I. A Kp. 78. § (4) bekezdése a megelőző eljárásban fennálló, de abban nem értékelt tényre, körülményre hivatkozást, nem pedig a megelőző eljárásban értékelt tényekre, körülményekre vonatkozó bizonyítékok figyelembevételét korlátozza. A korlátozó szabály alkalmazásában nem a bizonyíték újdonságának van jelentősége, hanem annak a ténynek, körülménynek, amelyet a fél a perben bizonyítani kíván.
II. A bíróság határozata akkor iratellenes, ha az abban rögzített tények és az alapul szolgáló bizonyítékok tartalma ellentétes, vagyis a tényállásban és a bizonyítékokban szereplő tények, adatok nem fedik egymást, azok egymással kifejezetten ellentétben állnak, eltérőek. Iratellenességre hivatkozással eredményesen nem kifogásolható az, ha a bíróság a rendelkezésére álló ellentétes tartalmú bizonyítékok egybevetésének és mérlegelésének eredményeként (bizonyító erejük eltérő értékelésével, egyes bizonyítékokat elvetve, kirekesztve, stb.) állapítja meg a tényállást [2017. évi I. törvény (Kp.) 78. § (2) és (4) bek.; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 279. § (1) bek.].
A felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Fftv.) alapján 2024. szeptember 24-én lefolytatott helyszíni ellenőrzés és az azt követő közigazgatási hatósági eljárás eredményeként meghozott, 2025. január 29-én kelt határozatában a felperest 1 000 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta, egyben megállapította, hogy a felperes és X.Y. (a továbbiakban: Munkavállaló) között 2024. augusztus 29. és szeptember 27. között munkaviszony állt fenn, továbbá kötelezte a felperest, hogy a Munkavállalót a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szabályai szerint foglalkoztassa és a fenti időszakban fennállt általános teljes napi munkaidős munkaviszonya alapján az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott módon tegyen eleget az adóhatóság felé fennálló bejelentési kötelezettségének.
[2] A határozat indokolása szerint a felperes az általa üzemeltetett hotel és étterem recepcióján egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott Munkavállalót 2024. szeptember 27. napján 8-tól 16 óráig tartó munkaidőben írásbeli munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatta. Az alperes a jogszabálysértő foglalkoztatást a 2024. szeptember havi munkaidő nyilvántartás és egyszerűsített foglalkoztatás kifizetési jegyzéke adataiból, a Munkavállalónak a nyilvántartás és a kifizetési jegyzék adatait alátámasztó tanúvallomásából, valamint abból állapította meg, hogy az Egyszerűsített Foglalkoztatási Adatbázis (a továbbiakban: EFA) e napra nem tartalmazott információt. Az alperes a felperes azon hivatkozását, hogy a Munkavállaló feltehetőleg adminisztrációs tévedés, a tényleges munkavégzés napjának, vagyis szeptember 28.-ának a jelenléti íven történt elírása folytán szerepelt a munkaidő nyilvántartásban és a kifizetési jegyzéken január 27-én munkavégzést teljesítőként, egyrészt a Munkavállaló tanúvallomására tekintettel, másrészt azért nem fogadta el, mert a munkaidő nyilvántartás valós adatokkal történő vezetése a munkáltató kötelessége, illetve mert a felperes nyilatkozata szerint felmerülhetett az is, hogy a Munkavállaló elcserélte a munkanapját egy másik recepcióssal. Az alperes a felperes állítását alátámasztó bizonyítékként a Munkavállaló alpereshez eljuttatott, 2025. január 21-én kelt írásbeli nyilatkozatát, amely szerint az utolsó munkanapjára rosszul emlékezett, ezért tévesen nyilatkozott úgy, hogy 2024. szeptember 27-én dolgozott utoljára, nem fogadta el, és a Munkavállaló ismételt, illetve munkatársa tanúkénti meghallgatására tett bizonyítási indítványt is elutasította, mert a Munkavállalót 2024. november 11-én a hamis tanúzás büntetőjogi következményeiről történt kioktatást követően, befolyástól mentesen meghallgatták, kolléganője befolyástól mentes meghallgatása már nem garantálható és a munkaügyi iratok is a 2024. szeptember 27. napi munkavégzést támasztják alá.
A felperes keresete, az alperes védirata
[3] A felperes keresetében a határozat megsemmisítését, másodlagosan megváltoztatását kérte az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 2. § (1) bekezdése, (2) bekezdés a) pontja, 6. § (3) bekezdése, 62. § (1)–(2) bekezdései és más jogszabályi rendelkezések megsértése miatt arra hivatkozva, hogy az alperes egyoldalúan, a felperes jóhiszeműségét és a vétlenségét alátámasztó tények és körülmények kizárásával a terhére állapította meg a tényállást. Kifogásolta, hogy a határozat nem tartalmazza, hogy a Munkavállalót utoljára – a tényeknek megfelelően – 2024. szeptember 28-ára jelentették be egyszerűsített foglalkoztatás keretében történő munkavégzésre; a szeptember 27-i munkavégzésére vonatkozó adat annak köszönhetően került a munkaidő nyilvántartásba és képezte a bérszámfejtés alapját, hogy a Munkavállaló a jelenléti íven véletlenül elírta az utolsó munkanapját. Az ezzel kapcsolatos hivatkozásait, azt, hogy a felperesnek nem fűződött érdeke ahhoz, illetve nem életszerű, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás keretében bejelentett A munkavállalót egyetlen napra, szeptember 27-ére ne jelentse be, míg 28-ára, amikor is az alperes szerint nem végzett munkát, bejelentse, az alperes nem vette figyelembe, és az indítványozott bizonyítás elrendelését mellőzte, jóhiszeműségét nem vélelmezte. Az alperes a Munkavállalót az új munkahelyén szabálytalanul, „rajtaütésszerűen” kereste meg és hallgatta meg tanúként ismételten úgy, hogy először a téves adatokat tartalmazó munkaügyi iratokat (munkaidő-nyilvántartást és a bérszámfejtési adatokat) tárta elé, amely körülmények között, közel két hónap elteltével a Munkavállaló nyilvánvalóan nem emlékezhetett jól az utolsó munkanapjára. Az alperes logikai okfejtésére tévesen felfűzött minden következtetés helytelen, valósághű tényállás megállapítása esetén bírság kiszabásának nem lett volna helye, összege pedig mindenképpen eltúlzott.
