A tulajdonos és mások (a szomszédos ingatlan tulajdonosai) érdekeinek összemérése alapján foglalható állás abban a kérdésben, hogy a zavarás olyan mértékű-e, amelyet a sérelmet szenvedett fél még tűrni tartozik, vagy pedig mint szükségtelen zavarás birtokvédelmi igényt alapoz meg. A zavarás fennállása bizonyításra szoruló ténykérdés, a zavarás szükségtelenségének megállapítása a bíróság mérlegelési tevékenységét igénylő jogkérdés. Minden esetben egyedileg, valamennyi érintett érdekének figyelembevételével, az összes körülmény alapján kell azt megítélni, hogy a lakóingatlanok közelében felállított sportpálya használata sérti-e a lakóövezetben lakó tulajdonosoknak az ingatlanok zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az meghaladja-e az általános tűrési küszöböt [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 75. §, 84 § (1) bek. a), b), e) pont, 100. §; 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 206. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes tulajdonát képezi a C. belterület 2043/1. hrsz.-ú és a 2758/12. hrsz.-ú „kivett lakóépület” megjelölésű ingatlan. Az alperes mindkét ingatlanon játszóteret, azon belül fémszerkezetű kerítéssel körbekerített – labdajátékra alkalmas – sportpályát létesített. Az I. rendű felperes a 2043/1. hrsz.-ú ingatlanon levő sportpályával (a továbbiakban: 1. sportpálya) szomszédos ingatlanon, a II. rendű felperes a 2758/12. hrsz.-ú ingatlan (a továbbiakban: 2. sportpálya) szomszédos társasház egyik harmadik emeleti lakásában lakik.
[2] A felperesek a sportpályák használatával járó zaj zavaró hatása miatt többször fordultak az alpereshez, valamint a II. rendű felperes panaszt nyújtottak be az alapvető jogok biztosához. Az alapvető jogok biztosának az ügyre vonatkozó 2016. évi jelentésében tett javaslatára az alperes mindkét sportpályánál a nyitás és a zárás időpontját feltüntető táblát helyezett ki. A nyitvatartási időt május 1-jétől augusztus 31-ig 9 órától 20 óráig, szeptember 1-jétől április 30-ig 9 órától 18 óráig korlátozta, továbbá megbízott egy személyt a 2. sportpálya nyitásával és zárásával.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] Az I. rendű felperes módosított keresetében az 1. sportpálya, a II. rendű felperes a 2. sportpálya tekintetében – kérte annak megállapítását, hogy a sportpályán folyó tevékenységből adódó folyamatos zajártalom szomszédként objektíve zavarja. Kérték az alperes kötelezését elsődlegesen a sportpályák lebontására, másodlagosan pedig eltiltását azok további használatától, illetőleg használatra történő átengedésétől, és ennek keretében az alperes kötelezését a sportpályák állandó fizikai lezárásához, illetve a használatuk kizárásához szükséges intézkedések megtételére (pl. zár vagy biztonsági őr igénybevételével). Kérték annak megállapítását is, hogy az alperes birtokháborító magatartásával megsértette a testi épséghez, az egészséghez, a magánlakáshoz és a pihenéshez való személyhez fűződő jogaikat, emiatt az alperes kötelezését a jogsértés abbahagyására, eltiltását a további jogsértéstől és kötelezését a fémrács elbontására.
[4] Az alperes a módosított keresetek elutasítását kérte. Állította, az alapvető jogok biztosa ajánlásának megfelelően szabályozta a sportpályák nyitvatartását, biztosította az egyik zárhatóságát, gondoskodott a kerítés magasításáról és a kapura hálók felszereléséről is. Hangsúlyozta, a sportpályákat nem használják folyamatosan, azok használóinak a magatartásáért pedig nem tartozik felelősséggel.
