220. Az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséhez nem társul a jogellenes magatartás megszüntetését vagy jogszerű állapot helyreállítását előíró kötelező határozat meghozatala, ezért az Ákr. 103. § (4) bekezdése nem alkalmazható

Az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséhez nem társul a jogellenes magatartás megszüntetését vagy jogszerű állapot helyreállítását előíró kötelező határozat meghozatala, ezért az Ákr. 103. § (4) bekezdése nem alkalmazható.
Az ügyvédi tevékenység gyakorlása felfüggesztésének nem előfeltétele a jogellenesség, ezért az nem tekinthető szankciónak.
Nem mérlegelési jogkörben hozott határozat esetén, ha a határozat nem jogsértő, akkor a politikai elfogultságra alapított egyenlő bánásmód követelményének megsértése nem merülhet fel [2017. évi LXXVIII. törvény (Üttv.) 180. §; 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 7. § (1) bek., 8. §; 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 103. § (4) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes az Ügyvédi Kamara kamarai névsorában szerepel.
[2] A Főügyészség 2019. február 4. napján kelt 2.B.1202/2015. számú levelében arról tájékoztatta az Ügyvédi Kamarát (a továbbiakban: elsőfokú hatóság), hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a felperes és társai ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya előtt 721/2015. bü számon folyamatban lévő ügyben vádat emelt a Szegedi Törvényszék előtt.
[3] Az elsőfokú hatóság erre tekintettel 2019. február 7. napján kelt Eln.27/2019. számú határozatával a felperes ügyvédi tevékenységének gyakorlását azonnali hatállyal felfüggesztette.
[4] A felperes a határozat ellen fellebbezést nem terjesztett elő.
[5] A Szegedi Törvényszék 1.B.139/2019/48. számú végzésével a felperessel szemben folyamatban lévő büntetőügyben a büntetőeljárást megszüntette, mert a Nemzeti Választási Bizottság 91/2019. számú határozatával a felperes mentelmi jogának fenntartása mellett döntött.
[6] Az elsőfokú hatóság erre tekintettel 2019. május 8. napján kelt Eln.27-1/2019. számú határozatával az Eln.27/2019. számú, felperes ügyvédi tevékenységének gyakorlását felfüggesztő határozatát visszavonta.
[7] A Főügyészség 2019. június 13. napján kelt 2.B.1202/2015. számú beadványában a felperes mentelmi jogának megszűnésére tekintettel a büntetőeljárás folytatásának elrendelését indítványozta. A Szegedi Törvényszék 1.B.139/2019/66. számú végzésével a büntetőeljárás folytatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt elutasította. Az ügyészség fellebbezése folytán eljárt Szegedi Ítélőtábla 2019. július 26. napján kelt Bpkf.III.384/2019/8. számú végzésével a Szegedi Törvényszék elsőfokú végzését megváltoztatta, és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására utasította.
[8] A Szegedi Törvényszék 2019. november 27. napján kelt 11.B.139/2019/178. számú tájékoztatás és megkeresés tárgyú, az elsőfokú hatósághoz és az alpereshez címzett levelében felsorolta a felperes ügyében történt büntetőeljárási cselekményeket, és kifejtette, hogy azok alapján a felperes büntetőeljárás hatálya alatt áll, kérte továbbá arra vonatkozó tájékoztatását, hogy a felperes vonatkozásában az előzetes vizsgálat elrendelésre került-e.
[9] Az elsőfokú hatóság 2020. október 21. napján kelt, Eln.27-3/2019. számú határozatával a felperes ügyvédi tevékenységének gyakorlását azonnali hatállyal felfüggesztette. Határozatát az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 180. § (1) bekezdésére alapította, indokolásában hivatkozott a „most kapott elvi iránymutatás”-ra, amely alapján büntetőeljárás folytatását vádemelésnek kell tekinteni.
[10] Az elsőfokú hatóság 2020. október 28. napján kelt Eln.27-4/2019. számú kiegészítő határozatával a felperes ügyvédi tevékenysége gyakorlását azonnali hatállyal ismételten felfüggesztette, emellett megállapította, hogy nem merült fel eljárási költség, továbbá rögzítette a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díjának összegét.
[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2020. december 7. napján kelt 1191/2020. számú határozatával az elsőfokú határozatot az indokolásának kiegészítésével helybenhagyta. Határozatának indokolásában utalt a Kecskeméti Törvényszék 2020. november 9. napján kelt tájékoztatására, amely a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 719. § (5) bekezdésére és a Szegedi Ítélőtábla eljárás lefolytatására utasító végzésének indokolására hivatkozott.
[12] Kiemelte, hogy a perbeli esetben megállapítható, hogy a Be. 421. §-a alapján a vádiratnak az ügyészség által a bírósághoz való benyújtása megtörtént, a vád törvényes volt. Rámutatott, a mentelmi jog megszűnését követően nincs szükség újabb vádirat benyújtására, tekintettel arra, hogy a mentelmi jog megszűnését követően ugyanazt a büntetőeljárást folytatja le a bíróság, ugyanazon vád alapján és ugyanazon vádlottakkal szemben, mint amely korábban a mentelmi jogra tekintettel megszüntetésre került. A perbeli esetben nem került sor a vádirat ismételt benyújtására, hanem ugyanazon vád alapján 2019. december 2. napján nyilvános előkészítő ülést tartott a bíróság, amikor is ismételten, de ugyanazon vádiratot ismertette az ügyész, és az ismertetett vádirat alapján került sor a felperes mint I. rendű vádlott kihallgatására. Utalt arra, hogy a Be. 719. § (4) bekezdésében írt megszüntetés nem eredményez ítélt dolgot.
[13] Határozatának indokolásában kitért arra is, hogy mivel az elsőfokú határozat alapjául szolgáló eljárás 2020 októberében indult, így az elsőfokú hatóság a 2020. október 21. napján kelt és 2020. október 25. napján közölt határozatával az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 173. § (6) bekezdése szerinti ügyintézési határidőt nem lépte túl. Kiemelte, hogy az elsőfokú hatóságnak nincs mérlegelési joga a felfüggesztés elrendelése tekintetében. Hivatkozott az Alkotmánybíróság 428/B/1998. AB határozatára (a továbbiakban: AB határozat), amely ebből a szempontból változatlan szabályozás mellett kifejtette, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának kötelező felfüggesztése nem minősül szankciónak, az olyan ideiglenes átmeneti korlátozás, amely az ügyfelek és az ügyvédi kar védelmét szolgálja. Erre figyelemmel az Ákr. 103. § (4) bekezdése nem alkalmazható.
[14] Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú határozat indokolása hiányos, tekintettel arra, hogy nem tartalmazza, hogy miért alkalmazható a perbeli esetben az Üttv. 180. § (1) bekezdése. Hangsúlyozta továbbá, hogy a hatóságot az ügyben semmilyen más szerv, személy elvi iránymutatása nem köti, és utalt arra is, hogy az Üttv. 180. § (2) bekezdése a büntetőügyben eljáró bíróság számára biztosít hatáskört, ezt a szempontot tehát a felperes nem a kamarai hatósági, hanem a folyamatban lévő büntetőeljárásban érvényesítheti.
