Knk.V.39.016/2024/5. számú határozat

A Kúria
végzése

Az ügy száma: Knk.V.39.016/2024/5.

A tanács tagjai:

dr. Márton Gizella a tanács elnöke
dr. Stefancsik Márta előadó bíró
dr. Darák Péter bíró

A kérelmező: kérelmező1 (cím1)

A kérelmező jogi képviselője: Karsai Dániel Ügyvédi Iroda (ügyintéző: jogi képviselő1 ügyvéd;cím2)

Az ügy tárgya: népszavazásra javasolt kérdés hitelesítése

A felülvizsgálni kért határozat: Nemzeti Választási Bizottság  2024. február 1. napján kelt 4/2024. számú határozata

Rendelkező rész

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 4/2024. számú határozatát – az indokolás részbeni módosításával – helybenhagyja.

Kötelezi a kérelmezőt, hogy fizessen meg 10.000 (tízezer) forint eljárási illetéket az esedékesség napjáig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal „Bírósági határozatban megállapított eljárási illeték bevételi számla” elnevezésű eljárási illeték bevételi számlájára. A fizetendő illeték e végzés jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.

A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

  1. A kérelmező magánszemély (a továbbiakban: kérelmező vagy szervező) 2023. december 11-én személyesen országos népszavazás kitűzésére irányuló választópolgári kezdeményezés keretében a Nemzeti Választási Bizottságtól az alábbi kérdés hitelesítését kérte:

„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?”

