A Bíróság megállapítja, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság - mivel a személyek szabad mozgása korlátozásának vonatkozásában a közösségi jog által előírt feltételeket nem ültette át kellő egyértelműséggel az Európai Gazdasági Közösség tagállamai állampolgárainak beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 1980. január 21-i törvény (Gesetz über Einreise und Aufenthalt von Staatsangehörigen der Mitgliedstaaten der Europäischen Wirtschaftsgemeinschaft) 12. §-ának (1) bekezdésébe - nem teljesítette az EK 39. cikkből, a külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25-i 64/221/EGK tanácsi irányelv 3. cikkéből, valamint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás területén a tagállamok állampolgárainak Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1973. május 21-i 73/148/EGK tanácsi irányelv 10. cikkéből eredő kötelezettségeit
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA kontra NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG*
A bűncselekmény miatt elítélt uniós polgárokkal szembeni német kiutasítási gyakorlat nagyrészt összhangban van a közösségi joggal.
Az uniós polgárság főszabály szerint biztosítja az Európai Unió tagállamainak állampolgárai számára a jogot, hogy egy másik tagállam területén tartózkodjanak. Az uniós polgárok szabad mozgásának rendkívüli jelentőségére tekintettel az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint még a bűncselekmény miatt elítélt uniós polgárok esetében is megengedhetetlen az olyan automatikus kiutasítás, amelynek során nem veszik figyelembe az elkövető személyes magatartását vagy az általa a közrendre jelentett veszélyt.
A Bizottság keresetet indított az Európai Bíróság előtt Németország ellen. Keresetlevelében az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság
- mivel jogszabályaiban nem mondta ki kellő egyértelműséggel, hogy uniós polgárokkal szembeni kiutasítási határozatokat nem lehet olyan indokra alapítani, amely az érintett büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapító korábbi ítélet esetén kötelezően vagy elvi alapon kiutasítást ír elő, illetőleg mivel e pontatlan indokra kiutasítási határozatokat alapított uniós polgárokkal szemben;
- mivel az Európai Gazdasági Közösség tagállamai állampolgárainak beutazásáról és tartózkozdásáról szóló, 1980. január 21-i törvény (Gesetz über Einreise und Aufenthalt von Staatsangehörigen der Mitgliedstaaten der Europäischen Wirtschaftsgemeinschaft, BGBl. 1980 I, 116. o., a továbbiakban: Aufenthaltsgesetz/EWG) 12. §-ának (1) bekezdésébe nem ültette át kellő egyértelműséggel a szabad mozgás korlátozásával kapcsolatban a közösségi jog által támasztott feltételeket, illetőleg mivel e pontatlan indokra kiutasítási határozatokat alapított uniós polgárokkal szemben;
- mivel jogszabályaiban nem mondta ki kellő egyértelműséggel, hogy uniós polgárokkal szembeni kiutasítási határozatokat nem lehet az általános megelőzést célzó indokra alapítani, illetőleg mivel uniós polgárokkal szemben kiutasítási határozatokat a más külföldiek elriasztására irányuló szándékával indokolt;
- mivel a családi élet tiszteletben tartásához való jog és a közrend fenntartásának követelménye közötti megfelelő arányt be nem tartó uniós polgárokkal szemben kiutasítási határozatokat hozott, és
- mivel uniós polgárokkal szemben hozott kiutasítási határozatok azonnali végrehajtását rendelte el, jóllehet nem sürgős esetekről volt szó,
nem teljesítette az EK 18. és az EK 39. cikkből, a családi élet tiszteletben tartásához való - a közösségi jog alapelvének minősülő - alapvető jogból, valamint a külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25-i 64/221/EGK tanácsi irányelv 3. és 9. cikkéből, a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 1. cikkéből, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás területén a tagállamok állampolgárainak Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1973. május 21-i 73/148/EGK tanácsi irányelv 1., 4., 5., 8. és 10. cikkéből, valamint a tartózkodási jogról szóló, 1990. június 28-i 90/364/EGK tanácsi irányelv 1. és 2. cikkéből eredő kötelezettségeit.
