Az igényérvényesítéstől számított öt évre visszamenőlegesen érvényesíthető késedelmi kamat a meg nem fizetett tőkeösszeg után, ha e kamatokat a jogosult korábban a tőkével együtt nem érvényesítette, és az öt évet meghaladóan felmerült kamatkövetelés elévült [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 324. § (1)–(2) bek., 325. § (1) bek., 326. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes Kft. és az alperes jogelődje között 2002. május 16-án közjegyzői okiratba foglaltan bankszámlahitel szerződés jött létre 7 500 000 forint összegű bankszámlahitel-keretre. A kölcsön biztosítására egyidejűleg – egyebek mellett – jelzálogjogot alapítottak a felperes ½ tulajdonában álló ingatlanra, amelyet bejegyeztek az ingatlan-nyilvántartásba.
[2] A Tatabányai Városi Bíróság az alperes jogelődjének kérelmére 2003. december 17-én végrehajtási záradékot bocsátott ki a felperessel és adóstársával szemben az alperes jogelődjével kötött fenti bankhitel-szerződésből eredő tőke és járulékai követelés végrehajtása iránt. Az alperes jogelődjének kérelmére az önálló bírósági végrehajtó foganatosít végrehajtást, amelyben a tőkekövetelés, valamint ahhoz kapcsolódóan lejárt ügyleti és késedelmi kamat követelést érvényesítettek. A végrehajtási eljárás a mai napig folyamatban van, 2023. augusztus 22-én végrehajtási cselekményről készült jegyzőkönyv.
[3] A közjegyző a 2023. március 22-én kelt végrehajtási záradékkal elrendelte a közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállalás alapján, hogy az adós fizesse meg a kölcsönszerződésből eredő tőke- és ügyleti kamat feletti 2023. január 23-án fennálló 22 110 108 forint késedelmi kamatot, valamint 2023. január 24-től a kifizetés napjáig terjedő időszakra a tőke (9 060 351 forint) összege után jegybanki alapkamat + évi 7,00% (jelenleg évi 20,00%) mértékű késedelmi kamatot.
[4] Az érvényesítendő késedelmi kamat összege a végrehajtási záradék készítése napjától (2003. október 27.) 2023. január 23. napjáig terjedő időszakra vonatkozik, mértékét a szerződés VIII.2. 2. pontjában hivatkozott, jelenleg hatályos KKV HÁSZF IX/15. pontja szerinti Vállalati Kondíciós Lista 10. pontja szerint határozták meg. A biztosított követelésnek hiteltartozás késedelmi kamata a jogcíme.
[5] A folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárás keretében nem volt lehetőség a végrehajtás megszüntetésére, a végrehajtást kérő a végrehajtó megkeresésére az elévülést nem ismerte el.
[…]
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[7] A felperes módosított keresetében elsődlegesen a 2023. március 22-én kiállított végrehajtási záradék alapján az önálló bírósági végrehajtó előtt az alperes javára folyamatban lévő végrehajtási eljárás megszüntetését, másodlagosan a végrehajtás korlátázását kérte a végrehajtás elrendelése iránti alperesi jogelődi kérelem előterjesztését megelőzően 5 éven belül (2018. év január 23. napjától) esedékessé vált 9 060 351 forint tőke utáni késedelmi kamatra és a végrehajtás elrendelését követően esedékessé váló késedelmi kamatra.
[8] Jogi érvelése szerint a megszüntetni kért végrehajtási eljárás a közjegyző által 2002. május 16-án kelt közjegyzői okiratokba foglalt késedelmi kamat önálló érvényesítése. A végrehajtandó követelés esedékessé válásának időpontja 2003. május 12., amely időponthoz képest a végrehajtás elrendelése iránti kérelmét 19 év, 8 hónap és 14 nap elteltével nyújtotta be az alperesi jogelőd. A két időpont közötti idő alatt az alperesi jogelőd a behajtani kívánt követelését nem érvényesítette, így e követelése és az ahhoz kapcsolódó végrehajtási joga legkésőbb 2008. május 12-én elévült. Érvelése szerint, ha a késedelmi kamat a főkövetelés járulékaként, attól függő mellékkövetelésként kerül érvényesítésre, úgy önálló elévülése nem következhet be, amennyiben azonban a tőke és a kamat külön-külön végrehajtási eljárások tárgyát képezik, az elévülés vizsgálata is a pénzkövetelés önállósága alapján, az esedékessé válás időpontjától számítva történik. Utóbbi esetben nem járulékos igényt érvényesít a jogosult, hanem önálló pénzkövetelést, amely az elévülés szempontjából is önállóan bírálható el, a kamat ez esetben már nem élvezi a főkövetelés mögötti jogvédelmet, és elévülése az esedékessé válástól (2003. május 12.) számított ötéves határidő szerint állapítandó meg. Álláspontja szerint alperesnek nincs joga ahhoz, hogy a végrehajtás több mint 19 év elteltével történő kezdeményezése ellenére ugyanolyan helyzetbe kerüljön, mintha a végrehajtási eljárást már annak idején az elévülési időn belül megindította volna.
