Az összehasonlító reklám áruválasztékokra együttesen is vonatkozhat.
Egyes esetekben az ilyen reklám azonban megtévesztő is lehet.
LIDL BELGIUM GMBH & CO KG kontra ETABLISSEMENTEN FRANZ COLRUYT NV-Ügy*
A Lidl és Colruyt gazdasági társaságok áruházláncokat működtetnek Belgiumban, amelyek tevékenysége főként a mindennapi szükségleti cikkek kiskereskedelmére irányul.
A Lidl keresetet nyújtott be a rechtbank van koophandel te Brussel előtt a Colruyt különféle összehasonlító reklámgyakorlata megszüntetése érdekében. Ez a bíróság az Európai Közösségek Bíróságához fordult több előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel, amelyek a megtévesztő reklámra és az összehasonlító reklámra vonatkozó európai irányelv értelmezésére irányultak.
Az alapügyben az összehasonlító reklám két módszeréről van szó.
Az első esetben a Colruyt a saját maga és a versenytársai által az összehasonlítható áruválasztékuk tekintetében alkalmazott általános árszínvonalat hasonlítja össze és ennek alapján a fogyasztó által egy évben megvalósítható megtakarítások összegére következtet. Az említett általános árszínvonalat havonta, majd évente határozzák meg a mindennapi fogyasztási cikkek nagyon széles árumintájának árairól naponta készített kimutatás alapján, amely fogyasztási cikkek néha azonosak (márkás termékek), néha hasonlóak (márka nélküli termékek, vagy az áruházlánc saját márkás termékei).
A reklám második módszere azon az állításon alapul, hogy a Colruyt valamennyi termékét, amelyen szerepel a "BASIC" megjegyzést tartalmazó piros címke, a belgiumi területen kínált legalacsonyabb áron forgalmazza. Az említett termékválaszték magában foglal egyrészt márkás termékeket, másrészt márka nélküli termékeket, vagy a Colruyt saját márkás termékeit.
Először is a Bíróság emlékeztet arra, hogy tekintettel arra, hogy az összehasonlító reklám segíti a különféle összehasonlítható termékek előnyeinek tárgyilagos bemutatását, és az áruk és szolgáltatások nyújtói közötti versenyt is ösztönözheti a fogyasztók érdekében, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az összehasonlító reklámmal kapcsolatban megkövetelt feltételeket úgy kell értelmezni, hogy az e reklám vonatkozásában a legkedvezőbb legyen.
A Bíróság szerint az irányelv főszabály szerint nem tiltja meg, hogy az összehasonlító reklám együttesen vonatkozzon két, egymással versengő áruházlánc által forgalmazott mindennapi fogyasztási cikkek választékaira, amennyiben az említett választékot mindkét részről olyan egyedi termékek alkotják, amelyek termékpárokat alkotva egyenként teljesítik az összehasonlíthatósági követelményt.
Az irányelv ugyan nem foglalja magában, hogy egy ilyen esetben a reklámban kifejezetten és kimerítően fel kell sorolni mind a reklámozó, mind annak összehasonlításba bevont versenytársai összehasonlított termékekeit és árait, azt azonban megköveteli, hogy a reklámozó megjelölje, hogy e reklám címzettjei hol és hogyan szerezhetnek nehézség nélkül tudomást az összehasonlítás elemeiről, az összehasonlítás hitelességének ellenőrzése vagy ellenőriztetése céljából.
A Bíróság azt is meghatározza, hogy a főbb versenytársakhoz képest a reklámozó alacsonyabb árszínvonalát hirdető összehasonlító reklám, valamint egy termékmintára vonatkozó összehasonlítás megtévesztő jellegű lehet, ha a reklám:
- nem tünteti fel, hogy az összehasonlítás csak egy ilyen mintára vonatkozik, és nem a reklámozó termékeinek összességére,
- nem határozza meg az elvégzett összehasonlítás elemeit, vagy nem tájékoztatja a címzettet arról az információforrásról, amelynél ez a meghatározás elvégezhető,
- együttes utalást tartalmaz a mindennapi szükségleti cikkek vásárlását a reklámozónál - és nem a versenytárs áruházláncoknál - végző fogyasztó által megvalósítható megtakarítási sávra, anélkül hogy egyediesítené az egyes versenytársaknál alkalmazott általános árszínvonalat, illetőleg a reklámozónál a versenytársaihoz képest elérhető megtakarítások összegét.
