A Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjának 2. fordulatában foglalt törvényi feltétel hiányában kerül sor a vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadására és a Be. 608. § (1) bekezdés h) pontjának 1. fordulatában írt eljárási szabálysértés megvalósul, ha az elsőfokú bíróság nem tisztázza, hogy a korábban meghozott tagállami ítélettel a vád tárgyává tett egyes részcselekmények elbírálása már megtörtént-e, és ezáltal a Be. 4. § (7) bekezdése szerinti büntetőeljárási akadály fennáll-e. Ilyen esetben ugyanis elmarad annak vizsgálata, hogy a vádiratban foglalt, a vádlott által elismert történeti tényeket a rendelkezésre álló ügyiratok is igazolják-e [Be. 504. § (2) bek. c) pont, 608. § (1) bek. h) pont].
[1] A járásbíróság ítéletével IV. r. vádlottat társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette [Btk. 184. § (1) bek.] miatt – mint bűnszervezetben elkövetőt és különös visszaesőt – 4 év 4 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A IV. r. vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el 9 637 400 forintra, valamint az Audi A3 típusú személygépkocsi helyébe lépett 130 00 forintra és 490 000 forint lefoglalt készpénzre. Döntött az előzetes fogvatartásban és a bűnügyi felügyeletben töltött idő beszámításáról és a bűnügyi költség viseléséről.
[2] Az enyhítés iránt bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és IV. r. vádlottal szemben a Btk. 184. § (1) bekezdésébe ütköző új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult büntetőeljárást megszüntette.
[3] Az ügyészség fellebbezése alapján eljárva az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a végzésével a járásbíróság ítéletét és a törvényszék végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[4] A harmadfokú bíróság végzése ellen IV. r. vádlott jelentett be fellebbezést, míg az ügyészség és a IV. r. vádlott védője tudomásul vette a határozatot.
[5] A IV. r. vádlott a jogorvoslati nyilatkozata indokolásában kifejtette, hogy a másodfokú bíróság a jogszabályoknak megfelelően járt el és megalapozott döntést hozott, amikor a „ne bis in idem” elvére hivatkozással megszüntette a büntetőeljárást, mert helytállóan értékelte azt a tényt, hogy a járásbíróságra benyújtott vádiratban megjelölt ugyanazon időszakra és cselekményére vonatkozóan Ausztriában már jogerős ítélet született. Ezért a járásbíróság által lefolytatott eljárás nem felelt meg az egyszeri felelősségre vonás elvének.
[6] Kiemelte, hogy az ítélkezési gyakorlatban ellentmondást eredményezne, és sértené az uniós jog alapelveit, amennyiben a jogerős osztrák ítélet mellett a magyar bíróságok ugyanazon cselekményért újabb ítéletet hoznának. Érvei szerint amellett, hogy az új eljárás számára jogsérelmet okozna, indokolatlan terhet róna az igazságszolgáltatás rendszerére is, hiszen az ügy már egyszer eldőlt.
[7] Indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését helyezze hatályon kívül, és a törvényszék végzését hagyja helyben.
[8] A Legfőbb Ügyészség az átiratában a fellebbezést nem tartotta alaposnak.
[9] Egyetértett azzal a megállapítással, hogy az elsőfokú bíróság – bár tudomással bírt a tagállami ítéletről – nem vizsgálta meg, hogy IV. r. vádlott tekintetében részben vagy egészben fennáll-e a jelen büntetőügy tárgyát képező cselekmények vonatkozásában a tettazonosság, az ítélt dolog. Álláspontja szerint az ítélőtábla helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a IV. r. vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata elfogadhatóságának a Be. 504. § (2) bekezdésében írt feltételei közül nem teljesült a beismerő nyilatkozat eljárás ügyiratai általi alátámasztottságának követelménye, így a Be. 608. § (1) bekezdés h) pont 1. fordulatában meghatározott abszolút hatályon kívül helyezési ok megvalósult.
[10] Rámutatott arra, hogy a tagállami ítéletek esetében a „ne bis in idem” mint büntetőeljárási akadály kizárólag a tényleges tettazonosság esetében állhat fenn, azon tényekkel összefüggésben, amelyeket a tagállam bírósága jogilag értékelt, a magyar jogi minősítésnek e tekintetben nincs jelentősége. Ezt támasztja alá az Európai Unió Bíróságának következetes ítélkezési gyakorlata is, hiszen a Van Esbroeck ítélet szerint – melyet az azt követő ítélkezési gyakorlat is megerősített – az SMVE 54. cikke alkalmazásának egyedüli jelentőséggel bíró szempontja „az egymáshoz elválaszthatatlanul kötődő konkrét körülmények együttesének” azonossága, melynek mérlegelése során „arról kell határozni, hogy a történeti tényállás egymáshoz időben, térben és tárgyuk szerint elválaszthatatlanul kötődő cselekmények együttesének minősül-e.” Ebből következően a tagállami ítélet ítélt dolgot csak akkor eredményez, ha a határozatban rögzített tényállásban leírt cselekmény minden tekintetben (elkövetési magatartás, mód, időpont, passzív alany, elkövetési tárgy) azonos a Magyarországon utóbb lefolytatandó eljárás tárgyát képező tényekkel.