[9] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint, mivel a főkövetelés elévülése a mai napig sem következett be, a mellékkövetelések (pl. kamat, költség stb.) elévülése sem történhetett meg. A végrehajtási záradék alapján érvényesíteni kívánt kamatkövetelés, így a végrehajtási jog sem évült el. Hivatkozott arra is, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 251. § (3) bekezdése alapján a zálogtárggyal való felelősség kiterjed a kamatokra is. A kamatkövetelés későbbi, külön érvényesítése nem jelent joglemondást, nem eredményezi annak az elévülését. A járulékosságot nem az határozza meg, hogy egyszerre kerül érvényesítésre a főkövetelés és a mellékkövetelés. A kamat önmagában, tőke nélkül nem létezik, a contrario: ha a főkövetelés nem évült el, abban az esetben ez a mellékkövetelés tekintetében is kizárt. A főköveteléstől függő mellékkövetelések a főköveteléssel együtt évülnek el.
Az elsőfokú és a másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletében a Végrehajtói Irodánál folyamatban lévő végrehajtási ügyben a végrehajtást megszüntette.
[11] Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a kamatkövetelés a főköveteléstől függő mellékkövetelés, ezen mellékkövetelés minőségét nem befolyásolja annak a tőkeköveteléstől eltérő időpontban való érvényesítése. Az eltérő időpontban való érvényesítés esetén is vizsgálni kell azonban a kamatkövetelés önálló elévülését, amely a főkövetelés sikeres érvényesítésével, a kötelezett önkéntes teljesítésével elkezdődik. Az elévülés intézményének célja, hogy a jogosult csak egy belátható, bizonyos időpontig tudja érvényesíteni állami kényszerrel az igényét. Egy ilyen ismeretlen, előre meg nem határozott határidőhöz nem kötött igényérvényesítés súlyosan sérti a kötelezett érdekeit, hiszen a hosszú évek alatt a kötelezett alapos okkal hiheti, hogy a jogosult nem kívánja a késedelmi kamatot érvényesíteni. A főkövetelés és a mellékkövetelés között szoros gazdasági viszony áll fenn, azonban ez nem eredményezhet jogbizonytalanságot.
[12] Az elsőfokú bíróság szerint a régi Ptk. 324.§ (2) bekezdése abból az irányból szabályozza az elévülést, hogy a főkövetelés elévülése az attól függő mellékkövetelés elévülését is okozza. Ennek jogpolitikai háttere, hogy amennyiben a mellékkövetelés elévülése a tőkeköveteléshez képest későbbi időpontban következhetne be, akkor az azt meghatározó, vele szoros gazdasági kapcsolatban lévő főkövetelés elévülése után ne lehessen az attól függésben lévő mellékkövetelést önállóan érvényesíteni. A jogszabályi rendelkezésnek olyan tartalom, hogy a főköveteléstől függő mellékkövetelés mindaddig nem évül el, amíg a főkövetelés nem évül el, nem tulajdonítható. A mellékkövetelés is annyi idő alatt évül el, mint a főkövetelés, azonban annak kezdő időpontja önállóan vizsgálandó, nem a főkövetelés elévülésétől függ.
[13] Rámutatott arra is, hogy a tőkekövetelésnek a 2003. évben történő végrehajtási záradékkal való ellátása során semmi nem akadályozta a jogosultat abban, hogy a teljes tartozásra kérje annak kiállítását. Jelen esetben alperes kifejezetten hivatkozott arra, hogy a tőkekövetelés érvényesítésekor a fedezetül szolgáló ingatlan értéke felelt meg a tőkekövetelésnek és az azóta az ingatlanárakban bekövetkezett pozitív változás miatt érvényesítették a késedelmi kamatot, amely magatartás azonban az elévülés jogpolitikai céljával ellentétes. Hivatkozott továbbá a fogyasztók fokozott védelmének szükségességére is, a felperes ennyi év után okkal bízhatott abban, hogy a fennálló tartozásból hosszú évekig nem érvényesített részt már nem fogják vele szemben érvényesíteni.
