Köm.5.004/2014/3. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A KÚRIA
Önkormányzati Tanácsának

h a t á r o z a t a

Az ügy száma: Köm.5004/2014/3.
A tanács tagja: dr. Kozma György a tanács elnöke; dr. Balogh Zsolt előadó bíró; dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó bíró
Az indítványozó: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (Miskolc, Városház tér 1.)
Az indítványozó képviselője: dr. Jerebák József főosztályvezető
Az érintett önkormányzat: Kánó Község Önkormányzata (Kánó Széchenyi út 7.)
Az ügy tárgya: törvényben foglalt jogalkotási kötelezettség elmulasztása hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyi szabályai tekintetében

Rendelkező rész

A Kúria Önkormányzati  Tanácsa

- megállapítja, hogy Kánó Község Önkormányzata a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdésében foglalt jogalkotási  kötelezettségének nem tett eleget;
- elrendeli, hogy Kánó Község Önkormányzata jogalkotási kötelezettségének 2014. július 31-ig tegyen eleget;
- elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét;
- elrendeli, hogy a határozat közzétételére – a Magyar Közlönyben való közzétételt követő nyolc napon belül – az önkormányzati rendelet kihirdetésével azonos módon kerüljön sor.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás

1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 132. § (1) bekezdés a) pontja alapján törvényességi felhívással élt  Kánó Község Önkormányzat Képviselő-testülete felé, hogy alkossa meg a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Htv.) 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos önkormányzati rendeletet.

2. A mulasztás pótlására a Kormányhivatal 2014. február 15-ig adott határidőt, amely eredménytelenül telt el.
Az indítvány és az érintett önkormányzat állásfoglalása

3. A Kormányhivatal 2014. február 27-én kelt indítványában az Mötv. 137. § (1) bekezdése alapján kezdeményezte annak megállapítását, hogy Kánó Község Önkormányzata nem tett eleget a Htv. 88. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazásnak, és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 59. § alapján kérte, hogy az Önkormányzati Tanács határidő tűzésével hívja fel Kánó Község Önkormányzat Képviselő-testületét a jogalkotási kötelezettsége teljesítésére.

4. A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Bszi. 52. §-a alapján felhívta az érintett önkormányzatot az üggyel kapcsolatos állásfoglalása beszerzése céljából. Az érintett önkormányzat állásfoglalás benyújtásának lehetőségével nem élt.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa döntésének indokolása

5. A Kúria elsőként azt vizsgálta meg, hogy az indítvány határidőn belül érkezett-e. Az Mötv. 136. § (2) bekezdés első mondata szerint a kormányhivatal a helyi önkormányzat tájékoztatásának kézhezvételétől vagy a tájékoztatás adására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől számított tizenöt napon belül kezdeményezheti a Kúriánál az önkormányzati rendelet jogszabállyal való összhangjának felülvizsgálatát.

6. Jelen ügyben a Kormányhivatal a törvényességi felhívásban 2014. február 15-ig adott határidőt az érintett önkormányzatnak, hogy döntéséről, esetleges eltérő álláspontjáról tájékoztatást adjon.  A határidő eredménytelenül telt el, az Mötv. 136. § (2) bekezdésben jelölt tizenöt nap 2014. március 2-án járt le. A Kormányhivatal indítványa 2014. március 3-án érkezett a Kúriára.

7. A Kúria Önkormányzati Tanácsa több döntésében, elsőként a Köf.5048/2013. számú végzésében rámutatott, hogy az eljárás megindítására nyitva álló határidő anyagi jogi jellegű, azaz a határidő megtartása szempontjából a Kúrára való beérkezés napja számít, a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem nem terjeszthető elő. A Bszi. 46. §-a szerint ugyanis az Önkormányzati Tanács eljárására a határidők számítása tekintetében a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A Pp. 103. § (4) bekezdése értelmében ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le. Jelen ügyben az Mötv. 136. § (2) bekezdés szerinti 15 nap 2014. március 2-án, vasárnap járt le, így a 2014. március 3-án érkezett indítvány határidőben előterjesztett indítványnak tekinthető.

8. Az ügy érdeme tekintetében a Kúria a következőket állapította meg: A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Köf.5012/2013/4., Köf.5.016/2013/4., Köf.5015/2013/6. és a Köf.5076/2013/3. számú határozataiban foglalkozott a Htv.-ben meghatározott a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos önkormányzati feladatokkal. Megállapítást nyert, hogy a Htv. 108. §-a hatályon kívül helyezte a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényt (a továbbiakban: Hgtv.).