Az első- és a másodfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság P.20.099/2018/74. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította. A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.488/2021/6. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
[6] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében megállapította: az alperes a tulajdonában lévő C. belterület 2043/1 helyrajzi számú „kivett lakóépület”, valamint a C., belterület 2758/12. helyrajzi számú „kivett lakótelep” megjelölésű ingatlanon folyó labdázó tevékenységből adódó zavaró zajártalommal birtokháborítást követett el, és megsértette az előbbivel az I. rendű felperes, az utóbbival a II. rendű felperes pihenéshez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jogát. A bíróság az alperest mindkét ingatlan tekintetében kötelezte a jogsértés abbahagyására, és eltiltotta a további jogsértéstől. Kötelezte továbbá az alperest a sportpályák saját költségén történő elbontására és a jogsértés megszüntetésére oly módon, hogy azokon labdázó tevékenység a jövőben ne legyen folytatható (pl. a terület parkosítása). Ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. A kiegészítő ítéletében az alperes számára hat hónapos határidőt határozott meg a sportpályák elbontására.
[7] Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a sportpályák használatából eredően a felperesek lakásában az 50 dB határértéket túllépő zajhatás keletkezik. Mivel az akusztikai szakértő által megállapított, a jogszabályban meghatározott határértéket meghaladó zajt minden esetben olyan szükségtelen zavarásnak kell tekinteni, amelynek tűrésére, elviselésére senki nem kötelezhető, a felperesek megalapozottan kérték a birtokvédelem keretében a szükségtelen zavarás megszüntetését a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 100. §-a és 188. § (1) bekezdése alapján.
[8] Az elsőfokú bíróság jogértelmezése szerint a jogellenes zajhatás megfosztja a felpereseket az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdése, valamint a régi Ptk. 82. §-a által biztosított, a magánlakás sérthetetlenségéhez és az otthon nyugalmához való joguktól, zavarja őket lakásuk autonóm használatában, abban, hogy zavartalanul meghatározhassák életfeltételeik kialakításának, gyakorlásának a rendjét. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Zajrendelet) meghatározott zajszint túllépése jogellenes, mivel zavarja a felpereseket az otthoni pihenésben, alvásban, lakásuk egyéb célú nyugodt használatában. Ezért a régi Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontja alapján megállapította a jogsértést, a régi Ptk. 84. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte az alperest a jogsértés abbahagyására, továbbá eltiltotta a további jogsértéstől. A régi Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján rendelkezett a jogsértést megelőző állapot saját költségen való helyreállításáról és a sportpályák elbontásáról. A sportpályák megszüntetését oly módon tartotta célravezetőnek, hogy azokon a továbbiakban labdázó tevékenység ne legyen folytatható, ennek egyik lehetséges módja a terület parkosítása. Az egészséghez fűződő személyiségi jogsértéssel kapcsolatos keresetet viszont elutasította, mivel a felperesek nem bizonyították az ezzel kapcsolatos tényállításukat.
[9] Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy az alperes a testi és lelki egészséghez való jog biztosítása során önkormányzati feladatait csak úgy valósíthatja meg, hogy a sportolás és a testedzés ne sértse mások jogait, ne járjon mások szükségtelen zavarásával. Az akusztikai szakértő szakvéleménye szerint a zavarás szükségtelen jellege nem szüntethető meg, nincs annak kiküszöbölésére alkalmas, az országos és helyi építési szabályzatoknak és a statikai szabályoknak megfelelő technikai megoldás. A nyitvatartási idő korlátozásával, az esti, éjszakai zárva tartással, illetve annak fokozott ellenőrzésével a nyitvatartási időben történő labdázással járó zajhatások szükségtelen zavaró jellege, ennek folytán a sérelmes helyzet nem szüntethető meg. Ezért az elsőfokú bíróság a jogsértést megelőző állapot helyreállítása körében a labdázók elbontását rendelte el. Kiegészítő ítéletével az elbontás határidejét 60 napban határozta meg.
[10] A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett rendelkezéseit azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy mellőzte az alperes lebontásra kötelezése körében a terület parkosításának lehetőségére utalást.
[11] A másodfokú bíróság rögzítette, fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság ítéletének a felperesek egészséghez való személyhez fűződő jogának megsértésére alapított keresetet elutasító rendelkezése.
