A régi Be. 583. § (5) bekezdésében előírt, a terhelt kártalanítási igényének jogalapjáról, az igény érvényesítésének határidejéről, annak kezdő időpontjáról és elmulasztásának jogvesztő jellegéről adandó tájékoztatás a büntetőbíróság közjogi alapokon álló eljárási feladatellátásának (kötelezettség-teljesítésének) körébe tartozik. A tájékoztatás elmulasztásával történő károkozás olyan kötelmi jogi jogviszonyt keletkeztet, amely a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség szabályai alapján ítélendő meg [Ptk. 6:549. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes ellen szemérem elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult, amelynek lezárultával az ügyészség ellene és élettársa ellen vádat emelt. A büntetőeljárás kapcsán a felperes előbb őrizetbe került, majd 2011. február 12-től 661 napot előzetes letartóztatásban, 2012. december 13-tól pedig 119 napot házi őrizetben volt.
[2] Az elsőfokú büntetőbíróság ítéletével a felperest és élettársát az ellenük emelt vád alól felmentette. A másodfokon eljárt alperes bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az alperes eljárása során sem a 2016. szeptember 27-én tartott tárgyalásról készült jegyzőkönyv, sem a másodfokú végzés nem tartalmazott tájékoztatást a büntetőeljárásról szóló, az eljárás időpontjában hatályos 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 583. § (5) bekezdésében foglaltakról. A tanács elnöke szóban közölte, hogy a fogvatartásért járó kártalanításért az állam fog helyt állni.
[3] A felperes 2018-ban szerzett tudomást arról, hogy a kártalanítási eljárást neki kell kezdeményeznie. Ezután keresetet nyújtott be, amelyben 17 755 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni a Magyar Államot kártalanítás címén. A polgári bíróság végzésével a felperes keresetlevelét visszautasította arra hivatkozással, hogy a másodfokon eljárt büntetőbíróság felmentést tartalmazó végzésének 2016. november 8-i szabályszerű kézbesítését követő hat hónapos jogvesztő határidőn túl terjesztette elő a keresetlevelét, ezért az érdemben nem volt elbírálható.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. § (1)–(3) bekezdéseire, a 2:53. §-ára, a 6:518–519. §-aira, a 6:522. §-ára, a 6:531–532. §-aira, a 6:548. §-ára és a 6:549. § (1) bekezdésére alapított keresetében az alperes 17 755 000 forint és annak 2016. szeptember 27-től a kifizetésig járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezését kérte.
[5] Arra hivatkozott, hogy a büntetőbíróság jogerősen felmentette az ellene felhozott vádak alól, de nem részesülhetett a régi Be. 584. § (4) bekezdése szerinti kártalanításban, mert az alperes nem tájékoztatta az arra irányuló követelés jogalapjáról, az igényérvényesítés határidejéről és a határidő jogvesztő jellegéről, emiatt – határidőn túl előterjesztett keresetével – már nem tudta az állammal szembeni igényét érvényesíteni. Álláspontja szerint a bírósági jogkörben eljárt alperes jogellenes és felróható magatartásával elzárta őt a kártalanítás lehetőségétől. A kártalanításnak ki kellett volna terjednie az elmaradt jövedelmére, valamint a Ptk. 2:43. § b) pontjában rögzített személyiségi joga megsértésén alapuló sérelemdíjra. A kártérítési igényét olyan összegben jelölte meg, mint amit – véleménye szerint – a kártalanítási eljárás során az állammal szemben érvényesíthetett volna: a bűnügyi őrizet és az előzetes letartóztatás időszakára napi 20 000 forint, a házi őrizetben töltött időre napi 5000 forint, összesen 13 855 000 forint sérelemdíj, valamint 3 900 000 forint elmarad munkabér jellegű juttatás.
