I. A fenyegetés lenyűgöző erejének értékelésekor együttesen kell vizsgálni a megfenyegetett személy és az elkövető adottságait, az egymással szembeni erőviszonyokat és az elkövetés külső tényezőit is; adott esetben a fenyegetés viszonylag csekélyebb foka is elegendő lehet a rablás megállapításához, ha az a konkrét körülmények között a sértettre lenyűgöző hatást gyakorolt [Btk. 365. § (1) bek. a) pont, 459. § (1) bek. 7. pont].
II. A felülvizsgálati eljárásban a büntetés végrehajtásának felfüggesztése vagy félbeszakítása kizárólag abban az esetben indokolt, ha az indítvány megalapozottsága valószínűsíthető és az abban állított törvénysértéssel okozott hátrány meghaladja a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtásának mellőzésében megnyilvánuló hátrányt. A terhelt egészségi állapota és a büntetés végrehajtásának elhalasztásához (félbeszakításához) fűződő egyéb, akár méltányolható érdekei e körben közömbösek [Be. 659. § (7) bek.].
[1] A kerületi bíróság a 2020. szeptember 3-án kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet rablás bűntette [Btk. 365. § (1) bek. a) pont, (3) bek. e) pont] miatt 5 év, börtönben végrehajtani rendelt szabadságvesztésre, 250 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 250 000 forint pénzbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
[2] Az ellentétes irányú fellebbezések folytán eljárt törvényszék mint másodfokú bíróság a 2021. október 18-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az I. r. terhelt terhére megállapított bűncselekményt a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző, és a (3) bekezdés e) és g) pontja szerint minősülő rablás bűntetteként minősítette. Az I. r. terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 4 évre enyhítette, egyebekben pedig a kerületi bíróság ítéletét az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállásnak az I. r. terheltet érintő 1. pontja szerint a III. r. terhelt 2013 tavaszán tudomást szerzett arról, hogy a 83. életévét betöltött sértett felesége 2013. április 9. napján elhunyt, ezért elhatározta, hogy az egyedül élő időskorú sértett bizalmába férkőzik, és terhelt-társai segítségével a sértett lakásából értéktárgyakat próbál meg eltulajdonítani. E célból 2013. május elején telefonon felhívta a sértettet, amely alkalommal magát a sértett testvére lányának, T. M.-nek kiadva ígéretet tett neki, hogy hamarosan meglátogatja az elhunyt felesége sírjának közös felkeresése végett. A fentiek nyomán 2013. május közepén a III. r. terhelt – magát továbbra is T. M-nek kiadva – megjelent a sértett lakásán. A III. r. terhelt valós személyét illetően tévedésbe ejtett sértett beengedte a lakásába a III. r. terheltet, aki ezután beszélgetésbe elegyedett a sértettel, és miközben érdeklődést színlelt a sértett felé, addig körülnézett a lakásban, hogy felmérje az ott fellelhető és eltulajdonítható festményeket és egyéb értéktárgyakat.
[4] A III. r. terhelt ezt követően tájékoztatta nagybátyját, a II. r. terheltet, hogy a sértett fenti lakásában értékes festmények vannak, amiket meg lehet szerezni. A II. r. terhelt a kapott információt megosztotta az I. r. terhelttel is, aki ezután 2013. május 31. napján magát a sértett testvére fiának, T. B.-nek kiadva telefonon felhívta a sértettet. Miután meggyőződött arról, hogy a sértett egyedül tartózkodik otthonában, megállapodott vele, hogy aznap meglátogatják őt a lakásán. A fenti napon még a délutáni órákban az I. r., a II. r. és a III. r. terhelt abból a célból, hogy a sértettől értéktárgyakat tulajdonítsanak el, a sértett lakásához mentek gépkocsival, ahol az I. r. és a II. r. terhelt felment a sértett lakásába, míg a III. r. terhelt a ház előtt maradt, hogy a helyszínt és környékét megfigyeléssel biztosítsa. A sértett a T. B. néven bemutatkozó I. r. terheltet és a magát T. B. öccsének kiadó II. r. terheltet beengedte a lakásába. A II. r. és az I. r. terhelt a sértett bizalmának erősítése és egyben figyelmének elterelése céljából hosszasan beszélgetett és italozott vele, miközben a lakásban lévő festmények értékéről érdeklődtek. A társalgás közben a terheltek felvetették, hogy elvinnék a festményeket azért, hogy fényképeket készíttethessenek róluk. A sértett azonban ezt határozottan elutasította. A sértett többszöri tiltakozása ellenére azonban a II. r. terhelt a lakásban lévő létrát használva több festményt is levett a falról, melyeket az előszobában a bejárati ajtó közelében helyezett el. A sértett észlelve ezt az összekészített képek közül néhányat visszavitt a lakás nappali szobájába. Miközben azonban a nappaliban az I. r. terhelt szóval tartotta a sértettet, a II. r. terhelt a sértett figyelmetlenségét kihasználva ismét az előszobába vitte a visszavitt képeket, majd azokat a korábban már összekészített többi képpel együtt több fordulóval kivitte a lakásból, és a ház előtt parkoló járművébe rejtette. Mindeközben az I. r. terhelt a lakásban maradt, ahol a társa cselekményének biztosítása és a lopást egyébként időközben már észlelő sértett esetleges ellenállásának megtörése érdekében a sértettet átkarolta, és közölte vele, hogy ha kiabál, elhallgattatja. A fenyegetés hatására a 83 éves sértett az életkorára és az I. r. terhelt jelentős erőfölényére is tekintettel nem tanúsított ellenállást értékei visszavételére, valamint a helyszínről távozó I. r. és a II. r. terhelt visszatartására kísérletet sem tett.
