Amennyiben az egyik szerződéskötő fél egy törvényben szabályozott, ezért erkölcsi értelemben értéksemleges szerződés megkötése által valósíthatja meg a súlyos bűncselekménynek minősülő magatartását, ez a körülmény akkor is jóerkölcsbe ütközővé teheti a szerződést, ha erről a szándékról a másik szerződéskötő félnek nem volt tudomása [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 200. § (2) bek., 339. § (1) bek.; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 264. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. és II. rendű alperes 2009. év folyamán megállapodtak abban, hogy az ismeretségi körükbe tartozó személyektől az I. rendű alperes által kifejlesztett „S.” fantázia nevű sebkezelő gél gyártására hivatkozva pénzkölcsönöket vesznek fel. Az I. és II. rendű alperesnek a kölcsönösszegek visszafizetése már akkor sem állt szándékában, amikor a kölcsönösszegeket átvették, céljuk az volt, hogy azokat egymásközt elosztva jogtalan haszonra tegyenek szert.
[2] A II. rendű alperes 2011 tavaszán megkérte a vele ismerősi viszonyban álló felperest, hogy befektetési célból találkozzon az I. rendű alperessel. A találkozó az I. rendű alperes budapesti magánrendelőjében történt meg, ahol az I. rendű alperes a II. rendű alperes jelenlétében a gél forgalomba hozatalára 50 000 000 forint kölcsönt kért a felperestől.
[3] A felperes mindösszesen 23 500 000 forint kölcsönt adott az I. rendű alperesnek. A II. rendű alperes a jogügylet során az I. rendű alperes megbízottjaként járt el. A kölcsönszerződést 2011. március 23-án írásba foglalták, visszafizetési határidőként 2011. május 23-át jelölték meg. A felperes a lejárati határidő után a kölcsönösszegből 1 600 000 forintot kapott vissza.
[4] A felperes 2013. március 4-én feljelentést tett az I. és II. rendű alperesek ellen bűncselekmény alapos gyanúja miatt, mert kölcsönkértek tőle 23 500 000 forintot, amit nem fizettek vissza. A felperes nyilatkozott arról, hogy a 23 500 000 forint megfizetésére vonatkozóan polgári jogi igényt érvényesít, és kéri az alperesek vagyonának zár alá vételét ezen összeg biztosítása érdekében.
[5] A büntetőügyben 2020. január 21-én megtartott tárgyaláson tanúként kihallgatott felperes a polgári jogi igényét fenntartotta.
[6] A büntető bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. és II. rendű alperes (a büntetőügyben I. és III. rendű vádlott) bűnös 7 rendbeli társtettesként három esetben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, és emiatt őket halmazati büntetésként két év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, aminek a végrehajtását mindkét vádlott esetében két év próbaidőre felfüggesztette. A felperes polgári jogi igényét a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 560. § (1) bekezdés n) pontja alapján egyéb törvényes útra utasította.
[7] Az ítélet a II. rendű alperes vonatkozásában első fokon, az I. rendű alperes vonatkozásában másodfokú bíróság helybenhagyó végzésével 2022. január 17-én emelkedett jogerőre.
[8] A büntetőügyben meghozott elsőfokú ítélet ellen a felperes nem fellebbezett, az ítélethirdetésen nem volt jelen, az elsőfokú ítéletet 2021. április 9-én vette át.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[9] A felperes 2022. április 4-én előterjesztett keresetében egyetemlegesen kérte kötelezni az alpereseket 21 900 000 forint, ennek 2011. március 23. napjától a kifizetésig járó jegybanki alapkamat plusz 8% késedelmi kamata megfizetésére bűncselekménnyel okozott kár megtérítése címén a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 339. és 344. §-a alapján.
[10] Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte.
[11] Elsősorban arra hivatkozott, hogy a felperes igénye elévült, mert a kölcsönszerződésbe foglalt 2011. május 23-i teljesítési határidőhöz képest a felperes a büntetőtárgyaláson 2020. január 21-én előterjesztett polgári jogi igénye elévült. A gyakorlat szerint csak az a polgári jogi igény alkalmas az elévülés megszakítására, amelyet a bíróság érdemben bírál el. A büntetőeljárás megindítása nem szakítja meg az elévülést.
[12] Érdemben a kereset elutasítását azért kérte, mert állítása szerint nem ő tartozik a felperesnek. Nincs kártérítési felelőssége a felperessel szemben, a kölcsönszerződésben félként nem szerepel. Vitatta a büntetőbíróság által megállapított tényállást és a bűnösségét is, állította, hogy maga is áldozat, akit a II. rendű alperes és a büntetőeljárásban még szereplő II. rendű vádlott felhasznált arra, hogy tőle és más személyektől pénzt csaljanak ki, neki magának is tetemes vagyoni kárt okoztak. Ő maga is tévedésben volt. Állításának igazolására kérte, hogy a bíróság hallgassa meg személyesen, szükség esetén szembesítse a felperessel. Hivatkozott arra, hogy a II. rendű alperes ellenkérelemmel sem élt, a két alperest külön kell kezelnie a bíróságnak, és nem állapítható meg az egyetemleges felelősségük sem. A követelés összegszerűségét nem vitatta.