[15] Az elsőfokú hatóság határozatának indokolását kiegészítve megállapította, hogy az Üttv. 180. § (1) és (5) bekezdése együtt értelmezendő. Hivatkozott az AB határozatra, utalt arra, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti jogkövetkezmény nem szankció, hanem ideiglenes átmeneti korlátozás, amely az ügyfelek és az ügyvédi kar védelmét szolgálja. Utalt arra is, hogy a területi ügyvédi kamara elnöke mint közigazgatási hatóság, jogalkalmazó szerv. Kiemelte, hogy a Kecskeméti Törvényszék 2020. november 9. napján az alperes megkeresésére adott válaszában megerősítette, hogy a felperessel szemben az Üttv. 180. § (1) bekezdésében meghatározott súlyú bűncselekmény miatt emelt vád alapján büntetőeljárás van folyamatban. Hangsúlyozta, hogy a hatóságok nem bírálhatják felül a büntetőeljárásban eljáró bíróságot. Kifejtette, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése azért fogalmaz jelen időben, mert a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) 3. § (2) bekezdése alapján a normatív tartalmat jelen idejű kijelentő mondattal kell kifejezni.
[16] Nem fogadta el a felperesnek a 2019. december 16-i héten közölt határozatra történt hivatkozását, egyrészt mert az nem létezik, másrészt mert az nem jogszerű. E körben kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott személyes beszélgetés megtörténte nem bizonyított, továbbá, mert egy nem hivatalos keretek között folyt magánbeszélgetésen elhangzott vélemény nem minősül határozatnak.

A kereseti kérelem és a védirat

[17] A felperes keresetében az alperesi határozat elsőfokú határozatra kiterjedő megsemmisítését kérte, arra hivatkozva, hogy a megelőző eljárásban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 7. § (1) bekezdése és 8. § j) pontja alapján az egyenlő bánásmód követelményének megszegésével okozott sérelem a perben nem orvosolható.
[18] Az alperes védiratában a felperes keresetének elutasítását kérte.

A jogerős ítélet

[19] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[20] Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú hatóság nem tett eleget az Ákr. 104. § (1) bekezdése szerinti eljárásindítási és az Ákr. 15. §-ában foglalt eljárási kötelezettségének. E körben arra utalt, hogy a büntető törvényszék 2019. november 27. napján kelt 11.B.139/2019/178. számú tájékoztatását 2019. november 28-án megküldte az elsőfokú hatóságnak, amely azt 2019. december 4. napján érkeztette. A tájékoztatás igazolta, hogy a felperessel szemben 5 évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő szándékos bűncselekmények miatt vádat emeltek, továbbá, hogy a felperes büntetőeljárás hatálya alatt áll, ezért a hatóságnak egyértelműen eljárási kötelezettsége keletkezett az Üttv. 180. § (1) bekezdésének alkalmazására. E körben hivatkozott arra is, hogy a jogszabályhely alapján a kamarai hatóságnak nem volt mérlegelési joga annak eldöntésére, hogy indít-e hivatalból eljárást vagy sem.
[21] Az elsőfokú bíróság egyetértett a felperessel abban is, hogy az elsőfokú hatóság megsértette az eljárásra irányadó ügyintézési határidőt, mégpedig azt többszörösen is túllépte. Kifejtette, hogy az Ákr. 104. § (3) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy a hivatalbóli eljárás az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik, de ez a rendelkezés nem határozza meg az eljárás megindítására nyitva álló határidőt. A perbeli esetben az Üttv. 180. § (1) bekezdése irányadó, amely az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését azonnali hatállyal írja elő. E törvényi megfogalmazásból az következik, hogy amennyiben a kamarai hatóság tudomására jut a tagjával szemben az Üttv. 180. § (1) bekezdése alkalmazásának szükségessége, azonnal eljárásindítási kötelezettsége keletkezik. Amennyiben a tényállás tisztázása nem szükséges, a döntéshozatal az első szükséges eljárási cselekmény, melynek határidejét az Üttv. 180. § (1) bekezdésében foglalt „azonnal” kitétel határozza meg, amely az Üttv. 173. § (6) bekezdésében előírt 30 napos ügyintézési határidőhöz képest speciális rendelkezés. Minderre figyelemmel a büntetőbíróság tájékoztatásától számított 8 napon belül, legkésőbb 2019. december 6. napján kellett volna az elsőfokú hatóságnak a döntését meghoznia, az Ákr. 50. § (6) bekezdésének kiegészítő szabálya alapján, ezért a döntés 2020. október 21. napján történt meghozatala jelentős határidő túllépéssel történt. Nem vizsgálta, hogy az eljárásra okot adó körülmény 2019. november 28. napja előtt tudomására jutott-e a hatóságnak, akár a sajtóból, akár máshonnan, mert ennek a jogsértés megállapítása szempontjából – figyelemmel a jelentős határidő túllépésre – nem volt jelentősége.
[22] A tényállás-tisztázási kötelezettség megsértése körében megállapította, hogy az elsőfokú határozat valóban nem jelölte meg a büntetőbíróság 11.B.139/2019/178. számú tájékoztatását a döntése alapjául, a tényállás e tekintetben valóban hiányos, azonban az alperes ezt a hiányosságot korrigálta.
[23] Egyetértett a felperessel abban, hogy az ügyintézési határidő ilyen jelentős túllépése sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás elvét, e körben azonban nem az Alkotmánybíróság felperes által hivatkozott 5/2017. (III. 10.) számú határozatát vette figyelembe, mivel azt követően hatályba lépett az Ákr., melyben a jogalkotó a határidő túllépés jogkövetkezményeit az Ákr. 51. §-ában és a 103. § (4) bekezdésében szabályozta. Minderre tekintettel az elsőfokú bíróság ezt a kérdést az Ákr. 103. § (4) bekezdésének megsértésére alapítottan bírálta el. E körben kifejtette, hogy a kamarai hatóságnak az ügyvédi tevékenység felfüggesztésére az Üttv.-ben biztosított hatásköre az olyan ügyvéddel szemben, akivel szemben olyan szándékos bűncselekmény miatt emelnek vádat, amelynek büntetési tétele 5 évi szabadságvesztésnél súlyosabb, nem enyészhet el abból az okból, hogy az elsőfokú hatóság az ügyintézési határidő kétszeresét túllépte. Vizsgálta, hogy a bírságszankción kívül van-e más olyan jogkövetkezmény, amelyet az Ákr. kizár. E körben hivatkozott az Ákr. Kommentárra, amely szerint az Ákr. 103. § (4) bekezdésében foglalt következményeket úgy kell érteni helyesen, hogy a hatóság az ágazati jogban a jogellenes magatartás megszüntetésére és a jogszerű állapot helyreállítására vonatkozó adminisztratív intézkedéseket megteheti, de a pusztán represszív prevenciót szolgáló egyéb jogkövetkezményeket nem. Arra is hivatkozott, hogy a korábban hatályos, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Üt.) 54. §-a vezette be a vád alá helyezett ügyvédek ügyvédi tevékenységének kötelező felfüggesztését. Az Alkotmánybíróság 428/B/1998. számú AB határozatában az Üt. 54. §-át értelmezve kimondta, hogy a kötelezően elrendelt felfüggesztés az eljárásban alkalmazott közbeeső intézkedésnek minősül, az nem minősül szankciónak, hanem olyan ideiglenes átmeneti korlátozás, mely az ügyfelek és az ügyvédi kar védelmét szolgálja. A jogalkotó ezen jogszabályi rendelkezéssel törvényi vélelmet állított fel az ügyféli érdek sérelméről, ezért nem hivatkozhat arra a felperes, hogy az ügyvédi tevékenységek gyakorlása ügyfeleinek érdeksérelmet nem okoz. Utalt a Kúria Kfv.III.37.473/2012/3. számú ítéletére, amely szerint a felfüggesztés a fegyelmi tanács részéről kógens módon megteendő intézkedés. Minderre tekintettel arra az álláspontra helyezkedett, hogy a határidő kétszeres túllépése nem eredményezheti az alperes ezen hatáskörének elenyészését, mert az a jogalkotói szándékkal, a józan ésszel, a közbizalommal és a közérdekkel lenne ellentétes. A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvénynek a tevékenység végzésétől történő eltiltás közigazgatási szankcióját meghatározó 13. §-át nem látta alkalmazhatónak a perbeli ügyben analógiaként sem, mert annak tárgya nem azonos a jelen per tárgyával. Kiemelte azt is, hogy az ügyintézési határidő túllépése kapcsán a felperes több, mint 10 hónapos időtartam alatt gyakorolhatta ügyvédi tevékenységét.