Az Európai Bíróság mai ítéletében megállapítja, a kérdéses német szabályozásból nem derül ki egyértelműen, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának értelmében a kiutasítás csak abban az esetben alkalmazható, ha a közrend olyan valóságos és kellően súlyos veszélyeztetése áll fenn, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét, függetlenül attól, hogy az érintett személy letelepedési engedéllyel vagy csak tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Így e tekintetben a Bíróság szerint Németország megsértette a közösségi jogot.
A Bizottság által felhozott további négy kifogást azonban a Bíróság nem megalapozottként elutasítja.
A Bíróság véleménye szerint ugyanis a Bizottság nem bizonyította, hogy más tagállam állampolgárának közrendi okból történő kiutasítása esetében a kérdéses személy viselkedését a német jogszabályokban és közigazgatási gyakorlatban nem veszik kellően figyelembe.
A Bíróság álláspontja szerint a Bizottság azon érvelése sem megalapozott, amely szerint a német idegenrendészeti hatóságok uniós polgárok kiutasításakor az érintett személyes magatartásán túlmutató szempontokat - ún. általános bűnmegelőzési szempontokat - vesznek figyelembe.
A családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog nem megfelelő figyelembevételével kapcsolatos kifogást illetően a Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság nem bizonyította kellőképpen, hogy Németországban olyan állandó és általános jellegű igazgatási gyakorlat létezne, amely ellentétben áll a családi élet tiszteletben tartásához való joggal.
Végül, az azonnali végrehajtás sürgősség hiányában történő elrendeléséről szóló kifogást a Bíróság bizonyítottság hiányában szintén elutasítja.
Az ítéletben hivatkozott európai közösségi jogszabályok
Az Európai Közösséget Létrehozó Szerződés (Római Szerződés)
18. cikk
(1) Az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.
(2) Ha a Közösség fellépése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy e célkitűzés megvalósuljon, és e szerződés nem biztosítja a szükséges hatáskört, az (1) bekezdésben említett jogok gyakorlásának megkönnyítése érdekében a Tanács rendelkezéseket fogadhat el. Ennek során a Tanács a 251. cikkben megállapított eljárásnak megfelelően jár el.
(3) A (2) bekezdés az útiokmányokra, személyazonosító igazolványokra, a tartózkodási engedélyekre vagy bármely egyéb ilyen okmányra vonatkozó rendelkezésekre, továbbá a szociális biztonságra vagy a szociális védelemre vonatkozó rendelkezésekre nem alkalmazható.
39. cikk
(1) A Közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását.
(2) A munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.
(3) A közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel, a munkavállalók szabad mozgása jogot biztosít a munkavállalónak arra, hogy:
a) tényleges állásajánlatokra jelentkezzen;
b) e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon;
c) munkavállalás céljából valamely tagállamban tartózkodjon az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően;
d) egy tagállamban történő alkalmazását követően a Bizottság által végrehajtási rendeletekben meghatározott feltételek mellett az adott tagállam területén maradjon.
(4) E cikk rendelkezései nem vonatkoznak a közszolgálatban történő foglalkoztatásra.
(.)
64/221 irányelv 3. cikk (1) és (2) bekezdése
(1) A közrendi, illetve közbiztonsági indokok alapján hozott intézkedések kizárólag az érintett személy viselkedésén alapulhatnak.
(2) Az érintett személlyel szemben korábban hozott büntetőítéletek önmagukban nem szolgálhatnak alapul [helyesen: korábban hozott, büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet önmagában nem szolgálhat alapul] ilyen intézkedésekhez
9. cikk
(1) Amennyiben nincs lehetőség jogorvoslatra, vagy a jogorvoslat kizárólag a határozat jogszerűségére vonatkozhat, vagy nem lehet halasztó hatálya, a közigazgatási hatóság - a sürgős eseteket kivéve - a tartózkodási engedély meghosszabbítását elutasító, valamint a tartózkodási engedéllyel rendelkező kiutasítását elrendelő határozatot addig nem hozza meg, amíg meg nem kapta a befogadó ország olyan illetékes hatóságának véleményét, amely előtt az érintett személy az adott ország jogszabályainak megfelelő módon védheti, illetve képviseltetheti magát.
