Az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete végrehajtásáért felelős hatóság a fogyasztóvédelmi hatóság. A nemzeti jogszabályok az uniós joggal összhangban hatáskört biztosítanak a fogyasztóvédelmi hatóságnak mint a Rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerint kijelölt nemzeti szervnek a járat törléséből, késéséből fakadó, a Rendelet 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott kártalanítási összeg fizetésére kötelezésre is [261/2004 EK rendelet 5. Cikk (1) bek. c) pont, 7. Cikk (1) bek. c) pont, 16. Cikk (1)–(2) bek.; 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet 27. § (3)–(4) bek.; 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) 43/A. § (2) bek., 45/A. § (1)–(3) bekezdés].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A külföldi utas (a továbbiakban: utas) a felperes mint légifuvarozó járatának késése miatt lekéste a csatlakozó járatát. Az utas ezért az alpereshez mint fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult azért, hogy kötelezze a felperest a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5. cikk (1) bekezdés c) pontja megsértésének orvoslásaként a 7. cikk szerinti kártalanítás megfizetésére.
[2] Az alperes 2020. május 12-én kelt BP-05/200/1289-3/2020. számú határozatában megállapította, hogy a felperes megsértette a Rendelet 5. cikk (1) bekezdés c) és 7. cikk (1) bekezdés c) pontját. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az utas részére 600 EUR kártalanítást, és a jövőben minden olyan esetben fizesse meg az előírt kártalanítási összeget a panasztevő utasoknak, amikor az általa üzemeltetett járat törlését/késését, illetve a beszállás visszautasítását nem rendkívüli körülmény okozta.
[3] Hatáskörét a Rendelet 16. cikk (1) és (2) bekezdéseire, a légi személyszállítás szabályairól szóló 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 27. § (3) és (4) bekezdésére, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 43/A. § (2) bekezdésére, 45/A. § (1)–(3) bekezdéseire, a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1–2. §-aira, 3. § (4) bekezdésére alapította.
A kereseti kérelem
[4] A felperes az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-597/20. számú LOT ügyben [Polskie Linie Lotnicze „LOT” S.A. és Budapest Főváros Kormányhivatala ügyben 2022. szeptember 29-én hozott ítélet, ECLI:EU:C:2022:735] kihirdetett ítéletére hivatkozással előterjesztett keresetében az alperes határozatának megsemmisítését kérte. Hangsúlyozta, a Rendeletből nem következik kártalanítás elrendelésére vonatkozó fogyasztóvédelmi hatósági hatáskör. Annak a nemzeti jogban fennálló jogalapja nincs, mivel a magyar szabályozásban nincs kifejezett jogszabályi felhatalmazás arra, hogy az alperes kártalanítás megfizetésére irányuló intézkedést tegyen, illetve határozatot hozzon. A Fgytv. 47. § (1) bekezdése szerinti szankciók sorában nincs olyan rendelkezés, amely felhatalmazná a Rendelet 7. §-a szerinti kártalanításra kötelezésre.
Az elsőfokú ítélet
[5] A törvényszék ítéletével az alperes BP-05/200/1289-3/2020. számú határozatát megsemmisítette.
[6] Döntését alapvetően a Rendelet 16. cikk (1) és (2) bekezdésére, a Korm. rendelet 27. § (3) bekezdésére, az Fgytv. 43/A. § (2) bekezdésére, 45/A. § (2) bekezdésére, 47. § (1) bekezdés c) pontjára és az EUB döntéseire alapította. Kimondta, hogy az alperes mint fogyasztóvédelmi hatóság általánosságban hatáskörrel rendelkezik a Rendelet megsértése miatti panaszokkal kapcsolatos eljárásra. Az EUB a C-145/15. és C-146/15. számú egyesített ügyekben hozott ítéletében ugyanakkor rámutatott, hogy a Rendelet 16. cikkét akként kell értelmezni, hogy a tagállamok által kijelölt szervek nem kötelesek végrehajtási intézkedéseket hozni a fuvarozóval szemben a 7. cikk (1) bekezdésében előírt kártalanítás megfizetésére kötelezés érdekében. A C-597/20. számú ügy pedig akként értelmezte a Rendelet 16. cikkét, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy feljogosítsák a Rendelet végrehajtásáért felelős nemzeti szervet arra, hogy az utasoknak ugyanezen Rendelet alapján járó, az annak 7. cikke értelmében vett kártalanítás megfizetésére kötelezze a légifuvarozót, ha e nemzeti szervhez egyéni utaspanasszal fordultak, feltéve, hogy ezen utas és a légifuvarozó számára rendelkezésre áll a bírósági jogorvoslat lehetősége.
