I. Ha a jogalkotó utólag kiküszöböli az alaptörvény-ellenességet előidéző szabályozási hiányosságot, akkor az ezt követő negatív vagyoni következmények a közjogba tartoznak, amelyekre nem terjed ki a Ptk. hatálya.
II. Az általános kártérítés anyagi jogszabályként, a szabad belátás szerinti döntés lehetősége eljárásjogi rendelkezésként biztosítja a kártérítés összegének bíróság általi meghatározását abban az esetben, ha az a bizonyítékok alapján nem állapítható meg.
III. Az anyagi pervezetés alkalmazási feltételeinek hiányában a bíróság nem avatkozhat bele a peranyag szolgáltatásába, mert a tárgyalási elv alapján a perben jelentős tények állítása és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a feleket terheli.
IV. A bíróság a felek jogi érveléséhez nincs kötve, az érvényesített jogon, a kereseti kérelmen és az ellenkérelmen belül a fél jogi érvelésétől eltérő indokok mentén is határozhat [Alaptörvény C) cikk (1) és (3) bek., R) cikk (2) bek., T) cikk (1)–(2) bek., 24. cikk (2) bek.; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 1:1. §, 1:2. § (2) bek., 2:1. §, 3:1. §, 3:405. § (1) bek., 6:2. § (1) bek., 6:3. §, 6:519. §, 6:520. §, 6:522. §, 6:531. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 4. § (2) bek., 6. §, 7. § (1) bek. 8. pont, 170. § (2) bek., 237. §, 279. § (3) bek., 317. §, 342. § (1) és (3) bek., 369. § (4) bek., 384. §; 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 2. § (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2012-től elektronikus cigaretta és ahhoz kapcsolódó termékek kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozott online módon, valamint négy üzletet is nyitott.
[2] Az Országgyűlés 2016. május 20-tól módosította a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Fdtv.) 1. § (1) bekezdését, a 11. § (1) bekezdését és a 3. § 8. pont m) alpontját, amellyel megtiltotta az elektronikus cigaretta, az utántöltő flakon és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök kiskereskedelmi értékesítését a nemzeti dohányboltokon kívüli egyéb üzletekben. Ezzel egyidejűleg a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Ndtv.) 7/F. §-ának beiktatásával megtiltotta az elektronikus cigaretta és az utántöltő flakon távértékesítését. Mindezekkel a felperes online értékesítési tevékenysége ellehetetlenült, valamint üzleteit is be kellett zárnia.
[3] Az Alkotmánybíróság 3/2020. (I. 3.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) megállapította, az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy az elektronikus cigaretta és a kapcsolódó termékek kiskereskedelmének koncesszióköteles dohányboltokra történő korlátozásával egyidejűleg nem rendelkezett a vállalkozáshoz való jog korlátozásával érintettek megfelelő kompenzációjáról. Felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2020. június 30-ig tegyen eleget. Ezzel egyidejűleg az Ndtv. 7/F. §-ának, valamint az Fdtv. 1. § (1) bekezdésének, a 11. § (1) bekezdésének és a 3. § 8. pont m) alpontjának támadott szövegrészei alaptörvény-ellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. Indokolásában rögzítette, hogy a magyar szabályozás elektronikus cigaretta alatt csak a nikotinos változatot érti [Ndtv. 1. § p) pont], a nikotinmentes változat ún. dohányzást imitáló elektronikus eszköznek minősül [Ndtv. 1. § r) pont], az indítvány azonban kifejezetten csak az elektronikus cigaretta szövegrészt támadta, ezért az alkotmányossági vizsgálat nem terjedt ki a dohányzást imitáló elektronikus eszközökre ([41]). Az Alkotmánybíróság szerint az Fdtv. módosításának szükségessége fennállt ([55]). Az arányosság körében a jogalkotónak a cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kell alkalmaznia ([56]). A vállalkozáshoz való jog szempontjából kifejezetten az a mód aggályos, ahogy a módosítás megvalósult: a jogalkotó semmilyen módon nem volt tekintettel az érintett vállalkozásoknak a vállalkozási tevékenységük fenntartásához fűződő alapjogára, valamint a konkrétan keletkezett kárra. A módosítás e hiányosságánál fogva idéz elő aránytalan alapjog-korlátozást, és válik alaptörvény-ellenessé ([71]). Ez a szabályozási hiány (új koncessziós helyek létesítésére vonatkozó jogszabályi előírás hiánya és kompenzációs deficit a vagyoni hátrányok vonatkozásában) a vállalkozáshoz való jog sérelmét idézi elő ([72]). Az Alkotmánybíróság ezért a rendelkező rész 1. pontjában foglaltak szerint mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg a jogalkotónak címzett felhívással, mert a törvényalkotónak kell megtalálnia a kompenzáció megfelelő módját, amellyel megteremthető az összhang az Fdtv. és Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) rendelkezései között. A távértékesítésnek az Ndtv. 7/F. §-ában található tilalmát vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a korlátozás szükségessége és arányossága is fennáll, ezért az alaptörvény-ellenesség megállapítására és a megsemmisítésre irányuló indítványt elutasította ([85]).
[4] Az egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról szóló 2021. évi CI. törvény (a továbbiakban: kompenzációs törvény) 2021. június 29-től az Fdtv. 24/H. §-ának beiktatásával anyagi kompenzációs jogosultságot vezetett be azoknak, akik 2016. május 20-tól elvesztették korábbi forgalmazási jogosultságukat. A kompenzáció mértéke az érintett termékek kiskereskedelmi forgalomban történő értékesítéséből 2013., 2014. és 2015. üzleti években elért adózás utáni eredmény mértékének megfelelő összeg volt. A kompenzációra irányuló kérelmet és a kompenzációs eljárást az elektronikus cigaretta, utántöltő flakon és dohányzást imitáló elektronikus eszköz kiskereskedelméhez kapcsolódó kompenzációs eljárás részletes szabályairól szóló 3/2022. (I. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kompenzációs rendelet) szabályozta. A kompenzációs eljárásban 48 437 000 forint kompenzációt fizettek meg a felperesnek.
A kereset és az alperes védekezése
[5] A felperes 774 254 000 forint jogalkotással okozott kár megtérítésére kérte kötelezni az alperest a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:519. §-a alapján.
[6] Indokolása szerint az alperes károkozó magatartása egyrészt az alaptörvény-ellenes jogszabály megalkotása és kihirdetése volt, másrészt az AB határozat végrehajtásának mellőzése, mert az alperes továbbra sem teszi lehetővé tevékenysége folytatását új koncessziós helyek létesítésével. E két magatartás eredményeként nem értékesíthet elektronikus cigarettát kiskereskedelmi forgalomban, amellyel kár éri. A kárkötelem a károkozással létrejött a Ptk. 6:2. § (1) bekezdése alapján. A kompenzációs jogszabályok nem szüntették meg a károkozó magatartás jogellenességét. Az alaptörvény-ellenesség megszüntetése csak olyan jogszabály megalkotásával történhetett volna meg, ami egyfelől biztosítja tevékenysége folytatását, másfelől rendelkezik az okozott károk megtérítéséről. Ez csak a jövőre nézve lenne képes megszüntetni a jogellenességet, a köztes időre az alperes teljes kártérítés megfizetésére köteles. A kompenzációs jogszabályok semmilyen módon nem érintik a Ptk. szerinti teljes kártérítéshez való jogot, a kárkötelem csak a Ptk. 6:3. §-ában szabályozott okból szűnhet meg, amely nem következett be.
[7] Az okozati összefüggéssel kapcsolatban arra hivatkozott, az alperes a kárt azzal okozta, hogy meg kellett szüntetnie a kiskereskedelmi értékesítést, üzleteit be kellett zárnia és az online értékesítést is meg kellett szüntetnie, amely miatt bevételtől esett el. Kárát a 2016. május 20. és 2021. december 31. között felmerült – a költségek és a társasági adó levonása után fennmaradó – elmaradt hasznában mint elmaradt vagyoni előnyben jelölte meg azzal, hogy ha a bíróság értékelése szerint a kár összege nem bizonyítható, akkor általános kártérítés megítélését kérte. A felróhatóság körében arra hivatkozott, a jogalkotónak számolnia kellett azzal, hogy szabályozása alkotmányosan aggályos. Álláspontja szerint követelése nem évült el.
[8] Az alperes kérte a kereset elutasítását.
