I. A járásbírósági ügy törvényszékre történő áttételét követően a hatáskörrel rendelkező bíróság nem folytatja, hanem elölről kezdi a tárgyalást, de nem az eljárást. Következésképp az ügyben újabb előkészítő ülést nem lehet tartani, de nem kerülhet sor a tárgyalás megismétlésére a tárgyalás korábbi anyaga lényegének ismertetésével sem [Be. 517. § (1) bek., Be. 518. § (3) bek.].
II. Az ügy áttételét követően a járásbíróságon korábban már kihallgatott tanút ismételten figyelmeztetni kell a Be. 176. §-a szerint; ez magában foglalja a Be. 171–174. §-ában foglaltakra való figyelmeztetést is. Ugyanakkor a hiányos figyelmeztetés jogkövetkezményeit mindig a konkrét ügyben való kihatása alapján kell megítélni (Be. 176–177. §).
III. A döntési alternatívákat felvázoló, igennel vagy nemmel megválaszolható kérdés önmagában nem minősül a törvény által tilalmazott kérdésfeltevésnek [Be. 180. § (4) bek. a) pont].
[1] A törvényszék ítéletével
– az I. r. vádlottat emberrablás bűntette [Btk. 190. § (1) bek. a) pont, (2) bek. d) pont] és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 164. § (1) bek., (3) bek.], továbbá – a kerületi bíróság ítélete próbára bocsátást kimondó rendelkezésének hatályon kívül helyezése és a próbára bocsátás megszüntetése folytán – társtettesként elkövetett garázdaság bűntette [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. d) pont] miatt halmazati büntetésül 5 év, börtönben végrehajtani rendelt szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra;
– a II. r. vádlottat emberrablás bűntette [Btk. 190. § (1) bek. a) pont, (2) bek. d) pont] és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 164. § (1) bek., (3) bek.], továbbá – a kerületi bíróság ítélete próbára bocsátást kimondó rendelkezésének hatályon kívül helyezése és a próbára bocsátás megszüntetése folytán – társtettesként elkövetett garázdaság bűntette [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. d) pont] miatt is halmazati büntetésül 5 év, börtönben végrehajtani rendelt szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra,
– a III. r. vádlottat emberrablás bűntette [Btk. 190. § (1) bek. a) pont, (2) bek. d) pont], társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 164. § (1) bek., (3) bek.], egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette [Btk. 347. § (1) bek. a) pont] és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete [Btk. 278. § (1) bek., (2) bek.] miatt halmazati büntetésül 6 év, börtönben végrehajtani rendelt szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.
[2] Az ellentétes irányú fellebbezések folytán eljárt ítélőtábla végzésével a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[3] A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezésről rendelkező végzése ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést.
[4] A fellebbviteli főügyészség a fellebbezés indokolásában részletesen vitatta az ítélőtábla által a hatályon kívül helyezés indokaként felhozott érveket. Ennek megfelelően kifejtette, hogy
– a járásbíróság a 2021. február 3-án megtartott tárgyaláson kiküszöbölte a 2020. november 23-án megvalósult eljárási szabálysértést, amikor az I. r. vádlottat a II. r. és III. r. vádlott védőjének távollétében hallgatta ki,
– a járásbíróság a próbára bocsátás megszüntetése tárgyában folyamatban volt ügy egyesítését megelőzően ismertette a kerületi bíróság próbára bocsátást kiszabó ítéletét,
– a járásbíróság indokoltan, és a Be. 180. § (4) bekezdés a) pontjában megfogalmazott tilalmat tiszteletben tartva intézte az ítélőtábla indokolásának [71] bekezdésében kifogásolt kérdést a sértett felé,
– a sértettnek a Be. 51. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján – tanúkénti kihallgatásától eltekintve – nem kötelessége, csupán joga volt, hogy a törvényszék tárgyalásán jelen legyen, így a járásbíróság által tartott tárgyalás anyagának törvényszék általi ismertetésekor sem kellett jelen lennie,
– egyebekben pedig a sértett tanúzási figyelmeztetése a járásbíróság 2021. február 3-i tárgyalásán megtörtént,
– az 1. számú tanúval, valamint 3. számú tanúval és 4. számú tanúval közölt tanúzási figyelmeztetés tartalmilag megfelel a Be. 176. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában írt követelményeknek, így kizárólag a d) pontban előírt figyelmeztetés maradt el a törvényszék részéről,
– az 5. számú tanú és a 2. számú tanú figyelmeztetése a Be. 176. § (1) bekezdés b) és c) pontjában írtakra ugyancsak megtörtént és
– a nyomozás ügyiratainak törvényszék általi ismertetésére a szükséges mélységig sor került.
