294. Használt gépkocsi tulajdonjogának átruházása tárgyában létrejött adásvételi szerződés alapján a szolgáltatott dolog rendeltetése szerinti követelmény és egyúttal a szerződés célja a gépjármű közforgalomban való jogszerű használhatósága [...]

Használt gépkocsi tulajdonjogának átruházása tárgyában létrejött adásvételi szerződés alapján a szolgáltatott dolog rendeltetése szerinti követelmény és egyúttal a szerződés célja a gépjármű közforgalomban való jogszerű használhatósága, amelynek mellőzhetetlen kelléke az eredeti egyedi azonosító (eredeti alvázszám) megléte. Ennek hiányában a szolgáltatott dolog nem teljesíti a rendeltetése szerinti követelményt, azaz nem felel meg az előírt törvényes tulajdonságoknak. Erre tekintettel az eladó teljesítése hibás, ami kellékszavatossági felelősségét vonja maga után [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 277. § (1) bek. a)–b) pont, 305. § (1) és (3) bek., 306. § (1) bek. a)–b) pont].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes mint vevő és az alperes mint eladó között 2013. december 19-én adásvételi szerződés jött létre, amelynek alapján a felperes 6 775 000 forint vételárért megvásárolta a perbeli gépjárművet. A szerződés megkötésekor a perbeli gépjármű alvázszáma meghamisított volt, amiről sem az eladó, sem a vevő nem tudott. Az alvázszám meghamisítására jóval a szerződés megkötését megelőzően került sor.
[2] A szerződéskötést megelőzően a beavatkozó gazdasági társaság olasz nyelvű iratokkal vásárolta meg a perben nem álló T. G.-től a gépjárművet, majd azt kereskedelmi forgalomban 2010. szeptember 28-án adásvétel útján 8 070 000 Ft-ért értékesítette K. T.-nek, aki az autót 2010. november 25-én szintén adásvétel útján értékesítette az alperesnek.
[3] A szerződés alapján a gépjármű tulajdonjoga átjegyzésre került a felperes javára, aki a szerződés szerinti vételárat megfizette az alperesnek.
[4] A felperes a perbeli gépjárművet rendeltetésszerűen használta 2014. május 19-ig. Ekkor a nyomozóhatóság a gépjárművet a felperestől lefoglalta, mert a hatóság által felkért igazságügyi gépjárműszakértő vizsgálata alapján megállapításra került, hogy a gépjármű egyedi azonosítójelét meghamisították, színe és felszereltsége nem egyezik a gyári adatokkal. A büntetőeljárás adatai szerint 2010-ben ismeretlen tettesek tulajdonították el a gépkocsit Budapesten, akkor a jármű a J. Zrt. tulajdonában állt.
[5] A felperes – azt követően, hogy 2015. január elején a nyomozó hatóság az alvázszám hamisított voltáról tájékoztatta – a 2015. január 12-i keltezésű levelével a szerződéstől a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:157. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozva elállt, és felszólította az alperest, hogy a gépkocsi teljes vételárát fizesse vissza. Elállását többek között arra alapította, hogy a büntetőeljárás során megállapítást nyert, hogy a gépjármű egyedi azonosítójelét meghamisították, a színe és felszereltsége nem egyezik meg a gyári adatokkal.
[6] Az alperes a 2015. január 29-i válaszában – az elállás jogszerűségét vitatva – kifejtette, hogy kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzőnek tartja a felperest, továbbá tudomása szerint semmilyen adat nem merült fel korábban arra, hogy a perbeli gépjármű egyedi azonosítói hamisak lennének.
[7] A felperes a büntetőeljárás során panasszal élt a gépjármű lefoglalása miatt. Panaszát az ügyészség elutasította.
[8] A felperes a büntetőeljárás során a gépjármű kiadásáról rendelkező határozattal szemben is sikertelen panaszt terjesztett elő 2015. november 18-án, tekintettel arra, hogy azt nem neki, hanem annak rendelték kiadni, aki a feljelentés időpontjában volt a gépjármű hatósági nyilvántartás szerinti tulajdonosa.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[9] A felperes keresetében vételár visszatérítése címén 6 775 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[10] Keresetének jogcímeként – az eredeti keresetlevelében előadottakat a megismételt elsőfokú eljárásban előterjesztett 10. számú beadványában módosítva és pontosítva – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 305. § (1)–(3) bekezdéseire, 117. § (1)–(2) bekezdésére, illetve 118. § (1)–(2) bekezdésére hivatkozott. Utalt továbbá a 6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet 25. § (1) és (2) bekezdésére is. Előadta, hogy a 2015. január 12-i levelében hibás teljesítés okán állt el a szerződéstől.