Ez a hatóság nem lehet azonos azzal, amelyik a tartózkodási engedély meghosszabbításának elutasítása vagy a kiutasítás tárgyában jogosult dönteni.
(2) A tartózkodási engedély kiadását, illetve meghosszabbítását elutasító, valamint azok kiadása előtt a kiutasítást elrendelő határozatokat az érintett kérelmére, vizsgálat céljából az elé a hatóság elé terjesztik [helyesen: hatóság elé kell terjeszteni], amelynek előzetes véleményét az (1) bekezdés szerint ki kell kérni. Az érintett személy itt személyesen láthatja el védelmét, kivéve, ha ez nemzetbiztonsági érdekbe ütközik.
Az 1612/68 rendelet 1. cikk
(1) A tagállamok állampolgárainak, lakóhelyükre tekintet nélkül, joguk van arra, hogy egy másik tagállam területén munkát vállaljanak és munkát végezzenek, a tagállam állampolgárainak foglalkoztatását szabályozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően.
(2) Különösen joguk van egy másik tagállam területén az adott állam állampolgáraival azonos feltételekkel munkát vállalni.
A 73/148 irányelv 1. cikk
(1) A tagállamok ezen irányelv értelmében eltörlik a következő személyek mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozásokat:
a) egy tagállam azon állampolgárai, akik egy másik tagállamban már letelepedtek, vagy le kívánnak telepedni szolgáltatások nyújtásának céljából;
b) a tagállamok azon állampolgárai, akik szolgáltatások címzettjeként a szolgáltatást egy másik tagállamban kívánják igénybe venni;
c) ezen állampolgárok házastársai és 21 éven aluli gyermekei, állampolgárságuktól függetlenül;
d) ezen állampolgárok és házastársaik felmenő és lemenő ági rokonai, amennyiben az előbbiek eltartottjai, állampolgárságuktól függetlenül.
(2) A tagállamok a beutazáskor kedvező bánásmódban részesítik az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott állampolgárok és az ilyen állampolgárok házastársainak további családtagjait, amennyiben e családtagok az állampolgár vagy házastársának eltartottjai, vagy a származási országban velük közös háztartásban éltek.
4. cikk
(1) Minden tagállam biztosítja a határozatlan idejű tartózkodás jogát más tagállamok azon állampolgárainak, akik az előbbi tagállam területén azzal a céllal kívánnak letelepedni, hogy ott önálló vállalkozói tevékenységet folytassanak, amennyiben az e tevékenységekre vonatkozó korlátozásokat a Szerződés alapján eltörölték.
A tartózkodási jog igazolására okiratot állítanak ki >Tartózkodási engedély az Európai Közösség tagállamának állampolgára számára címmel [helyesen: a tartózkodási jogot >Tartózkodási engedély az Európai Közösség tagállamának állampolgára számára című okirat igazolja]. Ez az okirat a kibocsátás időpontjától számított legalább öt évig érvényes, és minden további nélkül megújítható.
A hat egymást követő hónapot meg nem haladó távollét és a tartózkodás katonai szolgálat okán történő megszakítása nem érinti a tartózkodási engedély érvényességét.
Érvényes tartózkodási engedély nem vonható vissza az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett állampolgártól kizárólag azért, mert akár betegség, akár baleset következtében átmenetileg munkaképtelenné vált.
Azoknak az első albekezdésben nem említett tagállami állampolgároknak, akik egy másik tagállam területén a tagállam jogszabályai értelmében tevékenység végzésére jogosultak, [legalább] az adott tevékenység végzésére kiadott engedély érvényességi idejével azonos időtartamra [szóló,] a tartózkodás jogcímét igazoló okiratot állítanak ki.
