I. Mivel az előreláthatóság tartalmában a felperes által állított jogi okozatosság negatív szabálya, azt határolja be, hogy a károkozó magatartás mely kárkövetkezményei térítendők meg, azaz a keresettel érvényesített jog érvényesíthetőségét gátló anyagi jogi rendelkezés, ezért erre – anyagi jogi kifogásként – az alperesnek kell hivatkoznia a perben. II. Amennyiben a szakértői vélemény által alátámasztottan a felperesek hozzátartozójának a halálához több olyan ok is hozzájárult, amely nem volt kapcsolatba hozható az érintett egészségügyi szolgáltató eljárásával, felróható magatartásával, a közrehatás arányát a bíróságnak mérlegeléssel kell eldöntenie [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:521. §, 6:519. §, 2:52. § (2) bek.; az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 244. § (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesek hozzátartozója – aki az I. rendű felperes férje és a II. rendű felperes édesapja – 2018. április 1-jén otthonában rosszul lett, emiatt április 2-án az alperesi egészségügyi intézménybe szállították. A felvételkor fizikális állapota átlagos, kielégítő volt. A beteget szédülékenység miatt látta el az orvosi ügyelet, majd ezt követően az ott alkalmazott terápia hatástalansága miatt került kórházba. Az alperesnél kórelőzmény felvétel, részletes fizikális vizsgálat, laborvizsgálat történt, továbbá a beteget megfigyelték azzal, hogy másnap reggel ideggyógyász vizsgálja meg. Ennek célja a beteg állapotának felmérése, illetve a szédülékenység okának kiderítése volt. IV. triage kategóriába sorolták, ezért sürgős képalkotó, illetve neurológiai vizsgálat indikációja nem állt fenn. A betegnek a felvételekor számtalan, sorsszerűen kialakult betegsége állt fenn, így cukorbetegség, magas vérnyomás, veseelégtelenség miatti kétszeres veseátültetés, krónikus szívműködési zavar, amely a szív funkciójának jelentős csökkenésével járt, gyógyszerelése alapján depressziós volt, idült, fokozatosan előrehaladó gyulladásos ízületi betegségben, Bechterew-kórban is szenvedett.
[2] Az SBO felvételi státusza szerint április 2-án 21 óra 44 perckor „viselkedése konvencionális”, a Bechterew-kóron kívül és a Romberg-pozitivitáson kívül egyéb neurológiai tünete nem volt. Rögzítésre került, hogy amikor 1 órakor felébredt, kicsit zavart volt, 2 óra 40 perckor azonban az orvosi dokumentáció zavartságot már nem említett. A baleset előtti ápolói bejegyzésben szerepelt, hogy a néhai a vizeletürítés megkezdése előtt a szakápolót elküldte azzal, hogy úgy nem tud vizeletet üríteni, ha ott állnak, amely kijelentés zavartságra nem utalt, a felperesek hozzátartozója felmérte környezetét, észlelte azt és ennek megfelelően nyilatkozott.
[3] A felperesek hozzátartozója április 3-án zavart volt, felébredt, majd ugyanezen a napon 2 óra 40 perckor felült az ágy szélére, WC-re akart menni, azonban a szakápoló ezt nem engedélyezte, ún. „kacsát” adott neki a szükséglete elvégzéséhez. Ezt követően a beteg – a szakápoló távollétében – szükségét az ágyon ülve végezte el, majd nadrágja felhúzása céljából felállt, ekkor arccal a padlóra esett, amelynek következtében súlyos sérüléseket: arckoponya- és koponyaalapi törést, valamint a VI. csigolya törését szenvedte el. A felperesek hozzátartozóját a klinikai központba szállították és nyakcsigolyatörés miatt gerincstabilizáló műtétet végeztek nála, majd intenzív osztályos kezelést alkalmaztak, ennek ellenére 2018. április 5-én 21 óra 42 perckor elhunyt. Halálának közvetlen oka a légzési- és keringési elégtelenség együttese volt. A légzési elégtelenség kialakulásában a jobboldali tüdőgyulladás, míg a keringési elégtelenség hátterében a heveny szívizomelhalás képében megjelenő szívizomkárosodás állt, amelyek mögött egyrészt a természetes okú megbetegedések, azaz a súlyos fokú koszorúverőér elkeményedés, másrészt a vérmérgeződéses állapot okozta szívizomkárosodás, valamint az agykárosodás szívizomkárosodást okozó hatása hatott közre. A felperesek hozzátartozójának az alperesi intézményben történt elesése, amely során arckoponyatörést és nyaki csigolyatörést szenvedett, közvetett okozati összefüggésben állt a halállal.
