapján arra lehet következtetést vonni, miszerint az ügyész a bíró felé intézett mondanivalójában a vádlott esetleges beismerésére utalt, aminek annyiban van jelentősége, hogy ez a bizonyítási eljárás lefolytatását nagy mértékben befolyásolja, következésképpen a bíró számára nem hagyható figyelmen kívül. A közlés körülményei a hangfelvételből nem derülnek ki, csupán az, hogy a védő kereste meg ezen vádlotti szándékkal az ügyészt, arra pedig nincs adat, hogy akár az ügyész, akár a bíró beismerésre presszionálta volna az egyébként az eljárás során érdemben védekező vádlottat. A tárgyaláson a vádlott nem ismerte be bűnösségét, a bíróságnak pedig nincs lehetősége az ügyész és a védelem kapcsolatfelvételét befolyásolni. A bíró ezen megnyilvánulásából nem lehet a pártatlanságára következtetni, mint ahogy abból sem, hogy a vádlott vallomástétele közben a 2023. február 17-én megtartott tárgyaláson sóhajtott, a tanú kihallgatása során bólogatott, illetve a tárgyaláson kívül azt mondta a jegyzőkönyvvezetőnek, hogy „a terhelt hisztizhet”.
[71] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az, hogy a 2023. május 8. napján tartott tárgyalás szünetében a bíró – feltehetően a jegyzőkönyvvezető felé – tett kijelentései arra utalnak, hogy a bíró a bizonyítási eljárás lefolytatása előtt már eldöntötte a vádlott bűnösségét.
[72] Ezzel szemben ezen kijelentések kapcsán azt lehet megfogalmazni, hogy a bíró a bizonyítás menetéről – a meglévő, az ügy ismeretéről árulkodó információi alapján – a valósághű tényállás feltárására törekedve fogalmazta meg nem nyilvánosan a gondolatait.
[73] Ezen kifejezésekből nem következik a bűnösség eldöntése. A bizonyítás ezen pontján még csupán a vádlott kihallgatására került sor. A tényállás tényleges feltárására ezután került sor, s ennek elvégzésére a törvényszék további 15 tárgyalási napot tűzött ki, ami nyilvánvalóan szükségtelen, ha a bűnösség kérdését már előre eldöntötte és a tényállást kell ezen döntéséhez igazítani.
[74] Összességében tehát az a megállapítás tehető, hogy a védelem által megfogalmazott és az ítélőtábla által osztott, a bíróval szembeni kifogások nem vetik fel az ügy általa történt előre eldöntöttségét, esetleges szubjektív megnyilvánulásai – mint a sóhajtás, a bólogatás, a hisztizésre való utalás – felvetheti a nem helyénvaló magatartást, de az ítélet érvényét nem érintik. Ilyen kijelentést a tárgyaláson a másodfokú határozat szerint sem tett az eljáró bíró. A tárgyaláson kívül az eljáró bíró által tett, a kép- és hangfelvételen rögzített mondatokból nem következik a bűnösség eldöntöttsége. A bíró a pervezetés, a bizonyítás felvétele során nem adott félreérthetetlen hangot annak, hogy a beszerzett bizonyítékokat miként ítéli meg, nem vetítette előre a bizonyítékok értékelését, mérlegelését, a meghozandó határozatának tartalmát.
[75] Megjegyzi a Kúria azt is, hogy a bírónak felrótt szóbeli megnyilvánulások kivétel nélkül tárgyaláson kívül, olyan magánbeszélgetésekben hangzottak el, melyek a tárgyalás és az arról szóló jegyzőkönyv részét nem képezik, adminisztratív hiba hiányában azok rögzítésre sem kerültek volna és a kijelentések címzettjein kívül másnak a tudomására sem jutott volna. Nem várható el, hogy a bíró a nyilvános tárgyaláson kívül, a munkatársaival való magánbeszélgetés során is ugyanolyan pontosan fogalmazva juttassa kifejezésre az üggyel kapcsolatos aktuális gondolatait, mint ahogy az az eljárás során tett, bíróként való megnyilvánulásai során elvárt. Az elfogultságot az jelenti, ha a bíró az aktuális véleményétől a bizonyítási eljárás lefolytatása során és az után sem képes – szükség esetén – eltérni. Erre azonban sem az eljárt bíró kijelentései, sem pedig – azokat követően – a rendkívül terjedelmes bizonyítási eljárás lefolytatása nem utal.
