I. A részes felelősségének megállapítása törvényes, ha a jogerős ítéleti tényállás az alapbűncselekmény törvényi tényállási elemeit és a részes ahhoz nyújtott szándékos rábíró vagy segítő magatartásának leírását tartalmazza [Btk. 14. § (2) bek.].
II. A tárgyalási jelenlét jogáról való szabályszerű lemondást követően a terhelt eljárásba való visszatérése – a jelenlétre való kötelezés esetét ide nem értve – a terhelt fellépését igényli akkor is, ha időközben más ügyben fogvatartásba kerül. Ezért – amennyiben a kézbesítési megbízott a kézbesítés sikertelenségét nem jelzi – nem sért törvényt a másodfokú bíróság, ha a jelenlét jogáról az elsőfokú eljárásban lemondott terheltet a másodfokú nyilvános ülésről kézbesítési megbízottja útján értesíti. A kézbesítési megbízott e tevékenységéért a polgári jog szabályai szerint felelős, esetleges mulasztása feltétlen eljárási szabálysértés megállapításához nem vezethet [Be. 136. § (5) és (7) bek., 430. § (5) és (7) bek.].
[1] A járásbíróság a 2019. március 21-én kihirdetett ítéletében az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, részben mint felbújtót, részben mint bűnsegédet [Btk. 373. § (1) bek., (6) bek. b) pont, (2) bek. bc) pont], 6 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, részben, mint felbujtót, részben mint bűnsegédet (Btk. 345. §) és közokirat-hamisítás bűntettében mint felbujtót [Btk. 342. § (1) bek. c) pont]. Ezért az I. r. terheltet halmazati büntetésül 3 év 10 hónap szabadságvesztésre, 4 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra, valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben állapította meg azzal, hogy a terhelt legkorábban a szabadságvesztés-büntetés kétharmad részének a kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
[2] A bíróság az I. r. terheltet az ellene emelt 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségének (Btk. 345. §) vádja alól felmentette.
[3] A XXIV. r. terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (4) bek. a) pont], hamis magánokirat felhasználásának vétségében (Btk. 345. §) és közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bek. c) pont]. Ezért a XXIV. r. terheltet halmazati büntetésül mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap szabadságvesztésre, 3 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben állapította meg, és rendelkezett arról, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
[4] Az I. r. terhelt tekintetében kétirányú, a XXIV. r. terhelt tekintetében védelmi fellebbezések alapján eljárva a törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. szeptember 25-én kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét terhelt tekintetében megváltoztatta.
[5] Az I. r. terhelt folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének minősített cselekményét akként minősítette, hogy az 1 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző és – figyelemmel a (2) bekezdés b) pont bc) alpontjára – az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő, bűnsegédként elkövetett csalás bűntette, valamint 5 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntette, amelyből az I. r. terhelt 4 rendbeli cselekményt bűnsegédként, 1 rendbeli cselekményt felbujtóként követett el. A járásbíróság 6 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségében bűnösnek kimondó rendelkezést kiegészítette azzal, hogy az I. r. terhelt 5 rendbeli cselekményben bűnsegéd, 1 rendbeli cselekményben felbujtó. Az I. r. terhelttel szemben intézkedésül 5 000 000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Megállapította továbbá, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletében írt 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétsége mellett 3 rendbeli társtettesként elkövetett csalás bűntette [Btk. 373. § (1) bek., (4) bek. a) pont; X., XIII. és XIV. tényállások] vádja alól is felmentette az I. r. terheltet, és a felmentő rendelkezések – fellebbezés hiányában – 2019. év március hó 25. napján jogerőre emelkedtek.
[6] A XXIV. r. terhelt vád tárgyává tett cselekményeit a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 318. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettének, a korábbi Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző és minősülő közokirat-hamisítás bűntettének és a korábbi Btk. 276. §-ába ütköző magánokirat-hamisítás vétségének minősítette.
[7] Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. és a XXIV. r. terheltek tekintetében helybenhagyta.
[73] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt védője felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. A XXIV. r. terhelt – perújrafelvételi kérelem megnevezéssel, az első fokon eljárt bíróságnak címzett beadványában – a tartalmát tekintve ugyancsak felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. A Kúria az indítványok alapján külön-külön megindult felülvizsgálati eljárásokat a 2021. április 15. napján meghozott végzésével egyesítette.
[74] Az I. r. terhelt érdekében benyújtott indítványát a védő a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapította; abban a jogerős ügydöntő határozat megváltoztatását és az I. r. terhelt felmentését indítványozta.
[75] Az indítvány szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásokkal szemben az ítélet általános és részletes indokolása olyan – álláspontja szerint tényállásba tartozó – megállapításokat tartalmaz, amelyek alapján a bíróságnak az I. r. terheltet az ellene emelt vád alól tényállási elem hiánya, illetve büntethetőséget kizáró ok miatt (tévedés) fel kellett volna mentenie.
[76] A védő utalt arra, hogy az I. r. terheltnek bűnsegédként tudnia kellett – vagy közlésből vagy a körülményekből –, hogy az általa benyújtott iratok valótlan tartalmúak, de ennek ellenére alkalmasak joghatás kiváltására, felbujtóként pedig olyan magatartást kell tanúsítania a tettes irányába, amely a tettes és a felbujtó által is tudottan bűncselekmény végrehajtását jelenti. Álláspontja szerint azonban az ítéleti tényállásokban az I. r. terhelt vonatkozásában sem tényállítás, sem utalás sincs arra, hogy akár bűnsegédként vagy akár felbujtóként tudomása volt arról, hogy az általa fizikailag a pénzintézetekbe benyújtott iratok valótlan tartalmúak. Sem az elsőfokú ítéletből, sem a teljes iratanyagból következtetni sem lehet az I. r. terhelt bűnös tudattartalmára, így az a reális lehetőség sem zárható ki, hogy az I. r. terhelt az iratok benyújtásakor jóhiszemű tévedésben volt, vagy – a hiteligénylések nagy számára tekintettel – nem volt elég körültekintő.