[9] Elsődlegesen elévülésre hivatkozott, érdemben pedig vitatta a kereset jogalapját és összegszerűségét. Indokolása szerint a kompenzációs törvénnyel megszüntette a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet: az AB határozatnak megfelelően rendelkezett a kompenzációról, továbbá a kompenzációs rendeletben a kompenzációs eljárásról. A jogalkotói mulasztás már nem áll fenn, ezért a felek között nem keletkezett kárkötelmi jogviszony. Az Alkotmánybíróság a támadott szabályozás egyetlen rendelkezését sem semmisítette meg alaptörvény-ellenesség miatt. A hiányolt kompenzációs szabályozás megalkotásával pedig megtörtént a jogsértés teljes körű orvoslása. A szabályozás megalkotásával megszűnt az AB határozatban megállapított jogalkotói mulasztás és közjogi jogellenesség, így jogellenesség hiányában nem érvényesíthető kártérítési igény. A kompenzációs törvény hatálybalépésével nincs olyan érvénytelen közjogi aktus, amely lehetővé tenné a kárfelelősségi rendelkezés alkalmazását. A polgári bíróság csak akkor nyújthatna jogvédelmet, ha ennek akadályát elhárítaná a kompenzációs törvénnyel kapcsolatos újabb alkotmánybírósági döntés. A felróhatóság hiányára is hivatkozott, mert a kompenzációs jogszabály megalkotásával eleget tett az AB határozat szerinti felhívásnak. Vitatta az okozati összefüggést, a kár bekövetkezését és mértékét is. A felperes kompenzációra jogosult, ezen felül nem érvényesíthet további anyagi igényt. Az AB határozatban előírt megfelelő kompenzáció nem azonos a deliktuális kárfelelősségen alapuló teljes kártérítési kötelezettséggel, amely nem vezethető le az AB határozatból. A kompenzációnak közvetlenül a tevékenység befejezéséhez kell kapcsolódnia egyszeri és egyedi módon, nem kell kiterjednie az egyéb vagyoni hátrányok ellentételezésére. Vitatta az általános kártérítés alkalmazhatóságát is.
Az első- és a másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
[11] Indokolása szerint a jogszabály hatálybalépése és alkalmazása miatt felmerült hátrányokat mindenkinek, így a felperesnek is tűrnie kell az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése alapján. A Kúria Pfv.III.20.308/2018/8. számú határozatára figyelemmel a jogalkotási tevékenységgel okozott érdeksérelem bekövetkezésekor abban az esetben hiányzik a magánjogi felelősséget kizáró közjogi viszony, amikor a jogalkotás eredménye nem hordoz közjogi kötőerőt. Ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt, ezzel a döntésével kinyilvánítja, hogy a jogalkotási tevékenység közjogilag érvénytelen, nem hordoz közjogi kötőerőt, és ha az ilyen jogalkotói cselekvés vagyoni érdeksérelmet okoz, ez már polgári jogi jelentőséggel bír.
[12] Az Alkotmánybíróság a felperes üzleti tevékenységének ellehetetlenüléséhez vezető korlátozást alaptörvényszerűnek minősítette, azonban hiányolta a hátrányok kompenzációját, és az ezzel kapcsolatos szabályok megalkotására hívta fel az Országgyűlést. A felperes keresetében tevékenységének ellehetetlenülése miatt érvényesített elmaradt hasznot, ami nem áll összefüggésben az AB határozatban megállapított alaptörvény-ellenességgel. Az érvényesített kár ugyanis a korlátozás bevezetésével okozati összefüggésben elmaradt haszonban jelentkezik, holott a korlátozás bevezetését az Alkotmánybíróság nem találta alaptörvény-ellenesnek. Ennek hiányában pedig nem érvényesíthető ezzel összefüggő kárigény. Az Alkotmánybíróság azt hiányolta, hogy a jogalkotó nem rendelkezett megfelelő kompenzációról, ezért a felperes kizárólag ilyen kompenzációt követelhet. Ennek mértékét vagy jogszabály, vagy a jogalkotás elmulasztása esetén a bíróság határozhatja meg. A perbeli esetben a jogalkotó eleget tett az AB határozatban foglalt kötelezettségének, ezzel orvosolta az alaptörvény-ellenességet. A perben így valójában azt kellett vizsgálni, a bíróságnak van-e hatásköre a kompenzáció felülvizsgálatára, hogy az megfelelő mértékű-e. A jogalkotó jogszabályban határozta meg a kompenzáció mértékét. A jogszabály célja, hogy eleget tegyen az AB határozatban előírt jogalkotási kötelezettségnek és teljes körű kompenzációról rendelkezzen. Bár a bíróság minden ügyben vizsgálja, hogy felmerül-e egy jogszabály alaptörvény-ellenessége, de nincs hatásköre arra, hogy alaptörvény-ellenesség észlelése esetén mellőzhesse a jogszabály alkalmazását. Csak arra van hatásköre, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon. Jelen esetben az elsőfokú bíróságban nem merült fel aggály a kompenzációt elrendelő jogszabály alaptörvényszerűségét illetően. A felperes az AB határozat szerint csak kompenzációra jogosult, amelynek mértékét jogszabály határozza meg. A bíróságnak nincs hatásköre a jogszabály mellőzésére, nem állapíthat meg eltérő mértékű kompenzációt, ezért a keresetet elutasította.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per érdemében helybenhagyta.
[14] Indokolása szerint az elsőfokú bíróság ítéletének nem volt jogerőre emelkedett rendelkezése, így azt egészében bírálta felül a fellebbezési kérelem és annak indokai mentén. Az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetértett, azonban eltérő indokok alapján. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a jogszabály hatálybalépésével bekövetkezett károsodás csak akkor keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt, ha hiányzik a magánjogi felelősséget kizáró közjogi jogviszony. Ezt azzal egészítette ki, hogy a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó Ptk. 3:405. § (1) bekezdése az államot csak a polgári jogi jogviszonyaiban vonja a Ptk. hatálya alá. A jogalkotási tevékenység azonban közjogi jogviszony keretében valósul meg, ezért nem tartozik a Ptk. tárgyi és személyi hatálya alá. Az állam közjogi tevékenységét – így a jogalkotást is – a polgári bíróság csak akkor vizsgálhatja, ha erre a jogalkotó felhatalmazást ad. A jogalkotás körében a Ptk. ugyanakkor erről nem rendelkezik. Önmagában ezért a jogalkotással okozott érdeksérelem nem eredményez a Ptk. 6:519. §-a szerinti kártérítési (polgári jogi) felelősséget. Ha az Alkotmánybíróság a jogszabályi rendelkezést megsemmisíti vagy mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapít meg, akkor az így okozott kár esetén a jogalkotó az általános deliktuális felelősségi szabály alapján felel a Ptk. törvényjavaslatában írtak szerint. Az alperes ezért alaptalanul állította, hogy a jogalkotással okozott kárért – az állam feltétlen immunitása miatt – minden esetben kizárt a felelőssége. A jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, így a jogalkotói tevékenység vizsgálatára kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. A jelen ügyben meghozott AB határozat alapján a szabályozás módja okozta a megállapított alaptörvény-ellenességet. Az AB határozat szerint a jogalkotó ugyan korlátozhatja a felperes alapjogának gyakorlását, de csak akkor, ha azzal egyidejűleg az ott írtak szerint új koncessziós helyeket létesít és a vagyoni hátrányokat kompenzálja. Ennek elmulasztása esetén a szabályozás alaptörvény-ellenes. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes tevékenységét korlátozó szabályozás esetén hiányzik az alaptörvény-ellenesség. Mivel az Alkotmánybíróság megállapította a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet, ezáltal a jogalkotással nem jött létre olyan közjogi jogviszony, amely akadályát képezné az alperes magánjogi felelősségének. A jogalkotó alaptörvény-ellenes magatartása ezért a polgári perben már vizsgálható, és ha az kárt okoz, úgy a Ptk. 6:519. §-a alapján magánjogi jogviszony jön létre.
[15] Ezt követően a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a kompenzációs jogszabályok megalkotása miként és mennyiben hatottak ki a felek között létrejött magánjogi jogviszonyra, valamint az alperes kártérítési felelősségére. Értékelése szerint a kompenzáció bevezetésével a jogalkotó orvosolta az AB határozatban megállapított mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet. A bíróság azonban nem foglalhat állást a mulasztás megszüntetésének módjáról, a kompenzáció megfelelőségéről, mert ezzel a kompenzációs törvény alkotmányossági szempontú értékelését végezné el, amelyre nincs hatásköre. Mindezek alapján a kompenzáció hatálybalépésétől, 2021. június 29-től már nem áll fenn az AB határozatban megállapított mulasztásos alaptörvény-ellenesség. Ettől kezdődően fel sem merülhet a felek közötti jogviszony magánjogi jogviszonyként történő értékelése és a polgári jogi jogellenesség vizsgálata. Mindaddig azonban, amíg a jogalkotó a kompenzációs jogszabályok megalkotásával és hatálybaléptetésével nem hárította el a mulasztásos alaptörvény-ellenességet, magatartása az Alkotmánybíróság által is megállapítottan alaptörvénysértő, így jogellenes. Az alperes ezért a jogellenes magatartás fennállása alatt az azzal okozott teljes kár megtérítésére köteles, mert ez idő alatt a jogalkotó magatartását a Ptk. szabályrendszere alapján kell megítélni. A felperesnek nyújtott kompenzáció csak azt jelenti, hogy az alperes a kárt a kompenzáció mértékéig megtérítette, nem mentesíti azonban az alperest a kártérítési felelősség alól.
[16] Az alaptörvény-ellenes jogalkotás még csak a magatartás jogellenességét alapozza meg a Ptk. 6:520. §-a alapján. Ahhoz azonban, hogy az alperes kártérítési felelőssége fennálljon, a kárkötelem további szükségképpeni feltételeinek, így a kár bekövetkezésének és az okozati összefüggésnek is fenn kell állnia, valamint az alperes magatartásának felróhatónak kell lennie. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt ezeket a feltételeket nem vizsgálta, így azokat a másodfokú bíróság értékelte.