[12] A másodfokú bíróság megállapítása szerint a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzésben foglalt iránymutatásnak megfelelően lefolytatta az előírt bizonyítást. A peres feleknek nem volt további bizonyítási indítványa, ezért a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 252. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésnek alapjául szolgáló ok nem áll fenn.
[13] A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az alperes arra helytállóan hivatkozott, hogy mindenkinek joga van a testi és a lelki egészséghez, a rendszeres sportolás és testedzés támogatása pedig ezek érvényesülését szolgálja. A települési önkormányzat – így az alperes –törvényben előírt feladata a rendszeres sportolás lehetőségének biztosítása, a testedzés támogatása. A régi Ptk. 100. §-a azonban abszolút tilalmat határoz meg a tulajdonossal szemben a másokat szükségtelenül zavaró magatartások miatt. Ebből pedig arra következtetett, hogy a rendszeres sportoláshoz és testedzéshez fűződő közösségi érdek és egyéni jog, valamint ennek a jognak az érvényesüléséhez fűződő érdek nem helyezhető a mások szükségtelen zavarástól mentes életvitelhez fűződő joga elé. Az alperesnek úgy kell teljesítenie a rendszeres sportolás és testedzés támogatásával kapcsolatos feladatait, hogy az ne sértse mások jogait, azzal senkit ne zavarjon szükségtelenül.
[14] A másodfokú bíróság indokolása szerint a Zajrendelet 3. § (1) bekezdése általános érvénnyel mondja ki, hogy tilos a védendő környezetben veszélyes mértékű környezeti zajt vagy rezgést okozni. Ezért a rendeletben meghatározott határértékeket a megjelölt védendő területek és zajforrások tekintetében olyan abszolút értékeknek kell tekinteni, melyeket mindenki köteles tiszteletben tartani. A szabadidős zajforrások tekintetében a rendelet 1. melléklet 1. pontjában meghatározott határértékeket – az I. rendű felperes esetében nappal 06 és 22 óra között 50dB, éjjel 40 dB, a II. rendű felperes esetében 55 dB, illetve 45 dB – meghaladó zajterhelés elviselésére ezért a felperesek még időlegesen vagy alkalmanként sem kötelesek. Azt minden esetben olyan szükségtelen zavarásnak kell tekinteni, amelynek tűrésére senki nem kötelezhető.
[15] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az akusztikai szakértő által megállapított zajhatást egyik fél sem vitatta, ezért az elsőfokú bíróság helyesen tekintette bizonyítottnak a határérték túllépést és annak mértékét. A Zajrendeletben meghatározott határértéket meghaladó erősségű zaj szükségtelenül zavarja a felpereseket a lakásuk rendeltetésszerű használatában. A felperesek emiatt a régi Ptk. 188. § (1) bekezdése alapján birtokvédelemre jogosultak, ennek keretében a régi Ptk. 192. § (2) bekezdése alapján követelhetik a szükségtelen zavarás megszüntetését.
[16] A másodfokú bíróság – utalva az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdését értelmező alkotmánybírósági határozatokra [32/2013. (XI. 22.) AB határozat, 11/2014. (IV. 4.) AB határozat, 13/2016. (VII. 18.) AB határozat] – kiemelte, hogy a magánszféra kiterjed arra a térbeli szférára, amelyben a magán- és családi élet kibontakozik (otthon), és lényegi fogalmi eleme, hogy oda mások ne hatolhassanak be. Ezért a lakás rendeltetésszerű használatának szükségtelen zavarása a birtokháborítás mellett a régi Ptk. 82. §-ában védett, a magánlakáshoz való személyhez fűződő jog – ezen belül az otthon nyugalmához fűződő jog – megsértésének is minősül. Megalapozza a régi Ptk. 84. § (1) bekezdés a) -b) és d) szerinti jogkövetkezmények alkalmazását. Annak ugyanis a régi Ptk. 100. §-a alapján nincs jelentősége, hogy a felpereseket szükségtelenül zavaró zaj közvetlen előidézője nem az alperes, hanem a sportpályák használói.