[14] Mindezek alapján a perbeli tényállásból arra a következtetésre jutott, hogy a főköveteléshez szorosan, gazdaságilag kapcsolódó késedelmi kamat elévülése önállóan vizsgálandó, így a kamatkövetelés 2003. október 27-től számított ötéves elévülési idő elteltével, 2008. október 27-én elévült. A követelés elévülésével annak végrehajtási joga is elévült.
[15] A felek által hivatkozott, a Kúria Pfv.21.511/2014/13. szám alatt közzétett, továbbá a BH2016. 311. számon megjelent határozatát, valamint a 6/2022 jogegységi határozatot és a 9/2023. jogegységi határozatot (a továbbiakban: 6/2022 JEH és 9/2023 JEH) nem találta alkalmazhatónak jelen ügyre, míg BH 1979.273. számú jogeset kapcsán hangsúlyozta, hogy az a kamat vonatkozásában az elévülés önálló vizsgálatát alátámasztja.
[16] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, egyben elrendelte az alperes mint végrehajtást kérő és a felperes mint adós között a Végrehajtói Iroda előtt indult végrehajtási eljárás folytatását.
[17] A jogerős ítélet indokai szerint az elsőfokú bíróság a szükséges mértékű bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helyesen, de részben hiányosan állapította meg, az abból levont következtetései megalapozatlanok.
[18] Rámutatott, hogy a felülbírálat körében a felperes mindkét kereseti kérelmét vizsgálta és elbírálta. Az elsődleges kereset kapcsán azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte-e a régi Ptk. 324. § (1) és (2) bekezdésében, a jelen perbeli eset vonatkozásában a BH 1979.273. számú eseti döntésben és a Kúria Pfv.21.511/2014/13. számú határozatában foglaltakat.
[19] A régi Ptk. 324. § (2) bekezdésének az értelmezése kapcsán annyiban egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a főköveteléstől függő mellékkövetelések a főkövetelésre irányuló szabályok szerint évülnek el, ilyen mellékkövetelés a kamat is. Ezek a mellékkövetelések annyi idő alatt évülnek el, mint a főkövetelés, ez azzal indokolható, hogy az említett mellékkövetelések a főköveteléstől függnek, azzal szoros gazdasági egységet alkotnak. Abban is osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy a perbeli jogvita során a BH 2016.311. számú eseti döntésnek, a 6/2022 JEH-nek és a 9/2023. JEH-nek nincs relevanciája. A másodfokú bíróság szerint azonban tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy a felperes álláspontját a Kúria Pfv.21.511/2014/13. számú határozata alátámasztja és a BH 1979.273. számú eseti döntésből is téves következtetéseket vont le.
[20] Hangsúlyozta – az általa irányadónak tekintett kommentárban kifejtettekre utalva –, hogy a régi Ptk. 324. § (2) bekezdése értelmében a főköveteléstől függő mellékkövetelések (kamat, foglaló, bánatpénz, jelzálogjog, kezesség) a főköveteléssel együtt évülnek el. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor a főkövetelés a mellékköveteléstől elválik. Ilyenkor a mellékkövetelés elévülése is önálló, ez utóbbi esetre példa a kézi zálogjogból való kielégítés joga, amelyet a főkövetelés elévülése nem szüntet meg, illetve a bíróság által jogerősen megítélt perköltség, amelynek elévülése a főköveteléstől független. A Kúria Pfv.21.511/2014/13. számú határozatára hivatkozva kifejtette, hogy az annak alapját képező jogesetben a mellékkövetelés jelzálogjog volt, amely tehát a főköveteléstől független mellékkövetelés a kommentár értelmében, így emiatt válhatott el a főkövetelés és a mellékkövetelés elévülése egymástól. A kommentár értelmében a késedelmi kamatot a főkövetelés elévülési idején belül a késedelembe eséstől kezdődően bármilyen hosszú időre meg kell ítélni, vagyis az állampolgárok szerződéses viszonyában irányadó 5 éves időre visszamenőleg is. A főkövetelés elévülésénél azonban sem a késedelmi kamatot, sem az alapkövetelést nem lehet érvényesíteni, mert – ha hivatkoznak rá – mind a fő, mind a mellékkövetelést egységesen elévültnek kell tekinteni. A végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el [a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 57. § (1) bekezdés], amelyet a végrehajtási eljárás során ugyancsak nem lehet figyelembe venni, csak akkor, ha az alapul szolgáló követelés elévülését is hivatalból kell figyelembe venni.