[5] Az I. r. és a II. r. terhelt ily módon eltulajdonította a sértettől a tulajdonát képező
‒ Szőnyi István Önarckép című olajfestményét (értéke 250 000 forint),
‒ Molnár C. Pál Műteremben című olajfestményét (értéke 1 500 000 forint),
‒ Molnár C. Pál Angyali Üdvözlet című festményét (értéke 1 200 000 forint),
‒ Schönberger Armand Csendélet című olajfestményét (értéke 1 000 000 forint),
‒ Remsey Jenő Anya gyermekkel című olajfestményét (értéke 500 000 forint),
‒ Bernáth Aurél Feleségem pihen a Balaton mellett című pasztell képét (értéke 2 000 000 forint).
[6] A III. r. terhelt eközben a helyszín közelében tartózkodva folyamatos figyeléssel biztosította társai tevékenységét, majd a cselekmény végeztével velük együtt távozott onnan.
[7] A cselekménnyel összefüggésben felmerült elkövetési érték 6 450 000 forint, amely négy darab festménynek a II. r. terhelttől történő lefoglalásával 3 950 000 forint értékben részben megtérült.
[8] A jogerős ügydöntő határozat ellen az I. r. terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, a felülvizsgálatra alapot adó törvényi okot a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában megjelölve.
[9] Indítványában a rablás és a lopás törvényi tényállási elemeinek számbavételét követően kifejtette, hogy az I. r. terhelt nem vett el számára idegen dolgot a sértettől, így a rablás bűntettét sem követhette el a Btk. 13. § (1) bekezdése szerinti tettesként. Ehhez képest az I. r. terhelt cselekményét legfeljebb a II. r. terhelt által megvalósított lopáshoz nyújtott bűnsegélyként tartotta értékelhetőnek.
[10] Ugyancsak vitatta, hogy az I. r. terhelt erőszakot, illetve a sértett élete vagy testi épsége ellen irányuló fenyegetést fejtett volna ki, amikor őt átkarolva azt mondta neki, hogy ha segítségért kiabál, elhallgattatja.
[11] A sértett puszta átkarolása ugyanis okfejtése szerint sérülés okozására nem volt alkalmas, az még csak lökésként sem volt értékelhető.
[12] Az elhallgattatás pedig álláspontja szerint azt is magában foglalja, hogy az I. r. terhelt csupán a sértett szájának befogását helyezte kilátásba, ami nem veszélyezteti az életet vagy a testi épséget.
[13] Érveinek alátámasztására hivatkozott a Kúria BH 2021.330., BH 2019.292., BH+ 2016.1. szám alatt közzétett eseti döntéseinek, továbbá a Bfv.II.377/2019/5. és a Bfv.III.1598/2015/4. számú határozatainak a rabláshoz megkívánt erőszak, illetve fenyegetés mibenlétét értelmező tartalmára.
[14] Indokai alapján a jogerős ítélet megváltoztatása mellett elsődlegesen az I. r. terhelt felmentésére tett indítványt. Másodlagosan az I. r. terhelt terhére rótt cselekményt bűnsegédként elkövetett lopás bűntetteként indítványozta minősíteni, a kiszabott büntetés enyhítése mellett, szabadságvesztés kiszabása esetén a végrehajtás próbaidőre történő felfüggesztésével.
[15] A Be. 659. § (7) bekezdésére való hivatkozással indítványozta végül a felülvizsgálati indítvány elbírálásáig az I. r. terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését, részletesen taglalva az I. r. terhelt megromlott egészségi állapotát.
[16] A Legfőbb Ügyészség átiratában az I. r. terhelt védőjének indítványát alaptalannak ítélte.
[17] Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány érveivel szemben az irányadó tényállásból kitűnik, hogy a terheltek cselekménye a sértett értékeinek megszerzésére, azok jogtalan eltulajdonítására irányult, ennek érdekében szándékegységben cselekedtek.