[5] Mindezekre figyelemmel a fellebbviteli főügyészség nem osztotta az ítélőtábla következtetését, amely szerint a törvényszék ítéletében megállapított tényállás teljes mértékben felderítetlen lenne, az esetleges részleges felderítetlenség kiküszöbölését pedig a Be. 594. § (1) bekezdése és a 600. § (1) bekezdés b) pontja alapján a másodfokú bíróság kötelezettségének nevezte meg.
[6] Azzal sem értett egyet, hogy a törvényszék ne tett volna eleget indokolási kötelezettségének, a jogi indokolás ítélőtábla által felhozott hiányosságainak kiküszöbölését pedig a másodfokú bíróság kötelezettségének tartotta.
[7] Ekként úgy látta, hogy az ítélőtábla indokolatlanul rendelkezett a fellebbezések érdemi elbírálása helyett az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről, ezért indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
[8] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbviteli főügyészség – a Be. 628. § (2) bekezdése alapján vissza nem vonható – fellebbezését nem tartotta alaposnak.
[9] Megítélése szerint a másodfokú bíróság túlnyomórészt helytálló érvek alapján állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított ítélet tényállása teljes mértékig felderítetlen, és a teljes megalapozatlanságnak a Be. 592. § (1) bekezdés b) pontjában írt esetköre a Be. 610. §-a szerint az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását írja elő.
[10] A tényállás teljes egészében való felderítetlenségét abban látta, hogy a sértett törvényszéken elmaradt tanúzási figyelmeztetése folytán a vallomása bizonyítékként nem használható fel, miközben a törvényszék által megállapított tényállás a sértetti vallomásra épült. A tanúzási figyelmeztetés újbóli, a törvényszéki eljárásban való közlésére pedig azért lett volna szükség, mert a törvényszék nem a járásbíróság eljárását ismételte meg, hiszen nem csak az eljáró bíró személyében történt változás, hanem az eljárást folytató bíróság is változott, és nem az ügyben korábban meghozott ügydöntő határozat hatályon kívül helyezése folytán került sor megismételt eljárás lefolytatására.
[11] Az EBH 2018.B.8.III. számon közzétett eseti döntés elvi tételeire való utalással kifejtette, hogy az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, illetve megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható. Következésképpen, tévesnek ítélte a másodfokú bíróság részéről a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontjának felhívását a hatályon kívül helyezés további okaként. Hasonlóképp nem látta teljesülni a Be. 609. § (2) bekezdés b) pontja alapján hatályon kívül helyezésre vezető relatív eljárási szabálysértést, mert erre nézve maga az ítélőtábla sem adott indokolást, másrészt fel sem merült, hogy az eljárásban részt vett személyek törvényes jogaik gyakorlásában a vádemelést követően akadályozottak vagy korlátozottak lettek volna.
[12] Nem értett egyet az ítélőtábla indokaival a járásbíróság tárgyalásán elhangzott, a másodfokú bíróság által kifogásolt bírói kérdés tilalmazott jellegét illetően, mert az sem a választ nem foglalta magában, sem útmutatást nem tartalmazott a feleletre.
[13] Maga is úgy vélte, hogy az 1. számú tanú, továbbá a 3. számú tanú és a 4. számú tanú tanúzási figyelmeztetése tartalmilag nem terjedt ki a Be. 176. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakra, azonban ennek következményét nem abban látta, hogy e tanúvallomások a jelen ügyben ne lennének felhasználhatók, hanem abban, hogy felhasználásuk – a vallomástétel későbbiekben történő esetleges megtagadása esetén – az adott vagy más ügyben lesz kizárt. Ezért e tanúvallomásoknak a bizonyítékok köréből történő, a másodfokú bíróság általi kirekesztését törvénysértőnek tartotta.
