A UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló tanácsi irányelv 5. szakasza (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely azt a kötelezettséget írja elő, hogy a részmunkaidős szerződés megkötésétől számított 30 napon belül arról fénymásolatot kell küldeni az illetékes hatóság részére.
OTHMAR MICHAELER, SUBITO GMBH (C-55/07), VALAMINT RUTH VOLGGER, OTHMAR MICHAELER, SUBITO GMBH (C-56/07) kontra AMT FÜR SOZIALEN ARBEITSSCHUTZ, korábban ARBEITSINSPEKTORAT DER AUTONOMEN PROVINZ BOZEN, AUTONOME PROVINZ BOZEN*
A Bolzanói Autonóm Tartományi Munkaügyi Felügyelőség 2003. március 25-i és április 29-i határozatában összesen 233 550 euró összegű bírságot szabott ki a Subito társaságra, valamint annak jogi képviselőire, O. Michaelerre és R. Volggerre, mivel a 61/2000 törvényerejű rendelet 2. cikkének megsértésével több, részmunkaidőről szóló munkaszerződést nem jelentettek be a felügyelőségnek.
A Subito társaság és jogi képviselői e határozatokat a Landesgericht Bozen előtt megtámadták.
A fenti bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzéseiben kétségeit fejezi ki a részmunkaidős munkaszerződések bejelentése kötelezettségének a 97/81 irányelvvel való összeegyeztethetősége tekintetében. Míg ennek az irányelvnek a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése a célja, a szóban forgó nemzeti rendelkezések célkitűzése ezzel ellentétes, ugyanis a részmunkaidős munkaszerződések bejelentésének kötelezettsége e foglakoztatási forma alkalmazásának bürokratikus akadályát képezi. E rendelkezések ugyanis azzal, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás költségeit növelik, következésképpen egyenlőtlen bánásmódhoz, illetve a munkavállalókat teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásokat előnybe hozó versenykorlátozáshoz is vezethetnek.
A kérdést előterjesztő bíróság továbbá kifejti, hogy az alapeljárás tárgyát képező szabályozás közvetetten sértheti a férfiak és nők közötti egyenlőséget, mivel a részmunkaidős foglalkoztatás gyakrabban érinti a nőket.
E körülmények között a Landesgericht Bozen felfüggesztette az eljárást, és a következő előzetes döntéshozatal iránti kérdéssel fordult a Bírósághoz:
"Összeegyeztethetők-e a közösségi jogi rendelkezésekkel és a 97/81 irányelvvel azon nemzeti rendelkezések (a 61/2000. számú törvényerejű rendelet 2. és 8. cikke), amelyek a munkaadó számára azt a kötelezettséget írják elő, hogy a részmunkaidős szerződés megkötésétől számított 30 napon belül arról fénymásolatot kell küldeni a munkaügyi felügyelőség illetékes tartományi igazgatósága részére azzal, hogy amennyiben a megküldést elmulasztja, érintett munkavállalónként és a késedelem minden napjára 15 euró összegű pénzbírság szabható ki, a szabálysértési bírság [.] felső határának meghatározása nélkül?"
A Bíróság elnökének 2007. április 18-i végzése az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából elrendelte a C-55/07. és a C-56/07. sz. ügy egyesítését.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
A Bíróság elé terjesztett észrevételek
Az olasz kormány azt állítja, hogy a 61/2000 törvényerejű rendeletnek ugyanaz - vagyis a részmunkaidőben történő foglalkoztatás védelme és ösztönzése - a célja, mint a 97/81 irányelvnek, amelynek a nemzeti jogrendszerbe való átültetését biztosítja. Ebből a szempontból a részmunkaidős szerződések bejelentésének kötelezettsége olyan eszköz, amely lehetővé teszi az összes illetékes olaszországi munkaügyi szervezet tevékenysége összehangolásának biztosítását. Olyan intézkedésről van szó, amely elősegíti a feketemunka elleni harcot, és lehetővé teszi a különböző munkaügyi felügyelőségek részére, hogy a piaci gyakorlatról egy adatbázis segítségével tájékozódjanak.
Ez az intézkedés nem képez bürokratikus akadályt, hanem átláthatóságot biztosít a munkáltatók részére, és elősegíti a jogellenes foglalkoztatás elleni harcot. Ez a formaság egyébiránt nem okoz semmiféle egyenlőtlenséget, sem vállalkozások közötti versenytorzulást.