[18] Az I. r. terhelt pedig pontosan azért karolta át a sértettet, illetve helyezte kilátásba az elhallgattatását, hogy az esetleges ellenállását megtörje.
[19] A BH 2016.57. számon közzétett eseti döntés felhívásával utalt az I. r. terhelt sértettel szemben fennálló jelentős erőfölényére, illetve arra a tényre, hogy terhelt-társai is a helyszínen tartózkodtak, mi több, a II. r. terhelt jelenlétéről maga a sértett is tudomással bírt.
[20] Ennek figyelembevételével a sértett átkarolását és az elhallgattatására vonatkozó kijelentést a sértett akaratával szemben ható, azt gátló, és az I. r. terhelt akaratát feltétlenül érvényesítő következményt kilátásba helyező magatartásként tartotta értékelhetőnek. Az elhallgattatás ezért az adott szituációban nem csupán azt jelentette, hogy az I. r. terhelt be fogja fogni a sértett száját, hanem azt is magában foglalta, hogy a sértettnek az eltulajdonítás ismételt megakadályozása esetén erőszakkal is számolnia kell.
[21] Okfejtése szerint az I. r. terhelt fizikális és verbális cselekménye együttesen eredményezte tehát, hogy a sértett ellenállás nélkül tűrte ingóságainak elvitelét, azaz, az I. r. terhelt magatartása lenyűgöző erejű, akaratbénító fenyegetést valósított meg.
[22] A fentiekre tekintettel a Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn.
[23] Az I. r. terhelt védője a Legfőbb Ügyészség átiratára tett észrevételében a felülvizsgálati indítványban írtakat továbbra is fenntartotta.
[24] Utalt továbbá az ítéleti ténymegállapításra, amely szerint a sértett a II. r. terhelt által elvitelre összekészített képek közül néhányat visszavitt a nappaliba; majd amikor az I. r. terhelt szóval tartotta őt, a II. r. terhelt a figyelmetlenségét kihasználva vitte ismét az előszobába a szóban forgó festményeket.
[25] E tényekből pedig azt a következtetést vélte levonhatónak, hogy a sértett cselekvési szabadsága nem sérült vagyonának védelme során, és a festmények eltulajdonítását nem erőszak vagy akaratbénító fenyegetés, hanem figyelmetlenségének kihasználása tette lehetővé. Azaz, a II. r. terhelt vagyon elleni bűncselekménye és az I. r. terhelt tényállásban írt magatartása között nem tartott felfedezhetőnek összefüggést, ami megítélése szerint azt is jelenti, hogy az I. r. terhelt szándéka és cselekvősége sem irányult a sértett akaratának megtörésére.
[26] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[27] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a alapján csak a bíróság jogerős vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen, és kizárólag a Be. 649. §-ában tételesen felsorolt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető, ezért az azon kívül eső anyagi vagy eljárásjogi kérdések a felülvizsgálatban közömbösek.
[28] A Kúria a megtámadott határozatot elsőként abból a szempontból bírálta felül, hogy az alapügyben eljárt bíróságok vétettek-e olyan eljárási szabálysértést, amely a Be. 649. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálati okot valósít meg [Be. 659. § (6) bek.]. Az ilyen eljárási szabálysértés következménye – a jogerős határozat hatályon kívül helyezése – ugyanis a büntető anyagi jog szabályainak megsértését érintő vizsgálódást okafogyottá teszi; a hatályon kívül helyezett, ezért nem létező határozatban írt tényállás büntető anyagi jogi következtetések levonásának alapjaként sem szolgálhat. Feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés hiányában válik lehetségessé a büntető anyagi jog szabályainak megsértésére alapított felülvizsgálati ok fennállásának megítélése.
[29] E tekintetben pedig kizárólag az a körülmény igényelt megfontolást, hogy az alapügyben másodfokon eljárt tanács elnöke, dr. P. L. az I. r. terhelt előzetes letartóztatásának megszüntetése iránti indítványt elutasító nyomozási bírói határozat felülbírálata során a törvényszék 2013. szeptember 30-án kelt határozatának meghozatalában részt vett (amiként a Kúria eljáró tanácsának elnöke az I. r. és a II. r. terhelt házi őrizetének meghosszabbításáról rendelkező nyomozási bírói határozat felülbírálata során a törvényszék 2014. január 31-én kelt határozatának meghozatalában).
[30] A Be. 14. § (3) bekezdés a) pontja alapján a vádemelést követően a bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az ügyben a vádemelés előtt nyomozási bíróként vagy a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés tárgyában eljárt.
[31] E rendelkezés alkalmazása során azonban a törvényszék másodfokú tanácsának tagjaként eljáró bíró csak a 2016. november 30. után indult büntetőeljárásokban minősül kizártnak [Be. 869. § (1) bek.].
