A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA
Kvk.II.37.908/2009/2.szám
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt dr. G.K. kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. november 24. napján meghozott 452/2009. számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelme tárgyában az alulírott helyen és napon meghozta az alábbi
A Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság 452/2009. számú határozatát helybenhagyja.
A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.
A kérelmező 2009. november 23-án kifogást terjesztett elő a Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottságnál a hírportálján megjelent, "Új időszámítás kezdődik Józsefvárosban" című cikkében a józsefvárosi időközi választás eredményére vonatkozóan tett megállapítások miatt, állítva, hogy a közlés sérti az 1997. évi C. törvény (Ve.) 3.§ c) és d) pontjában foglalt alapelveket. Kérte erre figyelemmel a jogsértés megállapítását, és a műsorszolgáltató arra kötelezését, hogy a kifogást és a határozatot a honlapján tegye közzé. A Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottság 30/2009. (XI.23.) HVB számú határozatában a kifogást elbírálásra áttette az Országos Választási Bizottsághoz. Az Országos Választási Bizottság - az áttételt elrendelő határozat jogerőre emelkedését megelőzően - 2009. november 24-én, a 452/2009. számú határozatában a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasította, megállapítva, hogy a kampányidőszakon kívüli sajtótevékenységgel kapcsolatos kifogás elbírálása nem tartozik hatáskörébe.
A kérelmező bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz az Országos Választási Bizottság 452/2009. számú határozatával szemben. Kérte a határozat megváltoztatását, és az érdemi vizsgálat nélküli elutasító rendelkezés mellőzésével annak megállapítását, hogy az Országos Választási Bizottság jogszabálysértést követett el, amikor a Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottság 30/2009. (XI.23.) HVB számú határozatban foglalt fellebbezési határidő lejárta előtt, illetve a határozat jogerőre emelkedése előtt az áttétel kapcsán hatáskörét gyakorolta. A kérelmező a kifogás érdemi elbírálását is érintő megállapításai ellenére a bírósági felülvizsgálati kérelmének 3. oldal 4. bekezdésében megismételte a kizárólag az állított eljárási szabálysértés megállapítására irányuló kérelmét. A kérelmező az ellenérdekű fél 5.000 forint "nemperes eljárási munkaérték" megfizetésére kötelezését kérte az ellenérdekű fél megnevezése nélkül.
A kérelmezőnek a bírósági felülvizsgálat iránti kérelme nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a Ve. 82.§ (1) bekezdése alapján vizsgálta az Országos Választási Bizottság határozatának jogszerűségét a bírósági felülvizsgálati kérelem keretei között.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az Országos Választási Bizottság határozatának törvényességét nem érintette az a körülmény, hogy az Országos Választási Bizottság nem várta be a helyi választási bizottság határozata elleni fellebbezési határidő elteltét, és nem a határozat jogerőre emelkedését követően bírálta el a kérelmező kifogását, mert döntése - a kérelem hivatalból történő elutasítása - sikeres fellebbezés esetén sem képezi akadályát a kifogás érdemi elbírálásának.
Tekintettel arra, hogy a választási szervek eljárási szabályszegésének csak akkor van perdöntő jelentősége, ha az az ügy érdemi elbírálására kihatással van és a kérelmező által állított eljárási szabályszegés e körbe nem tartozik, ezért a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság 452/2009. számú határozatát a Ve. 84.§ (7) bekezdés a) pontja alapján helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság ellenérdekű fél hiányában nem kötelezte a sikertelen bírósági felülvizsgálati kérelmet előterjesztő kérelmezőt perköltség megfizetésére.
A végzés ellen a jogorvoslat lehetőségét a Ve. 84.§ (10) bekezdése zárja ki.
Budapest, 2009. november 26.
Dr. Tóth Kincső sk. előadó bíró,
Dr. Kovács András sk. bíró