[17] A felperes tényállítása az volt, hogy az alaptörvény-ellenes jogalkotással okozati összefüggésben 2016. május 20. és 2021. december 31. között 774 254 000 forint elmaradt haszonból álló kára következett be, amelyet közjegyző által kirendelt szakértő szakvéleménye alapján határozott meg. Az okozati összefüggés és a kár tekintetében a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a felperesnek a korlátozás hatálybalépésétől a kompenzáció hatálybalépéséig tartó időszakra (2016. május 20. és 2021. június 29. között) az elektronikus cigaretta és a kapcsolódó termékek – távértékesítésen kívüli – kiskereskedelmének dohányboltokra korlátozásából elmaradt vagyoni előnyből álló kára keletkezett, úgy az okozati összefüggésben áll a jogellenes magatartással. Az alaptörvény-ellenes szabályozás következtében ugyanis a felperes szaküzleteiben nem folytathatta e termékek kiskereskedelmi árusítását, mert azt a jogalkotó a már működő dohányboltokra korlátozta. Ugyanakkor a távértékesítésből származó, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítéséből származó elmaradt haszon már nem áll okozati összefüggésben az alaptörvény-ellenes jogalkotói mulasztással: az Alkotmánybíróság az elektronikus cigaretta és az utántöltő flakon távértékesítését megtiltó Ndtv. 7/F. §-ának az alaptörvény-ellenességét nem állapította meg, a dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítésére pedig nem terjedt ki az alkotmányossági vizsgálat. Az alaptörvény-ellenesség megállapításának hiányában kártérítési jogviszony sem jöhetett létre a felek között. Ugyanebből az okból a kompenzációs törvény hatálybalépését követő időszakra érvényesített igény sem a jogellenes magatartással áll okozati összefüggésben, hiszen ebben az időszakban már nem alaptörvénysértő jogszabály korlátozta a felperest tevékenysége gyakorlásában. A felperesnek ezért legfeljebb a távértékesítésen kívüli, az elektronikus cigaretta és a kapcsolódó termékek – ide nem értve a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket – 2016. május 20. és 2021. június 29. közötti kiskereskedelmi értékesítésének befejezéséből származó elmaradt vagyoni előnye az a kár, ami a jogalkotó jogellenes magatartásával okozati összefüggésben áll. Ezzel szemben a felperes kárát a 2016. május 20. és 2021. december 31. közötti időszak teljes kiskereskedelmi értékesítésből származó elmaradt hasznában jelölte meg, beleértve ebbe a távértékesítést is, mert jogállítása szerint a teljes – online és offline – értékesítés ellehetetlenüléséből eredő kára az alaptörvény-ellenes jogalkotással okozati összefüggésben merült fel. A felperes e jogállításához igazította tényállításait, valamint e szerint határozta meg a nemperes eljárásban azt a szakkérdést, amellyel kapcsolatban a szakértő véleményt nyilvánított. A felperes tehát saját jogi érvelésének megfelelő tényeket adott elő, és az azt bizonyító szakvéleményt csatolt. Ebből következően viszont nem volt tényelőadása arra, hogy a 2016. május 20. és a 2021. június 29. közötti időszakban kizárólag az offline értékesítés elmaradásából – ide nem értve a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket – milyen összegű kár érte, és a csatolt szakvélemény sem ezt bizonyítja. A felperes által állított kár egy része tehát nem áll okozati összefüggésben az alaptörvény-ellenes jogalkotással. Az okozati összefüggésben álló ténylegesen felmerült kárnak azonban sem a bekövetkezése, sem annak mértéke nem határozható meg, mert hiányoznak az annak megállapításához szükséges tények és az azokat alátámasztó bizonyítékok. Az alperes kártérítési felelőssége tehát annak szükségképpeni feltételei – az okozati összefüggés és a kár bizonyítása – hiányában nem áll fenn, ezért az elsőfokú bíróság érdemben helyesen határozott a kereset elutasításáról.
[18] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy sem az első-, sem a másodfokú bíróságot nem terhelte anyagi pervezetési kötelezettség a felperes tényállításai, illetve a bizonyítás tekintetében. A felperes saját jogi érvelésének megfelelő keresetet terjesztett elő, azzal koherens tényállításokat tett, az azt igazoló bizonyítékot csatolt, így nyilatkozatai nem voltak hiányosak, ellentmondásosak vagy nem kellően részletezettek, azok az állított tények bizonyítására is kiterjedtek. Az elsőfokú bíróságnak a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. § (1)–(3) bekezdésében írt egyetlen okból sem kellett anyagi pervezetést végeznie, ahogy annak a Pp. 317. §-ában foglalt esete sem állt fenn. Az ugyanis, hogy a szakvélemény nem alkalmas valamely tény bizonyítására, még nem teszi a szakvéleményt aggályossá. A másodfokú eljárásban pedig az anyagi pervezetés szükségessége a Pp. 369. § (4) bekezdése és a 384. §-a alapján éppen azért nem merült fel, mert az elsőfokú bíróságot sem terhelte ilyen kötelezettség.
[19] Kártérítési felelősség hiányában a magatartás felróhatósága fel sem merülhet, a másodfokú bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az alaptörvény-ellenes jogalkotás egyértelműen felróható. Követelés fennállása hiányában annak elévülése sem vizsgálható. Mivel a felperes a perben elsőként 2016-ra érvényesített igényt, amelynek tekintetében a követelés 2016. december 31-én vált esedékessé, ezért az nem évült el. A felperes arra az esetre kérte az Alkotmánybíróság eljárásának a kezdeményezését, ha a másodfokú bíróság szerint a kompenzációs jogszabály alkalmazása kizárja a felperes kárigényének az érvényesíthetőségét. A másodfokú bíróság azonban nem ebből az okból, hanem a kárkötelem egyik szükségképpeni feltétele hiányában nem látta teljesíthetőnek a keresetet, ezért a kezdeményezésről nem kellett döntenie.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a kereset teljesítését, másodlagosan közbenső ítélet meghozatalát a teljes – online és offline – értékesítés ellehetetlenüléséből eredő kár vonatkozásában, harmadlagosan közbenső ítélet meghozatalát az offline értékesítés ellehetetlenüléséből eredő kár körében, negyedlegesen az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 1:1. §-át, az 1:2. § (2) bekezdését, a 6:3. §-át, a 6:519. §-át, a 6:522. § (1) bekezdését és a (2) bekezdés b) pontját, valamint a 6:531. §-át, továbbá a Pp. 2. § (2) bekezdését, a 237. § (1)–(2) és (4) bekezdését, a 279. § (1) és (3) bekezdését, a 317. § (1) bekezdés a) és c) pontját, a 341. § (1) és (4) bekezdését, a 342. § (1) bekezdését, a 346. § (5) bekezdését, a 369. § (4) bekezdését, a 370. § (1) bekezdését és a 384. § (2) bekezdését.
[21] A kompenzációs törvény hatálybalépésével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az nem szüntette meg a felek közötti kárkötelmet, mert az csak a Ptk. 6:3. §-ában meghatározott okokból szűnhet meg. A jogerős ítélet ezzel ellentétes értelmezése sérti a Ptk. 1:1. §-át, az 1:2. § (2) bekezdését és a 6:3. §-át. A jogerős ítélet azonban egyik okot sem jelölte meg olyanként, amely a konkrét esetben megszüntette volna a kötelmi jogviszonyt. A Ptk. 6:3. § f) pontja alapján a kárkötelem megszűnhet jogszabályban meghatározott egyéb okból is, a kompenzációs törvény azonban nem rögzíti, hogy annak hatálybalépése vagy a kifizetett kompenzáció ilyen hatással járna. A kompenzációs törvénynek a másodfokú bíróság nem címzettje, így azt nem is kellett alkalmaznia. Annak megalkotása a jelen perben nem minősülhet olyan releváns ténynek, amely kihatna a felek közötti polgári jogviszonyra. A jogerős ítélet sérti a Ptk. 6:3. §-át, ugyanis az ott meghatározott taxáción kívüli ok miatt állapította meg a létrejött kárkötelem megszűnését. A jogerős ítélet sérti a Ptk. 1:1. §-a szerinti mellérendeltség és egyenjogúság alapelvét, mert az a körülmény, hogy maga a károkozó határozza meg, hogy a károsult milyen mértékű kártérítésre és milyen módon jogosult, egyfajta hierarchikus viszonyt feltételezne a polgári jogi jogalanyok között. A jogerős ítélet sérti a Ptk. 1:2. § (2) bekezdését, mert a másodfokú bíróság a kompenzációs törvényt nem a Ptk.-val összhangban értelmezte, azzal felülírta a Ptk. egész kártérítési rezsimjét. A kompenzációs törvényt a teljes kártérítés elvével összhangban kell értelmezni. A másodfokú bíróság a Pp. 346. § (5) bekezdését megsértve indokolatlanul eltért a Kúria Pfv.V.20.251/2019/5. számú, BH 2020.204. számon közzétett határozatától, amelyben a Kúria a Ptk. 1:2. § (2) bekezdésében megfogalmazott generálklauzulával kapcsolatban kimondta, hogy az egyes jogszabályok alkalmazása nem vezethet a Ptk. rendelkezéseivel ellentétes eredményre, nem fordulhat szembe a Ptk. egészének a céljával.
