I. A Kp. a közigazgatási hatósági vagy jogorvoslati eljárást együtt tekinti megelőző eljárásnak. Az Ákr. alá tartozó eljárásokban nincs lehetősége arra, hogy a másodfokú hatóság az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasítsa. A másodfokú hatóság nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz, teljes ügydöntő jogkörrel rendelkezik. Minderre tekintettel ügyféli jogok érvényesülése szempontjából a megelőző eljárás egészét kell figyelembe venni.
II. A tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek a lőfegyvertartási szabályok szerint – minden további nélkül – illetéktelen személynek minősül [2016. évi CL. törvény (Ákr.) 119. §, 123. § (1) bek. g) pont; 2004. évi XXIV. törvény (Ftv.) 2. §; 253/2004. (VIII. 31.) Korm.r. (Kr.) 42. § (3) bek.].
A felülvizsgálati kérelem alapjául szolgáló tényállás
[1] A Rendőr-főkapitánysághoz mint elsőfokú hatósághoz 2023. augusztus 15. napján érkezett bejelentés szerint a felperes engedéllyel tartott lőfegyverét a cselekvőképtelen gyermeke tisztította, törölgette.
[2] Az elsőfokú hatóság a 2023. augusztus 22. napján kelt, azonnal végrehajthatóvá nyilvánított, 01000-821/30114-4/2023.F. számú határozatával visszavonta a felperes részére kiadott lőfegyvertartási engedélyeket, az európai lőfegyvertartási engedélyt, a lövészetvezetői tevekénység végzését engedélyező határozatát, elrendelte az engedélyekbe bejegyzett lőfegyverek és a hozzájuk tartozó lőszerek hatósági tárolását, és kötelezte a felperest, hogy lőfegyvereit és a hozzájuk tartozó lőszereket a határozat kézhezvételét követő ügyfélfogadási napon az elsőfokú hatóságnál adja le. Kötelezte a felperest arra is, hogy új kérelme benyújtása előtt fegyverismereti vizsgát tegyen. Indokolása szerint a felperes a lőfegyvere tartására és tárolására vonatkozó szabályokat súlyosan megszegte, mivel a lőfegyvert illetéktelen személy számára hozzáférhetővé tette.
[3] Az alperes a 2023. szeptember 14. napján kelt, 29000-821/454-1/2023.F. számú másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a lőfegyvertartási hatósági igazolványba bejegyzett sport célú lőfegyverek tartására jogosító lőfegyvertartási engedélyeket visszavonta. A felperest sport célú lőfegyver tartása iránti új kérelem benyújtása előtt a fegyverismereti vizsga letételére kötelezte. Egyebekben az engedélyek visszavonását megszüntette. A vadászati, valamint az önvédelmi célú lőfegyverek további tartását, e célokhoz kapcsolódóan az európai lőfegyvertartási engedély birtoklását, valamint a lövészetvezetői tevékenység további végzését engedélyezte, továbbá elrendelte a lőfegyvertartási hatósági igazolványok, az európai lőfegyvertartási engedély, valamint a 01000/23112-1/2016.ált. számú engedély felperes részére történő kiadását.
[4] A másodfokú határozat indokolása szerint a rendelkezésre bocsátott fényképfelvételek, valamint a fellebbezésben tett nyilatkozat alapján megállapítható, hogy a felperes sport célból tartott lőfegyverét elzárás nélkül, nyilatkozata szerint folyamatos jelenléte mellett tárolta, azonban nem tette meg a kötelező intézkedéseket annak érdekében, hogy lőfegyveréhez illetéktelen ne férjen hozzá. A felperes gyermeke az engedéllyel tartott lőfegyverhez kétséget kizáróan mint illetéktelen személy hozzáfért, így a kötelezettségszegés megvalósult, ami a tárolási szabály súlyos megsértésének minősül. Mindez megalapozta a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kr.) 5. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az engedélyben megjelölt sport célt szolgáló eszközök vonatkozásában a lőfegyvertartási engedély a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (továbbiakban: Ftv.) 3/A. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott időtartamra történő visszavonását.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatását, a sport célú lőfegyverek tartására jogosító lőfegyvertartási engedélyei visszavonásának megszüntetését, a fegyverismereti vizsga letételére kötelezésének mellőzését, az engedélyek részére történő kiadását kérte. Másodlagosan a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését, harmadlagosan az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 123. § (1) bekezdés g) pontjára hivatkozva annak megsemmisítését kérte.
[6] Előadta, hogy az elsőfokú hatóság részére a bejelentő által megküldött két fényképfelvételt maga készítette és küldte meg a bejelentőnek, aki nem a teljes fényképfelvételeket, hanem azok vágott változatát küldte meg az elsőfokú hatóságnak, melyeken ő nem látható.
[7] Sérelmezte, hogy az elsőfokú eljárás megindításáról nem kapott értesítést, az elsőfokú eljárásban nem hallgatták meg, nyilatkozattételre nem hívták fel, észrevétellel, indítvánnyal nem élhetett, mert csak az elsőfokú határozat közlésével értesült az eljárásról. A 2023. augusztus 21. napján megindított eljárásban az elsőfokú hatóság mindösszesen két fénykép alapján már 2023. augusztus 22. napján határozatot hozott.