[6] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az első- és a másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 8 646 000 forint és ennek 2016. szeptember 27-től a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[8] Indokolásában a Kúria Pfv.22.074/2017/12. és Pfv.20.023/2021/8. számú határozatai utalva rámutatott: a régi Be. a kártalanítás jogintézményét a jogerős felmentéshez kapcsolja és a büntetőügyben eljáró bíróság feladatává teszi az erről szóló tájékoztatást, amelynek során a bíróság igazságszolgáltatási tevékenysége körében jár el a régi Be. 12. §-a szerint. A perbeli esetben a közhatalmat gyakorló büntetőbíróság e – mérlegelést nem igénylő – jogszabályi kötelezettségét szegte meg azzal, hogy a régi Be. 583. § (5) bekezdésében foglaltak ellenére elmulasztotta tájékoztatni a felperest, amely kirívóan súlyos jogalkalmazási hibának minősül. Mindezek alapján megállapítható volt az alperes jogellenes magatartása.
[9] Az elsőfokú bíróság elfogadta a felperesnek azt a hivatkozását, hogy csak 2018-ban szerzett tudomást a kártalanítási igény érvényesítésének módjáról. A felperes élettársának tanúvallomása pedig álláspontja szerint megerősítette, hogy a másodfokú büntetőtárgyaláson részletes tájékoztatás nem, csupán annyi hangzott el, hogy a jogerősen felmentetteket az állam fogja kártalanítani.
[10] A kártalanítás mérlegelést nem igénylő jogszabályi feltételei fennállására tekintettel az elsőfokú bíróság a kár bekövetkezését is megállapította. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a felperes az alperes mulasztása miatt nem tudta a kártalanítási igényét érvényesíteni. Nem feltételezésen alapult, hogy az igényérvényesítése egyébként eredményes lett volna, és annak összege is hozzávetőlegesen meghatározható. E vonatkozásban egyebek mellett releváns körülménynek ítélte a szabadságelvonással együtt járó, köztudomású hátrányokat. Az egyéb hátrányokat is mérlegelve az előzetes letartóztatásban töltött 661 napra napi 12 000 forintot, míg a házi őrizetben töltött 119 napra napi 5000 forintot határozott meg sérelemdíjként. A felperes elmaradt jövedelem megtérítésére irányuló igényét alaptalannak ítélte. Így az alperest 8 646 000 forintban és annak késedelmi kamataiban marasztalta.
[11] A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és az alperes marasztalásának összegét 5 043 500 forintra, valamint ennek az elsőfokú ítélet szerinti tartalmú és mértékű késedelmi kamatára leszállította; egyebekben az elsőfokú ítéletet érdemét tekintve helybenhagyta.
[12] Indokolásában rámutatott: a büntetőbíróság és a terhelt között a büntetőbírósági eljárás tartamára közhatalmi jogviszony jön létre, amelyben az eljárási kötelezettségeket és lehetőségeket a peres felek esetében a régi Be. határozta meg. A régi Be. 583. § (5) bekezdése a jogerős felmentő határozatot hozó bíróság számára kötelezettségként előírta, hogy tájékoztatnia kell a terheltet a kártalanítási igény jogalapjáról, érvényesítésének határidejéről, a határidő kezdő időpontjáról, és elmulasztásának jogvesztő jellegéről. A bíróságnak tehát nem az állam ellen indítandó kártalanítási eljárás részeként kell tájékoztatást nyújtania, ekként nem is az állam közreműködőjeként. A tájékoztatás a bírósági eljárás része kell legyen. Az, hogy a terhelt és az állam között a kártalanítás kapcsán magánjogi jellegű jogviszony jött létre, nem változtat azon, hogy a terhelt és a büntetőbíróság közötti jogviszony szükségképpen közhatalmi jellegű. A bíróság közreműködői státuszát az is kizárja, hogy a kártalanítási eljárást illetően nem áll kapcsolatban a károkozásért helytálló állammal. A kártalanítás alapját képező kárkötelmi jogviszony speciális, mivel a fogvatartással okozott hátrányok, károk – legalább többségükben – már annak tartama alatt bekövetkeznek, a kárkötelmi jogviszony mégis az állam helytállási kötelezettségének beálltával, jelen esetben a jogerős felmentő határozat meghozatalával jön létre, a terhelt ezzel válik jogosulttá a kártalanítás követelésére. Az alperes felelőssége a törvény szerinti tartalmú tájékoztatás elmaradásáért a bírósági jogkörben okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok alapján bírálandó el.