[22] A kompenzációs törvény alaptörvény-ellenességével kapcsolatban a jogerős ítélet is tartalmazza, hogy az AB határozatból következően az alapjog-korlátozás csak akkor megfelelő, ha a jogalkotó ezzel egyidejűleg új koncessziós helyeket létesít és a vagyoni hátrányokat kompenzálja. Ez maradéktalanul nem történt meg, a másodfokú bíróság mégis kötelemszüntető hatást tulajdonított a kompenzációs törvénynek annak ellenére, hogy maga is elismerte, a kompenzációs törvény nem tesz eleget az Alkotmánybíróság felhívásának. Ha a Kúria álláspontja szerint a kompenzációs törvény hatálybalépésével megszűnt a kárkötelem, így alkalmaznia kell ezt a jogszabályt, valamint annak magánjogi hatásaként alanyi joga szűkül vagy megszűnik, úgy az eljárás felfüggesztése mellett kérte alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését a kompenzációs törvény és a kompenzációs rendelet megjelölt szabályai alaptörvény-ellenességének megállapítása, illetve alkalmazási tilalmuk kimondása miatt. E jogszabályi rendelkezések sértik a bírósághoz fordulás és a jogorvoslathoz való jogot, a vállalkozáshoz való jogot, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és a tulajdonhoz való jogot. Ennek indokolásaként arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, de azt az Alkotmánybíróság közvetlen érintettség hiányában visszautasította.
[23] A felperes a jogerős ítéletet azzal összefüggésben is támadta, hogy a másodfokú bíróság az alperes ellenkérelmén túlterjeszkedve mondta ki az okozati összefüggés részleges hiányát, ezzel megsértette a Pp. 2. § (2) bekezdését, a 342. § (1) bekezdését és a 370. § (1) bekezdését. Az alperes sem az elsőfokú, sem a fellebbezési eljárásban nem hivatkozott arra, hogy hiányzik az okozati összefüggés az érvényesített kár és a károkozó magatartás között. Erre vonatkozó jogi érvelést, tényállítást nem terjesztett elő, nem hivatkozott arra, hogy a kárigényt ketté kellene választani. A másodfokú bíróság a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem indokaihoz is kötve van, ennek ellenére túlterjeszkedett a fellebbezési ellenkérelmen.
[24] A jogerős ítélet sérti a Ptk. 6:519. §-át, a 6:522. § (1) bekezdését és a (2) bekezdés b) pontját azzal, hogy nem állapította meg az okozati összefüggést a távértékesítés és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítésének ellehetetlenülése körében, valamint a Pp. 279. § (1) bekezdését és a 346. § (5) bekezdését, mert figyelmen kívül hagyta az ezzel kapcsolatos tényállítását és bizonyítását. Keresetlevelében e károk vonatkozásában is állította és bizonyította az okozati összefüggést, amelynek érveit felülvizsgálati kérelmében megismételte, valamint felülvizsgálati kérelméhez csatolta az okirati bizonyítékokat. Mindezek alapján megállapítható az okozati összefüggés ezekkel a károkkal kapcsolatban annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság ezek vonatkozásában nem állapított meg alaptörvény-ellenességet. Ha ugyanis az AB határozatnak megfelelően őt koncesszióhoz juttatták volna, úgy a teljes korábbi online kiskereskedelmi forgalmának nagy része is az offline boltokba csatornázódott volna át. Azáltal, hogy nem kapott koncessziót, a korábbi online forgalmát sem tudta átterelni az offline boltokba. Az alperes jogellenes magatartása így ezekkel a károkkal is összefügg. Ha a másodfokú bíróság nem fogadta el az ezzel kapcsolatos bizonyítást, azt külön indokolnia kellett volna.
[25] A jogerős ítélet sérti a Ptk. 6:531. §-át és a Pp. 279. § (3) bekezdését, mert a másodfokú bíróság nem határozta meg a kártérítés összegét a per összes körülményének mérlegelésével annak ellenére, hogy az alperes károkozó magatartásával okozati összefüggésben egyértelműen kárt szenvedett. Keresetváltoztatásában kifejezetten hivatkozott ezekre a jogszabályi rendelkezésekre és azok bírósági gyakorlatára, ennek ellenére a másodfokú bíróság nem indokolta e rendelkezések alkalmazásának a mellőzését, amivel a Pp. 346. § (5) bekezdését is megsértette.
[26] Az anyagi pervezetési kötelezettségre és a hatályon kívül helyezésre vonatkozó eljárási jogszabályi rendelkezések megsértését arra alapította, hogy a másodfokú bíróság nem tájékoztatta őt arról, a perben érvényesített kárnak csak egy részét tartja megalapozottnak. A jogerős ítélet tankönyvi példája az ún. meglepetés-ítéletnek. A per során nem merült fel, hogy a perbe hozott kárigényt ketté kellene választani, ezért az így létrejövő részigények bizonyítatlanok, mert erre az alperes nem hivatkozott és erről a bíróságok sem tájékoztatták őt. Nem kapott tájékoztatást arról, hogy perfelvételi nyilatkozata nem terjedt ki valamely lényeges tény vonatkozásában a bizonyításra. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az anyagi pervezetés körében tájékoztatta volna őt arról, milyen módon értelmezi az AB határozatot, így az érvényesített kárnak csak egy része minősül jogellenesnek, ehhez képest milyen bizonyításra van szükség, majd nyilatkozattételre hívta volna fel, indítványozza-e bizonyítás lefolytatását. A másodfokú bíróság nem tájékoztatta őt arról, hogy értékelése szerint az okozati összefüggésben álló kár bizonyítására szakértő alkalmazása szükséges, valamint arról, hogy ezeket a károkat külön kell állítania és bizonyítania. A másodfokú bíróságot is terheli anyagi pervezetési kötelezettség, ha anyagi jogi felülbírálata során eltérő jogi álláspontra jut, egyúttal úgy látja, hogy a fél nyilatkozata hiányos, nem kellően részletezett. Ezt követően pedig a másodfokú bíróság bizonyítást folytathat le, majd vagy érdemi döntést hozhat, vagy az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezheti. A másodfokú bíróság azzal sértette meg anyagi pervezetési kötelezettségét, hogy meglepetésszerűen csak a jogerős ítéletből derült ki, hogy az állított és bizonyított kárnak csak egy részét tartja megítélhetőnek, viszont nem adott módot ennek bizonyítására. A rendelkezésre álló adatok alapján szakértő alkalmazásával könnyen kiszámítható lett volna a másodfokú bíróság által okozati összefüggésben állónak értékelt kár, amit megfelelő tájékoztatás esetén indítványozott volna.
[27] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását.
[28] Indokolása szerint a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal kapcsolatban korábbi előadásait változatlanul fenntartja. A másodfokú bíróság az elévülés vonatkozásában téves álláspontra helyezkedett. A felek közötti polgári jogviszonnyal összefüggésben a jogerős ítélet indokolása ellentmondó. Téves következtetésre jutott az alaptörvény-ellenesség és ehhez kapcsolódóan a felek közötti polgári jogviszony létrejötte tekintetében is. Ezekkel a kérdésekkel összefüggésben az elsőfokú bíróság álláspontja a helyes, így teljes egészében hiányzik a kártérítési kötelezettség jogalapja. Az Alkotmánybíróság a kompenzáció módjáról és mértékéről nem rendelkezett, azt a jogalkotónak kellett rendeznie, amely megtörtént a kereset előterjesztését megelőzően, így kártérítési igény alappal már nem érvényesíthető. A kereset előterjesztésekor már nem volt olyan érvénytelen közjogi aktus, amely alkalmazhatóvá tenné a kárfelelősségi szabályokat. A jogerős ítélet téves indokolásával szemben az AB határozat csak lehetséges kompenzálási módokat tüntetett fel, amelyekről a jogalkotónak kellett határoznia. A teljes kártérítési kötelezettség semmilyen módon nem vezethető le az AB határozatból. Az okozott jogsérelem teljeskörűen, egyszeri és egyedi módon volt orvosolható igazságos elégtétellel. A kompenzáció megfizetésével a felek között már nincsen magánjogi jogviszony. A másodfokú bíróság a felróhatóság körében is téves jogi következtetésre jutott. Ő nem terjesztett elő olyan érvelést, hogy az érvényesített kárigényt ketté kellene választani, mert ilyen kötelezettsége nem volt, ő a keresethez igazodó ellenkérelmet terjesztett elő. A másodfokú eljárásban a keresetet jogalap hiányában teljes egészében elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Az anyagi pervezetés nem értelmezhető olyan széleskörűen, mint ahogy arra a felperes hivatkozik. Az eljárás során következetesen vitatta a magatartás jogellenességét, az okozati összefüggést és a kár összegszerűségét. A felülvizsgálati eljárásban nem lehetséges és nem is indokolt az Alkotmánybírósághoz fordulni. Ha a másodfokú bíróság a felperes helyett saját maga fogalmazta volna meg az AB határozatban foglaltaknak megfelelő kereseti tényállításokat, úgy túlterjeszkedett volna az anyagi pervezetésen. A felperes fellebbezésében csak az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte, de annak hatályon kívül helyezése iránt nem terjesztett elő kérelmet. Mindezek alapján kérte a keresetet elutasító jogerős ítélet hatályában fenntartását az indokolás olyan megváltoztatásával, amely összhangban áll az elsőfokú ítélet indokolásával.