9. A Hgtv. 23. § f) pontja korábban felhatalmazást adott a települési önkormányzat képviselő-testületének a fizetendő díj mértéke megállapítására, a Htv. azonban már nem ad generális felhatalmazást a szemétszállítás díj önkormányzati rendeletben történő megállapítására, hanem a Htv. 88. § (3) bekezdés b) pontja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapítását a miniszteri rendeletalkotási hatáskörbe utalta.

10. A fenti jogszabályváltozások következtében a Kúria Önkormányzati Tanácsa a jelölt határozataiban úgy döntött, hogy a 2013-as évre vonatkozóan már nem lehet jogszerűen hatályban önkormányzati szemétszállítási díjmegállapítás, ugyanakkor a rendeletek 2013. január 1-ig való érvényessége vitathatatlan.

11. A Htv.-nek a 2013. évi CCL. törvénnyel történt módosítása a díjfizetéssel kapcsolatban ismét felhatalmazást adott, a Htv. 35. § e) pontja szerint a települési önkormányzat rendeletben állapítja meg az ingatlanhasználót terhelő, miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési kötelezettséget, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények, továbbá a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ingatlanhasználó kérésére történő szüneteltetésének eseteit.

12. Az indítványozó által hivatkozott Htv. 88. § (4) bekezdése négy tárgykörben ad felhatalmazást a települési önkormányzatoknak rendeletalkotásra. Ezek szerint az önkormányzat rendeletben állapítja meg:
a) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szabályait, illetve a 35. §-ban foglalt rendelkezések érvényesítéséhez szükséges szabályokat;
b) az elkülönített hulladékgyűjtésre vonatkozó részletes szabályokat;
c) a közterület tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokat;
d) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó, a (3) bekezdés b) pontjának bb) alpontja szerinti miniszteri rendeletben nem szabályozott díjalkalmazási és díjfizetési feltételeket.

13. Az ügy irataiból megállapítható, hogy az érintett önkormányzatok a fenti felhatalmazásoknak megfelelően nem alkottak rendeletet. Az ügy iratai között fellelhető  Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének a kormányhivatalnak küldött 2013. december 12-én kelt válasza szerint Aggtelek, Jósvafő, Kánó települések önkormányzatai területén kiépítésre került a vezetékes szennyvízcsatorna, ezért a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásra nincs szükség, az érintett önkormányzatok nem vesznek részt Nemzeti Települési és Tisztítási Programban, illetve nem igényeltek a lakossági folyékony hulladék ártalmatlanításához központosított előirányzatot.

14. A Kúria rámutat, hogy a Htv. 88. § (4) bekezdésében adott felhatalmazás nemcsak a folyékony háztartási hulladékkal kapcsolatos önkormányzati szabályozást érinti. Az indítványozó ezen felhatalmazás egészéből fakadó jogalkotási kötelezettség elmulasztását sérelmezte.

15. A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Köm.5046/2012/6. számú határozatában kifejtette, hogy a helyi önkormányzat jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának vizsgálata során a Kúria vizsgálhatja egy adott tárgyú önkormányzati rendelet egésze megalkotásának elmulasztását, csak úgy, mint hatályos rendelet meghatározott rendelkezéseihez kapcsolódó törvénysértő helyzetet eredményező mulasztást.

16. Jelen ügyben a Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy Kánó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem tett eleget a Htv. 88. § (4) bekezdéséből eredő jogalkotási kötelezettségének. A Bszi. 59. §-a szerint ha az Önkormányzati Tanács megállapítja, hogy a helyi önkormányzat a törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségét elmulasztotta, határozatában határidő tűzésével elrendeli, hogy a helyi önkormányzat a jogalkotási kötelezettségének tegyen eleget. Erre tekintettel a Kúria felhívta Kánó Község Önkormányzatának Képviselő-testületét, hogy jogalkotási kötelezettségének 2014. július 31-ig tegyen eleget.

A döntés elvi tartalma

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos felhatalmazás alapján – a felhatalmazás keretei között – az önkormányzat köteles rendeletet alkotni.

Az alkalmazott jogszabályok

17. 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés; 2011. évi CLXI. törvény 45. § (3) bekezdés, 59. §

Záró rész

18. A Magyar Közlönyben és az önkormányzati rendelettel azonos módon való közzététel elrendelésére a Bszi 57. §-a folytán alkalmazandó Bszi. 55. § (2) bekezdés b) és c) pontja alapján került sor.

19. A döntés elleni jogorvoslatot a Bszi. 49. §-a zárja ki.

Budapest, 2014. május 13.

Dr. Kozma György sk. a tanács elnöke,
Dr. Balogh Zsolt sk. előadó bíró,
Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó sk. bíró