A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy az alapügyben szóban forgó reklámok rendelkeznek-e ilyen tulajdonságokkal.
Az ítéletben hivatkozott európai közösségi jogszabályok
A Tanács irányelve
(1984. szeptember 10.)
a megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről
1. cikk
Ezen irányelv célja, a fogyasztók, a kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szabadfoglalkozású tevékenységet folytató személyek és általában a nagyközönség érdekeinek védelme a megtévesztő reklámmal, valamint annak tisztességtelen következményeivel szemben.
2. cikk
Ezen irányelv alkalmazásában:
1. reklám: egy kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szabadfoglalkozású tevékenység keretében bármilyen formában, az árucikkek vagy szolgáltatások, beleértve az ingatlanokat, a jogokat és kötelezettségeket is, értékesítésének előmozdítása érdekében megfogalmazott állítás;
2. megtévesztő reklám: minden olyan reklám, amely bármilyen módon - beleértve a megjelenítését is - megtéveszti vagy megtévesztheti azokat a személyeket, akik felé irányul, vagy akiknek a tudomására juthat, és megtévesztő jellege miatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy amely, ugyanilyen okok miatt kárt okoz vagy kárt okozhat valamely versenytársnak;
3. személy: bármely természetes vagy jogi személy.
3. cikk
A reklám megtévesztő jellegének megállapításakor figyelembe kell venni a reklám minden elemét, különösen a reklámba foglalt bármely olyan információt, amely a következőkre vonatkozik:
a) az áruk vagy szolgáltatások jellemzői, mint a hozzáférhetőség, természet, kivitelezés, összetétel, a gyártás vagy szolgáltatás módszere és időpontja, adott célra való alkalmasság, felhasználás, mennyiség, pontos leírás, földrajzi vagy kereskedelmi eredet, vagy a használattól várható eredmények, vagy az árun vagy szolgáltatáson végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői;
b) az ár vagy az ár megállapításának módja, és azok a feltételek, amelyekkel az árut szállítják vagy a szolgáltatást nyújtják;
c) a reklámozó természete, sajátosságai és jogai, mint azonossága és vagyona, képesítései és ipari, kereskedelmi vagy szellemi tulajdonjogai, vagy díjai és kitüntetései.
4. cikk
(1) A tagállamok mind a fogyasztók, mind a versenytársak és a közösség érdekében biztosítják a megtévesztő reklám leküzdésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket.(.)
6. cikk
A tagállamok a bíróságokra vagy a közigazgatási hatóságokra ruházzák azokat a hatásköröket, amelyek a 4. cikkben biztosított polgári vagy közigazgatási eljárásokban felhatalmazzák őket arra, hogy:
a) megköveteljék a reklámozótól, hogy bizonyítékot nyújtson a reklámban szereplő tényállítások hitelességéről, amennyiben a reklámozó és az eljárásban szereplő bármely másik fél jogos érdekeit tekintetbe véve az adott eset körülményei alapján ez a követelmény helyénvalónak tűnik; és
b) a tényállításokat helytelennek tekintsék, ha az a) pontnak megfelelően kért bizonyítékot a reklámozó nem nyújtotta be, vagy azt a bíróság vagy a közigazgatási hatóság elégtelennek ítélte.
(Az Európai Bíróság 2006. szeptember 19-én kelt, C-356/04. számú ítéletének összefoglalása)
* A fordítás a Bíróság 2006. szeptember 19-i 75/06. sz. sajtóközleménye alapján készült. A fordítás nem hivatalos dokumentum, a Bíróságot nem köti.