[13] A II. rendű alperes ellenkérelmet nem terjesztett elő.
Az első- és a másodfokú ítélet
[14] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek tizenöt nap alatt egyetemlegesen 21 900 000 forintot, ennek 2011. március 23-tól a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[15] Ítélete jogi indokolásában rögzítette, hogy a jogvitára a régi Ptk.-t kell alkalmazni, és ismertette annak 200. § (2), 339. § (1), 344. § (1), 326. § (1), (2), 327. § (1), (2) és 301. § (1) bekezdését.
[16] Arra tekintettel, hogy az alperesek magatartása csalást valósított meg, az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kereset nem bírálható el a kontraktuális felelősség szabályai szerint. A szerződésszegéssel okozott kár megtérítése vagy a szerződés megtámadása érvénytelenségi okból érvényes szerződést feltételeznek. A perbeli kölcsönszerződés azonban az elsőfokú bíróság szerint – minthogy az alperesek csalást valósítottak meg –, érvénytelen, semmis, jóerkölcsbe ütköző szerződés, amely semmisséget a bíróság hivatalból észleli. A jogvitát szerződésen kívüli károkozás, a deliktuális felelősség szabályai szerint bírálta el, ezért nem tulajdonított jelentőséget a szerződésbe foglalt visszafizetési határidőnek vagy a szerződésben feltüntetett kölcsönbe vevő személyének.
[17] A kártérítés a károkozáskor nyomban esedékes, ez az időpont a felek egyező előadása szerint 2011. március 23. napja volt. A felperes a 2013. március 4-én kelt feljelentésében polgári jogi igényt terjesztett elő. A feljelentés hatósághoz érkezése nem bizonyított, de bizonyosan 2013. június 13. napja előtti, mert akkor már a felperest tanúként hallgatták meg.
[18] A régi Ptk. 327. § (1) és (2) bekezdésére utalva az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az elévülés megszakításához nem feltétel a polgári jogi igény érdemi elbírálása. A régi Ptk. 327. § (2) bekezdése szerint az elévülés a büntetőeljárás jogerős befejezése, jelen esetben a másodfokú bíróság 2022. január 17. napján meghozott helybenhagyó végzése után kezdődik újra. Az öt éves elévülési határidőt 2011. március 23-át követően a 2013. március 4-én kelt feljelentés megszakította, és az elévülés 2022. január 17-én kezdődött újra.
[19] A régi Ptk. hatálya alatt ismert volt olyan gyakorlat, amely szerint az elévülést a követelésnek csak az olyan bírósági úton való érvényesítése szakította meg, amely érdemi elbírálással zárult. Ez épült be a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:25. § (1) bekezdés c) pontjába. Amíg a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy tudott arról, a polgári jogi igény előterjesztésével a vagyoni igényét érvényesíti, azaz az elsőfokú ítéletről való tudomásszerzésig, a követelést menthető okból nem érvényesítette, tehát az elévülés nyugodott. A régi Ptk. 326. § (2) bekezdése értelmében a követelést egy éven belül érvényesíthette az akadály megszűnésétől. Ennek a felperes eleget tett, mert a polgári jogi igénye egyéb törvényes útra utasításáról 2021. április 9-én szerzett tudomást, és ehhez képest egy éven belül, 2022. április 4-én terjesztette elő a keresetlevelét. Annak az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget, miért utasította az elsőfokú büntetőbíróság a törvény egyéb rendes útjára a polgári jogi igényt.
[20] A régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti szerződésen kívül okozott kár esetén a károkozó felelőssége akkor állapítható meg, ha bekövetkezett a kár, a károkozó magatartás és a kár között okozati összefüggés van, a károkozó magatartás jogellenes és felróható. A kár bekövetezett 21 900 000 forint összegben. Az összegszerűséget az alperesek nem vitatták. Azt, hogy az alperesek együtt jogellenes felróható magatartással okoztak a felperesnek kárt, az elsőfokú bíróság a jogerős büntetőítéletből állapította meg. Amennyiben eltérő tényállást állapítana meg, úgy az I. rendű alperes büntetőjogi felelősségét vonná kétségbe, ami – törvény szerint – nem lehetséges. Az I. rendű alperes a jogerős ítélettel szemben mindösszesen annyi bizonyítási indítványt tett, hogy a bíróság hallgassa meg őt személyesen, majd szükség esetén szembesítse a felperessel. A fél személyes meghallgatása polgári perben nem bizonyíték, és nem bizonyíték a szembesítése sem. Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogerős büntetőhatározattal egyezően állapította meg, és így az alperesek kártérítési felelőssége a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint fennáll a felperessel szemben.
[21] Rendelkezése szerint az alperesek mint közös károkozók a kárért egyetemlegesen felelnek a régi Ptk. 344. § (1) bekezdése alapján.
[22] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes tévesen jelölte meg kamatmértéket, arról az elsőfokú bíróság a régi Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján határozott.
[23] Az ítélet ellen az I. rendű alperes fellebbezett.
[24] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta, és az I. rendű alperessel szemben a keresetet elutasította.