A Kúria döntése és jogi indokai
[29] A Pp. 406. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni. A felperes felülvizsgálati kérelmében állította a Kúria Pfv.V.20.251/2019/5. számú (BH 2020.204.) határozatától való eltérést, de a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértés miatt kérte, és ennek indokolása körében tüntette fel a hivatkozott határozatot. A Kúria ezért a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértéseit vizsgálta, és ennek során vette figyelembe az e jogszabályokat értelmező kúriai határozatokat.
[30] A Pp. 413. § (1) bekezdése és a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelemben megjelölt megsértett jogszabályhely, az ott előadott jogszabálysértés, valamint a kérelem jogi indokai által meghatározott keretek között vizsgálhatja felül.
[31] Az 1/2017. PJE jogegységi határozat szerint megfelelően irányadó, a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. pontja szerint a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. A 3. ponthoz fűzött indokolás szerint a felülvizsgálati kérelem központi eleme a megsértett jogszabályhely megjelölése és a jogszabálysértés körülírása, mert ezek határozzák meg a Kúria felülbírálati lehetőségének tartalmi és perjogi kereteit. A 4. ponthoz fűzött indokolás szerint érdemben csak azok a hivatkozások vizsgálhatók, amelyek esetében a törvény által előírt tartalmi követelmények maradéktalanul teljesültek, az egyéb hivatkozásokat a Kúria figyelmen kívül hagyja.
[32] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül, valamint érdemben csak azokat a hivatkozásokat vizsgálhatta, amelyek tartalmazzák a megsértett jogszabályhely megjelölését és a jogszabálysértés körülírását is.
[33] A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként megjelölte az ítélet teljességét szabályozó Pp. 341. § (1) bekezdését, valamint a közbenső ítéletet szabályozó Pp. 341. § (4) bekezdését. Ezekkel összefüggésben azonban a jogszabálysértés tartalmi körülírását, a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait nem adta elő. A Kúria ezért e jogszabályhelyek megsértését érdemben nem vizsgálhatta.
[34] A felperes a felülvizsgálati eljárásban okiratokat csatolt. A Pp. 422. §-a alapján a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a jogerős ítélet meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt. A Kúria ezért a felülvizsgálati eljárásban csatolt okiratokat nem vehette figyelembe.
[35] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte korábbi nyilatkozatai figyelembevételét. A Kúria következetes gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárásban nem elegendő a korábbi nyilatkozatokra történő utalás (Kúria Pfv.V.20.301/2015/6., megjelent BH 2015.307.; BH 2009.122., BH 1998.558., BH 1995.99.). A Kúria ezért a korábbi nyilatkozatokat – mivel azok nem a jogerős ítéletre vonatkoznak – érdemben nem vizsgálhatta, csak a felülvizsgálati ellenkérelemben ténylegesen előadottakat vehette figyelembe.
[36] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet indokolását támadva az elsőfokú bíróság ítélete indokolásának a helyességét állította, valamint kérte a jogerős ítélet indokolásának a megváltoztatását. A Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között vizsgálja a jogerős ítéletet [Pp. 423. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati ellenkérelem a felülvizsgálati kérelemmel szembeni védekezés eszköze, azzal nem támadható a jogerős ítélet (Kúria Pfv.V.20.077/2021/12., megjelent: BH 2021.258.). A Kúria ezért a felülvizsgálati ellenkérelemben a jogerős ítélettel szemben állított jogszabálysértéseket érdemben nem vizsgálhatta.
[37] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértések körében vizsgálta felül, amelynek során az állított eljárási és anyagi jogszabálysértéseket – az alábbiak szerint – együtt vizsgálta.
[38] A felperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a kompenzációs törvény hatálybalépése nem szüntette meg a felek közötti kárkötelmet, a jogerős ítélet ezzel ellentétes következtetése sérti a Ptk. 1:1. §-át, az 1:2. § (2) bekezdését és a 6:3. §-át, továbbá a másodfokú bíróság a Pp. 346. § (5) bekezdését megsértve indokolatlanul eltért a Kúria Pfv.V.20.251/2019/5. számú, BH 2020.204. számon közzétett határozatától. A létrejött kárkötelem csak a Ptk. 6:3. §-ában meghatározott okból szűnhet meg, a kompenzációs törvény pedig nem minősül ilyennek. Ha a károkozó határozhatja meg, hogy a károsult milyen mértékű kártérítésre és milyen módon jogosult, az hierarchikus viszonyt hozna létre a mellérendelt és egyenjogú magánjogi felek között. A kompenzációs törvényt nem lehet úgy értelmezni, amely felülírja a Ptk. teljes kártérítési rendszerét, az egyes jogszabályok alkalmazása nem vezethet a Ptk. rendelkezéseivel ellentétes eredményre.
[39] A másodfokú bíróság – felülvizsgálati kérelemmel nem támadott – álláspontja szerint ([35]–[37] az ún. jogalkotással okozott kár megtérítése iránti igény specialitása, hogy abban vegyülnek a közjogi és a magánjogi elemek. Polgári jogi jogviszony a polgári jog szerint jogképes (Ptk. 2:1. §, 3:1. §) jogalanyok között jöhet létre, amely jogviszonyban a mellérendeltség és az egyenjogúság elve érvényesül (Ptk. 1:1. §). A Ptk. hatálya nem terjed ki a közjog által szabályozott közjogi jogalanyokra. Ha a közjog által létrehozott szervezeteknek a szabályozás magánjogi jogalanyiságot biztosít, akkor ők jogi személyként lehetnek polgári jogilag jogképesek, magánjogi jogaik és kötelezettségeik lehetnek [Ptk. 3:1. § (1) bekezdés], így a polgári jogi jogviszonyok alanyaivá válhatnak. Az állam mint egész is jogi személyként vehet részt a polgári jogi jogviszonyokban [Ptk. 3:405. § (1) bekezdés]. A 19. század végétől visszaszoruló abszolút immunitás helyébe lépő funkcionális immunitás alapján az állam egyrészt a közhatalom hordozója (iure imperii), másrészt magánjogi jogalany (iure gestionis). Ha az állam belép egy polgári jogi jogviszonyba, akkor ebben a jogviszonyban a mellérendeltség és az egyenjogúság elve érvényesül a jogviszony alanyai között (Ptk. 1:1. §). Ezzel ellentétben az állam szuverénként, a közhatalom hordozójaként a közjogi jogviszonyban nem mellérendelt és nem egyenjogú: a közhatalmat gyakorolva [Alaptörvény B) cikk (3)–(4) bekezdés] egyes szervein keresztül [Alaptörvény C) cikk (1) bekezdés] mindenkire kötelező jogszabályokat alkot [Alaptörvény R) cikk (2) bekezdés, T) cikk (1)–(2) bekezdés], amelyek érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására is jogosult [Alaptörvény C) cikk (3) bekezdés]. Ezen a megkülönböztetésen alapul az a jogerős ítéletben is hivatkozott, a Kúria Pfv.III.20.308/2018/8. számú, EBH 2019.P.1. számon is közzétett határozatban kifejtett – és a felülvizsgálati kérelemben sem támadott – álláspont, hogy a jogalkotási tevékenység nem polgári jogi jogviszony keretében valósul meg, az állam és a közjogilag alávetett jogalanyok között nem hoz létre – mellérendeltségen és egyenjogúságon alapuló – polgári jogi jogviszonyt, ezért főszabályként nem tartozik a Ptk. hatálya alá. A fentieknek azért van jelentősége, mert a Ptk. hatálya alá tartozó magánjogi jogalanyok esetén, ha az egyik magánjogi jogalany kárt okoz a másiknak, akkor a károkozással létrejön közöttük egy polgári jogi (kötelmi) jogviszony [Ptk. 6:519. §, 6:2. § (1) bekezdés] kivéve, ha a károkozás nem jogellenes (Ptk. 6:520. §). Mivel az állam a jogalkotás során a közhatalom hordozójaként és nem magánjogi jogalanyként jár el, ezért a jogszabály hatálybalépésével valamelyik magánjogi jogalanynál bekövetkező, rá nézve negatív olyan vagyoni következmény, amely a polgári jog szerint kárnak minősülne (Ptk. 6:522. §), jogilag nem minősül kárnak, és nem hoz létre kárkötelmi jogviszonyt. Az általánosan kötelező magatartási szabály mindenkire, így a negatív vagyoni következményt elszenvedő személyre is kötelező, ennek érdekében az állam kényszert is alkalmazhat anélkül, hogy ezzel belépne a polgári jog struktúrájába, mert a jogszabály megalkotása és kikényszerítése is a közjogba tartozik. A közhatalom gyakorlása kizárólag akkor hoz létre polgári jogi jogviszonyt, ha az állam jogalkotóként ezt ekként szabályozza. A jogalkalmazási tevékenység körében erről rendelkezik a Ptk. 6:548–6:549. §-a. Az EBH 2019.P.1. számú határozatban kifejtettek szerint a jogalkotási tevékenységgel összefüggésben akkor hiányzik a magánjogi felelősséget kizáró közjogi jogviszony, ha a jogalkotás nem hordoz közjogi kötőerőt, közjogilag érvénytelen, így nem alkalmas közjogi jogviszony létrehozására, amit kizárólag az Alkotmánybíróság állapíthat meg [Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés]. Ebben a kivételes esetben az állam a Ptk. 6:519. §-a alapján felelős az általa okozott kár megtérítéséért.