[17] A másodfokú bíróság jogértelmezése szerint a régi Ptk. 100. §-ának alkalmazása során nincs helye az érdekek egybevetésének és mérlegelésének abban az esetben, ha egyértelműen megállapítható a zavaró hatás szükségtelensége, és nincs lehetőség a zavarás szükségtelen jellegének a kiküszöbölésére. Az alperes a 2022. június 16-i beadványában elfogadta a kiegészített szakvéleményt, amely szerint nincs olyan, az országos és helyi építési szabályoknak megfelelő műszaki megoldás, amellyel a sportpályákkal járó hanghatás a jogszabályban meghatározott határérték alá csökkenthető. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperesek jogainak érvényesülése a jövőben csak úgy garantálható, ha az alperes a felperesekre sérelmes helyzet megszüntetése körében elbontja a sportpályákat. A lebontásra kötelezés teljesítéséhez szükségtelen a parkosítás lehetőségére utalás, az az alperes döntési jogköre hogy a tulajdonában álló területeket a jogerős ítéletnek megfelelően milyen, másokat szükségtelenül nem zavaró módon hasznosítja.
[18] A másodfokú bíróság a felpereseknek a teljesítési határidő tárgyában előterjesztett fellebbezését nem találta alaposnak. A felperesek megalapozatlanul hivatkoztak a rövidebb teljesítési határidő érdekében a szükségtelen zavarásukat jelentő helyzet megszüntetéséhez fűződő méltányos érdekeikre. A bíróság az elbontás mellett a jogsértés abbahagyására is kötelezte az alperest, és eltiltotta a további jogsértéstől, ez a rendelkezés a jogerős döntés alapján végrehajthatóvá vált.
[19] Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a régi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak részbeni hatályon kívül helyezését, elsődlegesen az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletének a részbeni megváltoztatását és a felperesek keresetének a teljes elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Megsértett jogszabályként a régi Pp. 206. § (1) bekezdését, a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XI. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 8. § a) bekezdését, a Zajrendelet 18. §-át, a régi Ptk. 100. §-át, a 75. § (1) bekezdését, a 84. § (1) bekezdés b) pontját, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. és 15. pontját jelölte meg.
[21] Felülvizsgálati álláspontja szerint az eljárt bíróságok a régi Pp. 206. § (1) bekezdését megsértve a szükségtelen zavarás megállapításához csupán egy körülményt, a zajhatárérték túllépését vették figyelembe. Az I. rendű felperesnél 5 dB, a II. rendű felperesnél 4 dB határértéktúllépést állapított meg az akusztikai szakértő, azonban a szükségtelen zavarás megítélése – az érdekek egybevetése mellett – mérlegelési kérdés, nem a Zajrendelet szerinti határérték-túllépésből eredő objektív ok. Kiemelte, hogy a másodfokú bíróság még a szakértői véleményt sem megfelelően értékelte, mivel kiragadott belőle egy körülményt és a döntését – tévesen – kizárólag erre alapította, holott az akusztikai szakértői vélemény – és a tanúk vallomásai alapján is – egyértelműen bizonyította azt a tényt, hogy nincs folyamatos, illetve éjszakai zajhatás.
[22] Ennek körében a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a környezetvédelmi hatóság nem állapított meg határérték túllépést a Zajrendelet 10. §-a alapján és zajvédelmi bírság kiszabására sem került sor. A Vhr. és a Zajrendelet is a fokozatosság és arányosság elvét követi, a 10 dB-t meg nem haladó határérték túllépés alatt a környezetvédelmi hatóság nem tilthatja meg a tevékenységet, 1–6 dB határérték-túllépés esetében kizárólag korlátozásra van lehetőség.
[23] Az alperes sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem értékelte azt a tényt, hogy a felpereseken kívül más lakó nem tett bejelentést, panaszt. Az alperes zajcsökkentő intézkedéseit (a kerítést megmagasította, korlátozta a nyitva tartást, az egyik labdázó nyitás-zárásával egy személyt megbízott, továbbá 2020-ban a focikapukra hálót szerelt fel) is figyelmen kívül hagyta. Nem értékelte, hogy a szakértő mérésre alkalmas labdajátékot csak a harmadik szakértői szemlén (2019. október 15-én) tudott mérni és azt is csak a II. rendű felperes lakásánál.