[21] Mindezek alapján – utalva a régi Ptk. 325. § (1) bekezdésére és a 326. § (1) bekezdésére – egyetértett azon alperesi érveléssel, hogy a főkövetelés a mai napig nem évült el, hiszen a végrehajtási eljárás folyamatban van, a végrehajtási cselekmények megszakítják az elévülést, így a főköveteléshez kapcsolódó, tőle függő, vele szoros gazdasági egységet alkotó kamatkövetelés sem évülhetett el. Kiemelte, hogy a kamatkövetelést nem tette az elévülés szempontjából önálló követeléssé az, hogy alperes két végrehajtási záradékkal, két végrehajtási eljárásban hajtja be felperestől. A régi Ptk. 324. § (2) bekezdésében foglaltak alapján ettől még alkalmazandóak a perbeli szerződésből eredő összes késedelmi kamat követelésre. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság indokolásában felhozott jogpolitikai indokokat, valamint a fogyasztói szerződésre utalást nem találta relevánsnak, és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 528. § (2) bekezdés a) pontja alapján mind az elsődleges, mind a másodlagos keresetet elutasította.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[22] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő, a keresetének helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítását kérte.
[23] Megsértett jogszabályhelyként a régi Ptk. 324. § (2) bekezdését, 325. § (1) bekezdését, 326. § (1) bekezdését, továbbá a Vht. 57. §-át és a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontját jelölte meg.
[24] A felülvizsgálati kérelem indokai szerint a jogerős ítélettel szemben a régi Ptk. 324. § (2) bekezdése, 326. § (1) bekezdése és a Vht. 57. § (1) bekezdése együttes, rendszertani értelmezése nem ahhoz vezet, hogy amíg a tőke nem térült meg, addig a kamat elévülése fel sem merülhet, hanem éppen ahhoz, hogy az elévülés kezdő időpontja főszabályként az igény saját esedékességéhez kötődik, és a főköveteléshez tapadó mellékkövetelés-sors csak ott értelmezhető, ahol a mellékkövetelés ténylegesen függő, azaz a főköveteléssel egységben kerül érvényesítésre. Az elsőfokú bíróság következtetése azért helyes, mert a jelen végrehajtási eljárás tárgya önálló pénzkövetelés, amelynek elévülését a saját esedékességétől kell vizsgálni. A jogerős ítélet szerinti értelmezés az elévülés rendeltetésével ellentétes, és nem ad választ arra a helyzetre, amikor a jogosult maga választja le a kamatot a tőkéről, és önálló végrehajtási igényt konstruál belőle. A perbeli jogkérdés szempontjából különösen nagy súlya van annak, hogy az elsőfokú ítélet által hivatkozott kúriai esetjog is a különválás relevanciáját támasztja alá, miközben a jogerős ítélet ezt az összefüggést tévesen relativizálja. Az elsőfokú ítéletben a Kúria Pfv.21.511/2014/13. számú ítéletére hivatkozva már megjelenik az a helyes dogmatikai különbségtétel, amely szerint a főkövetelés és a mellékkövetelés sorsközösségi tétele nem abszolút, hanem a konkrét jogérvényesítési szerkezethez kötött, és különösen nem fordítható át automatikusan olyan konstrukcióra, ahol maga a jogosult a kamatot a tőkétől leválasztva, önálló végrehajtási igényként érvényesíti. Ezt a BH 2016.311. számú döntés is megerősíti: önálló érvényesítés esetén a kamat nem a főkövetelés „mellékzöngéje”, hanem elkülönült igény, és ezzel együtt az elévülés vizsgálata sem söpörhető félre azzal az érvvel, hogy a tőkére még folyik a végrehajtás. A jogerős ítélet anyagi jogi jogszabálysértése abban áll, hogy a régi Ptk. 324. § (2) bekezdésének „attól függő mellékkövetelés” fordulatát a perbeli különválasztott, önálló végrehajtási záradék alapján érvényesített kamatkövetelésre is kiterjesztette, és ezzel az elévülés intézményét a konkrét tényállásban kiüresítő, az alperes számára indokolatlan kedvezményt biztosító értelmezést fogadott el. A kamatkövetelést önálló pénzkövetelésként kell minősíteni, és az elévülést ennek megfelelően, a követelés saját esedékességéből kiindulva kell megítélni, összhangban azzal is, hogy a végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el.
[25] Mindezek alapján a felperes szerint, jelen ügyben a döntő jogkérdés nem az, hogy a késedelmi kamat „eredendően” mellékkövetelés-e, hanem az, hogy az alperes a saját jogérvényesítési döntésével a kamatigényt a főköveteléstől eljárásjogi és végrehajtásjogi értelemben leválasztotta. A jogerős ítélet azért is sérti a régi Ptk. 324. § (2) bekezdését, mert figyelmen kívül hagyja, hogy a per tárgya egy olyan végrehajtási eljárás, amelynek tartalma a tőketartozást egyáltalán nem foglalja magában, hanem kizárólag a késedelmi kamatot teszi a végrehajtás tárgyává. E különválásnak a jogi relevanciáját a jogerős ítélet is rögzíti, azonban nem vonja le a saját premisszájából következő jogi konzekvenciát, hanem a különvált kamatigényt változatlanul a főkövetelés „sorsához” láncolja, ami logikai ellentmondás és anyagi jogi tévedés.