[8] Azt is sérelmezte, hogy a másodfokú eljárás során sem hallgatták meg, nyilatkozatait nem tehette meg, a fegyvertisztítás körülményeire érdemi bizonyítás sem folytattak le, és rendőrségi múltját sem vették figyelembe.
[9] Álláspontja szerint az alperes az érdemi döntéshez szükséges tényállást nem tárta fel, így helytelen jogi következtetésekre jutott. Kifejtette, hogy az alperes nem tárta fel, hogy a fényképfelvételeken milyen eszköz látható, az lőfegyvernek minősül-e, összeszerelt, vagy szétszedett, szétszerelt állapotban van-e, ez miben befolyásolja a hozzáférhetővé tételt, a fényképfelvételen látható állapotában az eszköz a tüzelésre alkalmas-e, a felperes közvetlen felügyelete alatt állt-e, a gyermek alkalmas-e arra, hogy uralma alá hajtsa az eszközt, vagy annak alkatrészét. Előadta, hogy a fényképfelvételeken sport célú golyós lőfegyvere főalkatrésze látható, szétszerelt, tüzelésre képtelen állapotban, mert azon a rendszeres karbantartást végezte. Az eszközben nem volt benne sem a zárszerkezet sem pedig a tár, az működésképtelen állapotában nem jelentett senkire sem veszélyt.
[10] Kifejtette, hogy az ürített állapotban lévő, töltetlensége folytán veszélytelen eszköz egy pillanatra sem került ki a felperes jogi értelemben vett uralma alól, a hozzáférés nem valósulhatott meg a közvetlen jelenléte mellett.
[11] Álláspontja szerint az alperes megsértette az Ákr. 1. §-át, 2. § (1) bekezdését és (2) bekezdése a) pontját, a 3. §-át és ezzel összefüggésben 76. §-át, 5. § (1) bekezdését és (2) bekezdés a) pontját, valamint az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését.
[12] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[13] Arra hivatkozott, hogy a hivatalból indult eljárás alapját képező bejelentést 2023. augusztus 15. napján nyújtották be, míg az elsőfokú hatóság határozatát 2023. augusztus 22. napján, az Ákr. 104. § (3) bekezdés a) pontja szerinti határidőn belül hozta meg, és az Ákr. 5. § (1) és (2) bekezdésében biztosított ügyféli jogok sérelme nem állapítható meg. A bizonyíték megalapozta az érdemi döntés meghozatalát, a tényállás további bizonyítására nem volt szükség. Rámutatott, hogy a felperes az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja tekintetében sem jelölte meg az okot, amely további ügyfél bevonását indokolta volna az eljárásba.
[14] Álláspontja szerint az elsőfokú hatóság a felvételek alapján helyesen azonosította be az engedéllyel tartott sport célú lőfegyvert, amit a felperes is megerősített keresetében. Kifejtette, hogy azzal, hogy a lőfegyverhez a felperesen kívül a kiskorú gyermeke is hozzáfért, megszegte a Kr. tárolásra vonatkozó szabályát. Előadta, hogy nincs jelentősége az illetéktelen személy, a lőfegyver és tartására jogosult felperes közötti távolságnak, vagy a lőfegyver ürített állapotának, mert a felperesnek a lőfegyvert a kiskorútól, mint illetéktelen személytől elzárva, vagy a hozzáférés lehetőségének teljes kizárása mellett kellett volna tárolnia.
Az elsőfokú felülvizsgálni kért jogerős határozat
[15] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
[16] A jogerős ítélet szerint az elsőfokú hatóság hivatalból folytatta le az eljárást és az Ákr. 104. § (3) bekezdés a) pontja alapján nem volt köteles a felperest az eljárás megindításáról értesíteni, mert nyolc napon belül döntött, „de még a bejelentéstől számítva sem telt el a döntés meghozataláig nyolc nap, azaz az Ákr. 50. § (2) bekezdés b) pontja szerinti sommás eljárásra vonatkozó ügyintézési határidőben született meg az elsőfokú határozat.” Kifejtette, hogy a hivatalból indított eljárás szabályaira figyelemmel elegendő volt a bejelentő által benyújtott fényképfelvételeket figyelembe vennie az elsőfokú hatóságnak, melyek alapján a tényállás tisztázott volt, ellenérdekű ügyfél nem volt, ezért az elsőfokú hatóság a sommás eljárásra vonatkozó nyolc napon belül meghozhatta a döntését. „Ennél fogva az elsőfokú hatóságnak sem meghallgatnia, sem értesítenie az eljárás megindításáról nem kellett a felperest, nem kellett őt bizonyítékok benyújtására, nyilatkozat megtételére felhívnia, így az elsőfokú hatóság döntésével összefüggésben a felperes alaptalanul hivatkozott az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás, valamint az Ákr. 5. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt ügyféli jogok sérelmére. A felperes az elsőfokú eljárásban ügyfél volt, az eljárás vele szemben volt folyamatban, ezért az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontjára hivatkozása sem alapos, mivel további ügyfél bevonásának az eljárásban nem volt helye, így a hivatkozott semmisségi ok sem állt fenn.”
