C-453/99. sz. ügy ítélete

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Egy, az EK-Szerződés 85. cikke értelmében vett, a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő fél a másik féllel szembeni bírói védelem ("relief") megszerzése érdekében hivatkozhat e rendelkezés megsértésére - A Szerződés 85. cikkével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtagadja a fenti rendelkezés értelmében vett, a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő féltől az említett szerződés végrehajtásából eredő kára helyreállítását, azon egyedüli okból, hogy ennek a szerződésnek létrehozója - A közösségi joggal nem ellentétes egy olyan nemzeti jogszabály, amely megtiltja a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő félnek, hogy a saját jogellenes magatartására hivatkozzon kártérítés megszerzése érdekében, amennyiben megállapítható hogy ezt a felet jelentős felelősség terheli a verseny torzításáért.

COURAGE LTD ÉS BERNARD CREHAN, VALAMINT BERNARD CREHAN ÉS A COURAGE LTD ÉS TÁRSAI KÖZÖTT FOLYAMATBAN LÉVŐ ÜGY

Az alapügy és az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek

1990-ben a Courage sörgyár, amely az Egyesült Királyságban a söreladási piacon 19%-os piaci részesedéssel rendelkezik, valamint a Grand Metropolitan (a továbbiakban Grand Met), amely különböző érdekeltségekkel bír a szállodaiparban és vendéglátásban, megegyezett abban, hogy egyesítik bérbeadott sörözőiket (a továbbiakban pubok). E célból saját pubjaikat átruházzák az Inntrepreneur Estates Ltd-re (a továbbiakban IEL), amelynek egyenlő részben tulajdonosa a Courage és a Grand Met. Az IEL és a Courage között megkötött megállapodás szerint az IEL valamennyi bérlője kizárólag a Courage-tól vásárolhat sört. Ez utóbbi köteles a rendelt sörmennyiséget az IEL által bérbeadott pubokra alkalmazandó árjegyzékben rögzített áron árusítani.

Az IEL egy bérleti típusszerződést álított ki a bérlői felé. Noha a bérleti díj a lehetséges bérlővel történő megállapodás tárgyát képezhette, a kizárólagos vásárlási kötelezettségek és egyéb záradékok nem képezhették tárgyalások tárgyát.

1991-ben Crehan két, húsz évre, a Courage javára szóló kizárólagos vásárlási kötelezettséget tartalmazó bérleti szerződést kötött az IEL-lel. A bérleti díjat ötévente kellett felülvizsgálni, kizárólag a korábbi időszak legmagasabb bérleti díja, vagy az időszak fennmaradó részére egy nyitott piacon a szerződés egyéb feltételei mellett elérhető legjobb bérleti díj szintjére történő emelés céljából. A kereskedőnek a felsorolt sörökből egy minimum mennyiséget kellett megvásárolnia, és az IEL vállalta, hogy a felsorolt sörtípusokból a Courage az általa meghatározott árjegyzékben megjelölt áron szolgáltat a kereskedőnek.

1993-ban a Courage, az alapügy felperese keresetet nyújtott be Crehan, az alapügy alperese ellen, amelyben kérte ez utóbbi kötelezését a leszállított, de kifizetetlen sör után járó 15 266 GBP megfizetésére. Egyrészről Crehan vitatta e kereset megalapozottságát, fenntartva, hogy a vásárlási kötelezettség ellentétes a Szerződés 85. cikkével. Másrészről kártérítési viszontkeresetet nyújtott be.

Crehan arra hivatkozott, hogy a Courage a független pub-bérlőknek az IEL-től bérlő és ez utóbbihoz kizárólagossági záradékkal kötött kereskedőkre alkalmazandó árjegyzékben szerepelő árnál lényegesen alacsonyabb áron adta el a sörét. Azt állította, hogy az árak közötti efféle különbség az ilyen záradékkal kötelezett kereskedők részére azzal a következménnyel járt, hogy tevékenységük jövedelmezősége csökkent, aminke következtében üzleti tevékenységük befejezésére kényszerültek.

A Courage, a Grand Met és leányvállalatai által használt bérleti típusszerződést 1992-ben bejelentették a Bizottságnak. 1993-ban ez utóbbi az EK Szerződés 85. és 86. cikkének első végrehajtási rendeletéről szóló 1962. február 6-i 17. sz. tanácsi rendelet (HL 1962., 13., 204. o.) 19. cikke (3) bekezdésének alkalmazásában közleményt tett közzé, amelyben bejelentette szándékát a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése címén nyújtott mentesség megadására.