[26] A hivatkozott három, egymásra épülő jogszabályi rendelkezés helyes értelmezésen alapuló összekapcsolása szükségképpen oda vezet, hogy ha a végrehajtás tárgya önálló kamatkövetelés, akkor annak elévülését a saját esedékességétől kell vizsgálni, és ha az elévül, akkor a végrehajtási joga is vele együtt évül el. A régi Ptk. 324. § (2) bekezdése nem arra szolgál, hogy a jogosult egy, az általa elkülönítetten végrehajtás alá vont, önállóan érvényesített kamatkövetelését időkorlát nélkül életben tarthassa pusztán azért, mert a tőkekövetelésre vonatkozó másik végrehajtás – bármely okból – még folyamatban van. Ezzel a jogerős ítélet olyan eredményre jut, amely az elévülés intézményét kiüresíti: a jogosultnak elegendő volna a tőkét végrehajtásban „életben tartani”, és ezzel bármikor, akár évtizedek múltán is elővehetné a kamatot, még akkor is, ha a kamat tekintetében semmilyen jogérvényesítési aktust nem tett az általános elévülési időn belül. Ezen értelmezés a régi Ptk. 326. § (1) bekezdésével is ellentétes.
[27] A felperes utalt a Kúria Pfv.21.511/2014/13. számú határozatára is. Rámutatott, hogy az abban kifejtett jogértelmezés szerint a mellékkövetelés (ott: jelzálogjog) a főköveteléstől függetlenedhet, és ezért válhat el a két elévülés egymástól. A jelen ügyben azonban a leválás nem elméleti lehetőség, hanem ténykérdés, az alperes a kamatot a tőkétől elkülönítetten érvényesíti. Ilyen tényállás mellett a másodfokú bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy a „végrehajtandó követelés” mibenléte mi, és e végrehajtandó követelés esedékességéhez képest eltelt-e az elévülési idő figyelemmel a Vht. 57. § (1) bekezdésére, mert az elévülés tárgya e jogszabályi rendelkezése alapján az a követelés, amely érvényesítésére ténylegesen végrehajtást vezetnek. A kamatkövetelés elévültsége és a végrehajtási jog elévülése megállapítható.
[28] A felperes szakirodalmat idézve kifejtette, hogy az ügyleti kamat elévülése az esedékesség időpontjában függetlenül a tőketartozás elévülésétől megkezdődik. A késedelmi kamat elévülése pedig a kötelezett késedelembe esésével veszi kezdetét. Nem a jogviszony tartóssága, hanem az igénnyé válás pillanata határozza meg az elévülés kezdetét. Az elévülés vizsgálatánál nem a főkövetelés fennállása, hanem az adott kamatrész igénnyé válása az irányadó. A lejárt kamattartozás – amennyiben az igénnyé vált – az általános elévülési idő alá esik. Tekintettel arra, hogy a végrehajtási záradék szerint a kamatkövetelés 2005. április 30-án vált esedékessé, e naptól kezdve a régi Ptk. 326. § (1) bekezdése alapján megindult az elévülés. A kamatkövetelés elévülése mindig a lejáratot követő évben, az esedékessé válástól kezdődik, az önállóan érvényesített kamat nem élvezhet időkorlát nélküli védelmet. A kamat elveszítheti járulékos jellegét, és ilyen esetben önálló főköveteléssé válik, amelyre az általános szabályok irányadók. A főkövetelés elévülése magával rántja a mellékkövetelést, azonban ez nem jelenti azt, hogy a mellékkövetelés elévülése ne következhetne be önállóan, ha annak saját elévülési ideje letelt. Ebből következően azonban az a kamat, amelyet nem ítéltek meg, és amelyre nem indult határidőn belül végrehajtási cselekmény, az általános elévülési szabályok szerint évül el. A kamatelévülés megszakadását eredményező cselekménynek kifejezetten a kamatra kell irányulnia. A főkövetelés tekintetében 2004-ben indult végrehajtás, azonban a kamatkövetelés önálló érvényesítésére 2023-ig nem került sor. A főkövetelésre irányuló végrehajtási cselekmény nem szakította meg az önálló kamatkövetelés elévülését, mert arra nem irányult.
