A KÚRIA
Kvk.III.37.182/2014/3.szám
A Kúria a Juharos Ügyvédi Iroda által képviselt kérelmezőnek a Nemzeti Választási Bizottság 2014. február 27. napján meghozott 127/2014. számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelme folytán nemperes eljárásban meghozta az alábbi
v é g z é s t :
A Kúria a kérelmező felülvizsgálati kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
Kötelezi a kérelmezőt, hogy – külön felhívásra – fizessen meg az államnak 1.000 (egyezer) forint mérsékelt eljárási illetéket.
A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A kérelmező 2014. február 19-én kifogást nyújtott be az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz (OEVB), amelyben előadta, hogy a Budapest VIII. kerület, Nap u. 37. szám alatt a választás tisztaságát, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét sértő, illegális plakátkihelyezés történt. Csatolta a jogszabálysértést alátámasztó fényképfelvételt, amelyen a Magyar Szocialista Párt jelölőszervezet jelöltjének, Pál Tibornak a nevével ellátott plakát látható egy közlekedési táblán.
Az OEVB a 8/2014.(II.21.) számú határozatával a kifogásnak helyt adott.
A kérelmező az OEVB határozata ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság a 2014. február 27. napján meghozott 127/2014. számú határozatával elutasított, helybenhagyva az OEVB határozatát.
A kérelmező a Nemzeti Választási Bizottság határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben kérte annak megváltoztatását.
A kérelmező bírósági felülvizsgálati kérelme érdemi vizsgálatra alkalmatlan.
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 222. §-ának /1/ bekezdése értelmében a Nemzeti Választási Bizottság határozata ellen az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be.
A Ve. 231. § /1/ bekezdésének a/ pontja akként rendelkezik, hogy a bírósági felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha azt nem a 221. § /1/ bekezdés szerinti jogosult nyújtotta be.
A Kúria megállapította, hogy a természetes személy kérelmező kérelmében nem hivatkozott az üggyel kapcsolatos érintettségére, illetőleg nem jelölt meg olyan körülményt, amely alapján érintettségére következtetni lehetett volna. A kérelmező érintettségére a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan semmilyen adat nem utal. Ezek alapján a Kúria megállapította, hogy a kérelmező nem igazolta jogorvoslati jogosultságát.
Rámutat a Kúria, hogy hivatalbóli bizonyítás nincs, a kérelmezőt terheli érintettségének valószínűsítése, a valószínűsítés hiányának következményeit viselni köteles.
A fentiek alapján a Kúria a kérelmező bírósági felülvizsgálati kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A Kúria a közigazgatási nemperes eljárás illetékének mértékét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 43. §-ának /7/ bekezdése és 58. § /1/ bekezdésének f/ pontja alapján állapította meg és az ennek alapján számított mérsékelt eljárási illeték viselésére a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §-ának /2/ bekezdése alapján kötelezte a kérelmezőt.
A Kúria határozata elleni további jogorvoslat lehetőségét a Ve. 232. §-ának /5/ bekezdése zárja ki.
Budapest, 2014. március 3.
Dr. Kárpáti Zoltán sk. a tanács elnöke, előadó
Dr.Fekete Ildikó sk. bíró
Dr. Sperka Kálmán sk. bíró