[32] Következésképpen – mivel jelen büntetőügy 2016. november 30. előtt, 2013. június 1-jén indult – a hivatkozott határozatok meghozatalában részt vett bírákkal szemben sem a másodfokú ügydöntő határozat meghozatala során, sem a felülvizsgálati eljárásban nem érvényesült kizárási ok.
[33] Ekként az alapügyben egyetlen, a Be. 649. § (2) bekezdésében felsorolt eljárási szabálysértés sem következett be, így a büntető anyagi jog szabályainak megsértésére alapított felülvizsgálati indítvány nyomán a jogerős ügydöntő határozat Be. 659. § (5) bekezdése szerinti felülbírálata sem ütközött akadályba.
[34] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét; míg a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerint felülvizsgálati ok, ha a bíróság a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályának megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést.
[35] A felülvizsgálati eljárás megkerülhetetlen szabálya, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. Ezzel összhangban a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].
[36] E szabályok abból fakadnak, hogy a felülvizsgálat a jogerős [azaz a Be. 456. § (1) bekezdése értelmében végleges és mindenkire kötelező döntést hordozó] ítélet elleni jogi, nem pedig ténybeli kifogások érvényesítését biztosító rendkívüli jogorvoslat. Éppen ezért a jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével ítélhető meg (BH 2021.280.).
[37] Az indítványozó érveinek egyik iránya abból építkezett, hogy a jogerős ítélet tettesként marasztalta az I. r. terheltet, noha cselekménye a törvényi tényállás által megkívánt dologelvételre nem terjedt ki. Következésképpen a védő szerint az I. r. terhelt a törvényi tényállás teljességét sem valósíthatta meg, ezért magatartása nem bűncselekmény; avagy – mert erőszak vagy fenyegetés sem róható a terhére – legfeljebb a II. r. terhelt által végrehajtott lopáshoz társuló bűnsegélyként lehet értékelhető.
[38] A vázolt okfejtésre figyelemmel kiindulópontként – még az egyes tényállási elemek meglétét érintő vizsgálódás előtt – abban a kérdésben szükséges állást foglalni, hogy az I. r. terhelt cselekménye törvényesen minősíthető-e tettesi magatartásként, annak ellenére is, hogy a teljes törvényi tényállást nem merítette ki.
[39] Ennek során azt kell szem előtt tartani, hogy a jogerős ítéletben a rablás bűntettének megállapítására vezető élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésként értékelt magatartást az I. r. terhelt tanúsította, míg az e fenyegetés hatása alatt álló sértett tulajdonában álló festményeket a II. r. terhelt vette el.
[40] A tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja [Btk. 13. § (1) bek.], a társtettesek pedig azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg [Btk. 13. § (3) bek.].
[41] Ez utóbbi feltételek megvalósulhatnak úgy, hogy valamennyi társtettes az összes tényállási elemet megvalósítja, de úgy is, hogy a társtettesek más-más törvényi tényállási elemeket valósítanak meg és a szándékegységben kifejtett magatartásuk összességében meríti ki a törvényi tényállás valamennyi elemét.
[42] A Btk. 365. § (1) bekezdésébe ütköző rablás többmozzanatú bűncselekmény, amely egyfelől a sértettre gyakorolt, az ellenállást megtörő erőszak vagy az élet, illetve a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés útján megvalósuló kényszerítésből, másfelől a dologelvételből tevődik össze. A rablás tehát látszólagos anyagi halmazat, amely törvényi egységként, ún. összetett bűncselekményként a kényszerítést mint eszközcselekményt és a dologelvételt mint célcselekményt egyetlen törvényi tényállásban kapcsolja össze.
[43] Ekként – amennyiben az elkövetők között a rablási cselekmény elkövetésére a szándékegység fennáll – társtettesség megállapításának van helye akkor is, ha az egyik elkövető az erőszakot vagy fenyegetést alkalmazza, a másik elkövető pedig a dologelvételt hajtja végre (BH 2019.187.I., BH 2006.532.). Azaz, társtettességről van szó akkor is, ha összetett bűncselekmény esetén az elkövetők úgy valósítanak meg egyes tényállási elemeket, hogy azok kiegészítik egymást, és ilyen módon az egyik elkövető eszközcselekménye teremti meg a lehetőséget a másik elkövető célcselekményének végrehajtásához (BH 2012.138.).
[44] Társtettesség azonban csak az azonos bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetők tekintetében állapítható meg (BH 2003.486.).
