A Kúria
végzése
Az ügy száma: Knk.IV.37.944/2018/2.
A tanács tagjai: Dr. Balogh Zsolt a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Dobó Viola bíró,
Dr. Horváth Tamás bíró
A kérelmező: Magyar Szocialista Párt
A kérelmező képviselője: Dr. Kuthán Viktória ügyvéd
A kérelmezett: Nemzeti Választási Bizottság
(1054 Budapest, Alkotmány u. 3.)
Az ügy tárgya: népszavazási ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: kérelmező
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Nemzeti Választási Bizottság 1016/2018. számú határozata
Rendelkező rész
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 1016/2018. számú határozatát helybenhagyja.
A le nem rótt eljárási illetéket az állam viseli.
E végzés ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A Nemzeti Választási Bizottság a kérelmező párt által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában a 2018. augusztus 14-én kelt 1016/2018. számú határozatával döntött. A Nemzeti Választási Bizottság az
„Egyetért e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényt, hogy választási kampányidőszakban műsorszámban kormányzati hirdetés ne jelenhessen meg?”
[2] kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ív hitelesítését – a népszavazási kezdeményezésről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 11. §-a alapján – megtagadta.
[3] A Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy az országos népszavazásra javasolt kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) és c) pontja szerinti tiltott tárgyköröket érinti, valamint sérti az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt egyértelműség követelményét is.
[4] 1. A Nemzeti Választási Bizottság rögzítette, hogy a közvélemény informálását szolgáló kormányzati tájékoztatás a jellegéből fakadóan folyamatosan, megszakítás nélkül fennálló kötelezettség, amely a népszavazási kérdésben szereplő választási kampányidőszaktól – vagy bármilyen más időszaktól – függetlenül a Kormány, valamint az irányítása alatt álló szervek előtt álló feladatokkal függ össze, azok kezeléséhez kapcsolódik. Ha a demokratikus közvélemény kialakításához nélkülözhetetlen tájékoztatáshoz fűződő jogot, beleértve az annak részét képező kormányzati tájékoztató tevékenységet a jogalkotó korlátozza, azzal a demokratikus társadalmi nyilvánosság védelme, valamint a közösséget megillető tájékozódáshoz való jog sérül. Ebből adódóan szükséges és kívánatos, hogy a jogalkotás ne az információszerzés és a véleményformálás ellen hasson, hanem éppen ellenkezőleg, annak minél szélesebb körű kiteljesedését szolgálja, ez felel meg ugyanis az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében foglalt szabad tájékoztatásnak.
[5] A Kormány hirdetési-tájékoztatási tevékenységének vizsgálatával összefüggésben kiemelte, hogy a népszavazási kérdéssel szervező (kérelmező) célja vélhetően annak megakadályozása, hogy a Kormány kampánya ráépüljön valamelyik jelölő szervezetére, ezzel indokolatlan előnybe hozva azt. Ezen szervezői cél azonban megvalósult, mert ilyen tilalom a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt alapelv értelmezéséből is levezethető, ahogyan azt a Kúria eseti döntéseiben meg is tette.
[6] A Nemzeti Választási Bizottság rámutatott, hogy a „kormányzati hirdetés” jogszabályban nem definiált fogalma felvet olyan egyértelműségi problémát, amelynek értelmezése az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdését is érintheti.
[7] A kormányzati hirdetés tárgykörének tág értelmezése alapján a fogalomba beleérthető a politikai tartalmú, a társadalmi célú, vagy bármilyen egyéb célból (például álláshirdetés) közzétett hirdetés, figyelemfelhívás, tájékoztatás. Ha az értelmezés során a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 146. §-ában meghatározott, politikai hirdetés fogalmát tekintjük kiinduló pontnak, amely az előbbitől egy jóval szűkebb körű meghatározás, hirdetésnek kizárólag a jelöltet, jelölő szervezetet népszerűsítő ellenérték fejében sajtótermékben vagy filmszínházban közzétett tartalmat kell tekinteni. A hirdetés fogalmának ezen többféle értelmezése egészen eltérő eredményre vezethet, mivel a tág értelmezés esetén a tilalom a kommunikáció lényegesen nagyobb körét érinti, mint a Ve. analógiáján alapuló értelmezés.