[11] Kifejtette, hogy e joggyakorlat törvényi szintű megerősítése is megtörtént a Be. 4. § (7a) bekezdésének beiktatásával, melyet a 2021. évi CXXXIV. törvény 167. §-ához fűzött miniszteri indokolás is hangsúlyoz. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság eljárást megszüntető rendelkezése törvénysértő volt.
[12] Érvelése szerint a bűncselekményegységnek csak egyes részcselekményei tekintetében merülhet fel a Be. 4. § (7) bekezdése szerinti akadály, ugyanis a IV. r. vádlott az eljárás tárgyát képező cselekmények egy részét ugyanott és azonos időszakon belül követte el, mint amit az osztrák tagállami ítélet tartalmaz. Ezért vizsgálandó, hogy a jelen ügyben Magyarországon értékesített új pszichoaktív anyag mennyiben képezte az Ausztriában forgalmazási céllal megszerzett új pszichoaktív anyag miatti osztrák büntetőeljárás tárgyát, és abból értékesítettek-e Magyarországon. Mivel egyes részcselekmények vonatkozásában már az elsőfokú eljárásban is felmerült a büntetőeljárási akadály fennállása, ennek tisztázására bizonyítás felvétele lett volna indokolt, így az ügy előkészítő ülésen nem volt befejezhető.
[13] Egyetértett azzal is, hogy az elsőfokú bíróság valóban nem észlelte, hogy a vád tárgyát képező cselekmények közül a kábítószer birtoklására vonatkozó részt az ügyész minősítés nélkül hagyta, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne álltak volna fenn a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának feltételei. Álláspontja szerint mindez nem lett volna akadálya a felelősségre vonásnak, hiszen a vádiratban részletesen szerepelnek a IV. r. vádlott által elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége alapjául szolgáló tények, arra pedig nincs kifejezett utalás, hogy emiatt a vádhatóság ne szorgalmazná a IV. r. vádlott büntetőjogi felelősségre vonását. A Be. korlátozott felülbírálat esetén sem zárja ki azt, hogy a másodfokú bíróság olyan bűncselekményben állapítsa meg a vádlott bűnösségét, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett. Erre előkészítő ülésen hozott ítélet esetében is mód van, mivel a bűnösséget beismerő nyilatkozat esetében a beismerés mindig a vádirati tényállásra és nem a minősítésre vonatkozik.
[14] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését hagyja helyben.
[15] A IV. r. vádlott fellebbezése alaptalan.
[16] A Be. 627. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése, valamint a harmadfokú bíróságnak a másodfokú bíróság ítéletét vagy a másodfokú bíróság ítéletét és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot vagy az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen fellebbezésnek van helye, ha a hatályon kívül helyezésre
a) a 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés,
b) a 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, vagy
c) az 592. § (1) bekezdésében meghatározott okból teljes megalapozatlanság,
d) a 625. § (4) bekezdésében meghatározott ok miatt került sor.
[17] Jelen esetben a harmadfokú bíróság a Be. 608. § (1) bekezdés h) pont 1. fordulatában meghatározott eljárási szabálysértés megvalósulása miatt döntött az elsőfokú ítélet és a másodfokú végzés hatályon kívül helyezéséről, mely határozattal szemben a Be. 627. § (3) bekezdése a vádlott, az ügyészség és a védő részére fellebbezési jogot biztosít.
[18] Tekintettel arra, hogy a IV. r. vádlott a harmadfokú nyilvános ülésen nem volt jelen, a Be. 582. § (3) bekezdése alapján a jogorvoslati nyilatkozata előterjesztésére a rendelkező rész kézbesítésétől számított nyolc napon belül volt lehetősége. A kézbesítésre vonatkozó adatok alapján a IV. r. vádlott fellebbezése joghatályos.