[7] A Rendelet 16. cikk (2) bekezdésében említett panaszok inkább a Rendelet megfelelő végrehajtásához hozzájáruló jelzésnek tekintendők anélkül, hogy a kijelölt szerv köteles lenne eljárni annak érdekében, hogy a panaszt előterjesztő utasok kártalanításban részesüljenek. A Rendelet 16. cikk (3) bekezdésében előírt szankciók esetén „általános jellegű felügyelet gyakorlása során megállapított jogsértésekre reagálva elfogadott intézkedésekről van szó, nem pedig minden egyes konkrét esetben hozandó közigazgatási, végrehajtási intézkedésekről”. A C-597/20. számú ügyben született ítélet [26] és [27] bekezdései szerint a tagállamok mozgástérrel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy nemzeti szerveiknek milyen hatásköröket adnak a Rendelet végrehajtása körében. Önmagában pedig a 16. cikkéből nem vezethető le az alperes kártalanítás megfizetésére kötelező hatásköre. Ahhoz külön nemzeti jogszabályi rendelkezésre van szükség.
[8] A bíróság ezért megvizsgálta, hogy ilyen rendelkezés található-e az Fgytv-ben vagy más jogszabályban és kimondta, hogy az nem áll fenn, arra az alperes sem hivatkozott.
[9] Az alperes által alkalmazott jogkövetkezményt az Fgytv. 47. § (1) bekezdés c) pontjával indokolta, amely szerint a fogyasztóvédelmi hatóság a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezheti a vállalkozást. Ezen c) pontból a kártalanítás megállapítására vonatkozó alperesi hatáskör nem vezethető le.
[10] A kártalanítás alapvetően egy polgári jogi igény, az Fgytv. pedig nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság ilyen igényt eldönthetne. Az Fgytv. 38. §-a kizárólag arról rendelkezik, hogy közérdekű pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényének érvényesítése iránt. A jogalkotó más eljárásban sem hatalmazta fel a fogyasztóvédelmi hatóságot polgári jogi igény eldöntésére, így az Fgytv. 47. § (1) bekezdés c) pontja mint egyfajta generálklauzula jelen ügytípusban sem értelmezhető akként, hogy az alperes rendelkezne ezen hatáskörrel. Az EUB ítéletéből pedig az is következik, hogy a nemzeti szerv ezen hatáskörrel való felruházásához az is elengedhetetlen, hogy a jogalkotó rendelkezzen a közigazgatási szerv és a polgári bíróság előtti igényérvényesítés összehangolásáról, elkerülendő az eljárások megkettőződését.
[11] Kitért arra is, hogy az Fgytv. 47. § (3) bekezdés rendelkezésére, amely alapján a hatóság a fogyasztóvédelmi rendelkezés megsértése esetére további jogkövetkezményeket határozhat meg, az alperes határozatában nem, csak a perben hivatkozott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ezen jogszabályhely sem alapozza meg a fogyasztóvédelmi hatóság Rendelet szerinti kártalanításra kötelezésre vonatkozó hatáskörét.
[12] Az elsőfokú bíróság a Kúria Kfv.IV.37.979/2022/5. számú ítéletét az ügyben nem tartotta alkalmazhatónak az C-597/20. számú EUB döntésre figyelemmel. Ugyanakkor hivatkozott a Kfv.II.37.401/2020/4. számú ítéletre, amely szerint a polgári jogi igényről való döntés főszabály szerint a polgári bíróság hatáskörébe tartozik.