[8] Egy érvényes és eredményes népszavazás, és a kezdeményezés támogatása a kormányzati hirdetések tilalmát jelentené a sajtótermékekben, a választási kampányidőszakban. A hirdetések tartalmától függetlenül, a kezdeményezés szerinti általános korlátozással azonban olyan hirdetések, tájékoztatások is a tilalom hatálya alá kerülnének, amelyeknek nincs közük a választáshoz.
[9] A Nemzeti Választási Bizottság értelmezése szerint a kérdésből olyan jogalkotási kötelezettség fakad, amely végső soron a tájékoztatáshoz való jog széleskörű, az elérni kívánt céllal aránytalan korlátozását valósítja meg. A közcélú tájékoztatás esetében az elsődleges szempont, hogy a szükséges információk a lehető legnagyobb közönségarányhoz jussanak el. Mivel a kérdésben foglalt kötelezés a hirdetésnek, mint kommunikációs eszköznek nem olyan alkalmazását célozza, hogy az a demokratikus közvélemény biztosításának érdekében a polgárok minél szélesebb köréhez jusson el, a kérdésben foglalt korlátozás az Alaptörvény IX. § (2) bekezdésének sérelmét valósítja meg. Ezért a népszavazási kérdés céljának megvalósulásához az Alaptörvény módosítására lenne szükség.
[10] A fentiek miatt a népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja szerinti tiltott tárgykört érint.
[11] 2. A Nemzeti Választási Bizottság vizsgálta azt is, hogy a népszavazási kérdés ellentétben áll-e az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontjával, amely szerint nem lehet országos népszavazást tartani „az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról”.
[12] A Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontjában szereplő választások tartalmát sarkalatos törvények tartalmazzák, a választások lebonyolításának eljárásjogi szabályait pedig a Ve. tartalmazza. Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontja nem tesz különbséget a választásra vonatkozó szabályok között, kiemelve akár az anyagi, akár az eljárási, vagy bármilyen más szabálycsoportot. A „választásáról szóló törvény” fogalma felöleli az érintett választástípus megtartására, lebonyolítására alkalmazandó törvényi szabályozás teljességét, függetlenül az ezzel érintett törvények számától, illetve azok címétől. Az érintett választástípusokra vonatkozó anyagi jogszabályokat tartalmazó törvények címe ugyanis többnyire a választástípus megjelölése mellett tartalmazza a „választásáról szóló törvény” megjelölést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alaptörvényi fogalomba csak az anyagi szabályozást tartalmazó törvények tartoznak bele, hiszen az Alaptörvény megfogalmazásának való megfelelést nem a törvények címének, hanem tartalmának vizsgálata alapján lehet megállapítani. Ennek megfelelően a felsorolt választások eljárási szabályait tartalmazó Ve. is választásról szóló törvény, hiszen az egyes közjogi testületek tagjainak megválasztására vonatkozó eljárási szabályokat tartalmazza, amelyek nélkül nem lehetne választást tartani. Mindezt igazolja a Ve. sarkalatossági záradéka is.
[13] A Nemzeti Választási Bizottság következtetése szerint az olyan népszavazási kérdés, amelynek tárgyában megtartandó népszavazás érvényessége és eredményessége esetén az Országgyűlésnek a Ve.-t kellene módosítani, az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontjába ütközik, ezért az nem hitelesíthető.