[4] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, fenntartva határozata ténybeli és jogi indokait.
A bíróság ítélete
[5] Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát – a tényállás tisztázási, bizonyítási kötelezettsége megszegése miatt – megsemmisítette. A közigazgatási eljárásban és a perben lefolytatott bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy a perbeli időszakban a Munkavállalóval együtt a recepción hárman dolgoztak, pénteken és szombaton rendszerint párban. A munkaidő beosztást maguk készítették el, munkanapjaikat egy hónapra előre, egymással egyeztetve határozták meg; egy általuk folyamatosan vezetett füzet dátumszerűen, naponként tartalmazta a fontosabb bejegyzéseket, üzeneteket. A Munkavállaló 2024. szeptember 28. napi egyszerűsített foglalkoztatás keretében való munkavégzését a NAV felé szeptember 27-én jelentették be telefonon – az EFA adataiból kitűnően – 19 óra 38 perckor. A recepción 2024. szeptember 27-én két másik személy dolgozott; a füzetbe aznap mindketten tettek bejegyzést, rögzítve, hogy 2024. szeptember 28-ára mely munkavállalókat jelentette be egyszerűsített foglalkoztatásra, a nevek között a Munkavállaló neve is szerepelt. A füzet bejegyzése szerint 2024. szeptember 28-án a recepción A. és a Munkavállaló dolgoztak, e napra a Munkavállaló is tett kézzel írt bejegyzést, A. pedig a másnapra bejelentett munkavállalókat írta be a füzetbe. A Munkavállaló a jelenléti íven 2024. szeptember 27. napját munkavégzési napként írta alá, a géppel írt jelenléti íven e dátum mellett, annak ellenére, hogy ez a nap péntekre esett, vasárnap szerepelt. A Munkavállaló 2024. szeptember 27-ét a jelenléti íven, amelynek adatait a felperesnél senki nem ellenőrizte, elírta, a jelenléti ívet továbbították a könyvelés részére, a munkabér kifizetése ennek alapján történt. A Munkavállaló a valóságban szeptember 28-án, szombaton dolgozott A-val, ez volt a felperesnél az utolsó munkanapja, amelyet követően családjával a testvére születésnapját ünnepelte.
[6] A bíróság rámutatott arra, hogy a közigazgatási eljárásban az Ákr. 2. §-ában előírt rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlás követelménye, valamint az Ákr. 6. § (3) bekezdésében írt jóhiszeműség vélelme alapján kell eljárni, amely elvek a bizonyítékok beszerzése és a tényállás megállapítása során is irányadók. A bíróság szerint az alperes egyoldalúan állapította meg a tényállást, a bizonyítási eljárást önkényesen folytatta le, a felperes jóhiszeműségét, vétlenségét alátámasztó tények, körülmények figyelembevételét mellőzte, azokat kizárta. Döntését a Munkavállaló 2024. szeptember havi munkaügyi nyilvántartási adataira és 2024. november 11-i tanúvallomására alapította, a további bizonyítékokat nem értékelte, illetve a felperes indítványa ellenére nem szerezte be.
[7] A bíróság kiemelte, hogy a Munkavállaló szeptember havi munkaidő nyilvántartása már „önmagában” is tartalmazott elírást és ellentmondásos adatokat; kiemelte továbbá, hogy a Munkavállaló a perben megerősítette, hogy 2024. novemberi tanúkénti meghallgatása során az ellenőrök által elé tárt munkaügyi okiratok megtekintését követően, az adatok valóságában bízva nyilatkozott úgy, hogy azok a valóságnak megfelelnek, ezzel ellentétes későbbi nyilatkozatát pedig a családjával történt egyeztetés után, amikor is szembesült azzal, hogy tévedett, tette meg. A bíróság szerint az ellentmondásokat az alperesnek kellett volna tisztáznia, a szükséges bizonyítást azonban nem folytatta le, az ellentmondásokat az indítványozott tanúmeghallgatások útján sem oldotta fel. A bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján, a Munkavállaló és A. tanúvallomását és az utóbbi tanú által a tárgyaláson felmutatott füzet tartalmát is figyelembe véve arra a következtetésre jutott, hogy a Munkavállalót az alperes 2024. szeptember 28-án, nem pedig szeptember 27-én foglalkoztatta, ezért a bejelentés nélküli foglalkoztatása jogkövetkezményei alkalmazásának nem volt helye.
[8] A bíróság a Kúria Kfv.VII.45.097/2023/6. számú határozatában foglalt jogértelmezést az ügyben nem tartotta irányadónak, mert a felperes a Munkavállaló nyilatkozataiban szereplő eltérésnek észszerű indokát adta, a felperes előadását pedig a perben meghallgatott tanúk és az egyik tanú által felmutatott okirati bizonyíték (füzet) kétséget kizáróan alátámasztotta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra utasítását, valamint a felperes perköltségben marasztalását kérte a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdése, valamint a Kp. 78. § (2) és (4) bekezdései megsértése miatt arra hivatkozva, hogy az ítélet indokolása logikátlan, a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen, kirívóan iratellenes, az ítélet anyagi és eljárásjogi szabályt sért és a Kúria álláspontjával ellentétes jogi levezetést tartalmaz. Felülvizsgálati kérelme befogadását a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja alapján kérte arra hivatkozva, hogy a Kúria a Kp. 78. § (4) bekezdésének alkalmazása, a bizonyítékok értékelése során eltért a Kfv.IV.37.844/2019/5. és a Kfv.VII.45.097/2023/6. számú „precedens értékű” határozatoktól.