A Nemzeti Választási Bizottság határozata

  1. A Nemzeti Választási Bizottság a 2024. február 1. napján meghozott 4/2024. számú határozatával a népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadta.
  2. Indokolása szerint a Nemzeti Választási Iroda elnöke elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát, az megfelelt a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 2-4. §, 6. § és a 8. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, így azt a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
  3. A Nemzeti Választási Bizottság a kérdés jogi hátterét vizsgálva megállapította, hogy annak célja a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) öngyilkosságban közreműködés bűntette törvényi tényállásának módosítása akként, hogy a jogalkotó a kezdeményezésben írt feltételek fennállása esetén egy büntethetőséget kizáró okot alkosson az öngyilkosságban közreműködés bűntettének elkövetője vonatkozásában. Rögzítette ezért az öngyilkosságban közreműködés bűntette tartalmát: a bűncselekmény a Btk. a XV. Fejezete szerinti, az élet, a testi épség, egészség elleni bűncselekmény [Btk. 162. §], védett jogi tárgya az emberi élet. Az öngyilkosságra rábíró vagy az öngyilkosság elkövetéséhez segítséget nyújtó személy büntethetőségének objektív feltétele az öngyilkosság eredményes végrehajtása vagy annak kísérlete. Elkövetője tettesként bárki lehet. A kezdeményezés a bűncselekmény elkövetési magatartásai közül kizárólag a segítségnyújtás büntetlenségét kimondó jogalkotásra irányul. A segítségnyújtással elkövetett öngyilkosságban való közreműködés bűntettének elkövetési magatartása olyan tevőleges vagy mulasztásban megnyilvánuló magatartás, amelyet az öngyilkosság megvalósítása előtt vagy azzal egyidejűleg tanúsítanak, és amellyel előmozdítják vagy megkönnyítik az öngyilkosság elkövetését. Ilyen magatartás lehet például az öngyilkosság véghezvitelére alkalmas eszközök beszerzése, átadása, avagy kioktatás az anyagok, illetve eszközök felhasználásáról, valamint a kialakult öngyilkossági szándék erősítése, az elkövetési magatartás azonban nem foglalhatja magában még részben sem az öngyilkosságot megvalósító magatartást, mert abban az esetben a cselekvőség már emberölés bűntettének minősül.
  4. Ezt követően a Nemzeti Választási Bizottság vizsgálta, hogy a kezdeményezés az Alaptörvény módosítására irányuló tiltott tárgykört [Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pont] érint-e, azaz a Btk. módosítható-e az Alaptörvény sérelme nélkül.
  5. Az Alaptörvény II. cikkében garantált élethez és emberi méltósághoz való jog tartalmát kifejtő, az életvégi döntésekkel kapcsolatos szabályozás alkotmányossági vizsgálata kapcsán született alkotmánybírósági határozatok [24/2014. (VII. 22.) AB határozat szerint fenntartott 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, 23/1990. (X. 31.) AB határozat, 64/1991. (XII.17.) AB határozat, 75/1995. (XII. 21.) AB határozat] alapján, – utalva az Emberi Jogok Európai Bírósága által a Diane Pretty kontra Egyesült Királyság [GC] (2346/02.) ügyben kifejtettekre is - rögzítette, hogy az emberi élethez és az emberi méltósághoz való jog elválaszthatatlan egységet alkotó oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, az emberi méltósághoz való jog csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan, ezért az abból levezetett részjogosítványok, mint az önrendelkezési jog, az önazonossághoz való jog, a testi-lelki integritáshoz való jog, bármely alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók. A gyógyíthatatlan betegnek az a döntése, hogy életét nem kívánja nagy fájdalmak közepette végigélni, az önrendelkezési jogának részét képezi. A saját haláláról való döntés ugyanis mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy egészséges vagy beteg, és ha beteg, betegsége az orvostudomány szerint gyógyítható-e vagy nem. Idézte a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatot, mely szerint „[a] világnézeti szempontból semleges alkotmányos alapokon álló jogrendszer (…) sem helyeslő, sem helytelenítő álláspontot nem foglalhat el az ember saját életének befejezését elhatározó döntésével kapcsolatban; itt olyan szféráról van szó, melytől az államnak főszabályként távol kell magát tartania. Az állam e körben csak annyiban jut szerephez, amennyiben ezt az élethez való jogra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettsége elkerülhetetlenül szükségessé teszi”. A gyógyíthatatlan beteg arra vonatkozó elhatározása, hogy visszautasítja az életben tartásához feltétlenül szükséges orvosi beavatkozást, önrendelkezési jogának olyan része, melynek gyakorlását a törvény más alapjog védelméhez elkerülhetetlenül szükséges mértékben korlátozhatja ugyan, de nem vonhatja el. Másrészt az, hogy a gyógyíthatatlan betegnek az a kívánsága, hogy életének nem pusztán az életfenntartó, életmentő orvosi beavatkozás visszautasításával, hanem az orvos tevőleges segítségével vessen véget, alkotmányossági megítélés szempontjából már nem tekinthető az életével, illetőleg halálával kapcsolatos önrendelkezési joga olyan részének, melyet a törvény más alapjog védelme érdekében akár teljes egészében is ne vonhatna el. Ebben az esetben ugyanis más személy, a beteg orvosa is cselekvő részesévé válik annak a folyamatnak, melynek során a beteg az élete befejezésének a méltóságával összeegyeztethető módját választja. Az emberi méltósághoz való jog az élettel együtt fennálló egységben korlátozhatatlan, csak az olyan helyzetre vonatkozik, amikor az élet és az attól elválaszthatatlan emberi méltóságot mások korlátoznák. A méltó halálhoz való jog az élet saját elhatározásból való befejezésének összefüggésében merül fel, nem az élethez való joggal fennálló egységben jelentkezik, hanem ellenkezőleg; ezen életszakasz megélésének kényszeréből adódóan az emberi méltóság sérelme éppen az által következik be, hogy bár a beteg gyógyíthatatlan, az élet nem ér véget azon a ponton, ahol élete a betegség elviselésével járó súlyos testi, lelki szenvedés, a kiszolgáltatottság és a reménytelenség érzése folytán kibékíthetetlen konfliktusba kerül méltóságérzetével. A méltósághoz való joggal egységben jelentkező élethez való jog korlátozhatatlansága nem jelenti azt, hogy a gyógyíthatatlan beteg életének emberi méltóságával összeegyeztethető befejezésére vonatkozó önrendelkezési joga is korlátozhatatlan lenne, sőt, az életvégi döntések kapcsán a gyógyíthatatlan beteg önrendelkezési jogának a korlátozása vagy teljes elvonása az élethez való jog érvényesülése érdekében szükséges. Az állam objektív életvédelmi kötelezettsége nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi, és mindenki más életének védelmében is kell érvényesülnie. Hangsúlyos az állam életvédelmi kötelezettsége mindazok érdekében, akik a jövőben kerülhetnek hasonló helyzetbe.
  6. A Nemzeti Választási Bizottság az élethez, méltósághoz, önrendelkezéshez való jog tartalmának felvázolását követően – az Alkotmánybíróság 30/1992. AB határozata, 4/2013.(II.21.) AB határozata, 8/2017.(IV. 18.) AB határozata, 18/2020. (VII. 21.) AB határozata és 21/2021. (XII. 1.) AB határozata alapján - ismertette a büntetőjogi jogalkotással szemben megfogalmazott alkotmányos követelményeket: a büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben ultima ratio, vagyis akkor alkalmazandó, ha más jogági eszközök már nem elegendőek. Az állami büntetőhatalom gyakorlásának egyik megnyilvánulási formája a jogalkotó azon döntése, hogy – mérlegelve az adott magatartás társadalomra veszélyességét – valamely magatartást, cselekményt bűncselekménnyé nyilvánít. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak akkor indokolt igénybe venni, ha a társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges.
  7. A Nemzeti Választási Bizottság az érintett jogterület és alkotmányos környezet ismertetését követően rögzítette, hogy „ jelen esetben az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy – az egymással szemben álló alapjogok, azaz az említett állapotban lévő, öngyilkosságot elkövető személy önrendelkezési jogát és az élethez való jog objektív oldalát összemérve – feltétlenül szükség van-e az élethez való jog érvényesüléséhez arra, hogy az állam – objektív intézményvédelmi kötelezettségét teljesítve – büntetőjogi szankcióval (is) sújtsa a kezdeményezésben írt magatartást, avagy az állam az intézményvédelmi kötelezettségét teljesítheti e nélkül is (akár más jogági eszközök igénybevételével) és mindez arányos korlátozása-e az öngyilkosságot elkövető (vagy azt megkísérlő) személy önrendelkezési jogának”. Kifejtette, hogy az élethez való jog Alaptörvénnyel összhangban csak akkor érvényesül, ha az állam büntetni rendeli a teljes cselekvőképességgel rendelkező, fizikai állapota okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben lévő személy öngyilkosságának elkövetéséhez (vagy megkísérléséhez) más által nyújtott segítséget is, mert az egyén önrendelkezési jogán alapuló életvégi döntéseinek korlátja az állam életvédelmi kötelezettsége, és az Alkotmánybíróság az élethez való jog érvényesülése érdekében feltétlenül szükségesnek és az önrendelkezési jog arányos korlátozásának tekintette a büntetőjogi fenyegetettség fenntartását minden olyan közreműködésre, amely – közvetlenül vagy közvetve – hozzájárul egy másik személy halálához.
  8. Kifejtette ugyanakkor, hogy ha nem minősülne alaptörvényellenesnek az öngyilkosságban közreműködés bűntette által biztosított abszolút tilalom alóli kivétel minden formája, a népszavazásra javasolt kérdés jelenlegi formájában akkor sem felelne meg a hitelesítéshez szükséges követelményeknek. A Btk. ugyanis nem definiálja a belátási képesség és a cselekvőképesség fogalmát, így a cselekvőképesség fogalmát a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti tartalommal kell értelmezni. A cselekvőképesség teljes-, vagy részleges hiányát életkor alapozhatja meg, vagy bíróság határozata eredményezheti. Ehhez képest a cselekvőképtelen állapot ténykérdés, ami azon alapul, hogy a természetes személy belátási képességgel nem rendelkezik. A népszavazásra javasolt kérdés szerinti törvénymódosítás esetén az sem lenne büntethető, aki a cselekvőképtelen állapotban lévő, de egyébként teljes cselekvőképességgel rendelkező természetes személy öngyilkosságához nyújt segítséget. Ennek következtében a teljes cselekvőképességgel rendelkező, de cselekvőképtelen állapotban lévő személyek élethez való jogát a Btk. a jövőben nem tudná az Alaptörvénnyel összhangban védeni. Az öngyilkosságban való közreműködés büntetőjogi tényállásának meghatározott élethelyzetben történő, fentiek szerinti részleges dekriminalizálása tehát ellentétes az állam életvédelmi kötelezettségének az Alaptörvény II. cikkében meghatározott szintjével, ezáltal pedig az élethez való jog korlátozását jelenti. Mindezekre tekintettel a népszavazásra javasolt kérdés alapján megtartott érvényes és eredményes népszavazás egyik lehetséges következménye az Alaptörvény II. cikkének sérelme lenne, azaz a Btk. kívánt módosítása kizárólag az Alaptörvény olyan tartalmú módosításával képzelhető el, mely lehetővé tenné az életvédelem alóli kivételt a teljes cselekvőképességgel rendelkező, de cselekvőképtelen állapotban lévő személyek vonatkozásban. A javasolt kérdés alapján megtartott népszavazás igenlő eredménye tehát – ezen okból is – kizárólag az Alaptörvény módosításával hajtható végre, azaz kizárt népszavazási tárgykörbe tartozik.
  9. A Nemzeti Választási Bizottság összegző megállapítása szerint a szóban forgó kérdésben tartott érvényes és eredményes népszavazás – az igenlő válaszok többsége esetén – olyan szabályozás megalkotására kötelezné az Országgyűlést, amely nincs összhangban az Alaptörvény rendelkezéseivel, így annak sérelmét idézné elő, azaz a kérdés burkolt Alaptörvény-módosítást foglal magában, így az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában foglalt tilalomba ütközik. Ezért a kérdés hitelesítését – az Nsztv. 11. § (1) bekezdésében fogalt hatáskörében eljárva – megtagadta.