[17] A másodfokú eljárással kapcsolatban rögzítette, hogy az alperes a rendelkezésre álló fényképfelvételek alapján egyértelműen megállapította az illetéktelen hozzáférést, a tényállást ennek alapján tisztázottnak találta, ezért szükségtelen volt a felperes meghallgatása, nyilatkozattételre felhívása, a fényképfelvételeken kívül bizonyítási eszközök beszerzése. Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta a felperes Ákr. 1. §-a, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése, az Ákr. 5. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés a) pontja megsértésére vonatkozó hivatkozását, mert az elsőfokú hatóság a 01000-821/30114/2023.F. számú végzésével lehetőséget biztosított a felperesnek iratbetekintésre, továbbá a felperes fellebbezésében az elsőfokú határozattal szembeni jogsérelmeit előadhatta. Rámutatott továbbá, hogy a felperes rendőrségi múltjának nincs relevanciája, bizonyítékként nem értékelhető az alperes által vizsgált tények körében.
[18] Az elsőfokú bíróság szerint a fényképfelvételek alapján a felperes kiskorú gyermeke egyértelműen hozzáfért a perbeli sport célú golyós lőfegyverhez, azt törölgeti, megérinti. A felperes által becsatolt fényképfelvételeken ugyan látható a felperes karja, azonban a felperes jelenlétének nincs jelentősége, mivel a kiskorú gyermeke részéről az illetéktelen hozzáférés felismerhető a fényképfelvételekből, ezért megállapítható, hogy a Kr. 42. § (3) bekezdésének tárolási szabályát a felperes megszegte. A jogerős ítélet az alperes tényállás tisztázási kötelezettségére vonatkozó felperesi kifogásokkal és az Ftv. 2. § 16. (lőfegyver), 22. (lőszer), 30. (tűzfegyver fődarab), 36. (átadás), 37. (átengedés), 45. (sportlőfegyver) pontjai szerinti fogalmakkal összefüggésben rögzítette, hogy a fényképfelvételeken a felperes sport célú golyós lőfegyvere látható, amely beazonosítható, és a felperes is elismerte, hogy ennek főalkatrésze látható a fényképfelvételeken, ezért annak lőfegyver volta külön vizsgálatra nem szorult. Nem tartotta releváns kérdésnek, sem azt, hogy a lőfegyver összeszerelt, vagy szétszerelt állapotban van és az befolyásolja-e a hozzáférést, sem pedig azt, hogy a lőfegyver tüzelésre alkalmas-e, mert a Kr. 42. § (3) bekezdése illetéktelen személy hozzáférését tiltja, nem kívánja meg a lőfegyver összeszerelt, tüzelésre kész állapotát ahhoz, hogy az illetéktelen hozzáférés megvalósulásához, ahogy annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy a kiskorú gyermek a felperes jelenlétében, közvetlen felügyelete alatt állt-e, továbbá, hogy alkalmas volt-e a gyermek arra, hogy a lőfegyvert uralma alá hajtsa. A Kr. 42. § (3) bekezdése ugyanis mentesítési okokat és többlettényállási elemet nem ír elő a szabályszegéshez. Ebből arra következtetett, hogy az alperes az Ákr. 62. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt tényállás tisztázási kötelezettségét nem sértette meg. A jogerős ítélet szerint az alperes a hatáskörét rendeltetésszerűen gyakorolva járt el, a szakszerűség, az ügyféllel való együttműködés és jóhiszeműség követelményeinek megfelelően, a bizonyítási eljárás szabályainak sérelme nélkül, ezáltal nem sértette meg az Ákr. 2. § (1) bekezdésében és (2) bekezdése a) pontjában, valamint az Ákr. 3. §-ában foglaltakat. Az Ákr. 76. §-ában foglaltak sérelmével kapcsolatban az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes iratbetekintési jogával élt, továbbá bizonyítási indítványt terjeszthetett volna elő a fellebbezésében, melyet nem tett meg.
[19] Az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak a felperesnek lőfegyverek rendezvényeken való bemutatására vonatkozó hivatkozását sem, mert a felperes nem fegyverbemutatón vett részt, hanem az otthonában tartózkodott, ahol a Kr. 42. § (3) bekezdése szerinti tárolási szabálynak meg kellett volna felelnie, a kiskorú gyermeke lőfegyverhez való illetéktelen hozzáférését meg kellett volna előznie, vagy akadályoznia.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[20] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, másodlagosan pedig annak megváltoztatását és a támadott közigazgatási cselekmény megsemmisítését és – szükség esetén – a közigazgatási szerv új eljárás lefolytatására kötelezését kérte, továbbá perköltséget igényelt.
[21] Álláspontja szerint a megelőző eljárásban az elsőfokú hatóság és az alperes megsértette az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, az Ákr. 1. §-át, 2. § (1) bekezdését és (2) bekezdés a) pontját, 3. §-át, 5. § (1) bekezdését és (2) bekezdés a) pontját, 63. §-át és 64. § (1) bekezdését, 76. §-át, 123. § (1) bekezdés g) pontját. Azt is állította, hogy az elsőfokú bíróság az előbbiek orvoslásának elmulasztásán túl megsértette a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (2) bekezdését, 92. § (1) bekezdés a) és b) pontját, továbbá határozata nem felelt meg a Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4) és (5) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének sem.