A bejelentést 1997-ben visszavonták az IEL által új bérleti típusszerződés bevezetésének következtében, amelyet szintén bejelentettek a Bizottságnak. Az új bérleti szerződés ugyanakkor nem tárgya a jelen alapügynek, hiszen a kereset a régi bérleti szerződés címén létrehozott kizárólagos vásárlási záradékra vonatkozik.

A Court of Appeal az alábbi megfontolások következtében intézte az előzetes döntéshozatal iránti kérdéseket a Bírósághoz.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az angol jog nem teszi lehetővé egy jogellenes megállapodás egyik szerződő fele számára, hogy kártérítési igénnyel lépjen fel a másik féllel szemben. Ebből következően, még ha elfogadható is, hogy megalapozott a Crehan által védekezése alátámasztásául hivatkozott érv, mely szerint az általa kötött bérleti szerződés ellentétes a Szerződés 85. cikkével, az angol jog szerint a kártérítési eljárás lefolytatásának nélkülözhetetlen feltételei nem állnak fenn.

Másfelől a Court of Appeal előzetes döntéshozatalra utaló határozatát megelőző egyik ítéletében - anélkül, hogy szükségesnek ítélte volna a Bíróság e kérdésben történő megkérdezését - úgy ítélte, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése a harmadik fél, a versenytársak, vagy a fogyasztók védelmére irányul, nem pedig jogellenes megegyezések szerződő feleinek védelmére. Ez utóbbiak valójában létrehozói és nem áldozatai a verseny korlátozásának.

A Court of Appeal arra hivatkozik, hogy az Amerikai Egyesül Államok legfelsőbb bírósága úgy ítélte a Perma Life Mufflers Inc. kontra Int'l. Parts. Corp. (392 U S 134 [1968]) ügyben, hogy egy versenyellenes megállapodás egyik szerződő fele, ha gazdasági szempontból alsórendűbb helyzetben van, kártérítési keresetet nyújthat be a másik féllel szemben.

A Court of Appeal azt is vizsgálja, hogy összeegyeztethető-e a közösségi joggal Crehan követelésének az angol jog szerinti, a jelen ítélet 6. pontjában leírt akadálya.

Amennyiben a közösségi jog az Egyesült Államokhoz hasonló bírói védelmet nyújt egy, a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződés egyik szerződő fele számára, a Court of Appeal szerint esetlegesen összeütközésbe kerülhet az eljárásjogi autonómia és a közösségi jog egységes alkalmazásának alapelve.

Ezen körülmények közt a Court of Appeal akként határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

"1) Értelmezhető-e az EK 81. cikke (korábbi 85. cikk) akként, hogy italkereskedés bérbeadására irányuló, kizárólagossági záradékot tartalmazó jogellenes szerződés egyik szerződő fele hivatkozhat a fenti 81. cikkre a másik féllel szembeni bírói védelem ("relief") megszerzéshez?
2) Amennyiben az első kérdésre igenlő választ kell adni, megítélhető-e a kártérítés a bírói védelmet ("relief") kérő fél javára olyan jogsérelem miatt, amely feltételezhetően a 81. cikkel ellentétes záradéknak való alávetettségéből ered?
3) Összeegyeztethető-e a közösségi joggal az a nemzeti jogszabály, amely szerint a jogalkalmazó szervek nem engedhetik meg senkinek, hogy az eljárás szükséges részeként saját jogellenes magatartására hivatkozzon?
4) Amennyiben a 3. kérdésre adott válasz az, hogy bizonyos körülmények közt egy ilyen jogszabály összeegyeztethetetlen a közösségi joggal, mely körülményeket köteles a nemzeti bíróság figyelembe venni?

A kérdésekről

Az első, második és harmadik kérdésében - amelyeket együtt kell vizsgálni - a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy vajon a Szerződés 85. cikke értelmében a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződés egyik szerződő fele hivatkozhat-e ezen rendelkezés megsértésére nemzeti bíróság előtt a vele szerződő másik féllel szembeni bírói védelem ("relief") megszerzése, és különösen egy olyan jogsérelem helyreállítása céljából, amely állítása szerint a fenti 85. cikkel ellentétes záradéknak való alávetettségéből származik; következésképp ellentétes-e a közösségi joggal egy olyan nemzeti jogszabály, amely nem teszi lehetővé, hogy valaki kártérítés megszerzése céljából saját jogellenes magatartására hivatkozzon.

