I. A perköltségnek nem egymásnak megfeleltethető és nem azonos szempont szerinti jellemzői a szükségesség – és az abból következő átháríthatóság –, valamint az arányosság, amelynek vizsgálatával az ügyvédi munkadíj (egyedül) mérsékelhető. A költségek szükségképpeni felmerülésének vizsgálatával azok átháríthatósága, vagyis perköltségkénti minősítése dől el [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 80. §].
II. A félnek az a költsége, amely azért merül fel, mert egyes perbeli cselekményeket sikertelenül vagy késedelmesen tesz meg, elmulaszt vagy a költség egyéb okból felesleges, nem minősül a másik félre áthárítható perköltségnek [Pp.149. §, 182. § (3) bek., 318. § (1) bek., 202. §].
III. A jogi képviselővel eljáró fél ügyvédi munkadíjban felszámított költsége szükségképpeniségének és ebből következő átháríthatóságának – és nem a kifejtett ügyvédi tevékenység arányosságának – vizsgálatára tartozik, ha a fél jogi képviselővel teljesített perbeli cselekményei közül bármelyik szükségtelen [Pp. 86. § (2) bek.; 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes 2013. október 21-től 2015. január 14-ig többségi befolyással rendelkező tagja volt a később felszámolás alá került Kft1-nek (a továbbiakban: adós). Üzletrészét 2015. január 14-én tag2-re ruházta át. Az adós az üzletrész átruházása idején fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt.
[2] Az alperes minősített többséget biztosító üzletrésszel tagja volt a Kft2-nek is.
[3] Az adóst a felperessel kötött szoftverfejlesztési vállalkozási szerződés alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság jogerős ítéletével kötelezte a felperes részére 8 750 000 forint vállalkozói díj és ennek 2012. június 22-étől járó késedelmi kamata, valamint 1 459 745 forint perköltség megfizetésére.
[4] A korábban az adós tulajdonában állt x. domain név a Kft2 rendelkezése alá került, és a Kft2.került szerződéses jogviszonyba a számítógépes rendszer üzemeltetésére korábban az adóssal kötött szerződés megszűnése után az adós korábbi szerződő partnerével, a Zrt.-vel.
[5] 2015 októberében az Kft2 ugyanazzal a honlap címmel, logóval, telefonszámmal, telefax számmal és e-mail címmel működött, mint korábban az adós.
[6] Az adós bankszámlája felett 2015 novemberéig kizárólag az alperesnek volt rendelkezési joga.
[7] Az adós ellen a felperes 2016. december 2-án felszámolási eljárást kezdeményezett. A felszámolási eljárásban a felperes hitelezőként vett részt. A bíróság a felszámolási eljárást 2019. március 18-án a felszámolási zárómérleg és vagyonfelosztási javaslat jóváhagyásával befejezte, melynek eredményeként a felperesnek 15 288 150 forint összegben maradt fenn az adós vagyonából ki nem elégített követelése.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[8] A felperes keresetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 63/A. §-a alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperes az adós felszámolási eljárásának megindítását megelőző három éven belül részesedését átruházó többségi befolyással bíró tagként korlátlanul felel a felperesnek az adós felszámolása során ki nem elégített 15 228 150 forint összegű követelésének teljesítéséért. Kérte ezért az alperes kötelezését 15 228 150 forint és annak a felszámolás jogerős befejezésének időpontjára tekintettel 2019. április 11-től a kifizetés napjáig járó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamata megfizetésére.
[9] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az első- és a másodfokú határozat
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a kereset szerint kötelezte az alperest a felperes részére 15 288 150 forint tőke és késedelmi kamata, továbbá 5 501 657 ügyvédi munkadíjból álló perköltség és az államnak 917 288 forint eljárási illeték megfizetésére.
[11] Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperesnek járó perköltség összegét 1 100 000 forint + áfa összegre leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest, a felperesnek 200 000 forint + áfa másodfokú perköltség, továbbá az államnak 1 223 052 forint feljegyzett fellebbezési illeték megfizetésére.