Mindazonáltal azok az első albekezdésben említett állampolgárok, akikre tevékenységük változása miatt a továbbiakban az előző albekezdés rendelkezései érvényesek, tartózkodási engedélyüket egészen annak lejártáig megtartják.
(2) Szolgáltatásokat nyújtó és igénybe vevő személyek esetében a tartózkodási jog érvényességének időtartama megegyezik a szolgáltatásnyújtás időtartamával.
Ha ez az időszak a három hónapot meghaladja, az a tagállam, amelynek területén a szolgáltatásokat nyújtják, e jog igazolására a tartózkodás jogcímét igazoló okiratot állít ki.
Amennyiben ez az időszak a három hónapot nem haladja meg, az a személyazonosító igazolvány vagy útlevél, amellyel az érintett személy az adott állam területére lépett, elegendő a tartózkodás időtartamára. A tagállam mindazonáltal megkívánhatja az érintett személytől annak bejelentését, hogy az állam területén tartózkodik.
(3) Azon családtagok részére, akik a tagállamoknak nem állampolgárai helyesen: akik egyik tagállamnak sem állampolgárai], tartózkodási okmányt állítanak ki, amelynek érvényességi ideje megegyezik az azon állampolgárnak kiadott okirat érvényességi idejével, akinek az érintett családtag az eltartottja.
A 73/148 irányelv 5. cikk
A tartózkodási jog az érintett tagállam egész területén érvényes.
8. cikk
A tagállamok nem térnek el ezen irányelv rendelkezéseitől, kivéve ha azt a közrend, a közbiztonság vagy a közegészségügy szempontjai indokolják.
10. cikk
(1) A külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közrend, a közbiztonság és a közegészség szempontjából indokolt külön intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25-i tanácsi irányelvet mindaddig alkalmazni kell, amíg a tagállamok ezt az irányelvet végre nem hajtják.
(2) Az (1) bekezdésben említett irányelv értelmében kiadott [és a jelen irányelv hatálybalépésekor érvényes] tartózkodási okmányok a következő lejárati időpontjukig érvényesek maradnak.
(1) A tagállamok tartózkodási jogot biztosítanak a tagállamok olyan állampolgárainak, akik számára a közösségi jog más rendelkezései nem biztosítják ezt a jogot, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott családtagjaiknak, azzal a feltétellel, hogy ők és családtagjaik teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó államban, továbbá elegendő anyagi fedezettel rendelkeznek ahhoz, hogy elkerüljék, hogy tartózkodási idejük alatt a fogadó tagállam szociális biztonsági rendszerének [helyesen: szociális ellátórendszerére nézve] terhet jelentsenek.
Az első albekezdésben hivatkozott anyagi fedezet akkor minősül elegendőnek, ha meghaladja azt a szintet, amely alatt a fogadó állam az állampolgárainak szociális támogatást nyújthat, figyelembe véve a kérelmező, és szükség esetén a (2) bekezdés értelmében beengedett családtagok személyes körülményeit is [helyesen: és szükség esetén azon családtagok személyes körülményeit is, akik beutazását a (2) bekezdés alapján engedélyezték].
Amennyiben a második albekezdés nem alkalmazható egy tagállamban, a kérelmező rendelkezésére álló anyagi fedezet akkor minősül elegendőnek, ha az meghaladja a fogadó állam szociális biztonsági rendszere [helyesen: társadalombiztosítási rendszere] által juttatott nyugdíj legkisebb összegét.
(2) A következő személyeknek, tekintet nélkül állampolgárságukra, joguk van a tartózkodási jog jogosultjával egy másik tagállamban letelepedni:
a) a házastárs és eltartott egyenesági leszármazóik;
b) a tartózkodásra jogosult, illetve házastársa eltartott felmenő egyenesági rokonai.
