I. A bíróság mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy a kártérítés iránti igényt a káreseménykor vagy az elbíráláskor irányadó ár- és értékviszonyok alapján bírálja el, amennyiben a károsult érdekeit védő kivételes szabály alkalmazásának feltételei fennállnak.
II. A nyugdíjkorhatár elérése csak abban az esetben jelentheti a jövedelempótló járadékfizetési kötelezettség végső időpontját, ha már előre teljes bizonyossággal lehet számolni azzal, hogy az a jövedelemszerző tevékenység megszűnését eredményezi [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 355. § (4) bek., 357. § (4) bek.; 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 206. § (1) és (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2012. június 3-án, Németországban az alperes biztosítottja által okozott közlekedési balesetben agyrázkódást, nyakrándulást, testszerte zúzódásokat, a fejtető 8 cm-es és a jobb szemöldök felett a jobb szemhéj repesztett sérülését szenvedte el. A bal vállának zúzódásával összefüggésben vállcsúcs-kulcscsont közti ficam alakult ki, amely a bal vállízület mozgásbeszűkülésével, a deltaizom mérsékelt fokú funkcionális sorvadásával gyógyult, a váll ütődéses szindrómája maradt vissza. A felperesnél a baleset következtében poszttraumás stressz zavar alakult ki, a pszichés trauma elősegítette a nála alkatilag meglévő szorongásos depresszió tüneteinek felszínre kerülését. Pszichés betegségei miatt szakorvosi segítségre szorult. A balesettel összefüggésben 21%-os mértékű össz-szervezeti egészségkárosodása alakult ki, az állapotában javulás nem várható.
[2] A felperes a baleset előtt kamionos-darukezelő munkakörben dolgozott, és külön díjazás ellenében alkalmanként darukezelői munkát vállalt. Mivel a baleset miatt a munkáját nem volt képes ellátni, ezért a munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették. A felperes a maradványállapota miatt az eredeti szakmájában elhelyezkedni nem tud, 2014. február 24-től rokkant ellátásban részesül.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes keresetében – egyebek mellett – 8 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamatai, valamint a jövőre nézve elsődlegesen havi 576 910 forint, másodlagosan havi 134 692 forint jövedelempótló járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor figyelemmel volt arra, hogy az alperes e jogcímen korábban már megfizetett 1 000 000 forintot. A jövedelempótló járadék mértékét pedig elsődlegesen a hasonló munkakörben elért jövedelem mértékének igazolására csatolt álláshirdetések, másodlagosan a Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt adatok figyelembevételével kérte meghatározni.
[4] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az első- és a másodfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével – többek között – 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és annak 2012. június 3-tól járó késedelmi kamatai, továbbá 2019. február 1-jétől minden hónap 10-ig előre esedékesen havi 134 692 forint jövedelempótló járadék felperes részére történő megfizetésére kötelezte az alperest azzal, hogy a jövedelempótló járadékot addig tartozik megfizetni, amíg a felperes eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[6] A nem vagyoni kártérítési igény megalapozottságának vizsgálatakor értékelte, hogy a felperes a balesetet megelőzően aktív életet élt, a baleset miatt ugyanakkor az élete teljesen megváltozott, a korábbi munkáját elveszítette, a kialakult állapota és életkora miatt elhelyezkedni nem tud, szakorvosi segítségre szorul, és a háztartását sem tudja egyedül megfelelően ellátni. Figyelembe vette azt a tanúvallomásokkal és a szakvéleménnyel is igazolt tényt, hogy a felperes rehabilitációs kezelésre, gyógyszerek szedésére szorul, visszatérő fájdalmai, alvásproblémái vannak. E körülmények, valamint a balesetkori magyarországi ár- és értékviszonyok mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes 9 000 000 forint összegű nem vagyoni kártérítési igénye eltúlzott, és ahhoz képest annak mértékét 5 000 000 forintban állapította meg. Emiatt, az alperesnek a pert megelőző teljesítésére is tekintettel 4 000 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest.
[7] A felperes jövedelempótló járadékra való jogosultságát és a járadék mértékét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 356–357. §-ai alapján állapította meg. Figyelemmel volt arra, hogy a szakértői bizonyítás eredménye szerint a felperes a baleset miatt a kamionos-darukezelő munka ellátására többé nem alkalmas. Bizonyítottnak találta a felperesnek azt a tényállítását, hogy a baleset előtt bejelentett fizetésénél magasabb jövedelemre tett szert. A járadék mértékét a minisztériumi adatszolgáltatás alapulvételével határozta meg, és egyetértett az alperessel abban, hogy a felperes csak a nyugdíjkorhatár eléréséig jogosult a járadékra.
[8] A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését a nem vagyoni kártérítés és a jövedelempótló járadék tekintetében helybenhagyta.