[10] Az alperes előadta, hogy a Munkavállalót 2024. november 11-én a felperes által csatolt iratokban fellelt ellentmondások tisztázása érdekében hallgatta meg ismételten tanúként, amikor is a Munkavállaló úgy nyilatkozott, hogy a szeptember havi munkaidő nyilvántartás „a valós munkanapjaimat és munkaidőmet tartalmazza, így 1-jén, 3-án, 4-én, 5-én, 6-án, 7-én, 10-én, 11-én, 13-án, 15-én, 17-én, 18-án, 19-én, 24-én és 27-én végeztem munkát 8 órától 16 óráig tartó munkaidőben. Az utolsó munkanapom 27-e volt, azóta már másik munkahelyen dolgozom (…) Az öcsém szülinapja 27-e és emlékszem, hogy az utolsó munkanapom után este tartottuk az ünneplést, az volt az utolsó munkanapom. Az is lehet, hogy akkor valamelyik recepciós kollégával elcseréltem a tervezett munkanapot.” Az alperes kiemelte továbbá, hogy a felperes az ezt követő, 2024. december 6-i nyilatkozatában „érdemben nem tudta megindokolni” a szeptember 27-i bejelentés elmaradását, beadványában azonban kétszer is rögzítette, hogy elképzelhető, hogy a recepciósok egymás között elcserélték a munkanapokat; a Munkavállaló pedig az alpereshez 2025. január 22-én eljuttatott levelében már úgy nyilatkozott, hogy mégsem szeptember 27-én dolgozott, hanem 28-án, és ekkor tartották a születésnapot is.
[11] Az alperes kifogásolta, hogy a bíróság a Kp. 78. § (4) bekezdésével, a Kp. e rendelkezéséhez fűzött hivatalos indokolásával és a Kfv.IV.37.844/2019/5. számú határozatban foglalt értelmezésével – kiemelten az önhiba fogalmát érintően – ellentétesen vette figyelembe és tekintette perdöntőnek a tanúk által a tárgyaláson felmutatott „üzenőfüzetet”, mivel a megelőző eljárásban nem értékelt tényre fő szabályként nem lehet hivatkozni, és a tényállás nem megfelelő tisztázása új bizonyítékokra hivatkozás útján csak szűk körben orvosolható. Hangsúlyozta, hogy az „üzenőfüzetről” a Munkavállaló egyik nyilatkozata során sem tett említést, erre a dokumentumra a felperes sem hivatkozott, 2024. decemberében és a keresetlevelében sem. Ezek alapján a dokumentum hitelessége és keletkezése megkérdőjelezhető, amennyiben az „üzenőfüzet” a hatósági eljárás ideje alatt is létezett, úgy azt a felperesnek, mivel neki állt érdekében az abban foglaltak bizonyítása, be kellett volna mutatnia. Az alperes lehetőséget adott a felperesnek bizonyítékai előterjesztésére, amennyiben azt nem tette meg, ez az érdekkörében felmerült hibának minősül. A Kp. 78. § (4) bekezdésének kiterjesztő értelmezése, nevezetesen, hogy a perben bármely korábban nem csatolt bizonyítékra is lehet hivatkozni, ellentétes a jogalkotó akaratával, azzal, hogy új bizonyítékra is csak önhibán kívül eső okból lehet hivatkozni.
[12] A bíróság a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelésével állapította meg a tényállást, amikor az „üzenőfüzet” megküldésének hiányát nem értékelte a felperes önhibájaként, és nem vette figyelembe a fenti körülményeket. A bíróság megsértette a Pp. 279. § (1) bekezdését és a Kp. 78. § (2) bekezdését, amikor kirívóan iratellenes, a munkaügyi iratokkal (szeptember havi munkaidő nyilvántartás, havi kifizetési jegyzék, egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétel igazolás) és a Munkavállaló korábbi egyértelmű nyilatkozataival ellentétes tényállást állapított meg és döntése meghozatala során a Munkavállaló későbbi, az előzővel szöges ellentétben álló nyilatkozatait fogadta el.
[13] Az alperes – az Mfv.III.10.073/2009/3., Mfv.III.10.725/2012/7. és Kfv.VII.45.097/2023/6. számú, bejelentés nélküli foglalkoztatás tárgyában hozott határozatok felhívásával – hivatkozott arra, hogy a kúriai gyakorlat szerint a foglalkozás-felügyeleti (munkaügyi) ellenőrzés során ügydöntő jelentősége van a helyszíni ellenőrzéskor készült jegyzőkönyveknek, az azokban foglalt állításokkal szembeni későbbi nyilatkozatokat fokozott körültekintéssel kell kezelni. A Kúria e határozatokban kimondta, hogy a bíróságnak a tényállás megállapítása, illetve döntése meghozatalakor általában a munkaügyi, illetve foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzés időpontjához időben közelebb eső, befolyásmentesen tett nyilatkozatokat kell perdöntőként elfogadnia akkor, ha a későbbiekben az eltérés észszerű indokának megjelölése nélkül kerül sor a korábbival ellentétes nyilatkozattételre.