[4] A rendőrség a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást 2019. május 17-én kelt határozatával – mivel azt állapította meg, hogy a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperesek keresetükben annak a megállapítását kérték: az alperes megsértette a teljes és egészséges családban éléshez fűződő személyiségi jogukat azzal, hogy a néhai halála okozati összefüggésben áll az alperes nem elvárható gondossággal végzett ellátásával. Ezen túl az alperest sérelemdíj, kártérítés, temetési költség, tartást pótló járadék megfizetésére kérték kötelezni. Igényüket arra alapították, hogy az alperes nem rendelte el a néhai szoros felügyeletét, és/vagy a néhai kérésére az alperesi szakápoló magára hagyta a szobában és/vagy nem intézkedett hozzátartozójuk állítható rácsos ágyba fektetéséről, és/vagy az alperesi szakápoló elhagyta a szobát, amikor még a néhai az ágy szélén ült, késedelmesen észlelte esését, továbbá elmulasztotta az Eütv. 13. §-a szerinti teljes körű tájékoztatását az ágyról való felállás következményeiről, illetve e körben az arra való figyelmeztetést, hogy egyáltalán ne álljon fel. Állításuk szerint az alperes polgári jogi felelősségét megalapozza az is, hogy nem biztosították a hozzátartozójuk folyamatos felügyeletét, nem fektették olyan rácsos ágyba, amelynek rácsa szabadon állítható, megakadályozva ezzel az ágyról való leesést. Részletesen kifejtették a vagyoni kártérítés tekintetében a temetési költség és a tartást pótló járadék indokoltságát. Keresetük jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42‒43. §-ait, 2:51. § (1) bekezdését, 2:52. § (1)–(3) bekezdéseit, 2:53. §-át, 6:519. §-át, 6:522. §-át, 6:527. § (1) bekezdését, 6:529. §-át, 6:47‒48. §-ait, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. (a továbbiakban: Eütv.) 77. § (3) bekezdését, 135. § (2) bekezdését, 13. §-át és 244. § (1)–(2) bekezdéseit jelölték meg.
[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a néhainál történt az egészségügyi szolgáltatással összefüggésben mulasztás. Kifejtette: a néhai halála és a bekövetkezett baleset között okozati összefüggés nem áll fenn, így hiányzik a kártérítő felelősség konjunktív feltétele, emellett álláspontja szerint hiányzik a felróhatóság is. Állította: a néhai halálának oka alapvetően a sorsszerű megbetegedéseire vezethető vissza. Vitatta a sérelemdíj összegszerűségét is. Előadta: miután a szerződésen kívüli károkozás szabályai alkalmazandóak, az előreláthatósági klauzula hiányában a vagyoni károk megtérítésére nem kötelezhető. Hivatkozott a büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemény megállapítására, amely szerint a néhai halálát alapvetően az egyébként meglévő súlyos, sorsszerű megbetegedései okozták. Jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a néhai nem tartotta be az Eütv. 23. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt együttműködési kötelezettségét.
[7] Az alperes pernyertessége érdekében beavatkozó biztosító az alperes ellenkérelméhez csatlakozva maga is kérte a kereset elutasítását, egyetértve az alperes által kifejtett jogi és szakmai érvekkel.
Az első- és a másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolásában kifejtette: a felperesek hozzátartozója mint beteg és az alperes mint egészségügyi szolgáltató között az egészségügyi szolgáltatásra irányuló atipikus kezelési szerződésre irányadó kárigényekre, illetve a személyiségi jogsértések esetén követelhető igényekre a Ptk. szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Rámutatott: az egészségügyi kártérítési perekben nem a felperesek bizonyítási érdeke annak igazolása, hogy az alperes a néhai ellátása során szakmai hibát vétett, amelynek következménye a halálos eredmény. Kifejtette: a szakvélemények alapján azt kellett megítélni, hogy az alperes a néhai kezelése és leginkább ellátása során az egészségügyi szolgáltatótól általában elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával járt-e el. Ennek vizsgálata során értékelte, hogy a néhai felvételkori státusza, illetve a később jelentkező tünetei indokolták volna-e a szoros obszervációt, az állandó ápolói felügyeletet vagy a nyolcágyas kórteremben történő elhelyezését. Az eljárásban kirendelt szakértői vélemények megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a néhai felvételkori, majd a vizeletürítést megelőző státusza alapján nem volt szakmai indikációja a szoros felügyeletnek.
[9] Az ápolószemélyzet magatartásának megítélésekor figyelembe vette az Eütv. 26. § (2) és (3) bekezdésében írt és a betegre vonatkozó előírásokat, valamint a 2003. évi LXXXIV. törvény 5. §-ában rögzített, az egészségügyi dolgozókra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket is. Úgy ítélte meg az ápolási lap bejegyzésében szereplő, nem cáfolt ápolói állítás alapján, hogy a néhai maga kérte a vizeletürítés időtartamára az ápoló távozását a kórteremből, ugyanakkor egyértelmű felállási tilalmat írtak elő számára, amelyet nem tartott be. A szakértői vélemény alapján megállapította, hogy az ápolói személyzet bent tartózkodása esetén sem lett volna kétséget kizáróan elkerülhető a felperesek hozzátartozójának elzuhanása és sérülései bekövetkezése.