[13] Az alperes alaptalanul vonta le azt a következtetést a C-597/20. számú ítéletre adott érdemi válaszból, hogy tényként kezelte volna az EUB, hogy nemzeti szinten létezik fogyasztóvédelmi hatósági hatáskört megalapozó jogszabályi rendelkezés. Az EUB-nak ugyanis nem tartozik hatáskörébe a tagállami jogszabályok értelmezése, másrészt a megkereső tagállami bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzése semmilyen formában nem érintette ezt a kérdést.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[14] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 121. § (1) bekezdés a) pontja szerint kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását.
[15] Érvelése szerint a C-597/20. számú ítéletben az EUB kétséget kizáróan arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes a Rendelet alapján hatáskörrel rendelkezett arra, hogy hatósági eljárás keretében kötelezze a felperest az utasoknak járó kártalanítás megfizetésére. Ezt erősíti a Kúria Kfv.IV.37.979/2020/5. számú precedensképes döntésében hivatkozott álláspont is. A Rendelet 7. cikk (1) bekezdéséből levezethető, hogy a kártalanítási összeg fizetésére vonatkozó kötelezettség egy fogyasztóvédelmi jogszabályban előírt imperatív norma, amely nem tekinthető azonosnak a légiutas késésből fakadó, polgári jogon alapon alapuló kára megtérítésével. Az utóbbi ugyanis kifejezetten a szerződés teljesítése körében okozott kárnak, így egy polgári jogi jellegű igénynek minősül, míg a fogyasztóvédelmi rendelkezés a fogyasztók magasabb szintű védelmét biztosító, a légitársaságot gondosabb, pontosabb eljárásra sarkaló objektív jogkövetkezmény. A fogyasztóvédelmi hatóság az utasok jogainak biztosítása érdekében szükséges intézkedés keretében jogosult a légifuvarozót ezen kártalanítási összeg megfizetésére kötelezni, valamint fogyasztóvédelmi bírság kiszabásáról is rendelkezhet.
[16] A Rendeletnek a légitársaságokat az utasoknak járó kártalanítás megfizetésére kötelező rendelkezései közvetlenül is alkalmazandó olyan jogszabályi előírások, amelyre az Fgytv. 47. § (3) bekezdése is utal. Így mind az EUB, mind a Kúria jogértelmezése az alperes azon álláspontját támasztja alá, hogy a hivatkozott jogszabályhelyek [Fgytv. 43/A § (2) bekezdés, 45/A § (2) bekezdés, 47. § (1) bekezdés c) és l) pontjai] alapján hatáskörrel rendelkezett a döntés meghozatalára.
[17] Az a jogszabályi környezet, amelyben a Kúria Kfv.IV.37.979/2020/5. számú ítéletét meghozta, nem változott meg. A Kfv.II.37.401/2020/4. számú ítéletben pedig azzal utasította új eljárásra az eljáró bíróságot a felülvizsgálati bíróság, hogy vizsgálnia kell, hogy a polgári jogi jogkövetkezmények szempontjából kijelölt hatóságnak minősül-e. Vagyis a Kúria két döntése nem ellentétesen foglalt állást a hatásköri kérdésben, csupán az új eljárást lefolytató bíróságra bízta a döntést a hatáskör megállapítása tárgyában.
[18] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében – a kereseti érveit és az elsőfokú bíróság jogi okfejtését megismételve – az ítélet hatályában fenntartására tett indítványt. Hangsúlyozta, kártalanításra kötelezéssel kapcsolatban kifejezett felhatalmazó rendelkezés nincs a magyar jogban, ilyenre az alperes sem hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében sem.
A Kúria döntése és jogai indokai
[20] Az alperes felülvizsgálati kérelme – az alábbiak okán – alapos.
[21] A felülvizsgálati eljárás kereteit a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 108. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem jelöli ki. A Kp. 120. § (5) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt.