[40] A jelen ügyben az Alkotmánybíróság a támadott jogszabályi rendelkezések megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította, azokat nem semmisítette meg. Az AB határozat szerint ugyanakkor a támadott jogszabálymódosítás – hiányossága miatt – alaptörvény-ellenes ([71]), így a jogalkotónak kell megtalálnia a kompenzáció megfelelő módját, amellyel megteremthető az Alaptörvénnyel való összhang ([73]). Az Alkotmánybíróság ebből az okból állapította meg a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet – mert a jogalkotó nem rendelkezett megfelelő kompenzációról –, és ezért hívta fel e kötelezettsége teljesítésére. Erre irányuló felülvizsgálati kérelem hiányában a Kúria abban a kérdésben nem foglalhatott állást, hogy a kompenzációs törvény hatálybalépése – az elsőfokú ítéletben írtak szerint – teljesen kizárja-e a felperesi igény érvényesíthetőségét, mert a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet, nem az elsőfokú bíróság ítélete [Pp. 406. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság felülvizsgálattal nem támadott következtetése szerint pedig a kompenzációról történő rendelkezés hiányán alapuló alaptörvény-ellenes jogalkotással okozati összefüggésben álló károsodás esetén létrejön a magánjogi jogviszony. A felülvizsgálati kérelem alapján így abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a kompenzációs törvény hatálybalépése megszünteti-e ezt a magánjogi jogviszonyt.
[41] A jogalkotással okozott vagyoni sérelmek érvényesíthetőségének specialitására figyelemmel ezt a kérdést sem lehet önmagában a Ptk. alapján megválaszolni. Ahogy ennek a magánjogi jogviszonynak a létrejötte, úgy annak a megszűnése is speciális. A fentiek szerint, ha a jogalkotó az Alaptörvénnyel összhangban alkot meg egy olyan jogszabályt, amely egy magánjogi jogalanynak negatív vagyoni következményt okoz, akkor ez a negatív vagyoni következmény jogilag nem minősül kárnak, és nem jön létre magánjogi (kárkötelmi) jogviszony. Ezzel összhangban, ha a jogalkotó utólag kiküszöböli az alaptörvény-ellenességet előidéző szabályozási hiányosságot, akkor az ezt követő negatív vagyoni következmények már szintén a közjogba tartoznak: az Alaptörvénnyel ekkor már összhangban álló szabályozás közjogi kötőerőt hordoz, közjogilag érvényes, így ettől az időponttól a jogviszony a közjogba és nem a magánjogba tartozik. A közjogi jogviszonyokra pedig nem terjed ki a Ptk. hatálya (Ptk. 1:1. §), így arra a Ptk. 6:3. §-a sem alkalmazandó. Az AB határozatból következően, ha a jogalkotó már eredetileg rendelkezett volna megfelelő kompenzációról, akkor – az Alaptörvénnyel összhangban álló jogalkotással – létre sem jött volna magánjogi jogviszony, függetlenül az általa okozott hátrányos vagyoni következményektől. Ha az alaptörvény-ellenesség miatt az Alkotmánybíróság megsemmisítette volna a jogszabályt és a jogalkotó új jogszabályt alkotott volna megfelelő kompenzációról való rendelkezéssel együtt, akkor ezzel az új jogszabállyal sem jött volna létre magánjogi jogviszony. A jelen speciális esetben – a felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben – nem arról van szó, hogy a magánjogi jogviszony károkozója határozza meg a kártérítés mértékét és módját, hanem arról, hogy a közhatalom hordozója mindenkire kötelező jogszabályt alkothat esetlegesen negatív vagyoni következmények mellett is akkor, ha az összhangban áll az Alaptörvénnyel. A jogerős ítélet ezért nem sérti a Ptk. 1:1. §-át és a 6:3. §-át.
[42] A felülvizsgálati kérelemben megsértettként megjelölt Pp. 346. § (5) bekezdése nem tiltja a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést, csak indokolási kötelezettséget ír elő azzal kapcsolatban. A Kúria Pfv.V.20.251/2019/5. számú, BH 2020.204. számon közzétett határozatában a Ptk. és a hatálybalépéséről rendelkező jogszabály viszonyát értelmezte. A jelen esetben azonban nem egy polgári jogi viszonyra vonatkozó jogszabály értelmezése [Ptk. 1:2. § (2) bekezdés] a jogkérdés, hanem a közjogot és a magánjogot egyaránt érintő alaptörvény-ellenes jogalkotói magatartás magánjogi értékelése, amely nem önmagában a Ptk., hanem a közjog és a magánjog viszonya alapján válaszolható meg a fentiek szerint. A másodfokú bíróság ezért nem tért el jogkérdésben a Kúria közzétett határozatától, így ezzel kapcsolatos indokolási kötelezettsége sem volt. Mindezek alapján a jogerős ítélet ebből az okból nem sérti a Pp. 346. § (5) bekezdését, valamint nem sérti a Ptk. 1:2. § (2) bekezdését.
[43] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését és a peres eljárás felfüggesztését a kompenzációs törvény és a kompenzációs rendelet egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének a megállapítása, illetve alkalmazási tilalmuk kimondása érdekében.
[44] A Kúria a felülvizsgálati tárgyaláson kihirdetett végzésével az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasította [Pp. 131. § (4) bekezdés], és erre figyelemmel a peres eljárást nem függesztette fel [Pp. 126. § (1) bekezdés b) pont]. Ennek indoka, hogy az AB határozat szerint az alapjog-korlátozás szükséges volt ([55]). Nem maga a szabályozás, hanem annak módja, a kompenzációról történő rendelkezés hiánya idézte elő az aránytalan alapjog-korlátozást, mert a jogalkotó semmilyen módon nem volt tekintettel a jogszabály révén konkrétan keletkezett kárra ([71]). A kompenzáció megfelelő módját a jogalkotónak kell megtalálnia ([73]). Az Fdtv. 24/H. § (1)–(3) bekezdése a kompenzáció mértékét egyediesítve, a konkrét jogosult által forgalmazott termékekkel elért konkrét adózás utáni eredmény mértékéhez igazodva határozza meg, míg a kompenzációs rendelet 1–2. §-a a kérelmet és az eljárást szabályozza. Mivel a kompenzáció a konkrét jogosult konkrét kárára vonatkozik, a kompenzáció módját a jogalkotó határozhatja meg, az alkotmányossági felülvizsgálat pedig nem terjedhet ki a szabályozás célszerűségére, hatékonyságára és méltányosságára ([54]), ezért a Kúria nem kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. A kompenzációról szóló jogszabályok közjogi kötőereje ugyanis a perben releváns kérdések vonatkozásában nem vált kétségessé.
[45] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 2. § (2) bekezdésének, a 342. § (1) bekezdésének és a 370. § (1) bekezdésének megsértését állítva arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési ellenkérelmen túlterjeszkedve mondta ki az okozati összefüggés részleges hiányát, mert erre az alperes nem hivatkozott.
[46] Ahogy a Kúria a Gfv.I.30.120/2023/8. számú határozata [62]–[63] bekezdéseiben már kifejtette, a kereset egy anyagi jogszabály (tárgyi jog) által biztosított valamely jog (alanyi jog) érvényesítését jelenti: a felperes állítja, hogy a valóságban megtörtént konkrét történeti tények megvalósítják az alanyi jogot tételező anyagi jogi normában meghatározott törvényi tényállási elemeket, így az alanyi jog megnyílt, amely feljogosítja őt az anyagi jogszabályban meghatározott igény támasztására. Ebből következően kell a keresetlevélben feltüntetni az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet, az azokat megalapozó tényeket és azok bizonyítékait, valamint az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelést [Pp. 170. § (2) bekezdés]. Ezekkel szemben az alperesnek érdemi ellenkérelmében a keresetlevél „tükörképét” tartalmazó nyilatkozatokat kell tennie: a keresetlevélben előadottakra vonatkozó vitató és cáfoló nyilatkozatot, anyagi jogi kifogás előterjesztése esetén jogállítást, továbbá mindezek tényeit és bizonyítékait [Pp. 199. § (2) bekezdés b) pont]. E szabályokból következik, hogy az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen és az ellenkérelmen, valamint nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított [Pp. 342. § (1) és (3) bekezdés]. A Pp. 2021. január 1-jétől megváltozott szabályai szerint a tényállítás és a jogi érvelés megváltoztatása nem keresetváltoztatás és nem ellenkérelem-változtatás [Pp. 7. § (1) bekezdés 4. és 12. pont]. Mindezek alapján a bíróság a kérelemhez és a jogállításhoz van teljesen kötve [Pp. 342. § (1) és (3) bekezdés]. A felek jogi érveléséhez azonban nincs kötve: a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján a bíróságnak jogalkalmazási tevékenysége során a jogszabályok érvényesülését kell biztosítania, így az érvényesített jogon, a kereseti kérelmen és az ellenkérelmen belül a fél jogi érvelésétől eltérő indokok mentén is határozhat. Ellenkező esetben, ha mindkét fél jogi érvelése ellentétes a jogszabályokkal, akkor a bíróság nem dönthetne a jogszabályoknak megfelelően.