[77] A védő kifejtette, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével megállapítható a két szükségképpeni tényállási elem, az elkövetési magatartás és a célzat hiánya, ez pedig a büntető anyagi jogszabály sérelmét jelenti, ami felülvizsgálatot alapoz meg. Megjegyezte, hogy a vád tárgyává tett cselekmények szándékos bűncselekmények, a csalás pedig csak egyenes szándékkal megvalósítható bűncselekmény, így az I. r. terhelt gondatlansága kizárja a büntetőjogi felelősséget, míg a tévedés lehetőségei közül a tényben való tévedés merülhet fel, amely büntethetőséget kizáró ok, továbbá felvethető még a gondatlan tévedés esete is, amely csalás és a hamis magánokirat felhasználása szándékos jellegére tekintettel irreleváns.
[78] A XXIV. r. terhelt beadványát bár – jogszabályi hivatkozások nélkül – perújrafelvételi kérelemnek nevezte és az első fokon eljárt bíróságnak címezte, azt a Kúria a következetes, a rendes bíróságok gyakorlatában érvényesülő rendező elven alapuló azon gyakorlata alapján, miszerint a beadványokat a valós tartalmuk alapján kell értelmezni és elbírálni, a tartalma szerint bírálta el és azt felülvizsgálati indítványnak tekintette (BH 2003.355. és indokolás, BH 1999.294. és indokolás).
[79] A XXIV. r. terhelt az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta arra hivatkozással, hogy a másodfokú tárgyalásról sem idézést, sem értesítést nem kapott, holott 2020 augusztusáig jogerős szabadságvesztés-büntetését töltötte büntetés-végrehajtási intézetben. Előadta, hogy az új eljárás lefolytatását azért kéri, mert teljesen ártatlan az ügyben, valójában áldozat.
[80] A Legfőbb Ügyészség átiratában az I. r. terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, és a támadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[81] Indokául kifejtette, hogy a védő állításával szemben az irányadó tényállás maradéktalanul tartalmazza azokat a tényeket, amelyek az I. r. terhelt bűnösségének megállapítását, valamint cselekményének a jogerős ítélet szerinti minősítését megalapozzák.
[82] Utalt arra, hogy az irányadó tényállás bevezető részében valamennyi, a terhelt terhére rótt cselekményre érvényes ténymegállapításként rögzítésre került, a pénzintézet megtévesztése útján való jogtalan haszonszerzésre irányuló célzat, másrészt pedig abból, hogy az elkövetők a jogtalan haszonszerzést megtévesztés útján kívánták elérni, egyértelművé teszi, hogy minden elkövető tisztában volt azzal, miszerint a pénzintézetet megtévesztik.
[83] Részletezte, hogy az említett bevezető részen túl az egyes tényállási pontok, így nevezetesen a II., a IV., a VI., a VII., a XI. és a XVII. pontban, továbbá az elsőfokú ítélet 53. oldalának utolsó bekezdésében található összegzésben – ahol a bíróság az okozott kár azon összegét határozta meg, amelyet az I. r. terhelt a bűncselekménysorozat elkövetésével, illetve az ahhoz történő szándékos segítségnyújtással rendszeres vagyoni haszonszerzésre törekedve okozott – ugyancsak olyan ténymegállapítások találhatók, amelyekből az I. r. terhelt bűnös tudattartalmára vonható kétséget kizáró következtetés. E tényállás esetén pedig sem a tévedésre, sem a gondatlanságra hivatkozás nem megalapozott, ezért az irányadó tényálláshoz képest a bűnösség megállapítását támadó felülvizsgálati indítvány alaptalan.
[84] A Legfőbb Ügyészség átiratában a XXIV. r. terhelt által előterjesztett felülvizsgálati indítványt részben kizártnak, részben alaptalannak találta, és a támadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[85] Álláspontja szerint alaptalan a XXIV. r. terhelt eljárási szabálysértésre hivatkozása, ugyanis a másodfokú bíróság az eljárása során nem követett el törvénysértést, amikor a tárgyaláson való jelenlét jogáról lemondott XXIV. r. terhelt részére a másodfokú nyilvános ülésről szóló értesítést a kézbesítési megbízottnak küldte meg. Mindemellett megjegyezte, némileg aggályos, hogy a másodfokú bíróság a tárgyaláson való jelenlét jogáról az elsőfokú eljárásban tett lemondó nyilatkozatot a másodfokú eljárásra vonatkozó újabb nyilatkozat nélkül vette figyelembe, ez azonban álláspontja szerint legfeljebb olyan relatív eljárási szabálysértésnek tekinthető, amely nem volt lényeges hatással az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására.
[86] Kifejtette, hogy a jelen esetben nem merült fel a XXIV. r. terhelt másodfokú nyilvános ülésen történő meghallgatásának indokoltsága a büntetéskiszabási körülmények további tisztázása érdekében. Ebből következően egy esetleges hatályon kívül helyezést követő megismételt másodfokú eljárásban akkor is csak értesíteni kellene a nyilvános ülésről, ha a jelenlét jogáról nem mondana le, továbbá a nyilvános ülés megtartható, az eljárás pedig befejezhető lenne a távollétében is.
[87] Álláspontja szerint a XXIV. r. terhelt beadványának az ártatlanságára, áldozati mivoltára hivatkozó része a törvény által kizárt, miután az a felülvizsgálatban tilalmazottan az irányadó tényállás megalapozottságát, azon keresztül a bűnösséget vitatja. Az indítvánnyal szemben ugyanakkor az irányadó tényállás maradéktalanul tartalmazza azokat a tényeket, amelyek a XXIV. r. terhelt bűnösségének megállapítását megalapozzák, ezért az irányadó tényálláshoz képest a bűnösség megállapítását támadó részében a felülvizsgálati indítvány szintén alaptalan.
[88] Az ügyészi indítványra tett észrevételében az I. r. terhelt védője kiemelte, hogy a felülvizsgálati indítványának a lényege az, hogy sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság határozata nem tartalmazza a csalás törvényi tényállásának szükségképpeni elemét, a célzatot, egyes tényállások tekintetében pedig a csalás megállapításához a tényállásszerű elkövetési magatartások egyikét sem. Vitatta azt az ügyészi álláspontot, mely szerint az ítélet bevezető részében írt tényállítások az I. r. terhelt esetében figyelembe vehetőek lennének: egyrészt tekintettel arra, hogy a bíróság nem a váddal egyezően döntött a terhelt büntetőjogi felelősségéről, másrészt abból kiindulva, hogy a konkrét vádbeli esemény vonatkozásában – és nem általánosságban – kell tartalmaznia a tényállásnak a törvényi tényállás szükségképpeni elemeit.