[12] A jogerős ítélet indokolása szerint megállapítható volt az alperes tagi felelősségének valamennyi tényállási eleme a Cstv. 63/A. §-a szerint: az adósnak, melynek az alperes többségi befolyással rendelkező tagja volt, a jegyzett tőkéje 50%-át meghaladó mértékű tartozása maradt fenn a felszámolás befejezésével; az alperes a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül ruházta át a részesedését; a felperes a felszámolási eljárásban hitelező volt; bejelentett hitelezői igénye nem nyert teljes mértékben kielégítést. Az alperes ezzel szemben nem igazolta a perben a felelősség alóli mentesüléséhez sem azt, hogy üzletrésze átruházásakor az adós még fizetőképes volt, és a fenyegető fizetésképtelenség vagy a fizetésképtelenség csak ezt követően következett be, és azt sem, hogy az adós ugyan fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, vagy már fizetésképtelen volt, de az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el.
[13] A másodfokú bíróság a felperes késedelmi kamat követelése kapcsán kiemelte, hogy az alperesnek a felszámolási eljárást befejező, 2019. március 18-án kelt 31. számú jogerős végzésével beállt a fizetési kötelezettsége az ott írtak szerint meg nem térült 15 288 150 forint hitelezői igény kapcsán.
[14] A másodfokú bíróság a felperesnek megítélt perköltség összegét a következő indokokkal találta eltúlzottnak. Rögzítette, hogy az ügyvédi megbízási díj szabad megállapodás tárgya [2017. évi LXXVIII. törvény 30. § (1) bekezdés], ez azonban az ügyvéd és a megbízó közötti jogviszonyt érintő rendelkezés, nem jelenti azt, hogy a felek által kikötött megbízási díj (munkadíj) minden további nélkül áthárítható a pervesztes félre. A perköltség fogalmába ugyanis csak a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen felmerült költségek tartoznak, ezért a félnek az indokolt és szükséges mértéket meghaladó költségei nem háríthatók át a pervesztes ellenfélre, noha a fél a megbízási szerződés alapján a jogi képviselőjének a kikötött díjjal tartozik. A perköltség funkciója a nyertes fél (szükséges és okszerű) költségeinek megtérítése. Annak megítélése, hogy a szabad megállapodás tárgyát képező, ténylegesen felmerült ügyvédi munkadíj mértéke az irányadó jogszabályi keretek között [a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 2. § (2) bekezdés] mennyiben tekinthető a perköltség fogalma szempontjából szükségesnek, átháríthatónak, azaz mennyiben áll arányban az indokolt ügyvédi tevékenységgel, bírói mérlegelés kérdése. Az IM rendelet 2. § (2) bekezdésében írt „ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység” kifejezést a perköltség fogalmával [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 80. §] és funkciójával összhangban kell értelmezni, azaz a megbízási szerződésen alapuló, ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység kikötött ellenértéke (munkadíj) annyiban hárítható a pervesztes félre, amennyiben a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen merült fel. Ezért a felszámított perköltségről való döntés keretében, az IM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint felszámított ügyvédi munkadíj összegének a 2. § (2) bekezdésén alapuló mérséklése keretében a bíróságnak leginkább az alábbi tényezőkre kell figyelemmel lennie: az adott jogvita bonyolultsága, a képviseleti munka szakmai nehézsége, színvonala, az előkészítő munka és a beadványok száma, terjedelme, valamint időigénye, az ügyvédi munkának a célszerű pervitelben, az ügy lényegre törő és észszerű időn belül történő elbírálásában való közrehatása, valamint a hasonló ügyekben kialakult, általában elfogadott ügyvédi munkadíj mértéke.
[15] Az elsőfokú bíróság a felperes perköltségét a megbízási szerződés alapján felszámított összegben állapította meg, amelyet az IM rendelet 2. § (2) bekezdése alapján mérsékelt, figyelembe véve a kifejtett tényleges ügyvédi tevékenységet, az adott pertípus által megkívánt speciális jogismeretet, a konkrét jogvita bonyolultságát, e körben azt a lényeges körülményt, hogy a felperes által bizonyítandó tényeket okiratok igazolták.
