I. A Ptk. 6:539. § (1)–(3) bekezdéseiben írt szabályok irányadóak akkor, ha a veszélyes üzemek egymásnak okoznak kárt. Az üzembentartók egymással szembeni kártérítési felelősségét meghatározó háromlépcsős szabályrendszer alkalmazásának szükséges és egyben elegendő feltétele a kárnak a fokozott veszéllyel járó tevékenységek folytatásával okozati összefüggésben való bekövetkezése.
II. Kizárhatja az elsőbbségadásra kötelezett felelősségét, ha az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket az elsőbbségre jogosult szabályszegése (a megengedett sebesség jelentős túllépése) következtében nem észlelhette, vagy ha e körülményekre nézve az elsőbbségre jogosult megtévesztette. Ebben az esetben a felróható magatartások közül egyedül okozatosnak az elsőbbségre jogosult közlekedési szabályszegése minősül [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:539. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes édesapja 2020. július 2-án egy főúton közlekedett az általa vezetett motorkerékpárral, a motorkerékpáron utasként tartózkodott a felperes édesanyja. A felperes szülei a motorkerékpárral egy tehergépkocsi bal oldalának ütköztek. A felperes édesanyja a helyszínen, míg a felperes édesapja a kórházba szállítását követően elhunyt.
[2] A baleset bekövetkeztét megelőzően a tehergépjármű vezetője járműve visszapillantó tükréből észlelte az ekkor több mint 100 méteres távolságra közlekedő motorkerékpárost, amelynek sebessége ekkor 125–130 kilométer/óra volt. Az útszakaszra kötelező 50 kilométer/óra sebességhatár mellett a tehergépjármű vezetője által végzett megfordulás manőver ekkor ennél a sebességnél végrehajtható lett volna.
[3] A rendőrség a tehergépjárművet vezető gyanúsítottal szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatott nyomozást – mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése – megszüntette. Az ügyészség ezt a határozatot annyiban változtatta meg, hogy a cselekmény nem bűncselekmény, mivel az adott közlekedési helyzetben nem volt lehetséges, így nem volt elvárható sem a gyanúsítottnak hátulról, rendkívül nagy sebességtúllépéssel érkező, kizárólag tükörből észlelhető motorkerékpár sebességének pontos, reális megítélése. Az ügyészségi határozat szerint az adott körülmények között az elsőbbségre jogosult jármű sebességének téves felmérése ezért nem a gyanúsított önhibájára volt visszavezethető, és így őt felelősség nem terhelheti a baleset bekövetkezéséért, ezzel szemben a baleset okozásáért az igazságügyi műszaki szakértői véleményben foglaltak szerint a motorkerékpár vezetője volt felelős sebességtúllépése miatt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes megváltoztatott keresetében 7 500 000 forint sérelemdíj és késedelmi kamata, 6 518 625 forint lejárt kártérítési járadék és késedelmi kamata, valamint 2024. január 1-jétől kezdődően havi 175 633 forint háztartási, ház körüli kisegítő járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetének jogalapjaként – egyebek mellett – a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 25. § (2) bekezdését és 26. § (1) bekezdés a) pontját, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. §-át, 6:519. §-át és 6:535. § (1) bekezdését, valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Kgfb. tv.) 4. § (1) bekezdését, 27. §-át és 28. § (1) bekezdését jelölte meg.
[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A felperes követelését 50%-os arányban elismerte. Álláspontja szerint a baleseti helyzet kialakulása egyértelműen a tehergépjármű vezetőjének a KRESZ 29. § (1) bekezdését sértő magatartása volt, és így kármegosztásnak van helye. Előadta, hogy a felperes részére 7 500 000 forintot megfizetett, és a felperes további követelését nem tartotta megalapozottnak.
Az első- és másodfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a megváltoztatott keresettel egyezően marasztalta az alperest.
[7] Az alperes vitatására és a kármegosztásra történt hivatkozására tekintettel elsőként a követelés jogalapját vizsgálta. Ennek során figyelemmel volt a büntetőeljárásban hozott határozatok tartalmára. Értékelte továbbá, hogy egy korábban eljárt bíróság ítéletével az alperest a balesetben részes teherautóban bekövetkezett kár teljes összegének megfizetésére kötelezte, kármegosztás megállapítása nélkül.