2. cikk
(1) A tartózkodási jog gyakorlását a >tartózkodási engedély az EGK tagállamának állampolgára számára címen kibocsátott okmány igazolja, amelynek érvényessége ötéves időtartamra korlátozható, és meghosszabbítható. A tagállamok a tartózkodás első két évének végén azonban megkövetelhetik az engedély újraérvényesítését, ha azt szükségesnek ítélik. Amennyiben a családtag egyik tagállamnak sem állampolgára, számára egy ugyanolyan érvényességgel bíró tartózkodási okmányt állítanak ki [helyesen: számára ugyanolyan érvényességgel bíró okmányt kell kiállítani], mint amilyet annak az állampolgárnak, akinek a jogán jogosult.
A tartózkodási engedély vagy okmány kiadásához a tagállam a kérelmezőtől csupán érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél bemutatását kívánhatja meg, továbbá annak bizonyítását, hogy a kérelmező az 1. cikkben megállapított feltételeknek eleget tesz.
(2) A 68/360/EGK irányelv 2., 3. cikkét és a 6. cikk (1) bekezdésének a) pontját, valamint (2) bekezdését és a 9. cikkét értelemszerűen kell alkalmazni ezen irányelv kedvezményezettjeire.
Egy tagállam állampolgárának a tagállam területén tartózkodási joggal rendelkező házastársa és eltartott gyermekei jogosultak bármely munkavállalói jogviszonyba lépni vagy bármely önálló vállalkozói tevékenységet folytatni az érintett tagállam egész területén, még akkor is, ha egyik tagállamnak sem állampolgárai.
A tagállamok nem térhetnek el ezen irányelv rendelkezéseitől, kivéve közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján. Ebben az esetben a 64/221/EGK irányelvet kell alkalmazni.
(3) Ez az irányelv nem érinti a második lakóingatlan megszerzésére vonatkozó hatályos jogszabályokat.
A külföldiekről szóló törvény (Ausländergesetz, BGBl. 1990 I, 1354. o.) 2. §-ának (2) bekezdése értelmében:
"Jelen törvény hatálya csak a közösségi jog és az Aufenthaltsgesetz/EWG eltérő rendelkezése hiányában terjed ki a közösségi jog alapján szabad mozgást élvező külföldiekre."
Ugyanezen törvény 45. §-a értelmében:
"(1) A külföldi kiutasítható, amennyiben tartózkodása sérti a közbiztonságot és a közrendet vagy a Németországi Szövetségi Köztársaság egyéb jelentős érdekét.
(2) A kiutasításról történő határozat meghozatalakor figyelembe kell venni:
1. a külföldi jogszerű tartózkodásának időtartamát és a szövetségi területen fenntartott, védelemre érdemesíthető személyi, gazdasági és egyéb kapcsolatait,
2. a kiutasításnak a külföldinek a szövetségi területen jogszerűen tartózkodó és vele életközösségben élő családtagjait érintő következnényeit, és
[.]".
Az Ausländergesetz 46. §-a így szól:
"A 45. § (1) bekezdés alapján különösen az a külföldi utasítható ki:
[...]
2. aki - egyszeri vagy kisebb súlyú cselekmények kivételével - jogszabályi rendelkezéseket, illetőleg bírósági vagy közigazgatási határozatokat sértett meg, vagy pedig a szövetségi területen kívül olyan bűncselekményt követett el, amely a szövetségi területen szándékos bűncselekménynek minősül,
3. aki a prostitúcióval kapcsolatos jogszabályi rendelkezést vagy közigazgatási határozatot sértett meg,
4. aki heroint, kokaint vagy hasonló veszélyt jelentő kábítószert fogyaszt, és nem hajlandó a gyógyulásához szükséges kezelésnek magát alávetni, vagy kivonja magát az ilyen kezelés alól
[.]".