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem

  1. A szervező a Nemzeti Választási Bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt kérelmet terjesztett elő, amelyben annak megváltoztatását és a kérdés hitelesítését kérte.
  2. Álláspontja szerint a Nemzeti Választási Bizottság az Nsztv. 11. §-ával és az alkalmazott alaptörvényi rendelkezésekkel egyaránt ellentétesen állapította meg, hogy a népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjába ütköző tiltott tárgykört érint.
  3. Kifejtette, hogy az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás része az első rendelkezései között rögzíti, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság, és II. cikke úgy fogalmaz, hogy „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A már nem hatályos Alkotmány 54. §-a lakonikusan csak azt tartalmazta, hogy minden embert megillet az élethez és emberi méltósághoz való jog. Az Alaptörvény rendelkezéseinek nyelvtani értelmezéséből is következik, hogy az emberi méltósághoz való jog áll az emberi jogok hierarchiájának csúcsán, az az Alaptörvény alapján az élethez való joggal szemben is elsőbbséget élvez, mi több, az emberi méltóság az egyetlen korlátozhatatlan alapjog. Ezt az értelmezést támasztja alá a Nemzeti Hitvallás azon rendelkezése is mely az emberi létezés alapjául az emberi méltóságot teszi. A már nem hatályos Alkotmány alapján kidolgozott alkotmánybírósági gyakorlat az életvégi döntések kapcsán tehát nem tartható fenn. Feltéve, de nem megengedve, hogy az Alaptörvény alapján is a régi alkotmánybírósági gyakorlatot kell alkalmazni, hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság az idézett határozataiban a jelenleg is hatályos jogi szabályozás alkotmányosságát vizsgálta és mondta ki. Arról azonban nem döntött, hogy egy, az életvégi döntéseknek szélesebb teret adó szabályozás alkotmányellenes lenne. Téves tehát az Nemzeti Választási Bizottság azon álláspontja, mely szerint a gyógyíthatatlan beteg halálba segítésének általános tilalma alkotmányosan kötelező. Érvényes és eredményes népszavazás esetén lehetséges olyan jogi szabályozás megalkotása, mely az alkotmányos követelményeknek - a valóban kiemelkedő fontosságú állami életvédelmi kötelezettségnek is - mindenben eleget tesz.
  4. Vitatta a Nemzeti Választási Bizottság cselekvőképesség Btk.-beli szabályozatlanságával kapcsolatos következtetésit is. Álláspontja szerint egyrészt a népszavazásra javasolt kérdés teljes cselekvőképtelenséggel rendelkező személyekre utaló megfogalmazását bármely jogág fogalomkészletét felhasználva sem lehet észszerűen úgy érteni, hogy az a cselekvőképtelen személyek öngyilkosságában való közreműködésének dekriminalizálására kötelezné a törvényalkotót. Másrészt az érintett büntetőjogi tényállás eleve csak arra a helyzetre vonatkozik, amikor egy tudatos cselekvésre képes személy öngyilkosságához nyújt egy másik személy segítséget: a népszavazásra javasolt kérdés a cselekvőképtelen állapotban lévő személyeknek a Btk. más rendelkezései által is védett élethez való jogát nem érinti, mint ahogyan azt az öngyilkosságban közreműködés tényállása sem érinti.
  5. Végül hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak a népszavazási kérdés hitelesítéséről és alkotmányosságról, és nem a népszavazás alapján megalkotott normaszöveg Alaptörvénnyel való összhangjáról kellett döntenie, ennek ellenére a javasolt kérdést konkrét normaszövegként kezelte, erre pedig nincs alkotmányos lehetősége.

