A Ptk. 4:211. §-ában foglalt kártérítési felelősség tartalma
A Ptk. 4:211. § (1) bekezdése szerint „az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, köteles – a kötelezett egyidejű értesítése mellett – a bíróságnak bejelenteni, ha a jogosult tartásra való rászorultsága megszűnt. Az e kötelezettségének elmulasztásából eredő kárért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint felel.” Bejelentés esetén a bíróság a tartási kötelezettséget peres eljárás lefolytatása nélkül szünteti meg, a bejelentése elmulasztása esetén a kötelezett a megszüntetést perben kérheti [4:211. § (2) bek.].
Az eljárási szabályokra tekintettel per esetén a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére legfeljebb a kereset megindítását megelőző hat hónaptól kezdődő időponttal kerülhet sor [Pp. 361. § (3) bek., régi Pp. 230. § (3) bek.].
A gyakorlatban felmerült, hogy a fenti jogszabályi környezetben, a családjogi tartás körében a Ptk. által meghonosított kártérítési felelősség jelentheti-e a tartási kötelezettség megszüntetésének időpontja előtt rászorultság hiányában felvett tartásdíjak kártérítés címén történő visszafizetését, vagy az csupán a tartásdíj megszüntetése iránti igény érvényesítésével kapcsolatos költségekre terjed ki (pl. tudakozódási-, utazási költség, kiesett jövedelem, a perrel felmerült költségek). Ilyen szabály ugyanis a Ptk. hatályba lépése előtt nem lévén, a bírói gyakorlat a jogalap nélkül felvett (túlfizetett) tartásdíjak elszámolására a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazta. További kérdés, hogy a kártérítés címén fennálló visszafizetési kötelezettség esetén van-e helye kármegosztásnak azon az alapon, hogy a kötelezett felróhatóan nem tett eleget a Ptk. 6:525. §-a szerinti kárenyhítési kötelezettségének (pl. nem érdeklődött a jogosult rászorultságának változatlan meglétéről), azaz a jogosult bejelentési kötelezettségének elmulasztása esetén kizárható-e a kötelezett magatartásának vizsgálata?
A Tanácsadó Testület véleménye szerint a Ptk. 4:211. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősség attól az időponttól kezdődően fennáll, amikor az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, a jogosult rászorultságának megszűnését (pl. a kiskorú gyermek nagykorúvá válását követően tanulmányai abbahagyását) nem jelenti be, feltéve, hogy e mulasztása alól a Ptk. 6:519. §-a alapján nem tudja magát kimenteni. Ebből következik, hogy kártérítés címén a kötelezett a kezéhez folyósított tartásdíj visszafizetését a 6:533. § (1) bekezdésére tekintettel irányadó 6:22. § (1) bekezdésében meghatározott öt éves elévülési határidőn belül érvényesítheti, függetlenül attól, hogy a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére csak későbbi időponttól kezdődően kerül sor.
A Ptk. 4:211. § (1) bekezdésének a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályaira utalása azt is jelenti, hogy a kötelezettet, mint károsultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség terheli. Az e kötelezettségének felróható megszegése miatt keletkezett kára megtérítésére nem tarthat igényt. E vonatkozásban tehát a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az adott helyzetben elvárható módon nyomon követte-e a jogosult rászorultságának fennállását (pl. hogy gyermeke nagykorúvá válását követően folytat-e további tanulmányokat), és a rászorultság hiányáról történő tudomásszerzését követően az elvárható időn belül fellépett-e tartási kötelezettségének megszüntetése érdekében. A bíróság tehát a bejelentést elmulasztó személy és a kötelezett között kármegosztást alkalmazhat, melynek eredményeként a kár részleges megtérítéséről (a jogalap nélkül felvett tartásdíj részbeni visszafizetéséről) is rendelkezhet.