[22] A Kúria szerint az elsőfokú bíróság a törvényesen megállapított tényállásból nem helytálló jogi következtetést vont le. Mindenekelőtt azonban kiemeli, a Kfv.V.37.015/2023/11. számú ügyben – a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának Jpe.I.60.002/2021/7. számú határozatában megfogalmazott ügyazonosság kritériumainak is megfelelve – a Kúria másik tanácsa a felülvizsgálat tárgyát képező jogkérdésben állást foglalt. Azon ítéletben foglalt megállapításokkal a Kúria jelen tanácsa egyetért, az abban foglaltaktól eltérni nem kíván. A felülvizsgálati kérelemmel összefüggésben a következőket emeli ki.
[23] Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 288. cikke értelmében a rendeletek teljes egészében kötelezőek és közvetlenül alkalmazandóak valamennyi tagállamban.
[24] A Rendelet előírásai alapvetően fogyasztóvédelmi rendelkezések, amelyet alátámaszt annak (1) preambulum bekezdésében foglalt azon célja is, miszerint szükséges, hogy a Közösség fellépése a légiközlekedés terén az utasok magas szintű védelmére irányuljon. Emellett maradéktalanul figyelembe kell venni az általános fogyasztóvédelmi követelményeket. Az Európai Bizottság 2011. március 28-án elfogadott, közlekedésről szóló fehér könyvében [Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé. COM(2011)0144] is megemlíti, hogy szükség van az utasjogokra vonatkozó uniós jogszabályok egységes értelmezésére, valamint össze¬hangolt és hatékony érvényesítésére egyrészről azért, hogy az iparág szereplői egyenlő versenyfeltételek mellett tevékenykedhessenek, másrészről azért, hogy a polgárok számára európai szintű védelmet lehessen biztosítani. Az Európai Parlament 2012. március 29-én elfogadott állásfoglalásában [Az Európai Parlament állásfoglalása a légi járműveken utazók számára megállapított jogok működéséről és alkalmazásáról, 2011/2150(INI)] kiemelte a megfelelő és egyszerű jogorvoslati eszközök alkalmazásának szükségességét az utasok jogainak biztosítása érdekében.
[25] A Rendelet 5. cikk (1) bekezdés c) pontja meghatározza, hogy a járat törlése esetén az érintett utasoknak joguk van az üzemeltető légifuvarozó általi kártalanításhoz a 7. cikkel összhangban. A 7. cikk (2) bekezdés c) pontja kimondja, az utasok 600 EUR kártalanítást kapnak minden, az a) és b) pontba nem sorolható repülőútra.
[26] A Rendelet 16. cikk (1) és (2) bekezdése szerint minden tagállam kijelöl egy szervet, amely annak végrehajtásáért felel a területén levő repülőterekről induló légijáratok, valamint harmadik országból e repülőterekre induló járatok tekintetében. Adott esetben e szerv meghozza a szükséges intézkedéseket az utasok jogai tiszteletben tartásának biztosítása érdekében. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot arról, hogy e bekezdéssel összhangban melyik szervet jelölték ki. Az utasok az (1) bekezdés alapján kijelölt bármely szervnél vagy a tagállam által kijelölt bármely illetékes szervnél panaszt tehetnek a Rendeletnek a tagállam területén található repülőtéren történt állítólagos megsértésével vagy a tagállam területen található repülőtérre harmadik országból induló járattal kapcsolatban.
[27] Jelen ügy eldöntendő kérdése az volt, az alperes mint fogyasztóvédelmi hatóság a Rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerinti kijelölt nemzeti szervnek minősül-e.
[28] Ebben a kérdésben a Kúria nem kíván eltérni a Kfv.IV.37.979/2020/5. számú ítéletben foglalt végkövetkeztetéssel azzal a megállapítással, hogy a Rendelet végrehajtásáért felelős hatóság az alperes, a nemzeti jogszabályok az uniós joggal összhangban hatáskört biztosítanak az alperesnek mint a Rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerinti kijelölt nemzeti szervnek a 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott kártalanítási összeg megfizetésére való kötelezésre az alábbiak szerint.
[29] A felülvizsgálati bíróság joggyakorlatától való eltérést az elsőfokú bíróság a C-597/20. számú ügyben hozott ítélet következtetéseivel indokolta.
[30] Nem vitatottan a Rendelet 16. cikkéből önmagában nem vezethető le az alperes kártalanítás megfizetésére kötelező hatásköre. Ahhoz külön nemzeti jogszabályi rendelkezésre van szükség.