[76] A másik szint, amit az ítélőtábla vizsgált, hogy az elsőfokú eljárásban történt-e olyan bírói magatartás, amelyből következően a védelem a vádemelés után a törvényes jogai gyakorlásában korlátozva volt.
[77] A másodfokú bíróság az eljáró bíró tárgyalásvezetési tevékenységét illetően azt állapította meg, hogy többször megsértette a fegyveregyenlőség elvét. A másodfokú bíróság a kép- és hangfelvételek alapján részletezte az elsőfokú bíróság – álláspontja szerint – egyoldalú magatartását a vádlott kérdezési jogával összefüggésben, mely ugyancsak sértette a vádlott hatékony védelemhez való jogát, hiszen a kérdezési jog korlátozása kihathat a büntetőjogi főkérdések elbírálására.
[78] Az ítélőtábla több olyan esetet rögzített, amikor az ügyész minden további nélkül feltehetett olyan kérdést a tanúknak, ami vagy feltételezés volt, vagy nem tényekre vonatkozott, vagy a kérdésben benne volt maga a válasz, avagy már korábban feltett kérdést tett fel újra, csak másként fogalmazva, annak ellenére, hogy a tanú korábban úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik a történtekre.
[79] Az ítélőtábla által rögzített esetek a következők:
– 1. számú tanú kihallgatásakor a védő által feltett kérdésre ő válaszolt, saját gondolatának is hangot adva;
– a 2023. május 10. napján megtartott tárgyaláson 2. számú tanú kihallgatásakor az ügyész számára meg nem engedett kérdés feltevését engedélyezte, ezzel szemben 3. számú tanú kihallgatásakor a vádlottat – észrevétele kapcsán – arról tájékoztatta, hogy a tanúnak nincs tudomása a vádiratban lévő kárértékekről, és ha eltérés van, akkor annak mi az oka;
– ugyanezen tanú kihallgatása során, a tanú által az ügyésznek adott válasz arra enged következtetni, hogy az ügyész kérdése nem a tanú által tapasztalt tényekre, hanem a benyomásaira vonatkozott, ezen kérdést pedig az eljáró bíró megengedte;
– a 2023. május 11. napján megtartott tárgyaláson 4. számú tanút az ügyész szintén a benyomásairól kérdezhette;
– ugyanakkor az eljáró bíró a vádlottat 5. számú tanú kihallgatásakor figyelmeztette, hogy őt ne a véleményéről, hanem a tényekre vonatkozóan kérdezze;
– a 2023. május 11. napján megtartott tárgyaláson kihallgatott 6. számú tanú kihallgatásakor, az eljáró bíró feltételes kérdés feltevését engedélyezte az ügyésznek, míg ezt a vádlott számára nem engedélyezte;
– a 2023. július 27. napján megtartott tárgyaláson 7. számú tanúnak a bíró olyan kérdést tett fel, amely magában foglalta a választ, míg a vádlott által helytelenül megfogalmazott kérdés tekintetében őt figyelmeztette.
[80] Az ítélőtábla kifogásolta, hogy a vádlott számára az ilyen jellegű kérdések feltételét megtiltotta a bíróság és folyamatosan figyelmeztette arra, hogy feltételezéseket ne kérdezzen, ne adja a tanúk szájába a választ, ne befolyásolja őket.