[8] A Ptk. 6:539. § (1) bekezdésére tekintettel a felróhatóság kérdésében foglalt állást. Ezzel kapcsolatban pedig a büntetőeljárásban beszerzett és a perben indítványra felhasznált, aggálymentesnek minősített igazságügyi közlekedési műszaki szakértői vélemény megállapításaiból indult ki. Azok alapján rögzítette, hogy a motorkerékpár vezetője a tehergépjármű vezetője részéről történt észlelésekor 125–130 kilométer/óra sebességgel közlekedett, és mivel az útvonal engedélyezett sebesség 50 kilométer/óra volt, ezért a motorkerékpár vezetője egyértelműen és súlyosan megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit. Figyelembe vette, hogy a szakvélemény szerint a baleset akkor lett volna elkerülhető, ha a motorkerékpár 94-101 kilométer/óra sebességgel halad maximum, ez esetben a motorkerékpár vészfékezéssel megállítható lett volna, illetve a 100 kilométer/óra sebesség meg nem haladása esetén a tehergépjármű biztonságos távolságra ki tud haladni a motorkerékpár sávjából.
[9] Utalt arra, hogy a közúti közlekedés szabályai szerinti elsőbbségadásra kötelezett felelősségéről szóló 6/1998. Büntető jogegységi határozat (a továbbiakban: Jogegységi határozat) értelmében a közúti közlekedés szabályai szerint elsőbbségadásra kötelezett felelősségét kizárhatja, ha az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket az elsőbbségre jogosult szabályszegése következtében nem észlelhette, vagy ha e körülményekre nézve az elsőbbségre jogosult megtévesztette. Ehhez képest megállapította, hogy a motorkerékpár vezetője egy nagy teljesítményű motorkerékpárt utassal maga mögött úgy vezetett nyári főszezonban, hogy a sebességkorlátozást legalább két és félszeresével túllépte, és ellehetetlenítette a tehergépjármű vezetője számára, hogy az elsőbbségadást felismerje. Megítélése szerint arra nem lehet sem felkészülni, sem számítani, hogy a megengedett sebesség majd „másfélszeresével” közlekedik a motorkerékpár vezetője.
[10] Mindezek alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tehergépjármű vezetője az elsőbbségi helyzetet nem ismerhette fel, őt ebben a motorkerékpár vezetője – a jelentős sebességtúllépésre figyelemmel – megtévesztette, és így a baleset bekövetkezéséért kizárólag a motorkerékpár vezetőjét terhelte felelősség, az neki volt felróható. Ebből arra következtetett, hogy a kárért a motorkerékpár kötelező felelősségbiztosítójának, az alperesnek kell helytállnia, és kármegosztásnak nincs helye.
[11] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[12] A már hivatkozott szakvélemény alapján az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását annyiban egészítette ki, hogy a baleset bekövetkeztét megelőzően a tehergépjármű vezetője járműve visszapillantó tükréből észlelte az ekkor több mint 100 méteres távolságra közlekedő motorkerékpárost, amelynek sebessége ekkor 125–130 kilométer/óra volt. Tényként állapította meg azt is, hogy az útszakaszra kötelező 50 kilométer/óra sebességhatár mellett a tehergépjármű vezetője által végzett megfordulás manőver ekkor ennél a sebességnél végrehajtható lett volna.
[13] A fenti kiegészítéssel egyébként helytállónak minősítette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és helyesnek találta azt a jogi következtetést, hogy az alperes alaptalanul hivatkozott a kármegosztásra és a közös károkozásra. Az elsőfokú ítélet indokolásával is túlnyomórészt egyetértett azzal a pontosítással, hogy a tehergépjármű vezetője elsőbbségadásra volt kötelezett, amellyel összefüggésben a szabályszegése megállapítható, mivel azonban veszélyes üzemek találkozásáról volt szó, a Ptk. 6:539. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az általános felelősségi szabályokat kellett figyelembe venni azzal, hogy az üzembentartók felróhatóságuk arányában kötelesek a másiknak okozott kárt megtéríteni.
[14] A Jogegységi határozat alapján vizsgálandónak tartotta azt is, hogy az elsőbbségre jogosultat az eredmény (a közúti baleset) tekintetében terheli-e gondatlanság. Ennek során abból indult ki, hogy a megengedett sebesség túllépése fokozza a baleset kockázatát, csökkenti a baleset elhárításának lehetőségét, és ha az elsőbbségre jogosult nem jelentősen lépi túl a megengedett sebességet, csak kivételes esetben állapítható meg a tudatos vagy nem tudatos gondatlansága a közúti baleset okozása tekintetében.