[14] Helytállónak tartotta ugyanakkor az ítélőtábla indokolását, hogy az 5. számú tanú és a 2. számú tanú tanúzási figyelmeztetése már olyan szintű hiányosságokban szenvedett, amely e tanúvallomásoknak a bizonyítékok köréből történő, a Be. 177. § (2) bekezdésében írtak szerinti kizárását vonja maga után.
[15] Az áttételt megelőzően, a járásbíróság tárgyalásán ismertetett iratok pedig valóban nem tekinthetők ismertetettnek a törvényszék tárgyalásán azzal, hogy a törvényszék – a fentiek szerint az eljárási törvényt sértő módon – a járásbíróság tárgyalási jegyzőkönyvét ismertetve ismételte meg az áttételt megelőzően lefolytatott tárgyalást.
[16] Ekként úgy ítélte meg, hogy az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a törvényszék ítélete teljes egészében megalapozatlan, és ezért az ítéletet a Be. 610. §-a alapján kell hatályon kívül helyezni. Ezzel párhuzamosan azonban tévesen jelölte meg a hatályon kívül helyezés további törvényi alapjaként a Be. 609. § (2) bekezdés a), b) és d) pontjában írt rendelkezéseket. Indítványozta ezért, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését az indokolás ennek megfelelő helyesbítésével hagyja helyben.
[17] A fellebbezés nem alapos, a Legfőbb Ügyészség átiratában kifejtett jogi álláspont helytálló.
[18] A Be. Tizenhetedik Része szerinti eljárásban a jogorvoslat tárgya kizárólag a másod- vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése, és a fellebbviteli bíróság ahhoz vezető eljárása. Az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e. A hatályon kívül helyező rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését vagy eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését eredményezi. Ehhez képest a fellebbezéssel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma nem az, hogy a felülbírált döntés helytálló-e, és mely okból, hanem az, hogy miért nem volt hozható érdemi döntés, illetve miért nem eredményezett ilyen (érdemi) döntésre alkalmas helyzetet a lefolytatott eljárás. Nyitva hagyja azonban az eljárás tárgyában hozható jövőbeni döntés lehetőségét, mibenlétét (ide nem értve a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban érvényesülő súlyosítási korlátokat). Érdemi döntés esetében a döntés (tehát a jogkövetkeztetés) és annak ténybeli alapja közötti viszony a vizsgálat tárgya; a hatályon kívül helyezés felülbírálata során azonban ez a viszonyítás nem végezhető el. A hatályon kívül helyező határozat elleni fellebbezés elbírálásakor ugyanis éppen azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és ezért a hatályon kívül helyezésről – a másodfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett-e.
[19] Minden felülbírálat a felülbírálat tárgyának – jelen esetben a hatályon kívül helyezés – rendeltetéséhez igazodik. A fellebbezés elbírálása során az eldöntendő kérdés így az volt, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. Az e kérdéseken túlterjeszkedő felülbírálat esetén a fellebbezést elbíráló bíróság átvenné a másod-, illetve a harmadfokú bíróság jogkörét.
[20] Ha tehát a hatályon kívül helyezés indoka a Be. 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, úgy vizsgálandó, hogy a megjelölt feltétlen eljárási szabálysértés valóban beállt-e; ha pedig a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, akkor az eljárási szabálysértés megvalósulásán túl az is, hogy e szabálysértés lényeges hatással volt-e az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, és ha igen, az orvosolható lett volna-e a másodfokú eljárásban.
[21] Amennyiben pedig a hatályon kívül helyezés oka a Be. 592. § (1) bekezdésében meghatározott teljes megalapozatlanság, az szorul vizsgálatra, hogy a fellebbviteli bíróság által észlelt megalapozatlanság valóban teljes körű-e, avagy csak a Be. 592. § (2) bekezdése szerinti részleges megalapozatlanság.
[22] Emellett természetesen a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálatát is el kell végezni [Be. 627. § (2) bek., 626. §, 618. § (2) bek. b) pont]. E körben pedig a Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság nem vétett feltétlen hatályon kívül helyezésre vezető eljárási szabálysértést.
