I. A természetvédelmi hatóság rendelkezik a végrehajtáshoz szükséges feltételekkel, ha a Tvt. 76/B. § (1) bekezdése alapján a végrehajtást elrendeli. Ilyen esetekben erre vonatkozóan külön bizonyítást nem kell lefolytatni.
II. A véglegessé vált és végrehajtható kötelező határozat önkéntes teljesítésének elmaradása esetén nem szabható ki az Ákr. 77. §-a szerinti eljárási bírság a kötelezést előíró határozat végrehajtására, amennyiben a végrehajtást foganatosító szerv a Tvt. 76/B. §-a alapján a természetvédelmi hatóság [2016. évi CL. törvény (Ákr.) 131. §, 77. §; 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 45/A.§, 174.§].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes testvére külföldre távozása miatt a felperesnek adományozott több, a Washingtonban 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről rendelkező 2003. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Washingtoni Egyezmény) hatálya alá tartozó, afrikai és ázsiai elefántból készült dísztárgyat (a továbbiakban: példányok). Az alperes 2021. július 5. napján véglegessé vált, PE/KTFO/4639-2/2019. számú másodfokú végzésével elrendelte a példányok lefoglalását. A végzés ellen előterjesztett keresetet a Fővárosi Törvényszék a 38.K.702.263/2020/13. számú ítéletével elutasította.
[2] Az alperes PE-06/KTF/22890-2/2021. számú határozatával elrendelte a példányok elkobzását, megállapította, hogy a példányok a Magyar Állam tulajdonába kerülnek és kötelezte a felperest, hogy a példányokat adja át a Magyar Természettudományi Múzeumnak (a továbbiakban: MTM). Az alperes PE-06/KTF/22890-3/2021. számú határozatával a példányoknak a MTM-be történő elhelyezéséről rendelkezett.
[3] A felperes a PE-06/KTF/22890-2/2021. számú határozatban foglaltak, a példányok átadására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, ezért az alperes a PE-06/KTF/22890-6. számú végzésével elrendelte a határozat végrehajtását és a felperessel szemben 50 000 forint eljárási bírságot szabott ki.
[4] A felperes ezt követően sem szolgáltatta be a példányokat, ezért az alperes 2022. június 13. napján kelt PE-06/KTF/16383-4/2022. számú végzésével a felperessel szemben 400 000 forint eljárási bírságot szabott ki, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 77.§-a alapján. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a felperesnek 2021. október 29. napjáig volt lehetősége az önkéntes teljesítésre, azonban annak a végzés meghozataláig nem tett eleget. A felperes ugyan előadta a 2021. július 13-án kelt nyilatkozatában, hogy a példányok kikerültek a birtokából, ez azonban nem volt figyelembe vehető, mert ezzel a magatartásával a felperes akadályozta a határozat végrehajtását. Hivatkozott emellett a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló Tanács 338/97/EK rendelet 2. cikkének t) és u) pontjaira és B. mellékletére, valamint a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól szóló 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet 4. § (1) és (3) bekezdéseire, valamint a 9. § (1) bekezdésére. A bírság összegének meghatározásánál figyelembe vette a jogellenes magatartás súlyát, továbbá, hogy a védett állatok kereskedelmének szabályozása, a rendezetlen kereskedelmi tevékenység megakadályozása a Washingtoni Egyezmény kiemelt célja, végül hogy a felperes a korábban kiszabott bírságot nem fizette meg.
A kereseti kérelem és a védirat
[5] A felperes keresetében az alperesi végzés megsemmisítését kérte.
[6] Az alperes védiratában a felperes keresetének elutasítását kérte.
A jogerős ítélet
[7] Az eljárt bíróság jogerős ítéletével az alperes végzését megsemmisítette. Rögzítette, a perben nem volt vitás, hogy az alperes PE-06/KTF/22890-2/2021. számú határozatában a példányokat lefoglalta és kötelezte a felperest, hogy a határozat véglegessé válásától számított 30 napon belül azokat adja át az MTM részére. Az sem volt vitatott, hogy ez a döntés véglegessé és végrehajthatóvá vált, mivel a felperes a kötelezésben foglaltaknak nem tett eleget. Az alperesnek a per tárgyát képező PE-06/KTF/16383-4/2022. számú végzése ezen határozat végrehajtásának a kikényszerítését szolgálta azáltal, hogy az Ákr. 77. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárási bírságot szabott ki a felperessel szemben.
