Kvk.III.37.427/2010/5.szám
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Magyar Attila István ügyvéd által képviselt dr.F. E. kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2010. április 13. napján kelt 316/2010./IV.13./ számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálata iránti kérelme tárgyában az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
A Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság 316/2010./IV.13./ számú határozatát megváltoztatja és a kifogást elutasítja.
Ez ellen a végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.
A kérelmező az Országos Választási Bizottságnál /a továbbiakban: OVB/ 2010. április 12. napján kifogást nyújtott be és kérte minden olyan szavazókörben a választás megismétlését, ahol meghosszabbított időtartamban, este 7 óra után szavaztak a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény /a továbbiakban: Ve./ 61. §-ának megszegése miatt. Kifogásában sérelmezte, hogy a Ve. 61. § /1/ és /4/ bekezdése ellenére 19 óra után is szavazhattak a választópolgárok. Előadta, hogy csak e sérelem orvoslását követően lehet országos végeredményt megállapítani. Kérte egyúttal, hogy az OVB vizsgáltassa ki, hogy melyek azok a választókörök, ahol április 11. napján este 7 óra után szavazás történt. Bizonyítékként MTI híreket jelölt meg, és azokat kinyomtatva csatolta az iratokhoz.
Az OVB a kifogást a 316/2010. számú 2010. április 13. napján hozott határozatával /a továbbiakban: határozat/ hatáskör hiányában elutasította. Indokolása szerint a kifogás eldöntésére az OVB-nek nem volt hatásköre, mert a választás szavazóköri, valamint összesített, egyéni választókerületi eredményének megállapítását a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény /a továbbiakban: Ve./ 73. §-a értelmében a szavazatszedő bizottságok a másik esetben az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok, a területi választási bizottságok végzik /Ve. 90/A. § /2/ bekezdés f/ pontja, /3/ bekezdés h/ pontja/.
A határozat bírósági felülvizsgálata iránt benyújtott kérelmében a kifogást tevő az OVB határozatának megváltoztatását és kifogása tárgyában érdemi döntés hozatalát kérte. Jogszabálysértésként a Ve. 77. § /3/ bekezdését, 90/A. § /2/ bekezdését, az ügy érdemét illetően az 61. § /1/ bekezdését jelölte meg.
A kérelmező a bíróság előtt tett szóbeli nyilatkozatában a kérelmében foglaltakat fenntartotta, álláspontja szerint az OVB hatáskör hiányában a kifogást nem utasíthatta volna el, hanem azt át kellett volna tennie a hatáskörrel rendelkező választási bizottsághoz.
A kérelmező kifogása az alábbiak szerint alapos.
A Ve. 90/A. § /2/ bekezdésének e/ pontja egyebek mellett kimondja, hogy az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megsemmisíti a szavazás eredményét, ha olyan törvénysértést állapít meg, amely azt érdemben befolyásolja. A Ve. 90/A. § /4/ bekezdésének d/ pontja ugyanakkor egyebek mellett rendelkezik arról is, hogy az OVB dönt minden olyan kifogásról, amely nem tartozik az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság, illetve a területi választási bizottság hatáskörébe, az f/ pontja alapján megsemmisíti a szavazás eredményét, ha olyan törvénysértést állapít meg, amely azt érdemben befolyásolta.
A Ve. 77. § /3/ bekezdése értelmében, ha a választási bizottság megítélése szerint a kifogás elbírálására nem az a választási bizottság jogosult, amelyhez azt benyújtották, a választási bizottság az ügyet - legkésőbb a beérkezését követő napon - átteszi az annak elbírálására jogosult választási bizottsághoz, amely köteles az ügyben eljárni. Amennyiben tehát az OVB a Ve. 90/A. §-ának a határozatában hivatkozott /2/ bekezdés f/ pontja szerinti rendelkezését alkalmazva arra a következtetésre jutott, hogy a /3/ bekezdés alapján a kifogás elbírálására a területi választási bizottságnak van hatásköre, köteles lett volna áttenni a kifogást az annak elbírálására jogosult választási bizottsághoz. Erre a jelen ügyben nem került sor.