[29] Álláspontja szerint a jogerős ítélet fentiekkel ellentétes megállapításai sértik a régi 324. § (1) bekezdését, 325. §-át, 326. § (1) bekezdését és a Vht. 57. §-át. Az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés abban áll, hogy a másodfokú bíróság a végrehajtás tárgyát képező követelést a főköveteléshez tapadó járulékos követelésként kezelte, és ebből kiindulva olyan jogkövetkezményt vont le, amely az önállóan érvényesített késedelmi kamat esetében dogmatikailag és a végrehajtási jog szabályai szerint sem állhat fenn. A végrehajtási záradék szerinti követelés esedékessé válásától a végrehajtás elrendelése iránti kérelemig olyan időmúlás következett be, amely az általános öt éves elévülési időt sokszorosan meghaladja, joghatályos, a régi Ptk. 327. § (1) bekezdése szerinti megszakító cselekmény hiányában ezért a keresetet elutasító döntés a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontjának a megsértését jelenti. A Kúria gyakorlata is egyértelmű, mert a közvetlenül végrehajtható követelések esetében a végrehajtási jog elévülése akkor kezdődik, amikor a követelés végrehajtási úton való érvényre juttatásának valamennyi feltétele bekövetkezett, a teljesítési határidő leteltét követő napon; és a Vht. 57. § (1) bekezdése összeköti a végrehajtandó követelés elévülési idejével a végrehajtási jog elévülését, ezért a végrehajtási jog is elévül, ha a szerződési igény a régi Ptk. 324. § (1) bekezdése szerint elévül. A másodfokú bíróság jogszabálysértése abban is tetten érhető, hogy az elévülés megszakadására irányadó jogi konstrukciót a perbeli adatok hiányában is „vélelmezett” módon kezelte, miközben az elévülés megszakadása kizárólag törvényben meghatározott, a jogosult igényérvényesítési szándékát kifejező cselekményhez kapcsolódhat. E körben utalt a 9/2023 JEH-re is. Rámutatott, hogy az elévülés megszakadásához tényleges, a törvény által elismert, tartalmilag igényérvényesítésnek minősülő cselekmény szükséges. A jelen perben pedig az esedékességet követő öt éven belül megvalósult, bizonyított megszakító cselekmény, amely az önálló kamatkövetelés elévülését megakadályozta volna, nem volt. A jogszabályok kógens rendje szerint az elévült követelés bírósági úton nem érvényesíthető, az elévült követelésre a végrehajtás elrendelésének nincs helye, és a végrehajtási jog – a követeléssel együtt – elévül; ezért a perbeli végrehajtási eljárás folytatása az anyagi jogi és végrehajtási jogi keretek között nem tartható fenn.
[30] Az I. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, fenntartva az első- és másodfokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját.
[31] Rámutatott, hogy a kamatigény elkülönülő eljárásban történő érvényesítése a mellékkövetelés jelleget nem változtatja meg. Közömbös tehát, hogy az alperes a főkövetelés el nem évülése esetén a kamatigényt önálló eljárás keretében érvényesíti. A közjegyzői okiratok sajátossága, hogy az abban foglalt feltétel vagy időpont bekövetkezése esetén közvetlen végrehajtásnak van helye. Ez azt eredményezheti, hogy az aktuálisan lejárt tartozások tekintetében több eljárás indul a kötelezettel szemben, mindez azonban nem vezet oda, hogy a kamatkövetelések az elévülés szempontjából is önállósodjanak, mivel függő, mellékkövetelés jellegük miatt az érvényesítésükről történő lemondáshoz kifejezett erre irányuló joglemondásra lenne szükség, amelyre nem került sor. Utalt arra is, hogy a kamat naponta történő termelődésére tekintettel mindig lenne legalább egy olyan 5 éves periódus, amelyre nézve az elévülés nem következhetett be.
A Kúria döntése és jogi indokai
[32] A Kúria – tekintettel arra, hogy a felperes felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett – elsődlegesen rámutat, hogy a jogerős ítélet 2025. december 9-i jogerőre emelkedésére tekintettel az igazságügyi törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvény 243. § (4) bekezdése és a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 15. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Kúriának a jelen felülvizsgálati eljárásban a 2025. december 31-ig hatályos Pp. előírásait kell alkalmazni. A felülvizsgálat ennek megfelelően a Pp. 407. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ügyben nem volt kizárt. A per vagyonjogi pernek minősül és a felülvizsgálat Pp. 408. §-ának sem az (1), sem a (2) bekezdése alapján nem volt kizárt, így a felperes szükségtelenül terjesztett elő felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet. E kérelem elbírálását erre tekintettel a Kúria mellőzte és a felperes felülvizsgálati kérelemét érdemben vizsgálta.