[9] A nem vagyoni kártérítési igénnyel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan és teljeskörűen rögzítette a felperes életminőségét hátrányosan befolyásoló körülményeket. Utalt arra, hogy a baleset következtében a felperes testi épséghez és egészséghez való személyhez fűződő jogai sérültek, ezért olyan mértékű pénzbeli kompenzációra tarthatott igényt, amely alkalmas az elszenvedett testi-lelki sérelem kiegyensúlyozására. Kiemelte, hogy a nem vagyoni kártérítés mértékének meghatározásakor figyelembe kell venni a baleset idején fennállott ár- és értékviszonyokat, valamint a hasonló ügyekben kialakult ítélkezési gyakorlatot. Álláspontja szerint a felperes a fellebbezésében már nem kérhette az ítélethozatalkori ár- és értékviszonyok szerinti elbírálást, ezért az e körben megjelölt körülmények vizsgálatát mellőzte. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét a nem vagyoni hátrányok jellegével és azok súlyosságával arányban állóan határozta meg, és az alkalmas a nem vagyoni hátrányok kompenzálására, megfelel a fentiekben említett szempontoknak. Éppen ezért a fellebbezések alapján a nem vagyoni kártérítés mértékének felemelésére és leszállítására sem látott lehetőséget.
[10] A feleknek a jövedelempótló járadékot érintő fellebbezéseit is megalapozatlannak találta. Kifejtette, hogy a felperes fellebbezési érvelésével szemben a véghatáridő megjelölése helytálló volt, mert az öregségi nyugdíjkorhatár elérésekor a munkabér, jövedelem helyébe a nyugellátás, az öregségi nyugdíj lép.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[11] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak részbeni hatályon kívül helyezését, a javára megítélt nem vagyoni kártérítés összegének 7 000 000 forintra való felemelését és az alperesnek a jövedelempótló járadék megfizetésére véghatáridő nélküli kötelezését kérte.
[12] Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. § (1) és (3) bekezdését, valamint a régi Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdését jelölte meg.
[13] Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság nem a súlyának megfelelően értékelte azt, hogy a balesetnek az élete valamennyi szegmensére gyakorolt hatása mennyire súlyos és visszafordíthatatlan volt. Ebben a körben utalt arra, hogy a párkapcsolata a baleset miatt tönkrement, a gyermeke felnevelésében nem tudta a korábbi – általa kívánt – szerepet betölteni, munkát vállalni nem tud, a baráti kapcsolatai lazultak, és a korábbi szabadidőeltöltési formák kivitelezhetetlenek számára. Álláspontja szerint tekintettel kell lenni az ár- és értékviszonyoknak az utóbbi időben történt rendkívüli megváltozására, ami azt is eredményezheti, hogy a javára megítélt nem vagyoni kártérítés késedelmi kamatokkal növelt összege sem lesz egyenértékű az életét drasztikusan megváltoztató baleset okozta károsodással. Emiatt eshetőlegesen az elbíráláskori ár- és értékviszonyok figyelembevételét kérte.
[14] A jövedelempótló járadékra való jogosultsága véghatáridejének meghatározását jogszabálysértőnek és a bírói gyakorlattal össze nem egyeztethetőnek tartotta. Állítása szerint nem merült fel olyan peradat, hogy csak a nyugdíjkorhatár eléréséig dolgozott volna; mint ahogy a balesetet megelőzően fennállott, az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követő továbbfoglalkoztatását kizáró vagy akár befolyásoló betegségére utaló peradat sem volt. Hangsúlyozta, hogy a bírói gyakorlat szerint a járadékfizetés végső időpontja megjelölésének csak akkor lehet helye, ha feltétlenül bizonyos, hogy a károsult a megjelölt időponttól kezdve már nem szerzett volna jövedelmet. Ennek alátámasztásaként a Kúria eseti döntéseire is utalt.
[15] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[16] A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.
[17] A Kúria a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése a felperes által megjelölt régi Ptk. 357. § (4) bekezdését sérti.
[18] A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés mértékének meghatározásakor a felülvizsgálati kérelemben állított eljárási hibákat nem vétett, a jogerős ítélet erre vonatkozó rendelkezése a régi Pp. 206. § (1) és (3) bekezdését sem sérti. Az elsőfokú bíróságnak a másodfokú bíróság által is irányadónak tekintett ténymegállapításait a felperes nem vitatta, mint ahogy arra sem hivatkozott, hogy elmaradt volna az őt ért nem vagyoni hátrányok teljes körű feltárása. Azt sérelmezte, hogy e hátrányokat a másodfokú bíróság nem a súlyuknak megfelelően értékelte, és azok kompenzálására a javára megítélt mértékű nem vagyoni kártérítés nem alkalmas. Erre tekintettel azonban a régi Ptk. 355. § (4) bekezdésének, az abban rögzített teljes kártérítés elvének sérelmét sem lehetett megállapítani.
[19] A másodfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a felperes nem vagyoni kártérítési igényét a testi épséghez, egészséghez való jogának megsértése alapozta meg. Az elsőfokú bíróság részéről a felülvizsgálati kérelemben külön nevesített hátrányok értékelése sem maradt el, és azokat a másodfokú bíróság is a felperes életminőségét hátrányosan befolyásoló körülményeknek tekintette. A bíróságok a helyesen számba vett hátrányok megfelelő értékelésével, a kialakult bírói gyakorlat, valamint a káreseménykori ár- és értékviszonyok alapulvételével, az alperes korábbi teljesítését is figyelembe véve állapították meg a nem vagyoni kártérítés mértékét, amely szükséges, de egyben elegendő a felperest ért nem vagyoni hátrányok ellentételezésére. Az megfelelt a régi Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdésében foglaltaknak, annak megváltoztatására a Kúria nem látott alapot.