[13] A másodfokú bíróság álláspontja szerint (jogerős ítélet [58] bekezdés)is kirívóan súlyos jogalkalmazási hiba a régi Be. 583. § (5) bekezdése szerinti tájékoztatás elmulasztása. A jelen esetben megállapítható volt, hogy az alperes kirívóan súlyos mulasztása megvalósult, ezzel a jogellenes, felróható magatartás igazolt. A másodfokú bíróság e körben utalt a felperes kereseti tényállítására, miszerint őt az alperes a 2016. szeptember 27-i tárgyaláson nem tájékoztatta. Álláspontja szerint e tényállításnak nem mondott ellent az, hogy a felperes – élettársának tanúvallomásával alátámasztottan – személyesen előadta: a jogerős felmentő határozat kihirdetésekor elhangzott annyi, hogy az „állam kártalanítani fogja”. A beismert tájékoztatási tartalom ugyanis nem felelt meg a jogszabály által megköveteltnek. Amennyiben az alperesnek az volt az álláspontja, hogy az igény határidőben történő érvényesítéséhez szükséges lényegi követelményeket közölte a felperessel, úgy azt neki kellett volna bizonyítania. Ellenkező felperesi tényállítás mellett erre a régi Be. 250. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel csak a tárgyalási jegyzőkönyv lett volna alkalmas, a törvényi szövegnek megfelelő tájékoztatás megtörténte azonban sem a jegyzőkönyvből, sem a jogerős határozatból nem tűnik ki, de az alperes sem vitatta, hogy a szükséges tájékoztatást nem adta meg.
[14] A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a másodfokú bíróság kitért arra is, hogy az alperes kifogásolta, az elsőfokú bíróság elfogadta a kártalanítási igény érvényesíthetőségének pontos feltételeiről való tudomásszerzés felperes által megjelölt időpontját. A jogerős ítélet [59]–[61] bekezdéseiben rámutatott: a per eldöntése szempontjából nem ennek van döntő jelentősége. A felperes érvelése szerint ugyanis a kára azzal következett be, hogy nem tudta megindítani a jogvesztő határidőben az állammal szembeni kártalanítási eljárást, és ezzel elesett a kártalanítás lehetőségétől, holott arra jogosult lett volna. A másodfokú bíróság szerint az alperes felelősségét nem menti, ha életszerűtlennek tartja, hogy a felperes 2018-ban véletlenszerűen szerzett tudomást a kártalanítási igény érvényesíthetőségének feltételeiről. Lényeges, hogy ebben a körben a felperest sem tényállítási, sem bizonyítási kötelezettség nem terhelte. Ha az alperes úgy vélte, hogy a felperes nem tett eleget akár a kármegelőzési, akár a kárenyhítési kötelezettségének, ezért saját felróható magatartása miatt esett el a kártalanítás lehetőségétől, az ezzel kapcsolatos tényállításait és bizonyítási indítványait meg kellett volna tennie.
[15] A másodfokú bíróság nem értett egyet az alperesnek azzal az érvelésével sem, miszerint a kártérítési perben nem lett volna lehetőség az ún. árnyékper, vagyis a kártalanítási per lefolytatására. Ezzel szemben utalt a Kúria Pfv.22.074/2017/12. számú határozatának [14] bekezdésében kifejtettekre. Álláspontja szerint helyesen vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy a felperes milyen összegű kártalanításra tarthatott volna igényt, ha annak lehetőségétől nem zárja el az alperesi tájékoztatás hiánya.