[23] Ugyancsak helyesen fejtette ki az ítélőtábla, hogy feltétlen hatályon kívül helyezést kiváltó eljárási szabálysértés az elsőfokú eljárásban sem merült fel.
[24] Amiként arra a Legfőbb Ügyészség helyesen utalt, az ítélőtábla által a törvényszéknek felrótt relatív eljárási szabálysértések és a teljes megalapozatlanság valójában egy tőről fakadnak, mégpedig a törvényszéknek a tárgyalás folytonosságára vonatkozó, a Be. 518. §-ában írt szabályoknak az áttételt követő eljárásra való alkalmazhatósága körében elfoglalt téves álláspontjára.
[25] A tárgyalás megismétlésére vonatkozó, a Be. 518. § (3) és (4) bekezdésében írt szabályok ugyanis a Be. 518. § (1) bekezdése szerint félbeszakított vagy elnapolt tárgyalás folytatása során igényelnek alkalmazást. A járásbíróság azonban nem elnapolta a tárgyalást, hanem az ügyet áttette a törvényszékre. Szó sincs tehát arról, hogy a törvényszék a járásbíróság által elnapolt tárgyalást „folytatta” volna, így értelemszerűen a Be. 518. § (3) bekezdésében a tárgyalás folytatása esetére előírt szabályok alkalmazására sem kerülhet sor. Az áttétellel ráadásul – a Legfőbb Ügyészség átiratának helyes érveivel összhangban – nem a tanács összetétele változott meg, hanem az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság.
[26] Ha pedig a törvényszék nem a járásbíróság elnapolt tárgyalását folytatta, és az áttétel folytán nem a tanács összetételében történt változás, akkor a Be. 518. § (3) bekezdése által a tárgyalásnak a tárgyalás korábbi anyaga lényegének ismertetésével történő megismétléséhez támasztott egyik feltétel sem teljesült. E feltételek hiányában a Be. 518. § (3) bekezdése szerinti ismétlésre sem volt törvényi alap. Következésképpen, a törvényszéknek az áttételt követően a tárgyalást a Be. 518. § (3) bekezdésében írt rendelkezések alkalmazásának mellőzésével kellett volna elölről kezdenie.
[27] Abban ugyanakkor már a Kúria nem osztotta a Legfőbb Ügyészség okfejtését, hogy a törvényszék akkor járt volna el az eljárási szabályokkal összhangban, ha előkészítő ülés kitűzésével együtt kezdte volna elölről az „eljárást”. Egyazon büntetőeljárás egyetlen terheltjével szemben egy előkészítő ülés tartható. Az előkészítő ülés berekesztését, a tárgyalás Be. LXXVII. Fejezete szerinti előkészítését, majd a tárgyalás Be. 517. § (1) bekezdése szerinti megkezdését követően ugyanazon büntetőeljárásban újabb előkészítő ülés kitűzésére a törvény nem biztosít lehetőséget, és annak funkciójával is összeegyeztethetetlen lenne. Ehhez képest a büntetőügy járásbíróság általi, a tárgyalás megkezdését követő áttétele után a törvényszék sem az „eljárást”, hanem a tárgyalást kezdte elölről.
[28] A Legfőbb Ügyészség által a törvényszék eljárásában kitűzni szükségesnek vélt előkészítő ülés Be. 499. § (1) bekezdésében írt célja már a járásbíróság eljárásában teljesült, hiszen a vádlottak és a védők kifejthették a váddal kapcsolatos álláspontjukat és – a törvényszék eljárására is kihatóan – közreműködhettek a büntetőeljárás további menetének alakításában. A vádlottak az előkészítő ülés berekesztését követően sem estek el a bűnösség beismerésének, és ennek következményeként a további bizonyítás lefolytatásáról való lemondásnak a lehetőségétől [Be. 506. § (1) bek., 524. § (1) bek.]. Az áttétel nyomán az újabb előkészítő ülés törvényszék általi kitűzése és megtartása ekként nem csupán a Be. rendszerébe nem illeszkedő, de funkció nélküli is lett volna.