[8] Hivatkozott az Ákr. 131. § (1) és (2) bekezdéseire, 132. §-ára, 133. § (1) és (2) bekezdéseire, 134. § (1) bekezdésre, 77. § (1)–(3) bekezdéseire, és megállapította, hogy a határozatok végrehajtásának a szabályait az Ákr. külön fejezetben szabályozza. A perbeli esetben fennállt a végrehajthatóság, illetve a perben a felperes olyan körülményre nem hivatkozott, miszerint a döntés ne lenne végrehajtható, ebből következőleg a bíróság is azt állapította meg, hogy az elkobzást elrendelő határozat végrehajtása elrendelhető volt. Az Ákr. IX. fejezete pontosan meghatározza, hogy a végrehajtás során milyen intézkedések tehetők, illetve milyen kényszerítő eszközök alkalmazhatók a kötelezettel szemben. Az alperes a PE-06/KTF/22890-6/2021. számú végzésében rendelte el a határozat végrehajtását és egyben 50 000 forint bírság kiszabásáról rendelkezett. Ugyanakkor a végrehajtás elrendelése tárgyában nem rendelkezett a végrehajtást foganatosító szervről, arról, hogy azt az állami adóhatóság útján kívánja-e foganatosítani, és amennyiben nem annak, mi a jogszabályi alapja. Azaz a végrehajtás elrendelése már önmagában hiányos volt, az nem felelt meg az Ákr. 133–134. §-aiban foglaltaknak.
[9] Rámutatott, a végrehajtási eljárásban alkalmazható kényszerítő eszközöket (így a bírságolás lehetőségét) nem az Ákr., hanem – a végrehajtás foganatosítójától függően – az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avh.), vagy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) tartalmazza. Ezen jogszabályok – így például az Avh. 22. §-a – lehetőséget biztosít bírság kiszabására, azonban azt a végrehajtó szerv szabja ki a végrehajtási szabályok szerint. Rámutatott, az Ákr. 77. §-ában meghatározott bírság kiszabása az elsőfokú eljárás lefolytatásához és nem a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódik. Az Ákr. 77. §-ában meghatározott bírság kiszabásának nem a döntés végrehajtásának a kikényszerítése a célja, hanem hogy a döntés meghozatalához az eljárás eredményesen, gyorsan és célszerűen lefolytatásra kerülhessen. Minderre figyelemmel az alperes olyan szankciót alkalmazott a felperessel szemben, amelynek a végrehajtási eljárásban nem volt helye, így annak a kiszabása is jogellenes volt.
[10] Ítéletének indokolása értelmében az alperest azért nem kötelezte új eljárásra, mert a végrehajtás elrendelésére szabályszerűen nem került sor, továbbá az alkalmazott szankcióról nem az alperesnek, hanem a végrehajtást foganatosító szervnek kell döntenie. Megjegyezte, a bírság kiszabásának a végrehajtási eljárásban is helye lehet, feltéve, hogy az szabályszerűen elrendelésre kerül, és annak feltételei a végrehajtási eljárásban fennállnak. Emellett azt a körülményt is a végrehajtási eljárásban kell értékelni, hogy a példányok kikerültek-e a felperes birtokából vagy sem, a kötelezésnek eleget tud-e tenni, és amennyiben nem, annak milyen további – akár végrehajtási, akár anyagi jogi – jogkövetkezményei lehetnek.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[11] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását, és szükség esetén az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[12] Rámutatott, a keresetben foglaltakkal ellentétben az alperes határozata csak elkobzásról rendelkezett, ami eredménytelenül zárult, mivel az abban foglaltaknak a felperes nem tett eleget, bírságot ugyanakkor a határozat nem helyezett kilátásba. Ebből fakadóan a keresettel támadott végzés sem tartalmazhatott olyan rendelkezést, miszerint a vitatott eljárási bírság kiszabásának oka az lenne, hogy a határozatban kiszabott bírság nem került rendezésre. A végzés kibocsátásának oka ezzel szemben az elkobzást elrendelő határozatban foglaltak be nem tartása, mivel a felperes nem működött együtt a hatósággal.