[14] 3. Végül a Nemzeti Választási Bizottság vizsgálta a kérdés egyértelműségét az Nsztv. 9. § (1) bekezdése alapján. Mint ahogy korábban kifejtette, a hirdetés fogalmát – pontos törvényi definíció hiányában – többféleképpen, tágabban és szűkebben is lehet értelmezni. A tágabb értelemben vett hirdetés fogalmába beleértendő a lakosság politikától független, közérdekű információval való ellátása is, így egyes kampányok hirdetése, mint pl. a „Moss kezet! – Kampány a fertőzések megelőzésére”, vagy egyes álláshirdetések közzététele is. A többféle értelmezés lehetősége azonban sérti mind a választópolgári, mind a jogalkotói egyértelműség Nsztv.-ben foglalt követelményét. A Bizottság álláspontja szerint a kérdés azért is megtévesztő a választópolgárok számára, mert azt a téves képzetet kelti, hogy jelen kezdeményezés támogatása a politikai tartalmú üzenetekről hozott döntés, miközben a közérdekű, közcélú kommunikáció egészét érinti.
[15] További, a választópolgári egyértelműség körében értékelhető tényező, hogy a kérdés megfogalmazása a műsorszámban való megjelenés vonatkozásában korlátozná a kormányzati hirdetés közzétételét választási kampányidőszakban.
[16] A fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy a Szervező által benyújtott népszavazási kérdés az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében rögzített egyértelműség követelményét sem teljesíti.
A felülvizsgálati kérelem
[17] A Nemzeti Választási Bizottság 1015/2018. számú határozatával szemben a kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a határozat megváltoztatását és a kérdés hitelesítését.
[18] 1. A felülvizsgálati kérelem szerint mind az Alkotmánybíróság, mind a Kúria következetes értelmezési gyakorlata szerint az államot nem illeti meg az alapjogi védelem. Ezzel szemben a határozat a „tartalomfüggetlenség és szélesség (más, közismertebb néven: a szükségességi-arányossági teszt részét képező aránytalansági) követelményére hivatkozással tartja az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésbe, így az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja szerint tiltott tárgykörbe ütközőnek a kérdést.” Álláspontja szerint a Nemzeti Választási Bizottság megtévesztően utal a bírósági határozatokra, a jóhiszemű joggyakorlással ellentétes, hogy kampányidőszakban a közegészségügyi tárgyú hirdetéseket hozza példaként. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésből és a IX. cikkből az következik, hogy választási időszakban az államnak semlegesnek kell maradnia. A népszavazási kérdés, tulajdonképpen a Kvk.IV.37.360/2014. és a Kvk.III.37.421/2018. számú kúriai határozatokban megjelenő semlegességi követelményt kívánja törvényben megjeleníteni.
[19] 2. A felülvizsgálati kérelem szerint az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontjába foglaltakra hivatkozás is téves. Véleménye szerint az Alaptörvény e rendelkezése kizárólag az anyagi jogi törvényeket jelöli meg, a népszavazási kérdés azonban a Ve.-re, az eljárási szabályokra vonatkozik. Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontját nem lehet kiterjesztően értelmezni, hanem csak „a magyar nyelvtannak és az Alaptörvény 28. cikkében rögzített jogalkotói céllal és a józan ész szabályaival összhangban lehet értelmezni.” Az alapjog-korlátozó normákat megszorítóan kell értelmezni, az állami szerveknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az alapjogok a lehető legszélesebben érvényesüljenek.
[20] 3. A felülvizsgálati kérelem végül az Nsztv. 9. § (1) bekezdésébe foglalt egyértelműség követelményével kapcsolatban egyrészt kifejtette, hogy a jogalkotói egyértelműség hiányát a Nemzeti Választási Bizottság nem indokolta, másrészt a kérdés egyértelműen a választási kampányidőszak kontextusába helyezi a hirdetési tilalmat. A kormányzati hirdetés fogalma a jogalkotónak nem okozhat problémát, mivel az a Miniszterelnöki Kabinetiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2018. (VII.6.) MK utasításban szerepel, s a választópolgári egyértelműség sem kérdéses, hiszen a Google internetes keresőben is egyértelmű a kormányzati hirdetés fogalma.