[89] A felülvizsgálati indítványok sem az I. r., sem a XXIV. r. terhelt tekintetében nem alaposak.
[90] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a értelmében kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, a Be. 649. §-ában megjelölt anyagi és eljárási okokból vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényben meghatározott köre nem bővíthető, az ott meghatározottakon kívül más okból felülvizsgálatnak nincs helye.
[91] A felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség megkerülhetetlen szabály. Ennek megfelelően a felülvizsgálati indítványban a jogerős ítéletben megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]; a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].
[92] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint valóban felülvizsgálati ok, ha a bíróság jogerős ítéletében a terhelt büntetőjogi felelősségét a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével állapította meg. E felülvizsgálati ok akkor valósul meg, ha a jogerős ítéleti tényállásban foglalt terhelti magatartás nem meríti ki bűncselekmény törvényi tényállási elemeit, avagy – ugyancsak az irányadó tényállásból kitűnően – büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok ellenében került sor a terhelt elítélésére.
[93] Az I. r. terhelt védőjének indítványa a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek hiányát (célzat, elkövetési magatartás), illetve büntethetőséget kizáró ok (tévedés) fennállását állították. A fenti rendelkezések összevetéséből azonban az következik, hogy ezeket a kifogásokat – egyben az eljárt bíróságok jogkövetkeztetéseinek helyességét is – a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével kell elbírálni.
[94] Ennek kapcsán a Kúria utal arra, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás maradéktalanul tartalmazza az I. r. terheltnek a vagyon elleni bűncselekményekhez kapcsolódó részesi – egy esetben felbujtói, más esetekben bűnsegédi – magatartásának megállapíthatóságát megalapozó tényeket.
[95] A Btk. 14. § (1) bekezdése szerint felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír, a Btk. 14. § (2) bekezdése szerint bűnsegéd pedig az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt. A részesség mindkét változatának (Btk. 14. §) közös ismérve, hogy tettesi (társtettesi) cselekményt, ún. alapcselekményt feltételez. Ehhez a tettesi (társtettesi) alapcselekményhez kapcsolódik, járul a részesi magatartás.
[96] A bűnsegédi (bűnrészesi) magatartás jogi természetéből következően, a (kizárólag) bűnsegédi magatartás felülvizsgálatának – értelemszerűen – nem lehet tárgya, szempontja az adott bűncselekmény törvényi tényállásán belüli magatartás megvalósításának, megvalósulásának elvárása. A részesi felróhatóság feltételezi a tettesi alapcselekmény meglétét, ténybeli adottságát, de amennyiben a tettesi alapcselekmény konkrét alanyra vonatkozóan jogerősen eldöntött, akkor a tettesi elkövetőre vonatkozó „res iudicata” hatás érvényének fennállása alatt a részesi elkövető felróhatóságának vizsgálata kizárólag az adott bűncselekmény törvényi tényállásán kívüli elkövetői – ekként tehát a részesi – magatartás alapján vizsgálható.
[97] E vizsgálat nem terjedhet ki a törvényi tényálláson belüli magatartás megvalósultságára, illetve nem léphet be a törvényi tényállás körébe. Ez következik egyrészt a tettesi–részesi kapcsolat anyagi jogi, másrészt a felülvizsgálat alanyi jogosultsághoz kötődő felülbírálati terjedelmének eljárási jogi szabályozásából, illetve azok együttállásából, összhangjából (BH 2017.109. II.).
[98] Ezért a Kúriának érdemben az indítványnak az I. r. terhelt (irányadó tényállás szerinti) magatartása felbujtói, illetve bűnsegédi elkövetésként való felróhatóságát – a valójában a bűnös tudattartalom hiányára hivatkozva – kifogásoló álláspontját kellett vizsgálnia. Az eldöntendő jogkérdés valójában tehát a részesi magatartás tudattartalma.
[99] Kétségtelen, hogy bűnösség nélkül – azaz ún. alanyi okozatosság nélkül – nincs tényállásszerűség, nincs felróhatóság, és ez megkívánt a részesi elkövetés esetében is. Ehhez képest a vagyon elleni alapcselekmény segítése az, amelyhez az I. r. terhelt viszonya a vizsgálat tárgya. Másrészt e körben – ugyancsak visszautalva a korábbiakra is – nem a törvényi tényálláson belüli magatartás, hanem az ilyenhez kötődő magatartás kifejtése, és annak tudata a kérdés. A részesi tudat tartalma önálló, önmagában vett bűnösségvizsgálat tárgya, e szempontból a járulékosság közömbös (amint a részesi és tettesi magatartás megítélése akár el is válhat a Btk. 2. §-a szempontjából); a részesi tudat tartalma pedig nem a törvényi tényálláson belüli magatartáshoz feltétlen szükségesség, hanem az ilyen magatartás bárminemű előmozdítása, (egyidejű) könnyítése, azaz a segítés.
[100] Kétségtelen, hogy a tudattartalom vizsgálata perdöntő. Az elkövető tudatának tartalma törvényi tényállási elem, az ún. alanyi okozatosság: a tárgyi oldal elemeinek (elkövetési magatartás, eredmény stb.) külvilágban való megnyilvánulása, ténybelisége és az elkövető ahhoz való akarati viszonyulása. Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről stb.) való, tudatban előzetesen, illetve egyidejűen meglévő képzet mindig csak valamely a külvilágban megjelenő fizikai, illetve mérhető (számszaki stb.) tényből következtetéssel ragadható meg; és mint ilyen ténykérdés (BH 2021.246. I.).
[101] Mindebből azonban a szándékosságra, a gondatlanságra, illetve annak mikéntjére és a bűnösségre vont következtetés jogi értékelés, amely ekként jogkérdés. Jelen ügyben az irányadó tényállás tartalmazza az I. r. terhelt részesi magatartásának a tettesi alapcselekményhez kötődő szándékegységére vont jogi következtetés ténybeli alapjait.