[24] Az elsőfokú kamara elnökének a felpereshez szóban intézett azon tájékoztatását, hogy nem függeszti fel ügyvédi tevékenységét (amelynek megtörténtét az alperes sem vitatta) nem minősítette döntésnek, illetve döntés közlésének, ugyanis a közigazgatási aktus olyan közigazgatási cselekmény, amely joghatás előidézésére, a jogállapotban módosítás kiváltására irányul. A hatóság a felperes ügyvédi tevékenysége gyakorlásában változást eredményező vagy arra irányuló döntést egészen 2020. október 21-ig nem hozott, a felfüggesztés „elhalasztása” nem döntés. Minderre tekintettel pedig a hatóság nem indított később új eljárást, nem hozott ugyanazon ténybeli és jogi alapon új döntést.
[25] Megállapította, hogy az elsőfokú hatóságot nem kötötte semmilyen elvi iránymutatás, jogértelmezés, döntését önálló felelősséggel hozta meg, egyebekben pedig az sem jogsértő, ha a kamarai szervek jogkérdésben egymással egyeztetnek, álláspontjaikat megvitatják. Az a kérdés, hogy volt-e az alperesi hatóságon a politika részéről nyomás, ítéleti érvelése szerint nem az eljárási jogszabálysértések körében vizsgálandó kérdés.
[26] Az ügy érdemében kifejtette, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését két feltétel egyidejű fennállásához köti: egyrészt, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlójával szemben szándékos bűncselekmény ellen emeljenek vádat, másrészt, hogy a vádemeléssel érintett szándékos bűncselekmény büntetési tételének öt évi szabadságvesztésnél súlyosabbnak kell lennie. Ezek fennállása esetén az Üttv. 180. § (1) bekezdése kógens előírást tartalmaz. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a Szegedi Törvényszék 11.B.139/2019/178. számú, valamint a Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása alapján a felperessel szemben a Főügyészség vádiratot nyújtott be, melyben a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő – a Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pontja alapján bűnszervezetben és a Btk. 14. § (1) bekezdése alapján felbujtóként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette; 1 rendbeli, Btk. 345. §-ába ütköző és a Btk. 6. § (2) bekezdésére figyelemmel folytatólagosan, a Btk. 14. § (1) bekezdése alapján felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége, valamint 1 rendbeli, a Btk. 374. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja bb) alpontjára figyelemmel a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő – a Btk. 13. § (3) bekezdés alapján társtettesként elkövetett – különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette miatt emelt vádat. Az, hogy a felperessel szemben folyamatban volt büntetőeljárás megszüntetésre került, a Főügyészség 2.B.1202/2015/624. számú vádiratával emelt vádat nem annullálta, a már benyújtott vád alapján jelenleg is folyamatban van a büntetőeljárás. Az Üttv. 180. § (1) bekezdésében foglalt vádemelés ténye a felperes vonatkozásában tehát megállapítható azzal, hogy a vádemeléssel érintett bűncselekményeket a törvény 5–10 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
[27] Kiemelte, hogy sem az első-, illetve másodfokon eljárt kamara, sem pedig a bíróság nem bírálhatja felül a büntetőbíróság jogi álláspontját, különös tekintettel a vád tekintetében kifejtett jogi álláspontra, ugyanígy a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.384/2019/8. számú véglegessé vált végzésében foglaltak sem képezhetik a közigazgatási perben felülbírálat tárgyát. A büntetőeljárás folytatásáról, a vádemelés tényéről történt értesítést követően az eljáró kamaráknak a keresettel támadott határozatban foglalt döntésüket meg kellett hozniuk, további tényállás-tisztázási, vizsgálódási, bizonyítási, mérlegelési kötelezettség nem terhelte őket, de az elsőfokú bíróságot sem. Nem fogadta el a felperes azon hivatkozását, hogy az elsőfokú kamara az ügyvédi tevékenység felfüggesztésének megszüntetését követően kizárólag az ezt követően emelt vád miatt függesztheti fel az ügyvédi tevékenység gyakorlását. E körben hivatkozott a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.384/2019/8. számú végzésében foglaltakra, és az alapján kifejtette, hogy a felperessel szemben valóban nem emeltek újra vádat, azonban az ítélőtábla jogi álláspontja szerint, figyelemmel az eljárás folytatásához szükséges ügyészi indítvány tartalmára, a speciális eljárási akadály megszűnése a már korábban benyújtott vád alapján lehetővé teszi az eljárás folytatását, aminek következtében a vádemelés ténye megállapítható. Megjegyezte, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése nem kezeli a felperes vonatkozásában előállt speciális helyzetet, azonban figyelemmel a jogalkotó akaratára, a józan ész és a logika szabályaira, nem lehetett a jogalkotó szándéka az, hogy ugyanazon tartalmú ismételt vádemelés hiánya okán a vonatkozó jogszabályban foglalt egyéb feltételek fennállása esetén az érintett ügyvéd ügyvédi tevékenységét tovább folytathassa.
[28] Ítéletében rámutatott arra, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése azért fogalmaz jelen időben, mert az IRM rendelet 3. § (2) bekezdése alapján a normatív tartalmat jelen idejű, kijelentő mondattal, egyes szám harmadik személyű megfogalmazás alkalmazásával kell kifejezni.
[29] Az Üttv. 180. § (1) bekezdése körében kifejtette, hogy a jogszabályhely nem zárja ki, hogy ugyanazon vád alapján több felfüggesztő határozatot hozzanak az eljáró kamarák. Megjegyezte egyebekben, hogy az alperes a felperes vonatkozásában korábban hozott felfüggesztő végzését visszavonta.