A Kúria döntése és jogi indokai

  1. A kérelmező bírósági felülvizsgálati kérelme érdemben nem megalapozott, a népszavazásra javasolt kérdés nem hitelesíthető.
  2. Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése szerint „Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el. A köztársasági elnök, a Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.” A (2) bekezdés kimondja, hogy „Országos népszavazás tárgya az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet.”
  3. Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdése szabályozza az ún. tiltott tárgyköröket, amelyek közt a) pontjában kimondja, hogy nem lehet országos népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről.
  4. Az Országgyűlés az Alaptörvény 8. cikkének (és 31. cikkének) végrehajtására alkotta meg a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvényt, amelynek preambuluma szerint „Alkotmányos alapelv, hogy a hatalom birtokosa a nép. Hatalmát az Alaptörvény keretei között, elsősorban választott képviselői útján gyakorolja. A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek. Ugyanezen jogok a helyi közhatalom gyakorlása keretében a helyi önkormányzat közösségét is megilletik.”
  5. Az Nsztv. 3. § (1) bekezdése szerint a népszavazás szervezőjének a népszavazásra javasolt kérdést, az aláírásgyűjtés megkezdése előtt – a kérdés hitelesítése céljából – be kell nyújtania a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Az Nsztv.  9. § (1) bekezdése szerint „A népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.”
  6. Ha a kezdeményezés az országos népszavazás jogintézményének alkotmányos céljával és rendeltetésével nyilvánvalóan ellentétes, vagy nem felel meg a 2-4. §-ban, a 6. §-ban és a 8. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a kérdést a benyújtásától számított öt napon belül határozattal elutasítja, és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság elé [Nsztv. 10. § (1) bekezdés]. Ha az itt felsorolt alaki hiányosság vagy egyéb nyilvánvaló elutasítási ok nem áll fenn, a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel [Nsztv. 11. § (1) bekezdés].
  7. A Nemzeti Választási Bizottság az Alaptörvény és az Nsztv. alapján a kérdés hitelesítése iránti eljárásban vizsgálja egyrészt azt, hogy a javasolt kérdés megfelel-e a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek, másrészt hogy a javasolt kérdésre a választópolgárok részéről egyértelműen lehet-e válaszolni, harmadrészt pedig, hogy a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja-e dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles [Alaptörvény 8. cikk, Nsztv. 9. § (1) bekezdés, Nsztv. 11. § (1) bekezdés második mondata].
  8. A Nemzeti Választási Bizottság eljárása tehát egy olyan intézményes szűrő szerepet tölt be, amely azt hivatott biztosítani, hogy népszavazásra az Alaptörvényben foglaltakkal ellentétes célból ne kerüljön sor, és a népszavazáson a szavazópolgár egyértelmű választ adhasson a jogalkotást célzó kérdésre, másrészt az Országgyűlés is egyértelműen eleget tudjon tenni alkotmányos feladatának, megállapíthassa, hogy milyen tartalmú jogalkotásra köteles, vagyis a jogrendszerbe a népszavazással célzott törvényt beilleszthesse.
  9. Alkotmányos alapelv, hogy a hatalom birtokosa a nép, amely hatalmát az Alaptörvény keretei között, elsősorban választott képviselői útján gyakorolja. Az Alaptörvényben meghatározott korlátok között azonban a hatalom gyakorlásában az ország sorsát érintő legfontosabb ügyeket illetően a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehetnek. A népszavazás lehetőségét az Alaptörvény teremti meg, és kizárja, hogy közvetlen hatalomgyakorlás útján az Alaptörvény, illetve az Alaptörvényben meghatározott kizárt tárgykörök megváltoztathatók legyenek. Az Alaptörvény által tiltott tárgykörökben a nép képviselői útján gyakorolhat csak törvényhozói hatalmat.
  10. A kezdeményezés szerinti kérdés az volt, hogy „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?”
  11. A Nemzeti Választási Bizottság a kérdés hitelesítése, majd a Kúria a határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem elbírálása során azt köteles vizsgálni, hogy a kérdés megfelel-e az Alaptörvény és az Nsztv. kérdéssel szemben támasztott követelményeinek.
  12. Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja szerint nem lehet országos népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről. A Nemzeti Választási Bizottság azt állapította meg, hogy a kérdés az Alaptörvény II. cikkének megváltoztatására irányul. Az Alaptörvény II. cikke szerint „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
  13. A kezdeményezés nem az Alaptörvény, hanem a Btk. módosítását célozza, az Alaptörvény közvetlen megváltoztatására tehát nem irányul. A burkolt Alaptörvény módosítás vizsgálata a célzott jogalkotás tartalmi vizsgálata alapján történhet, amely eredményeként dönthető el, hogy lehetséges-e javasolt kérdés tárgyában folytatandó népszavazás alapján Alaptörvény-konform jogalkotás.
  14. A Nemzeti Választási Bizottság a kérdés hitelesítését a választói és a jogalkotói egyértelműség szempontjából nem vizsgálta, a kérelmező felülvizsgálati kérelmében viszont a kérdés hitelesítését kérte. Mivel a Kúria az Nsztv. 79. §-a értelmében a Nemzeti Választási Bizottságot új eljárásra nem kötelezheti, a felülvizsgálati kérelemben foglalt érvelés alapján a kérdés hitelesítésének törvényi feltételeit a Nemzeti Választási Bizottság határozatának indokainál szélesebb körben kellett vizsgálnia.