[81] A Kúria utal arra, hogy a bizonyítási eljárásról 104 órányi kép-és hangfelvétel készült, ahol a másodfokú bíróság 7 esetet bemutatva állapította meg – helytelen kérdésfeltevés okán – a fegyveregyenlőség megsértését. A Be. 168. § (1) bekezdése szerint tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet. Az eljáró bíró, az ügyész, vagy a terhelt kérdésének tehát valamilyen bizonyítandó tényről való tudomásszerzést kell céloznia. Amennyiben a tanú nem tényről, hanem a benyomásairól nyilatkozik, az a tényállás megállapításának alátámasztására nem alkalmas, vagyis hiábavaló. A bíró pervezetése, kihallgatási taktikája tág határokon belül változó lehet és amíg az emberi méltóságot nem sérti, alapvetően nem kifogásolható. Az, hogy az eljáró bíró a 18 tárgyalási napot rögzítő 104 órányi kép- és hangfelvételen néhány esetben olyan kérdést engedélyez az ügyésznek és – helyesen – nem engedélyez a terheltnek, ami értékelés alapja nem lehet, nem alapozza meg sem az eljáró bíró pártatlanságát, sem a fegyveregyenlőség megsértését.
[82] A másodfokú határozat [180] pontja szerint eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott kifejezett tiltakozása ellenére olyan helyettes védő jelenléte mellett folytatott le bizonyítási eljárást, akinek a személye ellen a vádlott tiltakozott. A helyettes védő kirendelésével kapcsolatban a másodfokú határozat úgy fogalmazott, hogy az vitatható, majd azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a vádlott védelemhez való jogát a helyettes védő kirendelésével és az így lefolytatott bizonyítási eljárással [Be. 3. § (1) bek., (4) bek.].
[83] Kifogásolta a másodfokú bíróság, hogy nem igazolt a helyettes védő idézése a 2023. július 11-i határnapra, mert annak nincs nyoma – a rövid úton való idézésének sem – az ügyiratban. Ezen felül nem igazolt az az elsőfokú bírói állítás sem, hogy a védő megkapta a vádiratot, az pedig kérdéses, hogy a védő a 92 oldalas vádiratot bármennyire is megismerhette.
[84] A Be. 49. § (1) bekezdés a) pontja szerint a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a védő helyettesítésére helyettes védőt rendel ki, ha a védő az eljárási cselekményen szabályszerű idézés ellenére nem jelenik meg. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott feltételek fennállása esetén a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság akkor is helyettes védőt rendel ki, ha a védő a távolmaradását előzetesen kimentette, azonban helyettesítéséről nem gondoskodott, és az eljárási cselekmény elhalasztása az eljárási cselekmény eredményes elvégzését veszélyeztetné, vagy a büntetőeljárás lefolytatását jelentősen késleltetné.
[85] A helyettes védő kirendelésével az elsőfokú bíróság nem sértett eljárási szabályt, a helyettes védő kirendelésének Be. 49. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés szerinti feltételei fennálltak. A tanúk kihallgatását – helyettes védő részvétele mellett – indokolja az a körülmény is, hogy az ekkor kihallgatott két tanú harmadik alkalommal került idézésre. A helyettes védő idézése tényként kezelhető, tekintettel arra, hogy a szükségességének felmerülését követően egy órán belül a bíróságon megjelent. A 174. számú jegyzőkönyv rögzíti a bíró nyilatkozatát a vádirat kézbesítéséről. Tényként rögzíthető, hogy a vádlott a helyettes védő személyét nem fogadta el, ami – ha a védő személyét tartotta volna bármilyen okból számára nem megfelelőnek – tartalmilag más védő kijelölésének az igényét jelentené. A vádlott azonban nem a helyettes védő személyét kifogásolta, hanem a tárgyalás helyettes védő részvételével való megtartását, amire a Be. 46. § (7) bekezdése nem ad lehetőséget.
