Köm.5.008/2014/3. számú határozat

Nyomtatóbarát változat

A KÚRIA
Önkormányzati Tanácsának

h a t á r o z a t a

Az ügy száma: Köm.5008/2014/3.
A tanács tagja: dr. Kozma György a tanács elnöke; dr. Balogh Zsolt előadó bíró; dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó bíró
Az indítványozó: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (Miskolc, Városház tér 1.)
Az indítványozó képviselője: dr. Jerebák József főosztályvezető
Az érintett önkormányzat: Sajóörös Község Önkormányzata (Sajóörös, Jókai út 2.)
Az ügy tárgya: jogalkotási kötelezettség elmulasztása

Rendelkező rész

A Kúria Önkormányzati Tanácsa

-    megállapítja, hogy Sajóörös Község Önkormányzata a  vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontjában, 44/C. § (1) és (2) bekezdésében valamint 45. § (6) bekezdésében foglalt jogalkotási  kötelezettségének nem tett eleget;
-    elrendeli, hogy Sajóörös Község Önkormányzata jogalkotási kötelezettségének 2014. július 31-ig tegyen eleget;
-    elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
-    elrendeli, hogy a határozat közzétételére – a Magyar Közlönyben való közzétételt követő nyolc napon belül – az önkormányzati rendelet kihirdetésével azonos módon kerüljön sor.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás

1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 132. § (1) bekezdés a) pontja alapján törvényességi felhívással élt   Sajóörös Község Önkormányzata Képviselő-testülete felé, hogy alkossa meg a   vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgt.) több rendelkezéséből eredő, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének szabályait tartalmazó önkormányzati rendeletét.

2. A mulasztás pótlására a Kormányhivatal 2014. február 17-ig adott határidőt, amely eredménytelenül telt el.

Az indítvány és az érintett önkormányzat állásfoglalása

3. A Kormányhivatal 2014. február 27-én kelt indítványában a Mötv. 137. § (1) bekezdése alapján kezdeményezte annak megállapítását, hogy Sajóörös Község Önkormányzata nem tett eleget a Vgt. 4. § (2) bekezdés d) pontjából, 44/C. § (1) és (2) bekezdéséből valamint 45. § (6) bekezdésében foglalt felhatalmazásnak, és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 59. § alapján kérte, hogy az Önkormányzati Tanács határidő tűzésével hívja fel Sajóörös Község Önkormányzata Képviselő-testületét a jogalkotási kötelezettsége teljesítésére.

4. A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Bszi. 52. §-a alapján felhívta az érintett önkormányzatot az üggyel kapcsolatos állásfoglalása beszerzése céljából. Az érintett önkormányzat állásfoglalás benyújtásának lehetőségével nem élt.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa döntésének indokolása

5. A Kúria elsőként azt vizsgálta meg, hogy az indítvány határidőn belül érkezett-e. A Mötv. 136. § (2) bekezdés első mondata szerint a Kormányhivatal a helyi önkormányzat tájékoztatásának kézhezvételétől vagy a tájékoztatás adására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől számított tizenöt napon belül kezdeményezheti a Kúriánál az önkormányzati rendelet jogszabállyal való összhangjának felülvizsgálatát. Jelen ügyben a Kormányhivatal a törvényességi felhívásban 2014. február 17-ig adott határidőt az érintett önkormányzatnak, hogy döntéséről, esetleges eltérő álláspontjáról tájékoztatást adjon. A határidő eredménytelenül telt el, a Mötv. 136. § (2) bekezdésben jelölt tizenöt nap 2014. március 4-án járt le. A Kormányhivatal indítványa 2014. március 3-án érkezett a Kúriára, így a határidő megtartottnak tekinthető.

6. Az ügy érdeme tekintetében a Kúria a következőket állapította meg: A Vgt. a vízgazdálkodás körében több feladatot ró a települési önkormányzatokra. A Vgt. 4. § (2) bekezdés d) pontja alapján a települési önkormányzat – a vízgazdálkodási tevékenységek, mint közfeladatok (közszolgáltatások) körében – köteles gondoskodni a településen található szennyvízbekötés nélküli ingatlanok esetében a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének szervezéséről és ellenőrzéséről. A Vgt. 44. § (1) bekezdés első mondata értelmében a települési önkormányzat vagy azok társulása kötelezően ellátandó közszolgáltatásként a közüzemi csatornahálózatba vagy a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló kormányrendeletben meghatározott módon engedélyezett egyedi szennyvízkezelés után befogadóba nem vezetett háztartási szennyvíz begyűjtésére közszolgáltatást szervez és tart fenn.