[29] Mivel a törvényszéknek a tárgyalást az előbbiek szerint a Be. 518. § (3) bekezdésének alkalmazását mellőzve kellett volna elölről kezdenie, ennek folyományaként a járásbíróságon már kihallgatott 6. számú tanú tanúzási figyelmeztetése sem maradhatott volna el. A járásbíróság előtt tett tanúvallomásának felhasználása kizárólag a Be. 528. § (1) és (2) bekezdésének szabályai szerint lett volna lehetséges.
[30] A tanúzási figyelmeztetést a nyomozás, valamint az elsőfokú és másodfokú bírósági eljárás során az első kihallgatásakor kell közölni a tanúval [Be. 176. § (1) bek.], a törvényszék elsőfokú eljárásában pedig erre nem került sor. A tanúzási figyelmeztetés hiányában a sértett tanúvallomása valóban nem volt bizonyítékként értékelhető [Be. 177. § (2) bek., 167. § (5) bek.].
[31] Szemben az ítélőtábla álláspontjával, egyben a Legfőbb Ügyészség átiratának érveivel egyezően 1. számú tanú, 3. számú tanú és 4. számú tanú vallomásának felhasználása nem ütközik törvényi akadályba. Maga az ítélőtábla sem tárta fel, hogy e tanúvallomások kapcsán a Be. 176. § (1) bekezdés a)–d) pontjában részletezett tanúzási figyelmeztetés mely elemét látja hiányzónak. Ehhez képest a törvényszék a tanúzási akadályok hiányát megállapítva törvényesen nem tért ki a figyelmeztetés Be. 176. § (1) bekezdés a) pontjában írt tartalmára. Ezt követően e tanúkat a Be. 176. § (1) bekezdés b) pontjában írtakra kifogástalanul, a c) pontban írtakra pedig pontatlanul ugyan, de figyelmeztette. A törvény a 176. § (1) bekezdés c) pontjában helyesen arra rendeli figyelmeztetni a tanút, hogy a hamis tanúzást és a tanúvallomás bíróság előtti jogosulatlan megtagadását a Btk. büntetni rendeli, az elsőfokú bíróság figyelmeztetéséből azonban elmaradt, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását a törvény csak akkor rendeli büntetni, ha a jogosulatlan megtagadásra a bíróság előtt kerül sor. Ez azonban az adott esetben közömbös, hiszen a tanúzási figyelmeztetés eleve a bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban hangzott el. Végül, a tanúzási figyelmeztetés Be. 176. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott tartalmát a törvényszék valóban elmulasztotta közölni, ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség mindenben helytállóan fejtette ki, hogy e mulasztás az adott esetben nem vezet e tanúvallomások jelen ügyben való értékelésének tilalmára, hanem – a közölni elmulasztott figyelmeztetés tartalmához igazodóan – azt eredményezi, hogy a tanúvallomás az adott vagy más ügyben bizonyítási eszközként akkor nem lesz felhasználható, ha a vallomástételt a későbbiekben (jogszerűen) megtagadja.
[32] Az 5. számú tanú és a 2. számú tanú figyelmeztetése ugyanakkor nem terjedt ki a Be. 172. § (1) bekezdése szerinti mentességi okra való figyelmeztetésre, amelynek hiányában esetükben a tanúzási figyelmeztetés Be. 176. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tartalma sem tekinthető közöltnek. E tanúvallomások bizonyítékok köréből való másodfokú bíróság általi kizárása ezért törvényes.
[33] Alappal rótta fel továbbá az ítélőtábla, hogy a törvényszék eljárásában nem csupán a vádlottak és a sértett szembesítése maradt el, de a tárgyalási jegyzőkönyv alapján a vádlottak számára nem nyílt lehetőség a sértetti vallomás észrevételezésére sem.
[34] Nem azonosult a Kúria a másodfokú bíróság végzésének indokaival abban a tekintetben, hogy a járásbíróság eljárásában a Be. 180. § (4) bekezdés a) pontja szerinti tiltott kérdésfeltevésre adott sértetti válasz vezetett volna a vádmódosításra és az ügy áttételére.