[22] Nem pusztán a megelőző eljárásban történt eljárási szabálysértések orvoslásának elmaradását állította, hanem az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja szerinti semmisségi okot (ügyfél bevonásának elmaradása) is felhívta, továbbá, azt is sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem derítette fel a tényállást, bizonyítást nem folytatott le, a rendelkezésére álló hiányos bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, továbbá ítéletének indokolása ellentmondásos.
[23] Kifejtette, hogy a hivatalbóli eljárás megindításáról szóló értesítés elmaradása megfosztotta az eljárási cselekményekről való tudomásszerzéstől és az azokon való részvétel, valamint olyan indítványok megtételének lehetőségétől, amelyek alapján az elsőfokú hatóság másként döntött volna. Sérelmezte, hogy nem tájékoztatta az elsőfokú hatóság a bizonyítási eljárás lezárásáról, a bizonyítékok megismerésének és bizonyítási indítvány megtételének lelehetőségéről. Mindezt pedig az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja szerinti semmisségi oknak tartotta.
[24] Hivatkozott arra, hogy sem az elsőfokú, sem pedig a másodfokú közigazgatási eljárásban nem tudott ügyféli jogával élni, észrevételt, indítványt nem tehetett. Iratellenesnek tartotta az elsőfokú és a másodfokú határozatot, valamint a jogerős ítéletet azért, mert nem a teljes, hanem a vágott fényképfelvételen alapultak.
[25] Előadta, hogy téves a jogerős ítélet megállapítása, miszerint az elsőfokú hatóság határozatát sommás eljárásban hozta, ugyanis ő ellenérdekű ügyfél volt, és álláspontja szerint a tényállás nem volt tisztázott. Vitatta a jogerős ítélet azon megállapítását, miszerint szükségtelen volt a felperes meghallgatása, nyilatkozattételre felhívása, a fényképeken kívül bizonyítási eszközök beszerzése.
[26] Az elsőfokú bíróság azon megállapítását is vitatta, amely szerint a gyermek lőfegyverhez való illetéktelen hozzáférése annak érintésével megvalósult volna és az ő jelenlétének, valamint a lőfegyver összeszerelt- vagy szétszerelt állapotának, illetve annak, hogy a gyermek a felügyelete alatt állt-e, vagy hogy alkalmas volt-e arra, hogy az uralma alá hajtsa, nincs jelentősége. Kifejtette, hogy a gyermek egyébként a lőfegyverhez nem, hanem csak a tisztítására alkalmas rongyhoz ért hozzá. Hivatkozott arra is, hogy a lőfegyver szétszerelt állapotában nem minősül lőfegyvernek.
[27] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, és perköltséget igényelt.
[28] Álláspontja szerint a jogerős ítélet nem sérti a felperes által felhívott jogszabályi rendelkezéseket. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló fényképek egyértelműen, és minden kétséget kizáróan bizonyították a Kr. 42. § (3) bekezdésének megsértését, a gyermekkorú személy lőfegyverhez való illetéktelen hozzáférését. Ez pedig anélkül is megvalósult, hogy a gyermek afölött tényleges uralmat tudott volna gyakorolni.
[29] Előadta, hogy az Ákr. 104. § (3) bekezdése értelmében a hivatalbóli eljárás megindításáról szóló értesítés mellőzhető, ha a hatóság nyolc napon belül dönt, ahogyan az az elsőfokú megelőző eljárásban történt. Rámutatott, hogy a felperes – hivatkozásával ellentétben – a megelőző eljárásban nem ellenérdekű ügyfél volt. Egyetértett a jogerős ítélet azon megállapításával, miszerint a felperes tisztességes eljáráshoz való joga a megelőző eljárásban nem sérült.
[30] Kifejtette, hogy a felperes az elsőfokú határozat közlését követően élt iratbetekintési jogával, azonban a másolat kiadására irányuló kérelmén túl más indítvánnyal nem élt.
A Kúria döntése és jogi indokai
[31] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
[32] A Kúria a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 108. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a felülvizsgálati kérelmek, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem keretei között vizsgálta felül.
[33] A Kp. 120. § (5) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt.
[34] A Kúria először a felperes felülvizsgálati kérelmében állított eljárásjogi jogszabálysértéseket vizsgálta, és a következőket állapította meg:
[35] A Kúriának először a semmisség kérdésében kell állást foglalnia. Az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja értelmében a döntést meg kell semmisíteni, illetve vissza kell vonni, és szükség esetén új eljárást kell lefolytatni, ha az eljárásba további ügyfél bevonásának lett volna helye. A Kp. 85. § (3) bekezdés a) pont első fordulata értelmében a bíróság hivatalból veszi figyelembe a vitatott közigazgatási cselekmény semmisségi okát.