[30] Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése kapcsán az Ákr. 2. § (2) bekezdés b) pontjára hivatkozott és rögzítette, hogy önmagában az alperes döntése folytán az egyenlő bánásmód követelményének alapelve nem sérült. Az Ebktv.-re hivatkozva kifejtette, hogy e körben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elkülönült szervezeti egysége, az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság dönthet a körben, hogy a hatóság megtartja-e az ügyfélegyenlőség követelményét. Minderre tekintettel nem vizsgálta a felperesnek az Ebktv. 7. § (1) bekezdésének 8. § j) pontjának megtartására vonatkozó hivatkozásait. Nem fogadta el a felperes által kifejtett azon álláspontot, amely szerint kedvezőtlenebb elbánásban részesült azon ügyvédekkel szemben, akik esetében adat merült fel az Üttv. 180. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásának szükségességére, azonban mégis olyan döntés született, hogy nincs helye a jogszabályhely alkalmazásának, és ezt követően nem indítottak újabb eljárást velük szemben, és nem hoztak döntést tevékenységük felfüggesztéséről, figyelemmel arra, hogy azt egyrészt a felperes nem támasztotta alá, az nélkülözi a konkrétumokat, konkrét eseteket, illetve kiemelte, hogy az alperes e körben hozott konkrét határozataira történő hivatkozás nélkül a bíróság nem került abba a helyzetbe, hogy a felperes ezen hivatkozását érdemben vizsgálja. Másrészt a felperes ezen hivatkozása azért sem értelmezhető, mert az Üttv. 180. § (1) bekezdése kógens jelleggel írja elő az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését, ezért fel sem merülhet olyan helyzet, hogy ezen jogszabályhelyben foglaltak alkalmazásának szüksége esetén a kamara nem hoz döntést az ügyvédi tevékenység felfüggesztéséről. A felperes azon hivatkozása, hogy a kamara politikai szerepvállalása és a kormánypártokkal szembeni pártok és politikusok képviselete miatt különböztették meg hátrányosan, az elsőfokú bíróság érvelése szerint nem fogadható el, tekintettel arra, hogy önmagában ezen körülményekből nem vonható le az a következtetés, hogy a felperes ilyen fajta szerepvállalása befolyásolta volna politikai indíttatásból a kamarát, hogy eljárást indítson, és/vagy döntést hozzon határozott tartalommal.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[31] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a jogerős ítélet megváltoztatását, az alperesi határozat megsemmisítését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését kérte.
[32] Állította, a jogerős ítélet sérti az Alaptörvény XXIV. cikkét, 28. és 26. cikkeit, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 3. §-át, az Ákr. 2. § (1) bekezdését és a (2) bekezdés a), b), c) pontjait, a 6. § (1) bekezdését, a 15. §-t, a 48. §-t, a 62. § (1) bekezdését, a 81. § (1) bekezdését, a 82. § (1) bekezdését, a 91. § (1), (2) bekezdéseit, a 103. § (4) bekezdését, a 104. § (1) bekezdését, a 119. § (6) bekezdését, a 120. § (1), (2) bekezdéseit, az Üttv. 173. § (6) és (7) bekezdéseit, a 180. § (1) bekezdését, az Ebktv. 7. § (1) bekezdését, a 8. § j) pontját, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 79. § (1) bekezdését, a 86. § (1) bekezdését, valamint a Kp. 78. § (1) bekezdése értelmében a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 276. § (5) bekezdését. Azt is állította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan tárta fel, a feltárt tényállásból téves eljárási és anyagi jogot sértő álláspontra jutott, a bizonyítási indítványait jogellenesen mellőzte.
[33] Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az eljárásra okot adó körülmény 2019. november 28. előtti tudomásra jutását, mert álláspontja szerint ennek a jogsértés megállapítása szempontjából – figyelemmel a jelentős határidő túllépésre –, nem volt jelentősége. E körben kifejtette, bizonyította, hogy az országos és a helyi sajtó beszámolt arról 2019. július végén, hogy a Szegedi Ítélőtábla döntése nyomán folytatni kell a Szegedi Törvényszéknek a felperessel szemben korábban megszüntetett büntetőeljárását, továbbá a felperes korábbi jogi képviselője tájékoztatta az elsőfokú hatóság vezetőjét a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.384/2019/8. számú végzéséről, legkésőbb 2019. július 31. napján, ezért az elsőfokú hatóság mind köztudomásból, mind hivatalból már 2019. július végén tudomást szerzett arról, hogy folytatódott a korábban megszüntetett büntetőeljárás. Minderre figyelemmel a határidő túllépés nem 10 hónap, hanem 14 hónap. Mivel nincs arra irányadó gyakorlat, hogy milyen mértékű határidő túllépés számít jelentősnek, ezért ennek feltárása nem lett volna mellőzhető.
[34] Érvelése szerint a határidő túllépés pontos időtartamának meghatározása azért lett volna más szempontból jelentős, mert ennek dátumából és az eljárás iratanyagához csatolt levelezésből okszerűen lehetett volna arra következtetni, hogy az elsőfokú hatóság a felperessel szemben 2019. július 31. napját követően megindította a hatósági eljárást. Ennek pedig az Ákr. 103. § (4) bekezdése szempontjából van jelentősége. Amennyiben ugyanis az elsőfokú bíróság a területi kamarai elnököt meghallgatta volna tanúként, arra a következtetésre jutott volna, hogy az elsőfokú hatóság döntést közölt a felperessel a 2019. december 16-i héten, így pedig az elsőfokú hatóság 2020 októberében törvénysértő módon indított ugyanazon ténybeli és jogi alapon eljárást, majd hozta meg 2020. október 21. napján elsőfokú határozatát. Kifejtette, hogy az elsőfokú határozat nem a Szegedi Törvényszék 2019. november 27. napján kelt 11.B.139/2019/178. számú tájékoztatására hivatkozik, hanem a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.384/2019/8. számú végzésére, ebből pedig az következik, hogy az elsőfokú hatóság a Szegedi Ítélőtábla általa ismert tartalmú döntése alapján hozta meg 2020. október 21. napján kelt határozatát, amelyről már legkésőbb 2019. július 31. napján tudomása volt. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűtlenül mellőzte a bizonyítás elrendelését. Utalt arra is, hogy az alperes a bírósági eljárás során nem vitatta, hogy sor került a felperes és az elsőfokú hatóság vezetője között személyes találkozásra a 2019. december 16-i héten, azt azonban az alperes magánbeszélgetésnek nevezte. Ezzel szemben álláspontja szerint az elsőfokú hatóság vezetője a felperessel a 2019. december 16–i héten azon döntését közölte, hogy nem függeszti fel a felperes ügyvédi tevékenységének gyakorlását, mert az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti tényállás nem valósult meg. A bizonyítékként csatolt, az újságban 2020. október 7. napján megjelent cikkben tett az elsőfokú hatóság vezetője általi nyilatkozat bizonyítja, hogy mi volt az elsőfokú hatóság jogi álláspontja az ügyben két héttel az általa 2020. október 21. napján meghozott határozat előtt: ugyanaz, amivel a döntését indokolta a 2019. december 16-i héten. Érvelése szerint éppen a beszélgetés tartalmának tisztázása alapján lehetett volna abban a kérdésben dönteni, hogy a felperes és az elsőfokú hatóság vezetője között magánbeszélgetés zajlott-e, vagy az elsőfokú hatóság vezetője döntést közölt a felperessel. Arra is hivatkozott ebben a körben, hogy nem neki felróható, hogy az elsőfokú hatóság a szóban közölt határozatot nem foglalta írásba. Sérelmezte a kamara elnöke, továbbá a felperes korábbi jogi képviselője és Gy. F. tanúkénti meghallgatásának mellőzését. Hivatkozott a Kp. 78. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 276. § (5) bekezdésének megsértésére, továbbá a Kp. 79. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére abban a körben, hogy a megelőző eljárásban megállapított tényállás hiányosságát, iratellenességét valószínűsítette.
