Kvk.II.37.365/2009/2.szám
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt dr. kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. május 8. napján kelt 146/2009. számú határozata bírósági felülvizsgálata iránti kérelme tárgyában az alulírott napon meghozta az alábbi
A Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság 146/2009. számú határozatát helybenhagyja.
A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.
A Szabad Demokraták Szövetsége (a továbbiakban: SZDSZ) az Európai Parlament tagjainak 2009. évi választásán listáját és jelöltjeit, az ajánlószelvényekről szóló nyilatkozatát és az egyéb szükséges dokumentumokat úgy adta le, hogy a bejelentéshez szükséges L2 formanyomtatványon a kiállítás dátumát nem tüntette fel. Az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 2009. május 5-én igazolást állított ki arról, hogy az SZDSZ a listáját bejelentette és felsorolta a bejelentéshez mellékelt iratokat. 2009. május 6-án a leadott ajánlószelvények ellenőrzésének eredményét az OVB rögzítette.
Ezt követően az OVB a 2009. május 8-án megtartott ülésén a 146/2009. határozatával az SZDSZ által az Európai Parlament tagjainak 2009. évi választásán állított listát nyilvántartásba vette.
A kérelmező törvényes határidőben előterjesztett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmében az OVB határozatának megváltoztatását kérte a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 56.§ (1) bekezdésének, (3) bekezdésének, 153.§ (1) bekezdésének megsértésére való hivatkozással. Kifogásolta, hogy az SZDSZ az európai parlamenti választásokon való indulási szándékának bejelentésekor az L2 nyomtatványt nem látta el keltezéssel. Az OVB 2009. május 8-i ülésének jegyzőkönyve 2. oldalára utalással hiányolta a nyomtatvány keltezését, az okirat átvételének és az átvétel keltezésének hiányát. Állította, hogy a nyomtatvány pontos kitöltése jogszabályi kötelezettség, annak elmulasztása az ügy érdemére kihatóan jogsértő.
A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem nem alapos.
A Ve. 55.§-ának (1) bekezdése szerint a jelölő szervezet, a jelölt, illetőleg a lista bejelentéséről a választási iroda, nyilvántartásba vételéről a választási bizottság igazolást ad ki. Az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő három napon belül - nyilvántartásba vesz a Ve. 55.§-ának (2) bekezdése alapján.
A Ve. 56.§ (1) bekezdése értelmében a választási bizottság visszautasítja a jelölő szervezet nyilvántartásba vételét, ha a jelölő szervezet a törvényes feltételeknek nem felel meg. A Ve. 56.§ (2) bekezdés szerint a választási bizottság visszautasítja a jelölt nyilvántartásba vételét, ha a jelölés a törvényes feltételeknek nem felel meg, vagy a jelölt a törvényben előírt nyilatkozatait nem tette meg. A Ve. 56.§ (3) bekezdés szerint a választási bizottság visszautasítja a lista nyilvántartásba vételét, ha a jelölés a törvényes feltételeknek nem felel meg.
A jelölő szervezetnek a bejelentéséről és az átvett iratokról az OVB igazolást állított ki 2009. május 5-én, majd az azt követő napon az ajánlószelvények ellenőrzését elvégezte, ennek alapján a jelölés törvényességét megállapította.
A kérelmező által állított jogsértés - a keltezés hiánya - az OVB - kérelmező által hivatkozott - jegyzőkönyve 2. oldalán rögzítettek alapján nem az L2, hanem az L1 nyomtatványra vonatkozott. A kérelmező által megjelölt L2 nyomtatvány a benyújtott iratok szerint keltezéssel ellátott volt. Az L1 nyomtatványnak ez a hiányossága az eljárás törvényességét nem befolyásolta, mert a jelölő szervezet lista állításának bejelentését, benyújtásának időpontját az OVB által kiállított igazolás dátuma egyértelműen igazolja. Ezek szerint az SZDSZ a listát és az azon szereplő jelölteket a Ve. 99/L.§ (2) bekezdése szerint előírt határidőben, azaz a szavazást megelőző 30. nap előtt az ajánlószelvények átadásával bejelentette.
Mindezek alapján a bejelentéshez szükséges formanyomtatvány hiányossága - a keltezés hiánya - az érdemre ki nem ható hiányosság, ez okból a nyilvántartásba vételre irányuló kérelem nem utasítható vissza a Ve. 56.§ (3) bekezdése alapján, mert a jelölés törvényes feltételei fennállnak. A Legfelsőbb Bíróság az OVB 146/2009. határozatát a Ve. 84.§ (7) bekezdés a) pontja alapján helybenhagyta.
A határozat ellen további jogorvoslatnak a Ve. 84.§ (10) bekezdése alapján helye nincs.
Budapest, 2009. május 13.
Dr. Márton Gizella sk. előadó bíró, Dr. Tóth Kincső sk. bíró
A kiadmány hiteléül:
tisztviselő