[86] Ezt azzal indokolta, hogy a helyettes védő az ügyet nem ismerhette meg a hatékony védekezéshez szükséges módon. A helyettes védő a vádiratot, a kihallgatandó tanúk nyomozás során beszerzett vallomását – jegyzőkönyvben rögzítetten – megkapta, azokat tanulmányozhatta. A jegyzőkönyv azt nem tartalmazza, hogy az iratok megismerésére biztosított idő tartamát a helyettes védő kifogásolta. A helyettes védő nyilvánvalóan nem ismeri az iratok tartalmát olyan mélységig mint az ügyben eljáró meghatalmazott vagy kirendelt védő, ebből fakadóan ez korlátját jelenti a bizonyítási eljárás befejezésének, illetve a perbeszéd megtartásának. Ezért a Be. 49. § (3) bekezdése – amit az elsőfokú bíróság maradéktalanul betartott – a helyettes védő perbeli helyzetéből fakadó relatíve alacsonyabb szintű ügyismerete kapcsán kellő garanciát nyújt. Másképp fogalmazva, a vádlottnak módja van megfelelő okkal, a törvényes keretek között a védő személyének befolyásolására, arra azonban nincs módja, hogy a törvényi feltételek teljesülése esetén a helyettes védő eljárását teljes egészében kizárja.
[87] Az elsőfokú bíróság tehát ezen eljárásával nemhogy az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem valósított meg, hanem kifejezetten a törvénynek megfelelően járt el.
[88] A másodfokú bíróság álláspontja szerint {[189] pont} sérült a vádlott védelemhez való joga a 2023. szeptember 25. napján tartott tárgyaláson is, amikor a bíróság nem engedélyezte, hogy a vádlott a védőjével beszéljen.
[89] A vádlott a Be. 3. § (1) bekezdése alapján az eljárás minden szakaszában jogosult a hatékony védelemhez, s a (2) bekezdése alapján a vádlott a védelemhez való jogát személyesen, illetve védő közreműködésével gyakorolja. Ennek körében a Be. 39. § (1) bekezdés e) pontja szerint a terheltnek joga, hogy a védőjével ellenőrzés nélkül tanácskozzon.
[90] Jelen esetben nem arról van szó, hogy az eljáró bíró nem engedélyezte a terheltnek a védőjével való tanácskozást, hanem arról, hogy a bíróság a vádlottnak a már elrendelt iratismertetés megkezdését megelőzően előterjesztett kérelmére nem azonnal, hanem csak az iratismertetés befejezése után engedélyezte azt. Utal a Kúria arra is, hogy ugyanezen a tárgyalási napon a vádlott hasonló kérését korábban azonnal teljesítette az eljáró bíró, s 9 óra 5 perc és 9 óra 23 perc között ellenőrzés nélkül tanácskozhatott a védőjével. A korábbi tárgyalásokon is azonnal tanácskozhatott a védőjével, így a 2023. február 17. napján és a május 8. napján megtartott tárgyaláson is. Utal a Kúria arra is, hogy 2023. szeptember 25. napján megtartott tárgyaláson a vádlott indítványozta 8. számú tanú tanúkénti kihallgatását, amely indítványnak az eljáró bíró helyt adott és a tanú kihallgatására nyomban sor került.
[91] A másodfokú bíróság álláspontja szerint ([192]–[193] pont) korlátozta az elsőfokú bíróság a vádlottnak az ügy megismerését célzó jogait is. Az ügy megismerését biztosító jogok közé tartozik az iratbetekintésre való jog is [Be. 39. § (1) bek. j) pont].
[92] Mivel a jelen ügyben a védelem ezt a jogát késedelmesen gyakorolhatta, ezért megvalósult a Be. 609. § (2) bekezdés b) pontja szerinti eljárási szabálysértés.
[93] Ezt támasztja alá az a körülmény, hogy a vádlott számos iratot nem kapott meg az elsőfokú bíróságtól, illetve az is, hogy a vádlott által 2023. február 27. napján kért tárgyalásokról készült kép- és hangfelvételeket az elsőfokú ítélet kihirdetését követően több mint két hónap elteltével és egyszerre küldte meg a vádlottnak.