[13] Kifogásolta, hogy az eljárt bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 76/B. § (1) bekezdésének értelmében maga a természetvédelmi hatóság (azaz az alperes) a végrehajtást foganatosító szerv, így nem volt szükséges a végzésben külön megnevezni a végrehajtást foganatosító hatóságot. Erre figyelemmel az eljárt bíróság tévesen hivatkozott ítéletében az Ákr. 133–134. §-aira, mert a perbeli esetben maga az alperes a végrehajtó szerv. Így tehát a Tvt. mint lex specialis az Ákr. rendelkezéseitől eltérően jelölte ki a természetvédelmi tárgyú ügyekben a végrehajtó szervet.
[14] Rámutatott, ahogy a végzésből is kitűnik, az alperes határozata végleges, az abban foglaltakat (elefántcsontok átadása) a felperes nem teljesítette. Megállapítható, hogy a felperes akadályozta a határozat teljesítésének ellenőrzését, valamint annak végrehajtását, mert az elefántcsont példányok fizikai hollétét nem adta meg, sőt azokat állítólag másnak átadta. Ezzel egyértelműen akadályozta az alperes mint természetvédelmi és mint végrehajtást is foganatosító hatóság eljárását. Az Ákr. 77. § (1) bekezdése pedig egyértelműen rendelkezik erre az esetre.
[15] Érvelése szerint téves a bíróság jogértelmezése abban, hogy az Ákr. 77. §-át csak az elsőfokú eljárásra lehet alkalmazni. Hivatkozott az Ákr. 111. §-ára, amely szerint a jogorvoslati eljárásban e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az Ákr. 131. §-a is egyértelmű, amikor kimondja, hogy e törvény rendelkezéseit a végrehajtási eljárásban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Minderre figyelemmel a jogerős ítélet jogsértően jutott arra a következtetésre, hogy a tárgyi ügyben az Ákr. 77. §-a nem volt alkalmazható. Emellett végül kifogásolta, hogy az eljárt bíróság az ítéletben – több helyen – határozatnak nevezte a keresettel támadott végzést.
[16] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Előadta, hogy a PE-06/KTF/22890-2/2021. számú határozat nem tartalmaz bírság-kiszabást. Ennek azért van jelentősége, mert az alperes részben arra alapította a végzésben foglalt bírság kiszabását és annak mértékét, hogy a felperes nem fizetett meg egy korábban kiszabott bírságot, holott azt vele szemben az alperes a határozatban ki sem szabta.
[17] Érvelése szerint még ha a határozat tartalmazott is volna bírságkiszabást, az alperes egy másik döntésével az ügyintézési határidőt túllépte, így a felperes a teljes eljárás vonatkozásában mentesített minden bírság szankciótól, vagyis az alperes utóbb a végzésében semmilyen módon nem értékelheti a felperes hátrányára, hogy nem fizetett meg egy bírságot.
[18] Kiemelte, helytálló az eljárt bíróság érvelése, miszerint az Ákr. 77. §-ában meghatározott bírság kiszabása az elsőfokú eljárás lefolytatásához és nem a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódik. Az Ákr. 77. §-ában meghatározott bírság kiszabásának célja ugyanis nem a döntés végrehajtásának a kikényszerítése, hanem az eljárás eredményes, gyors és célszerű lefolytatásnak elősegítése. Az alperes által alkalmazott szankciónak tehát a végrehajtási eljárásban nem volt helye.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint érdemben alaptalan.
[20] A Kúria a jogerős ítéletet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 108. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértések körében vizsgálta felül.