[24] Vitatta a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a Zajrendeletben meghatározott határértékek túllépését „minden esetben olyan szükségtelen zavarásnak kell tekinteni, melynek tűrésére senki nem köteles”. Állította, hogy a jogerős ítélet ezért sérti a régi Ptk. 100. §-át, a régi Pp. 206. § (2) bekezdését, a Zajrendelet 18. §-át, ellentétes a Kúria Pfv.IV.20.515/2013. és a Pfv.I.20.995/2017/5. számú precedens határozataiban kifejtett jogértelmezéssel. A megjelölt jogszabályok ugyanis különbséget tesznek a jelentős zajhatárérték túllépés – ekkor megtiltható a tevékenység — illetve az olyan mértékű zajhatárérték túllépés között, amely miatt a tevékenység felfüggeszthető, illetve korlátozható. Jelen esetben az akusztikai szakértő mindkét sportpályánál csupán olyan mértékű határérték-túllépést állapított meg, amely miatt a környezetvédelmi hatóság is csupán a tevékenység korlátozását rendelheti el.
[25] Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok – hivatkozása ellenére – nem mérlegelték azt a körülményt, hogy a sportpályák bezárása (jogsértés abbahagyása) és elbontása ellehetetleníti azt a funkciót (egyben társadalmilag védett értékét és jogot), amelyet betöltenek. Ezek biztosítják ugyanis a lakótelepen lakó emberek, gyermekek testi, lelki egészséghez, sportoláshoz való jogát. A másodfokú bíróságnak a szükségtelen zavarás megítéléséhez ezt is vizsgálni és értékelni kellett volna és feloldani az alapvető jogok ütközését.
[26] Állította, hogy minden olyan zajhatás, amely mások jogainak gyakorlásához feltétlenül szükséges – és nem jár alapvető jog lényeges tartalmának korlátozásával –, nem tekinthető szükségtelennek, különös figyelemmel arra, hogy a sportpályák közel 40 éve épültek, a környéken lévő lakótelepeken élő emberek, gyermekek testi, lelki egészséghez való jogának lényeges tartalma sérül a jogerős ítélet miatt. Hangsúlyozta, hogy a sportpályák bezárása és elbontása súlyos és aránytalan érdeksérelmet jelentene azok közvetlen – sűrűn lakott – lakókörnyezetében lévő négy- és tízemeletes lakások lakóinak. Az I. rendű felperes szűk lakókörnyezetében 566 lakás, a II. rendű felperes szűk lakókörnyezetében 372 lakás található. A sportpályák elbontása aránytalanul és indokolatlanul korlátozza a környéken élők, különösen a gyermekek testi és lelki egészséghez való jogát, ellehetetleníti a helyben biztosítandó közszolgáltatás nyújtását (ifjúsági és sport ügyek, egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások).
[27] A Kúria precedens határozataira hivatkozással állította, hogy a régi Ptk. 100. §-ának az alkalmazása körében nem önmagában a zavarás léte (ténye), hanem annak szükségtelen mértéke bír jelentőséggel. A tulajdonos és a szomszédos ingatlan tulajdonosai érdekeinek az összemérése, mérlegelése alapján kell állást foglalni arról, hogy a zavarás olyan mértékű-e, amelyet a sérelmet szenvedett fél még tűrni tartozik, vagy olyan mértékű, amely birtokvédelmi igényt alapoz meg. A magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jog olyan alkotmányos alapjog, amely Magyarország Alaptörvénye I. cikk (3) bekezdése értelmében más alapvető jog érvényesülése, illetve alkotmányos érték védelme érdekében a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapjog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. A felperesek vonatkozásában az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozására nem került sor, nem sérült a magánlakáshoz és a pihenéshez való joguk. Az egészséghez való jog sérelmének a megállapítását pedig az elsőfokú bíróság jogerősen elutasította. Vitatta a másodfokú bíróságnak azt a jogértelmezését, amely a magánlakáshoz való jog lényeges fogalmi elemét úgy határozta meg, hogy „oda mások ne hatolhassanak be”. Ugyanakkor a szükségtelen zavarás, azaz jogellenesség hiányában a másodfokú bíróság a magánlakáshoz és a pihenéshez való jog sérelmét, valamint a birtokháborítás megállapítását is tévesen ítélte meg.