A Kúria döntése és jogi indokai
[21] 1. A felülvizsgálati kérelem szerint az államnak nincsenek alapjogai, ezért az Alaptörvény IX. cikk alapján nem megalapozott a Nemzeti Választási Bizottság azon hivatkozása, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja szerinti tiltott tárgykörbe ütközne.
[22] A Kúria elsőként az állami szervek alapjogi védelmének problémájával foglalkozott. Az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése szerint „[a] törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.” Az Alaptörvény tehát kiterjeszti az alapjogok alanyainak a körét a törvény által létrehozott jogalanyok, jellemzően a jogi személyek körére. A magyar jogrendszer nem különböztet meg közjogi jogi személy és magánjogi jogi személyek között, tehát alapjogi jogképessége elvileg a törvény alapján létrehozott valamennyi jogalanynak van. Az alapjogi jogképességtől meg kell különböztetni az alapjog gyakorlásához való jogot. Ezt maga az Alaptörvény is korlátok közé állítja, amikor megfogalmazza, hogy csak azokat a jogokat gyakorolhatják, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.
[23] Az állam esetében azonban nem az a kérdés, hogy az alapjog gyakorlásához való jog alapján mely jogok illetik meg, s melyek nem, hanem az, hogy rendelkezik-e alapjogi jogképességgel. Hagyományos alkotmányjogi alapelv, hogy az alapjogok az állammal, az állam hatalmával szemben fogalmazódtak meg, az állami hatalom korlátait jelentik, ezért alapvetően az állammal szemben érvényesítendőek. Ebből következően az államnak nincsenek alapjogai, alapjogok nem illetik meg az állam közhatalmat gyakorló szerveit sem. Mindez következik az Alaptörvényből is, mivel a „Szabadság és felelősség” fejezeti cím alatt foglalkozik az alapjogokkal, és ezt követi külön fejezeti cím alatt „Az állam”-ról szóló rész, szerkezetileg is demonstrálva, hogy az alapjogok az állami cselekvés korlátaiként jelennek meg. Alapjog hiányában pedig fogalmilag elképzelhetetlen az alapjogsérelem. Az Alkotmánybíróság 23/2009. (III. 6.) AB határozata szerint: „közhatalmi jogosítvánnyal felruházott állami szervnek nincs az államhatalommal szemben garanciákat jelentő olyan alkotmányos alapjoga, amely feljogosítaná alkotmányjogi panasz előterjesztésére” (Indokolás IV/1. Pont).
[24] Bár az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott véleménynyilvánítás szabadságára – természetük szerint – jogi személyek is hivatkozhatnak (lásd pl. kereskedelmi szólásszabadság), azonban alapjogi jogképesség hiányában erre valóban nem lehet hivatkozni. Mindez nem azt jelenti, hogy az államnak közérdekű kérdésekben szótlan kell maradnia, sőt ellenkezőleg. Ahogy a Nemzeti Választási Bizottság határozata is kifejtette, az államnak tájékoztatási kötelezettsége van közérdekű kérdésekről. Mind a Nemzeti Választási Bizottság, mind korábbi döntéseiben a Kúria is kifejtette: a Kormánynak, a végrehajtó hatalom általános szerveként és az alkotmányos rendszerben betöltött szerepe miatt nemcsak joga, hanem kötelezettsége is a tevékenységéről való tájékoztatás (Kvk.III.37.421/2018.).
[25] Mindezek mellett a Nemzeti Választási Bizottság 1015/2018. számú határozatából egyértelműen megállapítható, hogy az nem a Kormány véleménynyilvánítási szabadságának sérelme miatt állapította meg a népszavazási kérdés Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjába ütközését (tehát nem az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése alapján).
[26] Az Alaptörvény szólásszabadságról szóló IX. cikke több szabályt tartalmaz. A IX. cikk (2) bekezdése szerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” Az Alaptörvény e rendelkezésének második fordulata egyrészt „a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges” feltételek megteremtését fogalmazza meg. Ezt a követelményt először az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozata tartalmazta, amely szerint „Az egyéni véleménynyilvánítási szabadság szubjektív joga mellett (...) az Alkotmány[ból] (...) következik a demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek és működése fenntartásának biztosítására irányuló állami kötelezettség.”
