A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikkében foglalt ne bis in idem elve nem alkalmazható az olyan határozatra, amellyel az egyik szerződő állam hatósága az elé terjesztett ügy érdemi kivizsgálását követően, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személlyel szembeni vádemelést megelőző szakban megszünteti a büntetőeljárást, ha ezen állam nemzeti joga szerint ez a megszüntető határozat nem szünteti meg véglegesen a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, és így nem képezi akadályát annak, hogy ebben az államban ugyanazon cselekmény miatt újabb büntetőeljárást folytassanak.
VLADIMIR TURANSKÝ ELLEN FOLYTATOTT BÜNTETŐELJÁRÁS*
A büntetőeljárás alapját képező tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
V. Turanskýt azzal gyanúsítják, hogy 2000. október 5-én két, külön büntetőeljárás alá vont lengyel állampolgárral együtt kirabolt valakit annak Bécsben (Ausztria) található lakásában, miután súlyos testi sértést okozott neki.
2000. november 23-án a Staatsanwaltschaft Wien (bécsi ügyészség) ezért előzetes nyomozást megindítását kérte a kérdést előterjesztő bíróság nyomozási bírójánál V. Turanskýra vonatkozóan, akivel szemben az osztrák büntető törvénykönyv értelmében rablás alapos gyanúja merült fel, valamint elfogatóparancs kibocsátását és letartóztatása céljából figyelmeztető jelzés kiadását.
Miután értesült róla, hogy V. Turanský a hazájában tartózkodik, az Osztrák Köztársaság 2003. április 15-én a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény 21. cikke alapján az említett személlyel szembeni büntetőeljárás átvételére kérte a Szlovák Köztársaságot.
Miután a szlovák hatóságok eleget tettek ennek a kérésnek, a kérdést előterjesztő bíróság nyomozási bírója az említett hatóságok jogerős határozatának meghozataláig felfüggesztette a büntetőeljárást.
2004. július 26-án a nyomozással megbízott prievidzai (Szlovákia) rendőrségi tisztviselő a feljelentésben szereplő tényállás alapján ismeretlen elkövető ellen büntetőeljárást indított. A nyomozás során V. Turanskýt tanúként hallgatták ki.
2006. december 20-i levelével a Szlovák Köztársaság legfőbb ügyésze megküldte az osztrák hatóságoknak a prievidzai körzeti rendőrkapitányság 2006. szeptember 14-i határozatát, amellyel az a büntetőeljárási törvény 215. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megszüntette a rablás miatt indított büntetőeljárást. A nyomozással megbízott prievidzai rendőrségi tisztviselő a következőket írta ebben a határozatban:
"A [büntetőeljárási törvény] 215. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján a társtettességben elkövetett rablás ügyében folyamatban lévő büntetőeljárást
megszüntetem,
mivel a cselekmény nem minősül bűncselekménynek, és nem indokolt az eljárás folytatása.
Indokolás
[.] Ezt a sértett [...] és a tanú [V. Turanský] vallomásai is alátámasztották. Ez azt jelenti, hogy V. Turanský cselekménye nem minősül erőszakkal elkövetett lopás bűncselekményének [...]
Még ha figyelembe is kell vennünk azt a tényt, hogy [V. Turanský] nem akadályozta meg a bűncselekményt [...], akkor sem lehetne vádemelésre irányuló [...] eljárást folytatni, mivel a jelen ügyben elévülés miatt nem folytatható büntetőeljárás [...]"
E határozattal szemben a meghozatalától számított három napon belül halasztó hatályú panasz nyújtható be. Ilyen panaszt azonban nem nyújtottak be.
A Landesgericht für Strafsachen Wien (büntetőügyekben eljáró bécsi tartományi bíróság) számára kétségesnek tűnik, hogy a szlovák rendőrhatóság büntetőeljárást megszüntető határozata, amelyet ugyanazon tényállásra vonatkozó nyomozás során hozott, mint amely a Landesgericht előtt folyamatban lévő eljárás alapjául szolgál, maga után vonja-e az SMVE 54. cikkének alkalmazását, és így akadályát képezheti-e a folyamatban lévő eljárás folytatásának.
Mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak arról a kérdésről kell határoznia, hogy a szlovák rendőrhatóság 2006. szeptember 14-i határozata akadályát képezi-e annak, hogy a nyomozási bíró folytassa az Osztrák Köztársaságban ideiglenesen félbeszakadt eljárást, úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
"Úgy kell-e értelmezni a kétszeres büntetésnek [az SMVE] 54. cikkében foglalt tilalmát, hogy a gyanúsított ellen az Osztrák Köztársaságban nem indítható büntetőeljárás, ha a Szlovák Köztársaságban - ez utóbbinak az Európai Unióhoz történt csatlakozását követően - ugyanazon tényállás miatt indított büntetőeljárás olyan formában szűnt meg, hogy a rendőrhatóság a büntetőeljárást érdemi kivizsgálást követően, az eljárás megszüntetése útján, minden további szankció nélkül, jogerősen befejezte?"
A Bíróság hatásköréről
Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ítélet 12. pontjából következően az EU 35. cikk alapján a Bíróság a jelen ügyben hatáskörrel rendelkezik a SMVE értelmezésére.
E tekintetben le kell szögezni, hogy az SMVE 54. cikke időbeli hatálya folytán - ahogyan erre az osztrák kormány is hivatkozik - alkalmazandó olyan büntetőeljárásban, amilyen az alapügy is. Noha az alapeljárás tárgyát képező cselekmény 2000. október 5-i ausztriai elkövetésekor az SMVE még nem volt hatályban a Szlovák Köztársaságban, hatályban volt viszont a két érintett szerződő államban nemcsak akkor, amikor a Szlovák Köztársaság rendőrhatóságai 2006. szeptemberében első ízben vizsgálták az említett cselekményt, de akkor is, amikor a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtásához vezető eljárást lefolytató, kérdést előterjesztő bíróság 2007. októberében a ne bis in idem elve alkalmazási feltételeinek meglétét vizsgálta (e tekintetben lásd a C-367/05. sz. Kraaijenbrink ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6619. o.] 22. pontját).
Ezenkívül először is meg kell jegyezni, hogy azt a kérdést, hogy a szlovák rendőrhatóság büntetőeljárást megszüntető határozata maga után vonja-e a ne bis in idem elvének alkalmazását, -- amint azt az Európai Közösségek Bizottsága helyesen jegyzi meg - az SMVE 54-58. cikke alapján kell megvizsgálni, mivel a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény 21. cikke, amely alapján az Osztrák Köztársaság a Szlovák Köztársaságot V. Turanskýval szemben büntetőeljárás lefolytatására kérte, nem szabályozza azt a kérdést, hogy milyen hatállyal bír a megkereső államban folyamatban lévő eljárásra az, ha a megkeresett állam átveszi a büntetőeljárást.
Másodszor hozzá kell fűzni ehhez, hogy még ha tett is Ausztria nyilatkozatot az SMVE 55. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján (BGBl. III., 1997. május 27., 2048. o.), és az e rendelkezés a) pontjában szereplő kivétel pontosan olyan helyzetre is vonatkozik, mint amilyen az alapeljárásban szerepel, mivel az adott cselekmény a nyilatkozatot tévő állam területén következett be, az 55. cikk (4) bekezdésében foglalt rendelkezések miatt a kinyilvánított fenntartás akkor sem alkalmazható erre az eljárásra, mivel e bekezdés szerint a kinyilvánított fenntartást nem lehet alkalmazni, ha az érintett Szerződő Fél, vagyis ebben az eljárásban az Osztrák Köztársaság, ugyanazzal a bűncselekménnyel kapcsolatban a másik Szerződő Felet, azaz a Szlovák Köztársaságot büntetőeljárás lefolytatására kérte fel.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
A kérdést előterjesztő bíróság e kérdése lényegében arra irányul, hogy a ne bis in idem SMVE 54. cikkében foglalt elve alkalmazható-e az olyan határozatra, mint amilyen az alapeljárásban szerepel, amellyel a rendőrhatóság a megindított büntetőeljárást az elé terjesztett ügy érdemi kivizsgálását követően, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személlyel szembeni vádemelést megelőző szakban megszünteti.