[15] Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság a motorkerékpár vezetőjének szabályszegésével összefüggésben helyesen részletezte a büntetőeljárás során hozott határozatok tartalmát és a büntetőjogi felelősség körében tett megállapításokat. Azok alapján, az elsőfokú bírósággal egyetértve figyelemmel volt arra, hogy a motorkerékpáros sebessége olyan mértékű volt, hogy az elsőbbségadásra kötelezett gépjármű vezetője a motorkerékpáros helyzetét, távolságát és ennek folytán az elsőbbségadási kötelezettségét sem tudta reálisan megítélni. Ennek okaként a motorkerékpáros magas, az adott útszakaszra előírtakat legalább két és félszeresen meghaladó sebességét jelölte meg. Rámutatott: a motorkerékpáros ezzel a megtévesztő magatartással minősül károkozónak, és emiatt a baleset bekövetkezése kizárólag az ő terhére róható, ami kizárja a tehergépkocsi vezetője szabályszegésének értékelését, illetőleg a közrehatás megállapítását.
[16] Az ismertetett pontosítással érdemben helyes elsőfokú ítélet megállapításaival egyetértett, azokat megismételni nem kívánta. Arra is utalt, hogy a fellebbezésben hivatkozott kúriai döntések az adott tényállás mellett nem voltak alkalmazhatóak, mivel azokban a jogesetekben a felek a kármegosztás indokoltságát nem vitatták.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[17] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak „a sérelemdíjra vonatkozó részben teljes egészében, míg a lejárt járadék és a jövőben fizetendő járadék vonatkozásában részben” történő megváltoztatását és a keresetnek „a sérelemdíj vonatkozásában teljeskörűen, míg a lejárt és a jövőbeni járadék vonatkozásában az 50%-on túli részben” való elutasítását, másodlagosan „a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályú” hatályon kívül helyezését kérte.
[18] Megsértett jogszabályhelyként – egyebek mellett – a Ptk. 6:535. § (1) bekezdését és 6:539. § (1) bekezdését, valamint a KRESZ 24. § (1) bekezdését, 29. §-át és 33. §-át jelölte meg. Állította továbbá, hogy a jogerős ítélet jogkérdésben eltér a Kúria Pfv.III.21.434/2014/5. számú határozatától, a BH 2017.53. számú határozattól és a Jogegységi határozattól.
[19] Előadta, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezésben hivatkozott bírósági határozatokat és a szakvéleménynek azt a megállapítását figyelmen kívül hagyva hozta meg a döntését, amely szerint amennyiben a tehergépkocsi vezetője a megfordulás megkezdését megelőzően észleli az érkező motorkerékpárt, és nem kezdi meg a megfordulást, a baleset elkerülhető lett volna. Hivatkozása szerint az utóbbiakat elfogadta, a büntetőeljárás során ugyanis a tehergépjármű vezetője úgy nyilatkozott, hogy észlelte a motorkerékpárt, látta annak előzését, de biztonságosnak ítélte a saját manőverét. Ennek alapján nem vitásnak nevezte, hogy a tehergépjármű vezetőjének feltételeznie kellett: a motorkerékpár sebessége meghaladja az adott útszakaszra vonatkozó legmagasabb sebességet. Álláspontja szerint ezért a tehergépjármű vezetőjének elsőbbséget kellett volna adnia, amelyet nem tett meg, és ez okozta a balesetet.
[20] Sérelmezte, hogy a jogerős ítélet a már az elsőfokú eljárásban is hivatkozott kúriai döntésekkel kapcsolatosan semmilyen megállapítást nem tartalmaz. Előadta, hogy ez az eljárási szabálysértés önmagában megalapozza a felülvizsgálati kérelmet.
[21] Megismételte, hogy a tehergépjármű vezetője terhére 50%-os közrehatás megállapítása indokolt, és ebből eredően csupán a felperesnél felmerült kár 50%-át kell megtérítenie.
[22] Okfejtése szerint a szakvélemény és a gépjármű vezetőjének nyilatkozata alapján az lett volna a helyes megállapítás, hogy a gépjármű vezetője tévesen mérte fel a közlekedési helyzetet, azaz a baleset nem elháríthatatlan ok miatt következett be.