[20] Ehhez képest a felülvizsgálati kérelemben előadottakra tekintettel csupán utal arra, hogy a régi Ptk.-n alapuló ítélkezési gyakorlat is lehetőséget teremtett arra, hogy ha a károkozás, illetőleg az elbírálás idején irányadó ár- és értékviszonyokban olyan jelentős eltérés mutatkozik, amely miatt a kártérítés a reparációs célt nem szolgálja, a bíróság – kellő indokok alapján – az időközben bekövetkezett ár- és értékviszonyok változását kifejező, az elbírálás idején érvényesülő értékviszonyok alapulvételével határozza meg a régi Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint sajátos célt kielégítését szolgáló nem vagyoni kártérítés összegét (EBH 2009.2041., BH 2007.6.). Ez a károsult érdekét védő – és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:534. § (1) bekezdésébe inkorporált – kivételes szabály a bíróság mérlegelésétől függően, de az érdemi döntés régi Pp. 215. §-ában meghatározott korlátaira figyelemmel alkalmazható. Ennélfogva az értékviszonyok változásának a felperes által a fellebbezésében kért figyelembevételének a keresetváltoztatás másodfokú eljárásbeli tilalma [régi Pp. 247. § (1) bekezdés] sem lehetett akadálya, ugyanakkor ennek a másodfokú bíróság részéről történt mellőzése a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és a fentiekben vizsgált jogszabálysértések megállapítását nem tette lehetővé.
[21] A jövedelempótló járadék esetében a felülvizsgálati kérelem alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az alperes a keresettel egyezően véghatáridő nélkül, vagy csak a felperes nyugdíjkorhatárának eléréséig volt-e kötelezhető a járadékfizetésre. Az e körben feltüntetett jogszabályhelyek közül nem a baleseti járadékra való jogosultság feltételeit meghatározó régi Ptk. 356. § (1) bekezdés, hanem a régi Ptk. 357. § (4) bekezdés alkalmazásának helyessége volt vizsgálandó. Az utóbbi jogszabályhely értelmében a keresetveszteség (jövedelemkiesés) megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni. A járadékfizetési kötelezettség időtartamának korlátozásához, annak határozott időre való megállapításához is az említett feltételek fennállására van szükség.
[22] A nyugdíjkorhatár elérését a bírói gyakorlat nem tekinti a jövedelempótló járadékfizetés véghatáridejének, ha nincs kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy az adott élethelyzetben a károsult nem fog tovább dolgozni (Kúria Pfv.III.20.779/2019/4.). Ha a járadékfizetési kötelezettség ideje nem határolható be, az véghatáridő nélkül megállapítható (Kúria Pfv.III.21.379/2011/6.).
[23] Következésképpen a nyugdíjkorhatár elérése csak abban az esetben jelentheti a jövedelempótló járadékfizetési kötelezettség végső időpontját, ha már előre teljes bizonyossággal lehet számolni azzal, hogy az a jövedelemszerző tevékenység megszűnését eredményezi. Azokon a kivételes eseteken kívül tehát, amikor az alapul szolgáló jogviszony megszűnését jogszabály [pl. a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 90. § ha) alpont, a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 34. § d) pont], vagy pedig szerződés az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez köti, a határozott idejű járadék fizetésre kötelezésnek csak abban az esetben lehet helye, ha a per adatai a továbbfoglalkoztatás, a további jövedelemszerzés hiányát egyértelműen alátámasztják. Miután pedig a károkozó, illetve felelősségbiztosítója az, akinek érdekében áll, hogy a bíróság az utóbbi tényt valósnak fogadja el, azt – a régi Pp. 164. § (1) bekezdésének megfelelően – neki kell bizonyítania, és a bizonyítatlanság következményeit is neki kell viselnie.
[24] A felperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a balesetet megelőzően fennállott, az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követő továbbfoglalkoztatását kizáró vagy akár befolyásoló betegségére utaló peradat nem merült fel. Az ítéleteik indokolásában a bíróságok sem jelöltek meg olyan körülményt, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy a felperes a baleset bekövetkezésének hiányában a kamionos-darukezelő munkáját nem folytatta volna. Ennélfogva az alperes járadékfizetési kötelezettségét nem korlátozhatták volna a felperes nyugdíjkorhatárának eléréséig terjedő időre. A jogerős ítélet erről szóló rendelkezése a régi Ptk. 357. § (4) bekezdését sérti.
[25] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben és annyiban változtatta meg, hogy az alperest a 2019. február 1-jétől járó, minden hónap 10-ig előre esedékes havi 134 692 forint jövedelempótló járadék felperes javára való megfizetésére véghatáridő nélkül kötelezte, egyebekben a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.III.20.110/2020/6.)