[36] A felperes a jogerős ítéletet lényegében anyagi jogi alapon támadta, a felülvizsgálati kérelmében megjelölt egyetlen eljárásjogi jogszabálysértés is az anyagi jogszabályok megsértésen alapult, így a Kúria elsődlegesen ezeket vizsgálta. Tekintettel arra, hogy a felperes nem vitatta a jogerős ítéletben rögzített tényállást, mindez azt eredményezte, hogy a megállapított tények, a tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó volt, így a Kúriának a megsértettként megjelölt anyagi jogszabályi rendelkezések sérelmét a másodfokú bíróság által megállapított tényállás mellett kellett vizsgálnia.
[37] Az előterjesztett keresetre tekintettel az eljárt bíróságoknak – ahogy a felülvizsgálati kérelem alapján a Kúriának is – a régi Ptk. 324. § (2) bekezdését és ezzel összefüggésben a régi Ptk. 326. § (1) bekezdését kellett értelmezniük. Az eljárt bíróságok álláspontja azonban e jogszabályi rendelkezések vonatkozásában nem egyezett meg, így a kereset alaposságát illetően is eltérő döntésre jutottak. A Kúria a régi Ptk. 324. § (2) bekezdése értelmezése körében az elsőfokú bírósággal értett egyet, azonban megállapította, hogy az elsőfokú bíróság érdemi döntése sem helytálló az alábbiak miatt.
[38] A [36] bekezdés alapján irányadó tényállás szerint az alperesi jogelőd a követelést tartalmazó közjegyzői okirat 2003. december 17-i záradékolása során kizárólag a tőke és az ahhoz kapcsolódóan addig lejárt ügyleti és késedelmi kamat követelést érvényesítette. Ennek a végrehajtási eljárásnak ennek megfelelően a jelen per tárgyát képező végrehajtási eljárás alapjául szolgáló záradékolás iránti kérelemmel érvényesített 2023. január 23-ig felmerült és lejárt 22 110 108 forint késedelmi kamat nem képezte a tárgyát, azaz az alperesi jogelőd e kamatkövetelését az adóssal szemben korábban nem érvényesítette. Ennek, vagyis az igényérvényesítés elmaradásának az elbírált kereset és a megjelölt anyagi jogszabályi rendelkezések értelmezése kapcsán is döntő jelentősége volt.
[39] Pénztartozás esetén a késedelmi kamat a régi Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján a késedelembe esés objektív, jogszabályon alapuló következménye. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség és az annak a követelése iránti jog a pénztartozás esedékességkor való teljesítésének az elmulasztásával keletkezik és mindaddig fennáll, amíg a kötelezett a pénztartozást akár önként, akár végrehajtás útján nem teljesíti. Ettől eltér azonban a késedelmi kamatból álló pénzkövetelés, amely a pénztartozás esedékességét követő minden egyes, késedelmes – elmulasztott – napon keletkezik és válik esedékessé, azaz összegszerűsége az időmúlás következtében folyamatosan változik, mert minden egyes késedelmes nappal nő, azzal, hogy a kamat %-os mértéke is változhat. A napi esedékességen nem változtat az sem, hogy a jogosult – a kamatnak a tőke teljesítésig fennálló, járulékos jellegéből adódóan – a késedelmi kamatigényt a késedelembe esés időpontjától a kifizetésig a jövőre nézve is érvényesítheti.
[40] A késedelmi kamat pénzkövetelés, ezért irányadóak rá a pénzkövetelésre vonatkozó anyagi jogi rendelkezések, így a kötelmi jog általános szabályai is, tehát – kizáró rendelkezések hiányában – az elévülésre vonatkozó anyagi jogi jogszabályi rendelkezések [régi Ptk. 324–327. §] is. Mindez azt is jelenti, hogy a késedelmi kamatot a jogosultnak érvényesítenie szükséges: annak megfizetésére a bíróság csak erre irányuló kérelem esetén kötelezheti a kötelezettet. Ezt alátámasztja az is, hogy a bíróság a keresetben meghatározottnál korábbi időponttól késedelmi kamat fizetésére vonatkozó kötelezettséget nem állapíthat meg, hiába illetné meg az a jogosultat az anyagi jogszabályok értelmében, illetve csak a hitelező kérelmére és kizárólag a megítélt tőke után az ítéletben meghatározott teljesítési határidő elteltét követően kérhető a végrehajtási eljárásban késedelmi kamat (PK 226.). Az érvényesítés önállóan is történhet, az igényérvényesítés elmaradása azonban ahhoz vezet, hogy a késedelmi kamatkövetelés is elévülhet. Ettől eltérő jogi következtetésre a régi Ptk. 324. § (2) bekezdésének értelmezése sem vezethet az alábbiakra tekintettel.