[45] Ehhez képest – részben – eltérő minősítést, illetve az elkövetői alakzat – részben – eltérő meghatározását vonja maga után, ha az elkövetők egyike a szándékegység kereteit túllépi. Ha a túllépés minőségi (azaz a tettes a szándékegység tárgyát képező cselekményen túl más bűncselekményt is elkövet vagy annál súlyosabb bűncselekményt követ el), a másik elkövető – legyen részes vagy a szándékegység szerinti bűncselekmény (társ)tettesi magatartását kifejtő elkövetője – a túllépésért nem felel, míg a mennyiségi túllépésért (azaz, ha a tettes a szándékegység szerinti bűncselekmény minősített esetét valósítja meg) felelősséggel tartozik (BH 2012.111., BH 2017.139.II.) kivéve, ha tudata nem fogja át magatartásának a mennyiségi túllépés következtében megvalósított bűncselekményt előmozdító jellegét (BH 2022.172.I.).
[46] Az irányadó tényállás alapján az I. r. terhelt a II. r. terhelttel fennálló, kizárólag az értéktárgyak eltulajdonítására kiterjedő szándékegységhez képest minőségi túllépést valósított meg, amikor – az alapügyben eljárt bíróságok lentebb vizsgálandó jogi értékelése szerint – testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott a sértettel szemben úgy, hogy e fenyegetésről a II. r. terhelt nem bírt tudomással.
[47] Ez azt jelenti: az I. r. terhelt a kétmozzanatú bűncselekmény eszközcselekményét tettesként vitte véghez, hogy ezzel biztosítsa a célcselekmény társa általi végrehajtását, amely elkülönült célcselekmény (a rablás második mozzanata) beteljesítéséhez ezáltal segítséget nyújtva, azaz bűnsegédi magatartást tanúsítva járult hozzá.
[48] Az egyazon bűncselekmény elkövetésében való többszörös, különböző elkövetői alakzatban való közreműködés pedig a látszólagos anyagi halmazat eseteként egységesen a legsúlyosabb elkövetői minőség megállapítását vonja maga után. Ennek megfelelően: ha a bűncselekmény felbujtója a tettesnek a bűncselekmény elkövetéséhez bűnsegélyt is nyújt, magatartását egységesen felbujtásnak kell minősíteni (BH 2004.270.I.), ha pedig az elkövető mást olyan bűncselekmény megvalósítására bír rá, amelyben társtettesként maga is részt vesz: a cselekménye társtettesként elkövetettnek minősül, minthogy a felbujtás – mint részesi cselekmény – a tettességbe beolvad (BH 1997.265.). Következésképpen: ha az elkövető – így a jelen ügy I. r. terheltje – az összetett bűncselekmény törvényi tényállásának kimerítéséhez részben tényállási elemet kifejtve (tettesként), részben a más által kifejtett törvényi tényállási elem kifejtéséhez segítséget nyújtva (bűnsegédként) járul hozzá, magatartása a súlyosabb elkövetői alakzathoz igazodva egységesen tettesi magatartásként bírálandó el, míg az enyhébb elkövetői alakzat a tettesi magatartás mellett önállótlan részcselekményként nem nyer külön értékelést.
[49] A másik oldalról ez azt is jelenti, hogy az elkövető a bűncselekmény törvényi tényállása akár egyetlen elemének kimerítésével a tényálláson belülre kerülve már tettesi magatartást tanúsít. Ekként az elkövető az összetett bűncselekmény egyik részcselekményét megvalósítva a bűncselekmény önálló tettesévé válik, függetlenül attól, hogy a másik részcselekményt véghez vivő társa az összetett bűncselekmény miatt nem, hanem csak ez utóbbi, önmagában lopásként minősülő cselekmény miatt vonható felelősségre.
[50] Az elméleti alapok ilyetén lefektetését követően válik megítélhetővé a védői érvrendszer második vonulata, amely az I. r. terhelt sértettel szemben tanúsított magatartásának a rablás eszközcselekményének minősülő kényszerítésként való értékelését vitatta.
[51] Az irányadó tényállás alapján az I. r. terhelt – annak biztosítása érdekében, hogy társa a sértett lakásának előszobájában összekészített képeket akadálytalanul el tudja vinni, illetve a sértett esetleges ellenállását megtörje – átkarolta a 83 éves sértettet, és közölte vele, hogy ha kiabál, elhallgattatja. A tényállás azt is rögzíti, hogy a sértett az alapügyben eljárt bíróságok által fenyegetésként értékelt kijelentés hatására nem tanúsított ellenállást, és mellőzte az I. r. és a II. r. terhelt visszatartásának megkísérlését.