  15. A Kúria ezért köteles volt vizsgálni, hogy a javasolt kérdés hitelesíthető-e, azaz a kérdés az Alaptörvény és az Nsztv. szerinti követelményeknek eleget tesz-e: lehetséges-e a kérdés alapján Alaptörvény-konform jogalkotás; a javasolt kérdésre egyértelműen lehet-e válaszolni; a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja-e dönteni, hogy jogalkotási kötelezettség esetén milyen jogalkotásra köteles [Nsztv. 9. § (1) bekezdés, Nsztv. 11. § (1) bekezdés második mondata].
  16. A Kúria a kérdéssel irányzott büntetőjogi jogalkotás szabályozási környezetét áttekintve rögzíti, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdése szerint „Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.”
  17. Preambuluma szerint az állam kizárólagos büntetőhatalma gyakorlásának céljából alkotta meg a Btk.-t, amely szabályozza a bűncselekmény általános és különös tényállásait: bűncselekmény a Btk. 4. § (1) bekezdése szerint az a szándékosan vagy – ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli. A Btk. 4. § (2) bekezdése szerint társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.
  18. Ezen alapvető rendelkezések alapján a büntetőjogi felelősségre vonás alapja, hogy a jog az adott magatartást – annak tanúsításakor – bűncselekményként szabályozta.
  19. A Nemzeti Választási Bizottság a Btk. kérdéssel érintett 162. §-ának tartalmát, annak büntetőjogi vonatkozásait – a Kúria 3/2013. számú BJE határozat 4.b. pontjában foglaltaknak is megfelelően – helytállóan rögzítette.
  20. A Kúria ugyanakkor megállapította, hogy a szervező a kérdés feltételével a Btk. öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményként való szabályozását nem általánosságban vitatta; a kérdés arra irányul, hogy teljes cselekvőképességgel rendelkező, és fizikai állapota okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben lévő személy öngyilkosságához való segítségnyújtásra az ne vonatkozzon, tehát az öngyilkosságához való segítségnyújtás - ezen feltételek fennállta esetén - ne minősüljön bűncselekménynek. A Nemzeti Választási Bizottság nem a büntetőjogban kialakult fogalma szerint minősítette a kérdés célját, amikor azt állapította meg, hogy büntethetőséget kizáró ok szabályozására irányul a kérdés {határozat [7] bekezdés}. Büntethetőséget kizáró ok ugyanis a büntetőjogban az, ha a vádlott bűncselekményt követett el, azonban a büntethetőségét személyes vagy egyéb, a törvényben szabályozott ok kizárja. A javasolt kérdés azonban azt célozza, hogy az abban szereplő magatartást tanúsító személyre a büntető törvényi tényállás „ne vonatkozzon”, azaz a cselekménye ne minősüljön bűncselekménynek. Ennek a büntetőjogban kialakult fogalma pedig a cselekmény büntetendőségét kizáró ok, amely szabályozására azért kerül sor, mert az adott cselekmény tekintetében hiányzik a bűncselekménnyé történő minősítés általános feltétele, a társadalomra veszélyesség. Ebben az esetben a cselekményt megvalósító személy nem követ el bűncselekményt, ellene nem indul büntetőeljárás, illetve az bűncselekmény hiánya miatt az megszüntetendő.
  21. A büntetőjogi szabályozás szerint nem büntetendő az a cselekmény, amelyet jogszabály megenged, vagy büntetlennek nyilvánít [Btk. 24. §]. A Btk. 15. §-a szerint (az elkövető büntethetőségét, illetve) a cselekmény büntetendőségét kizárja (vagy korlátozza): (…) g) a jogszabály engedélye, h) a törvényben meghatározott egyéb ok.
  22. A népszavazásra javasolt kérdés célja általánosságban az, hogy amennyiben az öngyilkosságot elkövető személy fizikai állapota az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, az öngyilkosságot segítő személy ne legyen büntetőjogilag felelősségre vonható, cselekménye ne minősüljön bűncselekménynek.
  23. Az ember „rossz” fizikai állapota a jogi szabályozásban az egészségügyi állapotként jelenik meg. A magyar jogrendben az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) tartalmaz szabályozást az egyén életminőségének és önmegvalósításának alapvető feltétele, az egészség vonatkozásában. Az Eütv. céljai közt szerepel megteremteni annak feltételeit, hogy minden beteg megőrizhesse emberi méltóságát és önazonosságát, önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlan maradjon [Eütv. 1. § c) pontja]. Ennek jegyében alapelvei között szabályozza, hogy „Az egészségügyi szolgáltatások és intézkedések során biztosítani kell a betegek jogainak védelmét. A beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható” [Eütv. 2. § (1) bekezdés]. Az Eütv. rögzíti a beteg önrendelkezési jogának szabályait [Eütv. 15-19. §], illetve az ellátás visszautasításának törvényes feltételeit [Eütv. 20-23. §]. A Nemzeti Választási Bizottság által felhívott 24/2014. (VII. 22.) AB határozatában az Alkotmánybíróság az Eütv.-nek a beteg önrendelkezési joga körében szabályozott életmentő és életfenntartó beavatkozások visszautasításának jogával kapcsolatos egyes kérdések alkotmányossági vizsgálatát végezte el.
  24. Mindezek alapján a Kúria rögzíti, hogy a magyar jogrendszerben az életvégi döntésekkel kapcsolatos, a beteg önrendelkezési jogának biztosítására hivatott szabályozás létezik, azt az Eütv. tartalmazza, és kegyes halál passzív formáját, azaz az egészségügyi ellátásról való lemondás és visszautasítás jogát, valamint az élő végrendeletet lehetővé teszi. Ennek büntetőjogi következménye pl., hogy az egészségügyi dolgozó, aki nem nyújt egészségügyi ellátást az ellátást visszautasító személynek, büntetőjogilag nem vonható felelősségre foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés [Btk. 165. §] miatt, mert a cselekménye büntetendőségét kizárja a jogszabály engedélye [Btk. 15. § g) pont, 24. §], vagyis azt a magatartást, amely formálisan büntetőjogi tényállást valósítana meg, az Eütv. megengedi.