[94] Az ügyiratok késedelmes megküldése, egyes ügyiratok megküldésének hiánya relatív eljárási szabálysértés, ami mellett értékelendő az a körülmény is, hogy a vádlott a bizonyítási eljárásban végig jelen volt, a bizonyítási eljárás részleteivel tisztában volt, a jegyzőkönyveket kézhez vehette. A 107. számú jegyzőkönyv kijavítását kérte is a vádlott, e körben az indítványának a törvényszék 207. sorszám alatti végzésével részben helyt adott. A végzés ellen a vádlott által bejelentett fellebbezés nyomán eljáró ítélőtábla végzésével az elsőfokú végzést helybenhagyta. Ezt követően is kérte a vádlott a 107. és a 247. számú jegyzőkönyv kijavítását, kiegészítését, amit a törvényszék a 249. sorszám alatti végzésével elutasított.
[95] A Kúria a teljesség érdekében utal arra, hogy az iratok szerint a vádlott által kért iratmásolatokat 2023. március 3-án azzal a tájékoztatással küldte meg, hogy a nyomozati iratok közt nem lelhetőek fel 9. számú tanú és 10. számú tanú tanúvallomásai, ezért azokat a bíróság nem tudja megküldeni.
[96] Az ügyben eljáró bíró 2023. július 6-án megkereste a törvényszék informatikai osztályát a kép- és hangfelvételek megküldése iránt. Az informatikai osztály 2023. szeptember 22-én tájékoztatta az eljáró bírót, hogy az előkészítő ülés felvétele nem található a Központi Médiatárban, egyebekben 32 GB-os pendrive szükséges a felvételek átmásolásához. Az eljáró bíró 2023. szeptember 27-én, majd október 31-én ismét megkereste a törvényszék informatikai osztályát a felvételek megküldése iránt. A felvételek késedelmes megküldése, a felvételek méretéről az informatikai osztály által adott téves tájékoztatás, az újabb adathordozó-kérés az eljárt bírónak nem róható fel.
[97] Utal a Kúria arra is, hogy az iratokból megállapíthatóan a vádlott az eljáró bíróval szemben a 2023. július 11-i tárgyaláson kizárási indítványt jelentett be, melyet a törvényszék végzésével elbírált és a bíró kizárását megtagadta.
[98] A vádlott kizárási indítványában sérelmezte, hogy jogszerűtlenül és megalapozatlanul rendelte el a letartóztatását az eljáró bíró, aki korlátozta a szabad kérdezési jogát, a bizonyítási indítványait elutasította, a tárgyalási jegyzőkönyveket több hónap elteltével sem biztosította, a tárgyalásokról rögzített kép- és hangfelvételeket nem adta át, a 2023. június 11. napján megtartott tárgyalást kirendelt helyettes védővel folytatta le úgy, hogy a helyettes védőnek nem állt elég idő a tárgyalásra való felkészülésére. A vádlott a bíró elfogultságára alapított kizárási indítványát utóbb a fellebbezésben is megfogalmazott eljárási szabályokat sértő magatartására alapította, amelyek alapján a törvényszék a kizárást megtagadta, ugyanakkor a védelmi fellebbezés a kizárás megtagadását nem kifogásolta.
[99] A Be. 609. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzésével hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 607. § (1) bekezdésében, valamint a 608. § (1) bekezdésében fel nem sorolt, és a másodfokú eljárásban nem orvosolható olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására.
[100] A Be. 609. § (2) bekezdés b) pontja szerint az (1) bekezdésben meghatározott eljárási szabálysértésnek minősül különösen, ha a büntetőeljárásban részt vevő személyek a vádemelés után a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek gyakorlásában őket korlátozták. A másodfokú bíróság részben ezen utóbbi okot jelölte meg a hatályon kívül helyezés alapjaként, azonban annak indokolásával adós maradt, hogy az általa – részben tévesen – felrótt relatív eljárási szabálysértések milyen lényeges hatással voltak a büntetőjogi főkérdésekre, így az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve ezen eljárási szabálysértések miért nem orvosolhatók a másodfokú eljárásban.
[101] Az ítélőtábla tehát törvénysértően állapította meg az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére alapított Be. 608. § (1) bekezdés b) pontjának és a Be. 609. § (1) bekezdésének a fennállását.