[28] Az I–II. rendű felperesek a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték, annak helyes indokaira hivatkozással.
A Kúria döntése és jogi indokai
[29] A Kúria a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a joghatályosan előterjesztett felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban konkrétan megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálta és ítélte meg a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát.
[30] A felülvizsgálati kérelem alapos a következők szerint.
[31] A felülvizsgálati eljárásban az nem vitatott, hogy az akusztikai szakértő – az irányadó zajkibocsátási határértéket figyelembe véve – a 2019. október 15-én tartott szakértői szemle alapján az I. rendű felperesnél 5 dB, a II. rendű felperesnél 4 dB határérték túllépést állapított meg.
[32] A felülvizsgálati kérelem alapján a Kúriának azt kellett megítélnie, hogy a másodfokú bíróság – csupán ezt értékelve – helytállóan állapította-e meg, hogy az alperes részéről megvalósult a szükségtelen zavarás miatt a birtokháborítás, a sportpályák használata együtt jár a felperesek által megjelölt személyhez fűződő jogok megsértésével, továbbá utóbbi bizonyítottsága miatt indokolt a jogsértés megszüntetésének elrendelése.
[33] Az alperes felülvizsgálati kérelmében anyagi jogi és eljárásjogi jogszabályok megsértésére is hivatkozott. Állította, hogy a másodfokú bíróság a Kúria precedens határozataival ellentétesen értelmezte a régi Ptk. 100. §-át és a megjelölt anyagi jogi jogszabályokat, illetve a szükségtelen zavarás megítélésénél megsértette a régi Pp. 206. § (1) bekezdését.
[34] A régi Ptk. 100. §-a értelmében a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné.
[35] A régi Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.
[36] A bírói gyakorlat szerint a zavaró szomszédjogi hatás, így különösen a zajhatás a régi Ptk. 100. §-ában foglaltak megsértésén túl a személyhez fűződő jogok megsértésével is együtt járhat (Kúria Pfv.IV.22.555/2017/8.), azonban a birtokháborítás miatt állított személyhez fűződő jogok megsértésének előfeltétele a szükségtelen zavarás megállapítása.
[37] A másodfokú bíróság a személyhez fűződő jogsértés vizsgálata körében olyan alkotmánybírósági határozatokat jelölt meg, amelyekben az Alkotmánybíróság más jogszabály [titkos információgyűjtés, gyülekezési jog, illetve a Ptk. 2:22. § (1) és (2) bekezdése] alkalmazásához határozta meg az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdését értelmező szempontokat, ezért azok nem ebben az ügyben releváns tényálláshoz kapcsolódnak.
[38] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor már állást foglalt abban a kérdésben, hogy „a birtokvédelem és a szomszédjogok, illetve ezek érvényesíthetősége az Alaptörvény XIII. cikkén alapuló tulajdoni védelmet élveznek” (18/2015. (VI. 15.) AB határozat, Indokolás [23]), ekként a szükségtelen zavarás (ideértve annak esetét is, amikor az hangos, zavaró zajhatásra vezethető vissza) adott esetben felvetheti az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jog sérelmét. Az Alkotmánybíróság abban a kérdésben is állást foglalt, hogy az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdésének védelmi köréhez tartozik a zajszennyezéssel szembeni védelem is (17/2018. (X. 10.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.), Indokolás [99], 3147/2022. (IV. 1.) AB végzés, Indokolás [13]–[15]).