[16] A másodfokú bíróság kifejtette: kártalanítási tényállás esetében a sértett fél személyiségi joga, a Ptk. 2:43. § b) pontjában írt személyes szabadsághoz fűződő joga sérül. Az ítélkezési gyakorlat szerint kártalanítási perekben köztudomású ténynek [Pp. 266. § (2) bekezdés] minősül, hogy a személyi szabadság viszonylag hosszabb időtartamú korlátozása fizikai és pszichikai vonatkozásban egyaránt megterhelő és a személyiségre hátrányos, ezért ezek általában káros voltát külön nem kell bizonyítani. A jelen ügyben a szabadságelvonással szükségképpen együtt járó hátrányokon kívül további hátrány megvalósulása nem volt megállapítható. Figyelembe vehetőnek tartotta irányadó mértékként a büntetőeljáráshoz kapcsolódó egyszerűsített kártalanítási eljárás részletes szabályairól szóló 138/2018. (VII. 26.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében a kártalanítás egy napra eső összegeként meghatározott összeget. Emiatt, és mert a felperes a fogvatartással köztudomásúan együttjáró hátrányokon túl továbbiakat nem igazolt, a nemvagyoni sérelmek megfelelő kompenzációjára az előzetes fogvatartás időtartamára napi 7000 forintot, a házi őrizet időtartamára pedig 3500 forintot fogadott el. Az elmaradt jövedelemre hivatkozással érvényesített vagyoni igényt illetően egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[17] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a felperes keresetének teljes elutasítását kérte.
[18] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság egyrészt jogszabálysértően utasította el azt a védekezését, miszerint a kártalanítási jogviszonyban közreműködőként járt el, másrészt jogszabálysértően állapította meg a jogellenes magatartását, továbbá a magatartás és a kár bekövetkezte közötti okozati összefüggés fennállását.
[19] A felek közötti kártérítésre alapot adó jogviszony hiányával kapcsolatban az alperes a jogerős ítélet [52]–[56] bekezdéseiben foglaltakat sérelmezte, amelyek szerint a büntetőbíróság azért nem tekinthető az állam közreműködőjének, mert nem a kártalanítási eljárás részeként és ekként az állam közreműködőjeként kell tájékoztatást nyújtania, a tájékoztatás a bírósági eljárás része kell, hogy legyen; a büntetőbíróság közreműködői státuszát az is kizárja, hogy „a kártalanítási eljárást illetően” nem áll kapcsolatban a károkozásért helytálló állammal.
[20] Kifejtette: a másodfokú bíróság érdemi döntése meghozatala során két eljárási jogviszonnyal (kártalanítási eljárás, büntetőeljárás) foglalkozott, holott az ő védekezése nem ezeken, hanem a kártalanítási jogviszonyon, mint anyagi jogi jogviszonyon alapult. Kétségtelen, hogy a büntetőkártalanítás anyagi jogi jogintézményével összefüggően létezik két eljárási jogviszony is, ezért nem vitás, hogy a kártalanításról szóló tájékoztatást a büntetőeljárási törvény keretei között kell a büntetőeljárásban meghatározott szerveknek, köztük a bíróságnak is megadnia. Vitathatatlan az is, hogy a kártalanításra jogosult terhelt a kártalanítás megfizetésére kötelezett állammal szembeni igényét ugyancsak a büntetőeljárási törvényben meghatározott eljárás keretei között érvényesítheti, ez pedig maga a kártalanítási eljárás. A perben azonban azt állította és támasztotta alá jogszabályokkal, valamint az Alkotmánybíróság 104/2009. (IX. 30.) AB határozatával (a továbbiakban: AB határozat), hogy a büntetőbíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettséget csak a magánjogi jogviszonynak minősülő kártalanítási jogviszony keretei között lehet és kell értelmezni. Nézete szerint e magánjogi értelmezést támasztja alá az is, hogy a Ptk. általános törvényi tényállásként feltüntetve ilyennek ismerte el a kártalanítást (Ptk. 6:564. §). Az AB határozat IV. pontjában pedig az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a nyomozóhatóságnak, az ügyészségnek és a büntetőbíróságnak nemcsak a terhelt szorosan vett büntetőeljárási jogairól, hanem a határozatukkal keletkező állammal szembeni reparációs igényről és érvényesítésének feltételeiről is tájékoztatniuk kell a terheltet, mert ennek elmaradása alkotmányellenes helyzethez vezethet. Leszögezte továbbá, hogy a kártalanítás ügyészi és bírósági határozatok alapján a büntetőeljárási törvény szerint létrejövő jogviszony az állam és a határozattal érintett személy között, továbbá rámutatott arra, hogy a kártalanítási igény érvényesítésével kapcsolatos büntetőeljárási szabályoknak is tükrözniük kell a polgári jog alapelvi jelentőségű szabályait [Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 4. § (1) bekezdés, 199. §, 205. § (3) bekezdés, 277. § (4)–(5) bekezdés].