[23] Egyértelműen állíthatónak tartotta, hogy mivel a gépjármű vezetője kellő körültekintés nélkül, álló helyből indult el, ezért a KRESZ 24. § (1) bekezdésének elsőbbségi szabályát megszegte. Kifogásolta, hogy a jogerős ítéletben a KRESZ szabályokra utalás nem található. Értelmezése szerint az általa megjelölt kúriai döntések abba az irányba mutatnak, hogy egy baleset okozója minden esetben az elsőbbségi szabály megszegője. Sérelmesnek tartotta ennek figyelmen kívül hagyását, és állította, hogy a másodfokú bíróság az elsőbbségadási kötelezettség megszegését nem értékelte. Hiányolta az arra vonatkozó indokolást, hogy a tehergépjármű vezetőjének nyilvánvaló közlekedési szabálysértése miért nem volt okozója a balesetnek. Az általa megjelölt kúriai döntések ismeretében azt is hangsúlyozta, hogy a felezővonalat átlépő, forgalmi sávot váltó gépjárműnek minden esetben elsőbbséget kell adnia a már forgalomban lévő vagy a magasabb rendű útról érkező járműnek. Ehhez képest állítása szerint a másodfokú bíróság azt sem értékelte, hogy a tehergépjármű átlépte a felezővonalat és 180 fokos fordulatot tett.
[24] A jogerős ítéletet a Jogegységi határozattal is ellentétesnek tartotta. A szakvéleményből és a már említett gyanúsítotti nyilatkozatból ugyanis egyértelműen azt a következtetést vonta le, hogy a tehergépjármű vezetője csak abban az esetben mentesülhet a felelősség alól, ha nem észlelte a motoros közeledését. Erre tekintettel megismételte, hogy a tehergépjármű vezetője látta közeledni a motorost, mégpedig előzés közben.
[25] Az általa feltüntetett kúriai határozatok tényállását is hasonlónak tartotta a konkrét ügy tényállásával.
[26] Érvelése szerint a felek között nem lehet szó közrehatásról, hanem csupán arról, hogy neki biztosítóként a bekövetkezett kár 50%-át kell megtérítenie, és a tehergépjármű vezetőjének KRESZ szabályszegéséért nem kell helytállnia, hiszen a tehergépjármű a felperes beavatkozójánál rendelkezett felelősségbiztosítási szerződéssel. Ebből arra következtetett, hogy a felperest a felülvizsgálati kérelemnek helyt adó döntés esetén sem éri sérelem, hiszen ebben az esetben a felperes beavatkozója áll helyt a tehergépjármű vezetőjének károkozó magatartásáért.
[27] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
[28] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az aggálymentes bizonyítékok gondos mérlegelésének eredményeként állapította meg, hogy a kár bekövetkezése kizárólag az alperesnél biztosított jármű üzemben tartójának, illetőleg vezetőjének róható fel, és ezért az okozott károkat az alperesnek kell megtérítenie.
[29] Kiemelte, hogy a másodfokú bíróság vizsgálta a szakvéleményt, amely részletezte a baleset mechanizmusát. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított ténynek tekintette, hogy a motorkerékpár sebessége olyan mértékű volt, hogy az elsőbbségadásra kötelezett gépjármű vezetője nem volt abban a helyzetben, hogy a motoros helyzetét, távolságát, sebességét reálisan meg tudja ítélni.
[30] Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság a Jogegységi határozatban foglaltakat értékelte, míg az alperes által megjelölt kúriai határozatokat nem tartotta relevánsnak.
A Kúria döntése és jogi indokai
[31] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[38] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében anyagi jogi jogszabálysértésként a Ptk. 6:535. § (1) bekezdésének megsértését is állította. Noha ez a jogszabályhely a keresetnek a felperes által feltüntetett egyik jogalapját jelentette, a perben eljárt bíróságok a felek jogvitájában nem annak alapján döntöttek. Ennek az oka az volt, hogy a veszélyes üzemek találkozása miatt nem a veszélyes üzemi felelősség hivatkozott főszabályát, hanem – ahogyan arra a másodfokú bíróság külön is rámutatott – elsődlegesen a Ptk. 6:539. § (1) bekezdését kellett alkalmazni. Ebből következően szükségtelen és egyúttal értelmezhetetlen is volt az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben foglalt, a Ptk. 6:535. § (1) bekezdésében meghatározott mentesülési okokkal összefüggő jogi okfejtése.
