Kvk.V.37.173/2010/4. számú határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

Kvk.V.37.173/2010/4.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt I.r. és az ugyancsak személyesen eljárt II.r. kérelmezőknek az Országos Választási Bizottság 2010. február 8. napján hozott 85/2010. /II.8./ határozata ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálat iránti kérelme tárgyában meghozta az alábbi

v é g z é s t :

A Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság 85/2010. /II.8./ számú határozatát helybenhagyja.

Ez ellen a végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A kérelmezők - nevük feltüntetésével - 2010. február 5-én faxon továbbították az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökének a "Panasz az OVB üléstermébe 2010. február 4-én 18.00 órakor a beléptetés megtagadása miatt" elnevezésű beadványukat, amelyen szerepelt Dr. M. I. ügyvéd bélyegzője, aláírása és ellenjegyzése.

A kérelmezők beadványukban előadták, hogy azon az OVB ülésen kívántak részt venni, amely az ügyüket tárgyalta, és amelyre meghívóval is rendelkeztek, de az Önkormányzati Minisztérium őrsége - mivel nem akarták magukat személyi igazolványuk adatai alapján regisztráltatni - nem engedélyezte belépésüket. Kifogásolták azt is, hogy a meghívón feltüntetett Roosevelt téri bejáraton nem lehetett bejutni az épületbe, a Nádor utcai kapura pedig nem volt kitéve az OVB székhelyére és működésére vonatkozó tábla, ennél a bejáratnál az őrség nem fogadta el személyazonosságuk igazolására a meghívót, a bírósági ülnöki minőségükre vonatkozó okiratokat, és emiatti panaszukat sem vették jegyzőkönyvbe.

A kérelmezők arra hivatkoztak, hogy az OVB, az OVI és a beléptetést megtagadó, őket nyilvános ülésről kizárók eljárása sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70.§ /1/ bekezdésében, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény /Ve./ 3.§ d/ pontjában, 6.§ /1/ bekezdésében, 29/A § /3/ bekezdésében és 21.§ /1/ bekezdésében foglaltakat.

Az OVB a kérelmezők kifogását a 85/2010. /II.8./ számú határozatában /OVB határozat/ érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Döntését a Ve. 77.§ /2/ bekezdés c/ pontjában, 77.§ /5/ bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a kérelmezők a kifogásban nem tüntették fel lakcímüket(székhelyüket), illetve - ha ettől eltér - akkor a postai értesítési címüket, ezért nem volt törvényes lehetőség a kifogás érdemi vizsgálatára.

A kérelmezők bírósági felülvizsgálat iránti kérelmükben elsődlegesen az OVB határozatának megváltoztatását, kifogásuknak helyt adó döntés meghozatalát kérték. Azzal érveltek, hogy az OVB a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasításával megsértette a Ve. 3.§ d/ pontjában, 29/A. § /2/ bekezdésében foglaltakat. A meghívó alapját képező beadványban ugyanis szerepelt a lakcímük, a beadványon meghatalmazottjuk neve, címe feltüntetésre került, az OVB pedig hivatalos tudomással rendelkezett lakcímükről és fax számukról. Hivatkoztak arra is, hogy mivel az OVI nem faxolta le részükre az OVB határozatát, megszegte a Ve. 29/C § /1/ bekezdése szerinti rendelkezést.

A kérelmezők másodlagosan - határozathozatal mellőzése mellett - annak megállapítását kérték, hogy panaszuk elbírálására nem a Ve., hanem az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény (Eutv.) 141.§-143.§-ai az irányadók. Ezért álláspontjuk szerint az OVB-nek a panaszukat 30 napon belül ki kellett volna vizsgálnia, és ennek eredményéről őket, illetve jogi képviselőjüket értesítenie kellett volna, mindezek elmulasztása sérti a Ve. 3.§ d/ és e/ pontjaiba foglalt rendelkezéseket. Kérték annak megállapítását, hogy panaszuk elbírálása az OVB hatáskörébe tartozik.

A Legfelsőbb Bíróság biztosította a kérelmezőknek a szóbeli nyilatkozattétel lehetőségét, amellyel csak a II.r kérelmező élt, és fenntartotta az írásban előterjesztett felülvizsgálati kérelmét.

A kérelmezők kérelme nem alapos.

A Ve. szabályait a 2.§ a/-i/ pontjai értelmében az országgyűlési képviselők, az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a kisebbségi önkormányzatok tagjainak választására, az országos és helyi népszavazásra, az országos és helyi népi kezdeményezésre, továbbá azokra a választási eljárásokra kell alkalmazni, amelyekre e törvény alkalmazását törvény elrendeli.