[36] Az Ákr. ezen rendelkezését a törvény hatálybalépése előtt az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény 522. § (4) bekezdés g) pontja állapította meg, amelynek indokolása szerint a semmisségi okok kiegészítése is indokolt, hiszen a további ügyfél bevonásának kötelezettsége olyan súlyos eljárási jogszabálysértés, amely másként nem orvosolható. A semmisségi ok felmerülése kérdése vizsgálatakor először abban a kérdésben kell dönteni, hogy a felperes a megelőző eljárásban ügyfélként részt vett-e, vagy sem. Ennek során figyelembe kell venni minden, megelőző eljárás során rendelkezésre álló adatot, így többek között annak tényét, hogy mindkét fokú határozatot a felperesnek is kézbesítették, a felperes fellebbezett az elsőfokú határozattal szemben, és a másodfokú eljárás során betekintett az eljárás irataiba. Jelen ügyben a felperes ügyfél volt a megelőző eljárásban, ráadásul ő volt az egyetlen ügyfél, s mint ilyen fogalmilag sem lehetett ellenérdekű ügyfél. Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a felperes a megelőző eljárásban részt vett, nem tekinthető bevonni elmulasztott (mellőzött) ügyfélnek. Nem merült fel a perben olyan körülmény, amely alapján további ügyfél bevonására lett volna szükség. Ebből következően a Kúria a felperes semmisségre vonatkozó hivatkozását nem találta alaposnak. Nem az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja szerinti semmisségi ok, ezért az ügy körülményei alapján megítélendő súlyosságú eljárási szabálysértés, ha a hatóság az eljárásba bevonta az ügyfelet, de annak valamely ügyféli jogát megsértette. Megjegyzendő, hogy a felperes az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontjára vonatkozó hivatkozásában is valójában ügyféli jogainak (különösen nyilatkozat-, illetve indítványtételi jogának) elsőfokú eljárásban történt sérelmét állította.
[37] A felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú eljárás megindításáról szóló értesítése elmaradt, és ez törvénysértően nehezítette meg a részvételét a megelőző eljárásban, ezért ügyféli jogai sérültek. A Kúriának e körben azt kell megvizsgálnia, hogy az Ákr. 104. §-a alapján volt-e eljárási szabálysértés, és csak ezt követően vizsgálandó, hogy az kihatott-e az ügy érdemi elbírálására. Helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy az eljárás megindításáról való értesítés garanciális jellegű, a tisztességes eljáráshoz való jog része. Ez alól azonban vannak törvényes kivételek. Az Ákr. 104. § (3) bekezdés a) pontja kimondja, hogy a hivatalbóli eljárás az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik, megindításáról az ismert ügyfelet a hatóság értesíti. Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha az eljárás megindítása után a hatóság nyolc napon belül dönt, vagy az eljárást megszünteti. Az elsőfokú hatósághoz 2023. augusztus 15. napján érkezett bejelentés, amelyet követően 2023. augusztus 21. napján hivatalból megindította az eljárást, és 2023. augusztus 22. napján meghozta a határozatát. Helytállóan állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy az elsőfokú hatóság azzal, hogy a hivatalbóli eljárás megindításáról nem értesítette a felperest, nem sértette meg az Ákr. rendelkezéseit, mert nyolc napon belül határozatot hozott. A Kúria ugyanakkor megjegyzi, hogy a jelen ügyben az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott az Ákr. 41. §-a szerinti sommás eljárás szabályaira, mert annak csak akkor van helye, ha a hiánytalanul előterjesztett kérelem és a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott, és nincs ellenérdekű ügyfél. A perbeli esetben e feltételek közül az első – jelesül a hiánytalanul előterjesztett kérelem – nyilvánvalóan hiányzik, mert az eljárás hivatalból indult.
[38] A felperes hivatkozott arra is, hogy a megelőző eljárásban az elsőfokú hatóság megsértette az Ákr. 76. §-át, amely szerint, ha a hatóság az ügyben bizonyítási eljárást folytatott le, melynek során a hatóság nem biztosította, hogy az ügyfél minden bizonyítékot megismerjen, annak befejezését követően értesíti az ügyfelet, hogy – az iratokba való betekintés szabályai figyelembevételével – megismerhesse a bizonyítékokat, és további bizonyításra irányuló indítványt terjeszthessen elő. Ezzel kapcsolatban indokolt rámutatni, hogy míg a tényállás megállapítása elengedhetetlen a hatósági eljárásban, azt a hatóság az Ákr. 3. §-a értelmében a hivatalból teszi meg, az Ákr. 62. § (1) bekezdése értelmében bizonyítási eljárást akkor kell lefolytatni, ha a döntéshozatalhoz nem elegendőek a rendelkezésre álló adatok. Jelen esetben azonban nem merült fel olyan adat, amely szerint az elsőfokú hatóság bizonyítási eljárást folytatott volna le, és bizonyítékokat szerzett volna be. Erre azért nem volt szükség, mert az elsőfokú hatóság a bejelentő által csatolt fényképfelvétel alapján indította meg hivatalból az eljárását, azt értékelte az eljárás megindítására okot adó körülményként. Mindezek alapján – bizonyítási eljárás lefolytatása hiányában – az ügyben az Ákr. 76. §-a sem volt alkalmazható, ezért annak sérelmére vonatkozó felperesi hivatkozás sem lehetett alapos.