[14] Az alperes ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a Munkavállaló érdemben nem indokolta meg, hogy miért változtatta meg a korábbi nyilatkozatát; a Munkavállaló 2024. november 11-én nem egyszerűen csak elismerő nyilatkozatot tett, hanem egy konkrét családi eseménnyel, testvére születésnapjával és annak megünneplésével is összekötötte a szeptember 27-i munkavégzését. Ehhez képest logikátlan és életszerűtlen az ezzel ellentétes, hónapokkal későbbi állítása, amelynek elfogadásával a bíróság lényegében azt mondta ki, hogy a Munkavállaló az idő múlásával egyre jobban emlékszik arra, mi történt a múltban. A bíróság törvénysértő módon hagyta figyelmen kívül a felperes által becsatolt munkaidő nyilvántartás és a havi kifizetési jegyzék adatait, és tévesen tulajdonított jelentőséget a teljes hónapon „végighúzódó” azon hibának, hogy a szeptember havi nyilvántartáshoz egy másik hónap mintáját használták fel, az annak megfelelő napok szerinti besorolással. A bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a Munkavállaló a perbeli meghallgatása során többször is ellentmondásba keveredett, az ellenőrzés napját tévesen szeptember 28. napjában jelölte meg, a munkaidő nyilvántartás készítését a közigazgatási eljárásban B. feladataként jelölte meg, míg a tárgyaláson a jogsértés elkövetését (téves kitöltés) magára vállalta, amely ellentmondások jól mutatják az idő múlásának hatását. A perbeli esemény és a Munkavállaló 2024. november 11-i tanúvallomása között mindössze másfél hónap telt el, ezért alappal állítható, hogy a Munkavállaló korábbi nyilatkozata tartalmazza az események pontos leírását. A bíróság tévesen tulajdonított jelentőséget a perben meghallgatott tanúk nyilatkozatainak is, mivel azok a hatósági eljárásban feltárt tényállást nem cáfolták. A. tanúvallomása kizárólag azon az „üzenőfüzeten” alapult, amelyet a perben felhasználni nem lehetett volna, míg a Munkavállaló semmilyen észszerű magyarázatát nem adta annak, miért változtatta meg teljes mértékben a korábbi nyilatkozatát. Észszerű indoknak nem minősülhet az, hogy a munkaügyi jogsértés munkavállalóval való közlését követően a munkáltató és az érintett munkavállaló a jogkövetkezmények elkerülése érdekében hónapokkal később megcáfolják saját nyilatkozataikat és téves adatokat tartalmazónak minősítik a munkáltató által korábban becsatolt munkaügyi dokumentumokat.
[15] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes költségekben való marasztalását kérte arra hivatkozva, hogy az ítélet nem ütközik az alperes által megjelölt jogszabályi rendelkezésekbe és precedens határozatokba sem.
[16] Álláspontja szerint az alperes a perben csatolt bizonyítékokkal ellentétesen hivatkozik arra, hogy az üzenőfüzetet önhibájából nem csatolta be. Az üzenőfüzetet nem a munkáltató, hanem – munkájuk megkönnyítése és a zökkenőmentes információcsere érdekében – a recepciós munkavállalók vezették, arról a felperesnek nem volt tudomása; ezt az alperes sem vitatta. Amennyiben a felperes tudott volna a füzetről, úgy arra már korábban hivatkozott volna, azt nem a tanú mutatta volna be a tárgyaláson. Az üzenőfüzet „bizonyíték jellegét” és tartalmát az alperes a bemutatásakor nem vonta kétségbe, a tanúkhoz kérdést nem intézett, az általuk előadottakat sem vonta kétségbe, a bizonyítás lezárását követően csupán arra hivatkozott, hogy nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy a Munkavállaló 2024. szeptember 27-én nem dolgozott és a szeptember 28-i munkavégzés és bejelentés megtörténte a közigazgatási eljárásban sem volt vitás. Az alperes felülvizsgálati kérelmében az új tény állítását és a megelőző eljárásban még nem ismert bizonyítékra hivatkozást összemossa, a Kp. 78. § (4) bekezdését „iratellenesen interpretálja”. A rendelkezés az új tény állítása elé állít szigorú korlátot, azt kivételesen, csak a felsorolt esetekben teszi lehetővé, a bizonyítási indítványok és bizonyítékok előterjeszthetősége elé – a BH 20024.7.170. számon megjelent Kfv.II.37.722/2021/7., valamint a Kfv.III.45.284/2022/5. számú határozatokban szereplő értelmezéssel összhangban – nem állít ilyen tartalmú korlátot.
[17] A felperes szerint a bíróság a Pp. 279. § (1) bekezdését is betartotta, a bizonyítékokat ítéletében ismertette, a bizonyítás eredményének mérlegelése világosan kiolvasható. Az alperes felülvizsgálati kérelmében tartalmilag egyes bizonyítékok felülmérlegelését kéri, amelynek korlátait, annak vizsgálatát, hogy az eljárt bíróságok nyilvánvalóan helytelen, iratellenes, okszerűtlen következtetésekre jutottak-e, a BH 2025.3.65. számú határozatban részletezte a Kúria. Nem tekinthető ilyennek, hogy a bíróság a Munkavállaló utolsó munkanapjaként a szeptember 28-i munkavégzést fogadta el, ezen következtetést a bíróság – a felülvizsgálati ellenkérelemben ismertetettek szerint – részletesen megindokolta és érveléssel alátámasztotta. A felperes kiemelte, hogy az elsőfokú eljárás során nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amelynek alapján a bíróságnak az üzenőfüzet „korábbi hiányát” a felperes önhibájaként kellett volna értékelnie; az alperes az elsőfokú eljárásban nem hivatkozott önhibára, a felülvizsgálati eljárásban ezzel a hivatkozással lényegében új tényállítást tesz, ami ellentétes a Kp. 115. § (2) bekezdése által alkalmazandó Kp. 100. § (3) bekezdésével.
