Egy tagállam és egy nem tagállam között kötött kétoldalú egyezmény alapján keletkező kedvezményekben - elviekben - részesíteni kell az egyezményben nem részes tagállamokból származó munkavállalókat is - Ennek megfelelően a nyugdíj számításánál a francia állampolgár kérheti az olasz hatóságoktól, hogy vegyék figyelembe a Svájcban megszerzett, a nyugdíjhoz kapcsolódó jogait, még akkor is, ha Franciaország nem részese az olasz-svájci egyezménynek.
ELIDE GOTTARDO kontra ISTITUTO NAZIONALE DELLA PREVIDENZA SOCIALE (INPS)
Gottardo asszony születésénél fogva olasz állampolgár. Állampolgárságáról viszont lemondott a francia állampolgárság javára, azt követően, hogy 1953. február 7-én házasságot kötött egy francia állampolgárral. Az iratok között található információ szerint abban az időben Gottardo asszonynak fel kellett vennie kötelezően férje állampolgárságát.
Gottardo asszony tanárként dolgozott egymást követő időszakokban Olaszországban, Svájcban és Franciaországban, és a három ország mindegyikében fizetett társadalombiztosítási hozzájárulást (száz, kétszáz-ötvenkettő, illetve négyszáz-huszonkilenc heti időtartamnak megfelelően). Svájci és olasz nyugdíjban részesül.
Kívánsága azonban, hogy nyugdíját Olaszországban vegye igénybe, mégsem teljesülhetett, mivel - még abban az esetben sem, ha az olasz hatóságok figyelembe vették volna a Franciaországban megszerzett időtartamot - nem érte volna el az olasz és francia időtartamok összesítésével sem az olasz jogszabály által megkívánt minimális időtartamot. Ugyanakkor jogosult lett volna az olasz nyugdíjra, ha befizetett hozzájárulásainak beszámításakor a Svájcban fizetett hozzájárulásait is figyelembe vették volna az 1408/71/EGK rendelet 45. cikke szerinti összesítés elve alapján, amely elv az 1962-es olasz-svájci társadalombiztosítási egyezmény alapját is képezi.
A Gottardo asszony által 1996-ban, Olaszországban benyújtott kérelmet azonban az INPS elutasította, kizárólag annak alapján, hogy rá, mint francia állampolgárra az olasz-svájci egyezmény nem vonatkozik.
Gottardo asszony ezért a Tribunale ordinario di Roma elé vitte az ügyet. Azzal érvelt, hogy az Európai Közösség egyik tagállamának állampolgára, így az INPS-nek a nyugdíjhoz való jogosultságát ugyanazon feltételek alapján kellene elismernie, mint amelyeket az olasz állampolgárokra alkalmaz. A Tribunale ordinario di Roma az EK-Szeződés 234. cikke alapján - az eljárás felfüggesztése mellett - előzetes döntéshozatalért fordult az Európai Közösségek Bíróságához, vajon nem ütközik-e az INPS általi, a francia állampolgárság miatti elutasítás az EK-Szerződés12. vagy 39. cikkébe.
A Bíróság szerint az ügyben az állampolgárságon alapuló különböző bánásmód forog fenn. Továbbá arra is rámutat a Bíróság, hogy a tagállamoknak nemzetközi megállapodásokból származó kötelezettségeik teljesítésekor meg kell felelniük a közösségi jogból származó kötelezettségeiknek.
Következésképpen, amikor egy tagállam nem tagállammal társadalombiztosításról szóló kétoldalú nemzetközi egyezményt köt, amely úgy rendelkezik, hogy figyelembe kell venni a nem tagállamban kitöltött biztosítási időszakot az öregségi juttatásokra való jogosultság megszerzése érdekében, az egyenlő bánásmód alapelve megkívánja, hogy az érintett tagállam más, az egyezményben nem részes tagállamok polgárait is ugyanazokban a kedvezményekben részesítse, mint amiben saját állampolgárait részesíti az egyezmény alapján. Ugyanakkor az egyezményben részes tagállam megteheti, hogy objektíven megindokolja, miért tagadja meg.
A Bíróság nézőpontja szerint a pénzügyi kiadások lehetséges növekedése és az igazgatási nehézségek nem indokolhatják az egyezményből fakadó kötelezettségek betartásának elmulasztását.
(Az Európai Bíróság 2002. január 15-én kelt, a C-55/00 sz. ügyben hozott ítéletének összefoglalása)