[31] A Rendelet 16. cikkének szövege – az EUB ítélet értelmében – nem tiltja, hogy valamely tagállam ilyen hatáskört ruházzon az annak végrehajtásáért felelős szervre, hanem azt mondta ki, hogy a tagállamok mozgástérrel rendelkeznek azon hatásköröket illetően, amelyeket az utasok jogainak védelme céljából a nemzeti szerveiknek biztosítani kívánnak.
[32] Az EUB ítéletében utal arra is, hogy a Rendelet 16. cikk (2) bekezdésében említett panaszok inkább általában a Rendelet megfelelő végrehajtásához hozzájáruló jelzésnek tekintendők anélkül, hogy a kijelölt szerv köteles lenne e panaszok nyomán eljárni annak érdekében, hogy biztosítsa minden egyes utas jogát ahhoz, hogy kártalanításban részesüljön.
[33] Következésképpen a tagállamok eldönthetik, hogy nemzeti szerveiket milyen hatáskörökkel ruházzák fel a Rendelet végrehajtása körében és felhatalmazhatják a nemzeti szerveiket arra, hogy az egyéni panaszok ismeretében intézkedéseket foganatosítsanak.
[34] A Kúria a Kfv.IV.37.979/2020/5. számú ítéletében kitért arra is, hogy azért tartotta a Rendelet rendelkezéseit egyértelműnek, mert azokat az EUB már értelmezte a C-402/07 és C-432/07 számú egyesített ügyekben, amikor a kimondta, hogy a kártalanítás iránti jogot biztosító rendelkezéseket tágan kell értelmezni. A késéssel érintett légi járatok utasait a törölt járatok utasaihoz hasonlónak lehet tekinteni a kártalanítás iránti jog szempontjából, így megilleti őket is a Rendelet 7. cikke szerinti kártalanítás, kivéve, ha a légifuvarozó bizonyítja a járat késését rendkívüli körülmény okozta.
[35] A törölt járatok utasai, valamint a késéssel érintett járatok utasai hasonló, időveszteségben megnyilvánuló kárt szenvednek. A Rendelet a kár egységesített és azonnali orvoslására irányul, ezen azonnali érvényesülés azt kívánja tehát, hogy a Rendelet által meghatározott kártalanítási összeg a késés bekövetkezésekor nyomban esedékessé váljon. A Rendelet célja a beavatkozásokkal tehát az, hogy orvosolja – többek között – az érintett utasok által az időveszteség következtében elszenvedett kárt, aminek egyetlen módja az időveszteség visszafordíthatatlan jellegére tekintettel a kártalanítás. Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett kárt úgy a törölt járatok utasai, mint a késéssel érintett járatok utasai elszenvedik, ha a célállomásukra érkezésük előtt a légifuvarozó által eredetileg meghatározottnál hosszabb utazási idővel kell számolniuk. Ezért a Rendelet – az EUB értelmezésének is megfelelő – nyilvánvaló értelme az, hogy a légifuvarozó az azon alapuló kártalanítási kötelezettsége a késés bekövetkezésekor külön bírósági és hatósági eljárások nélkül beáll. Ezt szolgálja a fogyasztók érdekeinek magas szintű érvényesülését és a rendelet céljainak az elérését is.
[36] A Kúria ezt követően megvizsgálta a nemzeti jogszabályi rendelkezéseket a kártalanítás megfizetésére kötelezés hatásköre kapcsán.
[37] Az elsőfokú bíróság által is részletesen elemzett Fgytv. 43/A. § (2) bekezdése értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság látja el – szükség szerint a légiközlekedési hatóság megkeresésével –az (EU) 2017/2394 rendelet végrehajtását a Rendelet rendelkezéseibe ütköző Európai Unión belüli jogsértések tekintetében. Az Fgytv. 43/A. § (2) bekezdése valóban a 2017/2394/EU rendelet végrehajtása körében ad felhatalmazást a fogyasztóvédelmi hatóságnak a Rendeletbe ütköző jogsértések miatti fellépésre, amely rendelet az egyes tagállamok fogyasztóvédelmi hatóságainak egymással való együttműködését szabályozza.