[102] Az irányadó tényállás bevezető részből és hét tényállási pontból áll. A bevezető részt nem lehet a többi tényállási ponttól elkülönülten kezelni, hiszen az a cselekmények összefoglalását, a valamennyi bűncselekmény tekintetében megállapítható tényeket tartalmazza (BH 2017. 110. indokolás [43] bekezdés). A történeti tényállás bevezető részében írtak valamennyi tényállási pont vonatkozásában figyelembe veendők (BH 2015.216. I.), szemben az ebben a körben kifejtett védői állásponttal. Az pedig közömbös, hogy a bíróság jogerős ítéletében nem minden vádpont kapcsán állapította meg a terhelt büntetőjogi felelősségét; a bevezető rész ténymegállapításai értelemszerűen a bűnösség megállapításával zárult tényállási pontok kapcsán irányadók.
[103] Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti
– a bevezető részében azt, hogy a hamis költségszámlák ellenértékét a sértett pénzintézet a számlakibocsátó cég számlájára utalta, a számlakibocsátók pénzfelvételre jogosult képviselői készpénzben felvették a hitel összegét, majd az így jogtalanul felvett hitelösszegen megbízóikkal megosztoztak, és azokból sok esetben a közvetítők is részesültek; továbbá azt, hogy
– az elkövetők (így a tettesek és a részesek) célja minden esetben a pénzintézet megtévesztése útján jogtalan haszonszerzésre irányult. A meg nem történt gazdasági eseményekről kiállított számlákkal érték el, hogy a sértett pénzintézet kifizetéseket teljesítsen a számlakibocsátó cégek felé;
– a tényállás II. pontjában azt, hogy a VIII. r. terhelt a hitel felvétele után az O. Bank Nyrt. felé a hitelkeret lehívására szolgáló számlákat már nem nyújtott be, és ilyeneket az I. r. terhelt részére sem adott át. A hitelkerethez történő hozzájutás érdekében a hitelügyintézéssel megbízott I. r. terhelt a III. r. terhelt által vezetett F. és T. Bt. nevében kiállított valótlan tartalmú számlákat nyújtotta be a gy.-i bankfiókban;
– a tényállás IV. pontjában azt, hogy H. Zs. semmilyen vásárlást nem folytatott, nem vett semmilyen cégtől termékeket, ennek ellenére az I. r. terhelt a hitelkerethez történő hozzájutás érdekében H. Zs. tudtán kívül a sértett pénzintézet fiókjában benyújtotta az V. r. terhelt által a P. Kft. nevében kiállított fiktív számlákat, összesen 9 889 200 forint értékben; továbbá azt, hogy
– a C. H. Kft. nevében benyújtotta a fiktív készpénzes fizetési számlákat, összesen 15 075 500 forint értékben. H. Zs. a megszerzett összegekből nem kapott egy fillért sem, azonban az I. r. terhelt ismeretlen társai az így megszerzett pénzösszegen osztoztak;
– a tényállás VI. pontjában azt, hogy a hitelszerződés megkötését követően V. J. semmit nem vásárolt, az I. r. terhelt azonban a hitelkerethez történő hozzájutás érdekében V. J. tudtán kívül benyújtotta a III. r. terhelt által, az F. és T. Bt. nevében kiállított 8 999 980 forint összegű számlát, amelyet az O. Bank Nyrt. befogadott, és annak ellenértékét átutalta az F. és T. Bt. számlájára. A számla ellenértékéből a III. r. terhelt egy n.-i bankfiókban 3 000 000 forintot, majd egy j.-i fiókban 6 000 000 forintot vett fel készpénzben. Ezt követően az I. r. terhelt a IV. r. terhelt közreműködésével 4 500 000 forintot visszajuttatott V. J.-nek, azzal az indokkal, hogy az ügyintézés jutaléka a hitel összegének 50%-a volt; továbbá azt, hogy – az I. r. terhelt szándéka a hitelösszeg megszerzésére irányult;
– a tényállás VII. pontjában azt, hogy a hitelösszeghez történő hozzájutás érdekében az I. r. terhelt benyújtotta a II. r. terhelt által egyéni vállalkozóként kiállított valótlan tartalmú számlákat, összesen 15 050 000 forint értékben. Az I. r. terhelt ezen túlmenően benyújtotta néhai Cz. S. által a Gy. P. Kft. nevében kiállított valótlan tartalmú számlákat összesen 9 900 000 forint értékben; továbbá azt, hogy
– az I. r. terhelt a hitelfelvételt követően három héttel egy ismeretlen személyen keresztül a XII. r. terhelt részére a közreműködéséért 300 000 forintot adott át. Az I. r. és a XII. r. terheltek összesen 24 950 000 forint erejéig ejtették tévedésbe az O. Bank Nyrt.-t;
– a tényállás XI. pontjában azt, hogy az V. r. terhelt által kötött hitelszerződés körüli teendőket az I. r. terhelt intézte, és a hitel lehívásához szükséges számlákat is ő nyújtotta be. A hitelkerethez történő hozzájutás érdekében az I. r. terhelt a III. r. terhelt által, a tulajdonában lévő F. és T. Bt. nevében benyújtotta az összesen 9 709 770 forint értékű valótlan tartalmú számlát egy gy.-i O. fiókban; továbbá azt, hogy
– az I. r. terhelt a P. Kft. megvásárlásáért és a hitelügyletben való részvételért 1 000 000 forintot juttatott az V. r. terheltnek;
– az I. r., az V. r. és a III. r. terheltek tevékenységükkel tévedésbe ejtették az O. Bank Nyrt.-t. A hitel visszafizetése senkinek nem állt szándékában;
– a tényállás XVII. pontjában azt, hogy M. J. Gy. nem kívánt céget vásárolni, sem működtetni, azonban ezért az ügyletért az I. r. terhelt pénzt kínált a részére; továbbá azt, hogy
– a hitelkerethez történő hozzájutás érdekében az O. Bank Nyrt. sértetthez az I. r. terhelt benyújtotta a T. P. Kft. nevében kiállított 7 989 375 forint összegű, valótlan tartalmú számlát, a P. Kft. nevében összesen 8 424 506 forint értékű fiktív számlát; – M. J. Gy. XXIX. r. terhelt az I. r. terhelt felbujtására az O. Bank Nyrt.-t szándékosan tévedésbe ejtette, és tevékenységükkel összesen 24 950 912 forint kárt okoztak;
– a tényállás összegzése azt, hogy a bűncselekménysorozat elkövetésével, illetve az ahhoz történő szándékos segítségnyújtással rendszeres vagyoni haszonszerzésre törekedve az I. r. terhelt összesen 103 516 242 forint kárt okozott az O. Bank Nyrt.-nek.