[41] A régi Ptk. 324. § (2) bekezdése szerint a főkövetelés elévülésével az attól függő mellékkövetelések (ide tartozik a bírói gyakorlat alapján a késedelmi kamat is) elévülnek. Mindez azonban csak azt jelenti, hogy a tőke elévülése kizárja annak bírói úton való érvényesítését, amely kihat a mellékkövetelés, így a kamat elévülésére is. Helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a jogszabály ennek ellentétét, tehát, hogy a főköveteléstől függő mellékkövetelés mindaddig nem évül el, amíg a főkövetelés nem évül el, nem tartalmazza. A [39] bekezdésben kifejtettek szerinti, a tőke- és a késedelemi kamatkövetelés eltérő (keletkezési és) esedékességi időpontjára tekintettel e szabályozás célja tehát valóban az, amire az elsőfokú bíróság hivatkozott: ha a mellékkövetelés elévülése a tőkeköveteléshez képest későbbi időpontban következne be, akkor azt önállóan, az őt meghatározó, vele szoros gazdasági kapcsolatban lévő főkövetelés elévülése után ne lehessen érvényesíteni.
[42] Az nem volt vitatott, hogy a tőkekövetelés nem évült el és az sem, hogy az alperesi jogelőd az adóssal szembeni – a korábban érvényesített, lejárt késedelmi kamaton felüli – késedelmi kamatkövetelését kizárólag 2023. januárjában érvényesítette, annak megfizetésére az adóst nem hívta fel, bírósági eljárást sem indított vele szemben e követelésre, egyéb, a régi Ptk. 327. § (2) bekezdése szerinti megszakító körülmény sem állt fenn 2003. decembere és 2023. januárja között. A tőkekövetelés közvetlen végrehajtás útján való érvényesítése és az annak folytán megindult végrehajtás a 2023 évi záradékolási kérelemmel érvényesített késedelmi kamatra nem terjedt ki, így az ott foganatosított végrehajtási cselekmények a nem érvényesített és utóbb esedékessé váló kamatkövetelés elévülésének a megszakadását – figyelemmel a Vht. 57. §-ára is – nem eredményezhették. A tőkekövetelés elévülésének és teljesítésének (behajtásának) hiánya tehát a jogerős ítéletben kifejtettekkel szemben a régi Ptk. 324. § (1) és (2) bekezdése helyes, a régi Ptk. 325. § (1) bekezdésével és 326. § (1) bekezdésével való együttes értelmezése alapján a korábban nem érvényesített késedelmi kamatkövetelésre csak annyiban hatott ki – ahogy arra az I. rendű alperes helytállóan utalt –, hogy a 2023. januári igényérvényesítést megelőző 5 évben esedékessé vált késedelmi kamat elévülése nem következett be, amely a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a végrehajtás megszüntetés iránti kereset részbeni megalapozottságát eredményezve a végrehajtás korlátozására ad alapot (Kúria Pfv.21.469/2014/3. megjelent: BH 2015.196. Kúria Pfv.20.036/2016/4., Pfv.20.754/2016/5.). A jogerős ítélet ezzel ellentétes megállapításai tehát sértik a felperes által megjelölt anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket és így lényegében megfelel a felperes másodlagos keresetének.
[43] A bíróság mindig az adott történeti tényállás mellett vizsgálja az érvényesített (alanyi) jog alapját képező anyagi jogszabályi rendelkezés szerinti (törvényi) tényállás megvalósulását, és ennek során értelmezi az adott anyagi jogszabályi rendelkezést. Erre tekintettel az összevethetőség megállapítására főszabályként akkor kerülhet sor, ha a határozatok alapját képező ügyekben legalább a releváns tények lényegi hasonlósága és az alkalmazott anyagi jogi szabály egyezősége fennáll. A felperes által a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott kúriai döntés és jogegységi határozatok a tényállás és az értelmezett jogszabályi rendelkezések eltérése folytán – összevethetőség hiányában – jelen eljárásban nem, vagy csak annyiban voltak figyelembe vehetők, hogy azokhoz, (így különösen a 6/2022 JEH-hez), rendszerükben a Kúria ezen határozatának is kapcsolódnia kellett. A BH 1979.273. szám alatt megjelent döntés kötelező erővel nem bír, így az abban kifejtetteket a Kúria nem értékelte.
[44] A Kúria a fentiekre tekintettel a jogszabálysértő jogerős ítéletet a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a fenti indokokra tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a végrehajtást a tőkekövetelés után 2018. január 23-tól járó késedelmi kamatokra korlátozta.
(Kúria Pfv.V.20.239/2026/7.)