[19] A Be. Tizenhetedik Része szerinti eljárásban a jogorvoslat tárgya kizárólag a másodfokú vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése, és a fellebbviteli bíróság ahhoz vezető eljárása. Az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és ezért a hatályon kívül helyezésről – a másodfokú bíróság törvényesen rendelkezett-e. A támadott (hatályon kívül helyező) rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését vagy az eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését jelenti. A fellebbezésekkel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma az, hogy miért nem volt érdemi döntés hozható.
[20] Minden felülbírálat a felülbírálat tárgyának – mely jelen esetben a hatályon kívül helyezés – rendeltetéséhez igazodik. Ehhez képest a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása valójában nem ügy-, nem irat-, hanem túlnyomó részt határozatvizsgálat. A fellebbezés elbírálása során az eldöntendő kérdés tehát nem az, hogy a hatályon kívül helyezett alsóbb fokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; így volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e (Kúria Hkf.III.871/2020/9., BH 2021.69.II.).
[21] A Kúria a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálata során feltétlen hatályon kívül helyezési okot képező eljárási szabálysértést nem észlelt.
[22] Az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság IV. r. vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjának 2. fordulatában írt feltétel hiányában fogadta el, mellyel megvalósította a Be. 608. § (1) bekezdés h) pontjának 1. fordulatában meghatározott abszolút eljárási szabálysértést.
[23] A Be. 500. § (2) bekezdés a) és b) pontja úgy rendelkezik, hogy a vádlott az előkészítő ülésen beismerheti a bűnösségét abban a bűncselekményben, amely miatt ellene vádat emeltek, és a beismeréssel érintett körben lemondhat a tárgyaláshoz való jogáról; továbbá, ha a bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatot elfogadja, akkor a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálja. Amennyiben a bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatot elfogadta, a vádlott bűnösségét a bűnösség beismerésére, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására és az eljárás ügyirataira alapítja [Be. 565. § (1) bek.]. Ilyen esetben az ítélet ellen a bűnösség megállapítása, illetve a váddal egyező tényállás és minősítés miatt fellebbezésnek nincs helye [Be. 580. § (2) bek. a) és b) pont].
[24] A vádlott beismerő nyilatkozata elfogadásának tehát az eljárás menetére és a hozandó ügydöntő határozatra is meghatározó jelentőségű kihatása van; az kizárja a vád tárgyává tett cselekményre vonatkozó bizonyítást, maga után vonja a váddal egyező minősítésű cselekményre vonatkozó bűnösség megállapítását és annak a fellebbezéssel való támadhatatlanságát (Kúria Bt.1399/2020/7., BH 2021.160. [29] bekezdés).
[25] A Be. 504. § (2) bekezdése szerint a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának a feltétele, hogy
a) a vádlott e nyilatkozatának természetét és elfogadásának következményeit megértette,
b) a vádlott beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik,
c) a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata egyértelmű, és azt az eljárás ügyiratai alátámasztják.
[26] A vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata elfogadására a felsorolt feltételek maradéktalan, egyidejű megvalósulása esetén van törvényes lehetőség; tehát már egyetlen feltétel hiánya is kizárja az elfogadást. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a Be. 608. § (1) bekezdés h) pontjának első fordulatában írt eljárási szabálysértés kizárólag a beismerő nyilatkozat elfogadásáról döntő végzés meghozatala időpontjában fennálló tények és körülmények alapján vizsgálható. Olyan tényre, körülményre vagy nyilatkozatra, amelynek figyelembevételére a beismerő nyilatkozat elfogadásakor a bíróságnak nem volt lehetősége, illetve nem lett volna kötelessége figyelembe venni, a későbbiekben sem lehet eredményesen hivatkozni (Kúria Bfv.639/2021/10., BH 2022.121.II.).
[27] A Be. 504. §-ához fűzött végső előterjesztői indokolás szerint a bíróságnak a beismerő vallomás elfogadása körében egyebek mellett azt is vizsgálnia kell, hogy a beismerő vallomás hitelességével kapcsolatban nem merül-e fel kétely, és az a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal kellőképpen alátámasztott-e.
[28] A beismerő nyilatkozat elfogadásának a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjában írt feltétele valójában annak megítélését teszi szükségessé, hogy a vádlott beismerésével szemben az eljárás során beszerzett, az ügyiratok tartalmát képező bizonyítékok alapján támasztható-e észszerű kétely. Az ügyiratokból tehát ki kell tűnnie azon bizonyítékok rendelkezésre állásának, amelyek a cselekmény büntetőjogi minősítése szempontjából lényeges elemeinek múltbéli megtörténtét a vádlotti beismeréssel összhangban megállapíthatóvá teszik. Azt kell tehát ellenőrizni, hogy az ügyészség által vád tárgyává tett, és a vádlott által beismert tényekkel szemben – függetlenül e tények lehetséges jogi minősítésétől – az ügyiratok tartalma alapján felhozhatók-e észszerű kételyek (Kúria Hkf.II.1.087/2023/5. indokolás [40]–[42] bekezdés, Kúria Bfv.II.1.482/2024/8. [31]–[32] bekezdés).