[25] Elöljáróban rögzítette, hogy a másodfokú eljárásban a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 370. § (4) bekezdése alapján a felek tudomására hozta, hogy a kölcsönszerződés jóerkölcsbe ütközése körében jogi álláspontja eltér az elsőfokú bíróság álláspontjától, továbbá hivatalból észlelte, a felperes és II. rendű alperes által 2011. március 23-án aláírt kölcsönszerződés színlelt, érvénytelen, az más személyek között létrejött szerződést leplez. Az I. rendű alperes a fellebbezését a tájékoztatással érintett körülményekre kiterjesztette, e körben is kérte a Pp. 369. § (4) bekezdése alapján az anyagi jogi felülbírálatot, míg a felperes a fellebbezés kiterjesztésre nem tett észrevételt, keresetváltoztatással nem kívánt élni, azt az eredeti jogcímen tartotta fenn.
[26] A másodfokú bíróság rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a döntése alapjául szolgáló tényállást túlnyomórészt helyesen állapította meg, azt azonban a másodfokú bíróság részben akként módosította, hogy a kölcsönszerződés nem alperesek és a felperes között, hanem I. rendű alperes és a felperes között jött létre, a II. rendű alperes a jogügylet során az I. rendű alperes megbízottjaként járt el. A 2011. március 23-án a felperes és a II. rendű alperes által írásba foglalt kölcsönszerződés a felperes és az I. rendű alperes között létrejött kölcsönszerződést leplezte.
[27] A módosított tényállás alapján a másodfokú bíróság a jogvita érdemét illetően az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi következtetésre jutott az I. rendű alperest illetően.
[28] Hivatkozott a Pp. 263. § (2) és 264. § (1) bekezdésére. E rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a polgári bíróság nem térhet el a bűnösség kérdésében elfoglalt büntetőbírói állásponttól, azzal ellentétesen nem juthat arra a következtetésre, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A kártérítési kötelezettség körében megállapíthat eltérő tényállást, vagy eltérően mérlegelhet, vagy akár kármegosztást alkalmazhat, ha a károsult közreható magatartása megállapítható, a bűnösség kérdésére is kiható, a büntetőítélettel ellentétes megállapítást azonban nem tehet, nem állapíthatja meg a büntető törvényi tényállás valamely szükségszerű elemének, illetve arra utaló ténynek a hiányát sem (Kúria Pfv.21.471/2021/6.).
[29] A büntetőbíróság az I. rendű alperes bűnösségét jogtalan haszonszerzés érdekében történt kölcsönfelvétellel megvalósított csalás bűntettében állapította meg azzal, hogy a felperes tévedésbe ejtése akként valósult meg, hogy I. rendű alperesnek és társainak már a kölcsönösszegek felvételekor sem volt visszafizetési szándéka. Így helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra következtetésre, hogy a büntetőítélettől eltérő tényállás megállapítása az I. rendű alperes büntetőjogi felelősségének kétségbevonását jelentené. Az I. rendű alperes és a felperes között kölcsönjogviszony létrejötte vagy az I. rendű alperes saját tévedése a jogügylete célját illetően a polgári perben nem vizsgálható. Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a jogerős büntetőítélet alapján állapította meg a tényállást, és nem követett el eljárási szabálysértést az I. rendű alperes személyes meghallgatásának mellőzésével sem, az e körben kifejtett indokaival a másodfokú bíróság egyetértett.
[30] A másodfokú bíróság azért módosította részben a tényállást, mert az I. rendű alperes kért kölcsön 50 000 000 forintot a felperestől a „S.” gél forgalomba hozatalára, valamint a kölcsönösszegek átvételekor II. rendű alperes az I. rendű alperes megbízásából járt el, az összegeket továbbította I. rendű alperesnek. Tény, hogy az írásba foglalt kölcsönszerződésben a felperes szerepel kölcsönadóként, a II. rendű alperes pedig kölcsönvevőként, de a másodfokú bíróság álláspontja szerint ez a kölcsönszerződés a régi Ptk. 207. § (6) bekezdése szerint színlelt volt, ami a felperes és I. rendű alperes között létrejött kölcsönszerződést leplezte. A színlelés a szerződés alanyai – jelen esetben a kölcsönvevő – személyében állt fenn, az írásba foglalt kölcsönszerződés a felperes mint hitelező és a valójában szerződni kívánó I. rendű alperes közötti kölcsönszerződést leplezte. A felperes és az I. rendű alperes közötti mögöttes leplezett szerződés létrejötte, a polgári jogi jogviszony fennállta megállapítható (BH 2007.158.).
[31] Az elsőfokú bíróság a jogalanyok tekintetében színlelt szerződésre vonatkozóan a Pp. 237. § (3) bekezdés b) pontja szerinti anyagi pervezetést nem végezte el, a másodfokú bíróság e körben saját anyagi pervezetését elvégezte, ennek eredményeként módosította a megállapított tényállást.
[32] A polgári jogi kárfelelősség kérdésében a polgári perben eljáró bíróságnak az ugyanazon cselekményt elbíráló büntetőítélettől függetlenül önállóan kell döntenie, hiszen a felek szerződéses jogviszonyban álltak egymással, a kölcsönszerződés létrejöttét a büntetőítélet tényállása is rögzíti. Ennek ellenére a felperes keresetében – és a másodfokú eljárásban is – a régi Ptk. 339. §-a, tehát a szerződésen kívül okozott kár szabályai alapján kérte marasztalni az alpereseket. A felperes tudatában volt a kölcsön jogviszony fennálltának, de ennek nem tulajdonított jelentőséget, mivel az alperesek a kölcsönügyletek során bűncselekményt követtek el, így a keresetét bűncselekménnyel okozott kár, tehát szerződésen kívül okozott kár jogcímén tartotta fenn.