[52] Az indítvánnyal összhangban: nem kétséges, hogy az I. r. terhelt tényállásban szerepeltetett cselekvősége az erőszak ismérveit nem meríti ki. A rablás megállapítására vezető erőszak alatt ugyanis személy ellen irányuló olyan fizikai erő kifejtését kell érteni, amely fizikai ráhatás alkalmas arra, hogy a megtámadott személy fizikai ellenállását leküzdje. A rablási erőszak lenyűgöző erejű, akaratot bénító, amely a sértett akaratának megtörését célozza, és arra alkalmas. Az ilyen mérvű erőszak nem teszi lehetővé, hogy a megtámadott az ellenállás és az engedelmesség között választhasson, és arra kényszerül, hogy a dolog elvételét tűrje (EBH 2013.B.19.). A sértett cselekvési szabadságát – önmagában, fizikai erővel – nem korlátozó puszta átkarolása pedig nem jellemezhető az iménti fogalmi elemeknek megfeleltethető erőszakként.
[53] Ekként a továbbiakban az szorul vizsgálatra, hogy az I. r. terhelt fentebb részletezett magatartását a jogerős ítélet a büntető anyagi jog szabályaival összhangban minősítette-e kvalifikált – egyrészről az élet vagy a testi épség ellen irányuló, másrészt közvetlen – fenyegetésnek.
[54] Ennek során az sem téveszthető szem elől, hogy a fenyegetés lenyűgöző erejének értékelésekor együttesen kell vizsgálni a megfenyegetett személy és az elkövető adottságait, az egymással szembeni erőviszonyokat és az elkövetés külső tényezőit is (BH 2016.57., BH 2015.149.).
[55] Ez azt jelenti, hogy az erőszak, illetve a fenyegetés viszonylag csekélyebb foka is elegendő lehet a rablás megállapításához, ha az adott körülmények között a sértettre lenyűgöző hatást gyakorolt (EBH 2007.1591.).
[56] A másik oldalról viszont az is elégséges, ha a kvalifikált fenyegetés alkalmas a sértett ellenállásának megtörésére, így az már nem követelmény, hogy az ellenszegülést ténylegesen is letörje. Ennek megfelelően a kvalifikált fenyegetés akaratot megtörő voltának megállapíthatóságát önmagában nem zárja ki az sem, ha a sértett az értékeinek eltulajdonítását sikerrel akadályozza meg (BH 2015.153.).
[57] Az életbeli tények jogi értékelése során megkívánt fenti kritériumok előrebocsátásával, az I. r. terhelt cselekvősége az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés ismérveit valóban teljeskörűen kimeríti.
[58] A helyes végkövetkeztetés kiindulópontjaként ez esetben is az I. r. terhelt magatartásának teljességét kell vizsgálat tárgyává tenni, figyelembe véve egyúttal a sértett jellemzőit és az elkövetés egyéb körülményeit is. Ennek megfelelően nem csupán az I. r. terhelt kijelentései bírnak jelentőséggel, de az a tény is, hogy e kijelentések megtételével egyidejűleg a sértettet átkarolta.
[59] Függetlenül attól, hogy a lefogásként nem értékelhető átkarolás a korábbiakban írtak szerint a rablás megállapítására vezető erőszak tanúsítását nem jelentheti, az I. r. terhelt ezzel párhuzamos kijelentéseinek önmagukon túlmutató jelentéstartalmat kölcsönöz.
[60] Szűk körű, és a jelen ügyben vizsgált tényállásra nem érvényes kivételektől eltekintve ugyanis a társadalom általánosan elfogadott viselkedési normáival ellentétes más, idegen személynek nem csupán az átkarolása, de vele bármely testi kontaktus létesítése is. Az adott körülmények között az I. r. terhelt ilyen, elfogadható és magyarázható okkal nem rendelkezett, hogy a sértettel egyáltalán szoros testi közelségbe kerüljön, nemhogy még a karjával is átfonja.
[61] Ehhez képest az I. r. terhelt által tanúsított, a társadalmi együttélés szabályai által meg nem engedett magatartásnak egyedül az ad értelmet, ha e cselekvése jogellenes céljának realizálásával állt összefüggésben. Amíg ugyanis ezzel egyidejűleg szavaival az idős sértett elhallgattatását helyezte kilátásba, az átkarolással fizikai kontrollt létesítve azt a félreérthetetlen üzenetet közvetítette felé, hogy az ellenállás megkísérlése is reménytelen, mert az elsöprő fizikai fölény birtokában a hatalmában tartja őt. Ez kétségkívül így is volt, aminek mind a terhelt, mind a sértett a tudatában volt és magatartásukat annak megfelelően alakították.
[62] Az „elhallgattatás” kifejezés jelentése az indítvánnyal összhangban valóban számos lehetőséget nyitva hagy, amelybe kétségkívül belefér akár a sértett szájának betapasztása, de akár életének kioltása is (megjegyzendő, hogy a terhelt nem limitálta a fenyegetését, azonban a hatalmában álló sértett szájának kilátásba helyezett befogása az akaratot megtörő erőszak ismérveit ugyancsak mindenben kimerítené). A – nyilvánvalóan szándékoltan – homályos, de az esetleges ellenállás esetére egyértelműen hátrányos következményeket előrevetítő megfogalmazás pedig a saját lakásában fizikai kontroll alatt tartott, segítségkérésben akadályozott idős sértett bizonytalanságérzésének fokozására volt alkalmas, az ellenszegülés reménytelenségének érzetét keltette.