Az említett törvény 47. §-a ekként rendelkezik:
"(1) A külfödit ki kell utasítani, ha:
1. egy vagy több szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen legalább három év szabadságvesztésre vagy fiatalkorúra kiszabott szabadságvesztésre ítélték, vagy öt éven belül szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen összesen legalább három évet szabadságvesztésre vagy fiatalkorúra kiszabott szabadságvesztésre ítélték, vagy legutóbbi jogerős elítélésekor biztonsági őrizetét (>Sicherungsverwahrung) rendelték el, vagy
2. a kábítószerekről szóló törvényben (Betäubungsmittelgesetz) foglalt szándékos bűncselekmény, illetőleg a köznyugalom [.] vagy a közbiztonság [.] elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen legalább két év, fiatalkorúra kiszabott szabadságvesztésre vagy jogerősen szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés végrehajtását nem függesztették fel próbaidőre.
(2) A külföldit általában ki kell utasítani, ha:
1. egy vagy több szándékos bűncselekmény elkövetése miatt legalább két év, fiatalkorúra kiszabott szabadságvesztésre vagy jogerősen szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés végrehajtását nem függesztették fel próbaidőre,
2. a kábítószerekről szóló törvény rendelkezéseinek megsértésével, engedély nélkül kábítószert termeszt, előállít, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, vagy ilyen cselekmény elkövetésére felbújt vagy elkövetéséhez bűnsegélyt nyújt,
3. közterületen szervezett, megtiltott vagy feloszlatott összejövetelen vagy felvonuláson személyek sérelmére vagy vagyontárgy ellen, tettesként vagy részesként erőszakos cselekményt követ el csoportosan oly módon, hogy az veszélyt jelent a közbiztonságra,
[.]
(3) Azt a külföldit, aki a[z EK-Szerződés] 48. cikk[ének] [jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk] (1) bekezdése értelmében a kiutasítás ellen fokozott védelemben részesül, az (1) bekezdésben említett esetekben általában ki kell utasítani. A (2) bekezdésben említett esetekben a külföldi kiutasításáról szóló határozatot a hatóság mérlegelés alapján hozza meg. A szövetségi területen felnőtt és letelepedési vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező 18 és 21 év közötti külföldit érintő kiutasítási határozatot mind az (1), mind a (2) bekezdésben említett esetekben mérlegelés alapján kell meghozni. Az (1) bekezdés és a (2) bekezdés 1. pontjának rendelkezései kiskorú külföldiekre nem alkalmazhatók."
Az Ausländergesetz 48. §-a értelmében:
"(1) Az a külföldi,
1. aki tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
2. aki letelepedési engedéllyel rendelkezik, és szövetségi területen született, vagy oda kiskorúként utazott be,
3. aki letelepedési engedéllyel rendelkezik, és az 1. vagy a 2. pontban meghatározott külföldivel házastársi vagy élettársi életközösségben él,
4. aki német családtagjával él életközösségben,
5. akit menedékkérőként ismertek el, és szövetségi területen külföldi menekülti jogállással rendelkezik, vagy a Németországi Szövetségi Köztársaság valamely hatósága által a menekültek jogállásáról 1951. július 28-án kelt megállapodás (Abkommen über die Rechtsstellung für Flüchtlinge) (BGBl. 1953 II, 559. o.) alapján kiadott útiokmánnyal rendelkezik,
6. aki a 32a. § alapján kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
csak súlyos közbiztonsági vagy közrendi indok alapján utasítható ki. Súlyos közbiztonsági vagy közrendi indok általában a 47. § (1) bekezdésében foglalt esetekben áll fenn.
(2) Az a kiskorú külföldi, akinek szülei vagy az őt eltartó szülője jogszerűen tartózkodik a Németországi Szövetségi Köztársaság területén, csak abban az esetben utasítható ki, ha jelentősebb, súlyos vagy különösen súlyos bűncselekmények többszöri, szándékos elkövetéséért jogerősen elítélték. A szövetségi területen felnőtt és a szüleivel közös háztartásban élő 18 és 21 év közötti fiatal felnőtt kizárólag a 47. § (1) bekezdése, (2) bekezdésének 1. pontja vagy (3) bekezdése alapján utasítható ki.