[102] A kifejtettekre tekintettel a Kúria az ítélőtábla másodfokú végzését a Be. 630. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát a másodfokú eljárás lefolytatására utasította [Be. 629. § (2) bek. b) pont I. ford.].
[103] A Kúriának a Be. 630. § (5) bekezdése alapján határoznia kellett a vádlottal szemben fenntartott személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésről, amelynek a Be. 276. § (1) bekezdés a) és b) pontjában írt általános feltétele továbbra is fennáll.
[104] A vád tárgyává tett bűncselekmények számosak és jelentős tárgyi súlyúak, az elsőfokú bíróság a vádlottat 9 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte. A nem jogerős ügydöntő határozat meghozatalát követően a kényszerintézkedés célja – a Be. 552. § (2) bekezdésében írt önálló ok esetén – főszabályként már nem a vádlott eljárási cselekményeken való jelenlétének a biztosítása, hanem az esetleges büntetés végrehajthatóságának, foganatba vétele feltételeinek a megteremtése (BH 2004.135.).
[105] Jelen esetben a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartama olyan, amely a vádlottat szökésre, elrejtőzésre motiválhatja. Ennek kapcsán a Kúria utal arra, hogy a Bv.tv. 37. § (1) bekezdés a) pontja már öt évi szabadságvesztés kiszabása esetén felveti a büntetés azonnali foganatba vételének lehetőségét is. A szökés, elrejtőzés megakadályozása pedig olyan közérdek, amely az eljárás jelen szakaszában megelőzi a nem jogerősen hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt személyi szabadságának tiszteletben tartását.
[106] Utal a Kúria arra is, hogy a szökés, elrejtőzés, az elérhetetlenné válás veszélyét nem a „büntetési tétel önmagában” alapozza meg, hanem az, hogy a felrótt bűncselekmény büntetési tételében jelentkező korábbi elvont törvényi fenyegetettség a nem jogerős ítéletben immár a kiszabott büntetésben konkretizálódik és azt a vádlott személyi körülményei nem ellensúlyozzák olyan mértékben, ami a kényszerintézkedés – vagy annak ebben a formában való – fenntartását már szükségtelenné teszi. Jelen esetben olyan, a társadalmi beágyazottság különösen magas fokára utaló körülmény – nagyértékű, nem mobilizálható legális vagyon, társadalmi ismertség, szoros és kiterjedt családi kapcsolatok – az élettársi viszonyban élő, senkinek az eltartásáról nem gondoskodó vádlott esetében nem állnak fenn, melyek a nem jogerősen kiszabott kilenc év szabadságvesztésből fakadó szökési veszély kiküszöbölésére alkalmasak lennének.
[107] A vádlott szabadlábra kerülése esetén ugyancsak fennáll a bűnismétlés veszélye is figyelemmel arra, hogy többszörösen büntetett előéletű, korábban csődbűntett miatt két alkalommal, illetve költségvetési csalás miatt egyszer ítélték el. A jelen eljárásban terhére rótt bűncselekményeket a nem jogerős ítélet szerint sorozat-jelleggel, üzletszerűen követte el. Mindez azt jelenti, hogy a nem jogerős ítélet szerint a korábbi elítélések sem tartották vissza attól, hogy több újabb bűncselekményt kövessen el, függetlenül a korábbi bűncselekmények elkövetésének idejétől [Be. 276. § (2) bek. c) pont cb) alpont].
[108] A letartóztatás alkalmazását a Be. 277. § (4) bekezdés a) és e) pontjában írtak ugyancsak indokolják, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása az eljárás jelen szakaszában, az azzal elérni kívánt célokra is tekintettel nem merül fel.
[109] Mindezekre tekintettel a Kúria a Be. 630. § (5) bekezdése alapján a vádlott letartóztatását a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a fellebbezések elbírálásának előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb a nem jogerős határozattal kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta, a vádlott letartóztatás megszüntetésére irányuló indítványát elutasította.
(Kúria Hkf.II.990/2025/11.)