Kvk.VI.37.310/2010/4.szám
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. G. K. kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2010. március 8. napján meghozott 165/2010. számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelme tárgyában az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
A Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság 165/2010. (III.8.) számú határozatát helybenhagyja.
A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.
A kérelmező és egy magánszemély kifogást nyújtott be a Fővárosi Választási Bizottsághoz sérelmezve, hogy a Fővárosi Választási Bizottság ülésének jegyzőkönyvei nem kerültek a honlapon közzétételre.
A Fővárosi Választási Bizottság a 2010. március 4-én kelt 28/2010. (III.4.) számú határozatával a kifogást elutasította. Határozata indokolása szerint az ülések nyilvánosak, így az ülésen elhangzottak az ülésen való részvétellel megismerhetők, a határozatok tartalmazzák a szavazati arányt, a döntést meglapozó indokokat, így a választási eljárás alapelvei /a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.) 3.§ a), c), d) és e) pontjaiban foglalt alapelvek/ érvényesülnek az eljárás alatt, az alapelvek sérelme nem állapítható meg. Az ülések jegyzőkönyvének közzétételére nincs jogszabályi előírás, ez a Ve. 6.§ /1/ bekezdésében rögzített nyilvánosság követelményéből sem vezethető le. Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. XC. törvény (Eitv.) nem választásra irányadó jogszabály, így annak bizonyos rendelkezéseire hivatkozással a választási eljárás sérelme nem állapítható meg. Az Eitv. rendelkezésének megsértésére miatti jogorvoslatra a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 21.§ /1/ bekezdése alapján a bíróság jogosult. A határozatban utalt arra, hogy a kifogást tevők hasonló tárgyú és tartalmú kifogásokat korábban is előterjesztettek, a Fővárosi Választási Bizottság a kifogásokat rendre elutasította.
A kérelmező fellebbezést nyújtott be a határozat ellen. Álláspontja szerint a Fővárosi Választási Bizottságnak a nyilvánosság követelményéből adódóan az ülései jegyzőkönyvét nyilvánosságra kell hoznia. Álláspontja szerint az Eitv. megsértésére való hivatkozással is előterjeszthető választási kifogás.
Az Országos Választási Bizottság a 165/2010. (III.8.) számú határozatával a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyta. Elfogadta a kérelmezőnek azt az álláspontját, hogy az ülések jegyzőkönyvét a honlapon nyilvánosságra kell hozni, de ennek a közzétételi határidejére vonatkozó fellebbezési érveket nem osztotta. Megállapította, hogy a Fővárosi Választási Bizottság a kérdéses jegyzőkönyvet, amint az rendelkezésre állt, a honlapon nyilvánosságra hozta. A választási alapelvek nem sérültek, a Fővárosi Választási Bizottság a nyilvánosság követelményének eleget tett. Az Eitv.- ben foglaltakkal kapcsolatos jogsértés elbírálása nem tartozik a választási szerv hatáskörébe.
A kérelmező az Országos Választási Bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata iránti kérelmet nyújtott be, amelyben kérte az Országos Választási Bizottság döntésének megváltoztatását és a kifogásának való helyt adást, valamint a költségei megtérítését. Álláspontja szerint a Fővárosi Választási Bizottság eljárása sértette a Ve. 3.§ a), c), d), e) pontjaiban foglalt alapelveket, valamint az Eitv. 3.§ /2/-/6/ bekezdéseit, 4.§ /1/ bekezdését, 6.§ /1/ bekezdését, a melléklet II/8. pontját.
A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozni kívánja, hogy választási ügyekben nem rendelkezik hatáskörrel más törvénnyel szabályozott, nem a választási eljáráshoz tartozó eljárás jogszerűségének vizsgálatára. A bírósági felülvizsgálati eljárásban - a bírósági felülvizsgálat iránti kérelemben a fellebbezésre utalva megjelölt jogszabálysértések közül - az érdemben vizsgálható Ve. alapelvi jogsértései kapcsán a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az Országos Választási Bizottság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a választási eljárás alapelveinek megsértése nem állapítható meg, a kérelmező által felhozott indokok a választási alapelvek sérelmének megállapítására nem alkalmasak.
A kérelmezőnek a Fővárosi Választási Bizottság üléseinek jegyzőkönyve közzététele hiányára vonatkozóan előadott sérelmei kapcsán a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az ülésen felvett jegyzőkönyv tartalma alapján a döntési folyamat felülvizsgálata, a döntéshozók véleménynyilvánításának vizsgálata nem tartozik a bírósági felülvizsgálat körébe, ha annak a meghozott határozatra érdemi kihatása nincs. A Legfelsőbb Bíróság csak a határozatban foglalt indokokat vizsgálja felül és foglal állást arról, hogy a határozat sérti-e a jogorvoslati kérelemben megjelölt és érdemben vizsgálható jogszabályokat. Az Országos Választási Bizottság helyt adott annak a kifogásnak, hogy az ülések jegyzőkönyvét a honlapon közzé kell tenni, ennek a Fővárosi Választási Bizottság a fellebbezés elbírálásáig eleget is tett. Az ülés jegyzőkönyvének közzétételére vonatkozó kötelezettség ilyen módon való időbeli teljesítése a választási eljárás kérelmező által megjelölt alapelveinek megsértését nem eredményezte.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság határozatát a Ve. 84.§ (7) bekezdés a) pontja alapján helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a kérelmezőnek a költsége megtérítésére vonatkozó igényét alaptalannak találta, mert a Ve. eljárási költség megállapítását nem teszi lehetővé, a Pp. 78.§ /1/ bekezdésében foglalt, a peres eljárás költségeinek viselésére vonatkozó szabálya az eljárás eltérő, nemperes jellegéből adódóan nem alkalmazható.
A végzés elleni jogorvoslatot a Ve. 84.§ /10/ bekezdése kizárja.
Budapest, 2010. március 12.
Dr. Márton Gizella sk. előadó bíró, Dr. Sperka Kálmán sk. bíró