[16] A másodfokú bíróság a Pp. 83. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a felperes másodfokú perköltségének megfizetésére, melyet a felszámított összeghez képest (597 500 forint + áfa) az előző indokok alapján, az IM rendelet 2. § (2) bekezdése alapján mérsékelt, figyelemmel arra, hogy a fellebbezési ellenkérelem részletes indokai körében a felperes lényegében az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatait ismételte meg.
Felülvizsgálati kérelem, ellenkérelem
[17] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését a felperesnek járó első- és másodfokú perköltség mértékére vonatkozó rendelkezések tekintetben és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását, illetve a másodfokú perköltségét a másodfokú eljárásban részletezett kérelme szerint megítélni. Kérte továbbá a másodfokú ítélet késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezésének megváltoztatását – tartalma szerint a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezésének megváltoztatását – és az alperes kötelezését a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint a jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt értékével számított késedelmi kamat megfizetésére.
[18] Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet az IM rendelet 2. § (2) bekezdésébe, egyben a Pp. 346. § (5) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő, mert érdemi, objektív értékelés és indokolás mellőzésével mérsékelte a felszámított munkadíjat. Sérti továbbá az ítélet a Pp. 383. § (5) bekezdését, mert a felszámított másodfokú munkadíj második tételéről nem rendelkezett. Állította, hogy a perköltségre vonatkozó rendelkezés ellentétes a Kúria Pfv.20.887/2023/6. számú határozatával. A késedelmi kamat mértékére vonatkozó rendelkezés a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésébe, a 3:2. § (2) bekezdésébe ütközik, mivel az ügyben a vállalkozások közötti szerződésből eredő kamatmérték az irányadó, és ellenkező esetben nem érvényesül a tagi korlátlan helytállás.
[19] Előadta, hogy a Kúria határozatában az aránytalanság vizsgálata körében előírt és az ügyvédi munkadíj mérsékléséhez engedett körülmények mindegyike – a tárgyalási részvétel, a pervitelhez szükséges periratok elkészítése is – tényszerűen megvalósult a jogi képviselője részéről. Az arányosság vizsgálatához pedig nem tartozik az ügyvéd munkája minőségének értékelése. Hangsúlyozta, hogy a felszámított perköltség a megbízási szerződésnek megfelelően, tevekénység-kimutatásokon és kifizetett számlákon alapul.
[20] Állította, hogy a másodfokú bíróság konkrétumok nélkül, csupán az általa figyelembe vett általános és a konkrét ügy sajátosságait figyelembe nem vevő szempontok említésével döntött a teljes egészében pernyertes felperes felszámított költségének kevesebb mint 25%-ára való mérsékléséről. Ezen túl pedig nem rendelkezett az 1 260 475 forintban felszámított másodfokú perköltség 501 650 fontos tételéről, melynek orvoslását „határozott kereseti kérelmében” a Kúriától kérte.
[21] A késedelmi kamattal összefüggésben előadta, hogy jelen ügyben gazdálkodó szervezetek között fennálló követelésért áll fenn az alperes helytállási kötelezettsége, ezért a tartozás után a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerinti kamat fizetendő. Enélkül nem érvényesül a tag korlátlan felelőssége. A felperes az ítéletben írt alacsonyabb kamatmérték eredményeként 6 509 745 forinttal kevesebb kamatösszeghez jut azzal, hogy nem az adós, hanem az alperes fizeti meg a tartozást. A felelősség-áttörés célja azonban, hogy a korlátolt felelősségű társaság tartozásáért annak tagja valóban helyt álljon. Utalt az Alaptörvény 28. cikkére.
[22] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását kérte. A késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezést támadó részében a felülvizsgálati kérelem kizártságára, a perköltség vonatkozásában a jogerős ítélet helytálló indokaira hivatkozott.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[23] A Kúria a felülvizsgálati eljárás lényegével és korlátaival kapcsolatban – egyben az eljárás kereteinek tisztázásához – elsőként azt rögzíti, hogy a felülvizsgálat a jogerős ítélet, illetve az ügy érdemében hozott jogerős végzés, valamint a törvényben megnevezett egyes eljárást befejező végzések ellen igénybevehető rendkívüli perorvoslat, amiből következik többek között, hogy a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, és nem lehet tárgya sem olyan tény-, sem pedig jogkérdés, amely a megelőző eljárásban nem merült fel [Pp. 406. § (1) bekezdés, 422. §, 423. § (2) bekezdés].