[39] A megelőző eljárás során tehát az elsőfokú hatóság nem sértette meg az Ákr. felperes által felhívott 76. §-át, sem a104. §-át. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügyfél jogait a megelőző eljárásban ne gyakorolhatta volna.
[40] A másodfokú hatósági hatáskör vegyes természetű döntési jogkör: részben felülbírálati, mivel a fellebbezéssel támadott határozat és a megelőző eljárás egésze vizsgálható, de ugyanakkor egyben ügydöntő jellegű is, hiszen a másodfokú hatóság az adott ügyben, az ügyfél kérelme tárgyában hozhat más döntést is, mivel a fellebbezés feltételesen devolutív (átszármaztató) hatályú jogorvoslati kérelem. [Lásd Ákr. 119. § (1) és (2) bekezdések] A feltételesség azt jelenti, hogy a fellebbezésnek az elsőfokú szerv is eleget tehet(ne), de ha az ügyet felterjesztette a másodfokra, akkor a másodfokú szerv (a devolúció folytán) teljes ügydöntő jogkörrel rendelkezik: az elsőfokú döntést helybenhagyhatja, megváltoztathatja vagy megsemmisítheti az elsőfokú határozatot. [Lásd Ákr. 119. § (5) bekezdés] Ugyanakkor Ákr. fontos újítása volt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseihez képest, hogy a másodfokú hatóságnak nincs lehetősége arra, hogy az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasítsa. Az Ákr. javaslatához fűzött előterjesztői indokolás szerint az „összhangban van a Kormány bürokrácia-csökkentésre irányuló törekvéseivel és elősegíti az ügyek gyorsabb lezárását, hogy fellebbezés esetén a kiegészítő bizonyítást minden esetben a fellebbezés elbírálására jogosult hatóságnak kell lefolytatni, nincs helye új eljárásra utasításnak.” Ugyancsak a fellebbezés átszármaztató jellege jelenik meg az Ákr. 119. § (4) bekezdésében, amely szerint a fellebbezést a másodfokú hatóság bírálja el, amely a fellebbezéssel megtámadott döntést és az azt megelőző eljárást megvizsgálja, és eljárása során nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz.
[41] Figyelemmel arra, hogy az Ákr. éppen az eljárás ésszerű időn belül történő befejezése érdekében változtatta meg a másodfokú hatóság döntési terjedelmét, az elsőfokú hatság új eljárásra utasítása lehetőségének megszűntetése azt is jelentette, hogy a fellebbezés nyomán a másodfokú hatóság eljárásában kell az elsőfokú eljárásban esetlegesen történt valamennyi jogsérelmet orvosolni. Vagyis még, ha lett volna olyan eljárásjogi szabály, amelyet az elsőfokú hatóság megsértett, azt a másodfokú eljárás során kellett volna orvosolni. Az elsőfokú hatóság új eljárásra utasítása nélküli megsemmisítés a perbeli ügyben azért nem lett volna ugyanis alkalmazandó, mert a bejelentéshez csatolt fénykép alapján az elsőfokú hatóságnak – az Ákr. 104. § (1) bekezdés a) pontja és 15. §-a együttes értelmezése alapján – eljárási kötelezettsége keletkezett.
[42] A Kp. a jogvita tárgyává tett közigazgatási cselekmény megvalósítására folytatott közigazgatási hatósági vagy jogorvoslati eljárást együtt tekinti megelőző eljárásnak, azt a bíróság ezért egységes egészként kezeli, éppúgy nem ragadható ki belőle sem az elsőfokú hatósági eljárás, sem az elsőfokú határozat, mint az alperes határozata.
[43] A Kúria utal arra, hogy – amellett, hogy a fentiek szerint a felperes által állított tételes jogszabálysértés nem történt – a felperes felülvizsgálati kérelmében foglalt állításával szemben ügyféli jogai sem enyésztek el, mert a másodfokú eljárás során gyakorolta iratbetekintési jogát, részletes fellebbezést terjesztett elő, amelyben előadta érveit, és amelyet az alperes határozata 2. és 3. oldalán részletesen ismertetett. Lehetősége lett volna bizonyítási indítványt is előterjeszteni, azonban ezzel nem élt.
[44] Felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság sem derítette fel a tényállást, bizonyítást nem folytatott le, a rendelkezésre álló bizonyítékokat pedig nem megfelelően mérlegelte, továbbá ugyan a perben meghallgatták, azonban az elsőfokú bíróság a tényállás körében nem tett fel neki kérdéseket, a tényállást nem próbálta meg tisztázni, bizonyítást sem folytatott le. A bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálati eljárásban eredménnyel csak akkor támadható, ha a bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, illetőleg a bizonyítékok mérlegelése kirívóan okszerűtlen volt. Indokolt kiemelni, hogy nem csak a Kp. 78. § (2) bekezdése, miszerint a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben, a megelőző eljárásban megállapított tényállással összevetve értékeli, hanem a Pp. 279. § (1) bekezdése is megállapít szabályokat a bizonyítékok értékelésére, akkor, amikor kimondja, hogy a bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján a meggyőződése szerint állapítja meg.