A Ve. 77. §-ának /4/ bekezdése szerint a választási bizottság a /3/ bekezdés szerinti hatáskörét a bizottság elnökére átruházhatja. Ha a választási bizottság, illetőleg a bizottság elnöke az ügyet nem teszi át más választási bizottsághoz, a választási bizottság köteles az ügyben eljárni. Az idézett rendelkezésből az következik, amennyiben a választási bizottság nem teszi át az ügyet az annak elbírálására jogosult választási bizottsághoz, maga köteles az ügyben eljárni, hatásköre hiányára nem hivatkozhat. A Ve. 77. § /4/ bekezdése alapján az áttétel elmaradása miatt a törvény erejénél fogva megállapítható volt az OVB hatásköre a jelen ügyre is. Az OVB tehát köteles lett volna jelen ügyben eljárni és érdemi határozatot hozni. Tekintettel arra, hogy e feladatának az OVB nem tett eleget, helyette az ügyben a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján hozta meg érdemi döntését a Ve. 84. §-ának /7/ bekezdés b/ pontja alapján.
A Ve. 61. §-ának /1/ bekezdése szerint szavazni a szavazás napján 6.00 órától 19 óráig lehet. A Ve. 61. §-ának /4/ bekezdése alapján a szavazóhelyiséget a szavazás ideje alatt nem lehet lezárni, és a szavazást nem lehet meghosszabbítani, vagy - rendkívüli esemény kivételével - szüneteltetni.
A Ve. 71. §-ának /1/ bekezdése értelmében a szavazószámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja. Azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előterében tartózkodnak, még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja. A /2/ bekezdés alapján a szavazás lezárása után szavazatot nem szabad elfogadni. A Legfelsőbb Bíróság értelmezése szerint a szavazóhelyiség a Ve. 71. § /1/ bekezdésében említett előterének minősül, a szavazóhelyiségen kívül olyan tér is ahol 19 óráig a névjegyzékben szereplő, illetve igazolással rendelkező, a szavazásra kijelölt szavazatszámláló bizottságnál névjegyzékbe vételre jogosult választópolgárok szavazás céljából megjelentek. A szavazás 19 órát követően az idézett törvényhely értelmében mindaddig tarthat, amíg az utolsó olyan választópolgár le nem adta szavazatát, aki 19 óráig a szavazóhelyiségnél megjelent. Ebből az következik, hogy a fenti feltételek esetén a 19 órát követő szavazás a jogszabályoknak megfelelt. Arra kérelmező nem hivatkozott, hogy olyan választópolgár szavazására is sor került volna, aki 19 órakor nem tartózkodott a szavazóhelyiség így értelmezett előterében. Ezen állításának bizonyítása egyébként is a kérelmezőt terhelte volna, csakúgy mint annak bizonyítása, hogy az általa nem említett mely szavazókörben történtek esetleg szabálytalanságok. A Ve. 77. § /2/ bekezdésének e/ pontja ugyanis kimondja, hogy a kifogásnak tartalmaznia kell a jogszabálysértés bizonyítékait, aminek hiányában az /5/ bekezdés alapján a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasításának volna helye. A kérelmező kifogásában olyan szavazókört tételesen nem jelölt meg, melynél jogszabálysértés előfordult, és mert a Legfelsőbb Bíróság a kérelmező által állított okból a 19 óra utáni szavazást a kifogásához csatolt MTI hírekben megjelölt szavazókörökben sem találta jogszabálysértőnek, kifogása ebben a részében is alaptalan. Ugyanez okból alaptalan a kérelmező kifogása az eredményt illetően is.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Ve. 84. § /7/ bekezdésének b/ pontja értelmében az OVB határozatát megváltoztatva a kérelmező kifogását érdemben elutasította.
A bíróság határozata ellen a Ve. 84. § /10/ bekezdése értelmében további jogorvoslatnak helye nincs.
Budapest, 2010. április 19.
dr.Kovács Ákos sk. előadó bíró, dr.Kovács András sk. bíró