Az adóhatóság (alperes) határozatában kötelezte a gazdasági társaságot (felperes) energiaellátó vállalkozási tevékenységének különadója (különadó) adónemben - 2010. évre - 6.531.910.000 Ft adókülönbözet megfizetésére.
A Kúria - részben eltérő indoklással – hatályában fenntartotta a felperes keresetét elutasító jogerős ítéletet, és határozatában a következőkre mutatott rá:
Az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvény (Áktv.) 2010. október 20-án került kihirdetésre, a kihirdetését követő 45. napon lépett hatályba, és úgy rendelkezett, hogy ennek a központi adónemnek 2010. adóévben az az adóalanya, aki 2010. október 1. napján vagy azt követően a 2010. évben a 2.§ szerinti tevékenységet végez. E szabályozás miatt a felperes az Áktv. kapcsán alappal hivatkozott olyan visszamenőleges hatályú jogalkotásra, amely sérti a jogbiztonság alkotmányos alapelvét, a törvény kellő felkészülési idő biztosítása nélkül rögzítette a hatályba lépése előtti jogviszonyra is irányadó, az adófizetési kötelezettségét terhesebbé tevő szabályokat. Hangsúlyozta, hogy az Áktv. szerinti 2010. évi nettó árbevételét alapul vevő különadó fizetési kötelezettségére nem tudott felkészülni, tevékenységét nem tudta ehhez igazítani. A Kúria azonban az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése szerinti rendelkezés miatt, amely a központi adónemek tekintetében csak az élethez való joggal, az emberi méltósággal, a vallásszabadsággal, az állampolgársággal és az adatvédelemmel kapcsolatban engedi meg a normakontrollt, nem kezdeményezhette az Alkotmánybíróságnál az Áktv. alaptörvény-ellenességének megállapítását. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 2. § (2) bekezdése is tilalmazza a visszamenőleges hatályú jogalkotást, tehát az Áktv. 2010. évre vonatkozó rendelkezései ellentétben állnak a Jat. 2. § (2) bekezdésével is, de ennek az ellentmondásnak a feloldása is meghaladja a Kúria hatáskörét.
A felperes által megjelölt Földgázpiaci és Földgázbiztonsági irányelvek nem adójogi jogviszonyokat szabályoznak, ezért a különadó kapcsán nem relevánsak, rendelkezéseik emiatt nem igényelnek értelmezést, és nem vetik fel az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének szükségességét sem. Tekintettel arra, hogy a felperes maga sem tudott megjelölni olyan közösségi jogi normát, amely a különadóval azonos, vagy ahhoz legalább hasonló közvetlen (un. jövedelem típusú, árbevételt terhelő) adóra vonatkozna, és e körben az adózásra nézve harmonizációs követelményeket fogalmazna meg, tévesen hivatkozott a közösségi jog megsértésére.
A Kúria az előzőkben részletezettek miatt kizárólag az Áktv.-nek, illetve az ebben mögöttesen alkalmazandóként megjelölt jogszabályoknak való megfelelést vizsgálhatta, tehát érdemi döntését – az ügyben irányadó tényállás alapján - csak a 2010. évre hatályos nemzeti jogszabályok szerint hozhatta meg.
A nemzeti jogszabályok értelmében - 2010. évben - felperes a különadónak alanyának minősül. Az Áktv. 1. § 3-4.pontjai, 3. § (1) bekezdése és 9.§ (1) bekezdése értelmében ugyanis a különadó alanya a 2. §-a szerinti adóköteles tevékenységet folytató személy. Az Áktv. 2. § c) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy az energiaellátó vállalkozási tevékenysége adóköteles. (A jogalkotó célja - a törvényhez fűzött indokolás szerint - az energiaellátók jövedelemadóját fizetők által folytatott vállalkozási tevékenység megadóztatására irányult.) A jövedelem-és nyereségszerzésre irányuló, üzletszerű gazdasági tevékenység pedig vállalkozási tevékenységnek minősül (Áktv.1. § 3. pontja), és a felperes ilyen tevékenységet végzett.