[35] Eljárási jogszabálysértésként arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése nem adminisztratív intézkedés, hanem szankció. Utalt arra, hogy az Üttv. 180. §-ához fűzött miniszteri indokolás egyértelműen szankcióként definiálja a felfüggesztést, amit figyelembe kellett volna vennie az elsőfokú bíróságnak az Alaptörvény 28. cikkben foglaltak szerint. Sérült az Alaptörvény 28. cikke abban a körben is, hogy a józan ész szabályait is figyelembe kellett volna venni, márpedig a józan ész szerint bárki tevékenysége gyakorlásának felfüggesztése csak szankcióként értelmezhető, ugyanis negatív változás áll be az intézkedéssel sújtott személynél. Arra is hivatkozott ebben a körben, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztés a speciális anyagi jogi szankciók egyik nagy csoportjába, az ún. igazgatási korlátozások közé tartozik. Állította, tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság az AB határozatra, mert az Alaptörvény Záró és Vegyes rendelkezéseinek 1. pontja szerint az Alaptörvény hatályba lépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. Ebben a körben arra is utalt, hogy az Alkotmánybíróság 23 évvel ezelőtt, a már nem hatályos Alkotmány és a szintén nem hatályos Üt. alapján, az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését az ártatlanság vélelmének alkotmányos követelményével vetette össze az indítványozó azon véleményének figyelembevételével, hogy a fegyelmi tanács jogerős bírói ítélet nélkül szabhat ki szankcióként foglalkozástól eltiltást. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott határozatban a szankció ezen aspektusát vizsgálta az Alkotmánybíróság, vagyis nem akként foglalt állást, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése nem közigazgatási szankció. Azt állította, hogy mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság kiragadta az AB határozat indokolási részének kontextusából az általuk idézetteket (felülvizsgálati kérelem III.1. pont).
[36] Arra is hivatkozott, hogy mivel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú határozat meghozatala jelentős határidő túllépéssel történt, azt kellett volna vizsgálnia az Ákr. 103. § (4) bekezdésének rendelkezései alapján, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése egyéb jogkövetkezmény-e, és nem azt, hogy szankció-e (felülvizsgálati kérelem III.2. pont).
[37] Kifejtette, az, hogy az ügyvédi tevékenységének gyakorlása felfüggesztésre került, nem vitathatóan jogkövetkezmény, ugyanis a határozat azzal a következménnyel járt a felperes számára, hogy nem gyakorolhatja ügyvédi tevékenységét. Érvelése szerint az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti jogkövetkezmény fogalmát kiterjesztően kell értelmezni, mivel az ügyfél számára ez nyújt kedvezőbb elbírálást, így a hatóság kétszeres ügyintézési határidő túllépését az ügyfél javára, és nem terhére kell értelmezni. Kifejtette, hogy az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti „egyéb jogkövetkezmény” jogi fogalmának „egyéb” részét helyesen úgy kell értelmezni, hogy az minden más jogkövetkezményre vonatkozik, amely nem a jogellenes magatartás megszüntetését, vagy a jogszerű állapot helyreállítására kötelezését jelenti, így ezen okból is annak halmazába tartozik a tevékenység gyakorlásának felfüggesztése.
[38] Arra is hivatkozott, hogy az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti jogszerű állapot helyreállítására való kötelezés (felülvizsgálati kérelem III.3. pont) a perbeli ügyben értelmezhetetlen, azt ugyanis nem lehet úgy értelmezni, hogy ha a hatóság az ügyintézési határidő kétszeresét túllépi, és az ügyfél vonatkozásában értelmezhetetlen a jogszerű állapot helyreállítására való kötelezés, akkor az a jogszerű állapot, mintha a hatóság az ügyintézési határidő megtartásával hozta volna meg határozatát. Ha ez jogilag helyes értelmezés lenne, akkor minden határidő túllépésével meghozott hatósági határozat egyben a jogszerű állapot helyreállítása lenne, hiszen a hatóság akkor járt volna el helyesen, ha időben meghozza a határozatát, így azonban a határidő megsértésével meghozott határozat csupán a jogszerű állapotot állítja helyre. Ebben az esetben azonban az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti, az ügyfél érdekét szolgáló szabályozás kiüresedne, alkalmazhatatlanná válna.
[39] Érvelése szerint súlyosan jogsértő az eljárt bíróság azon álláspontja, hogy a felperes számára az alperesi jogsértések nem jártak jogsérelemmel (felülvizsgálati kérelem III.4. pont). Az ügy érdeme a jogerős ítélet szerint is az ([51] bekezdés), hogy a felperes gyakorolhatja-e az ügyvédi tevékenységét, az annak gyakorlását felfüggesztő hatósági határozat jogszerű eljárás során született-e, ezért nyilvánvalóan kihatnak az ügy érdemére az eljárt bíróság által egyébként megállapított alperesi jogsértések.
[40] Hivatkozott az Alkotmánybíróság 5/2017. (III. 10.) AB határozatára (felülvizsgálati kérelem III.5. pont), amely szerint a közigazgatási jogkövetkezmények alkalmazására nem kerülhet sor határidő nélkül, parttalanul, illetve a törvényben rögzített határidőn túllépő hatóságok szankcióalkalmazási lehetősége elenyészik, ezért az eljárt bíróság felülvizsgálati kérelemmel támadott határozata sérti mind az alkotmányos követelményt, mind az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti szabályozást. Kiemelte, hogy mindez nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak. Állította, az ügyvédi tevékenységének felfüggesztésére mint súlyos jogkövetkezmény alkalmazására az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásban csak tisztességes és jogsértéstől mentes eljárásban kerülhetett volna sor, a hatóság szankció-alkalmazási lehetősége pedig a 14 hónap során elenyészett.
[41] Hivatkozott arra is, hogy a tényállás nem került teljeskörűen feltárásra, annak következményeként, hogy az elsőfokú bíróság jogsértő módon mellőzte több bizonyítási indítványát (felülvizsgálati kérelem III.6. pont), így az elsőfokú bíróság téves ítéleti megállapításra jutott a 2019. december 16-i hét hozott és közölt határozattal kapcsolatban. Állította, hogy amennyiben az elsőfokú bíróság e körben a bizonyítást mellőzte, a felperes számára kedvezőbb és egyben életszerűbb tényállást kellett volna megállapítania, vagyis, hogy a hatósági eljárás 2019. július végét követően megindult. Ez esetben az elsőfokú hatóság a felperessel szemben a 2019. december 16-i héten közölt döntését is az ügyintézési határidő kétszeres túllépésével hozta meg. A perbeli 2020. október 21. napján meghozott elsőfokú hatósági döntést pedig az Ákr. 103. § (4) bekezdésében foglaltak megsértésével hozta meg a hatóság, ugyanis, ha a hatóság a hivatalbóli eljárásban az ügyintézési határidő kétszeresét túllépi, ez esetben ugyanazon ügyféllel szemben ugyanazon tényben és jogi alapon nem indítható új eljárás, így határozatot sem hozhatott volna.