[21] Az alperes az AB határozatból kiindulva előadta, hogy a jelen perben már a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, a régi Ptk. AB határozatban hivatkozott rendelkezéseinek megfelelő Ptk. rendelkezéseket kell figyelembe venni [Ptk. 1:3. § (1)–(2) bekezdés, 6:62. § (1) bekezdés, 6:2. § (2) bekezdés, 6:62. § (1) bekezdés, 6:148. § (1) bekezdés]. Az AB határozat alapján az államnak a kártalanítási jogviszonyban – mint magánjogi jogviszonyban – kötelezettsége a jogosult terheltnek tájékoztatást adni a kártalanítás iránti anyagi jogáról és érvényesítésének régi Be.-ben meghatározott feltételeiről. Ha a kártalanítási jogviszonyban az államot terhelő anyagi jogi tájékoztatási kötelezettséget kell a büntetőbíróságnak teljesítenie, akkor a büntetőbíróság a kártalanítási jogviszony – mint magánjogi jogviszony – közreműködőjének minősül a Ptk. 6:148. § (1) bekezdése szerint. A másodfokú bíróság által hiányolt kapcsolat az állam és a büntetőbíróság között a magánjogi jogviszonyban létezik, mégpedig a régi Be. 583. § (5) bekezdése, annak az AB határozatban részletezett indoka, valamint az AB határozatban felhívott régi Ptk. rendelkezésekkel egyező Ptk. rendelkezések alapján.
[22] A fentiekre tekintettel az alperes szerint a Be. 583. § (5) bekezdését, a Ptk. 1:3. § (1)–(2) bekezdését, a 6:62. § (1) bekezdését, a 6:2. § (2) bekezdését, a 6:148. § (1) bekezdését sérti a másodfokú bíróságbak az a megállapítása, hogy alaptalanul hivatkozott a perben a kártalanítási jogviszonyban betöltött és a felelősségét mindenben kizáró közreműködői minőségére.
[27] Az okozati összefüggés hiányával kapcsolatban az alperes előadta, hogy fellebbezésében kifogásolta az okozati összefüggés konkrét ténybeli alapjai megjelölésének hiányát. A perben vitatta, hogy a felperes először 2018. július 11. után szerzett tudomást a kártalanítás lehetőségéről, az igényérvényesítés módjáról és határidejéről. Azt állította, hogy a felperes csak akkor tudná bizonyítani az ő mulasztása és a kára bekövetkezte közötti okozati összefüggést, ha pontosan előadta volna, konkrétan mikor és miként szerzett tudomást a kártalanítási igényéről. Minthogy a felperes erre tényállítást sem tett, keresete már az okozati összefüggés bizonyításának hiánya miatt is megalapozatlan.
[28] Álláspontját részletesen kifejtve vitatta a jogerős ítélet [59]–[61] bekezdéseiben foglaltakat, miszerint alaptalanul kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes által a kártalanítási igény feltételeiről szóló tudomásszerzés megjelölt dátumát, mert ennek nincs ügydöntő jelentősége. E körben utalt fellebbezési érveire.