[24] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet a megítélt késedelmi kamat mértékére vonatkozó részében is támadta, azonban a támadott ítéleti tartalom – az alperest késedelmi kamat megfizetésére a Ptk. 6:48. § (1) bekezdése szerinti mértékben kötelező rendelkezés – megfelelt a felperes előterjesztett keresetének. A felülvizsgálati kérelem ebben a részében olyan kérdés vizsgálatára irányult, amely nem volt tárgya egyik megelőző eljárásnak sem, a keresettől meg nem engedetten tért el, amikor további, a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésének megfelelő késedelmi kamat megfizetésére irányult. A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálását ebben a részében a felülvizsgálat rendkívüli perorvoslat jellege kizárta [Pp. 7. § (1) bekezdés 12. b) pont, 405. § (1) bekezdés, 373. § (1) bekezdés]. Kizárta a felperes felülvizsgálati kérelmének érdemi elbírálását ebben a körben az a további, a felülvizsgálati szabályok között külön nevesített körülmény is, hogy az elsőfokú ítélet vonatkozó rendelkezésével szemben a felperes nem élt fellebbezéssel, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó rendelkezéseit pedig az alperes fellebbezése alapján helybenhagyta [Pp. 407. § (1) bekezdés b) pont]. Ezért a Kúria a felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezését támadó részében a Pp. 415. § (1) bekezdés d) pontja alapján visszautasította.
[25] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott további részében a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem korlátain belül vizsgálta felül, és azt az ott megjelölt okból az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató és az elsőfokú perköltséget leszállító rendelkezés, valamint részben a másodfokú ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség tekintetében is az alábbiak szerint jogszabálysértőnek találta.
[26] A Kúria rámutat, hogy a másodfokú bíróság jogi álláspontjával szemben a perköltségnek nem egymásnak megfeleltethető és nem azonos szempont szerinti jellemzői a szükségesség – és az abból következő átháríthatóság –, valamint az arányosság, amelynek vizsgálatával az ügyvédi munkadíj (egyedül) mérsékelhető.
[27] A Pp. a perköltségnek a törvény 80. §-ában megadott fogalmán keresztül határozza meg, hogy melyek azok a költségek, amelyek a perköltség viseléséről való döntés eredményeként – a kiegyenlítési elv alkalmazásával – a pervesztes félre átháríthatók: ezek kizárólag a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen felmerült költségek. Abból, hogy a fél által felszámított valamely költség felmerülése szükségesnek tekinthető a perbeli jog érvényesítésével összefüggésben, az következik, hogy ez a költség a másik félre áthárítható: a vizsgált költség perköltségnek tekinthető.
[28] A fél által felszámított költség felmerülésének szükségességéről mindig a konkrét ügyben, egyedi értékelő munka eredményeként foglalhat állást a bíróság, ezért vizsgálatának szempontrendszerét törvény nem képes absztrahálni, de erre a Pp. nem is tesz kísérletet.
[29] Ugyanakkor szintén a költség szükségességének megítélésére tartozik, tehát az adott költség perköltségként minősülését határozza meg, de negatív oldalról – kizáró jelleggel –, ha valamelyik fél egy adott perbeli cselekményt sikertelenül végez, vagy egyes perbeli cselekménnyel indokolatlanul késedelmeskedik, valamely határnapot vagy határidőt mulaszt, vagy egyéb módon felesleges költséget okoz. A fél ilyen esetben a saját sikertelen perbeli cselekményével vagy mulasztásával felmerülő, vagy egyéb okból feleslegesen okozott költséget magából a Pp. 80. §-ából következően nem háríthatja át a másik félre: költsége ebben a körben tehát nem tekinthető perköltségnek. (Egyben köteles ebben az esetben a per eredményétől függetlenül megtéríteni az ellenfélnek az ezzel feleslegesen okozott perköltségét [Pp. 86. § (2) bekezdés].)