[18] Végül a felperes megismételte a keresetlevelében a Munkavállaló 2024. november 11-én tett tanúvallomása jegyzőkönyvi rögzítése kapcsán előadott kifogásokat és a peres eljárásban a bizonyítékértékelésre vonatkozóan kifejtett érveit, kiemelve, hogy a közigazgatási eljárásban tett bizonyítási indítványai elutasításával az alperes akadályozta meg a valóságnak megfelelő tényállás megállapítását.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[20] A Kúria a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontjára alapított felülvizsgálati kérelmet befogadta, miután az alperes a Kp. 78. § (4) bekezdésének alkalmazási gyakorlata, valamint a munkaügyi, illetve foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzéskor és az azt követően tett tényelőadások, nyilatkozatok eltérése, ellentmondásossága esetén a bizonyítékok értékelésének mikéntjére adott iránymutatás körében előadottakkal alátámasztotta a közzétett kúriai határozatoktól jogkérdésben eltérés vizsgálatának szükségességét.
[21] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése és 108. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a következők szerint.
[22] A Kúria határozatától jogkérdésben való eltérés vizsgálatának csak a közzétett határozatok tekintetében van helye. A közzétett (precedensértékű) kúriai határozat fogalmát – a következetes gyakorlat (Kfv.VII.38.217/2021/2., Kfv.I.35.043/2024/6., Kfv.VII.45.009/2024/2., stb.) szerint – a Kp. 99. § (1) bekezdésére, illetve a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontjára és 41/B. § (1) bekezdésére figyelemmel – úgy kell értelmezni, hogy az alatt a Kúria által, vagyis a 2012. január 1. után meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatot kell érteni. Az alperes által felhívott határozatok közül az Mfv.II.10.073/2009/3. számú határozat nem minősül precedenshatározatnak, ezért az ettől való eltérést a Kúria nem vizsgálta.
[23] A Kp. 115. § (1) bekezdése értelmében a fél a jogerős határozat ellen jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással terjeszthet elő felülvizsgálati kérelmet. Erre tekintettel a félnek a felülvizsgálati kérelmében konkrétan meg kell jelölnie az – álláspontja szerint – megsértett jogszabály-helyet; nem kifogásolt jogszabálysértés vizsgálatának nincs helye. Az alperes felülvizsgálati kérelmében – konkrét jogszabályhely megjelölése nélkül – csupán állította, hogy a bíróság döntése meghozatala során anyagi jogi jogszabálysértést is elkövetett, ebben a körben a Kp. 2. § (4) bekezdése alkalmazására alapot adó indokolást sem adott elő, ezért a Kúria az eljárása során kizárólag a megjelölt eljárásjogi rendelkezések [Pp. 279. § (1) bekezdés, Kp. 78. § (2) és (4) bekezdés] megsértését és azok értelmezési gyakorlatától való eltérést vizsgálhatta.
[24] A Pp. közigazgatási perben is alkalmazandó 279. § (1) bekezdése a bizonyítás eredményének mérlegelését szabályozó rendelkezés, amely szerint a bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján a meggyőződése alapján állapítja meg.
[25] A Kp. a bizonyítási eljárásra irányadó szabályai között, a 78. § (2) bekezdésében a közigazgatási perre irányadó speciális rendelkezésként a bíróság kötelezettségévé teszi, hogy a bizonyítékokat egyenként és összességükben, a megelőző eljárásban megállapított tényállással összevetve értékelje, a (4) bekezdésben pedig a megelőző eljárás idején fennállt, nem értékelt tény, körülmény figyelembe vételét korlátozza azzal, hogy a fél vagy az érdekelt arra való hivatkozását a perben csak akkor engedi meg, ha a megelőző eljárásban a közigazgatási szerv arra való hivatkozása ellenére nem vette figyelembe, azt önhibáján kívül nem ismerte, illetve arra önhibáján kívül nem hivatkozott.
[26] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a recepciósok által vezetett „üzenőfüzet” okirati bizonyítékként történő figyelembevételét és értékelését mindenekelőtt a Kp. 78. § (4) bekezdése megsértése okán kifogásolta – alaptalanul. A közigazgatási eljárásban és a perben vita és vizsgálat tárgyát az képezte, hogy a felperes a Munkavállalót 2024. szeptember 27-én 8 és 16 óra között bejelentés nélkül foglalkoztatta-e. Az e napon történő foglalkoztatást a felperes a közigazgatási eljárásban és a perben arra hivatkozással vitatta, hogy a Munkavállaló ténylegesen szeptember 28-án dolgozott, amely napra az egyszerűsített foglalkoztatási bejelentése megtörtént, a szeptember 27-i munkavégzésre vonatkozó adatok azért nem felelnek meg a valóságnak és azért kerültek a bérszámfejtés alapjául szolgáló munkaügyi iratokba, mert a felperes a jelenléti íven elírta a munkanapját. A felperes védekezése alapján az alperesnek a közigazgatási eljárásban a Munkavállaló 2024. szeptember 27-i és 28-i munkavégzését, azt, hogy őt a felperes ténylegesen mely napon (esetleg mindkét napon) foglalkoztatta, vizsgálnia kellett. Ezt az alperes vizsgálta is: határozatában megjelölte azokat az indokokat, amelyekre tekintettel nem fogadta el a felperes 2024. december 5-én kelt nyilatkozatát (amelyben arra való hivatkozása mellett, hogy a Munkavállaló feltehetően elírta, tehát tévesen jelölte meg a jelenléti íven a 28-i munkavégzés napja helyett 27-ét, nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a recepciós munkavállalók elcserélték a műszakjukat), a 2025. január 17-én kelt beadványában tett nyilatkozatát (amely szerint a jelenléti ív elírása miatt történt adminisztrációs tévedés) és bizonyítási indítványait, valamint a Munkavállaló 2025. január 22-én kelt nyilatkozatát (amely szerint ténylegesen 28-án, nem pedig 27-én volt az utolsó munkanapja).