[29] Az alperes szerint a jogerős ítélet [59] bekezdése eleve nem azt tartalmazza nyilatkozataként, mint amit a fellebbezésében megtett, de a másodfokú bíróság mindezekkel nem is foglalkozott, mert megállapította, hogy a per eldöntése szempontjából nem ennek van döntő jelentősége. A jogerős ítélet [60] bekezdése az előbbi megállapításra nem ad magyarázatot, és csak a [61] bekezdésben tért rá arra, hogy a felperest sem tényállítási, sem bizonyítási kötelezettség nem terhelte. A jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben szerinte az okozati összefüggés fennállását alátámasztó konkrét tényeket a felperesnek kellett volna megjelölnie és a perben bizonyítania.
[30] A fentiekre tekintettel szerinte a jogerős ítélet sérti a Ptk. 6:548. §-át, a 6:549. § (1) bekezdését, a 6:519. §-át, a Pp. 4. § (2)–(3) bekezdését, a 170. § (2) bekezdés c) pontját, a 265. § (1) bekezdését.
[32] A felperes nem terjesztett elő felülvizsgálati ellenkérelmet.
A Kúria döntése és jogi indokai
[38] A Kúria a felülvizsgálat eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az alábbiak miatt nem jogszabálysértő, az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
[39] A perbeli jogviszony minősítését sérelmező felülvizsgálati hivatkozással szemben a Kúria rögzíti: a büntetőbíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettség nem magánjogi jogviszony keretei között értelmezhető. Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) 28. cikke szerint a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. A régi Be. 583. § (5) bekezdését a másodfokú bíróság e követelménynek megfelelően értelmezte.
[40] Ezzel összefüggésben a Kúria kiemeli: a jogalkotó – miként arra felülvizsgálati kérelmében az alperes is rámutatott – az AB határozat hatására állapította meg a 2011. évi CL. törvény 77. §-ával a régi Be. 583. § (5) bekezdését, ezért a jogszabályi rendelkezést az AB határozat indokolására is figyelemmel kellett értelmezni.
[41] Az AB határozat indokolásának IV.1. pontjában kifejtettek szerint a kártalanításra jogosulttá váló személyekre is a terhelt jogaira megállapított rendelkezések érvényesek. A régi Be. 43. § (2) bekezdés f) pontja a terhelt jogaként fogalmazza meg, hogy büntetőeljárási jogairól és kötelezettségeiről a bíróságtól, az ügyésztől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon. Az alkotmányellenes helyzetet az idézte elő, hogy a régi Be. a kártalanítás szabályainak körében nem írta elő külön kötelezettségként, hogy az ügyész, illetve a bíróság a kártalanítás alapjául szolgáló határozatában utaljon az igény benyújtásának lehetőségére, a hat hónapos jogvesztő határidőre és annak a határozat kihirdetésétől vagy kézbesítésétől történő számítására. E tájékoztatási kötelezettség annyiban speciális, hogy nem a terhelt szorosan vett büntetőeljárási jogaira vonatkozik, hanem a polgári jog alapelvi jelentőségű szabályait tükrözi. Az AB határozat IV.3. pontjában foglaltakból kitűnően a tájékoztatási kötelezettség a kártalanítás tényleges érvényesülését hivatott szolgálni. A kártalanítási igényről és érvényesíthetősége határidejéről az ügyészi és a bírósági határozatban adandó tájékoztatás törvényi előírása a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához meghatározott arányossági követelmény érvényesülésének eljárási garanciája.
[42] A Kúria kiemeli: az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdésének rendelkezése – mint hatalomgyakorlási funkciómeghatározás – alapján a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 1. §-a a bíróságok közjogi relevanciájú megnyilvánulási módjait határozza meg (igazságszolgáltatási, továbbá törvény által meghatározott egyéb tevékenység), amelyek között nem tesz különbséget. Így azokat közjogi alapú feladatellátásnak kell tekinteni. Az ehhez is kapcsolódó Bszi. 2. § (2) bekezdése szintén közjogi feladatként határozza meg a bíróságok számára a jogszabályok érvényesülésének biztosítását. A régi Be. – az Alaptörvény és a Bszi. idézett rendelkezéseivel összhangban – a 12. § (1) bekezdésében rögzíti, hogy a bíróság feladata az igazságszolgáltatás, amelyhez kapcsolódva a (3) bekezdésben kimondja, hogy a bíróság az e törvényben meghatározott más feladatokat is ellát. A kötelezően ellátandó bírósági feladatok a bíróságok közjogi alapú és relevanciájú megnyilvánulásaként értékelendők, azaz a bíróságok büntetőeljárásban kifejtett tevékenysége nem értelmezhető magánjogi jellegűként.