Amennyiben a közösségi joggal ellentétes egy ilyen jellegű nemzeti jogszabály, a nemzeti bíróság arra keresi a választ negyedik kérdésében, hogy mely körülményeket kell figyelembe venni egy ilyen kártérítés iránti kérelem megalapozottságának megítélésekor.

Először is emlékezni kell arra, hogy a Szerződés létrehozta saját jogrendjét, amelyet a tagállamok saját jogrendszerükbe átültettek, amely e tagállamok bíróságait kötelezi, amelynek nem csupán a tagállamok az alanyai, de azok állampolgárai is, és amely nem csak kötelezettségeket hozott létre az egyének vezetése számára, hanem jogi eszköztárukba beilleszthető jogosultságokat is. Ezek nem csak akkor jönnek létre, ha a Szerződés kifejezetten garantálja őket, hanem a Szerződés által az egyénekkel, a tagállamokkal és közösségi intézményekkel szemben pontosan meghatározott kötelezettségek előírása útján is (lásd a 26/62. sz. Van Gend &Loos ügyben 1963. február 5-én hozott ítéletet [EBHT 1963., 1. és 23. o.]; a 6/64. sz. Costa ügyben 1964. július 15-én hozott ítéletet [EBHT 1964., 1141., 1158. és 1160. o.] és a C-6/90. és C-9/90. sz. Frankovich és társa ügyben 1991. november 19-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-5357. o.] 31. pontját).

Másodsorban a Szerződés 85. cikke - az EK-Szerződés 3. cikke g) alpontjának megfelelően (módosítást követően jelenleg EK 3. cikk (1) bekezdés g) alpont) - egy olyan alapvető rendelkezést tartalmaz, amely elengedhetetlen a Közösségre bízott feladatok ellátásához, különös tekintettel a belső piac működésére (lásd a C-126/97 sz. Eco-Swiss ügyben 1999. június 1-jén hozott ítélet [EBHT 1999., I-3055. o.] 36. pontját).

Mindent összevetve, egy ilyen rendelkezés fontossága a Szerződés létrehozóit arra késztette, hogy a 85. cikk (2) bekezdésében kifejezetten rendelkezzenek arról, hogy az ezen cikk alapján tiltott megállapodások és határozatok automatikusan semmisnek minősülnek (lásd a fent hivatkozott Eco-Swiss ítélet 36. pontját).

Ez, a bárki által hivatkozható semmisség a bírót attól kezdve kötelezi, hogy a 85. cikk (1) bekezdése alkalmazásának feltételei fennállnak, és az érintett megállapodást nem lehet a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése címén megadott felmentéssel igazolni (lásd ez utóbbi pontról többek közt a 10/69. sz. Portelange ügyben 1969. július 9-én hozott ítélet [EBHT 1969., 309. o] 10. pontját). Tekintve, hogy a 85. cikk (2) bekezdésében foglalt semmisség abszolút jellegű, egy, az ezen rendelkezés alapján semmisnek minősülő megállapodás nem fejt ki hatást a szerződő felek közti kapcsolatban, és harmadik személyekkel szemben nem kötelező (lásd a 22/71. sz. Béguelin ügyben 1971. november 25-én hozott ítélet [EBHT 1971, 949. o.] 29. pontját). Mindezen felül ez a semmisség alkalmas arra, hogy befolyással legyen az érintett megállapodás, vagy határozat valamennyi múlt- vagy jövőbeli hatására (lásd a 48/72. sz. Brasserie de Haecht ügyben 1973. február 6-án hozott ítélet [EBHT 1973., 77. o.] 26. pontját).

Harmadsorban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már úgy ítélte, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése és az EK-Szerződés 86. cikke (jelenleg EK 82. cikk) közvetlen hatást fejtenek ki a magánemberek közti viszonyokban, és jogokat hoznak létre a nemzeti bíróságok illetékessége alá tartozó személyek részére, amelyeket ezek a bíróságok védeni kötelesek (lásd a 127/73. sz. BRT és SABAM, úgynevezett "BRT I" ügyben 1974. január 30-án hozott ítélet [EBHT 1974., 51. o.] 16. pontját és a C-282/95 P. sz. Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1997. március 18-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-1503. o.] 39. pontját).

