Az adójogi jogviszonyokban az elévülés mint a közhatalmi jogérvényesítés időbeli korlátja csak akkor tölti be jogbiztonsági és korlátozó funkcióját, ha kezdő időpontja normatív módon előre és egyértelműen rögzített, ezért az Avt. 19. § (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a végrehajtási jog elévülése az esedékesség naptári évének utolsó napján kezdődik és kizárólag az ezt követő időszakban foganatosított végrehajtási cselekmények bírhatnak elévülési joghatással [2017. évi CLIII. törvény (Art.) 19. § (1) és (5) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes az önkormányzati adóhatóságnál 2023. május 10-én előterjesztett beadványában az adószámláján fennálló 50 902 617 forint tartozás elévülés miatti törlését kérte (a továbbiakban: Kérelem).
[3] Az önkormányzati adóhatóság megismételt eljárásban határozatával a Kérelmet elutasította.
[4] A tartozás kapcsán megállapította, hogy a tartozás az önkormányzati adóhatóság által a felperes jogelődjénél lefolytatott helyi iparűzési adó- és pénzügyi ellenőrzés megállapításait realizáló az elsőfokú határozatot megváltoztató határozat alapján keletkezett. A végleges határozaton alapuló fizetési kötelezettségek esedékességének napja 2018. március 28. volt. A végleges határozat ellen a felperes 2018. április 6-án keresetlevelet nyújtott be. A megismételt bírósági eljárásban a Törvényszék a 2022. október 26-án kelt ítéletével a felperes keresetét elutasította. A Kúria végzésével a felperes felülvizsgálati kérelmét elkésettség okán visszautasította.
[5] Az önkormányzati adóhatóság szerint a tartozás végrehajtásához való jog 2023. december 28-án fog elévülni. Az elévüléssel kapcsolatos megállapítását az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 16. § (1) bekezdés c) pontjára, 19. § (1) és (5) bekezdésére, 6. §-ára, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 74/A. § (1) bekezdésére alapította.
[7] Az új eljárásban az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a határozaton alapuló fizetési kötelezettség 2018. március 28-án vált esedékessé, ekkor nyílt meg a végrehajtáshoz való jog. Hangsúlyozta az Avt. 19. § (1) bekezdése nem azt mondja meg, hogy mikor kezdődik az elévülés, hanem azt, hogy a tartozás végrehajtásához való jog az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított 4 év elteltével évül el. Az elévülés tehát nem 2018. december 31-én kezdődött, hanem az elévülés kezdete az adófizetési kötelezettség esedékességének időpontjához kapcsolódik és ezáltal a halasztó hatály elrendelése iránti kérelem miatti nyugvást az elévülési idő számításakor figyelembe kellett venni. Kifejtette, hogy az adózó esetében a végrehajtáshoz való jog a halasztó hatály elrendelése iránti kérelmet tartalmazó keresetlevél beérkezését követő naptól (2018. április 7. napjától) szünetelt, továbbá az Avt. 19. § (5) bekezdése alapján 2018. április 7. napjától 2018. október 3-ig a jogerős döntéséig nyugodott. A nyugvás ideje 179 nap. Utalva az Art. 74/A. § (1) bekezdésére hangsúlyozta, hogy az önkormányzati adóhatóság végrehajtási cselekményként 2023. június 16. napjával hivatalból átvezette az adózó adószámláján fennálló túlfizetést a bírság számláján fennálló tartozás részbeni rendezése céljából. Összességében megállapította, hogy az adózó adószámláján még fennálló tartozás 2018. évi esedékességű, így annak végrehajtásához való jog a 2018. év utolsó napjától számított általános szabályok szerint 4 év, amely a kifejtettek alapján 6 hónappal meghosszabbodott a végrehajtási cselekményre figyelemmel, továbbá 179 napig nyugodott és mindezekre figyelemmel a tartozás végrehajtásához való jog 2023. december 28. napján fog elévülni.
A kereset és a védirat
[8] A felperes keresetlevelében elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatását és a tartozás elévülés miatti törlését; másodlagosan annak megsemmisítését és új eljárás elrendelését kérte.