[.]"
Az Aufenthaltsgesetz/EWG 12. §-a rendelkezése szerint:
"(1) Amennyiben e törvény lehetővé teszi a szabad mozgást és az előző rendelkezésekben nem ír elő ezt korlátozó intézkedéseket, a kezdeti beutazási tilalom, az >EK letelepedési engedély kiadását vagy meghosszabbítását az Ausländergesetz 3. §-ának (5) bekezdése, 12. §-a (1) bekezdésének második mondata és 14. §-a szerint korlátozó intézkedések elrendelése, valamint az 1. §-ban felsorolt személyek kiutasítása vagy kitoloncolása csak közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi indokból történhetik [az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló szerződés 48. cikkének (3) bekezdése, 56. cikkének (1) bekezdése]. Az >EK letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi csak súlyos közbiztonsági vagy közrendi indok alapján utasítható ki.
[.]
(3) Az (1) bekezdésben említett határozatok vagy intézkedések bármelyike csak abban az esetben hozható meg, ha azt a külföldi személyes viselkedése indokolja. E szabály nem alkalmazható a közegészségügyi okból hozott határozatokra vagy intézkedésekre.
(4) A büntetőjogi felelősséget megállapító korábbi ítélet önmagában nem elegendő az (1) bekezdésben írt határozatok vagy intézkedések indokolására.
[.]
(7) Az >EK letelepedési engedély kiadásának vagy meghosszabbításának megtagadása, a kiutasítás elrendelése, illetve a kitoloncolást kilátásba helyező határozat meghozatala esetében meg kell jelölni azt a határidőt, amelyen belül a külföldi köteles elhagyni a jelen törvény hatálya alá tartozó területet. Sürgős esetek kivételével ez a határidő legalább tizenöt nap, amennyiben az érintett részére >EK letelepedési engedélyt még nem adtak ki, és legalább egy hónap, amennyiben az érintett már rendelkezik >EK letelepedési engedéllyel.
[.]"
A tagállamok állampolgárainak szabad mozgásáról szóló rendelet (Freizügigkeitsverordnung/EG) 4. §-ának (2) bekezdése szerint az Aufenthaltsgesetz/EWG 12. §-ának (2)-(9) bekezdését megfelelően alkalmazni kell a tagállamok kereső foglalkozást nem folytató állampolgáraira.
A közigazgatási bírósági rendtartás (Verwaltungsgerichtsordnung, a továbbiakban: VwGO) 80. §-a (2) és (3) bekezdésének szövege a következő:
"(2) A halasztó hatály csak az alábbi esetekben szűnik meg:
[...]
4. abban az esetben, ha - különösen közérdekből vagy az érintett személy különös méltánylást érdemlő magánérdeke alapján - a közigazgatási határozatot hozó vagy a fellebbezést elbíráló hatóság elrendeli a határozat azonnali végrehajtását.
A tartományok is rendelkezhetnek úgy, hogy a jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya, amennyiben olyan intézkedések ellen irányul, amelyeket a tartományok szövetségi jogszabály végrehajtására hoznak.
(3) A (2) bekezdés 4. pontjában írt esetben a közigazgatási határozat azonnali végrehajtásához fűződő különös érdeket írásban kell indokolni. Nincs szükség különös indokolásra abban az esetben, ha a hatóság közérdekből és megelőzés végett - különösen az életet, egészséget vagy a tulajdont fenyegető - közvetlen veszélyhelyzet esetén sürgősségi intézkedésként megjelölt intézkedést hoz.
[...]"
(Az Európai Bíróság 2006. április 27-én a C-441/02 sz. ügyben hozott ítéletének összefoglalása)
* A fordítás az Európai Bíróság 2006. április 27-i sajtóközleménye alapján készült. A sajtóközlemény nem hivatalos dokumentum, a Bíróságot nem köti.