Az Európai Közösségek Bizottság úgy véli, hogy az érintett szerződések bírság terhe melletti bejelentésének kötelezettsége semmibe veszi a 97/81 irányelv célkitűzését.
Ezen irányelv célja egyrészt a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, másrészt pedig a részidős foglalkoztatás fejlődésének elősegítése, különösen azon akadályok felszámolásával, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokat ezen foglalkoztatási forma alkalmazásától visszatartsák. A 97/81 irányelv előírja, hogy a részmunkaidős foglalkoztatást ugyanúgy kell kezelni, mint a teljes idejű foglalkoztatást, akár a munkavégzés feltételeiről, akár a foglakoztatáshoz való hozzáférésről legyen szó. A keretmegállapodás 5. szakaszával tehát ellentétes az objektív okokkal nem igazolható akadályok létrehozása. A hivatkozott irányelv preambulumbekezdései kimondják, hogy általános keretet kell létrehozni a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók elleni megkülönböztetés kiküszöbölése és a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségei fejlesztésének céljából. Az általános szempontok (5) bekezdésében a keretmegállapodás előírja, hogy a férfiak és a nők részmunkaidős foglalkoztatását elő kell segíteni.
Ugyan a nemzeti bíróság feladata megítélni, hogy a szóban forgó intézkedés objektív okokkal igazolható-e, ám a Bizottság kétségbe vonja, hogy a jelen ügyben ilyen okok állnának fenn. A C-265/88. sz. Messner-ügyben 1989. december 12-én hozott ítélet (EBHT 1989., 4209. o.) 14. pontjára, valamint a C-193/94. sz., Skanavi és Chryssanthakopoulos ügyben 1996. február 29-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-929. o.) 36. pontjára utalva a Bizottság ezzel kapcsolatosan arra emlékeztet, hogy figyelembe kell venni az érintett nemzeti intézkedéshez kapcsolt szankciórendszert és különösen annak arányos voltát. A jelen ügyben viszont e szankciórendszer nagyon szigorú, ugyanis a bírságok felső határa nincs meghatározva.
Végül a Bizottság úgy véli, hogy nem szükséges megvizsgálni, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedés hátrányosan érinti-e a nőket, mivel ez a kérdés nem áll kellően szoros összefüggésben az alapeljárással.
A Bíróság válasza
A 97/81 irányelv és keretmegállapodás célja egyrészt a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése, másrészt a részmunkaidős és teljes munkaidős foglalkoztatottak közötti megkülönböztetés kiküszöbölése.
E kettős cél a keretmegállapodás 1. szakaszának megfogalmazásából (lásd a jelen ítélet 5. pontját), valamint a 97/81 irányelv preambulumbekezdéseiből következik. Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy a hivatkozott irányelv (5) preambulumbekezdése kimondja, hogy "az Essenben ülésező Európai Tanácson hangsúlyozták annak szükségességét, hogy intézkedéseket hozzanak a férfiak és a nők foglalkoztatásának, valamint esélyegyenlőségének támogatása érdekében, és intézkedésekre szólítottak fel a gazdasági növekedés foglalkoztatás hatékonyságának növelése céljából - különösen rugalmasabb munkaszervezés útján - oly módon, hogy az kielégítse mind a munkavállalók kívánságait, mind pedig a verseny követelményeit". Ezenfelül a hivatkozott irányelv (11) preambulumbekezdéséből az derül ki, hogy a keretmegállapodás aláíró felei "[.] kinyilvánították azt az óhajukat, hogy egy általános keretet hozzanak létre a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szembeni megkülönböztetés tilalmáról, és hogy hozzájáruljanak a részmunkaidős foglalkoztatási lehetőségek fejlesztéséhez oly módon, amely mind a munkaadók, mind a munkavállalók számára elfogadható". Végül a hivatkozott irányelv (18) preambulumbekezdése szerint "a Bizottság kidolgozta az irányelvre vonatkozó javaslatát [az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt a szociálpolitikáról szóló 14. jegyzőkönyvhöz csatolt, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága kivételével az Európai Közösségek tagállamai között létrejött] szociálpolitikáról szóló megállapodás (HL 1992. C 191., 91. o.), 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően, amely arról rendelkezik, hogy >az irányelvek nem vezethetnek be olyan közigazgatási, pénzügyi és jogi megszorításokat, amelyek hátráltatnák a kis- és középvállalkozások alapítását és fejlődését".
A részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése célkitűzésének megfelelően a keretmegállapodás 5. szakasza (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy "a tagállamoknak meg kell határozniuk, és felül kell vizsgálniuk azokat a jogi vagy közigazgatási természetű akadályokat, amelyek korlátozhatják a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségeit, és - ahol ez megfelelő - fel kell ezeket számolni".
Márpedig meg kell állapítani, hogy a 61/2000 törvényerejű rendelet 2. cikke azzal, hogy a vállalkozások számára azt a kötelezettséget írja elő, hogy minden részmunkaidős szerződésről fénymásolatot kell küldeni az illetékes hatóságok részére, a keretmegállapodás 5. szakasza (1) bekezdésének a) pontja értelmében olyan közigazgatási természetű akadályt hoz létre, amely korlátozhatja a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségeit.
E tekintetben ki kell emelni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság elé terjesztett iratok egyik eleme sem utal arra, hogy a teljes munkaidős szerződéseket ugyanilyen módon be kellene jelenteni.
Az olasz kormány azon érve, miszerint e bejelentési kötelezettséget a feketemunka elleni harc, valamint a közigazgatási intézményeknek a munkaadók gyakorlatáról való tájékoztatása igazolja, nem meggyőző. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a megfontolások az alapeljárás tárgyát képező intézkedést igazolni tudják, az szükséges, hogy ezen intézkedés arányos legyen az elérni kívánt célkitűzéssel. Márpedig amint azt a főtanácsnok indítványának 46-48. pontjában kifejtette, léteznek olyan kevésbé kényszerítő intézkedések, amelyek lehetővé teszik az olasz kormány számára a csalás és a feketemunka elleni harc terén hivatkozott célkitűzések elérését, amely területen a nemzeti hatóságok már úgyis felügyeleti, ellenőrzési és rendőrségi eszközökkel rendelkeznek.
Azon a gazdasági terhen felül, amelyet ez a közigazgatási bejelentéssel kapcsolatos formaság közvetlenül a vállalkozásokra hárít, meg kell továbbá jegyezni, hogy a 61/2000 törvényerejű rendelet 2. cikke olyan szankciórendszert tartalmaz, amely előírja, hogy amennyiben a munkáltató a bejelentési kötelezettségét elmulasztja, vele szemben érintett munkavállalónként és a késedelem minden napjára 15 euró összegű szabálysértési bírság szabható ki, anélkül hogy a bírság legfelső határát meghatározná.
E közigazgatási formaságnak a fenti szankciórendszerrel való összekötése hozzájárul ahhoz, hogy a munkáltatókat visszatartsa a részmunkaidős foglalkoztatástól.
Egyébiránt a részmunkaidős szerződéseknek a hatóságok részére történő bejelentési kötelezettsége - az azzal járó költségek és az ahhoz kapcsolódó szankciók miatt - különösen a kis- és középvállalkozásokat érintheti hátrányosan, amelyek nem rendelkeznek olyan jelentős forrásokkal, mint a nagyméretű vállalkozások, és ezért e vállalkozások elfordulhatnak a 97/81 irányelv által elősegíteni kívánt részmunkaidős foglalkoztatási forma alkalmazásától.
Anélkül, hogy szükséges lenne a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének értelmezéséről határozni, a Landesgericht Bozen által előterjesztett kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozás, amely azt a kötelezettséget írja elő, hogy a részmunkaidős szerződés megkötésétől számított 30 napon belül arról fénymásolatot kell küldeni az illetékes hatóság részére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15-i 97/81/EK tanácsi irányelv 5. szakasza (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely azt a kötelezettséget írja elő, hogy a részmunkaidős szerződés megkötésétől számított 30 napon belül arról fénymásolatot kell küldeni az illetékes hatóság részére.
(A Bíróság 2008. április 24-i ítélete a C-55/07. és C-56/07. sz. egyesített ügyekben)
*A fordítás az Európai Bíróság 2008. április 24-i sajtóközleménye alapján készült. A fordítás nem hivatalos dokumentum, a Bíróságot nem köti