[9] A keresetben támadott jogkérdés az elévülés kezdetének megállapítását érintette. A felperes állította, hogy az elévülés kezdő időpontja az Avt. 19. § (1) bekezdése szerint az esedékesség naptári évének utolsó napja, ezért a tartozás végrehajtásához való jog az Avt. 19. § (1) bekezdése alapján 2022. december 31-én elévült. A bírósági eljárásban a felperes halasztó hatály elrendelése iránti kérelméhez kapcsolódóan a 2018. április 7. és 2018. október 3. közötti időszak nem vezethetett az elévülés nyugvásához, mert a halasztó hatály iránti kérelmet 2018. október 3-án utasították el jogerősen, vagyis azt megelőzően, hogy az elévülés megkezdődött volna, így a nyugvás szabályai ebben az eljárásban értelmezhetetlenek, mivel az elévülés nyugvására csak annak kezdő időpontját követően kerülhet sor.
[10] Az alperes védiratában - határozati álláspontját fenntartva - a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú ítélet
[11] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
[12] A tartozás végrehajtásához való jog elévülését vizsgálva a törvényszék kifejtette, hogy a végrehajtás már lejárt esedékességű, végleges és ekként végrehajtható tartozások tekintetében rendelhető el, illetőleg foganatosítható, ezért a végrehajtáshoz való jog elévülése mint az igényérvényesítés jogi akadálya a végrehajtási eljárás kezdeményezhetőségének kezdő időpontjával esik egybe. Ebből következik, hogy a felperes tartozása elévülésének kezdő időpontja az esedékesség időpontját követő naptól indult, amely a 2018. március 28-át követő nap. Osztotta a bíróság az alperesi jogi álláspontot abban a körben, hogy az Avt. 19. § (1) bekezdése az elévülés kezdő időpontjára nem tartalmaz konkrét előírást. Az ott megjelölt esedékesség naptári évének utolsó napja kizárólag azt szolgálja, hogy az elévülés végső időpontja a normaszöveg alapján pontosan és egyértelműen megállapíthatóvá váljon. A végrehajtáshoz való jog elévülése kezdő időpontjának ekkénti értelmezéséből pedig az következik, hogy az Avt. 16. § (1) bekezdés c) pontja szerint az adóhatósági döntés ellen indított közigazgatási per során az első alkalommal előterjesztett halasztó hatály elrendelése iránti kérelemnek az adóhatóság tudomására jutása napját követő naptól a kérelem jogerős elbírálásáig tartó időszakot a végrehajtási eljárás szüneteléseként és ezáltal a 19. § (5) bekezdése alapján a végrehajtáshoz való jog elévülése szempontjából az elévülési idő nyugvásaként kell figyelembe venni.
[14] Megállapította mindezek alapján a törvényszék, hogy az alperes jogszerűen vette figyelembe a 2018. április 7. és 2018. október 3. közötti időtartamot (179 nap) az elévülés nyugvásaként, amely az alapesetben 2022. december 31-én lejáró elévülési időt meghosszabbította, ami azt is eredményezte, hogy a 2023. június 16-án foganatosított végrehajtási cselekményre az elévülési időn belül került sor és azzal az Avt. 19. § (1) bekezdés második mondata alapján az elévülési idő meghosszabbodott, így a végrehajtáshoz való jog elévülése beálltának időpontja 2023. december 28. napja. Az ezt megelőzően 2023. május 10. napján benyújtott kérelem alapján elévülés címén a tartozás törlésének nem volt helye, így alperes jogszerűen utasította el a kérelmet.
A befogadással érintett körben a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[15] A jogerős ítélet ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és az alperes határozatának az elsőfokú határozatra kiterjedő hatállyal történő megsemmisítését; másodlagosan a fentieken túlmenően az elsőfokú hatóság új eljárás lefolytatására kötelezését; harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[16] A követelés elévülésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a felperes korábbi keresetében előadott végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét a Bíróság még a végrehajtási jog elévülésének megkezdődése előtt elutasította. Az Art. 164. § (6) és (7) bekezdését, az Avt. 16. § (1) bekezdés c) pontját, 19. § (1), (2), (4) és (5) bekezdését idézte és előadta, hogy mind a két esetben a törvény egyértelműen fogalmaz, és az elévülés kezdő időpontjaként az esedékesség naptári évének utolsó napját, jelen esetben 2018. december 31-ét jelöli meg, ez az elévülés kezdő időpontja. Mivel a bírósági eljárásban a végrehajtás felfüggesztését, azaz az azonnali jogvédelmet a bíróság nem rendelte el és a kötelezettségek kapcsán végrehajtásra nem került sor, így a jogszabályban előírt határidők leteltek.