[63] Az adott körülmények között ezért az I. r. terhelt által használt elhallgattatás kifejezés alkalmas volt annak sejtetésére, hogy az elvárttól eltérő magatartása esetén – legalább – a testi épsége ellen irányuló erőszakot fog alkalmazni a sértettel szemben.
[64] E fenyegetés pedig közvetlen volt, mert a sértett a kilátásba helyezett hátrány bekövetkezésére nyomban számíthatott, hiszen az „elhallgattatás” előfeltételeként az I. r. terhelt már a kijelentés megtételével egyidejűleg az átkarolásával fizikai uralma alá vonta őt, megteremtve a fenyegetés beváltása azonnali megkezdésének objektív lehetőségét.
[65] Nem állja meg a helyét a Legfőbb Ügyészség átiratára tett védői észrevételben foglalt okfejtés, amely kétségbe vonta, hogy az I. r. terhelt cselekménye a sértett akaratára bénítólag hatott volna.
[66] Nem kérdéses, hogy a rabláshoz megkívánt fenyegetés lenyűgöző jellegének megítélésekor nem csupán a terhelt által kifejtett magatartást, hanem annak a sértettre gyakorolt hatását is figyelembe kell venni (BH 2011.5.). E tekintetben pedig az irányadó tényállás egyértelmű és másként nem értelmezhető tényeket rögzít az elsőfokú ítélet [6] bekezdésének utolsó mondatában: a sértett a fenyegetés hatására nem tanúsított ellenállást és mellőzte a festmények visszavételének megkísérlését. Az ellentmondó védői érvelés ekként az irányadó tényállás Be. 650. § (2) bekezdésében tilalmazott támadását jelenti.
[67] Hasonló elbírálásra vezet a sértett akaratának megtörésére irányuló terhelti szándék fennállását vitató védői érvrendszer.
[68] Egyfelől a Kúria a fentiekben már kimutatta a testi épség elleni közvetlen fenyegetésként értékelhető terhelti magatartás és jogellenes cél beteljesítése között fennálló összefüggést. Ezt az összefüggést igazolja az is, hogy az I. r. terhelt az elhallgattatás kilátásba helyezését egy feltétellel is összekapcsolta, mégpedig a hátrányos következményt arra az esetre előirányozva, ha a sértett kiabálni fog. A tényállásból kitűnően ugyanakkor egyetlen ok merülhetett fel a sértett segítségkérésére, éspedig az, hogy a II. r. terhelt az akarata ellenére mozdította el több, a falra kihelyezett festményét, és készítette össze azokat lakásból történő elszállítás – felismerhető – céljából.
[69] Az I. r. terhelt testi épség elleni fenyegetésében – mint a rablás eszközcselekményében – ekként pontosan az a törekvés mutatkozott meg, hogy ezzel biztosítsa a célcselekmény – a festmények elvitelének – akadálytalan végrehajtását. Következésképpen, magatartása a sértett akaratának megtörését célozta.
[70] Ehhez hozzá kell tenni, hogy maga az irányadó tényállás is kifejezetten rögzíti, miszerint az I. r. terhelt a fenyegetést társa cselekményének biztosítása és a sértett esetleges ellenállásának megtörése érdekében hajtotta végre.
[71] Az ítéleti tényállás megállapításai pedig nem kizárólag fizikai jellegű külső történések, de ún. belső történések, tudati tények is lehetnek (BH 2005.167.). A tudattartalom megállapítása tehát a tényállás része lehet, és ezért a tudati tények a felülvizsgálati eljárásban sem vitathatók (BH 2011.3.II.). A tényállás részévé tett tudati tények vitathatósága azonban csak akkor eshet el, ha a szűkebb értelemben vett tényállásba tartozó külső, a külvilágban megjelenő tényekből, életbeli jelenségekből a belső tények valóban következnek (BH 2018.239.).
[72] Jelen esetben pedig az imént kifejtettek szerint az I. r. terhelt cselekvése céljának rögzítésére mint tudati tényre is kiterjedő tényállás e megállapításai a külső történések leírásával összhangban állnak. E tudati tények ezért a felülvizsgálati eljárásban alappal nem tehetők vitássá.