[38] Ugyanakkor az Fgytv. 45/A. § (2) bekezdése szerint a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a külön jogszabályban fogyasztóvédelmi rendelkezésként meghatározott rendelkezések betartását és – ha a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény eltérően nem rendelkezik – eljár azok megsértése esetén.
[39] A Korm.r. 27. § (3) bekezdése szerint pedig a Rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján kijelölt szerv a fogyasztóvédelmi hatóság. A (4) bekezdés szerint a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott fogyasztóvédelmi bírság kiszabása szempontjából a Rendelet rendelkezéseinek megsértése a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének minősül.
[40] A fenti jogszabályok összevetéséből megállapítható, hogy a Rendelet rendelkezéseinek megsértése fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének minősül. Márpedig a fogyasztóvédelmi rendelkezésként meghatározott rendelkezések betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi és eljár azok megsértése esetén. Ez az eljárás pedig magában foglalja a Rendelet 7. cikkében meghatározott kártalanítás megfizetésére kötelezés előírását is.
[41] Mindezek ismeretében a Kúria megállapította, hogy az alperes mint fogyasztóvédelmi hatóság a – a Rendelet 16. cikk (1)–(2) bekezdése, az Fgytv. 45/A. § (2) bekezdése és a Korm.r. 27. § hivatkozott rendelkezései alapján – kijelölt szerv. Hatáskörében a Rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerint az utasok jogainak biztosítása érdekében szükséges intézkedésekre jogosult, így a Rendelet 16. cikk (2) bekezdése szerint a nála tett panasz alapján a Rendelet 7. cikke által meghatározott kártalanítási összeg megfizetésére kötelezheti a légifuvarozót.
[42] Az ezzel ellentétes értelmezés a Rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerinti szükséges intézkedések megtételére való hatáskör kiüresítésével járna, amely nem feleltethető meg sem a Rendelet céljának, sem hatékony érvényesülése biztosításának, de az utasok magas szintű jogainak érvényre juttatásának sem.
[43] A Kúria rámutat arra is, – ahogyan a Kfv.IV.37.979/2020/5. számú döntés egyik fő megállapítása is ez volt – hogy a Rendelet 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott kártalanítási összeg fizetésére vonatkozó kötelezettség egy fogyasztóvédelmi jogszabályban előírt imperatív norma, amely nem tekinthető azonosnak a légiutas késésből fakadó, polgári jogon alapuló kárának megtérítésével. Még ez utóbbi ugyanis kifejezetten a szerződés teljesítése körében okozott kárnak, így polgári jogi jellegű igénynek minősül, a fogyasztóvédelmi rendelkezés a fogyasztók magasabb szintű védelmét biztosító, a légitársaságot gondosabb, pontosabb eljárásra sarkalló objektív jogkövetkezmény. Ez az értelmezés pedig elősegíti a közigazgatási és bírósági eljárások megfelelő összehangolását és lehetővé teszi azt, hogy csökkentse a kettős eljárások lehetőségét. Mindezekre figyelemmel a Rendelet 7. cikke szerinti kártalanítás az időveszteségért járó kártalanítás, „átalánykártérítés”, amely nem foglalja magában az ezen túlmenően elszenvedett, bekövetkezett olyan kárt, amely külön polgári jogi igényként polgári bíróság előtt követelhető.
[44] Az elsőfokú bíróság tévesen minősítette a Kúria Kfv.IV.37.979/2020/5. számú ítéletével ellentétesnek a Kfv.II.37.401/2020/4. számú ítéletet, ez utóbbi ügyben a Kúria ugyanis a hatáskör kérdésében nem foglalt állást, ebben a körben érdemben nem döntött.
[45] Mindezek alapján a Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
[46] Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak érdemben kell elbírálnia a felperes keresetében foglaltakat azzal, hogy a fentiekben kifejtettek értelmében az alperes hatáskörrel rendelkezik a kártalanítás megfizetésére kötelezésre.
(Kúria Kfv.III.37.096/2023/8.)