[27] A felperes a perben nem adott elő olyan tényeket és nem jelölt meg olyan körülményeket, amelyeket a megelőző eljárásban nem tárt az alperes elé. A felperes a határozatban szankcionált mulasztással, a Munkavállaló 2024. szeptember 27-i bejelentés nélküli foglalkoztatásával szemben felhozott érveit, indokait, valamint a bizonyítási indítványait a perben csupán megismételte, a Kp. 78. § (4) bekezdése által tiltott nóvumra sem a tények, körülmények állítása, de az azokra vonatkozó bizonyítékok körében sem hivatkozott. Az alperes alaptalanul kifogásolta, hogy a bíróság az „üzenőfüzetet” nem rekesztette ki a bizonyítékok köréből, a Kp. 78. § (4) bekezdése ugyanis a megelőző eljárásban fennálló, de abban nem értékelt tényre, körülményre hivatkozást, nem pedig a megelőző eljárásban értékelt tényekre, körülményekre vonatkozó bizonyítékok figyelembevételét korlátozza. A perben egyebekben nem merült fel adat arra nézve (és az alperes sem állította), hogy a felperes a megelőző eljárásban tudomással bírt arról, hogy a recepciósok – munkájuk megkönnyítése érdekében – egy füzetben üzentek egymásnak. A füzet becsatolására a felperes nem tett indítványt, a füzetet a Munkavállaló munkatársa (A. recepciós) tanúkénti meghallgatása során a tárgyaláson mutatta fel azon előadása alátámasztására, hogy 2024. szeptember 27-én nem a Munkavállalóval, hanem a másik recepcióssal, 28-án pedig a Munkavállalóval dolgozott együtt. Ezen okirati bizonyíték valódiságát és tartalmát az alperes a perben nem vonta kétségbe, arra, hogy annak hitelessége és keletkezése „megkérdőjelezhető”, csupán a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott.
[28] A fentiek alapján a bíróság nem sértette meg a Kp. 78. § (4) bekezdését azáltal, hogy az „üzenőfüzetet” az okirati bizonyítékok között értékelte. Az alperes felülvizsgálati kérelmében az új bizonyítékokra hivatkozás korlátozása kapcsán – szövegösszefüggésből kiragadott mondat kiemelésével – tévesen hívja fel a Kp. 78. § (4) bekezdéséhez fűzött jogalkotói indokolást és állítja a Kúria Kfv.IV.37.844/2019/5. számú ítéletétől való indokolatlan eltérést is. A Kp. 78. § (4) bekezdése korlátozó szabálya alkalmazásában nem a bizonyíték újdonságának van jelentősége, hanem annak a ténynek, körülménynek, amelyet a fél a perben bizonyítani kíván. A felperes helytállóan hivatkozott felülvizsgálati ellenkérelmében arra, hogy az alperes értelmezése ellentétes a Kúria gyakorlatával. A Kúria a Kfv.III.37.730/2023/8. számú határozatában rámutatott: egységes a joggyakorlat abban, hogy a Kp. 78. § (4) bekezdése csak a megelőző eljárás idején fennálló és a megelőző eljárásban nem értékelt, a felperes részéről önhiba miatt nem hivatkozott tény és körülmény figyelembevételét zárja ki, ez azonban nem vonatkozik a bizonyítékokra és bizonyítási indítványra (Kfv.II.37.722/2021/7.). A Kp. 78. § (4) bekezdése a megelőző eljárásban fennálló tényekre történő perbeli hivatkozás, és nem a megelőző eljárásban már hivatkozott tények alátámasztására szolgáló bizonyítási indítványok elé állít korlátot (Kfv.III.45.284/2022/5.); azonosan értelmezte a rendelkezést a Kúria pl. a Kfv.V.35.239/2023/8., Kfv.V.35.058/2024/5. számú határozataiban is.
[29] A Kúria az alperes által megjelölt Kfv.IV.37.844/2019/5. számú határozatában eltérő tényállású olyan ügyben döntött, amelyben a felperes az általa a megelőző eljárásban hivatkozott tény és a perbeli jogszabályi kötelezettsége nem teljesítése közötti okozati összefüggést alátámasztó okirati bizonyítékokat a hatóság hiánypótlásra való felhívása ellenére nem csatolta. A Kúria azt állapította meg, hogy a bíróság jogszabálysértő módon írta elő ítéletében a megismételni rendelt új eljárásban hiánypótlás elrendelését, a Kúria ezzel összefüggésben értelmezte az önhiba fogalmát is. A jelen esetben a bíróság – a fent bemutatottak szerint – a megelőző eljárásban vizsgált tényekre vonatkozó olyan bizonyítékot értékelt, amelyre a felperes, tekintve, hogy arról nem volt tudomása (és mivel jogszabály nem ír elő a recepciós munkavállalók által bejegyzett adatokkal történő adatrögzítési, nyilvántartásvezetési kötelezettséget, nem is kellett, hogy legyen), nem hivatkozott. A fentiek alapján megállapítható, hogy a jelen ügy és az alperes által megjelölt kúriai határozat tényállása lényegesen eltérő a Kp. 78. § (4) bekezdése alkalmazhatósága szempontjából, a jelen ügyben a megelőző eljárásban nem vizsgált új tényre, körülményre való felperesi hivatkozás és az önhiba kérdésének felmerülése hiányában ügyazonosság, az alperes által felvetett jogkérdésbeli eltérés további vizsgálatának feltételei nem állnak fenn.