[33] Az elsőfokú bíróság a kölcsönszerződés létrejöttének megállapítása ellenére akként marasztalta az I. rendű alperest a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján deliktuális kárfelelősségi jogcímen, hogy a csalás bűncselekmény elkövetése miatt jóerkölcsbe ütközőnek, azaz semmisnek tekintette a kölcsönszerződést, amely semmisséget az ítéleti indokolás szerint hivatalból észlelt. Ezzel kapcsolatban azonban nem tett eleget a Pp. 237. § (3) bekezdés b) pontja szerinti anyagi pervezetési kötelezettségének. Ez a mulasztása a másodfokú eljárásban orvosolható volt, figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság az e körben kifejtett jogkövetkeztetéssel nem értett egyet, jogi álláspontja attól eltért.
[34] A régi Ptk. 200. § (2) bekezdésének rendelkezése azt fejezi ki, hogy a szerződéses szabadság nem korlátlan: a törvény nem fogadja el érvényesnek azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik az általánosan kialakult erkölcsi normákat. A jóerkölcsbe ütközőnek az a szerződés minősül, amelyet jogszabály nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege, azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, és ezért azt az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti (EBH 2005.1234.). A szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltának megítélésénél nem a szerződő fél egyéni érdeksérelmét kell vizsgálni, hanem azt, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e, a szerződő felek által elérni kívánt közös célt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek tartja-e.
[35] A felek között a régi Ptk. 523. §-ában szabályozott kölcsönszerződés jött létre, amely tárgya, jellege alapján nyilvánvalóan nem ütközik a társadalom általános értékítéletébe. A jogerős büntetőítélet alapján tény, hogy az I. rendű alperesnek és társainak már a szerződés megkötésekor sem állt fenn a kölcsön visszafizetésére vonatkozó szándéka (és ezzel a csalás bűntettét megvalósították), ez azonban olyan, a felperes előtt a szerződéskötéskor nem ismert titkos fenntartásnak, illetve rejtett indoknak minősül, ami a régi Ptk. 207. § (5) bekezdése alapján a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. Önmagában az, hogy az I. rendű alperes a kölcsönszerződés megkötése során tanúsított akarat hibája (amely szerint ténylegesen a kölcsönt nem akarta visszafizetni) bűncselekményt valósított meg, nem eredményezi a megkötött szerződés érvénytelenségét, mivel az egyoldalú színlelés közömbös a szerződés érvényessége szempontjából. Ezért – ellentétben az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával – a felek jogviszonyát az érvényesen létrejött kölcsönszerződés alapján, a kontraktuális felelősség szabályai szerint kell elbírálni.
[36] A felperes a másodfokú bíróság anyagi pervezetését követően sem módosította a keresete jogcímét, érvényesíteni kívánt jogként a régi Ptk. 339. §-a szerinti, szerződésen kívül okozott kár megtérítése iránti igényt tartotta fenn. Ezt a jogcímet a másodfokú bíróság azonban alaptalannak minősítette, a felek közötti szerződéses jogviszonyra figyelemmel a szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint a jogvita nem bírálható el. Ezért a felperes által előterjesztett jogcím alapján a keresetet az I. rendű alperessel szemben elutasította.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[37] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
[38] Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság a szerződés jóerkölcsbe ütköző voltát azzal utasította el, hogy a felperes és a II. rendű alperes által írásba foglalt kölcsönszerződés a kölcsönvevő személyére tekintettel színlelt (semmis), azzal a felperes és az I. rendű alperes között ténylegesen, szóban létrejött kölcsönszerződést leplezték, amely leplezett szerződés viszont érvényes.
[39] A felperes idézte Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 373. § (1) bekezdését, a csalás törvényi tényállását, és a Btk. 13. §-át, a tettes fogalom meghatározását. Az irányadó tényállás szerint az alpereseknek a kölcsönösszeg visszafizetése már akkor sem állt szándékukban, amikor a kölcsönösszeget átvették, céljuk az volt, hogy a kölcsönösszeget egymás között elosztva jogtalan haszonra tegyenek szert. Ennek megfelelően az alpereseket társtettesként elkövetett csalás bűntettében mondták ki bűnösnek, a felperes a büntetőügy sértettje volt. Rámutatott, hogy számos esetben a csalás egy kölcsönügylet kapcsán valósul meg. Az elkövető szándéka ilyenkor valójában nem a megállapodás szerinti teljesítés, hanem a jogtalan haszonszerzés.