[45] Ebből – és a szabad bizonyítás elvéből, valamint a Pp. 278. §-ából – az is következik, hogy a bíróság a felek bizonyítási indítványainak keretei között szabadon állapítja meg a bizonyítás felvételének módját, eszközeit, az egyes bizonyítási cselekmények körét és sorrendjét, vagyis a perben a bíróság szabadon mérlegeli azt is, hogy bizonyítottnak látja-e a tényállást a nélkül is, hogy kérdést tegyen fel a feleknek, vagy aggálya van, s akkor kérdez a felektől, vagy további bizonyítást vesz fel. Mindaddig, amíg az elsőfokú bíróság ítéletében a Kp. 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 279. § (1) bekezdése szerint állapítja meg a tényállást, és döntésének jogi indokolása a Kp. 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 346. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelel, nem valósít meg semmilyen jogszabálysértést, ha a fél úgy érzi, hogy nem a megfelelő kérdéseket tette fel számára a bíróság.
[46] A felperes felülvizsgálati kérelmében azt is sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, melyből helytelen jogi következtetést vont le. A felperes érvelése tehát a bizonyítékok ismételt egybevetésére, értékelésére, felülmérlegelésére irányult, amire a Kúriának nincs jogszabályi lehetősége, e tekintetben a kúriai jogértelmezés kiforrott. (Kfv.I.35.610/2021/2.)
[47] A Kúria ezt követően a felperes által állított anyagi jogi jogszabálysértést vizsgálta.
[48] A felülvizsgálati kérelem központi kérdése, hogy a lőfegyver tárolására [Kr. 42. § (3) bekezdés] vagy a lőfegyver tisztítására [Kr. 38. § (1) bekezdés d) pont] vonatkozó szabályok megsértéséről van-e szó. Úgy az alperes határozata, mint a jogerős ítélet a lőfegyver tárolására vonatkozó szabályok megsértését állapította meg. Az ügy iratai is alátámasztják az alperes határozatának azon megállapítását, hogy maga a felperes állította az eljárás során, hogy nem a lőfegyver tisztítása, hanem a fotó kedvéért „imitált tisztítás” történt, a hatóság tehát ezt is alappal vehette figyelembe. Ugyanakkor kiemelendő, hogy a semmi nem zárja ki azt, hogy a tárolás és a tisztás szabályai is egyidejűleg sérelmet szenvedjenek. Ez pedig azt jelenti, hogy – szemben a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal – nem áll fenn ún. kizáró vagy-vagy helyzet. Végül arra is indokolt rámutatni, hogy egyébként semmilyen jogszabály nem ad felhatalmazást a kiskorú gyermekeknek arra, hogy lőfegyvert – akár felnőtt, jogosult jelenlétében – tisztítson.
[49] A Kr. 42. § (3) bekezdése szerint a lőfegyver és a hozzá tartozó lőszer a tartásukra jogosult személy folyamatos jelenléte esetén elzárás, illetve elkülönítés nélkül is tárolható, aminek során a tartásra jogosult személy köteles megtenni az illetéktelen hozzáférés megelőzése, illetve megakadályozása érdekében az adott helyzetben szükséges intézkedéseket.
[50] Ez a rendelkezés lényegében egy kivételszabály, hiszen a Kr. 42. § (1) bekezdésében meghatározott főszabály az, hogy a működőképes lőfegyvert elzártan kell tartani. Az Ftv. 2. § 51. pontja szerinti fogalommeghatározása a működőképességet nem a hétköznapi értelemben használja, 3. § (1) bekezdés a) pontja a lőfegyvert és a lőfegyverdarabot együtt tekinti lőfegyvernek, továbbá ezért a tartási szabályok a szétszerelt állapotú lőfegyverre is értelemszerűen vonatkoznak.
[51] A felülvizsgálati kérelmében a felperes arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróságnak „nem a jogszabály szövegét kellett volna pontról pontra nyelvtan szerint értelmezve eldönteni a jogvitát, hanem az egész tényállást és körülményeket összességében és a jogalkotó akaratát is figyelembe véve kellett volna eldönteni.” Ezzel szemben a Kúria nyomatékkal hangsúlyozza, hogy elsődleges értelmezési módszer a nyelvtani értelmezés, a többi értelmezési módszer – köztük a felperes által hivatkozott ún. teleologikus értelmezés, valamint pl. a történeti módszer, az összehasonlító jogi módszer stb. – mind kisegítő jellegű. Amint arra a Kúria korábban már rámutatott, „A normavilágosság követelménye érvényesülésének egyik előfeltétele az az megdönthetetlen vélelem, hogy a jogalkotó az előre meghatározott szabályozási célt kívánja megvalósítani, és tudatában van annak is, hogy mit jelentenek az általa használt kifejezések. Ezért azzal a szöveggel alkotják meg a jogszabályt, aminek a megalkotására a jogalkotó szándéka irányult. A jogalkotó szándékára figyelemmel lévő, teleologikus értelmezés szükségessége akkor merülhet fel, ha a normaszövegből több értelmezési eredmény is levezethető volna. Ilyenkor fordul a jogalkalmazó a jogszabály preambulumához, a javaslat indokolásához, kivételesen más, bárki által megismerhető olyan forrásokhoz, amelyekből a jogalkotó céljára is következtetni lehet. (Pl. törvényjavaslat országgyűlési vitájában elhangzó előterjesztői álláspontra.)” (lásd Kfv.IV.37.639/2021/11. számú ítélet [47] bekezdés) Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a jogszabály nyelvtani tartalmával ellentétes értelmezés contra legem értelmezésnek minősül.