[21] A Kúria mindenekelőtt rögzíti, a perben nem volt vitatott, hogy az alperes PE-06/KTF/22890-2/2021. számú, a példányokat lefoglaló és a felperest azok MTM részére történő átadására kötelező határozata végleges és végrehajtható, ahogyan az sem volt vitás, hogy a felperes a határozatban foglalt kötelezésnek nem tett eleget. Az alperes felülvizsgálat tárgyát képező PE-06/KTF/16383-4/2022. számú, az Ákr. 77. §-a alapján eljárási bírságot kiszabó végzése ezen kötelező határozat végrehajtásának kikényszerítését szolgálta.
[22] Az alperes kifogásolta felülvizsgálati kérelmében, hogy a jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta a Tvt. 76/B. § (1) bekezdését, amely szerint a természetvédelmi hatóság a végrehajtást foganatosító szerv, amelyre tekintettel nem volt szükséges a végzésben külön megnevezni a végrehajtást foganatosító hatóságot.
[23] A Kúria rámutat, az Ákr. 134. § (1) bekezdése határozza meg a végrehajtást foganatosító szervet, amely szerint a végrehajtást – ha törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati hatósági ügyben helyi önkormányzat rendelete másként nem rendelkezik – az állami adóhatóság foganatosítja. Látható tehát, hogy fő szabályként az állami adóhatóság a végrehajtást foganatosító szerv, ettől – egyebek mellett – törvény eltérően rendelkezhet. A perbeli esetben a Tvt. 76/B. § (1) bekezdése a főszabálytól eltérő rendelkezést tartalmaz, kimondja ugyanis, hogy a végrehajtást foganatosító szerv a természetvédelmi hatóság, ha a döntésében meghatározott cselekmény végrehajtásának foganatosításához rendelkezik a végrehajtáshoz szükséges feltételekkel. Ugyanezen § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a természetvédelmi hatóság által az (1) bekezdés szerint foganatosított végrehajtás nem vezetett eredményre, a természetvédelmi hatóság a végrehajtás foganatosítása érdekében megkeresi az állami adó- és vámhatóságot.
[24] A Kúria a fenti jogszabályi rendelkezések összevetése alapján arra a megállapításra jutott, hogy az alperes hatáskörre vonatkozó érvelése megalapozott volt. A Tvt. 76/B. §-a alapján ugyanis, amennyiben a természetvédelmi hatóság a végrehajtáshoz szükséges feltételekkel rendelkezik, ezen hatóság foganatosítja a végrehajtást. Ebből pedig az is következik, hogy amennyiben a természetvédelmi hatóság nem rendelkezik a végrehajtáshoz szükséges feltételekkel, a végrehajtást az állami adóhatóság foganatosítja, ilyen esetben pedig a természetvédelmi hatóság a végrehajtás elrendeléséről nem is határoz. E kérdésben a természetvédelmi hatóság diszkrecionális jogkörében eljárva dönt, figyelembe véve az adott végrehajtás foganatosításához szükséges feltételeket. Abból, hogy a természetvédelmi hatóság a végrehajtást a perbeli esetben PE-06/KTF/22890-6/2021. számú végzésével elrendelte, az a következtetés vonható le, hogy a természetvédelmi hatóság a perbeli esetben arra a megállapításra jutott, hogy a végrehajtáshoz szükséges feltételekkel rendelkezik. Ilyen esetben pedig a bíróságnak erre vonatkozóan külön bizonyítást nem kell lefolytatnia.
[25] A Kúria tehát megállapította, hogy az alperes helyesen kifogásolta felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet alperes hatáskörére vonatkozó megállapításait. Az alperes felülvizsgálati kérelme emellett alappal kifogásolta azt is, hogy a jogerős ítélet az alperes felülvizsgálat tárgyát képező végzését több ízben határozatnak nevezte, ugyanakkor ez nyilvánvalóan mindösszesen elírás volt, ami az ügy érdemét nem érintette.