[73] Összegezve, az I. r. terhelt az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés ismérveit mindenben kimerítő magatartást tanúsítva, ezzel a rablás első mozzanatát tettesként megvalósítva kényszerítette a sértettet, hogy tűrje értékeinek II. r. terhelt általi eltulajdonítását, amely célcselekmény véghezviteléhez bűnsegélyt nyújtott. Mivel pedig a célcselekményt tettesként elkövető II. r. terhelt tudata a tényállás alapján nem fogta át a rablás első mozzanatát, a rablás társtettesként elkövetettként sem volt minősíthető. Ilyen módon a tényállási elemet megvalósító I. r. terhelt az összetett bűncselekményként szabályozott rablás bűntettét önálló tettesként követte el.
[74] Mindezek alapján a jogerős ítélet törvényesen állapította meg az I. r. terhelt bűnösségét a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző rablás bűntettében, és az eltulajdonított festmények 5 000 000 forintot meghaladó, azaz a Btk. 459. § (6) bekezdés c) pontja szerinti jelentős értéke, illetve a 83. életévét betöltött, idős korából fakadóan a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére való elkövetése okán helyesen minősítette a (3) bekezdés e) és g) pontja szerint.
[75] Ennek folyományaként a cselekmény törvényes minősítése mellett, a Btk. más szabályának megsértése nélkül, a törvényes büntetési tételkeret határain belül kiszabott szabadságvesztés sem volt érinthető.
[76] Végül, a szabadságvesztés félbeszakítására irányuló védői indítvánnyal összefüggésben szükségesnek mutatkozik utalni az alábbiakra.
[77] A bíróság jogerős ügydöntő határozata végleges, mindenkire kötelező döntést tartalmaz a vádról, illetve a terhelt büntetőjogi felelősségéről, a büntetőjogi következményekről vagy ezek hiányáról [Be. 456. § (1) bek.].
[78] Az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően kell a kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés végrehajtását megkezdeni, az abban foglaltakat teljesíteni, illetve a jogerőre emelkedést követően állnak be az elítéléshez, a felmentéshez vagy az eljárás megszüntetéséhez fűződő következmények [Be. 456. § (3) bek.].
[79] A jogerős ügydöntő határozatban kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés végrehajtását, illetve az abban foglaltak teljesítését a Be.-ben meghatározott esetekben a bíróság felfüggesztheti vagy félbeszakíthatja [Be. 456. § (4) bek.].
[80] Ezen esetek sorában pedig a Kúria a jogerős ügydöntő határozatban kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés végrehajtását, illetve a jogerős ügydöntő határozatban foglaltak teljesítését a felülvizsgálati indítvány elbírálásáig függesztheti fel (a végrehajtás megkezdése előtt) vagy szakíthatja félbe (a végrehajtás megkezdését követően) [Be. 659. § (7) bek.].
[81] A jogerősen kiszabott, azaz a törvény parancsánál fogva végrehajtást kívánó büntetés felfüggesztéséhez, avagy félbeszakításához a törvény nem állít további feltételt, azt a Kúria mérlegelésére bízva. A büntetés felfüggesztésének vagy félbeszakításának lehetősége azonban értelemszerűen a felülvizsgálat okával és céljával áll összefüggésben. Ez azt jelenti, hogy a felülvizsgálati eljárásban kizárólag olyan ok alapján nyílik lehetőség a büntetés felfüggesztésére vagy félbeszakítására, amely ok kiküszöbölésére éppen a felülvizsgálati eljárás szolgál. Ha pedig az indítványozott felfüggesztés vagy félbeszakítás okaként felhozott körülmények orvoslására a felülvizsgálati eljárás nem nyújt lehetőséget, úgy e körülmények a büntetés Be. 659. § (7) bekezdésében biztosított felfüggesztését vagy félbeszakítását sem vonhatják maguk után.
[82] Következésképpen a felülvizsgálati eljárásban a büntetés felfüggesztése vagy félbeszakítása kizárólag abban az esetben indokolt, ha az indítvány megalapozottsága valószínűsíthető és az abban állított törvénysértéssel okozott hátrány meghaladja a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtásának mellőzésében megnyilvánuló hátrányt. Jelen esetben e feltételek nem álltak fenn.
[83] Ehhez képest az indítványban részletezett, a jogerős szabadságvesztést töltő terhelt egészségi állapota miatt szükségessé váló orvosi kezelésének biztosítása a Be. XC. Fejezetében szabályozott felülvizsgálati eljárással semmiféle összefüggésben nem áll, ekként a Be. 659. § (7) bekezdésének alkalmazására sem ad alapot. Ez okból a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakítására a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 116. § (1) bekezdésében írtak szerint – a (2)–(5) bekezdésében szabott további feltételekre is figyelemmel – nyílhat törvényi lehetőség, amely döntés meghozatalára nem a Kúria, hanem – a félbeszakítás időtartamától függően – a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka vagy az agglomerációs központ vezetője rendelkezik hatáskörrel.
[84] A kifejtett érvek mentén a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatot – a Be. 660. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen – a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv.II.201/2022/8.)