[104] Kétségtelen, hogy mindig az elkövető választja meg magatartásának módját, ami – értelemszerűen – helyzeti előnyéből fakadó lehetőség. Ha pedig nem korlátozza a külvilág számára világosan és a másik elkövető számára kifejezetten saját magatartása hatókörét, akkor az egyidejű, azonos térben, egymás észrevehető, elérhető – ekként közvetlen – közelségében kifejtett elkövetői magatartások kölcsönösen szándékegységben vannak. Jelen ügyben ez azt jelenti, hogy az I. r. terhelt bűnsegédként a tettesi alapcselekményt kifejtő terheltek magatartásához az alapcselekmény kifejtésének megkezdésekor és azzal egyidejűleg csatlakozott, és ezzel a pénzintézet megtévesztését előmozdította, könnyítette, szolgálta, egyszóval segítette.
[105] Az is kétségtelen, hogy nem az I. r. terhelt volt a hitelszerződésben szerződő fél, de tudatában volt annak, hogy amibe bekapcsolódott, az a pénzintézetet megkárosító bűncselekmény, és erre vonatkozóan nem határolta be, nem limitálta, sem ő, sem más a magatartását. Ilyen korlátoló, limitáló, külvilágban felismerhető magatartás sem részéről, sem más részéről nem történt, a tényállásban nincs feltüntetve.
[106] Ha pedig az elkövető nem jelöli ki világosan magatartása módját és határait, akkor ez utóbb számára – értelemszerűen – nem lehet mentség. A kifejtettek azonos elvi alapon állnak a kísérlet esetében az elállás, önkéntes eredményelhárítás mögött meghúzódó törvényi megfontolással, aminek lényege, hogy az elkövetőnek a külvilágban érzékelhetően tennie kell azért, hogy utóbb csak a közbenső stádiumra kiterjedő szándéka miatt feleljen.
[107] A bűnsegéd felelősségének megállapítása törvényes, ha a jogerős ítéleti tényállás tartalmazza a terhelti alapcselekmény törvényi tényállási elemeinek, illetve a terhelt ehhez kapcsolódó bűnsegédi felelősségének megállapítását megalapozó tényeket (BH 2021.96.I.).
[108] Ettől eltérően a felbujtás elkövetési magatartása, a rábírás olyan magatartás, amelynek hatására a tettesi elkövetési magatartást megvalósító címzettben kialakul a konkrét bűncselekmény elkövetésére irányuló szilárd akaratelhatározás, és ennek nyomán a tettes a bűncselekményt legalább a kísérlet szakába juttatja. A szándékegység értelemszerűen ebben az esetben is követelmény, ami azonban a fent kiemelt és felsorolt tényekből szintén maradéktalanul kitűnik.
[109] A fentebb kifejtettekből következik, hogy – a felülvizsgálati indítványban írtakkal szemben – a csalás nem csak a védelem által hiányolt, de valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult, és a tényállásból az I. r. terhelt azokra vonatkozó tudata is kitűnik, ellenben büntethetőséget kizáró ok nem áll fenn.
[110] A Btk. 20. § (1) bekezdése szerint nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott. Az indítványban hivatkozott tévedés mint büntethetőséget kizáró ok kétségtelenül jogkérdés. A tévedésre vont jogi következtetés (mint minden jogkövetkeztetés) azonban minden esetben a megállapított tényálláson alapul.
[111] Az irányadó tényállás, szemben az indítvánnyal nem tartalmaz olyan ténybeli körülményt, amelyből következne az I. r. terhelt tévedése, avagy az, hogy a hitelügyintézés vagy a valótlan számlák benyújtása körében kizárólag a gondatlanság terhelné. Itt kell megjegyezni, hogy a X., a XIII. és a XIV. tényállási pontok esetében az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy bár a hitelügyintézésben az I. r. terhelt közreműködött, a bűncselekmény elkövetésében nem vett részt. Ezzel válnak ezek az esetek I. r. terheltet érintően kivételekké a bevezető részben általánosságban, a minden esetre kiterjedően kimondott bűnfelelősség alól. A gondatlanság pedig éppen a tényállásban az I. r. terhelt tekintetében is rögzített célzatra figyelemmel nem jöhet szóba.
[112] Tekintettel arra, hogy az irányadó tényállás nem tartalmazza azokat a tényeket, amelyekből a tévedésre jogi következtetést lehetne vonni, ennek hiányában az indítvány kifogása sem jogi kifogás, hanem az irányadó tényállástól eltérő tényekre hivatkozáson és a bizonyítékok mérlegelésének vitatásán alapul, ami azonban a Be. 650. § (2) bekezdésére és a Be. 659. § (1) bekezdésére tekintettel, a korábban írtak szerint törvényben kizárt (BH 2011.183.).
[113] A XXIV. r. terhelt beadványában megfogalmazott kifogás a Be. 648. §-a szerinti eljárási szabálysértésre utal. Eljárási törvénysértésként a terhelt azt kifogásolta, hogy a másodfokú eljárásban nem vett részt, arról tudomást sem szerzett annak ellenére, hogy büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartásban volt.
[114] A Be. 649. § (2) bekezdés d) pontja szerint eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a határozatát – a XXIV. r. terhelt beadványnak tartalma alapján – a Be. 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta meg.
[115] A Be. 608. § (1) bekezdés d) pontja szerint a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzésével hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a jelenléte a törvény értelmében kötelező. Ez tehát felülvizsgálatot is megalapozó, ún. abszolút eljárási szabálysértés.
[116] A XXIV. r. terhelt indítványával összefüggésben az ügyiratok alapján az alábbiak állapíthatóak meg.
[117] A XXIV. r. terheltet az elsőfokú bíróság 2019. január 15. napján és az azt megelőzően megtartott tárgyalási napokra szabályszerűen idézte. A XXIV. r. terhelt a 2018. január 30-án, valamint 2018. október 9-én megtartottak kivételével a tárgyalásokon jelen is volt.
[118] Az elsőfokú bíróság a 2019. január 15. napján tartott tárgyaláson jelen lévő terhelteket, így köztük a XXIV. r. terheltet is kioktatta a tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondás intézményéről és a kézbesítési megbízott eljárásáról, azaz a Be. 430. § (4)–(7) bekezdésében meghatározott rendelkezésekről. A XXIV. r. terhelt úgy nyilatkozott, hogy a tájékoztatást megértette és a tárgyaláson a továbbiakban nem kíván részt venni, majd a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglaltan megbízta védőjét a kézbesítési megbízotti feladatok ellátásával.