[30] Lényegében a kifejtettekkel egyező tartalommal tulajdonított jelentőséget a perköltség szükségképpeni jellegének a korábban hatályban volt polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) is, de a perköltség eltérő definiálása miatt más szabályozási struktúrában [régi Pp. 75. § (1) bekezdés, 80. § (2) bekezdés]. A régi Pp. a perköltség fogalmi elemeként nem vette figyelembe a szükségképpeniségét, ezért a szükségtelenül okozott perköltség magától értetődő fenti szabályát a perköltség viselésének speciális szabályai között mindkét oldalról – mindkét fél szempontjából – megragadta: kimondta egyfelől – a Pp. 86. § (2) bekezdésével egyezően –, hogy az a fél, aki egyes perbeli cselekményeket sikertelenül végez, vagy egyes perbeli cselekményekkel indokolatlanul késedelmeskedik, avagy valamely határnapot vagy határidőt mulaszt, vagy más módon felesleges költségeket okoz, az ellenfél ebből eredő költségeinek megtérítésére a per eldöntésére való tekintet nélkül kötelezhető; egyúttal szükségszerűen ki kellett mondania a törvénynek azt is (aminek külön kimondását a Pp. a perköltség fogalmának eltérő meghatározása miatt elhagyta), hogy a perbeli cselekményt sikertelenül végző vagy azzal indokolatlanul késlekedő, mulasztó vagy felesleges költséget egyéb módon okozó fél az ebből származó saját költségeinek megtérítését pernyertessége esetén sem igényelheti [régi Pp. 80. § (2) bekezdés].
[31] A Pp. szabályozási újdonságából, a perköltség fogalmi elemévé tett szükségképpeniségből (Pp. 80. §) következik tehát az a már jelzett megoldás, hogy a Pp. a 86. § (2) bekezdésében a szükségtelenül okozott perköltség viseléséről egyedül a sikertelenül vagy késedelmesen tett, illetve egyéb módon felesleges költséggel járó perbeli cselekménnyel a másik félnek okozott perköltség megtérítéséről rendelkezik. Az a további tartalom, hogy a költséget az említett módok bármelyikével feleslegesen okozó fél a saját oldalán így felmerült költségeket nem háríthatja át az ellenérdekű félre, azokat viselni köteles, magából a perköltség fogalmából, a Pp. 80. § (1) bekezdéséből következik.
[32] A Pp. hatálya alatt tehát a költségek szükségképpeniségének vizsgálatával azok átháríthatósága, egyben perköltségkénti minősítése dől el.
[33] A félnek az a költsége, amely nála azért merül fel, mert egyes perbeli cselekményeket sikertelenül vagy késedelmesen tesz meg, vagy elmulaszt, vagy a költség egyéb okból felesleges, nem minősül a másik félre áthárítható perköltségnek.
[34] A Pp. külön meg is nevez számos eljárásjogi helyzetben a jog érvényesítésével szükségképpen felmerülőnek az előzőek szerint nem tekinthető költséget: ilyen az írásbeli ellenkérelem előterjesztését elmulasztó alperes esetén a bírósági meghagyással szembeni ellentmondás illetéke [Pp. 182. § (3) bekezdés], valamint az aggályos magánszakértői vélemény díja [Pp. 318. § (1) bekezdés].
[35] Nem tekinthető szükségesnek, ezért nem hárítható át a másik félre a fél jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíj sem abban a részében, amely azzal merül fel, ha a jogi képviselő eljárásával egyes perbeli cselekmények sikertelenek, vagy indokolatlanul késedelmesek, valamely határnapot vagy határidőt elmulasztott, vagy más módon jelentkezik feleslegesen okozott költség. Felismerhetően ide tartoznak a Pp. hatálya alatt az elkésettség miatt hatálytalan perbeli cselekmények [149. § (1) bekezdés], de a perfelvételi szabályok megsértésével előterjesztett és szintén hatálytalan iratok [202. § (3) bekezdés, 203. § (1) bekezdés] vagy az elektronikus kapcsolattartás szabályainak megsértése miatt hatálytalannak minősülő beadványok [618. § (1) bekezdés]. Felesleges költséget okozhat adott ügyben a per tárgyává tett jogra nem tartozó, azzal okozati összefüggésbe nem állítható jogállítás (anyagi jogi kifogás) is.