[35] Elöljáróban nyomatékosítani szükséges, hogy a Be. 180. § (4) bekezdés a) pontja szerinti tiltott kérdésfeltevésre vonatkozó állásfoglalás merőben elméleti: a törvényszék előtt emelt vád tárgyát emberrablás bűntette képezte, teljességgel függetlenül attól, hogy az ügyészség a sértett mely – tilalmazott vagy megengedett – kérdésre adott válasza alapján módosította a vádat. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla felülbírálati jogköre a törvényszék – és nem a járásbíróság – eljárására terjedt ki, amelyben a Be. 180. § (4) bekezdés a) pontjában írt rendelkezéseket sértő kérdés bírói feltevését (vagy az eljárás más, kérdés feltevésére jogosult résztvevője által feltett ilyen kérdés bírói megtiltásának elmulasztását) maga a másodfokú bíróság sem észlelt.
[36] Az előbbiektől nem függetlenül, a járásbíróság eljárásában esetlegesen megvalósult törvénysértés nem hat ki a törvényszék eljárásának törvényességére. Ha így lenne, könnyen belátható módon a törvényszék eljárása is fogalmilag csak törvénysértő lehetne. Ez – természetesen – nincs így. Az eljárási törvény esetleges sérelme a törvénysértéssel érintett eljárási cselekmény megismétlésével orvosolható. A bíróság a tárgyalás megismétlésével az érvénytelen bizonyítást orvosolja, amely a lefolytatott bizonyítás eredményét törvényessé, az ügydöntő határozat meghozatalakor felhasználhatóvá teszi [BH 2020.172.IV. (Hkf.I.1.382/2019/3.)].
[37] Mindezek előrebocsátását követően a Kúria csak a teljesség érdekében rögzíti, hogy a járásbíróság bírája által feltett, az ítélőtábla által kifogásolt kérdés nem ütközött a Be. 180. § (4) bekezdés a) pontja által állított tilalomba. A szóban forgó kérdés a tanúvallomás korábbi tartalmához illeszkedő eldöntendő kérdés volt. Az eldöntendő – igennel vagy nemmel megválaszolható – kérdés lényegileg különböző az arra adandó választ magában foglaló kérdéstől. Az eldöntendő kérdés döntési szituációt állít fel két, ellentétes alternatíva felvázolásával, amelyben a választás egyedül a kérdés címzettjét illeti meg. Kizárólag törvényességi szempontból szemlélve az ilyen kérdés nem kifogásolható. Ezzel szemben az arra adandó választ magában foglaló kérdés feltevését pont azért tiltja az eljárási törvény, mert – az ítélőtábla szemléletes szóhasználata szerint – vezetett, azaz sugalmazó, amely a kérdés címzettje számára nem hagy kétséget az elvárt választ illetően. Másképpen szólva, az eldöntendő és a „vezetett” kérdés különbsége abban áll, hogy az előbbi esetben a kérdésfeltevő az eldöntendő kérdéssel nem orientálja a címzettet a válasz tartalmát illetően, míg a „vezetett” kérdés célzatosan a válasz tartalmának befolyásolására irányul. Jelen esetben pedig a járásbíróság kérdése eldöntendő volt, de az adandó választ nem foglalta magában (sem az „igen”, sem a „nem” választ nem sugalmazta), így a Be. 180. § (4) bekezdésében támasztott tilalom megszegése fel sem merülhet.
[38] Mindezek alapján a 6. számú tanú, az 5. számú tanú és a 2. számú tanú törvényes tanúzási figyelmeztetés hiányában tett tanúvallomásának, valamint a tárgyalás anyagává nem tett okiratok felhasználásával a törvényszék valóban megsértette a bizonyítás törvényességére vonatkozó rendelkezéseket, amiként a másodfokú bíróság a vádlottak észrevételezési jogának korlátozását is okkal rótta fel.
[39] A felsorolt eljárási szabálysértések ugyanakkor önmagukban nem tekinthetők a másodfokú eljárásban orvosolhatatlannak, ezért a Be. 609. § (1) bekezdés, illetve (2) bekezdés a), illetve b) pontjában meghatározott hatályon kívül helyezési ok megállapítására sem adnak alapot.