  25. A népszavazásra javasolt kérdés a kegyes halál megvalósításában segítő személy büntetlenségét biztosító Btk. módosítás megalkotását kívánja elérni. A kegyes halált választó személy a kérdés szerint „fizikai állapota okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben van”. Mint ahogy a Kúria fentebb rögzítette, ez az állapot megromlott egészségi helyzetet ír le.
  26. A Kúria álláspontja szerint egyrészt abból, hogy az egészségügyi jogszabályok rendelkeznek a beteg önrendelkezési jogáról, annak terjedelméről és korlátairól, másrészt abból, hogy a hatályos büntetőjogi szabályok a bűncselekmények törvényi tényállásának rögzítése mellett lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egyébként bűncselekményként szabályozott magatartás büntetendőségét jogszabály engedélye kizárja, az következik, hogy sem a Btk., sem a betegjogok szabályozási rendszerével, céljával nincs összhangban a Btk. kezdeményező által óhajtott módosítása, amely által a beteg önrendelkezési jogával összefüggő tárgykörben büntetőjogi tárgykörű jogszabályalkotást kíván elérni.
  27. A kérdést támogató tartalmú eredményes népszavazás jogszabályalkotási kötelezettséget ró az Országgyűlésre.
  28. Az Országgyűlés a rendes, illetve a népszavazáson alapuló jogszabályalkotás során is köteles a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) által rögzített, a jogalkotás alapvető követelményeit szabályozó rendelkezések betartására.
  29. A Jat. 2. § (4) bekezdése szerint „A jogszabályok megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály (…) b) illeszkedjen a jogrendszer egységébe, (…) és d) megfeleljen a jogalkotás szakmai követelményeinek. A Jat. 2. § (5) bekezdése szerint „A jogszabályok megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály ne tartalmazzon indokolatlanul olyan rendelkezést, amely a) a szabályozási cél eléréséhez nem feltétlenül szükséges (…).” A Jat. 3. § első két mondata kimondja, hogy „Az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű.” A Jat. 4. §-a szerint „Ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat.”
  30. A Btk. szabályozási célja – ultima ratio-ként – az állam kizárólagos büntető hatalmának érvényesítése. A kérdéssel javasolt, a beteg önrendelkezési jogának kiterjesztésével kapcsolatos Btk.-módosítás nem illeszkedne a büntetőjogi jogalkotásba, mert tárgya nem büntetőjogi, hanem egészségügyi jogi természetű, ezért arról az egészségügyi-betegjogi szabályok közt indokolt – ilyen irányú jogalkotói szándék vagy kötelezettség esetén – rendelkezni. A Kúria megállapítása szerint a kegyes halál javasolt kérdés szerinti Btk.-ba való beiktatása által nem biztosítható a jogrendszer egysége, a célhoz kötött jogszabályalkotás, továbbá az azonos, illetve hasonló életviszonyokra vonatkozó szabályozás ugyanabban a jogszabályban történő elhelyezésének, illetve az indokolatlanul párhuzamos szabályozás kiküszöbölésének követelménye.
  31. A kegyes halál gyakorlása törvényi garanciáinak szabályozása egyértelműen kívül esik a büntetőjog határain, ezek nélkül pedig az érintett személy élethez való jogának védelme nem lehet biztosított. Helytállóan mutatott rá a Nemzeti Választási Bizottság arra, hogy nem az öngyilkosságához való segítségnyújtás, hanem emberölés bűntette valósul meg, ha a segítő fizikai segítséget is nyújt (pl. injekciót ad be) az érintett személynek. Ezért a népszavazásra javasolt kérdés a legrosszabb fizikai állapotban lévő, öngyilkosságot fizikai állapotánál fogva elkövetni sem tudó embernek nyújtott segítségnyújtás büntethetőségére nem vonatkozik, ezáltal az életvégi döntésekhez kapcsolódó büntetőjogi felelősségnek is csak egy részkérdését érinti.
  32. Mindemellett a hatályos Btk. tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a jogalkotó társadalomra nem veszélyes magatartásokra jogszabályban kivételeket állapítson meg, amelyek esetén az elkövető büntethetősége, illetve a cselekmény büntetendősége kizárt.
  33. Az Nsztv. 9. § (1) bekezdése szerint „A népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.”
  34. A népszavazási kezdeményezésben szereplő kérdés alapján - a mennyiben a jogszabályalkotási kötelezettsége a népszavazás folytán beállna - az Országgyűlés a Jat. által támasztott jogalkotási alapkövetelmények teljesítése és a népszavazás folytán előálló jogalkotási kötelezettség között létrejövő feloldhatatlan ellentmondásba ütközne. Emiatt a javasolt kérdés alapján a népszavazás alkotmányos rendeltetésének megfelelő jogalkotásra nem teremt lehetőséget, így az Országgyűlés nem tudná eldönteni, hogy milyen tartalmú jogalkotásra köteles.
  35. A népszavazásra javasolt kérdés a Btk. szabályozási céljába nem illeszkedik, mert az a beteg ember önrendelkezési jogának a jelenleginél alacsonyabb szintű korlátozását célozza, de emellett is az a kegyes halállal kapcsolatos kérdéseknek csak egy részproblémáját, a segítő büntetőjogi felelősségét érinti, így nem ad lehetőséget az életvégi döntésekhez kapcsolódó törvényi garanciák jogrendszerbe történő beillesztésére sem.
  36. Az Nsztv.  1. § (1) bekezdése kimondja, hogy az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokra a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) Általános részét –az e törvényben foglalt eltérésekkel – alkalmazni kell. A Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontja szerint az eljárásban érvényre kell juttatni a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.