[36] A jogi képviselővel eljáró fél ügyvédi munkadíjban felszámított költsége szükségképpeniségének és ebből következő átháríthatóságának – és nem a kifejtett ügyvédi tevékenység arányosságának – vizsgálatára tartozik tehát, ha a fél jogi képviselővel teljesített perbeli cselekményei közül bármelyik – akár a perbeli nyilatkozat teljes egésze, akár bizonyos része – szükségtelen.
[37] A fél által felszámított költségen belül az előzőek szerint feleslegesen okozottnak minősülő részt a fél viselni köteles, az nem hárítható át a másik félre.
[38] A perköltség előzőekben értelmezett szükségképpeniségétől (átháríthatóságától) különböző jogintézmény a fél jogi képviseletével felmerült és általa perköltségként felszámított ügyvédi munkadíj aránytalanságának vizsgálata, és ebből az okból a mérséklésének lehetősége az IM rendelet 2. § (2) bekezdése szerint. Ennek értelmezéséről foglalt állást a Kúria korábban a Pfv.20.887/2023/6. számú határozatában jelen ügyben is irányadó jelleggel.
[39] A Kúria ebben a döntésében a megbízási szerződés alapján felszámított ügyvédi munkadíj mérséklésének lehetőségével kapcsolatban, az IM rendelet 2. § (2) bekezdésének értelmezésével mondta ki, hogy az aránytalanság vizsgálata a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység és az ügyvédi munkadíj egybevetése ([42] bekezdés). A megbízási szerződés tárgyának megfelelő ügyvédi munkadíj az elvégzett munka ellenértéke, ezért csak abban az esetben tekinthető aránytalannak – ami megalapozza ennélfogva a szerződés szerint felszámított ügyvédi munkadíj kivételes mérséklését a szerződéses tartalom szabad meghatározásának elvével szemben –, ha a perbeli képviselet bármely részében nem tekinthető ténylegesen elvégzett tevékenységnek. Akkor nem arányos tehát a felszámított és levezetett óradíjon alapuló költségigény a tényleges ügyvédi tevékenységgel, amennyiben a konkrét ügy adataival alátámasztottan, az ügyvéd tényleges tevékenységének eljárásjogi szempontú értékelésével az állapítható meg, hogy az ügyvéd a szerződéses kötelezettségét nem teljesítette maradéktalanul, a megbízási szerződés szerinti feladatát – bizonyos részében – nem végezte el. Ilyen lehet, ha a jogi képviselő valamely tárgyaláson nem vett részt, ha nem tett eleget a bíróság valamely felhívásának, vagy ha nem reagált az ellenérdekű fél periratára. (Az ügyvédi munkadíj mérséklését megalapozza még a Kúria hivatkozott határozata szerint, ha a kikötött óradíj kirívóan eltúlzott, nyilvánvalóan ellentétes a piaci viszonyokkal és a józan ésszel.) ([41]–[44], [48], [55], [56] bekezdések).
[40] Az előzőeket jelen ügyre konkretizálva megállapítható, hogy bár a jogerős ítélet utalt az elsőfokú perköltség felülbírálata során a perköltség szükségességére, valójában nem ennek vizsgálatával tekintette az elsőfokú eljárásban feszámított ügyvédi munkadíjat szükségtelennek és át nem háríthatónak az alperesre a meg nem ítélt részében. Nemcsak a másodfokú bíróság ítélete, de az elsőfokú ítélet sem tekintett a felperes jogi képviselőjének elsőfokú eljárásbeli tevékenységéből egyetlen elemre sem szükségtelen és emiatt felesleges költséghez vezető perbeli cselekményként. A felülbírált ítéletekből nem tűnt ki az ügyben hatálytalan elsőfokú perbeli cselekmény a felperes részéről, és az alperes sem hivatkozott ilyenre a felülvizsgálati ellenkérelmében. A felülvizsgálati eljárásban ezért – az eljárás korlátaira tekintettel – nem volt mód a Pp. 80. §-a alapján a megbízási szerződésnek megfelelően felszámított ügyvédi munkadíj szükségességéről bármely részében eltérő következtetésre jutni.