7. Ezek a jogszabályi rendelkezések szennyvízbekötés nélküli ingatlanok esetén helyi közszolgáltatás szervezéséről, fenntartásáról és ellenőrzéséről, mint önkormányzati feladatról szólnak.

8. A Vgt. önkormányzati rendeleti szabályozást előíró 44. § (2) bekezdése a következő tárgykörökben ad felhatalmazást: A települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg:
a) a közszolgáltatás tartalmát, a közszolgáltatással ellátott terület határait;
b) a közszolgáltató megnevezését, valamint annak a működési területnek a határait, amelyen belül a közszolgáltató a közszolgáltatást rendszeresen ellátni köteles és az ártalmatlanítás céljából történő átadási helyet;
c) a közszolgáltatás ellátásának rendjét, módját és időtartamát, a közszolgáltató és az ingatlantulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, valamint a közszolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit;
d) a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettséget, a közszolgáltatás igénybevételének módját és feltételeit;
e) az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények és a szolgáltatás ingyenességének eseteit;
f) az üdülőingatlanokra, az időlegesen használt és a nem használt ingatlanokra vonatkozó sajátos szabályokat;
g) a közszolgáltatással összefüggő személyes adatok (a természetes személyazonosító adatok, valamint a lakcím) kezelésére vonatkozó rendelkezéseket.

9. A Vgt. záró rendelkezései között található 45. § (6) bekezdése megerősíti a rendeleti szabályozásra adott felhatalmazást amikor kimondja, hogy felhatalmazást kap a települési önkormányzat képviselő-testülete, hogy a törvény 44/C. § (2) bekezdésében meghatározottakat rendeletben szabályozza.

10. Az ügy irataiból, illetve az indítványban foglaltakból – s mivel az érintett önkormányzat ezzel kapcsolatos álláspontját nem fejtette ki, azaz nem cáfolta – az következik, hogy Sajóörös Községben találhatók szennyvízbekötéssel nem rendelkező ingatlanok. A Vgt. fenti szabályai alapján a jelölt tárgykörben az önkormányzatnak rendeletalkotási kötelezettsége keletkezik.

11. A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Köm.5046/2012/6. számú határozatában kifejtette, hogy a helyi önkormányzat jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának vizsgálata során a Kúria vizsgálhatja egy adott tárgyú önkormányzati rendelet egésze megalkotásának elmulasztását, csak úgy, mint hatályos rendelet meghatározott rendelkezéseihez kapcsolódó törvénysértő helyzetet eredményező mulasztást.

12. Jelen ügyben a Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy Sajóörös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem tett eleget a  Vgt. 4. § (2) bekezdés d) pontjából, 44/C. § (1) és (2) bekezdéséből valamint 45. § (6) bekezdésében foglalt jogalkotási kötelezettségének, nem alkotta meg a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének szabályait tartalmazó önkormányzati rendeletét.

13. A Bszi. 59. §-a szerint ha az Önkormányzati Tanács megállapítja, hogy a helyi önkormányzat a törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségét elmulasztotta, határozatában határidő tűzésével elrendeli, hogy a helyi önkormányzat a jogalkotási kötelezettségének tegyen eleget. Erre tekintettel a Kúria felhívta Sajóörös Község Önkormányzata Képviselő-testületét, hogy jogalkotási kötelezettségének 2014. július 31-ig tegyen eleget.

A döntés elvi tartalma

14. A vízgazdálkodásról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat köteles rendeletet alkotni a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének szabályairól, amennyiben az adott településen találhatók szennyvízbekötéssel nem rendelkező ingatlanok.

Alkalmazott jogszabályok

15. 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés d) pont, 44/C. § (1) és (2) bekezdés, 44/F. § (1) bekezdés, 45. § (6) bekezdés; 2011. évi CLXI. törvény 45. § (3) bekezdés, 59. §

Záró rész

16. A Magyar Közlönyben és az önkormányzati rendelettel azonos módon való közzététel elrendelésére a Bszi 57. §-a folytán alkalmazandó Bszi. 55. § (2) bekezdés b) és c) pontja alapján került sor.

17. A döntés elleni jogorvoslatot a Bszi. 49. §-a zárja ki.

Budapest, 2014. május 20.

Dr. Kozma György sk. a tanács elnöke,
Dr. Balogh Zsolt sk. előadó bíró,
Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó sk. bíró