[39] A Ptk. 6:539. § (1)–(3) bekezdéseiben írt szabályok irányadóak akkor, ha a veszélyes üzemek egymásnak okoznak kárt. Az üzembentartók egymással szembeni kártérítési felelősségét meghatározó háromlépcsős szabályrendszer alkalmazásának szükséges és egyben elegendő feltétele a kárnak a fokozott veszéllyel járó tevékenységek folytatásával okozati összefüggésben való bekövetkezése (Kúria Pfv.III.20.146/2022/4.). A Ptk. 6:539. § (1) bekezdése – a szabályrendszer első lépcsőjeként – a veszélyes üzemek által egymásnak okozott kárt az üzembentartók felróhatóságának arányában rendeli megtéríteni (Kúria Pfv.III.20.119/2023/10.). Ez a szabály direkt bizonyítást jelent: annak kell a másik fél felróhatóságát bizonyítani, aki arra hivatkozik (Kúria Pfv.V.20.341/2022/2.). Abban az esetben pedig, ha nem az üzembentartó a tényleges károkozó, a Ptk. 6:539. § (1) bekezdés második mondata értelmében az üzembentartó a kár megtérítésére a tényleges károkozó magatartásának felróhatósága alapján köteles.
[40] A perben eljárt mindkét fokú bíróság a fentiek figyelembevételével foglalt állást a kártérítési felelősségnek a keresetet megalapozó fennállása kérdésében. Elsődlegesen az üzembentartók, illetve helyettük a tényleges károkozónak minősülő járművezetők magatartásának felróhatóságát vizsgálták. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban helyesen indult ki abból, hogy a közúti közlekedésben részt vevő járművezetőkre vonatkozó kötelező érvényű előírásokat, a KRESZ szabályait kellett alkalmazni. Azok megszegését a bíróságok mindkét járművezető részéről megállapították: az ítéletek azonos indokolása szerint a motorkerékpár vezetője a megengedett sebességet jelentősen túllépte, míg a tehergépjármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségét nem teljesítette. Ez azt jelentette, hogy mindkét járművezető magatartása felróhatónak minősült. Annak az oka pedig, hogy a bíróságok mégsem a felróhatóság arányában rendelkeztek a károk megosztásáról, a tehergépjármű vezetőjének magatartása és a kár közötti okozati összefüggés hiánya volt. Ennek során tekintettel voltak a Jogegységi határozatra, amely a közúti közlekedés szabályai szerint elsőbbségadásra kötelezett büntetőjogi felelősségéről szól, és az elsőbbségre jogosult sebességtúllépése büntetőjogi minősítésének szempontjait is meghatározza, de e közlekedési szabályszegések polgári jogi vonatkozásainak, a deliktuális kártérítési felelősség és ahhoz kapcsolódóan a felelősségbiztosítás szempontjából jelentős tények megítélésekor is támpontként szolgálhat. A Jogegységi határozat 1. pontjának második mondatában írt, az elsőfokú bíróság által idézett és a jogerős ítéletben is hivatkozott megállapítása szerint kizárhatja az elsőbbségadásra kötelezett felelősségét, ha az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket az elsőbbségre jogosult szabályszegése következtében nem észlelhette, vagy ha e körülményekre nézve az elsőbbségre jogosult megtévesztette. A Jogegységi határozat indokolásának 2. pontja az elsőbbségre jogosult ilyen szabályszegéseként azonosította a megengedett sebesség jelentős túllépését. A perbeli esetben is erről volt szó. A jogerős ítéletben megállapított és a korábbiakban részletezettek értelmében a felülvizsgálati eljárásban irányadónak tekintendő tényállás szerint a motorkerékpár vezetőjének a megengedett két és félszeresét meghaladó sebessége miatt az elsőbbségadásra kötelezett tehergépjármű vezetője a motorkerékpár helyzetét, távolságát, azaz az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket nem tudta reálisan megítélni. A másodfokú bíróság e tények ismeretében helytállóan vonta le azt, az elsőfokú bíróságéval egyező jogi következtetést, hogy a baleset bekövetkezéséért kizárólag a motorkerékpár vezetőjét terhelte felelősség. Vagyis: a felróható magatartások közül egyedül okozatosnak a motorkerékpár vezetőjének közlekedési szabályszegését minősítette. Mindez a Ptk. 6:539. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásán alapult, és a jogerős ítélet a KRESZ felülvizsgálati kérelemben feltüntetett rendelkezéseit sem sértette.