[119] Az elsőfokú bíróság a XXIV. r. terhelt bejelentését a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt végzéssel tudomásul vette, egyúttal tájékoztatta arról, hogy a tárgyalásokat a továbbiakban a távollétében is megtartja, a hátralévő bizonyítást lefolytatja és annak befejezésével ítéletet hozhat. Tájékoztatta továbbá arról is, hogy a határnapokról csak értesítést küld, de ha a tárgyaláson felmerül a személyes részvétel szükségessége, úgy idézni fogja, amelyre a megjelenés kötelező. Tájékoztatása arra is kiterjedt, hogy az ügy állásáról, a lefolytatott bizonyításról, a tárgyaláson jelenlévő védő útján vagy az ügy irataiba személyes betekintés útján kaphat információt.
[120] Ezt követően az elsőfokú bíróság a tárgyalást 2019. március 5. és 6. napjaira elnapolta, melyre a megjelent terhelteket – így a XXIV. r. terheltet is –, valamint védőiket megidézte, holott az eljárási szabályok és saját figyelmeztetése alapján is elégséges lett volna értesítenie őket.
[121] A 2019. március 5. és 6. napjain megtartott tárgyaláson a XXIV. r. terhelt már nem volt jelen, és a bíróság a jegyzőkönyvben rögzítette azt is, hogy a XXIV. r. terhelt kérte az eljárás távollétében történő folytatását. E tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás befejeződött, a perbeszédek az utolsó szó jogán tett nyilatkozatok elhangzását követően az elsőfokú bíróság a tárgyalást határozathirdetésre, 2019. március 21. napjára elnapolta, melyre a jelenlévőket szóban idézte. Az elsőfokú ítélet kihirdetésekor a XXIV. r. terhelt nem, azonban védője, egyben kézbesítési megbízottja jelen volt, aki az ítélettel szemben enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be.
[122] A másodfokú bíróság a 2019. október 22. napján meghozott végzésében megállapította, hogy a másodfokú eljárásban érintett XXIV. r. terhelt az elsőfokú eljárásban úgy nyilatkozott, hogy a büntetőeljárás távollétében történő lefolytatását kéri, ezért a másodfokú bíróság ettől eltérő nyilatkozata írásbeli benyújtásáig a nyilatkozatát érvényesnek tekinti, a részére iratot nem kézbesít; e végzését, valamint a főügyészség másodfokú átiratát, továbbá a nyilvános ülés vagy tárgyalás kitűzésére irányuló indítványra vonatkozó kioktatást a terhelt kirendelt védőjének – mint kézbesítési megbízottaknak – kézbesíti, egyúttal felhívta a kézbesítési megbízottat a Be. 136. § (5)–(7) bekezdésében szabályozott kötelezettségének teljesítésére. A végzést a főügyészségi átirattal a másodfokú bíróság a XXIV. r. terhelt védőjének mint kézbesítési megbízottnak szabályszerűen kézbesítette.
[123] A másodfokú bíróság a 2020. február 18. napjára kitűzött nyilvános ülésről és a határozathirdetés 2020. február 28-i határnapjáról a XXIV. r. terheltet – kézbesítési megbízottja útján szabályszerűen – értesítette, egyben arról tájékoztatta, hogy bár az eljárás távollétében történő lefolytatását az elsőfokú eljárásban kérte, írásban lemondhat arról, hogy az eljárás a távollétében folyjon és a nyilvános ülésen megjelenhet.
[124] A 2020. február 18. napjára tűzött nyilvános ülést a másodfokú bíróság 2020. április 28. napjára elhalasztotta, és felhívta a kézbesítési megbízottakat – így a jelenlévő XXIV. r. terhelt védőjét is –, hogy a terhelteket a kitűzött határnapról értesítsék.
[125] A 2020. április 28. napjára kitűzött nyilvános ülést a másodfokú bíróság a 2020. március 17. napján meghozott 80. számú végzésével – a veszélyhelyzetre tekintettel elrendelt rendkívüli ítélkezési szünet miatt – elhalasztotta, és a XXIV r. terhelt védőjét felhívta, hogy a XXIV. r. terheltet a nyilvános ülés elhalasztásáról értesítse. A végzés a XXIV. r. terhelt védője mint kézbesítési megbízott részére szabályszerűen kézbesítésre került.
[126] A másodfokú bíróság ezt követően a 2020. szeptember 22. napjára kitűzött nyilvános ülésről és a határozathirdetés 2020. szeptember 25-i határnapjáról a XXIV. r. terheltet – kézbesítési megbízottja útján – értesítette, és egyben ismét tájékoztatta arról, hogy bár az eljárás távollétében történő lefolytatását az elsőfokú eljárásban kérte, írásban lemondhat arról, hogy az eljárás a távollétében folyjon és a nyilvános ülésen megjelenhet. A végzés a XXIV. r. terhelt védője mint kézbesítési megbízott részére szabályszerűen kézbesítésre került.
[127] A 2020. szeptember 22. napján megtartott nyilvános ülésen a XXIV. r. terhelt védője jelen volt, a bejelentett fellebbezését fenntartotta. A másodfokú bíróság ítéletét a 2020. szeptember 25-i határnapon hirdette ki.
[128] A bűnügyi nyilvántartás adatai alapján ugyanakkor az is megállapítható, hogy mindeközben a XXIV. r. terhelt 2019. január 29. napján – vagyis a 2019. január 15-i tárgyalási határnapot követően, ahol a tárgyaláson való jelenlét jogáról lemondott – büntetés-végrehajtási intézetbe került, és onnan csak – a felülvizsgálati indítványban írtaktól eltérően később, nem 2020. augusztus, hanem – 2020. szeptember 11. napján szabadult. Az ügyiratok között azonban a XXIV. r. terhelt foglyosított voltára utaló adat nem lelhető fel; a XXIV. r. terhelt védője mint kézbesítési megbízott ugyanakkor nem tett olyan bejelentést, amely a kézbesítési feladatok ellátásának akadályba ütközéséről [Be. 430. § (5) bek.] vagy megbízója büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodásáról szólna, de nincs olyan bírói intézkedés sem, amely a fogva lévő terhelt részére szóló hivatalos iratok kézbesítési szabályainak alkalmazására utalna [Be. 131. § (6) bek., 9/2018. (VI. 11.) IM rend. 5. §].