[10] Rámutatott: önmagában a szakértői véleményekben is megjelenő feltételezések, amely szerint a beteg nyolcágyas kórteremben történő elhelyezése esetén megakadályozható lett volna-e az elesés, és az emiatt bekövetkező sérülések, pusztán fikciók, ekként nem vehetők figyelembe, miután a felperesek hozzátartozójának felvételkori státusza alapján sem a szoros felügyelet, sem más jellegű elhelyezés orvosszakmailag nem volt indokolt.
[11] Összességében az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a néhait az Eütv. 77. § (3) bekezdése szerint a tőle elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával látta el, azaz az elvárható gondosságot tanúsította, ezért a felróhatóság alól magát kimentette. Erre figyelemmel nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az elesés során elszenvedett sérülések és a halálos eredmény között akár részoki összefüggés áll-e fenn, vagy sem. Megjegyezte, a büntetőeljárás során keletkezett szakértői vélemény a halál elsődleges és döntő okaként a néhai sorsszerű megbetegedéseit határozta meg.
[12] A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Mivel a felperesek fellebbezésükben hatályon kívül helyezés iránti kérelmet is előterjesztettek, ezért elsőként ezt vizsgálta és megállapította, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdésében foglaltak esetleges megsértése nem eljárási szabálysértés, az elsőfokú bíróság ítéletének a Pp. 381. §-a alapján történő hatályon kívül helyezéséhez nem vezethet. Rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és az abból levont jogi következtetést a másodfokú bíróság nem a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti eljárásjogi, hanem a Pp. 369. § (3) bekezdése szerinti anyagi jogi felülbírálat körében vizsgálhatta. Megállapította, hogy a kezelési szerződés gondossági kötelem, a szerződés megszegése pedig azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltató nem az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával látta el a beteget, vagyis magatartása felróható volt. Kifejtette: a szerződésszegés és a felróhatóság átfedése folytán a felróhatóság és egyben a szerződésszegés – a szakmai szabályok megszegésének – hiányát a szakmailag ebben a helyzetben lévő egészségügyi szolgáltatónak kell bizonyítania, így az alperest az a kötelezettség terhelte: a néhai egészségügyi ellátása során az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával járt el. A másodfokú bíróság utalt arra: mindaz általában elvárható az egészségügyi szolgáltatótól, amit reálisan meg tud tenni annak érdekében, hogy a beavatkozás során lehetőleg elkerülje, megelőzze a még ritkán előforduló balesetek, szövődmények, kockázatok, hátrányos következmények bekövetkezését is (SZÍT Pf.20.283/2019/6., Kúria Pfv.20.303/2020/7.). Megítélése szerint: nem volt vitatott, hogy a felperesek hozzátartozóját szédüléses, valamint járásbizonytalansági panaszokkal vették fel az alperesi intézménybe. Az SBO-n elvégzett EKG vizsgálat baloldali ingerületvezetési zavart és másodlagos repolarizációs zavart jelzett azzal, hogy ismert és kezelt szívbeteg volt. Az SBO felvételi státusza szerint a beteg viselkedése konvencionális volt, a Bechterew-kóron kívül és a Romberg-pozitivitáson kívül egyéb neurológiai tünete nem volt, hajnali 1 órakor, amikor felébredt, kicsit zavart volt. A másodfokú bíróság megállapította: a néhainál a felvételkori státusza során panaszolt szédülés és járásbizonytalanság olyan tényező, amely mellett az egészségügyi intézménynek számolnia kellett azzal, hogy a beteg felvétele esetén ezek a tünetek bármikor bekövetkezhetnek, a beteg felvételére éppen azért került sor, mert az ellátó szakszemélyzet a panaszok okát nem tudta felderíteni. Ezt igazolja az is, hogy április 3-án hajnali 1 órakor, amikor a beteg felébredt, zavartságot állapítottak meg nála. A másodfokú bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy az alperes akkor járt volna el szerződésszerűen és egyben általában elvárhatóan, vagyis menthette volna ki magát a felelősség alól, ha a beteg ellátását úgy végzi, olyan kórteremben, illetve ágyon helyezi el, hogy az esetlegesen bekövetkező szédülés során őt hátrány ne érje. Hangsúlyozta: erre az alperesnek lehetősége lett volna, mert – nem vitatottan – volt olyan ágy, amely a beteg korlátozott mozgása mellett biztosíthatta volna, hogy az ágyról ne tudjon leesni. Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a néhai ellátása során nem az egészségügyi szolgáltatótól elvárható gondossággal járt el, ezzel a közte és a néhai között létrejött kezelési szerződést megszegve, a szerződés teljesítése során felróható magatartást tanúsított.