[11] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy hibásan teljesítette volna a szerződést. Azt is kérdésessé tette, hogy egyáltalán azt a gépjárművet adta-e a büntetőeljárás során a hatóság birtokába a felperes, amelyet megvásárolt.
[12] Az alperes beszámítási kifogást is előterjesztett használati díj jogcímén a jármű megvásárlásától kezdődően, annak büntetőeljárás során történt lefoglalásáig terjedő időszak tekintetében.
[13] Az alperes pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott beavatkozó szintén a kereset elutasítását kérte.

Az első- és a másodfokú ítélet

[14] Az elsőfokú bíróság ítéletében a kereset szerint marasztalta az alperest.
[15] Megállapíthatónak találta, hogy a felperes kereskedelmi forgalomban és jóhiszeműen szerzett tulajdonjogot, tekintettel arra, hogy a gépjármű a korábbi adásvételi szerződéses láncolatban e jogi sorssal bírt, emiatt kereshetőségi joga kizárólag az alperessel szemben állt fenn.
[16] A régi Ptk. 200. § (1) bekezdésére, 205. § (1)–(3) bekezdéseire, 305. § (1) bekezdésére utalva kifejtette: a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. A jogosult ebben az esetben – egyebek mellett – a szerződéstől elállhat.
[17] A perben beszerzett, aggálytalannak tekintett szakértői vélemény alapján tényként állapította meg, hogy a szakértő által vizsgált gépjármű azonos azzal, amit a felperes az alperestől megvásárolt, és azt is, hogy annak egyedi azonosítójelét meghamisították.
[18] Az elállás jogszerűsége kapcsán kifejtette, hogy az ügyben a régi Ptk. és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) rendelkezéseit kellett alkalmazni. Utóbbi alapján a bíróság a kereseti kérelem jogcíméhez kötve nincs. A felperes azon tényállás alapján állt el írásban a perbeli szerződéstől, miszerint a büntetőeljárás során egyértelművé vált, hogy a jármű egyedi azonosítójelét (alvázszámát) korábban meghamisították. Az elsőfokú bíróság szerint sem elállásának, sem kereseti kérelmének ténybeli alapja nem az volt, hogy műszaki értelemben véve a jármű az adásvételi szerződés megkötésekor nem rendelkezett a szerződésben, illetve jogszabályban meghatározott kellékekkel. Mind az elállás, mind a kereseti kérelem ténybeli alapja egyértelműen az egyedi azonosítójel meghamisítása volt, amelyről a felperes a büntetőeljárás során szerzett tudomást, amelyre tekintettel a gépjármű „jogi hibában” szenvedett. Erre figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a felperes elállása jogszerű volt, mert az alperes a szerződést hibásan teljesítette.
[19] Az elsőfokú bíróság a használati díj tekintetében előterjesztett beszámítási kifogást alaptalannak ítélte.
[20] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
[21] A kereset érdemét illetően a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes keresetének jogalapja és az általa előadott tények ellentmondásban állnak egymással. Keresetlevelében ugyanis jogszavatosságra hivatkozott, ténybeli előadása is ennek felelt meg, azonban igénye jogcímeként az elsőfokú eljárás lezárása előtt már a kellékszavatosságot jelölte meg. Kiemelte: a felperes a perben mindvégig arra hivatkozott, hogy a nem megfelelő azonosító miatt – mert az autó lopott volt – nem szerezhet tulajdonjogot.
[22] A másodfokú bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a felperes – nyilatkozatainak tartalma értelmében, a jogalap téves megjelölése ellenére – mindvégig arra utalt, hogy jogszavatossági igényt kíván érvényesíteni, így a keresetet annak tartalma szerint, jogszavatosság jogcímén látta elbírálhatónak. Rámutatott, a felperes arra alapította elállását, hogy az alperes egyedi azonosító jeleiben meghamisított, lopott gépjárművet értékesített a részére. Kiemelte azt is, hogy a felperes tulajdonosként tekint magára, aki a gépjárművön tulajdonjoggal rendelkezik, így a saját előadása alapján sem lehet harmadik személynek olyan joga a gépjárművön, ami a tulajdonszerzését gátolná, ezáltal az elállást jogszerűvé tenné.