[43] Az alperes jogszabályértelmezését cáfolja továbbá, hogy a régi Be. 583. § (5) bekezdésének címzettje közvetlenül a bíróság, ami a kártalanítási jogviszonyban nem kötelezett, és közreműködőnek sem minősülhet, mert az anyagi jog szabályai (Ptk. 6:148. §) értelmében a közreműködőt a kötelezett szerződéssel veszi igénybe. A kártalanításra jogosulttá váló személyek felvilágosítása tehát nem lehet más, mint bírósági – a fentebb kifejtettek szerint: közjogi természetű – kötelezettség.
[44] Mindezekből következően a régi Be. 583. § (5) bekezdésében írt, a terhelt kártalanítási igényének jogalapjáról, az igény érvényesítésének határidejéről, annak kezdő időpontjáról és elmulasztásának jogvesztő jellegéről adandó tájékoztatás a büntetőbíróság közjogi alapokon álló eljárási feladatellátásának (kötelezettség-teljesítésének) körébe tartozik. A tájékoztatás elmulasztásával történő károkozás pedig olyan kötelmi jogi jogviszonyt keletkeztet, amely a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség szabályai [Ptk. 6:549. § (1) bekezdés] alapján ítélendő meg. A jogerős ítélet mindezekre tekintettel az alperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott okból nem jogszabálysértő.
[45] Az alperes az okozati összefüggéssel kapcsolatban anyagi jogi és eljárásjogi jogszabálysértéseket állítva arra hivatkozással támadta felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet, hogy a felperes a perben nem tett eleget ebben a körben az őt terhelő tényállítási és bizonyítási kötelezettségnek.
[46] A perbeli kárkötelmi jogviszonyban annak a ténynek az állítása alapozhatta meg az okozati összefüggést, hogy a bíróság nem ismertette meg a kártalanítási igény érvényesítésének határidejét, a határidő kezdő időpontját és a határidő elmulasztásának jogvesztő jellegét a felperessel, aki emiatt elveszítette a jogot a kártalanításra. Ezeket a perben releváns tényeket a felperes állította és bizonyította is. Arra vonatkozóan pedig nem volt előadása sem a keresetlevélben, sem személyes nyilatkozatában, hogy eleve tudott mindarról, amit a bíróságnak meg kellett volna vele ismertetnie, illetve a jogvesztő igényérvényesítési határidő letelte előtt máshonnan birtokába került volna ennek a tudásnak.
[47] A Kúria rámutat: a keresetlevél tartalmazta, hogy a felperesnek 2018. július 11-ét követően jogi képviselő (ügyvéd) adta meg a Be. 583. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati tájékoztatást. A felperes a 2022. november 10-i tárgyaláson ezzel összhangban álló személyes nyilatkozatot tett, amikor előadta: „A jelenlegi jogi képviselőmmel úgy ismerkedtem meg, hogy egy barátomat kísértem el hozzá autóval, aztán az irodába én is bementem, szóba elegyedtünk. felvetettem neki, hogy ennek a felmentő ítéletnek az ellenére én az ígért kártalanítást nem kaptam meg és ekkor részletesen megbeszélést folytattunk.”
[48] A másodfokú bíróság tehát az okozati összefüggés szempontjából releváns tényeket is helyesen vette figyelembe, ezért a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott ezen okból sem jogszabálysértő.
[49] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálattal támadott részében hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.I.20.686/2024/6.)