[13] A másodfokú bíróság a szakértői vélemény alapján vizsgálta, hogy a károsodáshoz vezető okfolyamatban az alperes magatartása akár közvetve, akár közvetlenül szerepet játszott-e, figyelemmel arra, hogy a felperesek hozzátartozója halálának közvetlen oka heveny szívelégtelenség volt, amelyet az idült oxigénhiányos szívizombetegség miatti heveny szívizomelhalás alakított ki. Részletesen levezette: a néhai testi sérülése és az alperes által választott körülmények között a ténybeli okozatosság fennállt. A releváns (adekvát) okok kiválasztásakor figyelembe vette a Ptk. 6:521. §-ában szabályozott előreláthatósági klauzulát, amely elvágja az okozati láncot az olyan károk tekintetében, amelyeket a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Megállapította, hogy a felelősség azokra a károkra terjed ki, amelyeket akár a konkrét károkozó előre látott (tényleges előreláthatóság), akár a károkozónak, illetve általában a károkozó helyzetében lévőnek előre kellett volna látnia (elvárható előreláthatóság), aminek bekövetkezésére számíthatott. Utalt arra, hogy az előreláthatóság a kár típusára és nagyságrendjére vonatkozik, a szokatlan, rendkívüli fajtájú és mértékű károk, amelyekre a károkozó nem számíthatott, jogilag nem relevánsak, így az okozati összefüggés e kártételeknél hiányzik.
[14] Adott esetben a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem hivatkozhatott megalapozottan a jogi okozatosság, azaz az előreláthatóság hiányára sem, mivel a felvételi lapon is szerepelt, hogy a néhai szédülés és járásképtelenség miatt jelentkezett az egészségügyi intézményben, kivizsgálása során ennek okát megállapítani nem tudták, ezért került sor felvételére. Hangsúlyozta: az alperes mint hivatásos betegellátó, előre látta és látnia is kellett: a néhainál bekövetkezhet hirtelen szédülés és miután ennek velejárója a test tehetetlenné válása, azzal is számolnia kellett, ha ez megtörténik, a padlóra zuhanhat, amelynek során súlyos sérüléseket szenvedhet. A megítélése szerint nem volt olyan körülmény, amely a néhai betegellátása és a felpereseket ért vagyoni és nem vagyoni hátrányok közötti ok-okozati összefüggés láncolatát megszakítaná. Hangsúlyozta: az alperes mulasztása és a néhai elesése között állt fenn az okozati összefüggés, következésképpen az alperes azokért a vagyoni és nem vagyoni sérelmekért felelhet, amelyek a néhai elesésével állnak okozati összefüggésben. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a néhai halálának közvetlen oka heveny szívelégtelenség volt, amelyet az idült oxigénhiányos szívizombetegség miatti heveny szívizomelhalás alakított ki. A néhainál súlyos alapbetegségek álltak fenn, az oxigénhiányos szívizomkárosodás, a koszorúerek súlyos fokú szűkülete, cukorbetegség, magasvérnyomás-betegség, idült veseelégtelenség miatti veseátültetés, idült tüdőbetegség (COPD). Utalt arra is, hogy a szakértői vélemény a koponyasérülést okozó eséses baleset és a halál között legfeljebb közvetett okozati összefüggést véleményezett. Hangsúlyozta: az állapotrosszabbodás egyrészt a gyulladásos paraméterek emelkedésével kapcsolatban alakult ki, mivel a betegnél súlyos alapbetegségei közül a veseátültetés miatti immunszupresszív terápia, azaz az átültetett szerv kilökődését megelőző kezelés – amely a szervezet ellenálló képességét jelentősen csökkenti – elősegítette, hogy a fertőzéses állapot gyorsan kialakuljon. A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy a halál beálltában a szívelégtelenség dominált, amelynek hátterében egyrészt a súlyos fokú verőér elkeményedés okozta idült és heveny szívizomkárosodás állt, ugyanakkor az elesést követően a diagnosztikus és terápiás beavatkozások tekintetében felróható mulasztás, vagy szakmai szabályszegés nem volt megállapítható.
[15] Mindezek alapján a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a beteg halálához túlnyomó részben sorsszerű megbetegedései vezettek, az elesése miatti beavatkozás orvosszakmai szempontból megfelelő volt, ezt követően pedig egy fertőzéses állapot alakult ki, az állapotrosszabbodáshoz nagyobb részben a felperesek hozzátartozójánál fennálló súlyos alapbetegségei közül a veseátültetés miatti immunszupresszív terápia vezetett. Hangsúlyozta: az egészségügyi szolgáltató, az alperes felelősségét csak olyan ellátási hiba alapozhatja meg, amely alkalmas az igény alapjául szolgáló hátrányt részben vagy egészben előidézni. Kifejtette, hogy az alperes kártérítési felelősségét a néhai halálával összefüggésben az előreláthatóság intézménye határolja be, amely olyan károk megtérítését zárja ki a kártérítés köréből, amelyek az alperes mulasztásával már észszerűtlenül távoli kapcsolatban állnak. Kiemelte, hogy a szakértő által meghatározott halálokok közül az alperes mulasztásával esetleg összefüggésbe hozható fertőzéses állapot olyan távoli oksági kapcsolatot mutatott a halállal mint eredménnyel, amely kizárja az alperes kártérítési felelősségének megállapítását.