[23] A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[24] Határozata indokolásában rámutatott, hogy a felperes – az eredetileg érvényesíteni kívánt jogához és az azzal nem koherens tényelőadásához képest, amelyben „jogszavatossági követelmény” megsértését állította – a megismételt elsőfokú eljárásban előterjesztett 10. sorszámú (2019. december 18-i) beadványában keresetének jogalapjaként már egyértelműen a kellékszavatosságot jelölte meg, és ezt erősítette meg jogi képviselője a 2020. február 17-én tartott tárgyaláson, előadva, hogy a perbeli adásvételi szerződéssel a felperes tulajdonjogot szerzett, azonban „kellékszavatosság okán elállt a szerződéstől”. Ugyancsak ezzel összhangban álló nyilatkozatot tett a felperes fellebbezési ellenkérelmében is. A felperes tehát keresetpontosításában már egyértelműen kellékszavatossági jogalapra hivatkozott, kifejezetten megjelölve (eredeti keresetleveléhez képest immár helyesen) a régi Ptk. 305. § (1) és (3) bekezdéseit.
[25] A Kúria kiemelte: minderre tekintettel a felperes perbeli igénye anyagi jogi jogalapjaként a másodfokú bíróságnak a régi Ptk. 305. § (1) és (3) bekezdéseiből, illetve az e körben már eredetileg is hivatkozott 1/2012. (VI. 21.) PK véleményben (a továbbiakban: 1/2012. PK vélemény) írtakból kellett volna kiindulnia, azaz – az alperes hibás teljesítést tagadó ellenkérelmére is figyelemmel – kellékszavatossági szempontból kellett volna vizsgálnia, hogy a gépjármű a szerződés megkötésekor fennálló azon tulajdonságára figyelemmel, miszerint annak alvázszáma meghamisított volt, a felperes kellékszavatossági alapon jogszerűen gyakorolta-e elállási jogát és követelte vissza a nem vitásan kifizetett teljes vételárat úgy, hogy a gépkocsi egyidejű kiadására – annak rendőrhatósági lefoglalása, és azt követően harmadik személynek történt kiadása miatt – nem képes.
[26] Az új fellebbezési eljárásra a Kúria előírta, hogy a másodfokú bíróságnak a felperes pontosított keresete szerinti, kellékszavatossági igényét kell – a kereset alapos volta esetén az alperes beszámítására is kiterjedően – a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között elbírálnia.
[27] A megismételt fellebbezési eljárásban hozott ítéletével a másodfokú bíróság a régi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján – az indokolás kiegészítésével – az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[28] Indokolásában rögzítette, hogy a felperes keresete jogalapjaként a régi Ptk. 305. § (1)–(3) bekezdéseit jelölte meg. A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a felperes vásárolt egy gépjárművet az alperestől, amelyben nem egyeztek meg a feltüntetett egyedi azonosító számok a gépjárműhöz tartozó eredeti azonosító számokkal. A büntetőeljárásban és a jelen peres eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő egybehangzóan rögzítette, hogy az egyedi azonosító számok meghamisításra kerültek, illetőleg azok már a felperes vásárlásakor is meghamisítottak voltak.
[29] Kiemelte: az egyedi azonosító számokat csak hatósági engedéllyel lehet változtatni, illetve motorcsere folytán a változásokat a gépjárműhöz tartozó iratokon át kell vezetni [6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 25. § (1) és (2) bekezdései]. A perbeli esetben viszont az azonosító számok nem voltak valódiak, a szerződésben nem az eredeti számok szerepeltek, a gépjárműben „fizikális eltérés” volt, ami azt eredményezte, hogy az nem felelt meg a szerződéses és a jogszabályban meghatározott tulajdonságoknak. A másodfokú bíróság szerint az alperesnek az adásvételkor olyan autót kellett volna szolgáltatnia a felperesnek, amely az eredeti azonosító számokkal rendelkezik, ez azonban nem valósult meg, ezért az alperes ily módon kétséget kizáróan hibásan teljesített.
[30] Az elállással összefüggésben utalt arra, hogy a nyomozó hatóság 2015. január elején tájékoztatta az alvázszám meghamisított voltáról a felperest, aki a 2015. január 12-i levelével a szerződéstől elállt, e nyilatkozata az alperessel szemben hatályosult. A felperes elállási nyilatkozatában ugyan nem a régi Ptk. 305–306. §-aira, hanem a Ptk. 6:157. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozott, és egyúttal a jogszavatosságra is utalt, mindez azonban elállása jogszerűségét nem érintette, mert annak oka egyértelműen azonosítható volt.