[40] Az irányadó tényállás szerint az alperesek szándékegységben, egymás jelenlétében, jogtalan haszonszerzési célzattal, közösen ejtették tévedésbe a felperest, tudva azt, hogy az általa nyújtott kölcsönt nem fogják visszafizetni. Ebből adódóan a felperes és a II. rendű alperes által írásba foglalt kölcsönszerződés, továbbá a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes és az I. rendű alperes közötti szóbeli megállapodás is kizárólag a csalás bűntett eszközcselekményeként értékelhető, amely nyilvánvalóan sérti az általánosan kialakult erkölcsi normákat, és mint ilyet jóerkölcsbe ütközőnek kell tekinteni. Hivatkozott e tárgyban az EBH 2005.1234. és az EBH 2003.956. és a BH 2004.21. számú döntésekre.
[41] A Kúria a Pfv.VI.21.028/2011/6. számú döntésében utalt az EBH 2003.956., a BH 2007.188., a BH 2004.407., a BH 2002.310., a BH 2001.572., továbbá a BDT 2008.1868. számú jogesetekre, amelyek közös jellemzőjeként jelölte meg azt a körülményt, hogy csak az egyik fél törekedett a szerződéskötéssel társadalmilag elítélendő célok elérésére és ennek alapján a bíróságok a jóerkölcsbe ütközés tényét minden további nélkül megállapították.
[42] A Kúria büntetőügyben eljáró tanácsa Bfv.II.1202/2015/17. számú határozatában rámutatott, hogy azokban az esetekben, amikor a szerződés megkötésével lezáruló kölcsönigénylési folyamat során az „adósnak” (csalónak) eleve nincs teljesítési szándéka, nem keletkezik polgári jogviszony a terhelt (adós) és a sértett (hitelező) között.
[43] A felperes szerint nehezen értelmezhető egy olyan álláspont, miszerint a sértett a csalóval – akinek fizetési készsége eleve nincs – akarategységben lenne a kölcsön során, hiszen az elkövető akarata a tévedésbe ejtéssel elérni kívánt jogtalan haszonszerzésre, míg a sértetté kölcsönre irányul, amelynek lényege szerint az adós egy későbbi időpontban visszafizeti a kölcsön összegét és annak kamatát. Az irányadó tényállás szerint az I. rendű alperes is fizetési készség hiányában, a felperest tévedésbe ejtve jutott a felperes által nyújtott pénzösszeghez. A folyamat során az I. rendű alperesnek nem volt kölcsönszerződés megkötésére irányuló akarata, így konszenzus hiányában a felek között polgári jogi értelemben nem jött létre szerződés. A Kúria a hivatkozott büntetőügyben meghozott határozatában rámutatott, hogy azon kölcsönügyletekben, amelyekben az elkövető részéről eleve hiányzik a fizetési készség, és így a felek között nincs valóságos akaratelhatározás, a „szerződés” legfeljebb formális értelemben tekinthető színleltnek.
[44] Az elsőfokú bíróság helytállóan a szerződés jóerkölcsbe ütközése miatti semmisséget állapított meg, de megállapítható az is, hogy a felek között létrejött szerződés annak jogszabályba ütköző volta miatt is semmis [régi Ptk. 200. § (2), 234. § (1) bekezdés]. A bűncselekményt is megvalósító magatartás jogszabályba ütközik, túl azon, hogy a régi Ptk. 4. §-ában rögzített polgárjogi alapelveket is sérti az alperesek károkozó magatartása.
[45] A felperes szerint a másodfokú bíróság az irányadó tényállásból téves jogi következtetéseket vont le, amikor megállapította, hogy a II. rendű alperes és a felperes által írásba foglalt szerződés nem ütközik a jóerkölcsbe, hanem színlelt, amely a felperes és az I. rendű alperes között, szóban megkötött, érvényes és jóerkölcsbe nem ütköző kölcsönszerződést leplezte. Téves az a jogi következtetés, hogy az alpereseknek, így az I. rendű alperesnek az a szándéka, amely szerint már a kölcsön igénylésekor, illetve átvételekor tudta, hogy azt nem fogja visszafizetni, az a felperes előtt a szerződéskötéskor nem ismert titkos fenntartásnak, illetve rejtett indoknak minősül. A másodfokú bíróság téves jogkövetkeztetései sértik a régi Ptk. 198. § (1), 200. § (2), 205. § (1)–(2) és 207. § (5)–(6) bekezdéseiben foglaltakat.
[46] A felperes és az alperesek között nem jött létre olyan érvényes szerződés, amelyből jogokat vagy kötelezettségeket lehetne származtatni. A csalás eszközcselekményéül szolgáló, jogtalan haszon megszerzésére irányuló szerződés nyilvánvalóan sérti az általánosan kialakult erkölcsi normákat, azt az általános közfelfogás tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti, vagyis a jóerkölcsbe ütközik.
[47] Mindkét esetben nyilvánvaló, hogy a felperes nem alapíthatta keresetét a kontraktuális, hanem csak és kizárólag a deliktuális felelősség szabályaira. Az alpereseket társtettesként elkövetett csalás bűntettében mondták ki jogerősen bűnösnek, többek között a felperes sérelmére elkövetett csalás bűntettének elkövetése miatt. A Pp. 264. § (1) bekezdésének értelmezésénél abból kell kiindulni, hogy a büntetőügyben eljáró bíróság minden esetben a Btk.-ban meghatározott valamely konkrét bűncselekményben állapíthatja meg a terhelt bűnösségét. A büntetőjogi felelősség pedig akkor áll fenn, ha valamely cselekmény vagy mulasztás kimeríti az adott törvényi tényállás valamennyi elemét. A csalás törvényi tényállása szerint, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. A polgári bíróság a Pp. értelmében e törvényi tényállás valamennyi elemét illetően kötve van. Ezért az elsőfokú bíróság helyes következtetést vont le, amikor a jogvitát a deliktuális felelősség szabályai szerint [régi Ptk. 339. § (1), 344. § (1) bekezdés] bírálta el. A jogerős ítélet e jogszabályi rendelkezéseket sérti.