[29] Az iratok alapján megállapítható, hogy a járási ügyészség vádiratában a IV. r. vádlott előzményi elítélései között feltüntette egy tagállami törvényszék 2020. január 21. napján jogerőre emelkedett határozatát, mely a IV. r. vádlottal szemben kábítószerekkel vagy kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt 8 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést és 360 euró pénzbüntetést szabott ki.
[30] A vádirati tényállás szerint az I. r. vádlott által külföldről megrendelt, új pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagokat 2018 augusztusától kezdődően IV. r. vádlott vette át egy magyarországi városban, majd azokat az utasításoknak megfelelően elosztotta és továbbküldte. Miután az I. r. és II. r. vádlott megbízásából több, új pszichoaktív anyagok kereskedelmével foglalkozó internetes áruház jött létre, a megrendelések 2019 júniusára megszaporodtak, ezért IV. r. vádlott és élettársa, az V. r. vádlott – akik ebben az időszakban egy ausztriai városban laktak – is bekapcsolódtak az új pszichoaktív anyagok postázásába. Ennek érdekében I. r. és II. r. vádlott a IV. r. és az V. r. vádlott ausztriai lakását is felszerelték a csomagoláshoz szükséges kellékekkel: laptoppal, nyomtatóval, digitális mérleggel, a csomagoláshoz szükséges eszközökkel és új pszichoaktív anyagot tartalmazó anyaggal. A IV. r. és V. r. vádlottak ezt követően többségében az osztrák határhoz közeli postákon adták fel az új pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagokat, majd e tevékenységüket a Magyarországra történt hazaköltözésük után is folytatták 2020. június 11-ig.
[31] Már ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a vádiratban a IV. r. vádlott terhére rótt bűncselekmény(ek) – egyezően a tagállami ítélettel – az egészséget veszélyeztető bűncselekmények közé tartoznak, azok elkövetési tárgya részben azonos. Emellett az elsőfokú bíróság rendelkezésére állt adatok alapján az is megállapítható, hogy a vádiratban leírt és az a tagállami törvényszék jogerős ítéletével elbírált cselekmények elkövetési ideje és helye is részben egybeesik.
[32] Tényként rögzíthető, hogy a nyomozási iratok a IV. r. vádlott előéletében feltüntetett tagállami ítélet kiadmányát nem tartalmazzák és annak beszerzése érdekében a vádemelés után az előkészítő ülést megelőzően a járásbíróság sem tett intézkedéseket.
[33] IV. r. vádlott az elsőfokú bíróság által kitűzött előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét a vádiratban terhére rótt bűncselekményben és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A személyi körülményei körében maga is úgy nyilatkozott, hogy előéletében külföldi ítélet is szerepel. A járásbíróság az előkészítő ülésen a végzésével IV. r. vádlott beismerő nyilatkozatát elfogadta. A végzés indokolásában kifejtette, hogy a IV. r. vádlott nyilatkozata megfelel a Be. 504. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek; a nyilatkozat természetét és jóváhagyásának következményeit megértette, a beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik, valamint a bűnösséget beismerő nyilatkozat egyértelmű és azt az eljárás ügyiratai alátámasztják. A járásbíróság az elsőfokú ítéletet a IV. r. vádlott tekintetében a 2022. szeptember 6. napján megtartott előkészítő ülésen hirdette ki.
[34] A járásbíróság az elsőfokú ítélet kihirdetését követően, a átiratával megkereste a törvényszéket a tagállami ítélet megfeleltetése iránt. Ennek indokaként az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: Eu.tv.) 111/A. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott, mivel álláspontja szerint a IV. r. vádlott a nem jogerős ítélettel elbírált bűncselekményt részben a tagállami törvényszék ítéletében kiszabott szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.