[30] A követendő kúriai gyakorlat (Kfv.I.35.610/2021/2., Kfv.37.284/2023/2., Kfv.VII.45.097/2023/6., stb.) szerint a bizonyítékok mérlegelésén alapuló jogerős ítélet a felülvizsgálati eljárásban eredményesen csak akkor támadható, ha a bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, illetőleg a bizonyítékok mérlegelése kirívóan okszerűtlen volt.
[31] A Kúria a Pp. 279. § (1) bekezdése és a Kp. 78. § (2) bekezdése sérelmével kapcsolatos kifogások alapján mindenekelőtt rámutat arra, hogy az alperes az iratellenesség jogi fogalmát tévesen értelmezi. A bíróság határozata akkor iratellenes, ha az abban rögzített tények és az alapul szolgáló bizonyítékok tartalma ellentétes, vagyis a tényállásban és a bizonyítékokban szereplő tények, adatok nem fedik egymást, azok egymással kifejezetten ellentétben állnak, eltérőek. Iratellenességre hivatkozással eredményesen nem kifogásolható az, ha a bíróság a rendelkezésére álló ellentétes tartalmú bizonyítékok egybevetésének és mérlegelésének eredményeként (bizonyító erejüket eltérően értékelve, egyes bizonyítékokat elvetve, kirekesztve, stb.) állapítja meg a tényállást. Az alperes a jogerős ítélet iratellenességét csupán állította, állítását azonban nem konkretizálta, iratellenes ténymegállapítást a jogerős ítéletben a Kúria sem lelt fel, ezért a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a bíróság a bizonyítékok logikátlan, kirívóan okszerűtlen mérlegelésével állapította-e meg a tényállást.
[32] Az alperes – a következők szerint – részben megalapozottan kifogásolta azt, hogy a bíróság a bizonyítékértékelésre adott, az Mfv.III.10.725/2012/7. és a Kfv.VII.45.097/2023/6. határozatokban foglalt kúriai iránymutatást nem vette figyelembe. A Kúria mindenekelőtt kiemeli, hogy ezen határozataiban a bíróság bizonyítékértékelésére adott iránymutatást, a hatóságot a bizonyítás elrendelésének szükségességével kapcsolatos döntésében nem korlátozta. A határozatokban rögzített elvi tétel a hatóságot is segítheti ugyan a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése során, abban a kérdésben azonban, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban indokolt-e az ügyfél által indítványozott (további) bizonyítás elrendelése, a hatóság az eset összes körülményei alapján szabadon dönt.
[33] A peradatok szerint az alperes a Munkavállalót 2024. november 11-én a munkaügyi iratokban és az egyszerűsített foglalkoztatásra való bejelentésben felmerült ellentmondások (szeptember 27-i bejelentés nélküli munkavégzést és bérfizetést, illetve szeptember 28-i, munkavégzés és bérfizetés nélküli bejelentést tartalmazó okiratok) tisztázása érdekében hallgatta meg tanúként. Ekkor a Munkavállaló az eléje tárt munkaidő nyilvántartás és bérkifizetési jegyzék megtekintése után nem csak nyugtázta azok valós adatait, hanem kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy az utolsó munkanapja 27-én volt, azóta másik munkahelyen dolgozik, majd kérdésre válaszolva előadta: „azt, hogy miért maradt el a szeptember 27. napi jogviszonyom bejelentése, nem tudom. Az öcsém szülinapja 27-e és emlékszem, hogy az utolsó munkanapom után este tartottuk az ünneplést, az volt az utolsó munkanapom. Az is lehet, hogy valakivel recepciós kollégával elcseréltem a tervezett munkanapot.”
[34] A felperes a tanú vallomására tett nyilatkozatában – a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal ellentétben – nem csak a recepciósok műszakcseréjének lehetőségét, hanem a Munkavállaló tévedésének (a jelenléti ív elírása, az utolsó munkanap megjelölésében való tévedés) lehetőségét is felvetette, az utóbbi körben indítványozott bizonyítást azonban az alperes nem rendelte el, és a Munkavállaló által utóbb, 2025. január 22-én benyújtott nyilatkozatát sem fogadta el. Ebben a beadványban a Munkavállaló előadta, hogy korábbi vallomásában tévesen nyilatkozott az utolsó munkanapja dátumáról, utólag észlelte, hogy rosszul emlékezett, miután beszélt az édesanyjával és a testvérével „így visszaidézve az eseményeket” vált egyértelművé számára, hogy az utolsó munkanapja valójában szeptember 28. szombat volt, ekkor A.-val dolgozott, és azután ünnepelték a testvére születésnapját. Nyilatkozata szerint rosszul írta be magát a jelenléti ívre, ami pusztán emberi figyelmetlenségből adódott.
[35] A Munkavállaló a perben tanúként a bíróság által feltett azon kérdésre, hogy az első meghallgatása mikor volt, azt a választ adta, hogy arra nem tud visszaemlékezni, „azt tudom, hogy 28-án dolgoztam, mert 26-án van a testvérem szülinapja és 28-án délután tartottuk az ünnepséget a szüleimmel estefele, 8-tól 4-ig dolgoztam”; az ellenőrzések időpontjaira további kérdésekre sem tudott visszaemlékezni, csak azt állította határozottan, hogy 28-a volt az utolsó munkanapja, továbbá hogy a tanúkénti meghallgatásakor elé tárt munkaidő nyilvántartás megtekintése után „rámondta”, hogy aznap dolgozott; a nyilvántartást nem nézte részletesen, de tudja, hogy „a napok nem stimmelnek”. Elmondta továbbá, hogy szeptember 27-én A vagy B dolgoztak, valamelyikük a nap végén jelentette be őt a szokásos módon, telefonon 28-ára; „nem merült fel”, hogy műszakot cseréltek volna; a recepciósokkal egymás között beszélték meg, hogy az adott hónapban ki mikor dolgozik, erről volt „papír”. A Munkavállaló a bíróság kérdésére előadta továbbá, hogy a novemberi meghallgatása utáni napon tisztázta a családjával, hogy „mikor volt a szülinap”, és hogy „érezte az ellentétet”, de az új munkahelyén nagyon elfoglalt volt, ezért csak januárban jelezte azt az alperesnek.