[26] Az Ákr. 77. §-a szerinti eljárási bírság végrehajtási eljárásban történő alkalmazása körében a Kúria az alábbiakat állapította meg. Helyesen mutatott rá az eljárt bíróság, hogy a határozatok végrehajtásának szabályait az Ákr. külön fejezetben (XI. fejezet) szabályozza. Az Ákr. 131. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy e törvény rendelkezéseit a végrehajtási eljárásban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, míg a (2) bekezdés első fordulata szerint e törvény eltérő rendelkezése hiányában a Vht.-t kell alkalmazni. A (3) bekezdés utolsó fordulata szerint a végrehajtási eljárásban eljárási bírság kiszabására e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezen rendelkezések alapján megállapítható, hogy a perbeli végrehajtási eljárásban elsődlegesen az Ákr. XI. fejezete szerinti, a végrehajtási eljárásra vonatkozó speciális szabályokat kell alkalmazni, annak hiányában az Ákr. általános szabályait, azok hiányában pedig a Vht. rendelkezéseit.
[27] Ezt követően az eljárási bírság jogi természete volt vizsgálandó. Az eljárási bírság az Ákr. 77. §-ában található, amely „Az eljárás akadályozásának következményei” címet viseli. Az eljárási bírság célja az eljárás időszerű befejezésének elősegítése, és minden, ezt akadályozó magatartás szankcionálása. Az Ákr. 77. §-a szerinti, eljárási típusú, az eljárás időszerű befejezését akadályozó magatartást szankcionáló bírság Vht. szerinti megfelelője a Vht. 45/A. § (1) bekezdése szerinti rendbírság. A Vht. ezen rendelkezése szerint a végrehajtást foganatosító bíróság 500 000 Ft-ig terjedő rendbírsággal sújtja az adóst vagy a végrehajtási eljárásban közreműködésre kötelezett személyt, szervezetet, ha a végrehajtásból eredő, jogszabályban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a végrehajtást végző hatóság intézkedésének eredményességét akadályozó magatartást tanúsít. A kiszabott rendbírság összege nem haladhatja meg a végrehajtási ügyértéket. Az adóssal szemben nem lehet rendbírságot kiszabni kizárólag abból az okból, hogy a végrehajtható okiratban foglalt kötelezettségét nem teljesíti.
[28] Látható tehát, hogy az Ákr. 77. §-a és a Vht. 45/A. §-a szerinti (eljárási, illetve rend-) bírságok egymásnak megfeleltethető jogintézmények. Ugyanakkor az Ákr. kimondja, hogy a végrehajtási eljárásban eljárási bírság kiszabására e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni (Ákr. 131. § (3) bekezdés utolsó fordulat). Így tehát rögzíthető, hogy a végrehajtási eljárás akadályozása miatt nem a Vht. 45/A. §-a szerinti rendbírság, hanem az Ákr. 77. §-a szerinti eljárási bírság lenne alkalmazandó.
[29] A perbeli esetben azonban (a felvett tényállás szerint) az alperes nem azért szabott ki bírságot a felperessel szemben, mert a felperes akadályozta a végrehajtási eljárás lefolytatását, hanem, mert ezen a módon kívánt a végleges és végrehajtható határozatában foglalt kötelezésnek érvényt szerezni. Erre az esetre azonban a Vht. külön rendelkezést tartalmaz, amikor akként rendelkezik, hogy a bíróság végzéssel határoz a végrehajtás módjáról, így a kötelezettel szemben 500 000 Ft-ig terjedő pénzbírságot szabhat ki (Vht. 174. § c) pont).