[47] A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét egészében bírálta felül. A felperes anyagi jogi felülbírálatot kért, ezért a másodfokú bíróság olyan kérdésben is határozhatott, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetve nem határozott [Pp. 369. § (3) bekezdés e) pont, 383. § (3) bekezdés]. A másodfokú bíróság kifejezetten indokolta, hogy a kártérítési felelősség olyan anyagi jogi feltételeit is értékelte, amelyeket az elsőfokú bíróság – eltérő jogi álláspontja miatt – nem vizsgált ([45])). A fellebbezés teljes átszármaztató hatálya miatt ebben a körben az elsőfokú bíróság hatásköre teljes egészében átszállt a másodfokú bíróságra, így ugyanolyan jogkörben járt el, mint az elsőfokú bíróság: az ügy érdemében kellett döntenie és neki kellett meghoznia a törvénynek megfelelő határozatot (Kúria Pfv.I.20.215/2023/4., megjelent: BH 2024.13. [25]). A felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben ezért a kárral és az okozati összefüggéssel kapcsolatos alperesi védekezés másodfokú bíróság általi elbírálása szempontjából nem a fellebbezési ellenkérelemnek, hanem az elsőfokú eljárás során előterjesztett ellenkérelemnek volt jelentősége.
[48] A Pp. 2. § (2) bekezdése alapján a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A Pp. 110. § (3) bekezdése szerint azonban a Pp. szabályozásában is érvényesül a tartalom szerinti elbírálás elve: a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A kár és az okozati összefüggés vizsgálata körében a másodfokú bíróság a felek nyilatkozatait úgy értelmezte, hogy a jogvita kereteibe [Pp. 183. § (1) bekezdés] beletartozik az AB határozat értelmezése alapján a kárkötelmi jogviszony fennállása, a kár bekövetkezése és mértéke, valamint az okozati összefüggés fennállása ([3]–[6], [11]–[12]). A felperes felülvizsgálati kérelmében a tartalom szerinti elbírálás elvének a megsértését nem állította, a Pp. 110. § (3) bekezdését megsértett jogszabályhelyként nem jelölte meg. A Kúria így a másodfokú bíróság által alkalmazott tartalom szerinti elbírálás helyességét nem vizsgálhatta (Kúria Pfv.I.20.617/2023/6. [37]).
[49] Mindezek alapján a másodfokú bíróság a fellebbezés teljes átszármaztató hatálya alapján a felek – általa értelmezett – nyilatkozataival meghatározott keretek között vizsgálta a jogvitát, ezen belül az okozati összefüggést, így az azzal kapcsolatos döntése nem sérti a Pp. 2. § (2) bekezdését, a 342. § (1) bekezdését és a 370. § (1) bekezdését.
[50] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Ptk. 6:519. §-a, a 6:522. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés b) pontja, valamint a Pp. 279. § (1) bekezdése és a 346. § (5) bekezdése megsértését állítva arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság nem állapította meg az okozati összefüggést az alperesi magatartás, valamint a távértékesítésnek és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítésének az ellehetetlenülése között, továbbá figyelmen kívül hagyta az ő ezzel kapcsolatos tényállításait és bizonyítékait.
[51] Ahogy a Kúria Pfv.I.20.301/2023/7. számú határozata [40] bekezdésében már kifejtette, kártérítés iránti perben a káresemény minősül ténynek, a kár jogi értékelés eredménye, továbbá a ténybeli okozatosság elemeinek szűrését követően meghatározott jogi okozatosság szintén bírói mérlegelésen alapuló jogkérdés. A kár bekövetkezésének vagy hiányának, valamint az okozati összefüggés fennállásának vagy hiányának a megítélése ezért nem a tényállás része, nem ténykérdés, hanem tényekből levont jogi következtetés, így anyagi jogi jogkérdés (Kúria Pfv.IX.20.093/2019/10. és Pfv.V.21.924/2018/3. [27]).
[52] A Pp. 346. § (5) bekezdésével kapcsolatban a Kúria Gfv.I.30.168/2022/11. számú határozata [27]–[29] bekezdésében már kifejtette, a bíróság akkor sérti meg ezt a jogszabályi rendelkezést, ha a jogi indokolás nem tartalmazza a törvényben előírtakat, ugyanakkor e jogszabályhely megsértése körében a döntés érdemi helyessége nem vizsgálható (Kúria Pfv.I.21.306/2021/4. [32]). Az ítélet indokolásából annak kell kitűnnie, hogy a bíróság döntését mire alapította (Kúria Pfv.I.20.288/2022/8. [51]). A bíróságnak a döntés alapjául szolgáló indokokat kellő részletességgel kell bemutatnia, amelynek terjedelmét és mélységét az adott döntés természete és az ügy egyedi körülményei határozzák meg figyelemmel arra is, hogy az indokolás hiánya vagy fogyatékossága a fél világosan és pontosan körülírt kérdését érinti-e. Minimális elvárás, hogy a bíróság a feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon, amellyel kapcsolatban figyelembe kell venni a jogvita természetét, az eljárási törvény rendelkezéseit, a felek által az ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [31] és [34]). A döntés indokolásának nem kell kiterjednie minden egyes részletre, de ki kell térnie az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre (26/2020. (XII. 2.) AB határozat, Indokolás [22]).
[53] A jelen ügyben a másodfokú bíróság jogerős ítélete [48] bekezdésében az AB határozat értelmezése alapján részletesen indokolta azt az anyagi jogkérdést, hogy a távértékesítésből, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítéséből származó elmaradt haszon milyen okból nem áll okozati összefüggésben az alaptörvény-ellenes jogalkotói mulasztással: az Alkotmánybíróság az elektronikus cigaretta és az utántöltő flakon távértékesítését megtiltó Ndtv. 7/F. §-ának az alaptörvény-ellenességét nem állapította meg, a dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítésére pedig nem terjedt ki az alkotmányossági vizsgálat. Következtetése szerint megállapított alaptörvény-ellenesség hiányában – e negatív vagyoni következmények vonatkozásában – magánjogi jogviszony sem jött létre a felek között, valamint ugyanígy hiányzik a magánjogi jogviszony a kompenzációs törvény hatálybalépését követő időszakban is: polgári jogi jogviszony hiányában pedig ezek a negatív vagyoni következmények nem minősülnek az alperesi magatartással okozati összefüggésben álló kárnak (Ptk. 6:519. §, 6:522. §). A másodfokú bíróság döntését nem a felperesi tényállításokra és azok bizonyítékaira, hanem az AB határozat értelmezéséből levont anyagi jogi következtetésre alapította, amit egyértelműen és kellő mértékben indokolt. Az AB határozat másodfokú bíróság általi értelmezésével, valamint a kompenzációs törvénynek a jogviszonyra gyakorolt joghatásával pedig a Kúria az e határozata [38]–[40] bekezdéseiben írt körben, az azokban foglalt indokok szerint egyetért. Az Ndtv. 7/F. § alaptörvény-ellenessége megállapítása hiányában e jogszabályhely közjogi kötőerőt hordoz, így az azzal okozott vagyoni hátrány jogilag nem minősül kárnak. A dohányzást imitáló elektronikus eszközök offline értékesítése vonatkozásában az Alkotmánybíróság eljárást nem is folytatott, e tárgyban határozatot nem hozott, így nincs olyan közjogi aktus, amely lehetővé tenné a Ptk. rendelkezéseinek az alkalmazását. A felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben az Alkotmánybíróság az AB határozat [72] bekezdésében a szabályozási hiányt az új koncessziós helyek létesítésére vonatkozó jogszabályi előírás hiányára és a kompenzációs deficitre alapította, de a [73] bekezdésben és a rendelkező rész 1. pontjában írtak szerint az alaptörvény-ellenesség megszüntetéséhez elegendőnek ítélte a kompenzációt, új koncessziós helyek létesítésére nem hívta fel a jogalkotót. Mindezek alapján a jogerős ítélet nem sérti a fentiekkel összefüggésben megjelölt anyagi és eljárási jogszabályi rendelkezéseket.
[54] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Ptk. 6:531. §-ának, a Pp. 279. § (3) bekezdésének és a 346. § (5) bekezdésének a megsértését arra alapította, a másodfokú bíróság annak ellenére nem határozta meg a kártérítés összegét a per összes körülményének mérlegelésével, hogy kára egyértelműen bekövetkezett, továbbá ennek mellőzését nem is indokolta.
[55] A Ptk. 6:531. §-a anyagi jogszabályként, a Pp. 279. § (3) bekezdése – a szabad belátás szerinti döntés lehetőségének biztosításával – eljárásjogi rendelkezésként biztosítja a kártérítés összegének bíróság általi meghatározását abban az esetben, ha az a bizonyítékok alapján nem állapítható meg. Az általános kártérítés anyagi jogi szabályozása a bírói gyakorlatban jött létre 1953-ban a Legfelsőbb Bíróság III. számú polgári elvi döntésével. Ezt megelőzően ilyen tartalmú döntés lehetőségét az eljárásjog biztosította: előbb a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk 271. §-a, majd a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. § (3) bekezdése, amelyet változatlanul átvett a Pp. 279. § (3) bekezdése. Lényegét tekintve az anyagi és az eljárásjogi szabályozás ugyanarra az esetkörre vonatkozik.
[56] Általános kártérítés akkor alkalmazható, ha a károsultnál biztosan bekövetkező vagyoni kárral vagy vagyoni előny elmaradásával kell számolni, de a kár mértéke – akár csak részben – pontosan nem számítható ki. Alkalmazásához szükséges, hogy a bíróság előzetesen minden rendelkezésre álló és célravezető bizonyítást lefolytasson; csak kivételesen fordulhat elő bizonyítási eljárás nélküli alkalmazása abban az esetben, ha már előre teljesen nyilvánvaló, hogy semmiféle bizonyítás nem alkalmas a kár mértékének megállapítására (Kúria Pfv.III.21.126/2020/5., Gfv.VI.30.231/2021/5.).