Magából az SMVE 54. cikkének szövegéből az következik, hogy valamely Szerződő államban senki ellen nem indítható büntetőeljárás olyan cselekmény miatt, amelyet már "jogerősen elbíráltak" egy másik Szerződő államban.
A "jogerősen elbírált" fogalmát illetően a Bíróság már ki is mondta egyrészt a C-187/01. és C-385/01. sz., Gözütok és Brügge egyesített ügyekben 2003. február 11-én hozott ítéletének (EBHT 2003., I-1345. o.) 30. pontjában, hogy ha büntetőeljárás következtében a büntetőjogi felelősségre vonhatóság véglegesen megszűnik, akkor az érintett személynek felrótt cselekményt az SMVE 54. cikke alapján "jogerősen elbíráltnak" kell tekinteni.
A Bíróság másrészt a C-150/05. sz. Van Straaten ügyben 2006. szeptember 28-án hozott ítéletének 61. pontjában (EBHT 2006., I-9327. o.) kimondta, hogy az SMVE 54. cikkét alkalmazni kell valamely szerződő állam igazságügyi hatóságainak a terheltet bizonyítékok hiányában felmentő jogerős határozatára.
Következésképpen valamely határozat akkor minősülhet az SMVE 54. cikke értelmében jogerősen elbíráltnak, ha lezárja a büntetőeljárást, és ezáltal a büntetőjogi felelősségre vonhatóság véglegesen megszűnik.
Annak megítélésekor, hogy valamely határozat az SMVE 54. cikk értelmében "jogerős"-e, először is - amint arra többek között az osztrák, a holland, a finn kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság hivatkozik - azt kell megvizsgálni, hogy annak a szerződő államnak a nemzeti joga, amelynek a hatóságai a szóban forgó határozatot hozták, jogerősnek és kötelező erejűnek minősíti-e ezt a határozatot, és meg kell bizonyosodni arról, hogy kiváltja-e ez a határozat ebben az államban a ne bis in idem elve által biztosított védelmet.
Az olyan határozat ugyanis, amely az érintett személlyel szemben elsőként büntetőeljárást indító szerződő állam joga szerint nem szünteti meg nemzeti szinten a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, főszabályként nem képezheti eljárásjogi akadályát annak, hogy egy másik szerződő államban ugyanazon cselekmény miatt ugyanazon személy ellen adott esetben büntetőeljárás induljon vagy folytatódjon.
Konkrétan azzal kapcsolatban, hogy a szlovák jog szerint végleges hatályú-e az alapeljárásban szereplő határozat, azt kell megjegyezni, hogy - amint az egyébként a holland kormány és a Bizottság észrevételeiből is kitűnik - az SMVE 57. cikke megteremtette az együttműködés azon kereteit, amelyeken belül a második szerződő állam illetékes hatóságai a vonatkozó jogi információk beszerzése érdekében megkereshetik az első szerződő állam hatóságait például annak tisztázása végett, hogy pontosan milyen jellegű az ennek az első államnak a területén hozott határozat.
Az ilyen együttműködés, amelyre azonban az alapeljárásban nem került sor, lehetővé tette volna annak megállapítását, hogy az olyan határozat, mint amilyenről az alapügyben szó van, a szlovák jog alapján valójában nem tekinthető olyan jellegűnek, amely nemzeti szinten véglegesen megszünteti a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot.
E tekintetben a szlovák kormány által a jelen ügyben előterjesztett észrevételekből pontosan kitűnik, hogy a büntetőeljárást meghatározott személlyel szembeni vádemelést megelőző szakban megszüntető, a szlovák büntető eljárási törvény 215. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján hozott határozat a nemzeti jog alapján nem képezi akadályát annak, hogy a Szlovák Köztársaság területén ugyanazon cselekmény miatt újabb büntetőeljárást folytassanak.