[42] Állította, mivel a tényállás nem került teljeskörűen feltárásra, az elsőfokú bíróság nem került abba a helyzetbe, hogy megalapozottan tudjon állást foglalni az Ákr. alapelveinek, valamint a tisztességes eljárás alkotmányos követelményének megsértése körében. Sérelmezte, hogy az elsőfokú döntéshozatalba történő beavatkozás és nyomásgyakorlás körében a tényállás felderítetlen maradt a területi kamarai elnök, a felperes korábbi jogi képviselője, Gy. F. és dr. B. J. tanúk meghallgatásának mellőzése miatt. Ennek következtében pedig tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a megállapításra, hogy az Ákr. 2. § b) pontja nem sérült.
[43] Az Ebktv. 7. § (1) bekezdésének és 8. § j) pontjának körében arra hivatkozott, hogy a tényekkel ellentétesen jutott az eljárt bíróság arra a jogi álláspontra, hogy vádemelés ténye a felperes vonatkozásában megállapítható (jogerős ítélet [62] bekezdés), mert a felperessel szemben a megszüntetett eljárást követően vádat nem emeltek, újabb vádemelés tényéről a kamarai hatóságok hivatalos tájékoztatást bíróságtól, vádhatóságtól nem kaptak, a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.384/2018/8. számú végzéséről is a felperes – korábbi jogi képviselője útján – tájékoztatta az elsőfokú hatóságot 2019. július végén. Hangsúlyozta, hogy a kamarai hatóság az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásban csak azt vizsgálhatja, hogy az ügyvéddel szemben emeltek-e vádat és milyen büntetési tétellel fenyegetett a vádirat szerinti cselekménye. Mérlegelést nem tűr a felfüggesztés meghozatala, ha olyan ügyben emeltek vádat az ügyvéddel szemben, amelynek a büntetési tétele ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb. Hangsúlyozta, nem vizsgálhatja a kamarai hatóság és a bíróság sem, hogy törvényes-e a büntetőeljárás az ügyvéddel szemben, és azt sem teheti mérlegelés tárgyává, hogy bár nem történt vádemelés, viszont annak ténye, hogy az ügyvéd mégis büntetőeljárás hatálya alatt áll, tartalmilag vádemelésnek minősül-e. Az eljárt bíróság azzal, hogy a bírósági szakban folyamatban lévő büntetőeljárás és a vádemelés közé egyenlőségjelet tett, túlterjeszkedett az Üttv. 180. § (1) bekezdésben szabályozottakon. Kiemelte, hogy vele szemben a megszüntetett büntetőeljárást követően vádat nem emeltek, így nem állnak fent vonatkozásában az Üttv. 180. § (1) bekezdésében foglalt feltételek. Rámutatott, nem egy újabb ügyben kezdődött meg a felperessel szemben bírósági szakban büntetőeljárás, az eljárás folytatásáról való ítélőtáblai döntést pedig a hatóság nem kezelhette volna újabb eljárásként, ez a kiterjesztő értelmezés sérti az Alaptörvényt és a törvényt.
[44] Arra is hivatkozott, hogy az alperes gyakorlatilag nem vitatta tényállításait azzal, hogy a 2019. december 16-i héten az elsőfokú hatóság által a fel nem függesztésről adott tájékoztatást „lefolytatott beszélgetés”-nek nevezi, azonban annak tényét, hogy volt ilyen, sem a dátumát, sem azt ott elhangzottak, azaz a döntés tartalmát nem vitatta. Nem vitatta azt sem, hogy mikor szerzett mind hivatalból, mind köztudomásból tudomást az elsőfokú hatóság arról, hogy vele szemben a Szegedi Törvényszék a Szegedi Ítélőtábla döntése nyomán az eljárást folytatja (2019. július vége), ahogyan az alperes azt sem vitatta, hogy 2019. november végén maga is hivatalból tudomást szerzett arról, hogy a büntetőeljárás folytatódott (újabb vádemelés nélkül). Az alperes azt sem vitatta, hogy az elsőfokú hatóság már 2019-ben (július végét követően) döntést hozott annak tárgyában, hogy fel kell-e függesztenie ügyvédi tevékenysége gyakorlását, ugyanis a tevékenység gyakorlásának fel nem függesztése is egy döntés. Az elsőfokú határozat implicit módon tartalmazza továbbá, hogy már korábban lezajlott egy eljárás vele szemben, tehát 2020. október 7. napját követően egy újabb hatósági eljárás indult meg vele szemben.
[45] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai

[46] A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint nem alapos.
[47] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 108. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértések körében vizsgálta felül.
[48] A felperes mind keresetében, mind felülvizsgálati kérelmében hivatkozott eljárásjogi és anyagi jogi jogsértésekre is.
[49] Az eljárásjogi jogsértések között a felperes felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűtlenül mellőzte annak vizsgálatát, hogy a perbeli eljárásra okot adó körülményről az elsőfokú hatóság már 2019. július végén tudomást szerzett, érvelése szerint ennek a határidő túllépése tekintetében van jelentősége, ez esetben ugyanis az nem 10, hanem 14 hónap. A Kúria e körben rámutat arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú hatóságnak legkésőbb 2019. december 6. napján meg kellett volna hoznia a felperes ügyvédi tevékenység gyakorlását felfüggesztő döntését, ezért a döntés 2020. október 21. napján történt meghozatala jelentős határidő túllépéssel történt, megállapította továbbá, hogy az ügyintézési határidő ilyen jelentős túllépése sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás elvét. Az alperes a jogerős ítéletet sem e körben, sem egyéb tekintetben nem támadta. Az elsőfokú bíróság által a jogerős ítéletben megállapított jelentős, tisztességes eljárás elvét sértő határidő túllépésen belül pedig az, hogy az 10 hónap vagy 14 hónap volt-e, nem bír relevanciával, mert a 10, illetve 14 hónapos határidő túllépés jogkövetkezménye nem tér el, a felperes ezen érvelése tehát a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát nem támasztotta alá.
[50] A felperes azon állításával kapcsolatban, amely szerint az elsőfokú hatóság vele szemben 2019. július 31-ét követően eljárást indított, majd a 2019. december 16-i héten döntést közölt, amely szerint a felperes ügyvédi tevékenységét nem függeszti fel, a Kúria az alábbiakra mutat rá. Azt az alperes nem vitatta, hogy a felperes és a területi kamara elnöke a 2019. december 16-i héten magánbeszélgetést folytattak. A Kúria megállapítása szerint azonban az, hogy e magánbeszélgetésen a területi kamara elnöke esetlegesen közölte a felperessel az üggyel kapcsolatos azon álláspontját, hogy a felperes ügyvédi tevékenységének gyakorlását nem függeszti fel, nem tekinthető hatósági határozat közlésének. Az Ákr. 85. § (4) bekezdése a határozat szóbeli közlését lehetővé teszi, azonban a közlés tényét és időpontját az iratra fel kell jegyezni, és azt alá kell íratni, ilyen pedig a perbeli esetben nem történt. Ezen túlmenően a Kúria arra mutat rá, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerint a döntést az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséről kell hozni, és nem arról, hogy a területi kamara elnöke az ügyvédi tevékenység gyakorlását nem függeszti fel. Amennyiben tehát a területi kamara elnöke úgy dönt, hogy a felperes ügyvédi tevékenységének gyakorlását nem függeszti fel, nem kell sem határozatot hoznia erről, sem pedig azt – akár szóban, akár írásban – közölnie. Mindezek okán a Kúria nem fogadta el a felperes azon állítását, hogy a területi kamara elnöke a 2019. december 16-i héten a felperes ügyében határozatot közölt volna. Ezen okból pedig alaptalan a felperes azon hivatkozása, hogy az elsőfokú hatóság 2020 októberében ugyanazon ténybeli és jogi alapon eljárást indított volna a felperessel szemben. Tekintettel erre továbbá, az elsőfokú bíróság nem sértett jogszabályt akkor, amikor a felperes által e körben indítványozott tanúk meghallgatását mellőzte, mert e tényállási elem tisztázása szükségtelen volt. Végül pedig az, hogy az újságban 2020. október 7-én a területi kamara elnöke milyen nyilatkozatot tett, nem tekinthető közigazgatási egyedi döntésnek.
