A Kúria
végzése
Az ügy száma: Kpkf.IV.37.453/2016/2.
A tanács tagjai: Dr. Kalas Tibor a tanács elnöke, Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó előadó bíró, Sipőczné Dr. Tánczos Rita bíró
A kérelmező: hivatalból
Alkotmánybírósági határozat száma: 9/2016. (IV. 6.) AB határozat
Az ügy per tárgya: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.M.1642/2015/5. számú ítéletének megsemmisítését követő eljárás meghatározása
Rendelkező rész
A Kúria az Alkotmánybíróság 9/2016. (IV. 6.) AB határozata alapján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
A végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Indokolás
Az ügy alapjául szolgáló tényállás
[1] Az Alkotmánybíróság 9/2016. (IV. 6.) AB határozatával megsemmisítette a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.M.1642/2015/5. számú ítéletét, mivel azt az Alaptörvény XV. cikk (1)-(2) bekezdéseivel ellentétesnek ítélte.
[2] Az irányadó tényállás értelmében a panaszos 2011 márciusa és 2013 októbere között egyéni vállalkozókén rendelkezett társadalombiztosítási jogviszonnyal, majd ennek a tevékenységnek a szüneteltetése mellett 2013. november 1-jével munkaviszonyt létesített. 2014. január 30-án gyermeket szült, erre a tényre tekintettel terhességi gyermekágyi segélyét (a továbbiakban: TGYÁS), annak lejártát követően pedig a gyermekgondozási díjat (a továbbiakban: GYED) igényelt. A GYED iránti igényét a hatóság elutasította, majd a TGYÁS-t is visszakövetelték tőle.
[3] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (a továbbiakban: Bíróság) a TGYÁS kapcsán meghozott 12.M.1642/2015/5. számú ítéletével elutasította a panaszos (felperes) keresetét, hatályban tartva ezzel a hatóságok panaszos számára kedvezőtlen határozatait.
[4] A Bíróság érvelése szerint – és figyelemmel a a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) rendelkezéseire – az egyéni vállalkozói jogviszony a szüneteltetés ideje alatt is fenntartotta a biztosítási jogviszonyt. Ezért a panaszosnak az alkalmazotti és a vállalkozói jogviszonya együttesen állt fenn, amely helyzetben – a táppénzre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásának törvényi kötelezettségét előíró, a 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 26/A. § (3) bekezdése folytán – az ellátásra való jogosultság meghatározásakor minden jogviszonyban külön-külön kellett vizsgálni és megállapítani az ellátásra való jogosultság feltételeinek teljesítését a felperes részéről [az egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 43. § (2) bekezdése].
[5] Az Ebtv. 2014. december 31-éig hatályos 42. § (5) bekezdése és az R. 26/A. § (3) bekezdése nem adott pontos eligazítást abban a tekintetben, hogy a vállalkozás szüneteltetése egyes eseteiben miként kell megítélni a társadalombiztosítás egyes ellátásaira való jogosultsági feltételeket. Az Ebtv. hivatkozott rendelkezése értelmében a TGYÁS-ra jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában „a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni”. Az R. a GYED, illetve a TGYÁS kapcsán az Ebtv.-hez hasonlóan, a táppénzre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazását írta elő.
[6] Az alkotmányjogi panasz az R. 26/A. § (3) bekezdése és az ahhoz fűzött bírósági jogértelmezés alaptörvény-ellenességét panaszolta. Érvelése szerint annak ellenére, hogy a felperes nem vitásan megfelelt az ellátás megszerzéséhez szükséges alapfeltételnek (a szülést megelőző két éven belül 365 nap szolgálati idő), mégsem jutott hozzá az ellátáshoz, mivel 2013. október 31-től egyéni vállalkozói jogviszonyát szüneteltette és nem megszüntette. Mivel a szabályozás és az ahhoz kapcsolódó bírói jogértelmezés a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül tett különbséget a szolgáltatás megszerezhetősége szempontjából akkor, ha az egyéni vállalkozó szünetelteti vagy megszünteti a tevékenységét, ezért ez a szabályozás és az ehhez kapcsolódó, panaszosra nézve hátrányos bírói döntések alaptörvény-ellenesek.
[7] Az Alkotmánybíróság döntésében helyt adott a panasznak és megsemmisítette a bírói döntéseket, a támadott jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességére irányuló panaszt azonban elutasította.
[8] Az Alkotmánybíróság az ügyben azt vizsgálta, hogy vajon alaptörvény-konform-e az a normatartalom, amely az ellátásra való jogosultság szempontjából az egyébként azonos helyzetben lévő járulékfizető személyek között annak alapján tesz különbséget, hogy azok egyéni vállalkozói tevékenységüket szüneteltetik vagy megszüntetik?
[9] Hangsúlyozta, hogy a vizsgált bírói döntés tárgyát a TGYÁS esetében is anyaság esetére szóló, járulékfizetéssel megalapozott, biztosítási alapú ellátás adta.