[52] Az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése szerint Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. A XVI. cikk (1) bekezdés első mondata pedig kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekvédelemhez és gondoskodáshoz való joga egyúttal az államnak a gyermek személyiségfejlődése intézményes védelmére vonatkozó kötelességét is megalapozza. Ez a rendelkezés – az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésének második mondatára figyelemmel – az állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, ami egyrészt vonatkozik az egyértelműen káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt, hogy az állam a gyermek személyiségét, így az egész jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa. Önmagának mindenki vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból fakadó jog az önmeghatározásra és a cselekvési szabadságra garantálja ezt a lehetőséget. A gyermekek esetében maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében, hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyst életkorával vélelmezett érettsége erre képessé teszi. Úgy is fogalmazhatnánk tehát, hogy a gyermek belátási képességének korlátozottsága megdönthetetlenül vélelmezett.
[53] Olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia az államnak a gyermeket, amelyekkel kapcsolatban életkoránál – pontosabban az ez alapján feltételezett (testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi) érettségénél – fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. (Ezt szolgálja a magánjogban a cselekvőképesség kiskorúak életkora alapján történő kizárása vagy korlátozása is.) E kockázatelhárítás (kockázatminimalizálásra törekvés) részeként az állam köteles arra is, hogy ne engedje meg, hogy a gyermek olyan tevékenységet folytasson, amelyhez nem érett. Vizsgálandó egyfelől, hogy a gyermek általában elég érett-e az önálló döntésre; másfelől pedig a döntés tárgya, vagyis, hogy in concreto mihez kell az érettség. Ezt az „érettséget” általában a közérdek – vagyis az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme – követeli meg. Ezt a vizsgálatot a Kr. maga is elvégezte, amikor kellően részletes szabályokat állapított meg a lőfegyver tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére történő átengedésére.
[54] Helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a hozzáférés fogalmának nincs jogszabályi definíciója. Annak értelmezése során az átadás és az átengedés Ftv. 2. §-ában fogalmából kell kiindulni: átadás az, amikor a tartásra jogosító hatósági engedélyben megjelölt vagy a jogszabályban e célból kijelölt eszköz a tartására jogosult felügyelete alól kikerül, átengedés pedig az, amikor a tartásra jogosító hatósági engedélyben megjelölt vagy a jogszabályban e célból kijelölt eszközt a tartására jogosult felügyelete alatt használják vagy birtokolják. Vagyis a hozzáférés bizonyosan nem jár sem a jogosult felügyelete alóli kikerüléssel, sem pedig jogosult felügyelete alatti használattal vagy birtoklással. Így annak sem lehet jelentősége, hogy a gyermek „uralma alá” került-e a lőfegyver. A Kúria nem találta megalapozottnak a felperes arra vonatkozó érveit sem, hogy azért nem valósult meg a hozzáférés, mert a gyermek csak a tisztításra használt rongyhoz ért hozzá, a fegyverhez nem. A hozzáfér ige ugyanis – a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint – nem csak azt jelenti, hogy valaki kézbe kap, megszerez valamit, hanem azt is, hogy valaminek a közelébe jut.
[55] A Kúria egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy a bejelentéshez csatolt fényképfelvétel alapján a lőfegyver főalkatrészei egyértelműen beazonosíthatóak, nem releváns, hogy az szétszerelt állapotban volt, továbbá, hogy a felperes kiskorú gyermeke a lőfegyverhez hozzáfért, és ennek értékelése során nincs jelentősége annak, hogy a felperes jelen volt. (Éppen ezért nem volt perdöntő a felperes fénykép levágására vonatkozó előadása sem.) A Kúria megítélése szerint a perbeli esetben a gyermek életkorára figyelemmel bizonyosan, minden további nélkül a lőfegyvertartási szabályok szerint illetéktelen személynek minősül, ezért önmagában az megalapozza a Kr. 42. § (3) bekezdése megsértésének megállapítását, ha a gyermek a lőfegyverrel vagy a lőfegyverdarabbal fizikai kapcsolatba lép, vagy annak reális veszélye áll fenn.
[56] Összességében a Kúria úgy ítélte meg, hogy a fényképfelvétel – akár a vágott, akár a vágatlan – továbbá a felperesnek a II. fokú eljárásban tett nyilatkozata elegendő volt a tényállás megállapításához, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás nem okszerűtlen, nem iratellenes, a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sérti, ezért azt a Kúria a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.IV.37.163/2024/7.)