[41] A Kúria kiemeli, hogy az eljárás iratai nem igazoltak az előzőeken felül a felperes megbízási szerződés alapján felszámított elsőfokú ügyvédi munkadíja aránytalanságát felvető és ebből az okból az IM rendelet 2. § (2) bekezdése szerint a mérséklését indokolttá tévő körülményt sem a Kúria Pfv.20.887/2023/6. számú határozatában megadott szempontrendszer szerint. Ellenkező, az ügyvédi megbízás nem teljesítésére utaló körülményt a másodfokú bíróság ítélet indokolása sem tartalmaz, sem pedig a felülvizsgálati ellenkérelem. A felperest képviselő ügyvéd elsőfokú eljárásbeli tevékenységét elvégzettnek kellett tekinteni, a megbízási szerződésnek megfelelően felszámított ügyvédi munkadíj arányosnak minősült, nem volt az IM rendelet 2. § (2) bekezdése és a Kúria Pfv.20.887/2023/6. számú határozata szerint mérsékelhető.
[42] A felperes részéről a másodfokú eljárásban felszámított ügyvédi munkadíjon belül 597 500 forint + áfa esett a 2023. október 26-i fellebbezési ellenkérelemmel felmerült munkára, további 395 000 forint + áfa pedig a fellebbezési ellenkérelemre tett alperesi észrevételekre adott 2024. január 11-i beadványra. A másodfokú bíróság e két tételből csak az elsőt tekintette jogszerűen felszámított perköltségnek, amelyet aránytalansága miatt mérsékelt. Az ügyvédi munkadíj mérséklését azonban ebben a körben sem a már ismertetett szempontrendszer szerint végezte el: a másodfokú bíróság ítéletéből és a másodfokú eljárás irataiból nem tűnik ki arra utaló körülmény – és az alperes sem állított mást –, hogy a fellebbezési ellenkérelem előterjesztésével felmerült 597 500 forint + áfa ügyvédi munkadíj és az annak alapjául tételesen megjelölt ügyvédi tevékenység bármely okból és bármely részében ne lett volna elvégzettnek, ezáltal a megbízási szerződés tárgya szerint arányosnak tekinthető. A fellebbezési ellenkérelem alapján felszámított ügyvédi munkadíj az IM rendelet 2. § (2) bekezdése és a Kúria Pfv.20.887/2023/6. számú határozatában megadott szempontrendszer szerint nem volt az ügyben mérsékelhető.
[43] A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta viszont figyelmen kívül a felperes 2024. január 11-i beadványa előterjesztésével bejelentett 395 000 forint + áfa ügyvédi munkadíj-igényt. A perköltség korábban részletezett fogalmi elemére, a szükségképpeniségre (Pp. 80. §) és a másodfokú eljárás speciális szabályaira tekintettel a felperes részéről ez a beadvány és az előterjesztésével felmerült további költség nem volt az ügyben szükségesnek, ezáltal az alperes átháríthatónak tekinthető.
[44] A felperes az alperes fellebbezésével kapcsolatban ugyanis az érdemi álláspontját a fellebbezési ellenkérelemben a Pp. 372. § (2) bekezdése szerinti törvényes határidőn belül adhatta elő, amelyet az ügyben 2023. október 16-án meg is tett. Minden ezt követő további előadás, amelyet előadhatott volna korábban a fellebbezési ellenkérelemben, elkésettnek és ez okból hatálytalannak minősül. A Kúria kiemeli a másodfokú eljárás irataiból, hogy a másodfokú bíróság a Pp. szabályainak megfelelően csupán tájékoztatásul, és nem nyilatkozattételi felhívással küldte meg a felperesnek az alperes részéről a fellebbezési ellenkérelemre a Pp. 376. § (4) bekezdése szerint tett észrevételeket.
[45] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős ítélet érdemben felülvizsgált rendelkezéseit a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletének az elsőfokú perköltségre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta, a felperes másodfokú perköltség igénye tekintetében pedig a fellebbezési ellenkérelemmel felszámított ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte az alperest.
(Kúria Gfv.III.30.280/2024/5.)