[35] A tagállami ítéletet az iratok felterjesztését követően végül a másodfokon eljárt törvényszék szerezte be, majd a Be. 488. § (1) bekezdés h) pontja alapján az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezte a megfeleltetést. Ahogyan azt a másodfokú határozat helytállóan rögzíti, a törvényszék a végzésével megállapította, hogy az a tagállami ítélete figyelembe vehető és kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete [Btk. 176. § (1) bek. III. ford. és (3) bek.], valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette [Btk. 184. § (1) bek.] miatt halmazati büntetésként kiszabott 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésnek felel meg. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, a büntetés végrehajtása esetén a IV. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
[36] A tagállami ítélet tényállása szerint IV. r. vádlott egyrészt forgalomba hozatali szándékkal kannabisz növényeket termesztett, illetve személyes használatra kannabisz virágokat vásárolt és birtokolt, másrészt 2019. május–júniusától 2019. szeptember 6. napjáig forgalomba hozatali célzattal ismétlődően új pszichoaktív anyagot vitt be az adott tagállam területére.
[37] Az Eu.tv. 109. § (1) bekezdése alapján, ha e törvény nem tesz kivételt, a büntetőügyben hozott tagállami ítélet a magyar bíróság ítéletével azonos érvényű, és azt a tagállami ítélet meghozatalát követően indult büntetőeljárásban az eljáró bíróság, ügyészség és nyomozó hatóság figyelembe veszi.
[38] A kétszeres eljárás tilalma – az ún. ne bis in idem elv alkalmazása – Magyarországon az Alaptörvényben rögzített alkotmányos követelmény. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdése szerint senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. E cikk (6) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.
[39] Ez pedig nem más, mint a büntetőeljárások, egyazon magatartás bűncselekményként megítélése ellenébe állított akadály, tilalom (ugyanazon bűncselekmény kapcsán ne szülessen kétszer ítélet).
[40] A ne bis in idem elvnek egyik oldala (célja), hogy ne legyen többszörös az elítélés és a büntetés, a másik oldala az abban való megállapodás, hogy mi tekinthető az egyazon ténybeliség vonatkozásában res iudicata-hatást kiváltó jogerőnek (Bfv.1068/2021/12., BH 2023. 2. [92]–[95] bekezdés).
[41] A Schengeni Végrehajtási Egyezmény (a továbbiakban: SMVE) 54. cikke kimondja, hogy „Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”
[42] Az EU Alapjogi Chartájának 50. cikke szerint „Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekmé¬nyért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.”
[43] A Legfőbb Ügyészség helyesen utalt az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) az ugyanazon cselekmény értelmezése kapcsán kialakult gyakorlatára.
[44] Eszerint az azonos cselekmény kapcsán a történeti tényállásnak, az egymáshoz elválaszthatatlanul kötődő körülmények együttesének az azonossága minősül irányadó szempontnak az SMVE 54. cikk alkalmazásakor, függetlenül a tényállás jogi minősítésétől és a védett jogi tárgytól. Az EUB kimondta, hogy az „ugyanazon cselekmény” a kérdéses történeti tényállásra vonatkozik, nem pedig a jogi minősítésre (Leopold Henri Van Esbroeck elleni büntetőeljárás, C436/04. számú ügy).
[45] Az EUB gyakorlata szerint az azonos cselekmény meghatározása során az időbeli és térbeli egységet, valamint a szándékegységet kell vizsgálni, de nem szükséges, hogy ezek feltétlenül egybeessenek (Jean Leon Van Straaten elleni büntetőeljárás, C 150/05. számú ügy). Amennyiben a cselekmények időben, térben, illetve tárgyukban nem kötődnek egymáshoz elválaszthatatlanul, a cselekmények azonosságának kimondása nem elegendő önmagában annak tükrében, hogy az elkövetőnek ugyanaz volt a szándéka (Norma Kraaijenbrink elleni büntetőeljárás, C-367/05. számú ügy). Ez utóbbi azt jelenti, hogy az elkövető eredeti szándéka vizsgálandó, azaz, hogy már az első cselekmény-mozzanatát is a későbbi cselekmények elkövetésének szándékával követte-e el (Jürgen Kretzinger elleni büntetőeljárás, C-288/05. számú ügy).
[46] Mindemellett az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) a Zolotukhin v. Russia (14939/03. számú kérelem) ítélettel szintén azt mondta ki, hogy az azonosság tárgya „azon konkrét körülmények összessége, amelyek ugyanarra az elkövetőre vonatkoznak, és időben és térben elválaszthatatlanok egymástól”.
[47] A Be. 4. § (3) bekezdése szerint büntetőeljárás nem indítható, illetve a megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha az elkövető cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a rendkívüli jogorvoslati eljárások és egyes különleges eljárások esetét.
