Camille Chabauty Franciaország elleni ügye (57.412/08. sz. ügy)1
A kérelmező Louin községében (Deux-Sévres) két, megközelítőleg tíz hektár területű földet örökölt. A földterület a louini engedélyezett községi vadásztársaság ("ACCA") vadászterületéhez tartozik. a kérelmező vadászengedéllyel rendelkezik.
Franciaországban a vadászati jogok főszabály szerint a földtulajdonost illetik meg. Ennek ellenére az 1964. július 10-ei, 64-696. számú törvény, amely a "Loi Verdeille" néven ismert a vadászterületek ACCA-n belüli egyesítését írja elő. Az ACCA létrehozása Franciaország tizenkilenc megyéjében, többek közt Deux-Sévresben is kötelező. Azon földtulajdonosok, akiknek földje az ACCA vadászterületéhez tartozik, automatikusan az egyesület tagjaivá válnak. Elveszítik kizárólagos vadászati jogukat saját földterületük vonatkozásában, viszont vadászati joguk van az ACCA egész vadászterületén. Egy törvényes küszöbértéket (Deux Sévresben a 20 hektárt) meghaladó területű földek tulajdonosai azonban kifogást emelhetnek földjüknek az ACCA vadászterületébe foglalása ellen, illetve kérhetik eltávolítását abból. A 2000. július 26-i törvény hatályba lépése óta ez a lehetőség - földjük méretétől függetlenül - azon tulajdonosok számára is nyitva áll, akik személyes meggyőződésből ellenzik a vadászatot.
A kérelmező 2002. augusztus 12-én kelt levelében arról tájékoztatta a Deux-Sévres-i prefektust, hogy személyes meggyőződésből ellenzi, hogy a louin-i ACCA vadásszon a földjén.
A kérelmező 2003. december 17-én ismételten a prefektushoz fordult, azzal, hogy földjének a vadászterületből való kivonása iránti kérelme nem személyes meggyőződésén, hanem azon a tényen alapult, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte, hogy nincs tárgyszerű és okszerű indoka, hogy kötelezzék a földtulajdonosokat akaratuk ellenére, kötelező átadás eszközével egy ACCA-hoz való csatlakozásra. Hozzátette, hogy a nagy és a kis földterületek földterületek tulajdonosait nem kezelhetnék eltérően, mert ez – az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében - ellentétes lenne az Egyezmény 14. cikkével.
A Deux-Sévres-i Prefektúra mezőgazdasági és erdészeti igazgatója 2004. február 6-ánértesítette a kérelmezőt arról, hogy kérelmét elutasították. A kérelmező 2004. március 23-án kérte a prefektust a döntés felülbírálatára. Mivel választ nem kapott, a Poitiers-i Közigazgatási Bírósághoz fordult, amely követelésének 2005. március 23-án helyt adott, elismerve, hogy a nagy és kis földterületek tulajdonosainak eltérő kezelése ellentétes az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében ellentétes az Egyezmény 14. cikkével.
A louini ACCA szervezet a Bordeaux-i Közigazgatási Fellebbviteli Bírósághoz, majd az Államtanácshoz fordult. Az utóbbi 2008. június 16-án a Poitiers-i Közigazgatási Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az ügy érdemében döntve úgy találta, hogy a kis és nagy földtulajdonosokkal eltérő jogszabályi kezelését a kis földterülettel rendelkező vadászok érdekében vezették be, akik így össze tudnak fogni annak érdekében, hogy nagyobb vadászterülethez jussanak. Az Államtanács rámutatott továbbá, hogy mivel a kis földterületek tulajdonosai szabadon dönthetnek arról, hogy földjük olyan célra használják, amely meggyőződésükkel nem ellentétes, a kérdéses rendszer az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében nem sérti az Egyezmény 14. cikkét.
A kérelmező - az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében az Egyezmény 14. cikkének megsértésére hivatkozással - azt sérelmezte, hogy nem tudta földjét leválasztani az egyesület vadászterületéről, mivel a vadászatot etikai alapon nem sérelmezte, és földjének területe nem haladta meg a törvényben meghatározott küszöböt.