  37. A Kúria megállapítása szerint nem felel meg a népszavazás rendeltetésének az, hogy a jogrendszerbe a beteg önrendelkezési jogát kiterjesztő jogintézményt a Btk. büntetendőséget kizáró rendelkezése által kerüljön bevezetésre, mert a büntetőjog és a beteg önrendelkezési joga eltérő szabályozási tárgyak, a Btk. kérdés szerinti módosítása sértené a jogalkotás jogrendszerbe illeszkedésének követelményét. A jogalkotás a büntetőjog szakmai követelményeivel is ellentétes lenne, ugyanis a hatályos szabályozás is lehetővé teszi eltérő szabályozási tárgyú jogszabályokban büntetlenséget eredményező engedély szabályozását, másrész a célzott jogalkotás a büntetőszabályozás céljával (a büntetőhatalom ultima ratio) is ellentétes lenne, mert a népszavazással elérni kívánt célhoz a konkrét büntetendőséget kizáró ok Btk.-ba történő beiktatása nem szükséges. Hasonló tárgyú szabályozást az Eütv. jelenleg is tartalmaz, a népszavazással elérni kívánt jogalkotással párhuzamos jogalkotás valósulna meg, úgy, hogy a büntetendőséget kizáró ok garanciális szabályai a jogrendszerből hiányoznának. Arra helytállóan hivatkozott a kérelmező, hogy a népszavazási kérdés a megalkotandó konkrét normaszöveget általában nem foglalja magába, és a népszavazási kérdés hitelesítésre való alkalmasságát nem befolyásolja, ha a választópolgár nem ismeri előre, hogy a kérdésből következő jogalkotási kötelezettségének az alkotmányos keretek betartásával a jogalkotó pontosan miként tesz eleget {33/2021. (XII. 22.) AB határozat [32] bekezdés}, azonban a jelen esetben a kérdés a Btk. egy adott tényállásához kapcsolódik, így a célzott népszavazás a törvényhozó számára viszonylag konkrét kötelezettséget teremtene.
  38. A garanciális szabályok hiánya a Kúria megítélése szerint a választópolgári egyértelműség hiányát is okozza, mert a választópolgár nem tudhatja a kérdés megválaszolásakor, hogy milyen feltételek mellett, kik (bárki vagy csak az egészségügyi személyzet), az öngyilkosságot elkövető személy kifejezett előzetes akaratnyilvánítása esetén, vagy annak hiányában is, milyen öngyilkossági mód esetén, stb. élvezne büntetlenséget a segítő személy.
  39. A Nemzeti Választási Bizottság, illetve határozatának törvényességi felülvizsgálata során a Kúria a kérdés hitelesítésére szóló hatásköre gyakorlásakor alkotmányos szűrőként jár el: nem hitelesíthet olyan kérdést, amely a választópolgárok számára nem egyértelmű, illetve amely olyan kötelezettséget róhat az Országgyűlésre, amelynek alkotmányos szerepében csak a jogalkotásra vonatkozó alapvető követelmények megsértésével tudna eleget tenni, mert az a népszavazás alkotmányos funkciójával, rendeltetésével ellentétes lenne. A kérdés alapján tehát a Kúria megállapítása szerint nem lehetséges Alaptörvény-konform jogalkotás.
  40. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy „25. 2.1. Az országos népszavazás intézménye az Alaptörvénynek megfelelő funkcióját akkor tölti be, amennyiben az olyan kérdés feltételére szolgál, amely alkalmas arra, hogy elérje a népszavazás célját: a választópolgárok közvetlen hatalomgyakorlását a népszavazás tárgyában. Azaz olyan népszavazási kérdés, amelyből nem következik egyértelmű törvényalkotási kötelezettség vagy meghatározott tartalmú jogalkotástól való tartózkodás; vagy az az országos népszavazási kérdés, amely az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében foglalt tilalomba ütközik, az Alaptörvénnyel eleve ellentétes, és a népszavazás jogintézményével alkotmányosan nem összeegyeztethető, vagy a népszavazás rendeltetésellenes alkalmazására irányul. Az Alaptörvénynek csak olyan népszavazási eljárás felel meg, amely ezeket a követelményeket biztosítani tudja annak érdekében, hogy a választópolgárok közvetlenül tudják gyakorolni hatalmukat.”     [3/2022. (III. 18.) AB határozat].
  41. Utal arra a Kúria, hogy a Knk.IV.39.015/2024/3. a Nemzeti Választási Bizottság 3/2024. számú, hasonló tartalmú kérdés hitelesítését megtagadó határozatát, annak helytálló indokai alapján helybenhagyta. A döntés elvi tartalma szerint „A Büntető Törvénykönyvben szereplő öngyilkosságban való közreműködés egyes tényállásai dekriminalizálására irányuló népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában foglalt tiltott tárgykört érint, ilyen törvényt alkotni az Alaptörvény II. cikkének módosítása nélkül nem lehet.”
  42. Mivel a jelen eljárással érintett népszavazási kérdés hitelesítésére a végzésben kifejtettek szerint nincs törvényes lehetőség, a Kúria megállapította, hogy a burkolt Alaptörvény-módosítás lehetőségének érdemi vizsgálata a kérdés hitelesítését megtagadó határozat törvényességi felülvizsgálatához nem volt szükséges, ezért azt mellőzte.       
  43. Végül a Kúria rámutat, hogy a cselekvőképesség szabályait a Ptk. minden személyre vonatkozóan általánosan szabályozza, emellett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény speciális rendelkezéseket tartalmaz a büntetőeljárás egyes résztvevőinek eljárási cselekvőképességét illetően. Mindemellett a javasolt kérdéssel célzott jogalkotásról a Kúria által kifejtettek miatt nincs annak a népszavazásra javasolt kérdés hitelesítése szempontjából jelentősége, hogy a Btk. ezirányú rendelkezéseket nem tartalmaz.
  44. A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy a népszavazási kezdeményezésben szereplő kérdés nem felel meg az Alaptörvényben és az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott, a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség  követelményének, a kérdés nem alkalmas a népszavazás rendeltetésének megfelelő népszavazás megvalósítására, ezért a Nemzeti Választási Bizottság 4/2024. számú határozatát – az indokolás módosításával – az Nsztv. 30. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