[48] E § (7) bekezdése értelmében büntetőeljárás nem indítható, illetve a megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha az elkövető cselekményét az Európai Unió tagállamában (a továbbiakban: tagállam) jogerősen elbírálták, vagy egy tagállamban a cselekmény érdeméről olyan határozatot hoztak, amely azonos cselekmény vonatkozásában – a határozatot hozó tagállam joga alapján – akadályát képezi újabb büntetőeljárás megindításának, vagy annak, hogy a büntetőeljárást hivatalból vagy rendes jogorvoslat alapján tovább folytassák.
[49] A (7a) bekezdés – mely az első- és másodfokú határozat meghozatala időpontjában már hatályban volt – kimondja továbbá, hogy ha az elkövető több vagy tartós cselekménye egy bűncselekményt valósít meg, vagy több bűncselekménye a Btk. rendelkezése alapján egy bűncselekményt valósít meg, a (7) bekezdés nem akadálya az olyan cselekmény miatt a büntetőeljárás megindításának és lefolytatásának, amelyet a (7) bekezdésben meghatározott tagállami határozatban szereplő tényállás nem tartalmaz.
[50] A Be. 2022. március 1. napja óta hatályos módosításának végső előterjesztői indokolása szerint ez utóbbi rendelkezés alapján a magyar eljárásban a természetes vagy törvényi egységbe tartozó részcselekmények közül csak azok esnek a ne bis in idem elve alá, amelyeket külföldön elbíráltak. Az egységbe tartozó összes többi részcselekmény tekintetében lefolytatható a hazai büntetőeljárás. E rendelkezés alapján a magyar és a külföldi ítéletek jogerejéhez fűződő hatás, azok tárgyi hatályát illetően egymástól elválik. A külföldi ítélet – ténye, illetve tartalma – nem lesz törvényi egységet képező eljárási pont, hatása Magyarországon kizárólag az abban foglalt részcselekményekre terjed ki. Így egy külföldi ítélet esetén az abban foglalt cselekménnyel, cselekményekkel – a magyar szabályozás alapján törvényi vagy természetes – egységbe tartozó további cselekmények attól függetlenül magyar büntetőeljárás tárgyát képezhetik, hogy azok elkövetésére a külföldi ítélet meghozatala előtt vagy az ítélet meghozatalát követően került sor. A külföldi ítéletre nem alkalmazható a 6/2009. Büntető jogegységi határozat azon kitétele, miszerint a jogerősen elbírált cselekménnyel természetes vagy törvényi egységbe tartozó részcselekményre az alapítélet res iudicata hatása kiterjed, ezért ezen további részcselekmények vonatkozásában kizárólag rendkívüli jogorvoslati eljárásban lehet a büntetőjogi igényt érvényesíteni. A külföldi ítélet jogerejének ilyen hatása Magyarországon nincs és nem is lehet.
[51] Mindezek alapján helyesen állapította meg az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság rendelkezésére állt ügyiratok alapján – a két büntetőeljárás tárgyára, az elkövetési időre és az elkövetés helyére figyelemmel – nem lett volna mellőzhető annak megállapítása, hogy IV. r. vádlottal szemben pontosan milyen tartalmú tagállami ítélet meghozatalára került sor, abban a vád tárgyává tett egyes részcselekmények elbírálása már megtörtént-e, és ezáltal a Be. 4. § (7) bekezdése szerinti büntetőeljárási akadály fennáll-e.
[52] Az elsőfokú bíróság a tagállami ítélet hiányában a tettazonosság vizsgálatát, a vádirati tényállás, valamint az Osztrák Köztársaságban hozott ítélet tényállásának egybevetését nem végezte el, ezáltal nem tisztázta, hogy a IV. r. vádlott által az előkészítő ülésen beismert tényeket az ügyiratok igazolják-e. Ebből következően helyes annak megállapítása, hogy a járásbíróság a Be. 608. § (1) bekezdés h) pontjának 1. fordulatában írt eljárási szabálysértést vétett, amikor a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjának 2. fordulatában foglalt törvényi feltétel hiányában fogadta el a IV. r. vádlott beismerő nyilatkozatát.
[53] A harmadfokú bíróság álláspontja szerint a járásbíróság a fenti eljárási szabálysértést azzal is megvalósította, hogy nem tisztázta: a vádirati tényállás IV. pontjában szereplő, azonban az ügyészség által nem minősített kábítószer fogyasztás is a IV. r. vádlottal szemben emelt vád tárgyát képezi-e, illetve elmulasztotta megállapítani a vádtól eltérő minősítés lehetőségét is.