[17] Idézte a Kúria Kfv.I.35.269/2020/8. számú határozatának [13], [32] bekezdéseit és kifejtette, hogy mivel felperes végrehajtás felfüggesztési kérelmét még az előtt jogerősen elutasították mielőtt az elévülés megkezdődött volna, a meg sem kezdődött elévülés pedig nyugodni sem tudott, hiszen meg sem kezdődött még, vagyis a nyugvás szabályai ebben az eljárásban értelmezhetetlenek, a hatóságnak a teljes elévülési időszak rendelkezésre állt, hogy követelését akadálytalanul érvényesítse, azonban ezen lehetőséggel saját döntésének megfelelően nem élt.
[18] A jogerős ítélet megállapításával szemben álláspontja szerint az Avt. 19. § (1) bekezdése nyelvtani és logikai szempontból is egyértelműen az elévülés számítása körében az elévülés kezdő időpontját határozza meg, de nemcsak a jogszabályszöveg, hanem a logika szabályai szerint is értelmetlen lenne, ha egy határidőszámítást a határidő számításának kezdő időpontja előtti esemény befolyásolhatna.
[19] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[23] A felülvizsgálati kérelem – az alábbiakban kifejtettek szerint – alapos.
[25] Az Avt. 19. § (1) bekezdése a végrehajtáshoz való jog elévülésére vonatkozóan az általános elévülési szabályoktól eltérő, speciális adójogi szabályozást állapít meg. E speciális szabályozás értelmezése során elsődlegesen a normaszöveg nyelvtani jelentéséből, valamint a jogintézmény dogmatikai funkciójából kell kiindulni.
[26] A jogszabály első mondata szerint a tartozás és a meghatározott cselekmény végrehajtásához való jog „az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított négy év elteltével” évül el. E megfogalmazás – szemben az alperes és az elsőfokú bíróság álláspontjával – nem pusztán az elévülés bekövetkezési időpontját határozza meg, hanem a „…napjától számított” fordulat nyelvtani jelentése folytán egyértelműen kijelöli az elévülés kezdő időpontját is. A „-tól számított” kifejezés a magyar jogi nyelvben időtartam kezdetére utal, ennek ellenkező értelmezése a nyelvtani értelmezés alapvető szabályaival lenne ellentétes.
[27] Ezt támasztja alá a Kúria – felperes által helyesen hivatkozott – Kfv.I.35.269/2020/8. számú ítélete [13] bekezdése is, amely az elévülési idő számításának helyes módjára utalt amikor kimondta, hogy „Ezért az elévülési idő négyéves időtartama 2016. december 31-től számolva 2020. december 31-én áll be.” E megállapítás nem csak az elévülés bekövetkeztének időpontjára, hanem annak kezdő időpontjára is utalt.
[28] Ebből következően az Avt. 19. § (1) bekezdéséből az a jogalkotói akarat olvasható ki, hogy az adójogi végrehajtási jog elévülése nem az esedékesség időpontjában, hanem attól elválasztva, az esedékesség évének utolsó napján kezdődik meg. Ez a megoldás az adójog sajátosságaira tekintettel állapít meg egységes, naptári évhez kötött kezdő időpontot, amely eltér az általános polgári jogi elévülési modelltől, és ezáltal speciális adójogi elévülési konstrukciót hoz létre.
[29] E speciális konstrukcióból az következik, hogy az elévülés csak e kezdő időponttól értelmezhető. Az elévülés folyásának megkezdése előtti időszakban – vagyis a követelés esedékessé válásának időpontja és az esedékesség évének utolsó napja között – az elévülés joghatásai fogalmilag nem állhatnak be, mivel maga az elévülési idő még nem kezdődött meg. Ennek megfelelően az ezen időszakban tanúsított hatósági vagy ügyféli magatartások elévülési joghatással nem járhatnak.