[27] Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése szerint tehát állami kötelezettség a tájékoztatás, amely az érintettek (az egyének) oldaláról jogként, mégpedig alapjogként jelenik meg: ez a tájékoztatáshoz való jog. Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése így – a IX. cikk (1) bekezdésébe foglalt véleménynyilvánítási szabadságon túl – egy másik alapjogot, a tájékoztatáshoz való jogot is rögzít. Ez a jog az egyének alkotmányos alapjoga.
[28] Jelen ügyben megállapítható, hogy a Nemzeti Választási Bizottság 1015/2018. határozata az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatáshoz való alapjogot hívta fel az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjába ütközés szempontjából (Lásd az Indokolás [9], [14], [16]-[17], [23]-[26] pontjait) s nem pedig az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében szereplő véleménynyilvánítás szabadságát, mint az állam alapjogát.
[29] Mindebből következően nem megalapozott a felülvizsgálati kérelem az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjával való ellentét tekintetében, mivel az nem a „kormányzati szervek alapjogára”, hanem az egyének tájékoztatáshoz való alapjogára hivatkozva állapította meg a tiltott tárgykörbe ütközést.
[30] 2. A Kúria az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontjába foglalt tiltott tárgykör tekintetében a következőket állapította meg: Az Alaptörvény e szabálya szerint: Nem lehet országos népszavazást tartani „az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról;”
[31] Alkotmányértelmezési kérdés, hogy az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontjába foglalt tiltott tárgykörök közé tartozik-e Ve. is. A bírósági jogértelmezés objektív teleológiai módszerét az Alaptörvény 28. cikke fogalmazza meg, amely alapján az objektív jogalkotói célból kell kiindulni. Ezen jogértelmezés nem zárja ki, hogy e mellett a nyelvtani, logikai, rendszertani és egyéb értelmezési módszerek is segítségül hívhatók legyenek a norma tartalmának feltárása során.
[32] Az Alaptörvény 8. cikke (3) bekezdése c) pontja a három anyagi jogi szabályt tartalmazó törvény – jelenleg hatályosan az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény, és az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi CXIII. törvény – tartalmát jelöli meg. Tehát az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés c) pontja ezen törvényekre nem pusztán formálisan mutat rá, hanem azok tartalmának a figyelembevételét írja elő. Nyilvánvaló, hogy a választási anyagi jogi szabályok önmagukban nem, csak az eljárási szabályokkal együtt érvényesülhetnek, az eljárási szabályokkal együtt fejthetik ki hatásukat. A Ve. 1. § a), b) és d) pontjai szerint e törvényt kell alkalmazni az országgyűlési képviselők választásán, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, és az Európai Parlament tagjainak választásán is. A Ve. szabályai nélkül tehát az anyagi jogi szabályok nem érvényesülhetnek. A Kúria megítélése szerint a tiltott tárgykör e három választási kategóriában a működőképes választás szabályaira vonatkozik, s bár szövegszerűen a törvényeket „működőképessé” tévő választási eljárási törvény ott nem szerepel, azokba a Ve. mindenképpen beleértendő. A Ve. módosítása visszahat az anyagi jogi szabályokat tartalmazó törvények érvényesülésére. Az alkotmányozói cél nem lehetett, pusztán az anyagi jogi szabályok tiltott tárgykörbe sorolása, hiszen azok tiltott tárgykörbe való felvételének így önmagában nincs ésszerűen igazolható oka.
[33] De nemcsak a cél szerinti értelmezés alapján vonható az Alaptörvény 8. cikke (3) bekezdése c) pontja körébe a Ve. Az Alaptörvény e szabálya a „törvények” tartalmáról szól, nyelvtani értelemben helyes lenne a szöveg, ha a három anyagi jogi szabályt tartalmazó „törvény”-t jelölné meg többes szám nélkül. A három választási kategóriát tartalmazó anyagi és eljárási szabályok, mint „törvények” nyelvtani és logikai értelmezés alapján is a kizárt tárgykörbe sorolhatók.