[48] Az I. rendű alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[49] Elsőként arra hivatkozott, hogy a felperes és a II. rendű alperes már korábbról ismerte egymást, és a II. rendű alperes volt a kölcsönügylet kezdeményezője és nem az I. rendű alperes.
[50] A büntetőeljárás előzményei kifejtését követően rámutatott, hogy jogilag megalapozottnak tekinthető az az álláspont, amely szerint az I. rendű alperest a vádlott-társak először tévedésbe ejtéssel, majd a letartóztatás mint komoly félelemkeltésre alkalmas, súlyos hátrány kilátásba helyezésével felhasználták a csalások elkövetéséhez. A Btk. 13. § (2) bekezdése adja meg a közvetett tettes fogalmát. Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását […] kényszer vagy fenyegetés miatt nem büntethető, illetve tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg. A tévedésbe ejtett személy, ha gondatlanság terheli, és az adott bűncselekménynek van gondatlan alakzata, gondatlanságból elkövetett bűncselekményért felelősségre vonható. Jelen ügy kapcsán fontosnak tartotta rögzíteni, hogy a csalás mint célzatos bűncselekmény csak egyenes szándékkal követhető el, nincs gondatlan alakzata. Tévedés és így büntethetőséget kizáró ok a Btk. 20. § (1) bekezdése alapján, amelynek értelmében nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott, és az I. rendű alperes a terheltek közrejátszásának következményeként abban a téves feltevésben volt, hogy a II. rendű alperes által átvett összegeket a sebgyógyító gél gyártására fordítják majd. Az I. rendű alperes álláspontja szerint jelen ügy tárgyát képező csalás bűntetténél szerepe legfeljebb a vádlott-társak mint közvetett tettesek által felhasznált személyként értelmezhető.
[51] A másodfokú büntetőbíróság nem folytatott le bizonyítást, az elsőfokú büntetőbíróság a bizonyítékok értékelésénél szinte teljes egészében figyelmen kívül hagyta az I. rendű alperes vallomásait. Álláspontja szerint eljárása – a II. rendű alperesével ellentétben – jogellenesnek sem nevezhető, mivel a tényleges szerződéskötésről már csak később, a felperes tájékoztatását követően szerzett tudomást, miután a II. rendű alperes a saját nevében eljárva átvette a kölcsönösszeget, és a nemfizetéséről való szembesítést követően pedig eltűnt. Olyan esetben, amikor a károsodás bekövetkezése és a jogellenes magatartás között nagyon távoli az okozati összefüggés, vagy a jogellenes magatartástól függetlenül is bekövetkezett volna a kár, a bírói gyakorlat a kártérítésre irányuló igényt elutasítja (BH 1996.530.).
[52] Előadta, hogy a bűncselekménnyel okozott kár nem egy önálló deliktuális felelősségi alakzat, a kárt okozó magatartás polgári jogi következményei nem változnak önmagában amiatt, mert a magatartás egyúttal bűncselekmény törvényi tényállását is kimeríti (BH 2011.101.).
[53] A Pp. 263. § (2) bekezdése és 264. §-a helyes értelmezése az ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy a jogerősen elbírált bűncselekmény vagyonjogi következményeinek levonása iránt indított polgári perben eljáró bíróság megállapíthat a büntetőügyben hozott ítélettől eltérő tényállást, de azzal a korlátozással, hogy nem állapíthatja meg, az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.
[54] Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a kárkötelem hiányának bizonyítására vonatkozóan még személyes meghallgatást sem rendelt el, hanem minimális módosításokkal átemelte a büntető ügyben keletkezett határozatokban foglaltakat. Olyan esetben, amikor a károsodás bekövetkezése és a jogellenes magatartás között nagyon távoli az okozati összefüggés, vagy a jogellenes magatartástól függetlenül is bekövetkezett volna a kár, a bírói gyakorlat a kártérítésre irányuló igényt elutasítja. E körben hivatkozott a BH 2011.101., BH 1996.255. döntésre és a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.206/2011/6. számú határozatára.
[55] Álláspontja szerint a felperes iratellenesen írta le az ügy tényállását a felülvizsgálati kérelmében, mert ténybeli tévedés az az állítása, hogy a II. rendű alperes mellett az I. rendű alperesnek a kölcsönösszegek visszafizetésének szándéka nem állt fenn a kölcsönösszegek átvételekor, mivel az I. rendű alperes nem vette át a kölcsönösszegeket. A büntetőbíróság által megállapított tényállást a polgári perben eljáró bíróságok egy az egyben átvették, és ott az I. rendű alperes közreműködésének hiányát egyértelműen rögzítették. Azt is tévesnek minősítette, hogy II. rendű alperes az I. rendű alperes megbízásából járt el. A másodfokú bíróságnak ezzel a fikciójával sem értett egyet azzal együtt, hogy a másodfokú bíróság érdemben helyes döntést hozott.