[30] Az Avt. 19. § (1) bekezdés második mondata szerint, amennyiben az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosít, az elévülés hat hónappal meghosszabbodik. E rendelkezés értelmezése szükségképpen feltételezi az elévülés folyamatban létét. A „meghosszabbodik” kifejezés kizárólag olyan időtartamra vonatkozhat, amely már megkezdődött. Olyan elévülési idő, amely még nem indult el, logikailag nem hosszabbítható meg, mivel nincs mit meghosszabbítani.
[31] Ebből következően az Avt. 19. § (1) bekezdés második mondata csak az elévülés folyása alatti időszakban foganatosított végrehajtási cselekményekre vonatkozhat, vagyis kizárólag az esedékesség naptári évének utolsó napját követően, a négyéves elévülési időn belül kifejtett végrehajtási cselekmények alkalmasak az elévülési idő hat hónappal történő meghosszabbítására.
[32] Az ezzel ellentétes értelmezés egyik alapvető hiányossága, hogy nem határozza meg egyértelműen az elévülés kezdő időpontját. Az az értelmezés, amely az elévülés bekövetkezési időpontját ugyan rögzíti, de annak kezdő időpontját nem, az elévülést időben lebegő, kiszámíthatatlan jogintézménnyé alakítja. Ez nemcsak az elévülés fogalmi lényegével ellentétes, hanem a jogbiztonság követelményével sem egyeztethető össze, mivel a jogalany számára nem teszi előre láthatóvá, hogy mikortól és milyen időtartamban áll fenn a végrehajtási jog.
[33] Az alperesi értelmezés további hibája, hogy olyan joghatást tulajdonít a végrehajtási cselekménynek, amely egy még meg nem kezdődött elévülési időre hatna. Ez az értelmezés nem indokolható, mivel a jogintézmények időbeli hatálya nem visszamenőleges, és egy jogi időtartam meghosszabbítása csak akkor értelmezhető, ha az időtartam már fennáll.
[34] A felülvizsgálati bíróság megjegyzi, nem tekinthető a szabályozás értelmezési hibájának vagy alkotmányosan aggályos következményének az sem, hogy a naptári évhez kötött elévülési kezdő időpont következtében az év utolsó és első napján esedékessé váló kötelezettségek esetében az elévülési idő tényleges hossza eltérő. E különbség a naptári évhez kötött jogintézmények szükségszerű velejárója, amely objektív, előre látható és minden érintettre azonos módon alkalmazott időpontokon alapul, ezért nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, és nem teszi önkényessé az elévülési szabályozást. A jogalkotó e körben nem egyedi méltányossági szempontokat, hanem az adójogi viszonyok tömeges kezeléséhez szükséges, egységes és kiszámítható szabályozást valósította meg.
[35] Mindezek alapján az Avt. 19. § (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint a végrehajtáshoz való jog elévülése az esedékesség naptári évének utolsó napján kezdődik meg, négy év elteltével következik be, és kizárólag az ezen időszak alatt foganatosított végrehajtási cselekmények alkalmasak az elévülési idő hat hónappal történő meghosszabbítására. A követelés esedékessé válásának időpontja és az adott év december 31. napja közötti időszak eseményei elévülési szempontból joghatás kiváltására nem alkalmasak.
[36] Így nem volt erre alkalmas jelen ügyben az, hogy a közigazgatási per bírósága a követelés esedékessé válásának időpontja és az adott év december 31. napja közötti időszak alatt elbírálta az adóhatósági döntés ellen indított közigazgatási per során az első alkalommal előterjesztett halasztó hatály elrendelése iránti kérelmet, majd azt a másodfokon eljárt bíróság helybenhagyta [Avt. 16. § (1) bekezdés c) pont].
[37] A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a tárgyi ügyben a végrehajtáshoz való jog 2022. december 31. időponttal elévült. Mivel e tekintetben az elsőfokú bíróság eltérő jogértelmezése következtében eltérő, helytelen következtetésre jutott, csakúgy, mint az első- és a másodfokon eljárt adóhatóság, jogellenesen utasították el az elévülés megállapítása mellett a törlésre irányuló kérelmet, ezért a Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazásával az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette, az elsőfokú hatóság új eljárás lefolytatására kötelezése mellett.
[38] Az új eljárás során az önkormányzati adóhatóságnak a végrehajtási jog elévülése körében a fenti jogértelmezést kell követnie.
(Kúria Kfv.V.35.217/2025/9.)