[54] Jelen ügyben a járási ügyészség vádirata a tényállás IV. pont utolsó részében olyan tények leírását tartalmazza, amelyek IV. r. vádlott tekintetében további bűncselekmény, a kábítószer birtoklása vétsége megállapítását alapozhatják meg (vádirat 24. oldal utolsó bekezdésétől a 25. oldal 6. bekezdéséig). Kétségtelen az is, hogy e cselekményt az ügyészség nem minősítette, a vádirat a IV. r. vádlottra vonatkozó jogi minősítés alapjaként az I., II. és IV.1. tényállási pontokat jelölte meg. Az ügyészség képviselője az előkészítő ülésen sem a vádirati tényálláson, sem a jogi minősítésen nem módosított, ugyanakkor olyan tartalmú nyilatkozatot sem tett, hogy a tényállás IV. pontjában szereplő kábítószerrel kapcsolatos cselekmény jogi értékelését az ügyészség nem kívánja. Tény az is, hogy az elsőfokú bíróság a vádtól eltérő minősítés megállapítását elmulasztotta, a IV. r. vádlott bűnösségét a vádirati minősítéssel egyezően társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében állapította meg.
[55] A bíróság vád alapján ítélkezik. A bíróságnak a vádról döntenie kell, a vádon túl nem terjeszkedhet [Be. 6. § (1) és (2) bek.]. A bíróság csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet, és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz [Be. 6. § (3) bek.].
[56] A 2/2023. számú BK véleménnyel felülvizsgált 1/2007. BK vélemény I.3.b) pontja szerint a Be. helyes értelmezése alapján a bíróság nincs kötve a vád tárgyává tett cselekmény – vádló által indítványozott – Btk. szerinti jogi minősítéséhez, attól belátása szerint eltérhet, illetve törvényi kötelezettsége a vádtól eltérő minősítés lehetőségének vizsgálata (Be. 495. §). A vád kereteit ugyanis elsődlegesen a vád tárgyává tett cselekmények történeti tényállásának leírása határozza meg.
[57] A bíróság tehát nem az ügyészség jogi minősítéséhez, hanem a vádiratban foglalt tényállásához van kötve, azt köteles kimeríteni, de azon túl nem terjeszkedhet (Bfv.1336/2020/17., BH 2011.189., Bfv.535/2010/7., BH 2022.91.). Az pedig nem tekinthető a vádemelés mellőzésének, ha a vádiratban leírt tényállás egy részét az ügyész nem minősíti, hacsak nincs arra vonatkozó kifejezett utalás, hogy valamely cselekmény büntetőjogi értékelését az ügyész nem kívánja (BH 2006.281.). Abban az esetben, ha a vádirat tényállása tartalmazza a cselekmény minősítéséhez szükséges körülmény alapjául szolgáló tényt, úgy a bíróságnak nem csak joga, de kötelessége is az általa megállapított, megalapozott tényállásban foglalt cselekmény törvényes minősítése akkor is, ha az a vád minősítésétől eltér (Bfv.1268/2022/7., BH 2022.258.II.).
[58] A Be. 495. § (1) bekezdése szerint, ha megalapozottan feltehető, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádirati minősítéshez képest más bűncselekmény vagy további bűncselekmény megállapítására lehet alkalmas, illetve a vádirati minősítés szerinti bűncselekmény súlyosabban vagy enyhébben minősülhet, a bíróság végzésével megállapítja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádtól eltérően hogyan minősülhet.
[59] A büntetőeljárási törvény a vádtól eltérő minősítés lehetőségének megállapítását már a tárgyalás előkészítésének szakaszában az eljáró bíróság kötelezettségeként írja elő [Be. 484. § (1) bek. g) pont], ezt követően arra sor kerülhet a tárgyalási szakaszban is [Be. 511. § (1) bek.], akár még a bizonyítási eljárás befejezése után a perbeszédeket, a felszólalásokat, illetve az utolsó szó jogán elhangzottakat követően is (Be. 548. §). Az előkészítő ülés a Be. 499. § (1) bekezdése értelmében nyilvános ülés. A Be. 425. § (3) bekezdése szerint a nyilvános ülésre – eltérő rendelkezés hiányában – a tárgyalás szabályai irányadóak, így a vádtól eltérő minősítés megállapítása az előkészítő ülésen is megtörténhet.
[60] Ahogyan arra a Kúria már korábban kitért, a Be. 500. § (2) bekezdés a) pontja szerint a vádlott az előkészítő ülésen a bűnösségét abban a bűncselekményben ismerheti be, amely miatt ellene vádat emeltek és a beismeréssel érintett körben mondhat le a tárgyaláshoz való jogáról.