[56] Sem a régi Ptk. 339. § (1), 344. § (1), sem a régi Ptk. 318. §-a alapján nem állapítható meg kárfelelőssége a kölcsönszerződés teljesítésének elmaradása miatt. Nem az I. rendű alperes volt a szerződés kötelezettje, nem volt szerződő fél, nem ő vette át a kölcsönösszeget, és a tévedésbe ejtési szándékot illetően az előzetes egyeztetések során sem volt akarategységben II. rendű alperessel, mivel saját maga is tévedésben volt.
[57] A másodfokú bíróság jogerős döntése jogkérdésben nem tért el a Kúria joggyakorlatától.
A Kúria döntése és jogi indokai
[58] A felülvizsgálati kérelem a következők miatt alapos.
[59] A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 406. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni. Az e tárgyban irányadó 1/2016. (II. 15.) PK vélemény értelmében a felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegéből következik, hogy a Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél által megjelölt, tartalmában is kifejtett anyagi és eljárásjogi jogszabálysértéseket vizsgálhatja. A felülbírálat tartalmi és perjogi kereteit a felülvizsgálati kérelem határozza meg [Pp. 413. § (1) bekezdés b), c) pont, 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3., 4.].
[60] A felperes keresete a deliktuális felelősség szabályán alapult arra tekintettel, hogy jogerős büntetőítélet mondta ki az alperesek büntetőjogi felelősségét a sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekményben. A jelen perben meghozott első- és másodfokú ítélet közötti eltérés abban állt, hogy lehet-e alkalmazni szerződés fennállása esetén a deliktuális felelősség szabályát. A jogerős ítélet szerint az adott esetben a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelensége nem mondható ki, és a felperes a másodfokú bíróság anyagi pervezetését követően a keresetét nem módosította, jóllehet a másodfokú bíróság eleget tett az anyagi pervezetés körében a kötelezettségének, tájékoztatta a feleket, hogy szemben az elsőfokú ítélettel, hivatalból azt észlelte, hogy a felperes és a II. rendű alperes közötti 2011. március 23-án aláírt kölcsönszerződés színlelt, érvénytelen, az mások közt létrejött szerződést leplez.
[61] A felülvizsgálati kérelem viszont azon alapult, hogy bár létrejött egy kölcsönre vonatkozó megállapodás, mégsem keletkezett polgári jogi jogviszony. A felperes sérelmére megvalósított bűncselekmény eszközcselekménye volt a szerződés, és így a jóerkölcsbe ütközés mégis megállapítható.
[62] A BH2000. 260. számú döntés fogalmazta meg, hogy jó erkölcsbe ütközőnek minősül az a szerződés, amelyet jogszabály ugyan nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, és ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek minősíti. A jóerkölcsbe ütközés fogalmának ezt a meghatározását a bírói gyakorlat általánosan elfogadottnak tekinti, ez azonban nem jelenti, hogy ez egy fix, zárt definíció lenne. A „jóerkölcsbe (közrendbe) ütköző szerződések érvénytelensége a modern magánjogok általánosan elfogadott szabálya és elve. Valamennyi esetben közös sajátosság ugyanakkor az, hogy ezt az érvénytelenséget olyan általános norma, generálklauzula mondja ki, amely a norma szintjén további értelmezési támpontot nem nyújt. A törvény szövege nem határozza meg, hogy mely esetek tartoznak ebbe a körbe, és nem nyújt segítséget törvényi értelmezés sem ahhoz, hogy vajon mit is kellene jóerkölcsön, illetőleg közrenden érteni.” (Menyhárd Attila: A jóerkölcsbe ütköző szerződések, Gondolat Kiadó, Budapest, 2004, 86.).
[63] A jogerős ítélet értelmében a szerződés akkor ütközik a jóerkölcsbe, ha a felek által kölcsönösen elérni kívánt cél ütközik a társadalmi elvárásoknak megfelelő értékítéletbe. A peres felek között azonban egy a régi Ptk.-ban szabályozott kölcsönszerződés jött létre, amely tárgya és jellege alapján nem ütközhet a társadalom általános értékítéletébe. Az pedig, hogy a kölcsönvevő oldalán eleve nem volt szándék a kölcsön visszafizetésére olyan egyoldalú szándék (titkos fenntartás, rejtett indok), ami közömbös a szerződés érvényessége szempontjából, így nincs ok a kontraktuális felelősség szabályaitól való eltérésre.