[31] A másodfokú bíróság vizsgálta azt is, hogy az alperesnek visszajár-e a gépjármű. E körben kifejtette, hogy a hibás teljesítéssel kapcsolatos egyes jogalkalmazási kérdésekről szóló 1/2012. PK vélemény 9. pontja és a bírói gyakorlat értelmében az elállás szavatossági jog gyakorlásának nem akadálya, ha a jogosult a dolgot a hibás teljesítés miatt vagy a kötelezett érdekkörébe tartozó bármely okból lényeges értékcsökkent állapotban, vagy egyáltalán nem tudja visszaszolgáltatni (Kúria Pfv.V.20.270/2019/4.). Erre tekintettel az adott ügyben az elállásnak nem lehet akadálya az, hogy a hibás teljesítés miatt a felperes az autót nem képes visszaszolgáltatni az alperesnek, mert azt a meghamisított azonosító miatt a rendőrség lefoglalta és az eredeti tulajdonosának adta ki. Annak sincs jelentősége, hogy a gépjármű eltulajdonításának tényét a hatóság részére bejelentő gazdasági társaság rendelkezett-e Casco szerződéssel, érvényesített-e igényt a biztosítóval szemben, ugyanis ettől független kérdés az alperes hibás teljesítése, illetőleg a felperes jogszerűen gyakorolt elállási joga.
[32] Az alperes használati díj vonatkozásában előterjesztett beszámítási igényével összefüggésben a másodfokú bíróság szerint azt kellett alapul venni, hogy a felperes szerződéstől való elállásáig a felperes és az alperes is egyenértékű szolgáltatást tartott a birtokában: a felperes a gépjárművet, az alperes a vételárat. Ezek a szolgáltatások kiegyenlítik egymást, így ezek használatáért egyik fél sem számíthat fel ellenértéket. A felperes kamatkövetelést csak az elállása utáni időszakra érvényesített, így az alperes beszámítása alaptalan.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[33] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és elsődlegesen a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében. Másodlagosan – tartalmilag [régi Pp. 3. § (2) bekezdés] – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte.
[40] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását célozta, költségei megállapítása mellett.
[41] A beavatkozó a felülvizsgálati tárgyaláson tett nyilatkozatában az alperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal értett egyet.

A Kúria döntése és jogi indokai

[50] A Kúria a felülvizsgálat eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő, ezért a felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[51] Az alperes tévesen állította, hogy a megismételt fellebbezési szakban a másodfokú bíróság nem tett eleget a Kúria hatályon kívül helyező végzésében előírtaknak, és ezzel megszegte a régi Pp. 275. § (5) bekezdését. A Kúria hangsúlyozza, hogy az említett jogszabályhely a felülvizsgálati eljárás szabályai között elhelyezett norma, amelyet a másodfokú bíróság értelemszerűen nem szeghetett meg, emellett pedig az alperes félreértelmezte a hatályon kívül végzésben adott iránymutatást, továbbá összekeverte azt a jogszavatossággal összefüggésben kifejtettekkel.
[52] A másodfokú bíróság a megismételt fellebbezési eljárás során a Kúria hatályon kívül helyező végzésének [55] pontjában kifejtetteknek, valamint a [61]–[62] pontjaiban előírtaknak megfelelően a felperes pontosított keresete szerinti kellékszavatossági igényét (elállás iránti jogát) bírálta el a fellebbezési keretek között, a régi Ptk. 305. § (1), (3) bekezdése megfelelő alkalmazásával. Ez a jogerős ítélet [18]–[21] pontjaiból egyértelműen megállapítható. A Kúria kiemeli: a másodfokú bíróságnak a megismételt fellebbezési eljárás során nem volt feladata jogszavatossági és ahhoz kapcsolódó kártérítési kérdések vizsgálata, ezért a régi Ptk. 370. § (1) és (3) bekezdésének az alperes által állított sérelme fel sem merülhetett. A másodfokú bíróság tehát eleget tett a hatályon kívül helyező végzésben adott iránymutatásnak.
[53] Az alperes felülvizsgálati kérelmében – nem hivatkozva az indokolási kötelezettség sérelmére, álláspontját csupán kérdések formájában megfogalmazva – sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem foglalt állást a perbeli gépjármű egyedi azonosítója hiányát illetően abban a kérdésben, hogy ez törvényes vagy szerződéses kellékként értelmezhető-e. Ezzel összefüggésben a Kúria rámutat: a régi Ptk. 305. § (1), (3) bekezdései alkalmazási körében a kiindulópont minden esetben az, hogy a kötelezett akkor teljesít szerződésszerűen, ha a szolgáltatás alkalmas a szerződésben meghatározott célra, ezért hibás teljesítésnek minősül minden olyan szolgáltatás, amely ennek a célnak a megvalósítására alkalmatlan. A régi Ptk. 305. § (1) bekezdése értelmében a szolgáltatott dolognak a teljesítés időpontjában meg kell felelnie a jogszabályban meghatározott (ún. „törvényes”) és a szerződésben előírt tulajdonságoknak.