[61] A vádlott bűnösségének beismerése ténybeli; a vádiratban foglalt történeti tényeket ismeri el valónak, és a tényállásban megjelölt cselekmény elkövetésében vallja magát bűnösnek. A beismerés nem a vádiratban írt cselekmény ügyészség általi minősítéséhez igazodik, mivel a beismerés a vádiratban szereplő múltban történt, és esetlegesen jelenleg is fennálló tények és következmények valóságára vonatkozó tudattartalmat jelenít meg; annak elfogadását jelenti, hogy a vádiratban leírt tények és cselekvések a múltban az ott leírtak szerint megtörténtek, az ott leírtak szerint a jelenben is fennálló kihatásuk van; e tények büntetőjogi értékeléséhez szükséges, a bűnösséget megalapozó tudattartalom a terhelt részéről fennáll.
[62] A cselekmény ítéletben történő minősítése ennek szükségszerű következménye és nem szükségszerű része. Ebből következik, hogy a terhelti beismerés – annak elfogadása esetén – a történeti tényállást rögzíti, amely alapja lesz az ítéletben levonandó jogi következtetéseknek, így a minősítésnek is. A bíróságot az ítélet meghozatalakor a vád történeti tényállása köti, attól a tettazonosságot megsértő módon nem térhet el. Az előkészítő ülésen a vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadását követően a vádirati tényállás azzal egyezően rögzül és így szolgál az ítélet alapjául.
[63] A bíróság a vádat köteles kimeríteni és azon túl nem terjeszkedhet, ugyanakkor a bíróságot a vád ügyész általi minősítése nem köti. Ebből egyértelműen következik, hogy az előkészítő ülésen a terhelt beismerő nyilatkozatának a törvényi feltételek fennállása mellett történő elfogadása sem zárja ki azt, hogy a bíróság a beismerés elfogadásával rögzült tényállás alapján a bűncselekményt az ügyészi tényállásban foglalt minősítéstől eltérően, a törvénynek megfelelően helyesen minősítse. A bíróság az előkészítő ülésen a terhelt beismerő nyilatkozatának törvényi feltételek fennállása mellett történő elfogadását követően sem köteles az ítéletben a vádirati minősítéssel egyező minősítést megállapítani, köteles viszont a tényállásban foglalt cselekményt a törvénynek megfelelően értékelni akkor is, ha az a vádirati minősítéstől eltér (Bfv.675/2021/20., BH 2022.287. [82]–[84] bekezdés).
[64] A korábban kifejtetteknek megfelelően a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjának 2. fordulatában írt feltétel kapcsán abban szükséges állást foglalni, hogy a vádiratban foglalt, a vádlott által elismert történeti tényeket a rendelkezésre álló ügyiratok is igazolják-e. Ezt a vizsgálatot teljes körűen, a vád tárgyává tett valamennyi releváns tényre vonatkozóan szükséges lefolytatni, függetlenül attól, hogy a vádiratban leírt tényállás egy részét az ügyészség minősítette-e.
[65] A cselekmény büntetőjogi minősítése a megállapított tényeken alapuló jogi értékelő tevékenység. Éppen azért, mert e tevékenység a megállapított tényeken alapul, fogalmilag kizárt a jogi minősítés „ügyiratok által alátámasztott jellegének” megítélése. Az ügyiratok tartalma csakis tények igazolására vagy cáfolatára alkalmas, jogi értékelő tevékenység kiindulópontjaként elvi síkon sem szolgálhat (Kúria Hkf.II.821/2023/7. indokolás [28] bekezdés).
[66] Mindezek alapján a Kúria nem osztotta az ítélőtábla azon megállapítását, miszerint a IV. r. vádlott tekintetében a vádirati tényállás IV. pontjának utolsó részében leírt, azonban az ügyészség által minősítés nélkül hagyott cselekmény a Be. 504. § (2) bekezdés c) pontjának 2. fordulatában foglalt törvényi feltétel hiánya okán szintén akadályát képezte a beismerő nyilatkozat elfogadásának. E körben tehát a Be. 608. § (1) bekezdés h) pontjának 1. fordulatában meghatározott abszolút eljárási szabálysértés nem valósult meg.
[67] Az ítélőtábla a Be. 611. § (1) bekezdésében írt kötelezettségét szem előtt tartva adott iránymutatást a megismételt eljárás lefolytatására, melyet az elsőfokú bíróságnak immár a Kúria végzésben kifejtettek figyelembevételével szükséges végrehajtania.
[68] Mindezekre tekintettel a Kúria az ítélőtábla harmadfokú határozatát a Be. 629. § (2) bekezdés a) pontja, illetve a 630. § (1) bekezdése alapján a Be. 629. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen – az indokolás kiegészítésével – helybenhagyta.
(Kúria Hkf.I.836/2025/6.)