[16] Mindezek alapján a másodfokú bíróság – eltérő indokolással – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[17] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezése mellett kérték az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezni. Állították, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 370. § (1) bekezdését, 2. § (2) bekezdését, 300. § (1) bekezdését és 279. § (1) bekezdését, valamint a Ptk. 6:521. §-át, 6:519. §-át, 2:52. § (2) bekezdését és az Eütv. 244. § (2) bekezdését, továbbá jogkérdésben eltér a Kúria közzétett Pfv.21.362/2021/6. számú határozatától.
[18] Előadták, hogy éppen a néhai által panaszolt tünetek miatt kellett volna őt olyan betegágyon elhelyezni, ahol a váratlan szédülés jelentkezésekor sem tudott volna arról úgy leesni, hogy sérülései keletkezzenek. Állították, hogy a néhai testi sérülése és az alperes által választott körülmények között a ténybeli okozatosság fennállt, továbbá álláspontjuk szerint az alperes a jogi okozatosság hiányára sem hivatkozhatott megalapozottan, mivel az alperes mint hivatásos betegellátó előre látta, illetve látnia is kellett, hogy a hozzátartozójuknál bekövetkezhet hirtelen szédülés, és miután ennek velejárója a test tehetetlenné válása, azzal is számolnia kellett, ha ez megtörténik, a padlóra zuhanhat, amelynek során súlyos sérüléseket szenvedhet.
[19] Kifogásolták, hogy bár a másodfokú bíróság megállapította az okozati összefüggést az alperes mulasztása és a hozzátartozójuk esése között, azonban ennek ellenére azt a következtetést vonta le, hogy a szakértő által meghatározott halálokok közül az alperes mulasztásával esetleg összefüggésbe hozható fertőzéses állapot olyan távoli oksági kapcsolatot mutat a halállal mint eredménnyel, amely kizárja az alperes kártérítési felelősségének a megállapítását. A felperesek hivatkoztak arra is, hogy a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság anélkül értékelte az előreláthatóságot a Ptk. 6:521. §-a alapján, hogy alperes fellebbezési ellenkérelmében erre hivatkozott volna, vagy a perben erre irányuló kérelem lett volna. Hangsúlyozták: az alperes az eljárás során nem állította, hogy nem láthatta előre néhai halálát. Érvelésük szerint mivel az alperes az előreláthatóság hiányát nem állította sem írásbeli ellenkérelmében, sem fellebbezési ellenkérelmében, ezáltal a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a felülbírálati jogkörén, ezáltal sérült a kérelemhez kötöttség elve. Kifejtették: amennyiben a másodfokú bíróság vizsgálhatta az előreláthatóság kérdését, annak megítélése során megsértette a Pp. 300. § (l) bekezdését figyelemmel arra, hogy bár jelentős tény megállapításához, megítéléséhez szükséges különleges szakértelemmel nem rendelkezett, ennek ellenére megállapította, hogy alperes kártérítési felelősségét a néhai halálával összefüggésben az előreláthatóság intézménye határolja be. Nem értettek egyet azzal a szakértői megállapítással, hogy hozzátartozójuk halálához nagyobb részben a sorsszerű megbetegedéséből adódó következmények vezettek. Állították azt is: a jogerős ítélet belső ellentmondást hordoz, mert nem lehet az a két következtetés egyszerre okszerű, hogy nem volt olyan körülmény, amely a néhai betegellátása és a felperesek keresetében megjelöltek szerint ért vagyoni és nem vagyoni hátrányok közötti ok-okozati összefüggés láncolatát megszakította volna, valamint az, hogy az alperes kártérítési felelősségét a néhai halálával összefüggésben az előreláthatóság intézménye határolta be. Kiemelték, hogy a halál előreláthatósága vonatkozásában a szakértőhöz kérdés nem volt. Utaltak arra, hogy a rendőrség elé terjesztett igazságügyi orvosszakértői vélemény kiegészítés szerint a néhainál fennálló társbántalmak, illetve az arccsontok és a koponyaalap sérülései együttesen okozták a halált, a közvetett okozati összefüggés mindenképpen megállapítható és megerősíthető a sérüléses eredetű elváltozásokkal”. Mindezek alapján a felperesek nem értettek egyet a jogerős ítéletnek azzal a megállapításával sem, hogy a hozzátartozójuk halálához túlnyomó részben sorsszerű megbetegedései vezettek. Érvelésük szerint megfelelően bizonyították a közvetett okozati összefüggést, ezért az alperesnek kellett volna igazolnia, hogy a felróható mulasztása miatt bekövetkezett esés és a néhai halála között még rész-oki összefüggés sem állt fenn. Hangsúlyozták, hogy a szakértői vélemény azt nem fogalmazta meg: az esés hiányában a néhai pusztán az alapbetegségei következtében életét veszítette volna.