[34] A felülvizsgálati kérelem szerint az alapjog-korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni, ezért ezen értelmezési módszer szerint csak az anyagi jogi szabályokat tartalmazó törvényeket kell figyelembe venni. A megszorító értelmezés elvét az Alkotmánybíróság szintén a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában (Indokolás V/1.) fejtette ki elő ízben. Jelen ügyben nyilván a népszavazáshoz való alapjog megszorító értelmezéséről lehet szól, azaz a kérelmező arra utal, hogy a jogértelmezés ne vonja ki az országos népszavazás alól a Ve. szabályait. A Kúria megítélése szerint a megszorító értelmezés elvét nem sérti az, hogy az Alaptörvény 8. cikke (3) bekezdése c) pontja alatt a három választási kategória anyagi jogi és eljárási szabályit is érteni kell. Az alkotmányozó az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésben felsorolta azokat a tárgyakat, amelyeket tartalmuk szerint kivett az országos népszavazás tárgyköréből. Ugyanakkor ezen kivételeket nem lehet az ésszerű indokot, vagy más alkotmányos összefüggéseket figyelmen kívül hagyva értelmezni. Ahogy a megszorító értelmezés elvét kidolgozó Alkotmánybíróság a 2/1993. (I. 22.) AB határozatában az Alkotmányba akkor még szövegszerűen nem szereplő kivett tárgyként jelölte meg az alkotmánymódosítást (Rendelkező rész 2. pont második mondat), ugyan úgy az értelmező ma sincs elzárva attól, hogy a szövegszerűen összefüggő törvények között (a három anyagi jogi szabályt tartalmazó törvény és a Ve. között) kapcsolatot létesítsen a 8. cikk (3) bekezdés c) pontjának értelmezése során.
[35] A fentiek alapján a Kúria az Alaptörvény 8. cikke (3) bekezdése c) pontjának sérelmét nem állapította meg.
[36] 3. Az egyértelműség követelményét illetően a Kúria a következőkre mutat rá: Az Nsztv. 30. § (1) bekezdése szerint a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság határozatát helybenhagyja, vagy azt megváltoztatja. A felülvizsgálati kérelem részben azt kifogásolja, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a jogalkotói egyértelműség hiányát nem indokolta. Ennek orvoslása azonban a felülvizsgálati eljárásban csak akkor volna lehetséges, ha a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság határozatát hatályon kívül helyezhetné és új eljárásra kötelezhetné annak érdekében, hogy az indokolást pótolja. Ilyen lehetősége a Kúriának az Nsztv. 30. § (1) bekezdése alapján nincs.
[37] Az Nsztv. 9. § (1) bekezdésének sérelmével kapcsolatban pedig a Kúria jelen ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak vizsgálata okafogyottá vált. A Kúria jelen határozatában részletesen indokolta, hogy a népszavazási kérdést az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) és c) pontja alapján miért nem lehet hitelesíteni. Mivel alaptörvényi kizáró okok állnak fenn a hitelesítés megtagadása mögött, ezért az egyértelműség törvényi követelményének további vizsgálata szükségtelenné vált.
Záró rész
[38] A Kúria a kérelmező személyes illetékmentességére tekintettel, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdése szerint rendelkezett akként, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.
[39] A Kúria e végzéséről az Nsztv. 30. § (4) bekezdése alapján a Magyar Közlönyben nyolc napon belül közleményt tesz közzé.
[40] A Kúria végzése elleni további jogorvoslatot az Nsztv. 30. § (1) bekezdése zárja ki.
Budapest, 2018. október 10.
Dr. Balogh Zsolt s.k. a tanács elnöke, előadó bíró
Dr. Dobó Viola s. k. bíró,
Dr. Horváth Tamás s. k. bíró