A döntés elvi tartalma

  1. A népszavazási kezdeményezésben szereplő kérdés nem felel meg az Alaptörvényben és az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott, a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség  követelményének, a kérdés nem alkalmas a népszavazás rendeltetésének megfelelő népszavazás megvalósítására, ezért a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 4/2024. számú határozatát – az indokolás módosításával – az Nsztv. 30. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

Záró rész

  1. Az Nsztv. 30. § (4) bekezdésére figyelemmel a Kúria a Magyar Közlönyben 8 napon belül közleményt tesz közzé, míg jelen határozatot a Kúria honlapján a határozat meghozatala napján közzéteszi.
  2. A határozat helybenhagyására figyelemmel a kérelmező köteles az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 45/A. § (5) bekezdése szerinti eljárási illeték megfizetésére, amelyet az Itv. 62. § (1) bekezdés s) pontjában biztosított illetékfeljegyzési jogra tekintettel előzetesen nem kellett lerónia. A Kúria tájékoztatja a kérelmezőt, hogy az illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára kell az esedékesség napjáig megfizetnie. A megfizetés során közleményként fel kell tüntetnie a Kúria megnevezését, a kúriai ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát.
  3. A Kúria az illetékfizetési kötelezettség esedékességének napját az Itv. 78. § (4) bekezdése szerint határozta meg.
  4. A végzés elleni további jogorvoslatot az Nsztv. 30. § (1) bekezdése zárja ki.

Budapest, 2024. április 25.

dr. Márton Gizella a tanács elnöke
dr. Stefancsik Márta előadó bíró
dr. Darák Péter bíró