[20] A felperesek rámutattak arra is, hogy mivel az alperes dolgozói ismerték a néhai kórelőzményét, ezért speciális szakismeret nélkül is nyilvánvaló volt, hogy gondolniuk kellett volna a néhai sérülése esetében a fertőzésekre való fogékonyságra, cukorbetegsége miatt a rosszabb sebgyógyulási hajlamra. Hangsúlyozták: semmiképpen nem értékelhették egy esetleges esés következményeit egy egészséges ember eséséhez mérten, amelyre tekintettel az ítéletnek a halál előreláthatósága vonatkozásában megfogalmazott indokolását szintén okszerűtlennek találták. Hivatkoztak a Kúria „A gyógyulási (túlélési) esély csökkenésével (elvesztésével) kapcsolatos ítélkezési gyakorlat vizsgálatára felállított joggyakorlatelemző csoport összefoglaló véleményére” és kifejtették, hogy a sérelemdíj és kártérítés megfizetésére irányuló perekben nem, vagy kizárólag a területre jellemző eltérésekkel értelmezhető az előreláthatóság jogintézménye. Érvelésük szerint a jogerős ítélet eltért a Kúria Pfv.21.362/2021/6. számú határozatának indokolásától is, amely szerint az egészségügyi kártérítési perekben az okozati összefüggés a bekövetkezett kár és a felróható, jogellenes magatartás között nem csak közvetlen, hanem közvetett is lehet. Rámutattak arra: nekik nem azt kellett igazolniuk, hogy alperesnek előre kellett volna látnia hozzátartozójuk halálát esése esetére, hanem azt, hogy a néhai halála az ellátás során, vagy utóbb, de azzal összefüggésben következett be. Ezután az alperesnek kellett igazolnia, hogy az elvárható gondossággal járt el, továbbá a közvetlen okozati összefüggés hiányát akként: a mulasztása és a túlélési esély elvesztése között okozati összefüggés nem állt fenn.
[21] A felperesek hivatkoztak arra is, hogy a Kúria Pfv.21.362/2021/6. számú határozatának alapjául szolgáló eljárásban nem a halál előreláthatóságát vizsgálták, hanem azt, hogy bár vitathatatlan: a néhai társbetegsége rontott a túlélési esély mértékén, azonban a szakvélemény igazolta: az alperes elvárható gondossággal történő ellátása esetén néhai túlélési esélye reális lett volna, a társbetegségek a túlélési esélyt nem zárták ki. Érvelésük szerint, figyelemmel arra, hogy a jelen eljárásban beszerzett szakértői vélemény alapján megállapítható: az alperes elmulasztotta az elvárható gondosságot, amelynek tanúsítása esetén nagyobb esélyt biztosított volna néhai esése, illetve halála elkerülésére, hozzátartozójuk társbetegségei a túlélés esélyét nem zárták volna ki, ezáltal alperes nem tudta kimenteni magát, az ítélet az előreláthatóság vizsgálatával jogkérdésben eltért a Kúria hivatkozott, közzétett határozatától.
[22] Másodlagosan a felperesek előadták: az okozati összefüggést nem zárja ki az a körülmény, hogy a kár bekövetkezésének konkrét leforgása nem volt előrelátható, az egészségügyi szolgáltatónak nem a kórlefolyást kellett volna előre látnia, hanem azt, hogy a beteg szakmai szabályoknak nem megfelelő ellátása akár végzetes következményekkel járhat. E körben utaltak a Debreceni Ítélőtábla Pf.20.370/2019/4. számú határozatában foglaltakra. Hangsúlyozták: jelen esetben az alperesnek nem a kórlefolyást, azaz nem a néhai esése következtében kialakuló fertőzéses állapot bekövetkezését kellett előre látnia, hanem azt, hogy a néhai az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedhet, amely akár végzetes is lehet. Álláspontjuk szerint az ítélet okszerűen állapította meg: az alperes akkor járt volna el elvárhatóan, amennyiben olyan ágyon, kórteremben helyezte volna el a néhait, hogy „az esetlegesen bekövetkező szédülés során a beteget hátrány ne érje”, az alperesnek számolnia kellett azzal, hogy a néhai a padlóra zuhanás esetén súlyos sérüléseket szenvedhet, amely alapján a végzetes sérülés szenvedése lehetőségének kizárása okszerűtlen, sérti a Pp. 279. (l) bekezdését. Utaltak FUGLINSZKY Ádám: Kártérítési jog című könyvének előreláthatósággal kapcsolatos megállapításaira is, amely szerint – egyebek mellett – az előreláthatóság a személyiségi jogi jogsértések és a sérelemdíj vonatkozásában nem érvényesül.
[23] A felperesek kifejtették: a jogerős ítélet sérti az Eütv. 244. § (2) bekezdését és a Ptk. 6:519. §-át, ugyanis az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre, illetve a személyiségi jogsértések esetén követelhető igényekre a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályait rendeli alkalmazni.