[10] Az Ebtv., valamint az R. érintett rendelkezései alapján az Alkotmánybíróság azt az egyebekben törvényi szabályon alapuló bírói jogértelmezést vizsgálta, amely fennálló jogviszonynak tekintette az egyéni vállalkozói jogviszonyt annak szüneteltetése idején is, kizárva ezzel az egyéni vállalkozói jogviszonyban eltöltött előzetes biztosítási idő összeszámítását más biztosítási jogviszonyban töltött biztosítási idővel {Indokolás [29]}. A bíróságnak – konkrét jogszabályi meghatározás hiányában – azt kellett értelmeznie, hogy az anyasági ellátások feltételeinek szemszögéből milyen tartalmat ad azoknak az Ebtv.-beli és Tbj.-beli szabályoknak, amelyek fennállónak tekintik a biztosítási és az egyéni vállalkozói jogviszonyokat abban az esetben is, amikor azok szünetelnek.
[11] A vonatkozó szabályozásnak a TGYÁS feltételeit illető rendelkezése, hogy az egymást követő jogviszonyokban szerzett biztosítási idő összeszámítandó. Az összeszámítás azonban – a táppénz-szabályokra visszavezethetően – nem alkalmazható fennálló többes jogviszonyok esetén. Az Alkotmánybíróság által megítélt eset éppen ilyen volt: mivel a panaszos (felperes) egyéni vállalkozói jogviszonyát szüneteltette, ezért jogviszonya fennmaradt annak ellenére, hogy alkalmazottként elhelyezkedett. Ugyanakkor egyéni vállalkozásával összefüggésben a társadalombiztosítási jogviszonya is fennmaradt azzal, hogy járulékfizetés hiányában jogosultságra sem tarthatott igényt. Mindazonáltal az aktív egyéni vállalkozói időszak, illetve a munkaviszony időtartama önmagukban egyik esetben sem keletkeztetett elegendő biztosítási időt az anyasági ellátás megszerzéséhez.
[12] Az Alkotmánybíróság összevetette az egyéni vállalkozókra vonatkozó törvényi szabályok alapján az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetésének és megszüntetésének társadalombiztosítási kötelezettségeit, valamint következményeit. Az összevetés eredményeként megállapította, hogy a szünetelő és a megszűnt biztosítási jogviszony abban mindenképpen azonos, hogy egyik esetben sincs járulékfizetés, nincs jogszerző idő, nincs ellátási jogosultság sem {Indokolás [34]}. E két személyi kör tehát azonos csoportba tartozik.
[13] Ebből következőleg az eljárt Bíróság az ellátásra való jogosultság egyes jogszabályi feltételeit a panaszosra nézve hátrányosan és korlátozóan értelmezte akkor, amikor a szüneteltetett tevékenységet és ezáltal a szünetelő biztosítást fennálló biztosítási jogviszonynak tekintette {Indokolás [37]}. Ezzel az értelmezési tartalommal ugyanis értékelhető indok nélkül különböztette meg a vállalkozását szüneteltető és az azt megszüntető egyéni vállalkozókat, amely megkülönböztetést az érintett jogszabályi rendelkezések ugyan nem zártak ki egyértelműen, ugyanakkor azokból ez az értelmezés nem is következett egyértelműen.
[14] A Bíróságnak figyelemmel kellett volna lennie az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott államcélra, azt érvényre juttatva kellett volna a vonatkozó szabályozást értelmezni. A gyermek születéséhez kötődő, járulékfizetéssel megalapozott ellátások esetében a jogosultsági feltételek elbírálásánál ezen államcél érvényre juttatását kell elősegíteni.
[15] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor nem látott összefüggést a panaszban foglaltak és az Ebtv. 2014. december 31-ig hatályos 42. § (5) bekezdése, illetve az R. 26/A. § (3) bekezdése között, ezért ebben a tekintetben a panaszt elutasította.
A döntés indokolása
[16] A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 360. § b) pontja szerint, ha az Alkotmánybíróság megállapítja a bírói döntés Alaptörvény-ellenességét és a bírósági határozatot megsemmisíti, az alkotmányjogi panasz orvoslásának eljárási eszközét – az Alkotmánybíróság határozata alapján és a vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alkalmazásával – a Kúria állapítja meg.
[17] A Pp. 361. § c) pontja szerint a Kúria az alkotmányjogi panasz orvoslása érdekében – ha az Alkotmánybíróság a bíróság határozatát megsemmisítette – az Alkotmánybíróság határozatából következően az első vagy a másodfokon eljárt bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja, vagy a felülvizsgálati kérelem tárgyában új határozat hozatalát rendeli el. A Pp. 362. § (1) bekezdése szerint ebben az esetben az eljárás hivatalból indul, s a Pp. 363. § (1) bekezdése alapján a Kúria soron kívül jár el.
[18] A Pp. fenti rendelkezései alapján indult eljárásban – az Alkotmánybíróság 9/2016. (IV. 6.) AB határozata nyomán – a Kúria megállapította, hogy a Bíróság 12.M.1642/2015/5. számú ítéletének megsemmisítése folytán el nem bírált kereseti kérelem maradt.
[19] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 361. § c) pontja szerint, ha az Alkotmánybíróság a bíróság határozatát megsemmisítette, a Kúria az eljárt bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja. Az új eljárásban a Bíróságnak a 9/2016. (IV. 6.) AB határozatban foglaltak alapján kell eljárni, s megfelelő döntést hozni.
Záró rész
[20] E végzés elleni jogorvoslatot a Pp. 362. § (3) bekezdése zárja ki.
Budapest, 2016. június 7.
Dr. Kalas Tibor sk. a tanács elnöke,
Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó sk. előadó bíró,
Sipőczné Dr. Tánczos Rita sk. bíró