[36] A Munkavállaló 2025. január 22-én kelt beadványában és a 2025. szeptember 4-i tárgyaláson történt meghallgatása során tett nyilatkozata tehát lényegesen eltért a 2024. november 11-i tanúmeghallgatásakor tett nyilatkozatától: a vizsgált esemény után alig másfél hónappal tett ellentmondásmentes, a munkaügyi okiratokkal egyező tartalmú nyilatkozatát utóbb, az esemény után három és fél hónappal, majd tizenegy hónappal később kizárólag arra hivatkozással változtatta meg, hogy korábban, a hatósági meghallgatásakor rosszul emlékezett, tévedett. Ezt a magyarázatát, tévedésre hivatkozását és a tárgyaláson előadott indokait (a 2024. november 11-i meghallgatásakor stresszelt, mert nagyon meg akart felelni az új munkahelyén) azonban nem lehetett elfogadni annak észszerű indokaként, miért tett a korábbi nyilatkozatától eltérő előadást, tényállítást. Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a Munkavállaló a tárgyaláson a perben jelentős tényeket illetően – a fent írtak szerint – saját magával is ellentmondásokba keveredett; az sem tekinthető életszerűnek továbbá, hogy bokros teendői miatt több mint két hónap elteltével jelezte csak a hatóságnak, hogy tanúvallomása megtételekor a vizsgált lényeges tényre vonatkozóan tévesen nyilatkozott. Mindezek miatt sem a 2025. január 22-i nyilatkozatát, sem a perben tett tanúvallomását nem lehetett elfogadni a felperes állítását alátámasztó bizonyítékként a megelőző eljárásban 2024. november 11-én tett tanúvallomásában foglaltakkal szemben.
[37] A bíróság a Munkavállaló későbbi nyilatkozatait tévesen, a Pp. 279. § (1) bekezdésével és a Kp. 78. § (2) bekezdésével és a rendelkezések alkalmazásának kúriai gyakorlatával ellentétesen fogadta el az általa megállapított tényállás alátámasztására, ez azonban önmagában nem adott alapot az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabályszegés megállapítására és emiatt a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére.
[38] A bíróság a döntését nem csak a Munkavállaló utóbb tett, a fentiek szerint irányadónak nem tekinthető nyilatkozataira alapította, a bíróság által megállapított tényállást több olyan bizonyíték is alátámasztotta, amelynek hitelt érdemlő voltát és bizonyító erejét az alperes a perben nem vitatta; a Kúria precedens határozataiban foglalt jogértelmezéstől való eltérést ebben a körben nem lehetett megállapítani A bíróság, szemben az alperessel, helyesen tulajdonított jelentőséget annak a körülménynek, hogy a Munkavállalót az alperes 2024. szeptember 28. napjára, amely napra a munkavégzését és bérfizetés megtörténtét okirati bizonyíték nem támasztotta alá, egyszerűsített foglalkoztatásra szeptember 27-én jelentette be 19 óra 38 perckor. A bíróság nem követett el jogszabálysértést azzal sem, hogy a 2024. szeptember 27–28-án történtek tisztázása, a munkavégzéssel és bejelentéssel kapcsolatos ellentmondások feloldása érdekében bizonyítást rendelt el. A perben nem merült fel adat arra nézve, hogy a recepciós munkavállalók által vezetett füzet tartalmát – a felperes tényállításait alátámasztandó – módosították, manipulálták volna, vagy a füzetet csalárd módon, utólag készítették volna, annak okirati bizonyítékként történő figyelembevétele, tekintettel arra is, hogy az alperes a perben nem vonta kétségbe az okirat tartalmának valóságát, azt csupán a felülvizsgálati kérelmében kérdőjelezte meg, szintén nem volt jogsértő.
[39] A Kúria hangsúlyozza, hogy a bíróságnak annak megítéléséhez, hogy az alperes a tényállást helyesen állapította-e meg, nem csak a Munkavállaló ellentmondásos nyilatkozatai álltak a rendelkezésére, a bíróság a felperes megelőző eljárásban és perben tett nyilatkozatai, a Munkavállaló recepciós munkatársa – alperes által a perben kétségbe szintén nem vont – tanúvallomásának és az okirati bizonyítékoknak az egybevetésével és mérlegelésével állapította meg az alperesétől eltérő tényállást. A jogerős ítéletben iratellenes megállapítás nem szerepel, a perben rendelkezésre álló, egymásnak ellentmondó bizonyítékok mérlegelése logikátlannak, kirívóan okszerűtlennek a Munkavállaló utóbb tett nyilatkozatai elfogadása hiányában, a bizonyítékok köréből való kirekesztésük esetén sem tekinthető. Az alperes megalapozatlanul hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a bíróság a munkaügyi iratok tartalmát figyelmen kívül hagyta, és arra is, hogy az általa megállapított tényállást a tanúk vallomása nem cáfolta. A bíróság a jogerős ítéletben számot adott a rendelkezésére álló bizonyítékok értékelésének mikéntjéről, a bizonyítékokat megelőző eljárásban megállapított tényállással összevetve értékelte, döntését részletesen megindokolta. Mérlegelésében olyan logikai hiba, amely a bizonyítékok felülmérlegelését, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolta volna, nem volt kimutatható.
[40] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet, az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés hiányában – a Kp. 121. § (2) bekezdése alkalmazásával – hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.III.45.137/2025/5.)