A fenti megállapításokból következően minden magánembernek jogában áll fellépni a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértése esetén, akkor is, ha a magánember részt vett az ezen rendelkezés értelmében vett, verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben.

A verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződés, vagy magatartás által okozott kár helyreállítását illetően mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó joggyakorlat szerint hatáskörük keretén belül a közösségi jog rendelkezéseinek alkalmazásával megbízott nemzeti bíróságokra tartozik e normák érvényesítése és a magánszemélyekre ruházott jogok védelme (lásd többek közt a 106/77. sz. Simmenthal ügyben 1978. március 9-én hozott ítélet [EBHT 1978., 629. o.] 16. pontját és a 213/89. sz. Factortame és társa ügyben 1990. június 19-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-2433. o.] 19. pontját).

A Szerződés 85. cikkének teljes hatékonysága, és különösen a Szerződés 85. cikének (1) bekezdésében kinyilvánított tilalom gyakorlati hatása kérdőjeleződne meg, amennyiben egy személy sem kérhetné a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződés vagy magatartás által okozott kára helyreállítását.

Egy ilyen jog valójában megerősíti a közösségi versenyszabályok operatív jellegét, és jellegénél fogva nem ösztönzi a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas, gyakran színlelt szerződéseket, vagy gyakorlatokat. Ebből a szempontból a nemzeti bíróságok előtt benyújtott kártérítés iránti keresetek alkalmasak arra, hogy lényegesen elősegítsék a Közösségben a működő verseny fenntartását.

Ilyen feltételek közt eleve nem kizárható, hogy egy ilyen keresetet a versenyszabályokkal ellentétesnek tekinthető szerződésben részt vevő fél nyújtson be.

Mindazonáltal a tárgyra vonatkozó közösségi szabályok hiányában minden tagállam belső jogrendjére tartozik a hatáskörrel rendelkező bíróságok meghatározása, és azon peres eljárási módok szabályainak meghatározása, amelyeknek célja a bíróságok illetékessége alá tartozó személyeket a közösségi jog közvetlen hatályából következően megillető jogosultságok védelme, amennyiben ezek a módozatok nem kedvezőtlenebbek a belső jellegű hasonló eljárásoknál (egyenértékűség elve) és amennyiben nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné, vagy rendkívül nehézzé a közösségi jog által biztosított jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd a C-261/95. sz. Palmisani ügyben 1997. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-4025. o.,] 27. pontját).

E tekintetben a Bíróság már úgy ítélte, hogy a közösségi jog szerint nincs akadálya annak, hogy a nemzeti bíróságok megtegyék azokat a lépéseket,a amelyek biztosítják, hogy közösségi jogrend által garantált jogvédelem ne vezessen a jogosultak jogalap nélküli gazdagodásához (lásd többek közt a 238/78. sz. Ireks-Arkady kontra Tanács és Bizottság ügyben 1979. október 4-én hozott ítélet [EBHT 1979., 2955. o.] 14. pontját, a 68/79. sz. Just ügyben 1980. február 27-én hozott ítélet [EBHT 1980., 501. o.] 26. pontját és a C-441/98. és C-442/98. sz. Michailidis ügyben 2000. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-7145. o.] 31. pontját).

Ugyanígy a közösségi jog nem tiltja, hogy amennyiben az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben tartják (lásd a fent hivatkozott Palmisani ügy 27. pontját), a nemzeti jog megtagadhassa egy szerződő féltől, akit megállapítottan lényeges felelősség terhel a verseny torzításáért, hogy kártérítést kapjon szerződő társától. Valóban, egy, a tagállamok többségében elfogadott, és a Bíróság által már hivatkozott (lásd a 39/72. sz. Bizottság kontra Olaszország ügyben 1973. február 7-én hozott ítélet [EBHT 1973., 101. o.] 10. pontját) alapelvnek megfelelően a bíróság illetékessége alá tartozó személy nem részesülhet a saját - bizonyítottan - jogellenes magatartásából származó előnyből.