[41] Az alperes az általa kért felülvizsgálat alapjaként a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést is megjelölte. Referenciahatározatként a Kúria Pfv.III.21.434/2014/5. számú közbenső ítéletére és a BH 2017.53. számon megjelent eseti döntésre hivatkozott. A BH ugyanakkor nem minősül a Kúria közzétett határozatának (Kúria Gfv.VI.30.197/2024/4.). A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdésére, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel a közzétett határozat fogalma úgy értelmezendő, hogy az alatt a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett, 2012. január 1-je után meghozott határozatokat kell érteni (Kúria Pfv.VI.21.065/2025/3., Pfv.III.20.221/2024/2.). Ez a megjelölésbeli pontatlanság mégsem jelenthette az érdemi elbírálás akadályát, hiszen az említett BH alapjául a Kúria Pfv.III.21.248/2016/5. számú közzétett határozata (ítélete) szolgált. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a szóban forgó kúriai határozatok tényállásának a perbeli tényállással való lényegi azonosságát és teljes hasonlóságát hangsúlyozta, azt azonban nem mutatta be, hogy a másodfokú bíróság konkrétan milyen jogkérdésben és mely jogszabályhelyhez kapcsolódóan adott eltérő jogértelmezést. Az általa előadottak alapján – a Kúria részéről a megjelölt határozatok meghozatalakor figyelembe vett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 346. § (1) bekezdésének a Ptk. 6:539. § (1) bekezdésével alapvetően azonos normatartalma, valamint a KRESZ 29. § (1) bekezdésének alkalmazása miatt – valamennyi ügyben felvetett jogkérdésként az volt megfogalmazható, hogy egyrészről az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása, másrészről a megengedett sebesség túllépése esetén miként ítélendő meg az e felróható magatartásokat tanúsító üzembentartók vagy helyettük a tényleges károkozók kártérítési felelőssége. Ezzel összefüggésben pedig az adott perben eljárt másodfokú bíróság a referenciahatározatokban foglaltaktól eltérő jogértelmezést nem fejtett ki. A Kúriával egyezően tekintettel volt a Jogegységi határozat előzőekben már idézett részére. Az eltérő jogi következtetésének és az abból fakadóan eltérő tartalmú érdemi döntésének oka a felülvizsgálati kérelemben figyelmen kívül hagyott lényeges tényállásbeli különbözőség volt. A Kúria Pfv.III.21.434/2014/5. számú határozatának indokolása szerint ugyanis abban az ügyben a bizonyítékok nem támasztották alá a károkozó gépjármű felelősségbiztosítójának mint alperesnek azt az állítását, hogy a közeledő motorkerékpár nem volt felismerhető, illetőleg, hogy az elsőbbségre jogosult szabályszegése nem tette lehetővé az elsőbbségadási kötelezettség szempontjából jelentős körülmények észlelését. A Kúria a Pfv.III.21.248/2016/5. számú határozatában ugyancsak jelentőséget tulajdonított annak, hogy nem volt megállapítható olyan körülmény, amely az alperes biztosítottja, vagyis a gépjármű üzembentartója részéről a motorkerékpár észlelését kizárta volna, mint ahogy a motorkerékpár vezetője részéről az elsőbbségadásra kötelezett megtévesztését sem lehetett megállapítani. A jogerős ítélet ezért jogkérdésben nem tért el a feltüntetett, közzétett kúriai határozatoktól.
[42] Az alperes mindezek mellett a jogerős ítéletnek a Jogegységi határozattól való eltérését állította. Ez a hivatkozása önmagában nem, csupán az általa megjelölt jogszabálysértésekhez társíthatóan alapozhatta volna meg a felülvizsgálatot. Ehhez képest lényeges, hogy a Jogegységi határozat – a már bemutatottak szerint – más jogág szabályainak értelmezése körében adott iránymutatást tartalmaz, és figyelembevételét a polgári jogi ítélkezésben a KRESZ abban hivatkozott rendelkezéseinek egységes alkalmazása indokolja. Ebben a vonatkozásban viszont a másodfokú bíróság a Jogegységi határozatban írtaktól nem tért el, a szóban forgó közlekedési szabályokat éppen azokra tekintettel értelmezte.
[43] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.III.20.486/2025/5.)