A választási bizottságok elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása. /Ve. 21.§-a./

A választási szervek csak a Ve. alapján hatáskörükbe utalt ügyekben járhatnak el, és ezekben kell alkalmazniuk a Ve. szabályait.

A Ve 6. § (1) bekezdése értelmében a választási bizottságok működése és tevékenysége, valamint a választási bizottságok rendelkezésére álló adatok - törvényben megállapított kivétellel - nyilvánosak.

A kérelmezők az OVB-hez benyújtott beadványukat kifogásként kérték elbírálni. Az OVB e kérelemnek megfelelően járt el, és a beadványt jogszerűen tekintette kifogásnak, hiszen az hivatkozott a Ve. hatálya alá tartozó 6.§ (1) bekezdése szerinti szabály megsértésére is, és a Ve. 77.§ /1/ bekezdése értelmében kifogást a választásra irányadó jogszabály illetőleg a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére alapítottan lehet benyújtani.

A kifogásnak azonban tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölésén és bizonyítékain felül a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől eltér) - postai értesítési címét, a kifogás benyújtójának választása szerint telefax számot, vagy elektronikus levélcímet illetőleg kézbesítési megbízott nevét és telefax számát, vagy elektronikus levélcímét /Ve. 77.§ /1/ bekezdése és /2/ bekezdése a-c.)pontjai/.

A Ve. 77.§ /5/ bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a kifogás nem tartalmazza a 77.§ /2/ bekezdés a-c) pontjában foglaltakat, akkor érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

Az előzőekben ismertetett jogszabályi rendelkezések kötelezően alkalmazandó szabályokat rögzítenek és nem adnak lehetőséget azoknak a tényeknek és körülményeknek az értékelésére, amelyekkel a kérelmezők a bírósági felülvizsgálat iránti kérelmükben a kifogásuk hiányosságát kívánták kimenteni. Mivel a kifogáson nem szerepelt a kérelmezők lakcíme, illetve postai értesítési címe, meghatalmazás nem került csatolásra, és Dr. M. I. telefax száma illetve elektronikus levélcíme sincs feltüntetve a beadványon, az OVB határozata megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz.

A Ve. 82.§ - 84. §-ai szerinti rendelkezésekből - így különösen a Ve. 82.§ /2/ bekezdés a.) pontja és 84.§ (4) bekezdése szerinti szabályozásból - megállapíthatóan bírósági felülvizsgálatot csak a Ve. szabályainak megsértésére alapítottan lehet kérni, és a Ve. hatálya alá tartozó választási ügyekben a bíróság csakis és kizárólag a választási eljárással kapcsolatos jogszabálysértés esetén változtathatja meg a megtámadott határozatot. Ha a bíróság nem állapít meg a Ve. hatálya alá tartozó jogszabálysértést, akkor a választási szerv határozatát helyben kell hagynia (Ve. 84.§. (7) bekezdése). Nincs törvényes lehetőség a határozathozatal mellőzésére, tehát olyan bírói döntés meghozatalára, mint amilyet a kérelmezők másodlagos bírósági felülvizsgálat iránti kérelme tartalmaz.

A választási ügyekben eljáró bíróság nem jogosult annak vizsgálatára, hogy a kérelmező beadványa az Eutv. hatálya alá tartozik-e vagy sem, mint ahogy nem jogosult arra sem, hogy a választási szervek számára az Eutv. hatálya alá tartozó hatáskört állapítson meg, ezért a kérelmezők másodlagos kérelme tárgyában a Legfelsőbb Bíróság törvényi felhatalmazás hiányában nem járhatott el. Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a panaszokkal kapcsolatos eljárás az Eutv. 141.§ /2/ bekezdése értelmében eleve nem tartozik bírósági eljárás hatálya alá.

Az OVB határozat közlésével kapcsolatos kérelmezői előadások kapcsán utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem sérült a kérelmezők jogorvoslathoz való joga, mivel bírósági felülvizsgálat iránti kérelmük határidőben előterjesztettként elbírálásra került.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot a Ve. 84.§ /7/ bekezdésnek a/ pontja alapján helybenhagyta.

A Legfelsőbb Bíróság e végzése elleni további jogorvoslatot a Ve. 84.§ /10/ bekezdése kizárja.

Budapest, 2010. február 12.

Dr. Lomnici Zoltán sk. tanácselnök,
Dr. Kárpáti Magdolna sk. előadó bíró, Dr. Kurucz Krisztina sk. bíró