Az energia ellátó fogalmát az Áktv. 1.§ 4. pontja a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény (Távhő.tv.) 10. § 1.) pontjára és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET) 3.§ 15. pontjára utalással határozza meg. E szabályozás szerint az energiaellátói minőség megállapíthatóságának egyik feltétele a földgáz-kereskedelmi engedély megléte, mivel a GET szerint az engedélyes az, aki rendelkezik a MEH engedélyével az engedélyköteles tevékenység végzésére (GET 3.§ 15. pontja). A földgáz-kereskedelem a földgáz üzletszerű, ellenérték fejében, nem saját felhasználási célra történő vásárlása és értékesítése (GET 3. § 25. pont), ami a GET 114.§ (1) bekezdése értelmében engedélyköteles tevékenység. A felperes 2010. évre rendelkezett a 251/2009. számú MEH által kiadott földgáz-kereskedelmi működési engedéllyel, ez csak 2011. február 1-i hatállyal került visszavonásra a 91/2011 számú határozattal. Ez utóbbi határozat a visszavonás okaként egyértelműen azt jelöli meg, hogy a felperes és az ugyancsak belföldi vevője módosította szerződéseit, emiatt a felperes „a módosított földgáz szállítási szerződések alapján a GET 28.§ szerint meghatározott földgáz kereskedelmi tevékenységet belföldön nem folytat, ezért földgáz kereskedelmi engedéllyel rendelkeznie nem kell”.
Az adóalanyi minőség megállapításánál nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az Áktv. 3. §. (1) és (2) bekezdése „Adóalany” címszó alatt csak a külföldi illetőségű adóalany adókötelezettségét korlátozza a belföldön végzett energiaellátó vállalkozási tevékenységből szerzett, a számvitelről szóló 2000.évi C. törvény (Számtv.) szerinti nettó árbevételre, a belföldi illetőségűnél, amilyen a felperes is, nem alkalmaz ilyen szabályt. E törvényhelyen kívül nincs az Áktv-nek olyan rendelkezése, amely területi, földrajzi alapon, az átadás-átvétel vagy a teljesítés helye szerint tenne különbséget a különadó adóalanyok, illetve ezek adókötelezettsége között, az Áktv. a tevékenységi körök alapján differenciál. A Kúria ezért nem fogadta el a felperes azon érvelését, amely a belföldi illetőségű társaság különadó adóalanyiságát kizárólag a Magyarország területén, földrajzi határain belül végzett tevékenységére kérte korlátozni.
Tekintettel arra, hogy az energiaellátók valamennyi vállalkozási tevékenységük után kötelesek adófizetésre, az Áktv. az adóalanyiság fogalmába, az egyik feltétel, az engedély mellé, beépít egy másikat is, a mennyiségi küszöböt, amit a Számtv. szerinti nettó árbevételben határoz meg.(Áktv. 1. § 3. és 4. pontjai). A Számtv. 72.§ (1) bekezdése az üzleti évben értékesített készletek, teljesített szolgáltatások ellenértékét tekinti az értékesítés nettó árbevételének. A Számtv. 74. § (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a belföldi igénybe vevő részére teljesített szolgáltatás értékét belföldi értékesítés árbevételeként kell elszámolni.
A felperes a rendelkezésre álló adatok szerint belföldi értékesítésként számlázta tovább a gáz mennyiségeket belföldi vevője részére 25%-os általános forgalmi adó felszámításával, a perrel érintett körben elszámolását maga is Számtv. szerint készítette el, és nem vitatta az alperes határozatában rögzített, Számtv. szerinti nettó bevétele összegét. A felperes ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy nettó árbevételét az alperes jogszabálysértően állapította meg.
Közigazgatási perekben a bíróságok - az Art. 143. § (1) bekezdése, Pp. 339. § (1) bekezdése és 339. § (2) bekezdés g) pontja értelmében - kizárólag a határozatok jogszerűségéről dönthetnek. A Kúria ezért érdemi döntésének meghozatalakor nem vizsgálhatta, nem értékelhette, hogy az Áktv. által bevezetett adófizetési kötelezettség milyen előre nem látható következményekkel járt, milyen hátrányt okozott a felperesnek, így csak azt állapíthatta meg, hogy a felperes esetében- 2010. évre- a különadó adóalanyiságnak mindkét konjunktív törvényi feltétele megállapítható.
Budapest, 2015. október 26.
A Kúria Sajtótitkársága