[51] Az Ákr. 103. § (4) bekezdésének és annak vizsgálata során, hogy a felperes ügyvédi tevékenysége gyakorlásának felfüggesztése az Ákr. 103. § (4) bekezdésén belül egyéb jogkövetkezménynek tekinthető-e, a Kúria az alábbiakat állapította meg. Az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerint, ha a hatóság a hivatalbóli eljárásban az ügyintézési határidő kétszeresét túllépi, a jogsértés tényének megállapításán és a jogellenes magatartás megszüntetésére vagy a jogszerű állapot helyreállítására kötelezésen túl egyéb jogkövetkezményt nem alkalmazhat. Ez esetben ugyanazon ügyféllel szemben, ugyanazon ténybeli és jogi alapon nem indítható új eljárás.
[52] A perbeli esetben nem volt vitatott, a perbeli eljárás hivatalból indult, ahogyan az sem, hogy az elsőfokú hatóság az ügyintézési határidőt kétszeresen túllépte. A jogszabályi rendelkezés további részének vizsgálata alapján megállapítható, hogy ilyen esetekben a hatóság eljárási jogköre korlátozott, ugyanis csak meghatározott tartalmú megállapító vagy kötelező határozatot adhat ki, így olyat, amely a jogsértés tényét megállapítja, vagy amely az ügyfelet a jogellenes magatartás megszüntetésére vagy a jogszerű állapot helyreállítására kötelezi. Ezeken túli, egyéb jogkövetkezményt a hatóság nem alkalmazhat.
[53] A perbeli esetben a hatóság nem hozott olyan határozatot a felperessel szemben, amely akár jogsértés tényét állapítaná meg, vagy a felperest a jogellenes magatartás megszüntetésére vagy a jogszerű állapot helyreállítására kötelezné. Ennek pedig az az oka, hogy a perbeli esetben nem került sor sem jogsértés, sem jogellenesség megállapítására, az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerint eljárva ugyanis a hatóság nem jogsértés megállapításáról hoz határozatot, hanem az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti feltételek bekövetkezése esetén (olyan szándékos bűncselekmény miatti vádemelés amelynek büntetési tétele ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb) kógens jogi norma alapján mindenfajta mérlegelés nélkül jár el. Mivel pedig a felperessel szemben a perbeli esetben az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti megállapító vagy kötelező tartalmú határozat meghozatalára nem került sor, így az Ákr. 103. § (4) bekezdése eleve nem volt alkalmazható a perbeli esetben.
[54] Ezzel összhangban fejti ki az Ákr. kommentárja, hogy az Ákr. 103. § (4) bekezdése a hatóság döntési jogkörét korlátozza azzal, hogy az eljárás végén hozandó döntésben milyen megállapításokat tehet és milyen jogkövetkezményeket alkalmazhat. Az Ákr. Indokolása ezen túlmenően arra is rámutat, hogy az ügyintézési határidő kétszeresének túllépése esetén a hatóságnak nincs lehetősége egyéb szankció alkalmazására, mint a jogsértés tényének megállapítása és a jogellenes helyzet megszüntetése.
[55] Mivel pedig a perbeli esetben az Ákr. 103. § (4) bekezdése nem volt alkalmazható, mert nem született a felperessel szemben az Ákr. 103. § (4) bekezdése szerinti tartalmú határozat, nem volt releváns az sem, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése egyéb jogkövetkezménynek tekinthető-e.
[56] Nem volt releváns erre figyelemmel az alperes felülvizsgálati kérelmének azon hivatkozása sem, amely szerint a felperes ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése a jogszerű állapot helyreállítását szolgálta. Az alperes e hivatkozása körében egyebekben figyelmen kívül hagyta, hogy az Ákr. 103. § (4) bekezdése nem a jogszerű állapot helyreállításáról beszél, hanem a jogszerű állapot helyreállítására kötelezésről, vagyis a hatóság hozhat ilyen esetben az ügyfelet a jogszerű állapot helyreállítására kötelező határozatot, és nem arról van szó, hogy a hatóság állítja helyre saját cselekményével – saját mulasztását orvosolandó – a jogszerű állapotot.
[57] A felperes arra is hivatkozott, hogy az ügyvédi tevékenység felfüggesztése szankció, így az az Ákr. 103. § (4) bekezdése folytán nem alkalmazható. A Kúria mindenekelőtt utal arra, hogy a fentiek szerint az Ákr. 103. § (4) bekezdése a perbeli esetben egyáltalán nem alkalmazható, így az, hogy a felfüggesztés szankció-e, a per elbírálása szempontjából nem bírt relevanciával. A Kúria azonban ettől függetlenül rámutat arra, hogy a szankció elengedhetetlen feltétele a jogsértés megállapítása, vagyis a jogellenesség. A perbeli esetben a felperes ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését nem előzte meg jogsértés megállapítása, az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti intézkedés megtételének nem feltétele ugyanis a jogsértés megállapítása. Az Üttv. 180. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztés alkalmazásának feltétele a vádemelés és a bűncselekmény ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetési tétellel fenyegetettsége. Ezen okból pedig az Üttv. 180. § (1) bekezdése alapján a felperessel szemben foganatosított, ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése nem tekinthető szankciónak. Mivel pedig az Alkotmánybíróság 5/2017. (III. 10.) AB határozata a közigazgatási szankcióval foglalkozott, az a perbeli esetben nem volt alkalmazható.
[58] Megjegyzi egyebekben a Kúria, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztésének szankció-jellege körében az Alkotmánybíróság 428/B/1998. számú AB határozatában azonos álláspontra helyezkedett. Kifejtette, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése közbeeső intézkedésnek minősül, az nem minősül szankciónak, hanem olyan ideiglenes átmeneti korlátozás, mely az ügyfelek, és az ügyvédi kar védelmét szolgálja. Arra ugyan a felperes helyesen hivatkozott, hogy ezen AB határozat nem az Üttv. 180. § (1) bekezdésének körében született, hanem az Üt. 54. § (1) bekezdés a) pontjának értelmezése körében, azonban a tételes jogi rendelkezések tartalma teljes mértékben megegyezik. A Kúria a felperes hivatkozásával szemben kiemeli, az Alkotmánybíróság 22/2012. (V. 11.) AB határozata szerint „az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben felhasználhatja azokat az érveket, amelyeket az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott korábbi határozata az akkor elbírált alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben tartalmazott, feltéve, hogy az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges” (Indokolás 3.1. pont). Ezzel megegyező indokolást tartalmaz az Alkotmánybíróság 13/2013. (VI. 17.) AB határozatának indokolása ([30]–[34]). Az AB határozat tehát az új Üttv. 180. § (1) bekezdésének értelmezése körében hivatkozható volt.