[129] A rendelkezésre álló ügyiratok alapján tehát az állapítható meg, hogy az elsőfokú és a másodfokú eljárás a tárgyaláson való jelenlét jogáról a törvényi előírásnak megfelelő feltételek mellett lemondott XXIV. r. terhelt távollétében folyt, aki az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetése és a másodfokú eljárás egy része idején büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodott, a jogerős határozat kihirdetésekor azonban már ismételten szabadlábon volt.
[130] A terhelti felülvizsgálattal érintett körben elsőként a Kúria a Be.-nek a terhelt tárgyaláson történő jelenlétének rendezésében végrehajtott koncepcionális változtatására utal.
[131] A hatályos szabályozás abból az elvből indul ki, hogy a tárgyaláson történő jelenlét elsősorban a terhelt joga és nem kötelessége, erre figyelemmel a terhelt a bíróság külön felhívása nélkül a bírósági eljárás bármely szakaszában, illetve az elsőfokú bírósági tárgyalás során bármikor bejelentheti, hogy a tárgyaláson nem kíván jelen lenni. Ha a terhelt megteszi a bejelentését, az mindaddig hatályos, amíg a terhelt olyan nyilatkozatot nem tesz, amely a korábbi nyilatkozata visszavonását jelenti. Mindez azt is jelenti, hogy a bejelentés az egész bírósági eljárásra érvényes, így azt az esetleges további bírósági szakokban nem kell megismételni. A Legfőbb Ügyészség aggálya tehát, amelyet a tárgyaláson való jelenlét jogáról az elsőfokú eljárásban bejelentett lemondás másodfokú eljárásra való kiterjedése körében megfogalmazott, nem alapos.
[132] A Be. 430. § (1) bekezdése tartalmazza a tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondás időszerűségének és feltételeinek törvényi előírásait. A Be. 430. § (4) bekezdése szerint, ha a terhelt a tárgyaláson való jelenlét jogáról lemond, e nyilatkozatának megtételétől, illetve bírósághoz érkezésétől kezdve a bíróság a terheltnek szóló ügyiratokat – kivéve a tárgyaláson való jelenlétre kötelező végzést és az idézést – a kézbesítési megbízott részére kézbesíti. [133] A Be. 136. § (5) bekezdése alapján a kézbesítési megbízott feladata, hogy az eljárásban keletkezett, a megbízó részére kézbesítendő ügyiratokat átvegye és azokat a megbízó részére továbbítsa; e tevékenységért a megbízóval szemben a polgári jog szabályai szerint felelős. A kézbesítési megbízottnak szabályszerűen kézbesített ügyiratot a kézbesítést követő tizenötödik napon a megbízó részére kézbesítettnek kell tekinteni [Be. 136. § (7) bek.].
[134] A tárgyaláson való jelenlét jogáról lemondott terhelt esetében a Be. 430. § (5) bekezdése előírja, hogy ha az ügyiratnak a terhelt részére való eljuttatása a kézbesítési megbízott önhibáján kívüli okból elháríthatatlan akadályba ütközik, a kézbesítési megbízottat az akadály felmerülésétől számított nyolc napon belül bejelentési kötelezettség terheli.
[135] A Be. 430. § (7) bekezdése szerint pedig, ha a terhelt a tárgyaláson való jelenlét jogáról lemondott, és őt a bíróság nem kötelezte a tárgyaláson való jelenlétre, a tárgyalást a terhelt távollétében is meg kell tartani. Ebben az esetben a bíróság az eljárást a meg nem jelent terhelttel szemben befejezheti. Mindez a másodfokú eljárásban is irányadó, miután a Be. 589. §-a a másodfokú eljárásban alkalmazandó előírásokat érintően – eltérő rendelkezések hiányában – az elsőfokú eljárás szabályozására utal vissza.
[136] A Be. 112. § (1) bekezdése szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság azt idézi, akinek a jelenléte az eljárási cselekménynél kötelező, és azt értesíti, akinek a jelenléte nem kötelező, de azt a törvény lehetővé teszi. A másodfokú eljárás fő szabálya szerint a másodfokú eljárásban a nyilvános ülésen a terhelt jelenléte nem kötelező, kivéve, ha a másodfokú bíróság a büntetéskiszabási körülményekről való meghallgatás érdekében szükségesnek tartja az ülésen való megjelenését és evégből megidézi [Be. 599. § (4) bek.].
[137] A tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondás esetén a Be. 112. § (1) bekezdése alapján tehát a terhelt értesítésének van helye bármely eljárási cselekmény, így a másodfokú nyilvános ülést érintően is, az értesítést pedig a Be. 430. § (4) bekezdése alapján a kézbesítési megbízottnak kell kézbesíteni, aki azt a Be. 136. § (5) bekezdése alapján köteles a megbízójának eljuttatni.
[138] Az, hogy a küldemény eljut-e, és ha igen, milyen módon a címzetthez, az már a megbízó és a kézbesítési megbízott közötti jogviszonyra tartozik, a bíróság szempontjából a küldemény tényleges eljutása közömbös. A Be. 136. § (5) bekezdése szerint a kézbesítési megbízott tevékenységért a megbízóval szemben a polgári jog szabályai szerint felelős. A tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondás a terhelt lehetősége, de miután ahhoz a törvény szorosan hozzákapcsolja a kézbesítési megbízott meglétét, a kézbesítési megbízott személyének megválasztása, a megbízással együtt járó feladatok ellátása és a megbízó–megbízott közötti szerződés teljesülése már a terheltre is kötelezettséget ró. A tárgyaláson való jelenlétről való lemondás a terhelt számára nem azt jelenti, hogy vele szemben a büntetőeljárás véget ért, hanem éppen azt, hogy az továbbra is folyik, csak éppen anélkül, hogy ő személyesen az eljárási cselekményeken részt venne, és mindez az ügydöntő határozat meghozatalára is kiterjed.
[139] A jelen ügyben a XXIV. r. terhelt vonatkozásában ezek a szabályok mind érvényre jutottak.