E tekintetben az értékelés azon elemei közül, amelyek alkalmasak arra, hogy az illetékes nemzeti bíróság figyelembe vegye, ki kell emelni a felek gazdasági és jogi környezetét, valamint, amint az Egyesült Királyság kormánya joggal említi, az alkuerőt és a felek szerződés kapcsán tanúsított kölcsönös magatartását.

Különösképp a fenti bíróságra tartozik annak vizsgálata, hogy az a fél, amely a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződés megkötéséből származó kár elszenvedését állítja, a másik félhez képest olyannyira alárendelt helyzetben volt-e, hogy az említett szerződés záradékai megkötésének szabadságában, vagy a kár elkerülésének, illetve hatása - többek közt a rendelkezésére álló valamennyi jogi eszköz időben történő felhasználásával történő - elhárításának képességében korlátozták, vagy megfosztották attól.

Hivatkozva a Bíróság 23/67. sz. Brasserie de Haecht ügyben 1967. december 12-én hozott ítéletére (EBHT. 1967., 525. és 537. o.) és a C-234/89. sz. Delimits ügyben 1991. február 28-án hozott ítélet (EBHT. 1991., I-935. o.) 14-26. pontjaira, a Bizottság és az Egyesült Királyság kormánya jogosan hivatkozott olyan szerződésre is, amely a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésével csupán amiatt bizonyul ellentétesnek, hogy egyforma szerződések hálózatába tartozik, amelyek halmozott hatást fejtenek ki a versenyre. Ilyen esetben a hálózat jogosultjának szerződő társa nem viselhet jelentős felelősséget a 85. cikk megszegéséért, amennyiben a szerződés rendelkezéseit a hálózat jogosultja írja elő neki.

Ellentétben a Courage által fenntartottakkal a felelősség terjedelmének differenciált vizsgálata nem ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amely szerint a Szerződés 85. cikkének megítélésekor nem bír különösebb jelentőséggel az, hogy egy megállapodás szerződő felei egyenlő helyzetben, illetve gazdasági szerepben vannak-e vagy sem (lásd többek közt a Bíróság 56/64. és 58/64. sz. Consten és Grundig kontra Bizottság ügyben 1966. július 13-án hozott ítéletet [EBHT 1966., 429., 493. o]). Valójában ez az ítélkezési gyakorlat a Szerződés 85. cikke alkalmazásának feltételeire vonatkozik, míg a jelen ügyben a Bírósághoz intézett kérdések e rendelkezés megsértéséből származó polgárjogi következményeket érintik.

A fenti megfontolások fényében az előterjesztett kérdésekre az alábbi választ kell adni.

- egy, a Szerződés 85. cikke értelmében vett, a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő fél a másik féllel szembeni bírói védelem ("relief") megszerzése érdekében hivatkozhat e rendelkezés megsértésére;
- a Szerződés 85. cikkével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtagadja a fenti rendelkezés értelmében vett, a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő féltől az említett szerződés végrehajtásából eredő kára helyreállítását, azon egyedüli okból, hogy ennek a szerződésnek létrehozója;
- A közösségi joggal nem ellentétes egy olyan nemzeti jogszabály, amely megtiltja a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő félnek, hogy a saját jogellenes magatartására hivatkozzon kártérítés megszerzése érdekében, amennyiben megállapítható hogy ezt a felet jelentős felelősség terheli a verseny torzításáért.

A költségekről

A Bíróságnál észrevételt előterjesztő Egyesült Királyság kormánya, a francia, olasz, svéd kormány és a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a BÍRÓSÁG a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) 1999. július 16-i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1) Egy, az EK-Szerződés 85. cikke értelmében vett, a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő fél a másik féllel szembeni bírói védelem ("relief") megszerzése érdekében hivatkozhat e rendelkezés megsértésére;
2) A Szerződés 85. cikkével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtagadja a fenti rendelkezés értelmében vett, a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő féltől az említett szerződés végrehajtásából eredő kára helyreállítását, azon egyedüli okból, hogy ennek a szerződésnek létrehozója;
3) A közösségi joggal nem ellentétes egy olyan nemzeti jogszabály, amely megtiltja a verseny korlátozására, vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő félnek, hogy a saját jogellenes magatartására hivatkozzon kártérítés megszerzése érdekében, amennyiben megállapítható hogy ezt a felet jelentős felelősség terheli a verseny torzításáért.

(Az Európai Bíróság 2001. szeptember 20-i ítélete a C-453/99. sz. ügyben)