[24] Mindezek alapján a felperesek a felülvizsgálati kérelmükben hivatkoztak arra, hogy a részoki okozati összefüggés a néhai alperesnél történt ellátása, illetve bekövetkezett halála között megállapítható, ezért a Kúria EBH 2009.1956. számú elvi határozata szerint, amennyiben az egészségkárosodás pontos oka nem állapítható meg, a lehetséges okok közül mindazokat vizsgálni kellett volna, amelyek a kórház tevékenységéhez kapcsolódnak, ez esetben pedig a kártérítő felelősség megállapítható akkor, ha a kórház nem tudja bizonyítani, hogy az elvárható gondosságot tanúsította. Hangsúlyozták: mivel az alperes elmulasztotta az elvárható gondosságot azzal, hogy a beteg felvételekor nem 8 ágyas megfigyelőben helyezte el, továbbá akkor is, amikor „kicsit zavart” állapota észlelésekor nem helyezte át 8 ágyas megfigyelőbe, és a büntető eljárásban beszerzett szakvéleménnyel egyetértve a jelen eljárásban beszerzett szakértői vélemény szerint is a hozzátartozójuk esése, illetve azzal kapcsolatos sérülései, valamint a halála között közvetett okozati összefüggés áll fenn, ezért az alperes kártérítő felelőssége, illetve személyiségi joguk megsértése megállapítható azzal, hogy az előreláthatóság nem értékelhető.
[25] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében – tartalma szerint – a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Egyebek mellett hivatkozott arra, hogy a halálokok közül az alperes mulasztásával esetlegesen összefüggésbe hozható fertőzéses állapot olyan távoli oksági kapcsolatot mutat a halállal mint eredménnyel, amely kizárja az alperes kártérítési felelősségének a megállapítását.
[26] A beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmében – tartalma szerint – szintén a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Állította, hogy nincs okozati összefüggés a felperesek hozzátartozójának a halála és az alperes mulasztása között, az oksági lánc megszakadt.
A Kúria döntése és jogi indokai
[27] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[28] A Pp. 406. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni.
[29] Elöljáróban rögzíti a Kúria, hogy a Pp. 424. § (1) bekezdése értelmében eljárási szabálysértés csak akkor alapoz meg eredményes felülvizsgálatot, ha annak az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt.
[30] A felperesek hivatkoztak arra a felülvizsgálati kérelmükben, hogy az alperes mint hivatásos betegellátó előre látta, illetve látnia is kellett, hogy a hozzátartozójuknál bekövetkezhet hirtelen szédülés, és azzal is számolnia kellett, ha ez megtörténik, a beteg súlyos sérüléseket szenvedhet. A másodfokú bíróság egyetértett a felpereseknek ezzel a megállapításával, ugyanakkor azt állapította meg, hogy a néhai súlyos alapbetegségekben szenvedett, amelyek domináltak a halál bekövetkezésében, amelynek közvetlen oka a heveny szívelégtelenség volt, a koponyasérülést okozó eséses baleset és a halál között legfeljebb közvetett okozati összefüggés állt fenn. A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy az alperes kártérítési felelősségét a néhai halálával összefüggésben az előreláthatóság intézménye határolja be, amely olyan károk megtérítését zárja ki a kártérítés köréből, amelyek az alperes mulasztásával már észszerűtlenül távoli kapcsolatban állnak. A szakértői vélemény alapján úgy ítélte meg, hogy a meghatározott halálokok közül az alperes mulasztásával esetleg összefüggésbe hozható fertőzéses állapot olyan távoli oksági kapcsolatot mutatott a halállal mint eredménnyel, amely kizárja az alperes kártérítési felelősségének megállapítását. A felperesek hivatkoztak arra is, hogy a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság anélkül értékelte az előreláthatóságot, hogy az alperes erre hivatkozott volna. Állították azt is, hogy az előreláthatóság a személyiségi jogi jogsértések és a sérelemdíj vonatkozásában egyébként sem érvényesül.
[31] A felperesek abban tévedtek, hogy az előreláthatóság a személyiségi joguk megsértése illetve sérelemdíj igényük esetén nem értékelhető. Azon túlmenően, hogy a felperesek a hozzátartozójuk halála kapcsán vagyoni kártérítési igényeket is érvényesítettek, a Kúria utal a Pfv.21.585/2018/14. számú (BH 2021.45. számon is megjelent) döntésére, amely kimondja, hogy a testi épséghez, egészséghez (beleértve a lelki egészséghez) való jog sérelme esetén nem elfogadható az előreláthatóság szűk értelmezése. A döntésben a Kúria már kimondta: nem vitatható, hogy a deliktuális kárfelelősségnél is vizsgálni kell az előreláthatósági követelményt mint az oksági kapcsolat feltételét a káresemény időpontjára vonatkoztatottan, amely azt jelenti, hogy valóban nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Előrelátható pedig az, amellyel az adott körülmények között észszerűen előre számolni lehet.
[32] Azt viszont megalapozottan állították, hogy az alperes a perben az előreláthatóság hiányára nem hivatkozott. Mivel az előreláthatóság tartalmában a felperesek által állított jogi okozatosság negatív szabálya, azt határolja be, hogy a károkozó magatartás mely kárkövetkezményei térítendők meg, azaz a keresettel érvényesített jog érvényesíthetőségét korlátozó anyagi jogi rendelkezés, ezért erre – anyagi jogi kifogásként – az alperesnek kellett volna hivatkoznia. Ugyanakkor az anyagi jog nézőpontjából az előreláthatóság az okozati összefüggésen belül egy további szűrő, az okozati összefüggés tényálláseleme, amit a károsultnak kell bizonyítania (FUGLINSZKY Ádám: Kártérítési jog, HVG–ORAC, Budapest, 2015, 274–275.).