[40] Az ítélőtábla mindezek mellett a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontjára való hivatkozással az indokolási kötelezettség megsértése miatt is szükségesnek tartotta az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését.
[41] E relatív eljárási szabálysértés körében való vizsgálódás azonban nem teszi mellőzhetővé az elsőfokú ítélet megalapozottságának megítélését. A Kúria már számos határozatában kifejtette, hogy az indokolási kötelezettség megsértése – más eljárási szabálysértésektől eltérően – olyan eljárási szabálysértés, melynek vizsgálatát a tényállás megalapozottságának vizsgálata megelőzi. Az indokolási kötelezettség teljesítése csak a megalapozott vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható, amennyiben ugyanis a tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás nem kérhető számon [Be. 592. § (1)–(2) bek., 593. § (1) bek., EBH 2018.B.8.III.].
[42] Következésképpen, amennyiben az indokolási kötelezettséget érintő eljárási szabálysértés abban érhető tetten, hogy a tényállás milyen bizonyítékokon alapul, nem az eljárási szabálysértés bűnösség megállapítására ható megsértésének kérdésében, hanem a tényállás megalapozottságának kérdésében kell elsőként állást foglalni (Hkf.II.418/2021/8. [37]).
[43] Az elsőfokú bíróság ítélete teljes egészében megalapozatlan, ha a tényállás teljes egészében felderítetlen [Be. 592. § (1) bek. b) pont]. A tényállás teljes mértékben felderítetlen, ha a bíróság a vád tárgyává tett cselekmény minősítése (a bűncselekmény törvényi tényállásainak elemei), vagy a lehetségesen alkalmazandó szankció szempontjából releváns tényekre nem vagy csak formálisan folytatott le bizonyítást. Ide értendő az is, ha az elsőfokú bíróság a bizonyítást lefolytatta ugyan, de a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályok megsértése folytán a tényállást a Be. 167. § (5) bekezdése alapján fel nem használható bizonyítékokra alapította.
[44] Jelen ügyben is ez a helyzet.
[45] Az elsőfokú ítélet indokolásából kitűnően a törvényszék az általa megállapított ítéleti tényállást lényegében teljes egészében a tanúzási figyelmeztetés elmulasztásával kihallgatott 6. számú tanú tanúvallomására alapította. A Be. 167. § (5) bekezdése, illetve a Be. 177. § (2) bekezdése azonban e tanúvallomás bizonyítékként való értékelését kizárja, így a törvényszék által megállapított tényeknek nincs törvényes forrása. Ha az ítéleti tényállás alapjaként nem áll rendelkezésre törvényesen beszerzett bizonyíték, úgy a megállapított tényállás teljes mértékben felderítetlen, ezért teljes egészében megalapozatlan.
[46] Mivel a megalapozatlanság vizsgálata az indokolási kötelezettség teljesítését megelőzi, ezért tehát a hatályon kívül helyezést kiváltó ok a Be. 610. §-ában írt teljes megalapozatlanság, és nem a Be. 609. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés d) pontja [a (2) bekezdés a) és b) pontjában írt relatív eljárási szabálysértést pedig a harmadfokú bíróság már fentebb elvetette a hatályon kívül helyezés indokaként].
[47] Ekként az ítélőtábla törvényesen rendelkezett az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről azzal, hogy a hatályon kívül helyezés oka a törvényszék ítéletének Be. 610. §-ában írt teljes megalapozatlansága.
[48] A másodfokú bíróság a Be. 611. § (1) bekezdésében írt kötelezettségét szem előtt tartva, a törvénnyel összhangban adott iránymutatást végzése [104] bekezdésében az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárás lefolytatására azzal, hogy a sértett járásbíróság előtt tett tanúvallomásának bizonyítékként történő értékelését a korábban írtak szerint a Be. 180. § (4) bekezdés a) pontjára alapítva nem lehet kizárni.
[49] Mindezek alapján a Kúria az ítélőtábla másodfokú határozatát a Be. 629. § (2) bekezdés a) pontja, illetve a 630. § (1) bekezdése alapján, a Be. 629. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen helybenhagyta.
(Kúria Hkf.II.1266/2023/12.)