[59] Nem vitatható továbbá, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése a felperesre nézve hátrányt okoz, ettől azonban az intézkedés, jogellenesség megállapításának hiányában nem minősül szankciónak. Az, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdéséhez fűzött jogalkotói indokolás az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését szankciónak tekinti, amit az Alaptörvény 28. cikke szerint figyelembe kell venni, szintén nem helytálló érvelés. Először is, a jogalkotói indokolást az Alaptörvény 28. cikke szerint „elsősorban” kell figyelembe venni, ezen túlmenően pedig az Üttv. 180. § (1) bekezdéséhez fűzött Indokolás célja nem e jogszabályhely és az Ákr. 103. § (4) bekezdésének összevetése és elemzése volt. Az Üttv. e rendelkezéséhez fűzött Indokolása arról szólt, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztésének körében, ki a hatáskör jogosultja. Önmagában az, hogy az Indokolás a szankció dogmatikai fogalmát tévesen használja, nem lehet egy másik, eltérő típusú és célú vizsgálat szempontjából irányadó. Emellett pedig hangsúlyosan utal a Kúria arra, hogy az Ákr. 103. § (4) bekezdése nem szankcióról, hanem egyéb jogkövetkezményről beszél.
[60] A felperes felülvizsgálati kérelmében azt is vitatta, hogy mivel a büntetőeljárás megszüntetését követően vele szemben nem került sor újabb vádemelésre, az Üttv. 180. § (1) bekezdése vele szemben a mentelmi jogának megszűnését követően, ismételten, vádemelés hiányában nem lett volna alkalmazható. Az e tekintetben releváns tényállás szerint a felperessel szemben 2019. február 4. napján vádemelésre került sor olyan bűncselekmény miatt, amelynek büntetési tétele meghaladja az ötévi szabadságvesztést. A büntetőeljárás a Szegedi Törvényszék 1.B.139/2019/48. számú végzésével a felperes mentelmi jogának fenntartása miatt megszűnt, majd az a felperes mentelmi jogának megszűnése miatt, a Szegedi Ítélőtábla 2019. július 26. napján kelt Bpkf.III.384/2019/8. számú végzésével folytatódott.
[61] Tény és erre a felperes helyesen hivatkozott, hogy a büntetőeljárás nem érdemi okból történt megszüntetését követően vele szemben újabb vádemelésre nem került sor, azonban nem volt vitatott, hogy a felperessel szemben ugyanazon bűncselekmény miatt, ugyanazon vád alapján folytatódott tovább a büntetőeljárás. A Kúria kiemeli, hogy a felperes azon hivatkozásával, hogy újabb vádemelés hiányában az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése jogsértő, gyakorlatilag azt vitatja, hogy vele szemben törvényes vád alapján büntetőeljárás van folyamatban.
[62] Az Üttv. 180. § (1) bekezdése két feltételt ír elő az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztésének elrendelésére: szándékos bűncselekmény miatti vádemelés, amely esetben a büntetési tétel ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb. E két feltétel a felperessel szemben teljesült: vele szemben 2019. február 4-én olyan bűncselekmény miatt emeltek vádat, amelynek büntetési tétele ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb. A felperes hivatkozásával szemben szó sincs arról, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a büntetőeljárás és a vádemelés közé tett volna egyenlőségjelet, túlterjeszkedve az Üttv. 180. § (1) bekezdésén. Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy sem az eljárt kamarák, sem pedig a közigazgatási perben eljáró bíróság nem jogosult a büntetőbíróságok jogi álláspontjának felülbírálatára. A felperes e körben arra is alaptalanul hivatkozott, hogy két ízben is felfüggesztették az ügyvédi tevékenységének gyakorlását, mert az elsőfokú hatóság a felperes ügyvédi tevékenysége gyakorlásának felfüggesztéséről szóló első határozatát (2019. február 7. napján kelt Eln.27/2019. számú határozat) a büntetőeljárás megszüntetése miatt, 2019. május 8. napján kelt Eln.27-1/2019. számú határozatával visszavonta.
[63] A felperes azt is állította, az ügy érdemére kiható egyéb eljárási szabályszegés, hogy az elsőfokú bíróság erre vonatkozó kereseti kérelme ellenére nem vizsgálta az Ebktv. 7. § (1) bekezdésének, továbbá az Ebktv. 8. § j) pontjának megtartására vonatkozó hivatkozásait.
[64] Az Ebktv. 12. §-a értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények az e fejezetben, valamint külön jogszabályokban meghatározott eljárások során – így különösen személyiségi jog érvényesítése iránti per, munkaügyi per, közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos per, valamint fogyasztóvédelmi, foglalkoztatás-felügyeleti hatóság vagy szabálysértési hatóság eljárása során – érvényesíthetőek.
[65] Az Ebktv. 12. §-ának rendelkezése szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények az alapvető jogok biztosa előtt kezdeményezett eljárás keretében, vagy külön jogszabályokban meghatározott eljárások keretében érvényesíthetők, ez utóbbi tekintetében a jogszabályhely példálózó felsorolást tartalmaz. A felsorolás elején található „így különösen” kifejezéséből kitűnik, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények nem csak az ott felsorolt eljárásokban, hanem minden eljárásban hivatkozhatók, ahol azok relevánsak lehetnek, így a jelen perben is.
[66] A felperes azon állításával szemben, amely szerint az elsőfokú bíróság az egyenlő bánásmód megtartásával kapcsolatos hivatkozásait nem vizsgálta, rögzíthető, hogy a jogerős ítélet ugyan azt tartalmazza, hogy nem vizsgálta a felperesnek az Ebktv. 7. § (1) bekezdésének, továbbá az Ebktv. 8. § j) pontjának megtartására vonatkozó hivatkozásait, mert e rendelkezések megtartására vonatkozó felperesi hivatkozások vizsgálata nem képezte jelen per tárgyát (ítélet [73] bekezdés), ennek ellenére azonban a jogerős ítélet foglalkozik az egyenlő bánásmód követelményének megtartásával (ítélet [75]–[76] bekezdések). A jogerős ítélet indokolása tehát kifejti álláspontját az egyenlő bánásmód megtartásával kapcsolatos felperesi érvekkel kapcsolatban, ezen okból tehát a jogerős ítélet nem volt jogszabálysértő. E jogerős ítéleti indokolás helyesen mutat rá arra, hogy az Üttv. 180. § (1) bekezdése kötelező jelleggel írja elő az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztését abban az esetben, ha a jogszabályi rendelkezésben foglalt feltételek fennállnak. A Kúria hangsúlyozza, a perbeli esetben egyértelmű, kógens rendelkezések alkalmazására került sor, az Üttv. 180. § (1) bekezdése érdemi jogi mérlegelést a hatóság részére nem enged. Amennyiben pedig nem mérlegelési jogkörben hozott határozatról van szó, a határozat pedig egyébként nem jogsértő, akkor a politikai elfogultságra alapított egyenlő bánásmód követelményének megsértése fel sem merülhet. Az egyenlő bánásmód követelménye nem sérült, mert a felperes hasonló helyzetben lévő ügyvédekhez képest nem került hátrányosabb helyzetbe, egy ügy politikai érzékenysége pedig nem jelenti azt automatikusan, hogy az eljáró hatóság politikai és nem jogi döntést hoz.
[67] A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Kfv.II.37.841/2021/6.)