Ennélfogva azt kell megállapítani, hogy az olyan rendőrhatósági határozat, mint amilyenről az alapeljárásban szó van, amely ugyan megszünteti a büntetőeljárást, de az adott nemzeti jogrend szerint nem szünteti meg véglegesen büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, nem tekinthető olyan határozatnak, amely arra engedne következtetni, hogy ennek a személynek a cselekményét az SMVE 54. cikke értelmében "jogerősen elbírálták".
Az SMVE 54. cikkének ezen értelmezése összeegyeztethető e cikk céljával is, azaz annak elkerülésével, hogy valamely jogerősen elítélt személy ellen a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlása következtében ugyanazon cselekmény miatt több szerződő állam területén is büntetőeljárást lehessen indítani (ebben az értelemben lásd a fent hivatkozott Gözütok és Brügge egyesített ügyekben hozott ítélet 38. pontját).
Ennek a cikknek az olyan, büntetőeljárást felfüggesztő határozatra történő alkalmazása, mint amilyet az alapeljárásban hoztak, azzal a következménnyel járna, hogy egy másik szerződő államban, ahol esetleg több bizonyíték áll rendelkezésre, minden konkrét lehetőségét megakadályozná annak, hogy az érintettel szemben jogellenes magatartása miatt büntetőeljárást indítsanak és adott esetben büntetést szabjanak ki, miközben ennek lehetősége nem kizárt az első szerződő államban, ahol az érintett személy cselekménye e tagállam nemzeti joga értelmében nem minősül jogerősen elbíráltnak.
Az ilyen következmény - ahogyan arra írásbeli észrevételeiben a svéd kormány és az Egyesült Királyság Kormánya is rámutatott - nyilvánvalóan ellentétben állna magával az Európai Unióról szóló szerződés VI. címe rendelkezéseinek céljával, amint azt az EU 2. cikk első bekezdésének negyedik francia bekezdése tartalmazza, amely nem más, mint "a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedések" meghozatala, és egyidejűleg az Unió fejlesztése a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térségként, ahol a személyek szabad mozgása biztosítva van.
Hozzá kell ehhez fűzni, hogy bár az SMVE 54. cikkének az a célja, hogy az elkövető számára biztosítsa, hogy miután az egyik szerződő államban elítélték és büntetését végrehajtották, illetve esetlegesen jogerősen felmentették, anélkül mozoghasson a schengeni térségben, hogy más szerződő államban ugyanazon cselekmény miatt büntetőeljárástól kellene tartania, az viszont nem célja, hogy megvédje a gyanúsítottat attól, hogy vele szemben ugyanazon cselekmény miatt több szerződő államban egymás követő nyomozást folytassanak.
A fenti megállapításokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a ne bis in idem SMVE 54. cikkében foglalt elve nem alkalmazható az olyan határozatra, amellyel az egyik szerződő állam hatósága az elé terjesztett ügy érdemi kivizsgálását követően, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személlyel szembeni vádemelést megelőző szakban megszünteti a büntetőeljárást, ha ezen állam nemzeti joga szerint ez a megszüntető határozat nem szünteti meg véglegesen a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, és így nem képezi akadályát annak, hogy ebben az államban ugyanazon cselekmény miatt újabb büntetőeljárást folytassanak.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:
A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19-én Schengenben (Luxemburg) aláírt egyezmény 54. cikkében foglalt ne bis in idem elve nem alkalmazható az olyan határozatra, amellyel az egyik szerződő állam hatósága az elé terjesztett ügy érdemi kivizsgálását követően, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személlyel szembeni vádemelést megelőző szakban megszünteti a büntetőeljárást, ha ezen állam nemzeti joga szerint ez a megszüntető határozat nem szünteti meg véglegesen a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, és így nem képezi akadályát annak, hogy ebben az államban ugyanazon cselekmény miatt újabb büntetőeljárást folytassanak.
(A Bíróság 2008. december 22-i ítélete a C-491/07. sz. ügyben )
* A fordítás az Európai Bíróság 2008. december 22-ei sajtóközleménye alapján készült. A fordítás nem hivatalos dokumentum, a Bíróságot nem köti.