[39] Az Alkotmánybíróság következetes, az Alaptörvény 28. cikkére visszavezethető gyakorlata szerint a bíróságoknak a jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül azonosítaniuk kell az eléjük kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, és a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmezniük (3112/2022. (III. 23.) AB határozat [25]).
[40] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban vizsgálta a Vhr. egyes rendelkezéseit. Kimondta, hogy a szomszédok szükségtelen zavarásának a tilalmára és az ebből levezethető szükséges zavarás tűrésére vonatkozó magánjogi szabályokat a polgári ügyben eljáró bíróságnak kell mérlegelnie, ennek megállapítása az eljáró szerv szabad mérlegelésétől függ [Abh., Indokolás [34], [37]–[38], [49]. Vizsgálati szempontként azt határozta meg, hogy a kibocsátási határértékekkel kapcsolatos alkotmányossági felülvizsgálat során a szabályozás szerinti maximális zajkibocsátás körülményeiből kell kiindulni. A határérték jogi jellegéből ugyanis az következik, hogy a kibocsátó a rögzített szintig jogszerűen terheli a környezetet, még akkor is, ha ez nem következik be minden naptári napon. A határérték jogi jellegéből továbbá az is következik, hogy a környezetterhelést szükséges igazítani a felső határhoz és nem fordítva (Abh., Indokolás [71]).
[41] A Kúria a régi Ptk. 100. §-ának alkalmazása körében az Alkotmánybíróság által meghatározott szempontrendszerre tekintettel irányadónak tekinti a precedens határozataiban kifejtett jogértelmezést: a régi Ptk. 100. §-ában foglaltak alkalmazása körében nem önmagában a zavarás létének (tényének), hanem a szükségtelen mértéknek van jogi jelentősége. A bíróságoknak a régi Ptk. 100. §-a alapján ebben a körben nem azt kellett vizsgálniuk, hogy a felperesek által megjelölt hatások őket zavarják-e, hanem azt, hogy a zavarás szükségtelennek minősül-e. Ennek kétségmentes bizonyítása jelen perben a régi Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felpereseket terheli (Kúria Pfv.III.20.104/2017/5.).
[42] A fentiekből az is következik, hogy a tulajdonos és mások (a szomszédos ingatlan tulajdonosai) érdekeinek összemérése alapján foglalható állás abban a kérdésben, hogy a zavarás olyan mértékű-e, amelyet a sérelmet szenvedett fél még tűrni tartozik, vagy pedig mint szükségtelen zavarás birtokvédelmi igényt alapoz meg. A zavarás szükségtelenségének fennállása ugyan bizonyításra szoruló ténykérdés, azonban nem kizárólag szakkérdés, helyette a bíróság mérlegelési tevékenységét igénylő jogkérdés. Minden esetben egyedileg, valamennyi érintett érdekének figyelembevételével, az összes körülmény alapján kell azt megítélni, hogy a lakóingatlanok közelében felállított sportlétesítmények – így a perben vizsgált sportpályák – használata sérti-e a lakóövezetben lakó tulajdonosoknak az ingatlanok zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az meghaladja-e az általános tűrési küszöböt (Kúria Pfv.I.21.754/2014/4., Pfv.I.20.995/2017/5., Pfv.I.20.784/2019/4., Pfv.VII.20.998/2022/5.).
[43] A Kúria a mérlegelés körében vizsgált szempontok értékelése tárgyában azt is kimondta, hogy a városias életforma szükségszerűen együtt jár bizonyos zajhatással, függetlenül attól, hogy az a lakóingatlan rendeltetésszerű használatából vagy valamely belterületi ingatlanon működő üzem tevékenységéből ered. Zavaró jellegűnek akkor minősül, ha átlépi a jogszabály által megengedett mértéket, vagy az általános megítélés szerint annak elviselése az adott körülmények között nem várható el. Ez zsinórmértékként érvényes a szomszédjogi jogviták elbírálása során, és vonatkozik a szomszédjogi áthatások által kiváltott személyiségi jogi jogviták elbírálására is (Pfv.I.21.754/2014/4.)