[57] Hasonló követelményeken alapul a szabad belátás szerinti döntés lehetősége is. Ezzel összefüggésben meg kell különböztetni egymástól a bizonyítékok szabad mérlegelését és a szabad belátás szerinti döntést (Kúria Pfv.V.21.924/2018/3.). A Pp. 279. § (1) bekezdése a bizonyítékokkal kapcsolatos szabad mérlegelési tevékenységet szabályozza, amelynek célja a tényállás megállapítása. Ezzel szemben a Pp. 279. § (3) bekezdése a szabad belátás szerinti döntés jogát biztosítja a kár összegszerűsége vonatkozásában, amely tehát az érdemi döntés tartalmára vonatkozik, de csak a tények megállapítását követően és a keresettel érvényesített jog fennállása esetén. A Pp. 279. § (3) bekezdésének nem az a célja, hogy az igény érvényesítőjét felmentse a bizonyítási teher alól, így nem alkalmazható akkor, ha lehetséges lenne a bizonyítás, csak a bizonyító fél azt nem teljesíti.
[58] A jelen ügyben a felperes felülvizsgálati kérelmében maga állította, hogy erre vonatkozó bírósági tájékoztatás esetén bizonyítani tudta volna kára összegszerűségét, ezzel maga cáfolta az általános kártérítés és a szabad belátás szerinti döntés alkalmazási feltételének a fennállását. A jogerős ítélet ezért nem sérti a Ptk. 6:531. §-át és a Pp. 279. § (3) bekezdését.
[59] A másodfokú bíróság külön nem indokolta e rendelkezések alkalmazásának mellőzését, de a jogerős ítélet [51] bekezdésében – a fentiekkel összhangban – arra hivatkozott, hogy az okozati összefüggésben álló károk vonatkozásában tényállítás és bizonyítás hiánya miatt alaptalan a kereset. Ez a következtetés pedig tartalma szerint kizárja az általános kártérítés és a szabad belátás szerinti döntés alkalmazhatóságát. A jogerős ítélet ezért nem sérti a Pp. 346. § (5) bekezdését.
[60] A felperes felülvizsgálati kérelmében az anyagi pervezetéssel és a szakértői bizonyítás pervezetésével kapcsolatos eljárási jogszabályok megsértését állítva arra hivatkozott, a másodfokú bíróság nem tájékoztatta őt arról, hogy a perben érvényesített kárának csak egy részét tartja megalapozottnak. A másodfokú bíróságnak tájékoztatnia kellett volna arról, hogy az AB határozat általa történt értelmezése szerint az érvényesített kárnak csak egy része jogellenes, és ezzel kapcsolatban nyilatkozattételre kellett volna őt felhívnia. Ebben az esetben a követelés összegszerűsége körében tényállítást és bizonyítási indítványt tudott volna előterjeszteni.
[61] A bíróság alapelvként megfogalmazott közrehatási tevékenységének (Pp. 6. §) konkrét normában való egyik megfogalmazása az anyagi pervezetés (Pp. 237. §). Ez aktív közreműködési kötelezettséget telepít a bíróságra a felek magánautonómiából fakadó önrendelkezési joga érvényesülésének hatékony elősegítése érdekében. Az anyagi pervezetés olyan bírói aktivitást jelent, amelynek közvetlen vagy közvetett hatása van a peranyagra, a bíróság ugyanakkor nem avatkozhat bele olyan kérdésekbe, amelyek a felek magánautonómiájába tartoznak (T/11900. számú törvényjavaslat a polgári perrendtartásról 245., 355.). Ha az anyagi pervezetés alkalmazásának feltételei fennállnak, akkor akár az első-, akár a másodfokú bíróságnak anyagi pervezetést kell alkalmaznia [Pp. 237. §, 369. § (4) bekezdés]. E feltételek megvalósulása hiányában viszont a bíróság nem avatkozhat bele a peranyag szolgáltatásába, mert a tárgyalási elv alapján a perben jelentős tények állítása és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a feleket terheli [Pp. 4. § (2) bekezdés].
[62] A Pp. által szabályozott háromtagú pertárgyfogalomnak megfelelően a keresetlevélben előterjesztett kereset tartalmazza az érvényesíteni kívánt jogot, az ebből eredő kereseti kérelmet, a jogot és a kereseti kérelmet megalapozó konkrét (történeti) tényeket, továbbá a tényállítások bizonyítékait és a bizonyítási indítványokat [Pp. 170. § (2) bekezdés]. A felperes magánautonómiájából fakadó önrendelkezési joga alapján szabadon eldöntheti, hogy milyen jogot kíván érvényesíteni, milyen mértékben, erre figyelemmel milyen kérelmet terjeszt elő, ezek alapjául milyen tényeket állít, továbbá azokat mennyiben és milyen módon kívánja bizonyítani. Ha ezek a perfelvételi nyilatkozatok [Pp. 183. § (1) bekezdés] hiányosak, nem kellően részletezettek vagy ellentmondóak [Pp. 237. § (1) bekezdés], nem terjednek ki lényeges tény bizonyítására [Pp. 237. § (2) bekezdés], vagy a jogvita kereteinek az anyagi jog szempontjából történő értékelése alapján valamilyen speciális – a törvényben taxatív módon felsorolt – körülmény áll fenn [Pp. 237. § (3) bekezdés], akkor anyagi pervezetést kell alkalmazni. Ez azonban nem terjedhet ki a fél magánautonómiájába tartozó kérdésekre [Pp. 237. § (5) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben a bíróság nem tájékoztathatja a feleket arról, hogy a perben érvényesített kárnak csak egy részét tartja alaposnak. A bíróság érdemi – anyagi jogi – álláspontját és döntését az ítéletben közölheti a felekkel [Pp. 340. § b) pont]. Ezt megelőzően ebben a körben csak akkor kell közrehatnia, ha fennáll az anyagi pervezetés valamely törvényben meghatározott esetköre. Anyagi pervezetési kötelezettség [Pp. 369. § (4) bekezdés] hiányában az ezt követő eljárást szabályozó Pp. 384. § (2) bekezdését sem kellett alkalmazni. A Pp. szabályozása nem minden eset vonatkozásában zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bíróság olyan döntést hozzon, ítéletében olyan jogi érvelést fogalmazzon meg, amelyre a felek nem számítottak. A Pp. szabályozása az érvényesíteni kívánt jog egyértelmű megjelölésével [Pp. 170. § (2) bekezdés b) pont, 7. § (1) bekezdés 8. pont] és a jogállításhoz kötöttséggel [Pp. 342. § (3) bekezdés] kívánja elérni az ún. meglepetés-ítéletek kizártságát (T/11900. számú törvényjavaslat a polgári perrendtartásról 325., 390.).
[63] A felperes keresetében az érvényesített jogot biztosító jogalap (Ptk. 6:519. §) által meghatározott egyik törvényi tényállási elem (a kár), valamint a kereseti kérelem körében konkrét történeti tényként arra hivatkozott, hogy 2016. május 20-tól 2021. december 31-ig az elektronikus cigaretta és a kapcsolódó termékek online és offline kiskereskedelmének megszűnése az általa megjelölt összegű elmaradt haszonnal járt. A fentiek szerint a bíróság nem tájékoztathatta a felperest előzetesen arról, hogy anyagi jogi értékelése szerint milyen időszak és milyen károk vonatkozásában tartaná alaposnak a követelést. Azt kellett elbírálnia, hogy a felperes által érvényesített jog törvényi tényállási elemeit megvalósították-e a felperes által állított tények, vagyis az a kár bekövetkezett-e, amelyet a felperes érvényesít. A bíróság jogerős ítéletével – helyesen – azt bírálta el, hogy a felperes által megjelölt tényalapból származó jog megilleti-e a felperest.
[64] A bíróság közrehatási tevékenységének konkrét normában való másik megjelenési formája a Pp. 317. §-a szerinti pervezetés. Ez a jogszabályi rendelkezés is tételesen felsorolja a bírói aktivitást igénylő eseteket. E norma felülvizsgálati kérelemben megjelölt esetkörei nem valósultak meg a konkrét ügyben. A felperes az általa állított és érvényesített kárigény tényei megállapításához szükséges, általa választott szakértő bizonyítási módot igénybe vette [Pp. 306. §, 317. § (1) bekezdés a) pont]. A szakvélemény elkészítéséhez nem voltak szükségesek további adatok [Pp. 317. § (1) bekezdés c) pont], hiszen a szakértő szakvéleményét a rendelkezésre álló adatok alapján el tudta készíteni. A másodfokú bíróság nem ítélte aggályosnak a szakvéleményt [Pp. 316. § (1) és (3) bekezdés, 317. § (1) bekezdés d) pont], érdemi anyagi jogi döntése azon alapult, hogy a felperes által állított kár nem következett be.
[65] A fentiek alapján a jogerős ítélet nem sérti az anyagi pervezetéssel és a szakértői bizonyítás pervezetésével kapcsolatban a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárási jogszabályi rendelkezéseket.
[66] Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért azt a Kúria a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.I.20.807/2023/5.)