[64] Ezzel szemben a bírói gyakorlat ismeri azokat az eseteket, amikor a felek egyikének szerződéskötési szándéka, a szerződés megkötésével elérni kívánt célja elegendő ahhoz, hogy a bíróság megállapítsa a szerződés jóerkölcsbe ütközését. Ilyen döntést tartalmaz a Kúria 2012. január 31. napján meghozott (így precedensképes) Pfv.VI.21.028/2011/6. számú határozata. E döntés utalt a BH 2004.21. számú döntésre, amely a következőket tartalmazza: „A jó erkölcs a kialakult értelmezés szerint – a polgári jogi értelemben – a társadalom általános értékítéletét, a magánautonómiának a társadalmi közmegegyezés által meghatározott korlátait, az általánosan elvárható magatartás zsinórmértékét fejezi ki. A szerződéses szabadság tehát nem korlátlan, a törvény nem fogadja el érvényesnek azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik az általánosan kialakult erkölcsi normákat. A (régi) Ptk. 4. §-a a kódex eszmei alapjaként emelte jogszabályi rangra azt az erkölcsi szabályt, hogy a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően kell eljárni a polgári jogi jogviszonyokban, és ez a szabály már a szerződéskötést célzó tárgyalások során is irányadó. Mindebből az következik, hogy az üzleti életben a tisztességesen gondolkodó emberek értékrendje az a mérce, amely a jó erkölcs absztrakt fogalmának meghatározásánál irányadó.”
[65] A Pfv.VI.21.028/2011/6. számú határozat értelmében nem szükségszerű, hogy mindkét fél tudata átfogja, a szerződés sérti az általánosan elfogadott erkölcsi normákat. A Kúria álláspontja szerint ilyennek minősült az a magatartás (jelentős kárt okozó csalás) is, amihez a Btk. 373. § (5) bekezdés b) pontja két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetés alkalmazását rendeli. Az alperesek részéről úgy történt a felperestől a kölcsön kérése, majd a kölcsönösszeg felvétele, a kölcsönszerződés megkötése, hogy eleve nem volt szándékuk annak visszafizetésére. Ezt a jogerős ítélet is tartalmazza, hiszen a Pp. 264. § (1) bekezdése értelmében nem térhetett el a büntetőügyben meghozott jogerős ítélettől, minthogy a ténymegállapítási kötöttség a bűnösség kimondásának alapjául szolgáló ténymegállapításokra is kiterjed (BH 2020.150.).
[66] Ismert az EBD 2013.G.8. számon közzétett, a Szegedi Ítélőtábla által meghozott Gf.30.345/2011/3. számú döntés szerint önmagában az a körülmény, hogy a szerződés kötelezettje már a szerződés megkötésekor eleve nem akarta megfizetni a tartozását, büntetőjogi szempontból megvalósíthatja a csalás tényállását, polgári jogi szempontból ugyanez a körülmény a szerződés semmisségét nem eredményezi, mert e magatartást a polgári jog önálló tényállásként szabályozza és ahhoz saját jogkövetkezményt fűz. A tévedésbe ejtés miatt a szerződés nem a büntető jogszabályba ütközik, hanem a büntető jogilag bűncselekményként értékelt magatartás a szerződés megtámadására ad lehetőséget. Az eredményes megtámadás folytán nem a kártérítés, hanem az érvénytelenség jogkövetkezményét kell alkalmazni; a bűncselekménnyel okozott kár deliktuális tényállását a Ptk. nem ismeri. E döntés azonban nem minősül precedensértékűnek.
[67] Menyhárd Attila már idézett könyvében kifejti, hogy „önmagában a megtévesztés nem teszi a szerződést nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés miatt semmissé, de ha a megtévesztéshez egyéb, a jóerkölcsbe ütközés tekintetében releváns tényállási elemek kapcsolódnak, akkor az ilyen többlet-tényállási elemek a szerződést jóerkölcsbe ütközés miatt semmissé tehetik” (267. oldal). A megtámadásra alapot adó megtévesztés esetén a törvényi tényállás alapjául szolgáló történeti tényálláshoz egy olyan többlet tényállási elem kapcsolódik, ami a megtévesztést olyan minőségi szintre emeli, ami alapján kimondható: a szerződés megkötésekor eleve fennállt az általánosan elfogadott erkölcsi normákat sértő magatartás, amit az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek minősít. Az adott esetben a csalás kölcsönszerződés megkötésével valósult meg, a kölcsönszerződés megkötése, amelyet a felperes megtévesztése előzött meg, a jelentős kárt okozó csalás bűntettének eszközcselekménye volt. Egy jogerős ítélettel megállapított, súlyos bűncselekményt megvalósító magatartás esetén nem fogadható el egy olyan álláspont, hogy ez nem ütközik a jóerkölcsbe [régi Ptk. 200. § (2) bekezdés], nem sérti az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, és ezért nem eredményezi a bűncselekmény eszközcselekményét képező szerződés semmisségét.
[68] A Kúria a szerződés semmisségét illetően az elsőfokú bíróság álláspontjával értett egyet, a peres felek között létrejött kölcsönszerződés semmis, joghatás kiváltására alkalmatlan. Ezért a felperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy az alpereseknek vele szemben deliktuális, a régi Ptk. 339. § (1) bekezdésén alapuló kártérítési felelőssége áll fenn. Megjegyzendő, maga a jogerős ítélet helyezkedett arra az álláspontra, hogy a kölcsönszerződés valójában a felperes és az I. rendű alperes között jött létre, így a deliktuális felelősség szabálya alapján az I. rendű alperes (is) köteles a felperesnek okozott – összegszerűségében a perben nem vitatott – kár megtérítésére.
[69] A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben meghatározott okokból jogszabálysértő volt, ezért azt a Kúria a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv.VI.20.955/2023/6.)