[140] Az elsőfokú bíróság – a tárgyalási jegyzőkönyv szerint – tájékoztatta a terhelteket, köztük a XXIV. r. terheltet a tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondás intézményéről, annak törvényi feltételeiről és jogkövetkezményeiről, valamint a kézbesítési megbízotti státuszról is. Ennek ismeretében kérte a terhelt, és fogadta el a bíróság a XXIV. r. terhelt nyilatkozatát arról, hogy az eljárás további részében személyesen jelen lenni nem kíván.
[141] A terhelti nyilatkozat és annak bírósági elfogadását követően az elsőfokú, majd a másodfokú bíróság is a törvényi előírásoknak megfelelően járt le, amikor a terheltnek a tárgyalásról, illetve a nyilvános ülésről a kézbesítési megbízotton keresztül küldött értesítést.
[142] A felülvizsgálati indítvány szerint az így küldött értesítés nem jutott el a terhelthez, aki ezért nem tudott a másodfokú eljárásban személyesen részt venni. Ebben a körben a Kúria elsőként arra mutat rá, hogy a tárgyaláson való jelenlétről lemondás és a kézbesítési megbízott intézményének alkalmazását a Be. nem korlátozza le a szabadlábon lévő terheltekre, vagyis nem zárja el azokban az esetekben sem, ha a terhelt a személyi szabadságában korlátozva van. A kézbesítési megbízás teljesítésének ugyanis egyáltalán nem akadálya a terhelt fogvatartotti volta.
[143] A védőként eljáró kézbesítési megbízott a büntetés-végrehajtási kódex alapján a terhelt hivatalos kapcsolattartója, küldeményei ellenőrzés nélkül továbbítandók [a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv.tv.) 3. § 9. pont b) alpont, 11. § (1)–(2) és (6)–(7) bek.]. A terhelt fogvatartotti státusza tehát nem képezi automatikusan a kézbesítés akadályát, és nem érinti a korábbi lemondó nyilatkozatának hatályát, azonban, ha a konkrét esetben a kézbesítés időszerűsége, módja vagy bármely más ok miatt akár a terhelt, akár a kézbesítési megbízott számára nem kielégítő, a kézbesítési megbízott a Be. 136. § (5) bekezdése alapján köteles a kézbesítési akadályt a hatóságnak bejelenteni, a terhelt pedig a Be. 431. § (1) bekezdése alapján az ügydöntő határozat kihirdetéséig bejelentheti, hogy a tárgyaláson jelen kíván lenni, így a bejelentés bírósághoz érkezésekor a Be. 430. § (1) bekezdésében meghatározott – a tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondó – nyilatkozata hatályát veszti.
[144] Nyilvánvalóan nem kizárt az sem, hogy a kézbesítési megbízott a Be. 136. § (5) bekezdésében írt kötelezettségének megszegése vezet ahhoz, hogy a terhelt az eljárási cselekményekről nem szerez tudomást. A felülvizsgálati indítvány maga is arra utal, hogy a terhelt az elsőfokú és a másodfokú eljárásban azért nem vett részt, mert a kézbesítési megbízott a neki szóló okiratokat részére nem kézbesítette.
[145] A tárgyalásról való lemondással a bíróság kötelezettsége a terhelt eljárási cselekményről való értesítése, az értesítés pedig azt jelenti, hogy a címzett az értesítéssel érintett eljárási cselekményen jelen lehet, de jelenléte nem kötelező. A törvény azonban – a rendes és a rendkívüli jogorvoslati eljárásban is – csak a kötelező jelenlét megsértéséhez fűz az eljárás és az abban meghozott határozat megsemmisítésére mérlegelést nem tűrően vezető jogkövetkezményt a hatályon kívül helyezés kötelező előírásával.
[146] A tárgyalásról való szabályszerű lemondást követően az eljárásba való visszatérés – a jelenlétre való kötelezés esetét ide nem értve – a terhelt fellépését igényli akkor is, ha időközben más ügyben fogvatartásba kerül, és közömbös az is, ha a terhelt azért nem lép fel az eljárásba való visszatérése érdekében, mert a releváns információkat a kézbesítési megbízott kötelességszegése folytán nem kapja meg.
[147] Az értesítés körében megállapítható eljárási szabálysértés csak relatív eljárási szabálysértés megállapítására vezethet, vagyis, ha az értesítést a bíróság elmulasztotta, az nem vezet az ítélet mérlegelést nem tűrő megsemmisítéséhez, és ekként felülvizsgálat alapja sem lehet. Jelen esetben azonban még ilyenre sem került sor. Amennyiben pedig a kézbesítési megbízott nem teljesíti a Be. 136. § (5) bekezdésében írt kötelezettségét, az nem a bíróság által megvalósított eljárási szabálysértés, hanem – e törvényhely zárófordulata alapján – a megbízott és a megbízó közötti polgári jogviszony megsértése, ami a büntetőeljárásban – csakúgy, mint a Be. 430. § (5) bekezdésében írt kötelesség megszegése – legfeljebb rendbírsággal sújtható.
[148] Az idézett rendelkezésekhez képest tehát törvényesen járt el a másodfokú bíróság, amikor a másodfokú nyilvános ülésről kézbesítési megbízottja útján értesítette a XXIV. r. terheltet, és nem valósított meg törvénysértést akkor sem, amikor a már büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó terhelt távollétében megtartotta azt, majd befejezte az eljárást, még akkor sem, ha a terhelt az eljárás egy részében büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartásban volt.
[149] A XXIV. r. terhelt egyebekben indítványában ártatlanságának adott hangot azzal, hogy ő csak áldozat az ügyben. Az indítvány ekként a konkrétumok megjelölése nélkül, ténylegesen a jogerős ítélet bűnösségét megállapító rendelkezését vitatja, amely egyben az irányadó tényállás elfogadhatatlanságát is állítja. A jogerős ítéleti tényállás megváltoztatására azonban a felülvizsgálati eljárás keretében – a korábban írtak szerint – nincs törvényes lehetőség, ezért ebben a körben a felülvizsgálat kizárt.
[150] Az irányadó tényállás ugyanakkor a XXIV. r. terhelt bűnösségének megállapítására vezető tényeket is tartalmazza, ezért a bűnösséget – önmagában ekként – vitató terhelti nyilatkozat alaptalan.
[151] A kifejtettek alapján a Kúria – a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdése szerinti összetételben eljárva – a megtámadott határozatokat az I. r. és a XXIV. r. terheltek tekintetében a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 148/2021.)