[30] A perbeli esetben ugyanis az állapítható meg, az alperes eljárásának célja az volt, hogy a végrehajtás egyik módjaként, a felperes önkéntes teljesítésének elmaradása miatt, a kötelezés kikényszerítése érdekében, a végleges és végrehajtható döntéssel meghatározott cselekmény végrehajtására alkalmazzon a felperessel szemben bírságot, azért, hogy ösztönözze a kötelezettet a meghatározott cselekmény elvégzésére. Ennek elérésére azonban nem az Ákr. 77. §-a szerinti eljárási bírság, hanem a Vht. szerinti pénzbírság alkalmazandó. Megjegyzi e körben a Kúria, hogy ugyan a fentiekben kifejtettek szerint a Vht. 45/A. §-a szerinti rendbírság a perbeli esetben nem alkalmazható, azonban annak (1) bekezdés utolsó fordulata kifejezetten deklarálja, hogy rendbírság kiszabására nem kerülhet sor azért, mert a kötelezett nem teljesíti a végrehajtható okiratban foglaltakat. Következik tehát mindebből az, hogy a határozatban foglaltak nem teljesítése miatt nem szabható ki az eljárás akadályozása miatti bírság.
[31] Erre figyelemmel tehát helyesen jutott az eljárt bíróság arra következtetésre, hogy a perbeli esetben az Ákr. 77. §-a nem volt alkalmazható a felperessel szemben, mindamellett, hogy ítéleti indokolása e körben sommás volt. Ítéletének indokolásában ugyanis annak ellenére, hogy idézte, elmulasztotta az Ákr. 131. § (1)–(3) bekezdéseit vizsgálni, illetve azokat a szükséges mértékben a Vht. rendelkezéseivel összevetni, és e körben döntését megindokolni.
[32] Megjegyzi e körben a Kúria, hogy amellett, hogy a korábban hatályos, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. év CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendszere az Ákr. hatályos rendszeréhez hasonlóan a végrehajtási eljárásban elsődlegesen a Ket. VIII. fejezete szerinti szabályokat rendelte alkalmazni, annak hiányában a Ket. általános szabályait, mindezen rendelkezések hiányában pedig a Vht.-t [Ket. 125. § (1)–(2) bekezdései], a Ket. a teljesítés elmaradása esetére eljárási bírság kiszabásáról rendelkezett [Ket. 134. § d) pont]. A Ket. rendszerében tehát mind az eljárás akadályozásának következményeként, mind a teljesítés elmaradása esetén eljárási bírság kiszabására volt lehetőség, a Ket. VIII. fejezetének erre vonatkozó utaló szabálya folytán, melyet az Ákr. már nem tartalmaz.
[33] Utal végül a Kúria arra is, hogy az Ákr. Nagykommentára (Dombi Gergely, In: Barabás Gergely–Baranyi Bertold–Fazekas Marianna (szerk.): Nagykommentár az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényhez) is a fenti értelmezést támasztja alá. Eszerint, „bár az Ákr. 131. § (3) bekezdése utal arra, hogy a végrehajtási eljárásban az Ákr. szerinti eljárási bírságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, fontos kiemelni, hogy a jelen esetben már egy sui generis bírságolási tényállásról van szó. A Vht. is ismeri az eljárási bírsággal analóg jogintézményt, a rendbírságot (Vht. 45/A. §), a Vht. 174. § c) pontja szerinti bírság nem rendbírság: a terminológiai különbségen túl ezt támasztja alá az is, hogy részben eltérnek a feltételei és a bírság megfizetésére kötelezhetők köre is. Mindebből az következik, hogy a meghatározott cselekmény végrehajtása során a végrehajtást foganatosító szerv nem az Ákr. szerinti eljárási bírságot, hanem a Vht. szerinti pénzbírságot szabja ki, azaz az Ákr. 131. § (3) bekezdése szerinti utaló szabály e pénzbírságra nem alkalmazható, így nem alkalmazhatók az eljárási bírság Ákr. 77. § (1)–(2) bekezdésben meghatározott alapfeltételei és összeghatárára és az Ákr. 77. § (3) bekezdésében meghatározott mérlegelési szempontjaira vonatkozó általános szabályok sem.
[34] A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A Kúria egyetértett a jogerős ítéletben foglaltakkal a megismételt eljárás mellőzése körében is, egyrészt arra figyelemmel, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme nem irányult arra, hogy a Kúria az alperest új eljárásra kötelezze, másrészt mert az alperes a hivatalbóli eljárását bármikor ismételten megindíthatja, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak.
(Kúria Kfv.II.37.080/2023/5.)