[44] A Kúria megállapítása szerint a másodfokú bíróság – eltérő jogi álláspontja miatt – elmulasztotta a fenti szempontoknak megfelelő érdekek összemérését, megsértve ezzel a régi Ptk. 100. §-át, a 75. § (1) bekezdését és a régi Pp. 206. § (1) bekezdését. Az elsőfokú bíróság azonban az alapeljárásban széles körű bizonyítást folytatott le, így a szükségtelen zavarás megítéléséhez szükséges bizonyítékok rendelkezésre állnak.
[45] A Kúria azok alapján a mérlegelés körébe vonta azt a tényt, hogy a sportpályák városias környezetben helyezkednek el, ezért a közösségi élet egyik színtereként működnek. A környéken az I. rendű felperes lakókörnyezetében 566 lakás, a II. rendű felperes esetén 372 lakás található. az ott lakók többsége igényli az egészséges életmódhoz tartozó sportolás, szabadidős tevékenység biztosítását. Az alperes az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése alapján intézkedéseket tett a hanghatás csökkentése érdekében. Igazolta, hogy a focikapukra újonnan felszerelt hálókat, mindkét sportpályánál korlátozta a nyitva tartást, a téli időszakban 18 órában, nyáron 20 órában. A felperesek csendháborítás miatt tett feljelentése tárgyában készült vizsgálati jelentések is igazolták, hogy az esti (éjszakai) órákban nem használják a sportpályákat. A használat még nyitvatartási időben sem folyamatos, az akusztikai szakértő is csak a harmadik alkalommal tudott eleget tenni a kirendelő végzésben foglaltaknak, 2019. augusztus 16-án és szeptember 19-én – a sportpályák használatának hiányában – nem tudott méréseket végezni. Csupán a harmadik szakértői szemlén mért adatok alapján állapította meg azt, hogy a II. rendű felperes nagyobb lakószobájában ritkán volt észlelhető a hang, amit a labdának a betonfallal való találkozása okozott, a puffanás zaja csekély, a szobába beszűrődő városi háttérzajtól, annak minimum idején sem különíthető el méréssel. Ezek a szakértői megállapítások is cáfolják a felpereseknek azt a tényállítását, hogy a sportpályák folyamatos használata miatt állandó a határértéket meghaladó zajhatás.
[46] A szükségtelen zavarás megítélésénél annak is jelentősége van, hogy több tanú is nyilatkozott arról, hogy nem zavaró a sportpályák használata, a környéken lakók többségét nemhogy zavarja azok léte, hanem kifejezetten örülnek neki. A 165 lakásos társasházban 5 évvel korábban az I. rendű felperes ugyan aláírást kezdeményezett a sportpálya elbontása érdekében, de csak minimális támogató volt, ezzel kapcsolatos társasházi határozat nem született, intézkedés nem történt.
[47] A Kúria a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése, a bizonyítékoknak a maguk összességében való értékelése alapján megállapította, hogy a perben vizsgált sportpályákon zajló tevékenység a városias környezetben elfogadott, annak rendeltetésszerű használatából eredő hanghatásokkal jár. A sportpályák használata során keletkező zajhatás nem éri el a szükségtelen zavarás mértékét, ezért a régi Ptk. 100. §-a alapján a felperesek birtokvédelmi igénye alaptalan.
[48] A felperesek által állított személyhez fűződő jogok megsértése csak akkor állapítható meg, ha a jogsértésre az érintett személy személyiségére tekintettel, annak lényegét alkotó tulajdonsága miatt kerül sor. A Kúria megítélése szerint a felperesek által állított zajhatás nem ad alapot ennek megállapítására. Az egyéni érzékenység miatt pedig nem alkalmazható olyan jogkövetkezmény, amely az alperes – és az általa a Mövtv. 13. § 4. és 15. pontja alapján kötelezően ellátandó közfaladat miatt a környéken élők többsége – számára indokolatlan jogsérelmet eredményez.
[49] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek teljes keresetét elutasította.
(Kúria Pfv.IV.20.677/2023/6.)