[33] A Kúria rámutat: az anyagi jog szempontjából az előreláthatóság kérdése csak akkor merülhet fel, ha van ténybeli és jogi okozatosság. A másodfokú bíróság jelen esetben megállapított olyan felróható magatartást az alperes részéről, amely részben okozati összefüggésben állt a felperesek hozzátartozójának a halálával. A másodfokú bíróság megítélése szerint ugyanis az alperes akkor járt volna el szerződésszerűen és egyben általában elvárhatóan, ha a beteg ellátását úgy végzi, olyan kórteremben, illetve ágyon helyezi el, hogy az esetlegesen bekövetkező szédülés során őt hátrány ne érje. Álláspontja szerint nem volt olyan körülmény, amely a néhai betegellátása és a felpereseket ért vagyoni és nem vagyoni hátrányok közötti ok-okozati összefüggés láncolatát megszakította volna. Hangsúlyozta: az alperes mulasztása és a néhai elesése között állt fenn az okozati összefüggés, következésképpen az alperes azokért a vagyoni és nem vagyoni sérelmekért felelhet, amelyek a néhai elesésével állnak okozati összefüggésben.
[34] A másodfokú bíróság tehát részoki összefüggést állapított meg a felperesek hozzátartozójának az elesése és a halála között. Ez a következtetés a felülvizsgálati kérelem korlátaira tekintettel a Kúria részéről nem volt érinthető. A felelősséget a részoki összefüggés is megalapozza, közrehatásának arányában. Amennyiben a kártérítési felelősséget megalapozó és azon kívül eső együttes hatóokok közrehatásának aránya nem határozható meg, és a káros eredmény részösszetevői okozatossági szempontból nem különíthetők el szakértői módszerekkel, a bíróságnak mérlegeléssel kell állást foglalnia a közrehatás arányának kérdésében (Kúria Pfv.20.062/2017/6., Pfv.20.113/2016/3.). A szakértői vélemény által alátámasztottan a felperesek hozzátartozójának a halálához több olyan ok is hozzájárult, amely nem volt kapcsolatba hozható az érintett egészségügyi szolgáltató eljárásával, felróható magatartásával. Az alperes azonban csak az általa okozott kár 100%-ának a megtérítésére köteles, a károkozó kártérítési kötelezettségének terjedelme az általa okozott kár mértékéhez igazodik, amennyiben a terhére rótt magatartása nem egyedüli oka a kárnak (Kúria Pfv.20.113/2016/3., Pfv.20.062/2017/6., Pfv.21.096/2019/7., Pfv.20.229/2022/5.). Hangsúlyozza a Kúria: ebben az esetben nem kármegosztásról van szó, mert a felelősség csökkent megállapítása nem a károsultnak felróható okból történt, a következményeknek, végső soron a halálnak volt az alperes tevékenységére vissza nem vezethető oka is (BH 2008.184.). Jelen esetben a felperesek hozzátartozója nem vitásan számos természetes kórokú megbetegedésben is szenvedett, amelyek döntően a halálát – az eséstől függetlenül – okozták. Az alperes azonban csak azért a részokért tartozik teljes kártérítési felelősséggel, amely a felróható magatartása következményeként történt eleséssel van okozati összefüggésben. A felróhatóság fennállásának és arányának megállapítása pedig jogkérdés (Kúria Pfv.20.058//2018/5.), amelynek eldöntése ebben ügyben – az eljárt bíróságok eltérő jogi álláspontja miatt – elmaradt.
[35] Mindezekre tekintettel a Kúria a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[36] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a halálhoz vezető részokokra tekintettel a kárfelelősség terjedelméről kell döntenie arra figyelemmel, hogy az alperes tanúsított olyan felróható magatartást, amely részoki összefüggésben áll a felperesek hozzátartozójának a halálával. A bizonyítás eddigi eredménye alapján a halál bekövetkeztében az okok nagy valószínűséggel együttesen játszottak szerepet a felperesek hozzátartozójának a halálában, ezért a közrehatás arányát meg kell határozni. A közrehatás arányának meghatározásakor nem maradhat értékeletlenül, hogy a feltárt, a halál bekövetkezésében közrejátszó okok nem mindegyike volt kapcsolatba hozható az alperes eljárásával, és emiatt az alperes felelősségi körén kívül esik. Az alperesnek azt a kárt kell csak megtérítenie, amely visszavezethető a jogellenes felróható magatartására vagy mulasztására. Ennek figyelembevételével kell az elsőfokú bíróságnak az új eljárásban állást foglalnia az alperes felelősségének mértékéről.
(Kúria Pfv.VI.20.277/2026/7.)