A kérelmező azzal érvelt, hogy a Chassagnou és társainak Franciaország elleni ügyében a Bíróság nem csak amiatt kritizálta a Loi Verdeille-t, mert a kisbirtokosokat, akik erkölcsi alapon ellenezték a vadászatot, kötelezte a földjükön folyó vadászat eltűrésére; nézete szerint megkérdőjelezte magát a vadászati jogok ACCA részére történő köztelező átadásának elvét is, azon az alapon: tárgyszerűen nem igazolható annak csak a kis földdel rendelkező tulajdonosokra történő kirovása, különösen mivel a Loi Verdeille által létrehozott rendszert csak az ország egyes területein alkalmazzák. A Bíróság álláspontja szerint azonban a Chassagnou-ítélet azon a tényen alapult, hogy a vadászatot etikai alapon ellenző földtulajdonosok közül csak a kis méretű földek tulajdonosait kötelezték földjük meggyőződésükkel ellentétes használatának tűrésére. Ez volt az a tény, amely az egyedül a kis földtulajdonosokat érintő, az ACCA-rendszerben való részvétel kötelezettséget, amelyből a a nagy és kis földtulajdonosok közötti bánásmódbeli különbség eredt, a kitűzött céllal aránytalanná tette. Ezért, mivel a kérelmező erkölcsi alapon nem ellenezte a vadászatot, a Chassagnou és társa ügyben hozott ítélet alapján nem lehet következtetni a jelen ügyben az Egyezmény 14. cikkének megsértésére az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében.
Annak meghatározása maradt hátra, hogy vajon az a tény, hogy kizárólag csak meghatározott nagyságú földterület tulajdonosa kerülheti el az ACCA vadászterületébe való bevonását a földjén fennálló kizárólagos vadászati joga megtartása érdekében, diszkriminatív-e. A Bíróság kiemelte, hogy az eltérő bánásmód akkor diszkriminatív, ha nem követ "legitim célt", vagy nincs "ésszerű arányossági kapcsolat" a felhasznált eszközök és a megvalósítani kívánt cél közt. Rámutatott arra is, hogy a Szerződő Államoknak széles mérlegelési jogkörük van az ilyen ügyekben.
A Bíróság szerint az Államtanács 2008. június 16-i ítéletének okfejtése összhangban van az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával.
A Bíróság meggyőzőként érvként utalt a Kormányzat által előadott magyarázatra, miszerint a kis vadászterületek ACCA-n belüli összevonása elvének megállapításával a jogalkotó a vadállomány növekvő ritkaságának problémáját akarta orvosolni, különösen azokon a vidékeken, ahol szétaprózódott a birtokszerkezet. Érthető, hogy a jogalkotó szükségtelennek ítélte az összevonási kötelezettséget olyan földtulajdonosokra terhelni, akik amúgy is nagy területtel rendelkeztek, amely lehetővé tette a vadállománnyal való hatékonyabb gazdálkodást.
A Bíróság rámutatott arra is, hogy azok a tulajdonosok, akiknek a földje az ACCA vadászterületéhez tartozik, csak a saját földjükön gyakorolt kizárólagos vadászati jogukat vesztették el, cserébe viszont automatikusan az ACCCA tagjává váltak, amely lehetővé tette számukra, hogy a társaság egész vadászterületén vadászhassanak, és részt vegyenek a vadászat szervezésében az egész területen. Ráadásul azok a tulajdonosok, akiknek korábban bevételük származott a vadászatból, vagyakik az ACCA-hoz történő csatlakozást megelőzően vadászati célokból fejlesztéseket eszközöltek a földjükön, kárpótlásra tarthattak igényt ezen az alapon.
A Szerződő Államoknak meghagyott mérlegelési jogra tekintettel az a tény, hogy csak a kis tulajdonosokat kötelezték arra, hogy összevonják vadászterületeiket, önmagában nem aránytalan a vadállománnyal való hatékonyabb gazdálkodás céljával. Minthogy a kérelmező erkölcsi alapon nem ellenezte a vadászatot, az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében nem sértették meg az Egyezmény 14. cikkét.
1Az ítéletet a Nagykamara 2012. október 4-én hozta.