[54] A törvényes tulajdonságokat meghatározó jogi szabályozásnak – amint arra maga az alperes is utalt felülvizsgálati kérelmében – az 1/2012. PK vélemény 1. pontjához fűzött indokolás szerint három szintje különíthető el: a teljesítés minőségére vonatkozó, a régi Ptk. 277. § (1) bekezdésében foglalt általános szabályok (generálklauzula); a dolog (termék, szolgáltatás) konkrét tulajdonságaira vonatkozó minőségi követelményeket rögzítő szabványokat, műszaki előírásokat, szakmai útmutatókat előíró jogszabályok; valamint a dologhoz kapcsolódó járulékos kötelezettségeket szabályozó normák. A régi Ptk. 277. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai értelmében a szerződésben vállalt bármely szolgáltatás minőségével kapcsolatban általános törvényi követelmény, hogy alkalmas legyen a rendeltetése szerinti, tehát az ilyen szolgáltatások esetében általánosan megszokott céljának betöltésére, és rendelkezzék az azonos fajtájú szolgáltatások szokásos, elvárható minőségével. A hibás teljesítés megítélése során ezért – a felek eltérő megállapodásának hiányában – elsősorban a generálklauzula követelményéből kell kiindulni: hibás a szolgáltatás, ha bármely okból nem alkalmas a rendeltetésének megfelelő felhasználásra, vagy nem rendelkezik az ilyen szolgáltatások szokásos, a jogosult által elvárható minőségével.
[55] A Kúria ehhez képest rámutat: a perbeli adásvételi szerződés tárgya a használt személygépkocsi tulajdonjogának átruházása volt. A szerződés alapján a szolgáltatott dolog rendeltetése szerinti követelmény és egyúttal a szerződés célja értelemszerűen a gépjármű közforgalomban való legális (jogszerű) használhatósága volt, amelynek mellőzhetetlen kelléke az eredeti egyedi azonosító (így az adott ügyben hiányzó eredeti alvázszám) megléte. Ennek hiányában a gépkocsi nyilvánvalóan nem teljesítette a rendeltetése szerinti követelményt, azaz nem felelt meg az előírt törvényes tulajdonságoknak. Erre tekintettel az alperes teljesítése hibás volt, ami kellékszavatossági felelősségét [régi Ptk. 305. § (3) bekezdés] vonta maga után.
[56] A másodfokú bíróság tehát az alperes által hivatkozott anyagi jogi jogszabályok sérelme nélkül állapította meg az alperes hibás teljesítését.
[57] Nem jogszabálysértő a másodfokú bíróságnak az elállási joggal kapcsolatos álláspontja, és nem sérült az arányosság követelménye sem. Az ún. kétlépcsős szavatossági jogok rendszerében az első lépcsőbe [régi Ptk. 306. § (1) bekezdés a) pont] tartozó kijavítás és kicserélés az adott ügyben nyilvánvalóan nem jöhetett szóba, a második lépcsőbe [régi Ptk. 306. § (1) bekezdés b) pont] tartozók közül az árleszállítás szintén nem volt alkalmazható, tekintettel a hiba jellegére és arra, hogy az adásvétel tárgyát a felperestől a rendőrhatóság lefoglalta és korábbi tulajdonosának rendelte kiadni. Ilyen körülmények között az egyedül érvényesíthető elállási jog gyakorlása indokolt és arányos volt [1/2012. PK vélemény 3., 4. pont]. A másodfokú bíróság helytállóan utalt arra is, hogy az 1/2012. PK vélemény 9. pontjában foglaltakra tekintettel nem volt akadálya az elállásnak, annak ellenére, hogy a jogosult felperes a dolgot nem tudta visszaszolgáltatni.
[58] Miután pedig elállási jogát a felperes jogszerűen gyakorolta, ez az adásvételi szerződést a régi Ptk. 320. § (1) bekezdése értelmében felbontotta, ami a vételár visszafizetésének kötelezettségével jár [régi Ptk. 319. § (3) bekezdés], az alperes beszámítási igénye kapcsán előadott hivatkozása pedig – a fentebb már írtakra figyelemmel – a felülvizsgálati eljárásban érdemben nem volt vizsgálható.
[59] Minderre tekintettel a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, ezért a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

(Kúria Pfv.V.21.349/2021/4.)